Békés Megyei Népújság, 1981. május (36. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-07 / 105. szám
1981. május 7., csütörtök Tudomány és gyakorlat A rádiónak nem egy olyan sorozatműsora van, amelyet érdemes figyelemmel isérni. Ilyen a „Tudomány és gyakorlat” című is, melynek legutóbbi részét „Szellemi erőforrások tartalékban” címmel kedden este hallhattunk a Kossuth adón. A műsor két okból is nagyon tetszett. Részben, mert a felvetett kérdések mindegyike már önmagában „megért egy misét”. Mondhatni, bár a helyszín a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskola volt, mégsem csupán az intézményt mutatták be. A félórás műsoridőben a megszólalók izgalmas kérdéseket vetettek fel munkájuk bemutatása apropóján. Hogy milyeneket? Nos, a toxikológiai laboratórium vezetője, dr. Dudás Tibor a környezetszennyezés következményeiről szólt, de legalább olyan megdöbbenéssel hallgathattuk a tényt, hogy a tömegesen tartott sertések nagy része gyomorfekélyben szenved — most tessék megkapaszkodni ! —, a stresszhatás miatt... Hogy mi a másik ok, amiért nagy érdeklődéssel ültünk a készülék elé? A műsor aktualitása. Az, ahogy Eke Károly, az ismert szerkesztő-műsorvezető úgy építette fel műsorát, úgy szólaltatta meg riportalanyait, úgy tette fel kérdéseit, hogy a válaszok mintegy aláhúzták az elmúlt napok tudományos életének nagy eseményét: a Magyar Tudományos Akadémia közgyűlését. Ráadásul éppen a közgyűlés záró napján sugározták a műsort, így mintegy a gyakorlatban hallhattuk megvalósulni mindazt, amit a tudományos élettel, a kutatásokkal kapcsolatosan tűztek ki célul. „ ... Hazánkban is, csakúgy, mint mindenütt a világban, a kutatásnak közelebb kell kerülnie a társadalmi és gazdasági szükségletekhez ...” — állapították meg ismét. A hogyanra jó példát hozott fel a műsor arról a kapcsolatról, amely a dombóvári Alkotmány Tsz és a kaposvári főiskola között kialakult. Együttműködésük lényege: a szövetkezet megbízta a főiskolát, vizsgálja meg az istálló nélküli szarvasmarhatartás lehetőségeit ... A kockázat mindkét intézményé. Tanúi lehetünk így, mint alakul majd át a szellemi termék anyagivá ... A fentieket aláhúzva, egy valamit azért mégsem hagyhatunk szó nélkül. Eke Károly műsorából hiányoltuk a jövő szakembereinek megszólaltatását. Talán a sorozat következő adásainak egyikében erről is szó lesz? Mindenesetre, nagy érdeklődéssel várjuk a folytatást... Nagy Ágnes Képességfejlesztés - tehetséggondozás Nevelési értekezlet után tó. Jól halad az új 16 tantermes iskola építése, amelyhez korszerű tornaterem, konyha és ebédlő is csatlakozik. Eddig 5 kommunista szombatot tartottunk, ahol átlagosan 50 pedagógus és szülő a Békés megyei Állami Építőipari Vállalat jó hozzáállásával ezer munkaórát teljesített. Bár erről még nem szóltunk, de vannak jó eredményeink a sportban is, 11 szakágban sportolnak tanulóink, és egyik-másikban, például a kosárlabdában, megyei szinten is figyelemre méltó eredményeket mutattak fel. Az igazgatónő büszkén mutatja a már kész, békési motívumokkal kihímzett díszfüggönyöket, amikből, még kimondani is sok, 600 métert készít el szeptemberre, az új iskola átadására a szülői munkaközösség. * * * A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola neveléstudományi tanszéke most befejeződő kutatásának egyik eredménye: a vizsgált osztályokban a tanulók mindösz- sze 50 százaléka teljesít képességeinek megfelelő szinten. Meggyőződésem, hogy a Békési 3. számú Általános Iskolában az eredmény ennél jobb. Ami mégis hiányzik országosan, s megyénkben is: az a tehetségek felkutatására irányuló, intézményes és társadalmi igények összehangol ása, elméleti elemzése, s az ebben rejlő lehetőségek konkrét felhasználása. Addig is, ameddig a tehetségfejlesztés speciálisabb, differenciáltabb módjai kikristályosodnak, jobban kell élnie minden egyes iskolának a mindennapok lehetőségeivel. Kutyej Lajos Békéscsaba jellegzetes színfoltja a műemlék jellegű evangélikus kistemplom, amely az utóbbi években egyre gyakrabban ad helyet zenei rendezvényeknek Fotó: Gál Edit Fotó: Gál Edit Tóth Menyhért érdemes művész özvegye, férje huszonkilenc olajfestményét és tizenhat grafikáját adományozta a hódmezővásárhelyi múzeumnak. A Csongrád megyei Mórahal- mon született festőművész hagyatékának egy része a Nemzeti Galériába, másik része Kecskemétre került. A most Vásárhelynek adományozott festményei és grafikái elsősorban hódmezővásárhelyi témájúak. Az ország összes általános iskolájában a napokban fejeződtek be a tavaszi nevelési értekezletek. A címben megadott téma nem véletlenül került a nevelésügyi szakemberek érdeklődésének középpontjába. A probléma világméretű, és nem csupán kultúrpolitikai, hanem gazdaságpolitikai is. Modern pedagógiai törekvések figyelhetők meg, amelyek a speciálisan tehetségképző iskolák kifejlesztését célozzák. Azt hiszem elegendő, ha a német kezdeményezések mellett megemlítjük az USA-ban folyó elitképzést, vagy a Szovjetunióban a novoszibirszki tehetségképző iskolát. Hazánkban jelenleg nincs speciálisan képző intézmény. Kérdés, hogy kell-e? Ha nem, akkor a „hétköznapok iskolájában" mit tudunk tenni, s hogyan? — ezt a kérdést tettük fel a Békési 3. számú Általános Iskola vezetőinek. Adomány Hódmezővásárhelynek — Az biztos, hogy az 1978- as földrengés óta a tárgyi feltételek rosszabbá válásával ez a munka is nehezebbé lett — mondja Laborczy Aladárné, az iskola igazgatója. — A főépület lezárása után 8 helyen délelőtti és délutáni váltásban dolgozik a 60 pedagógus a 954 gyerekkel. A rendes körülmények közötti 30—35 szakkörből most csak 10-et tudunk működtetni. Szerencsére, a város kulturális intézményei a segítségünkre siettek, s a több évtizedes képességfejlesztő, tehetséggondozó munka folyamatos tudott maradni. Szükséges is, hiszen jó hagyományai vannak ebben iskolánknak. Büszkék vagyunk tehetséges tanulóinkra, akik közül jónéhányan külföldi és hazai egyetemeinken, főiskoláinkon tanulnak, vagy már mint magasan képzett mérnökök, orvosok, tanárok tevékenykednek. Nálunk a tehetséggondozás nem szakad meg a 8. osztály elvégzésével, állandó és kétoldalú kapcsolatunk alakult ki a környék középiskoláival. Különösen elmélyült a viszony a szomszédos Szegedi Kis István Gimnázium és Szakközépiskolával. A 7—8. osztályban matematikatagozaton tanuló diákjaink szinte automatikusan folytatták tanulmányaikat a gimnázium matematikatagozatos osztályaiban. Sokan visszajönnek hozzánk, és mint ifive- •zetők, szakkörvezetők tevékenykednek, vagy már mint fiatal pedagógusok munkálkodnak ők is a képességfejlesztés nehéz feladatán. — Tudjuk, hogy a kiválasztást, képességfejlesztést és tehetséggondozást nem elegendő 13—14 éves korban elkezdeni. Milyen konkrét munkát folytatnák ezzel kapcsolatban az iskola alsó tagozatában? — A kiválasztás, a gyermekek orvosi, pszichológiai érettségének megállapítása után a tanítók feladata — kezdi a választ Szabó Fe- rencné, az alsó tagozat irányításával megbízott igazgatóhelyettes — a tantárgycsoportos oktatás, amióta kísérletképpen megindult az országban, nálunk is folyik. Az anyanyelvet a készségtárgyakkal, a matematikát a környezetismerettel párosították. Szaktanárok tanítják a 3—4. osztályos testnevelést. Ugyancsak a 3—4. osztályokban orosz—angol szakoktató Körös-part. Kézimunka-kiállítás az endrődi falumúzeumban tanfolyamokat szervezünk a TIT keretében, heti egy-egy órában, amin a tanulók 80 százaléka vesz részt. A városi zeneiskola tanulóinak 70 százaléka a mi iskolánkból kerül ki. Hogy mérsékeljük a kevesebb "szakkör működésével keletkezett hiányt, matematikai rejtvényversenyt hirdettünk. Az érdeklődés meglepően nagy. — Mik a nevelési értekezlet tapasztalatai? Hogyan látják a jövőt? — A nevelési értekezleten, minden előzetes kijelölés nélkül 16 tartalmas hozzászólás hangzott el. A tantestület átlagos életkora 32 év, a legideálisabb ahhoz, hogy a megfelelő tapasztalat és az ifjúi lelkesedés ötvözetében lássák a képességfejlesztés, tehetséggondozás ügyét — mondja Jenei Béla általános igazgatóhelyettes. A határozati javaslatok is aláhúzzák, hogy a megkezdett úton kell továbbmennünk, az akarati tényezők erősítésével, amibe beleértettük a pedagógusok, az úttörőmozgalom, a tanulók és a szülők, s a legjobb módszerek egységes hatásának növelését is. Az akarati tényezők maximális kibontakoztatásához a tárgyi feltételek javítása szükséges. A jövő ebben a tekintetben bizta(Tudósítónktól) Május 1-én este zárult Endrődön az a kézimunkakiállítás, amely április 22- től a falumúzeum három helyiségében várta az érdeklődőket. A bemutató szervezője a művelődési ház 33 taggal működő kézimunkaszakköre volt, melynek vezetője Nádas Sándorné pedagógus, a helyi anyagok gyűjtőjepedig Tímár Imréné, az ÁFÉSZ nyugdíjasa, összesen 155 kézimunkát állítottak ki, szinte az ország minden tájáról. Voltak itt ruhák, kötények, térítők, abroszok, szalvéták, függönyök, falvédők. Pompázott a matyóhímzés, a finom színezésű szűrminta, az egyszínű torockói, a zalai fehérhímzés, a karcagi szűrhímzés. a beregi keresztszemes rátétes, a kellemes színezésű palócmintás és a sokszínű kalocsai kézimunka. A kiállítást az elmúlt kilenc nap alatt csaknem kétezren tekintették meg, és sokan hagytak elismerő sorokat a vendégkönyvben. Május közepén újabb rendezvényen vesznek részt az endrődi szakkör tagjai. Gyomén rendezik meg a járási kézimunka-kiállítást, amelyre 50 kézimunkával neveztek be. HANGSZÓRÓ MAI MŰSOR KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Édességek a laboratóriumban. 8.37: Népdalok, néptáncok. 9.20: Irodalmi évfordulónaptár. 9.44: Zenevár. 10.05: Diákfélóra. 10.35: Mozart: D-dúr szimfónia. 11.00: Operettfelvételek. 11.25: Becsaphatatlan gépellenőr. 11.40: A Balogh család, (ism.) 12.30: Rádióbörze. 12.35: Film és video. 12.50: Zenemúzeum. 14.15: A7 elbeszélés klasszikusai. 14.45: Népdalok. 15.28: Az aranykezű legény, (ism.) 16.05: Jékely Zoltán: A bárány vére. 16.15: Ifjúsági dalok. 16.21: Magyar előadóművészek. 16.54: Tudósítás az ökölvívó EB- ről. 17.07: Olvastam valahol.. . 17.27: XVI. századi német szerzők madrigáljaiból. 17.44: Délutáni Rádiószínház. 19.15: Jelentés az ökölvívó EB- ről. 19.20: Gondolat. 20.05: Lemezmúzeum. 21.08: Anyám! 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Filmdalok. 22.45: Mai vakságaink. 23.00: Operarészletek. 0.10: Nagy Tibor táncdalaiból. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Indulók, táncok fúvószene8.20: Tíz perc külpolitika, (ism.) 8.33: Napközben. 10.00: Zenedélelőtt. 12.33: A népművészet mestereinek felvételeiből. 12.55: Kapcsoljuk a szolnoki stúdiót. 13.30: Bogár István kórusmüveiből. 14.00: Szórakoztató antikvárium. 16.00: Nemzetközi kapcsolatok a XXI. században. 16.35: Idősebbek hullámhosszán, (ism.) 17.30: Mozaik. 18.33: Hétvégi panoráma. 19.55: Slágerlista. 20.33: Torreádor. 22.Ö0: Nótacsokor, csárdáscsokor, verbunkos muzsika. 23.15: Emlékezetes dzsesszhangversenyek. III. MŰSOR 9.00Iskolarádió. 9.30: Operafinálék. 10.35: A miskolci dzsesszhétvége felvételeiből. • 11.05: Magyar előadóművészek felvételeiből. 11.58: Francia barokk szerzők műveiből. 13.07: Válogatás Janis Joplin kpncertfelvételeiből. 14.00: Magyar művészek operafelvételeiből. 14.42: A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye. 16.00: Zenei Lexikon. 16.20: Concerto Praga ’80. 16.53: Kórusainknak ajánljuk, (ism.) 17.13: Popzene sztereóban. 18.20: Bartók-művek előadási problémáiról. 19.05: Nem tudom a leckét! 19.35: Verdi: Rigoletto. Közben: 20.33: A két Lampé. 20.53: Az operaközvetítés folytatása. 21.58: Beethoven: Esz-dúr vonósnégyes. SZOLNOKI STÜDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Hétközben. Aktuális magazinműsor. Szerkesztő: Kardos Ernő. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Tánczene a szerzők előadásában. 18.26—18.30: Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. TV, BUDAPEST, I. MŰSOR 8.00: Tévétorna, (ism.) 8.05: Iskolatévé. Fizika. (Ált. isk. 7. oszt.) (í.-f.) 9.05: Környezetismeret. (Ált. isk. 1. oszt.) 10.05: Élővilág. (Ált. isk. 7. oszt.) 11.05: Fizika. (Ált. isk. 6. oszt.) (f.-f.) 11.30: Pityke őrmester, (ism.) 14.10: Iskolatévé. Környezetismeret. (ism.) 14.30: Élővilág, (ism.) 14.50: Fizika. (Alt. isk. 7. oszt.) (ism., f.-f.) 15.15: Fizika. (Alt. isk. 6. oszt.) (ism., f.-f.) 15.45: Hírek, (f.-f.) 15.50: Nagy folyók a történelem visszfényében. 16.45: Tévébörze. 16.55: Telesport. • 18.25: Pedagógusok fóruma, (f.-f.) 19.00: Reklám, (f.-f.) 19.10: Tévétorna. 19.15: Esti mese. (f.-f.) 19.30: Tv-híradó. 20.00: Pityke őrmester. 20.10: Egyetlenem. 21.40: Zene, zene, zene. 22.30: Tv-híradó 3. II. MŰSOR 18.25: Iskolatévé. Fizika. (Alt. isk. 8. oszt.) (f.rf.) 18.55: Unser Bildschirm — A mi képernyőnk, (f.-f.) 19.30: Tv-híradó. 20.00: Zenés Tv-Szinház. Bartók: A kékszakállú herceg vára. (ism.) 20.55: Tv-híradó 2. 21.15: Ökölvívó Európa-bajnok- ság. BUKAREST 16.05: Iskolatévé. 17.10: Kulturális figyelő. 18.10: Az alkotó elme. 18.35: Rajzfilmek. 19.00: Tv-híradó. 19.30: Irodalmi összeállítás. 19.55: Gazdasági hírek. 20.15: Fiatalok órája. 21.05: Színes összeállítás. 22.15: Tv-híradó. BELGRAD, I. MŰSOR 16.00: Foca: a Partizán Olimpia ünnepélyes megnyitása. 17.10: Magyar nyelvű tv-napló. 17.45: A vörös hajú Zora csapata. Tv-játéksorozat gyermekeknek. 18.15: Tv-naptár. 18.45: Emberrablás. Filmsorozat. 19.15: A konyha nagy mestereinek kis titkai. 19.27: Ma este. 20.00: Külpolitika. 20.50: Komoly zene. 21.50: Az erősebb nem. Szórakoztató műsor. 22.05: A gárdazenekar hangversenye. II. MŰSOR 19.15: Idő és pihenés. 19.27: Ma este. 20.00: Vendégszerkesztő. 23.05: Tampere: ökölvívó EB. (felv.) SZÍNHÁZ 1981. május 7-én, csütörtökön este 19 órakor Békéscsabán: JUTALOMJATÉK Vörösma rty-bérlet. 1981. május 7-én csütörtökön délután 15.30 órakor Mezőkovácshá- zán: A HÉTPETTYES LOVAG MOZI Békési Bástya: Ellopták Jupiter fenekét. Békéscsabai Építők Kul- túrotthona: 5 órakor: Banditasirató, 7 órakor: Police Python 357. Békéscsabai Szabadság: de. 10 órakor: Civil a pálypán, 4 órakor: Mese a 12-es találatról, 6 és 8 órakor: Autóversenyzők. Békéscsabai Terv: fél 6 órakor: Fekete, gyémántok I., II. rész Gyulai Erkel: A férfi, aki szerette a nőket. Gyulai Petőfi: 3 órakor: A Sólyom nyomában, 5 és 7 órakor: Óvakodj a törpétől! Orosházi Béke: Mágnás Miska. Orosházi Partizán: fél 4 órakor: Hófehér és Rózsapiros, fél 6 és fél 8 órakor: Piedone Egyiptomban. Szarvasi Táncsics: A repülő madár árnyéka.