Békés Megyei Népújság, 1981. május (36. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-10 / 108. szám

1981. május 10.. vasárnap

o

Kongresszusi oklevelet kaptak

Brigád Kamaráspusztán

A Mezőhegyesi Mezőgazdasági Kombinát — korábban állami gazdaság — főkéit lótenyésztéséről volt nevezetes. Termelési eredménye azonban az utóbbi évtizedben csaknem túlszárnyalta a lótenyésztés hírnevét : a búza, a kukorica és más kultúrák termesztésével, valamint a hústermelésben hazánk mezőgazdaságának élvonalába tartozik.

A növénytermesztés fokozott gépesítése az 1960-as években igencsak forradalmasította a termesztést. A régi kisgépeket fokozatosan modern, nagy teljesítményű, erős munkagépek váltották fel. Az embert nyűvő Hof- fer-traktorok ma már csak emlékekben élnek. De vannak még olyanok, akik jól emlékeznek erre az időszakra is, ugyanis dolgoztak ezekkel a masinákkal. Közülük beszélgettem néhá- nyukkal, akik a Mezőhegyesi Mezőgazdasági Kombinát Tessedik Sámuel traktoros szocialista brigádjának tagjai.

— Ez a kis kollektíva, vagyis a Tessedik brigád a mezőgazdaság gépesítésének hőskorában már együtt dolgozott, a jelenlegi húsz tagjából tizennyolcán alakították meg 1963-ban brigádjukat — fogadott Fonád János, a kombinát kamaráspusztai kerületének párttitkára. Közben megtudom tőle, hogy ez a szőkébb kollektíva a kombinátban a legnagyobb értéket előállító szocialista brigádok egyike. Többször nyerték el a Kiváló Brigád kitüntetést, tagjainak többsége csaknem harminc éve dolgozik jelenlegi munkahelyén. Ök kezdeményezték két esztendővel ezelőtt búzából a hektáronkénti hattonnás hozamok elérését.

A brigád tagjai közül né- hányukkal a műhelyben, javítás közben találkoztam. A csapadékos idő lehetetlenné tette a földeken a munkát.

— Ma már a legmodernebb gépek segítik munkánkat. A mi kerületünkben vezették be először a növények tömbösítését, vagyis a nagytáblásítást, a kísérletek zöme nálunk folyik, s erre a célra is kiválóan alkalmasak ezek a gépek — kezdte a beszélgetést Dékány Ferenc, az ágazati vezető. Janovics András még megtoldta:

— Évekig „álomhatár” volt a hektáronkénti hattonnás termés elérése. Tavaly célkitűzésünket túlszárnyaltuk, termesztési költségeink csökkentek, a betakarítási veszteség alacsonyabb.

— Mindez min múlott?

— A jó talaj- és magágyelőkészítésen, a helyes gépbeállításon, a gondos növényápoláson, vagyis a lelkiismeretes munkán — válaszolt Dékány Ferenc.

— Az igazsághoz tartozik azért az is, hogy érdekeltté tettek bennünket a jobb minőségű munkában. A teljesítmény mellett minőségprémiumot is kapunk, ami havonta meghaladja az ezer forintot is — toldta meg Drappá Ferenc.

A brigádvezető, Süli József véleménye így hangzott:

— Az évtizedek során megismertük egymást, szinte tudjuk egymás gondolatát. Bármikor, bárki nyugodt lelkiismerettel folytathatja a másik által félbehagyott munkát. Valamennyi brigádtagunknak egyformán jól kell dolgozni, mert ha nem azt teszi, akkor nincs helye közöttünk.

— Nem gondoltak a brigád „fiatalítására”?

— Annak idején közösen úgy határoztunk, hogy brigádunknak csak az lehet a tagja, aki legalább két esztendőt egy helyen ledolgozott, munkájával rászolgált a tagságra, a bizalomra. Magunkkal szemben is igényesek vagyunk, így azt hiszem, joggal várhatjuk el mástól is azt, amit magunkra nézve kötelezőnek tartunk — magyarázta Medve István.

A hibrid kukorica vetéséhez készülődik a brigád egy része

— Van néhány fiatal, akik eddig munkájukkal bizonyítottak. Felvételük a brigád kollektíváján múlik... — folytatta Süli József.

A Tessedik Sámuel Szocialista Brigád tagjai megállapodott dolgozók, kerületüket, akár a tenyerüket, úgy ismerik. Jó néhányan az elmúlt negyedszázadban fejezték be az általános iskolát, szereztek szakmunkásbizonyítványt, tanultak második vagy harmadik mesterséget.

— Közöttünk csak tisztes munkával lehet gyökeret ereszteni — summázta az előbbi gondolatokat lezárva Dékány Ferenc, miközben többen cigarettára gyújtottak. A zsebekből előkerültek a gyűrött csomagok, mélyet szippantottak a cigarettából. Közben a kerületi párttitkártól megtudtam: a mező- gazdasági kombinát 116 szocialista brigádja közül az elmúlt évi munkája alapján a Tessedik bizonyult a legjobbnak.

— Csaknem valamennyien még ma is itt élünk, lakunk évtizedek óta a kombinát kamaráspusztai kerületében. Jól ismerjük egymást a civil életben is, a bajban is segítjük egymást.

— A brigád az elmúlt esztendőkben több száz méter betonjárdát épített társadalmi munkában. Közülük tizenöten tagjai a pártnak, ott vannak a különböző szintű párt-, szakszervezeti vezetőségekben, tanácstagként képviselik a kerület lakóit, azok gondjait. Persze a közös hobbi is összeköti őket. Valamennyien szenvedélyesen kertészkednek és rajonganak a sportért.

Tegnap délelőtt a Mezőhegyesi Mezőgazdasági Kombinát Tessedik Sámuel traktoros szocialista brigádjának átnyújtották a kongresszusi oklevél kinütetést és az Ágazat Kiváló Brigádja címet.

Kép, szöveg: Szekeres András

II dobozi hegy,

amit meg kellene mozdítani

„Ha nem tekinteném becsületbeli ügynek, elmennék. Hányszor végiggondoltam már, ha az indulatok egyre kevesebbszer engedik is ezt. A szavakból úgy tűnik, egyetértenek velem. Am a törekvések minduntalan láthatatlan falnak ütköznek. A megkövesedett szemlélet nem engedi áttörni magát. Csak kérdezem, miért van ez így? Aki kívülről jött, annak ezerszeresen meg kell küzdenie igazáért, ha utat akar nyitni az állóvíznek?!”

Mint az árvíz a gátat, úgy törte ketté a tiszavirág életű békességet a feltörő indulat. E riportban mindenki az ügy érdekében szól. Csak az ügyet nem kérdezi senki, mi lenne javára.

Ügy tűnik, Dobozon lassan feledésbe merül, mi kell a nyereséges gazdálkodáshoz. Az utóbbi évben a tsz-ben veszteséget veszteségre halmoztak. Akadt mentőangyaluk, aki minden baj okát a belvízben látta, és persze akadt olyan is, aki csak a vezetőket hibáztatta.

A Petőfi Termelőszövetkezet pártszervezetének vezetősége ez év márciusában a közös gazdaság vezetőit (elnökét) számoltatta be munkamódszereiről. Az ott elhangzottakat Ráfi István párttitkár összegezte.

— Nem állítom, hogy a tsz vezetősége nálunk egyenlő az elnökkel, de az elmúlt hónapokban többször is vitatkoztunk a szóban forgó

Látogatás a relégyárban

Még a gyulai emberek közül se sokan tudják, hogy merre található, és mivel foglalkozik a relégyár. De, ha azt mondom, telefongyár, mindenki tudja, mire gondolok. Holott immár több mint hat esztendeje, hogy nem a Budapesti Telefongyárhoz, hanem a Ganz Villamossági Művekhez tartozik a gyulai-gyáregység. Reléket gyárt, és ez még magyarra lefordítva (jelfogó) sem mond sokat annak, aki nem műszaki ember. Talán úgy lehetne megmagyarázni, hogy elektromos berendezéseket irányító és kapcsoló egységek.

A gyulai gyáregység a Ganz Villamossági Művek

legkisebb részlege, 280—300 dolgozót foglalkoztat. Alapvető feladata a GVM Bajai Készülékgyára által gyártott vasútbiztosító berendezésekhez szükséges jelfogók előállítása. Ez az úgynevezett belső szolgáltatás tevékenységük 35—38 százalékát teszi ki. Nagyobb részben közvetlen értékesítésre termelnek. Noha nem önállóak, beszerzéseiket, piaci kapcsolataikat ők szervezik, a törzsvállalat a belső igények kielégítésén túl csak az elérendő árbevételt határozza meg. A „hogyant” a gyáregységre bízza. De ez nem okoz gondot a relégyárnak, évek óta nyereségesek, és ez valószínű- ieg a jövőben sem fog változni. , Termékeik keresettek, olyannyira, hogy az igények jóval meghaladják azt a mennyiséget, amelyet jelenleg termelnek. Ezért a vállalat nagy terveket sző. Ha minden jól megy a VI. ötéves terv időszaka alatt, jelentős létszámbővítést szeretnének megvalósítani. Ez a termelésnövelés fontos feltétele. A tavaly befejeződött 30—32 millió forintos építkezés és gépi beruházás korszerű munkakörülményeket biztosít a munkásoknak, és jelentősen emelte a technikái, minőségi színvonalat.

Az üzem gyártmányfejlesztési, gyártmánybővítési elképzeléseiben importhelyettesítő termékek szerepelnek. Ezenkívül külföldön is szeretnének értékesíteni, ezért exportpiacok után kutatnak.

A Mecseki Ércbányászati Vállalat 5. sz. üzemében elkészült a több mint ezer méter hosszú szállítóakna. A Bányászati Aknamélyítő Vállalat dolgozói most a légakna mélyítésén és a vágatok biztosításán dolgoznak, de közreműködésükkel építik át a város alatti — sok gondot okozó — pincerendszert is. A képen: ebből a pincéből ifjúsági klub, illetve bányász' múzeum lesz (MTI-fotó — KS)

kérdésekről. Arról, hogy az elnöknek változtatnia kell munkamódszerén, úrrá kell lennie a szervezési hiányosságokon. Ügy érezzük, nem alakult ki megfelelő összhang a több felől jött vezetők között.

Tavaly, július 28-ig minden rendjén ment. Az árvíz óta azonban már semmi sem sikerült. Sári Béla „termelési vénájú” ember, nem tudta magával ragadni a dolgozókat. Az emberek szerettek volna vele találkozni munkaterületükön. Nem jutott erre elég ideje?!

Legutóbb akkor találkoztam Sári Bélával, amikor az árvíz utáni helyreállítás gondjaival volt elfoglalva. Akkor úgy tűnt, nem ismer lehetetlent. Energikus volt és bizakodó. Most mintha a keserűség szólna belőle, mintha a hitét vesztette volna el abban, amire csaknem másfél évvel ezelőtt, ötvenévesen vállalkozott.

—• Egyáltalán nem vagyok elkeseredve — tagadja. Nem vitatkozom vele, hallgatom, amint mondja: — Ha nem tekinteném becsületbeli ügynek ...

Az ablakon át az elnöki irodába beszűrődik a napfény. Hetek óta nem esett... A csapadékmentes idő újra reményt ad. Az ár- és belvíz áztatta föld lassan szikkad, munkába indulnak a gépek.

— Türelmetlen vagyok. Vallom, a dobozi tsz az átlagosnál jobb adottságú . . . Igen, a víz, vetik ellenemre, de nemcsak az. Higgyék el, legalább azok, akik nem itt élnek. A Petőfi Tsz lemaradt a versenyfutásban. Ma már úgy látom, az előrelépés legnagyobb akadálya a szemlélet, a rossz beidegződések rendszere.

Mondok egy példát. Ma reggel a növényvédősöknek korán kellett volna a munkát megkezdeniük. Most minden perc számít. Jelentősége van, mert lehet, hogy holnap újra esik. Kilenc órakor még a gép az udvaron állt. Javították. Télen több hónap nem volt erre elég?!

Tavaly az elnökválasztást követő megbeszélés után úgy éreztem, a legfontosabb kérdésekben egyetértünk ... Képzelődtem ?! örökösen küzdeni kell az ésszerűbbért, a jobbért, ha valamivel nem értenek egyet, az a passzivitáson megbukik.

— Tagjaink látványosabb változást sürgetnek — egészíti ki mintegy önmagát a párttitkár. — Félünk,, a kollektív irányítás hiánya zsákutcába vezet. A szándékkal nincs baj. De tudja, a dobozi emberekkel hegyet lehet megmozgani. Ehhez most hiányzik a megfelelő légkör.

A feladatokat és a felelősséget is meg kell osztani. A számonkérés nem lehet esetleges. Kell egy termelésirányító főagronómus, hogy az elnöknek több ideje maradjon, és a tagok esetleges gondjaival is foglalkozzon. Él a remény, hogy itt Dobozon is előrejutunk bérezésben, szociális juttatásban ...

— Nem leszek reprezentatív elnök — köti magát kialakult módszereihez Sári Béla —, a főágazatvezetőkkel hetente tartunk megbeszélést. Ha lesz főagronómus, egy fokkal lejjebb kerül a termelés irányítása.

— Lehet, nem is ezzel van itt a baj?! Talán néhány megállapításomat tartják sértőnek. Azt például, amikor elmondom: tavaly 14,7 millió forint bért használtunk fel. Ez sok. Mint ahogyan soknak találom ebben a gazdaságnak a 370 dolgozó tagot is. Másut, ilyen méretű tsz-ben 50—100-zal kevesebben oldják meg a feladatokat. 1980-ban a 19 millió

veszteség ellenére 12 százalékkal nőtt a bér. Mit csináljak, ha egyszer ez az igazság?

És hogyan látják a helyzetet mások. Balázs Mátyás állattenyésztési főágazatve- zető 1980-ban jött Tiszaber- celről.

— Az az igazság, hogy volt már jobb helyem is. Hiányoznak a kulcsemberek, a szakmunkások. Az elmúlt években, ahogy hallom, sok jól képzett ember hagyta itt a tsz-t. Ráadásul most a vezetők elképzelései sem azonosak. Korábbi munkahelyeimen nagyobb önállósághoz szoktam.

— Ügy látszik az kevés, hogy a tehenészet iyen jól még nem állt a szövetkezetben, mint most — jegyzi meg Molnár László telepvezetőhelyettes. — Ösztönző bérezést alkalmazunk. A technológia szigorú fegyelemre épült. Mi itt, Dobozon sok elnököt kiszolgáltunk már. Sári Béla mindent egyedül szeretne megvalósítani. Mintha kerülné a személyes találkozást az emberekkel.

— Szóból ért az ember. De csak abból megélni nem lehet. Ha látják az emberek, hogy munkájuknak értelme és eredménye van, szívesen csinálják — jegyzi meg Boros László felcser.

— Nem csodálom, hogy fenntartásokkal fogadják az új vezetők új elképzeléseit. Mert az elmúlt években ahány vezető, annyi elképzelés, és gyakran egymásnak ellentmondóak.

— Magam sem gondoltam, hogy itt könnyebb az emberekkel bánni, mint másutt

— mondja Balogh Botund növényvédelmi agronómus, aki Elekről jött Dobozra.

— Eddig egyik vezetőnk fel, a másik levitte a normát — hallgatom Erdős Jánost, akivel növényvédelmi munkák közben találkoztunk.

— A legnagyobb baj, hogy most sem tudjuk, mennyiért dolgozunk. Én úgy vagyok vele, hogy nekem az a jó, aki van, csak pénz legyen. Mások viszont hiányolják, hogy az elnök miért nem áll meg beszélgetni velük, ha a tábla végi dűlőúton halad el kocsijával.

Klampeczki Karoly, a gyulai járási pártbizottság első titkára így vélekedik.

— A dobozi Petőfi Tsz veszteségét 1979-ben rendezték, átfogó talajrendezés kezdődött. Biztosítékok, személyi garanciák kellettek ahhoz, hogy a tsz végre elindul a fejlődés útján. Sári Béla jó benyomást keltett, vannak jó elképzelései, korábbi munkahelyén nehezebb körülmények között is helytállt. Az más kérdés, hogy a doboziak nehezen fogadják be a kívülállót. Ügy vannak vele, hogy bizalomra szavaznak csak bizalmat. Az új elnök viszont mindent egy kézben akar tartani. A tsz-párt- vezetőség ülésén elhangzott, hogy nincs megfelelő kapcsolata a dolgozókkal. Túl sok feladatot vállal magára. Jobb munkamódszerekkel minden bizonnyal változtatni lehet a helyzeten. Ehhez azonban nemcsak főagronómus kell, hanem a pártvezetőség, és minden olyan ember támogatása, aki szívügyének tekinti, hogy a dobozi Petőfi Tsz a közeljövőben nyereséges gazdálkodó egységgé váljon.

Hol az a hegy? A dobozi hegy, amely immár felhalmozott veszteségként tornyosul, és hol vannak azok, akikkel ezt a hegyet el lehet mozdítani?

Másutt, mint Dobozon, nem lehetnek.

Kepenyes János