Békés Megyei Népújság, 1981. május (36. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-31 / 126. szám

1981. május 31., vasárnap JgmUkfeM SPORT SPORT SPORT SPORT Dobogón akar maradni a Vasas válogatott A békésiek legjobb versenyzője, a válogatott Karácson Ká­roly (balról) méltó ellenfele volt az ugyancsak válogatott, ma­gyar bajnok Magyarnak, a Vasas válogatott—Építők váloga­tott csapatbajnoki fordulóban, amelyet Békésen rendeztek meg a tavaszi fordulóban pAlydszéliegyzet Ismét magyar-angol Magyar—angol a Népstadionban. Legendaszámba megy, azok is magukénak érzik, akik akkor még nem is éltek. A 6—3 és a 7—1, mindenkinek ez jut eszébe, de annál kevesebben emlegetik az 1978-as mérkőzést, amikor út­ban a világbajnokságra, a Wembley stadionban mi kap­tunk ki 5—1-re. Az már bizonyos, a közönségnek nem kell túlzottan sok a hangulatváltozáshoz. Igaz, kevés öröme volt az utóbbi években, nem lehet csodálni, ha végre szeretné megízlelni a hazai sikert, s ráadásul világbajnoki selej­tezőn. Kicsit félek is a megnövekedett étvágytól. Túlsá­gosan magától értetődőnek veszik sokan, hogy szomba­ton este ünnepelhetünk, mintha az angolokra csak sta­tisztaként lenne szükség a ceremóniához. Kétségtelenül kikaptak a britek a spanyoloktól, nem tudtak gólt lőni a románoknak, vesztesen fejezték be a brazilok elleni mérkőzésüket is — valamennyit otthonukban. De ettől még a labdarúgásuk, elsősorban sokat emlegetett bajnok­ságuk, nagyon is magas színvonalú. Sokak szerint a világ legzsúfoltabb és jegkimerítőbb küzdelemsorozata ez a bajnokság, amit még nehezítenek a hazai, valamint a nemzetközi kupaküzdelmek is. A Liverpool kupagyőzel­me is intő jel. Nem puszta formalitás lesz a magyar— angol. Igazán nem szeretném kedvüket szegni, de emlé­kezzenek csak vissza, ismétlem, 1978-ra. A világbajnok­ságra induló magyar válogatott, útban Argentínába, „előkészületi” mérkőzést vívott az angolokkal. Itthon akkor is felajzott volt a hangulat. A Tv-híradó riportere közvélemény-kutatást tartott az aluljárókban, a buda­pesti utcákon. Nem volt szurkoló, aki döntetlennél alább adta volna. A többit tudják ... De ne is az angolokkal foglalkozzunk. Tegyük a szí­vünkre a kezünket: vajon a svájciak és a románok ellen vitathatatlan volt, hogy a mieink nem veszíthet­nek? Gondolják meg, Bálint két elszánt előretörése, egy szerencsésen megítélt 11-es is közrejátszott abban, hogy három ponttal utazhattunk Norvégiába. Ott viszont va­lóban rászolgált csapatunk a győzelemre. Számomra csupán megnyugtató az eddig megszerzett öt pont, in­kább a fokozatosan javuló teljesítmény a biztató. Az os­lói mérkőzést tekintem fordulópontnak egyébként is. Az ottani vereség (és megítélésem szerint a döntetlen is) re­ménytelen helyzetbe hozta volna válogatottunkat. Akkor, az esetleges angolok elleni győzelem is nagyon kevés, mindössze öt pontot jelentett volna az első „kör végé­re. És nem lepődnék meg azon sem, ha nem nyernénk, mármint most. De számunkra — ezt most is mondhatom — a döntetlen sem lenne kudarc. Az angolok kedvezőtlen sorozatának, a nagy számok törvénye alapján, egyszer bizonyára vége szakad. Nehogy éppen a Népstadionban következzék be mindez. A norvégok elleni mérkőzés volt, megítélésem szerint, a fontosabb, ez lesz a nehe zebb. A többit majd meglátjuk! Orosházi lovasnyár Az 1981-es ökölvívó CSB tavaszi fordulói után a Va­sas Szakszervezet csapata a 3. helyről várja az őszi foly­tatást. Az 5 tavaszi mérkő­zésen 22 ökölvívó lépett szo- rítóba, s a Vasas SC (8), a SZIM Vasas SE (6), a Bé­kési SE (4), a Csepel SC (3) és az ÉVIG SE (1) verseny­zői alkották a válogatottat. A CSB első félideje a követke­zőképpen zárult: 1. Bányász v. 5 5 - - 74-46 10 2. Néphadsereg v. 5 3 - 2 63-57 6 3. Dózsa V. 5 2 1 2 59-61 5 Vasas v. 5 2 1 2 59-61 5 5. Vasutas v. 5 1 - 4 52-66 2 6. Építők V. 5 1 - 4 51-67 2 A Vasas legénysége le­győzte a Néphadsereg (16-8) és a sereghajtó Építők (14- 10) gárdáját, döntetlenül ját­szott a Dózsával (12*12), nem kis meglepetésre kikapott a gyengének tartott Vasutastól (10*14), és a veretlenül veze­tő Bányász válogatottól (7- 17). Mi van a számok mögött? A Vasas válogatott vezető edzőjével, Szakács Bélával a Fáy utcában találkoztunk. Az ismert sportember 22 éve edzősködik, s az ő keze alatt nyert országos bajnokságot a Gyöngyösi Zalka SE együt­tese. Tízéves gyöngyösi mű­ködése alatt a sportág vidé­ki fellegvára volt a Heves megyei város. Az 50 éves szakember 1979-től a Vasas öklözőinek edzéseit irányít­ja. Szakács Bélával mindjárt a lényegre tértünk. — Elégedett a helyezéssel? — Nem. Igaz ugyan, hogy tervünk a 3. hely megszerzé­se volt, ám úgy érzem, nagy lehetőséget szalasztottunk el. A csapatban több van, és könnyűszerrel akár a 2. he­lyet is megszerezhettük vol­na. — Mindez miért nem si­került? — A CSB más, mint az egyéni torna. Itt figyelni kell az ellenfél felállását, ha úgy tetszik, taktikázni kell, ahogy mi, mondjuk, rá kell hangolódni az ellenfél ösz- szeállítására. Mindezekhez fontos a klubok edzőinek egybehangzó akarata az ösz- szeállításnál. Nos. ez utób­bival hadilábon álltunk. Sok­szor az egyéni érdeket tar­tották a klubedzők szem előtt, s a válogatott szem­pontjai másodlagosak voltak. Ezért szalasztottunk el győ­zelmet a Dózsa ellen, kap­tunk ki a Vasutastól. Néhány kulcsemberünk, mint példá­ul Pém és Dudus sérülése is rosszkor jött. — Hogyan értékeli az egyé­ni teljesítményeket? — Soltész István, a SZIM Vasas félnehézsúlyú ökölví­vója pontban és teljesít­ményben is a legiobb volt. Csak dicsérni tudom, hiszen három mérkőzésen döntő fö­lénnyel győzött. Remekül küzdött a papírsúlyú Péter Gábor (Csepel SC). aki négy győzelmet aratott. A pehely­22-es keret — Bálint lábáról levették a gipszkötést, úgy tájékoz­tatott, hogy rendben van, szombaton már ő is edz a Ferencvárossal — mondotta Mészöly Kálmán szövetségi kapitány. Az angolok elleni VB-se- lejtezőre Mészöly Kálmán 22 tagú keretében helyet kapott a sérüléséből felépült Mu­cha. valamint Komjáti és Takács is. Az angolok elleni 22-es keret: Kapusok: Kat- zirz, Mészáros. Kakas. Vé­dők: Martos, Bálint, Garaba, Varga, Szántó, Kerekes, Komjáti és Takács. Közép­pályások: Müller, Nyilasi, Mucha, Csapó és Zombori. Csatárok: Fazekas. Kiss. Tö- rőcsik, Bodonyi, Esterházy és Izsó. súlyú Gólyák Ferenc (Vasas SC) meggyőző fölénnyel nyerte mindhárom mérkőzé­sét, csakúgy, mint a harmat­súlyú Dudus István (ÉVIG), aki magabiztos volt, meg­győzően öklözött, 8 pontot hozott a válogatottnak. A másfél éves kihagyás után szorítóba lépő középsúlyú Pém László (Vasas SC) is kulcsembere volt a csapat­nak. Háromszor nyert. és sé­rülése akadályozta meg az újabb két győzelemben. Az említett négy ökölvívónk nem kapott ki a szorítóban, s ezzel kevés válogatott di­csekedhet. Rájuk épült a csa­pat. Dicsérnem kell a többiek közül a pehelysúlyú Dankó Tivadart (SZIM Vasas). a váltósúlyú Őri Lajost (SZIM Vasas), a nehézsúlyú Rimó- czi Jánost (Csepel SC) és a szupemehézsúlyú Bolla Lász­lót (Békési SE). Mind a né­gyen 4—4 pontot szereztek, megbízható csapattagoknak bizonyultak. Talán, ha egy kicsit jobban készülnek, és jobb formában vannak, még jobb eredmény születik. Sajnos légsúlyban, könnyű­súlyban. nagyváltósúlyban nem volt ütőképes verseny­zőnk. Antóni Antal (Békési SE), aki légsúlyban első számú jelöltünk volt, bevo­nult. s a Vasas SC két juni­orja Kemenczi Ferenc és Kállai István nem tudta őt helyettesíteni. Nem is vár­hattuk tőlük, ők a jövő em­berei. Könnyűsúlyban Buj­dosó László (SZIM Vasas) nem volt meggyőző formá­Méfi négy forduló van hátra a bajnoki idény végéig a lab­darúgó NB II-ben. Együttese­ink. a szarvasiak és a gyulaiak idegenben küzdenek a bajnoki pontokért. A GYSE — a baj­noki tabella 2. helyezettje — a Salgótarján otthonába láto­gat, míg a szarvasiak a bajnoki tabella 11. helyén álló Asztalos SE-vel mérkőznek. Szűcs Mihály vezető edző el­mondta: nehéz találkozó előtt áll a gyulai csapat. Az átszer­vezett Salgótarján kitűnő széria után — öt győzelem — várja a dobogós helyezésért küzdő gyu­lai csapatot. A mérkőzés vég­eredménye döntően befolyásol­ja a végső sorrendet. A vezető edző szerint nagy taktikai csa­tára, küzdelemre van kilátás. Azzal is tisztában van minden­ki, hogy a legjobb eredmény a győzelem vagy a döntetlen len­ne a GYSE számára, de a hát­Fotó: Császár Lajos ban. Gólyák jött fel segíte­ni súlycsoportjából. Csak di­csérni tudom a már nem fia­tal, sok csatát megvívott Né­meth Rezsőt (SZIM Vasas), aki zokszó nélkül vállalta a beugrást, s bár kikapott, pél­dásan küzdött. Nagyváltó­súlyban Orsós István (SZIM Vasas) kétszer vereséget szenvedett, sajnos csalódást okozott. Tiszai Istvánnak (Csepel SC) ebből a súlycso­portból kellett felmennie kö­zépsúlyba Pémet helyettesí­teni. Kikapott, ám lelkesen, becsületesen harcolt. Dicsér­nem kell az ő teljesítményét is. Szólnék végül a kisváltó- súlyú Karácson Károlyról (Békési SE), akit tehetséges, jóképességű versenyzőnek tartok. A rutin és az önbi­zalom hiányának tudható be, hogy messze elmaradt a várt teljesítménytől. Az első két menetet „elaludta”, a har­madikban ébredt fel, ez azonban kevés ma már — vélekedett a teljesítmények­ről a vezető edző. — Mit vár az őszi 5 mér­kőzéstől? — A második helyről nem mondtunk le. A közelmúlt­ban négyórás szakmai érté­kelésen beszéltük meg — edzők és vezetők — a tenni­valókat. Mindenki ígérte: mindent megtesz, hogy előbbrelépjen a csapat, hogy dobogón maradjon. Erre minden feltételünk megvan — mondta Szakács Béla, a Vasas válogatott vezető ed­ralevő találkozók sorsolása a gyulaiaknak kedvez, az ellenlá­basokkal szemben. S így egy minimális vereség sem fosztja meg a csapatot a dobogós re­ménytől. Ugyanis a Salgótarján utazik a Szabó L. SE-hez, és az egyre jobban szereplő HMSE-hez. A Papp J. SE^ Jász­berénybe és az ózd otthonába látogat. A gyulaiak sorsolása: Karcag (o.). Hajdúböszörmény (i.), Miskolc (o.). Sérültek nin- • csenek, így a legjobb összeállí­tásban lép pályára a GYSE. Kocsis pjra karmester-szerep­körben, a középpályán foglal helyet. Szűcs Mihály vezető ed­ző tisztes helytállást, eredmé­nyes szereplést vár a követke­ző csapattól: Szilágyi — Luko- viczki, Plástyik, Cseh, Otott — Csathó, Kocsis, Vágó — Tóth, Mólnár, Lipták. Cserék: Cser­háti, Novák, Szabó. Hazai pályán százszázalékos K3 Kézilabda Bcs. Előre Spartacus—H. Szondi SE 16—13 (9—5). NB I/B. Férfi. Békéscsaba. 200 néző. V: Nagy S., Péntek. Előre: TOTH GY. — Szilá­gyi 3, GAZSÓ 3, CSULIK 1, Komáromi 1, Gregor, Szent- mihályi 1. Csere: Rácz L. (kapus), BARNA 5, Felföldi 2, Orosz, Kovács. Edző: Fel­legvárt Zoltán. Már a mér­kőzés elején magához ra­gadta a kezdeményezést, és a játék irányítását a Spar­tacus. A vendégek Gazsó fo­gásával próbálták a lila-fe­héreket kizökkenteni a já­ték ritmusából — de ez nem sikerült nekik. Mindkét csa­pat nagy hangsúlyt fektetett a védekezésre, amit a talál­kozón esett kevés gól is jel­lemez. A csabaiaknak az el­ső játékrész végéig sikerült tetemes előnyt szerezni. Fordulás után a küzdelem és a taktikai harc még foko­zódott. Felváltva estek a gó­lok, majd az Előre Spartacus rövid megingását kihasznál­ta a katonacsapat, és felzár­kózott — ekkor mindössze egy gól volt a lila-fehérek előnye. Ezután, mint már oly sokszor az idei bajnok­ságban, újítani tudott a ha­zai csapat, és végül is meg­érdemelt győzelmet aratott. Nehéz találkozónak ígér­kezett a Szondi elleni ösz- szécsapás. A katonacsapat az idényben jól szerepel, a bajnoki tabella 3. helyén áll. Az átszervezett, és erősen megfiatalított Előre Sparta­cus gárdája újabb értékes győzelmet aratott, és így ha­zai környezetben továbbra is 100 százalékos. Klampár GP-gvőzelme Befejeződött az NSZK Grand- Prix ’81 nemzetközi asztalite­nisz-verseny, amely ezúttal má­sodik kiírásban került lebonyo­lításra. A döntő színhelye Saar­brücken volt. A magyar Klam­pár Tibor folytatta ragyogó szereplését, és az 5. csoport- fordulóban aratott győzelme után a döntőt is megnyerte a világranglista hatodik helyezett­je. Előbb a negyeddöntőkre ke­rült sor, Klampár a csehszlo­vák Orlowskit verte 2:0-ra (18, 16), majd az elődöntőben a jugoszláv Surbeknél bizonyult jobbnak 2:1 (15, —16, 11) arány­ban. A magyar versenyző ellenfe­le a döntőben a dél-koreai Park Lee Hee volt, Klampár 2:0-ra (17, 14) nyert. Lauda Niki Lauda, a korábbi évek többszörös gyorsa­sági világbajnok autó- versenyzője a közeljö­vőben új munkaterüle­ten tűnik majd fel: egy közép-afrikai repülőtár­saság vezetője lesz. Ezt közölték pénteken Mün­chenben egy sajtótájé­koztatón, ahol Egyenlí­tői Guinea elnökének egyik tanácsadója azt is elmondta: Lauda támo­gatni fogja Egyenlítői Guinea állami repülő­járatainak kiépítését. Lauda — akinek jelen­leg saját légitársasága van Ausztriában — egy repülőt visz be az új vállalkozásba, amelyhez pillanatnyilag összesen három gépmadár fog tar­tozni. Ezen naponta te­szik majd meg az utat Bioko sziget fővárosa, Malabo és a szárazföld között, s közlekedni fog­nak a szomszédos Ga- bons Kamerun, valamint Egyenlítői Guinea között is. Nagyon régen, még 1958- ban volt rá példa, amikor országos bajnoki fordulót rendezett Békés megye a lo­vaglásban. Már maga ez a tény is jelentőséget ad a jú­nius 5—7-én Orosházán sor­ra kerülő versenynek, amely az országos ugróbajnokság nyitófordulója lesz. A háromnapos program során mintegy 100 lovas mé­ri össze tudását 130 lóval. Pénteken, szombaton és va­sárnap is egész nap zajlanak a versenyszámok, és hogy érdemes lesz ellátogatni az orosházi Üj Élet Tsz bogárzói pályájára, ahhoz csak egyet­len „ajánlólevél”: a magyar válogatott csapat 4. lett a A Tevan Andor Nyomdaipari Szakközépiskola a napokban a magyar néphadsereg egyik ala­kulatával közösen rendezte meg az idei iskolai honvédelmi raj- versenyt. Az alapos előkészüle­tek után a csabai iskola diák­jai 10 állomáson vizsgáztak el­méleti és gyakorlati felkészült­ségből, melyeket a honvédelmi oktatás során szereztek. Az 5 moszkvai olimpián ebben a versenyszámban, amely még akkor is kiemelkedő siker, ha figyelembe vesszük, hogy több rivális hiányzott az öt­karikás játékokról. Egyébként az orosházi or­szágos bajnoki fordulót újabb három nagyszabású esemény követi — augusztusban. A hónap elején, 8—9-én a te- rjületi bajnokság nemzetközi­vé bővített 2. fordulóját rendezik meg, majd augusz­tus 20—21-én, a már ha­gyományos meghívásos nem­zetközi ügető-, galopp- és ugróversenyt bonyolítják le, melyekre — csakúgy mint a korábbi években — fogadni is lehet. kilométeres terepen lőelméleti és tereptani ismeretek, tájékozódás és alaki ismeret szerepelt a fel­adatok között, emellett a poli­tikai felkészültségről is számot kellett adniuk. A rajverseny után magas szintű gyakorlati be­mutatót tartottak a katonák, ez­zel is elősegítve az iskola diák­jainak honvédelmi ismereteit Szokács László Ma és még háromszor az NB ll-ért BÉKÉS MEGYEI IHEM® * Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés (negyei .Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. Főszerkesztő-helyet­tes: Seleszt Ferenc. Szerkesztőség: Békéscsaba. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 12-196, 12-035, főszerkesztő: 11-021. Ki­adja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 11-051. Felelős kiadó: dr. Arpási Zoltán. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hirlapkézbesítő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: eg.v hónapra 34 Ft, egy évre 400 Ft. Kner Nyomda Dürer üzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2 A, 5600. Vezérigazgató: Háromszék! Pál. INDEX: 25054 ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem örzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Thumbnails
Contents