Békés Megyei Népújság, 1981. május (36. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-28 / 123. szám
1981. május 28., csütörtök KmsiuifiTc! Fórum az ifjúságról sai, valamint dr. Viski Mátyás városi főorvos igyekeztek a legtöbbször egyéni problémát feltáró kérdéseket kiszélesíteni, válaszaikat általános érvényűvé tenni. A szakember tudását, tapasztalatát közérthetően adták tovább, hangsúlyozva a szülők, a nevelők társadalmi felelősségét. Az iskolában, a családban a serdülők okozzák a legtöbb gondot. Sok kérdés vonatkozott arra, mi az oka agresszivitásuknak, a családtól való érzelmi elfordulásuknak. A szakemberek szerint mindez egy folyamat végeredménye, s a szülő feladata, hogy már kisgyermek- kortól következetesen, megfelelő szigorúsággal, és főként példamutatással formálja gyermekét. így elkerülheti a kamaszkor — egyébként a legtöbb esetben múlandó — pszichikai egyensúlyzavarait. Az iskolára is nagyobb feladat vár a gyermeki személyiség megismerésében, s ez a szülők és , a pedagógusok őszintébb j együttműködésével érhető el. Szóba került egy új jelenség. az ötnapos munkahét által megnövekedett szabad idő kihasználásának kérdése. A kérdező érdekes ötletként vetette fel, hogy indítson a TIT szülők részére a szabadidő-program kialakítását segítő tanfolyamot. Hogy mindvégig izgalmas, az érdeklődést ébren tartó volt ez a rendezvénysorozat, bizonyítja a fórum, ahol egy nagyon fontos témakörről, a jövő nemzedék neveléséről sikerült igazi, őszinte légkörű eszmecserét kialakítani. A fórum végén kiosztott oklevelek így nem a puszta részvételt jelképezték, hanem a valóban megszerzett hasznos ismeretek bizonyítványaivá váltak. — gubucz — Csongrád megye - népművészete Békéscsabán Szőrhímzéses párnavég A népi kultúra iránti érdeklődés, kereslet negyedik nagy virágzását éli. Gondoljunk csak a díszítőművészet, egyáltalán a tárgyformáló mozgalom, a gyűjtőszenvedély kiterebélyesedésére. Napjainkban a népművészet tiszta forrásából egyre többet merítünk. Élve és visz- szaélve vele. A hamis szemlélet kiigazításához — ha csak kis részben is — jó módszerül szolgálnak azok a kiállítások, amelyek a hiteles népi kultúra tárgyi bizonyítékait vonultatják fel. Ezért üdvözöltük olyan lelkesen a néprajzi állandó kiállítás megszületését megyénkben, s az összevetésnez jó lehetőséget kínáló vendégkiállítást, amely Csongrád megye népművészetébe nyújt betekintést. pátriánk, Békés megye tárgyformáló népművészetével rokon vonásokra. A vásárhelyi és a Békés környéki fazeKülönös, hogy többségében nők vettek részt azon a fórumon, amelyet a TIT szarvasi Vajda Péter Szabadegyetem speciális kollégiumának záróeseményeként rendeztek május 25-én, hétfőn. a DATE szarvasi főiskolai karának egyik előadótermében. Az 1980 81,-es évad előadásai az ifjúság testi-lelki nevelése köré csoportosíthatók. Tanárok és orvosok beszéltek arról, hogy melyek azok a nevelési eszközök, amelyek elősegítik a csecsemők, az óvodás korúak, az iskolások és a serdülők egészséges biológiai-pszichológiai fejlődését. Nagy népszerűségnek .örvendett a sorozat, amely — mint kiderült — egyedülálló kezdeményezés, s így felfigyelt rá az Országos Egészségnevelési Intézet is. Hogy mennyi érdekes, új ismeretre tettek szert a kollégiumot látogató szülők és pedagógusok, bizonyították a fórumon elhangzott tartalmas kérdések. Egy részük gyakorlati jellegű volt, s például a nevelési tanácsadók szerepére vonatkozott. Megtudhatta a hallgatóság^ hogy Szarvason évek óta működik nevelési tanácsadó, ahol pedagógus, pszichológus, és orvos segíti a szülők, nevelők tevékenységét. Több kérdés vonatkozott ez utóbbira. Felmerült például az, hogyan segítse elő a szülő a gyermek iskolaérettségét, mentálhigiénés, szexuális nevelését, vagy mennyi mozgáslehetőséget biztosítson számára. Szó esett a család társadalmi, emberformáló szerepéről, a megfelelő csa- ládmodellről, a szülők példamutatásának fontosságáról. A meghívott szakemberek, dr. Varga István, dr. Keczer Tamás és dr. Kiss Ferenc, a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola adjunktuÚj kötet az Új Aurora gondozásában A napokban hagyta el a nyomdát az Üj Auróra gondozásában megjelenő sorozat újabb kötete, Fábián Zoltán: Mesterek és kapcsolatok című vallomásos erejű gyűjteménye. A szerző a bevezető sorokban ezeket írja: „Elemi módon szükségünk van arra, hogy valljuk, hogy újra meg újra vallomást tegyünk a világról és önmagunkról, a kezünk formálta tárgyakról és gondolatainkról.” A 170 oldalas kötet kiemelkedően jelentős esemény, az ünnepi könyvhét méltó itteni köszöntése. Fábián Zoltán írásai emberközelbe hozzák mindazokat, akiktől tanult, akiket mesterének tekintett, akik fontosak voltak és ma is fontosak számára. Személyes élménnyel telített írásainak összegyűjtése és kiadása az Üj Aurora irodalomszervező munkáját is dicséri. Gyermeknapi műsorok Gyermekműsort követít vasárnap a rádió és a televízió. A* „Gyertek játszani” című műsort a tatabányai úttörőház előtti parkból közvetíti a rádió. A nemzetközi gyermeknapot és a Magyar Úttörők Szövetségének 35. születésnapját köszöntő szabadtéri programra csaknem tízezer gyereket várnak. Az alkalmi színpadokon többek között bemutatják a „Házasodik a motolla” című irodalmi-zenei ösz- szeállítást — a Bányász Irodalmi Színpad tagjainak közreműködésével, a Pécsi Nemzeti Színház ifjú művészei pedig Jékely' Zoltán „Csunyika” című énekes. zenés, táncos, jelmezes mesejátékát adják elő. Legkisebb nézőinek „kedvez” reggeltől késő délutánig a televízió. „A kengyelfutó gyalog- kakukk legújabb kalandjai” című népszerű filmsorozat újabb epizódjának vetítését követően a Mátyás király juhásza című verses-zenés mesejátékot közvetíti felvételről — a székesfehérvári Vörösmarty Színház előadásában. Ismét jelentkezik a „Breki és a többiek”, majd — 15.40-től — „Bezzeg az én időmben!” gyermeknapi vidámságok és komolyságok kerülnek a képernyőre. A szomszéd Csongrád megye — elsősorban Szeged, Hódmezővásárhely, Makó — paraszti, kézműves kultúráját bemutató kiállítást végigböngészve, a különbözőségekkel együtt egyszerre döbbenhetünk rá a szűkebb Kamuton igen sokan látogatták az elmúlt években a TIT- előadásokat, a lakosság igénye ezért indokolttá tette a községben önálló ismeretterjesztő csoport létrehozását. Május 26-án, kedden este tartották a csoport alakuló ülését a kamuti ifjúsági házban. Elsőként Tarkovács Imre, a TIT békési városi titkára a város, és a városkörnyék ismeretterjesztésének helyzetéről beszélt. Elmondotta, hogy az újjáválasztott vezetőség az árvíz után nehéz helyzetben vette át a városi csoportot, mégis eredményes volt az évad. Nemcsak m>: műt„Mókás'’ díszítésű duda Fotó: Gál Edit az előadások száma volt magas, de színvonaluk is vonzotta a hallgatóságot. Kamuira — mint a városkörnyék egyik községére — ugyanez volt jellemző. — Amikor egy új TlT-cso- port alakul — mondotta az előadó — a község értelmisége szerveződik újjá. A bevezető után Földes Pál, az iskola igazgatója, aki vállalta a kamuti csoport vezetését, beszélt elképzeléseikről. Elmondta. hogy főként a 13 helyi és a megyei előadókra számítanak munkájukban, de meghívnak majd néhány alkalommal neves szakembereket is. kasság hasonlatosságaira, vagy a XIX. század elején született festett falitékák, menyasszonyládák, gondolkodószékek formájában, díszítésében tetten érhető azonosságokra. Az alaposabban vizsgálódók azonban hamarosan felfedezik nemcsak a két megye, de Csongrád megye népművészetén belül fellelhető különbözőségeket is. Más a Szeged környéki, s megint más a ma is virágzó hódmezővásárhelyi fazekasság. Ez utóbbi humoros formátumú, praktikus, vidám színekkel, sajátos irókázással készült termékei minden mástól különböznek. A kiállítás legértékesebb darabjai közé_ tartoznak a magyar népi hímzés legősibb módján és stílusában készített makói, hódmezővásárhelyi szőrhímzéses párnavégek. A népművészet mindig a természetben fellelhető anyagokkal dolgozott. Az állat- tenyésztéssel foglalkozók keze munkáját dicsérik a faragott kampósbotok, s feltehetően a gyufásdobozok, borotvatokok is. Díszítésük szerencsésen ötvözi az egyéni ízlést, s az adott közösség örökölt motívumkincseit. De alapos tanulmányozásra érdemesek a díszesen kivarrott bőr dohányzacskók, s a szarvasagancsokból készített lőportartók is. A paraszti élet jó néhány saját készítésű kelléke is megtalálható a kiállítási anyagban. Kár, hogy a gazdag Csongrád megyei népviseletek közül csak néhány látható. A dr. Juhász Antal rendezte kiállítás erénye, hogy nem a „mindenből egy kicsit” elvét követte, haném igyekezett a népi kultúra Csongrád megyei' kincsesházának legjellemzőbb, legértékesebb darabjait felmutatni. B. S. E. Igyekeznek megismerni a községben élő értelmiség gondjait, s feladatukkal segítik a gazdasági és a közlekedéspolitikai célkitűzések megvalósítását. Az újonnan alakult csoport első előadását Szeljak György, az MSZMP Békés megyei bizottsága művelődési és propaganda osztályának helyettes vezetője tartotta: Az értelmiség és a TIT szerepe a közművelődésben címmel. Az előadó beszélt a párt művelődéspolitikai célkitűzéseiről, megyénk értelmiségének rétegződéséről, közéleti szerepéről; valamint a -megyei TlT-szervezet eredményeiről, feladatairól. Az" ünnepi alakulóülést vita, beszélgetés zárta. TIT-csoport alakult Kamuton HANGSZÓRÓ Életbevágó tippek A rádió hétfőn esténként szinte egyeduralkodó a családok szórakoztatásában, legalábbis otthon. Persze most bizonyára nem mondtam újat, legalábbis úgy tűnik, a hétfői műsor összeállítói nagyon is tisztában vannak mindezzel. Ezért fordítanak, s fordítottak mindig is nagy gondot a hétfő esti hallgatnivalók „fogyaszt- hatóságára”. Most hétfőn Magyar Rádió és a Fészek Klub közös invitálására, Szilágyi György szerzői estjére figyelhettünk fel. A közel egyórás műsor, amelyet Siklós Olga rendezésében „Életbevágó tippek” címmel hallhattunk, a neves kabarészerző valóban színvonalas (legjobb?) írásait válogatta össze. A „legjobb” jelzőt nem véletlenül tettük zárójelbe, hiszen a sziporkázó párbeszédek, a vidám, olykor versbe szedett monológok — mint a gyógyszerek mellékhatásáról szóló is — és egyáltalán a műsor pergő ritmusa, » egyszerűen nem hagyták a hallgatókat azon meditálni, mit, mikor hallottak eddig Szilágyi Györgytől. Egyszerűen, önfeledten mulattunk, olykor maró, olykor csak dorgáló szatirikus írásain. Már a bohókás, kedves életrajz megfogta a hallgatót, megtudhattuk a műsor apropóját: Szilágyi György immár három évtizede jegyezte el magát a humorista mesterséggel, az emberek megnevettetésével és egyben pirongatásával — mert úgy hisszük, e műfajban a kettő szétválaszthatatlan —, s ez a házasság tartósnak bizonyult. Hallgatva műveit, be kell ismernünk, Szilágyi jól érti a rímfaragást, a csattanó poénok mestere, s megzenésített, olykor — mint a zárószámban is — kissé szentimentális dalait is szívesen hallgattuk. Igaz, a művek tolmácsolóiról is — Faragó Veráról, Gálvölgyi Jánosról, Garas Dezsőről, Kálmán Györgyről, Rátonyi Róbertról — csak a dicséret hangján szólhatunk. „Rövidebb, szórakoztató prózai és zenés számokból álló, rendszerint szatirikus élő műsor” — írja többek között az idegen szavak szótára, a kabaré címszó alatt. Nos, ha szemléltetni kellene ezt a fogalmat, mintapéldának e szerzői estet említhetnénk. Élvezettel hallgattuk, s várjuk a közkedvelt kabarészerző életművének folytatását. N. A. MAI MŰSOR KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Gondolatok az Ifjúságról. 8.37: Zenés játékokból. 9.20: Fúvósesztrád. 9.44: Brummadzag, a zenebohóc. 10.03: A furfangos csecsemő. 11.23: Bevallom magának . . . 11.39: A Balogh család. 12.33: Csurka István: Utasok. 12.43: Zenemúzeum. 13.47: Mindenki könyvtára. 14.17: Nótacsokor. 15.10: A Vándor kórus énekel. 15.28: Csiribiri. 10.05: Csajkovszkij: Anyegin. 16.19: Délutáni Rádiószínház. 17.07: Háttérbeszélgetés, (ism.) 17.32: A zeneirodalom remekműveiből. 19.15: Az Ifjúsági Rádiószínpad bemutatója. Fiú a tanyákról. 19.48: Svéd Sándor emlékezetes szerepei. 20.50: Az lÁlami Népi Együttes felvételeiből. 21.10: Dzsesszfelvételekből. 21.40: Adottságok — lehetőségek, 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Madrigálok. 22.41: Metronóm. 23.01: A Szegedi szimfonikus zenekar hangversenye. 0.10: Vidám vásár. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Dzsesszfelvételekből* 8.20: Tíz perc külpolitika, (ism.) 8.33: Napközben. 10.00: Zenedélelőtt. 12.33: Mezők, falvak éneke. 12.55: Sárga szitakötők. 13.30: Zenés kirándulások. 14.00: Válogatott perceink. 16.00: Idősebbek hullámhosszán. 17.00: Belépés nemcsak tornacipőben. 18.33: Hétvégi panoráma (élő). 19.55: Slágerlista. 20.33: A 04, 05, 07 jelenti. 2Í.05: Visszatekercselés. 22.15: Verbunkosok, nóták. 23.15: Operettfinálék. III. MŰSOR 9.00: Hovascsina! 9.52: Fábián Márta és Szakály Ágnes kétcimbalmos hangversenye. 11.03: Brahms: III. szimfónia. 11.44: Lazarij Berman Liszt-műveket zongorázik. 12.40: A Fejesvölgyi birodalom. 13.07: Dzsesszfelvételekből. 13.50: Kari Böhm Beethoven-mű- veket vezényel. 15.06: Magyar művészek operafelvételeiből. 16.00: Zenei Lexikon. 16.20: Felejthetetlen arcok az Operaházból. 16.48: Popzene sztereóban. 17.41: A változásra szavaztak . . . 18.11: Itziiau- Perlman hegedül. 19.05: A Gächingi kamarakórus Bach-motettákat énekel. 19.37: A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye. 20.20: Fiák és madarak. 20.40: A hangversenyközvetítés folytatása. 21.15: Operakettősök. 21.45: Üj lemezeinkből. SZOLNOKI STÚDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Mouloudji énekel. 17.10: Hajtóerő. Riporter: Kardos Ernő. 17.40: Intermezzo. Szerkesztő: Kutas János. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Beatparádé. 18.26—18.30: Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. TV, BUDAPEST, I. MŰSOR 8.00: Tévétorna, (ism.) 8.05: Iskolatévé. Élővilág. (Ált. isk. 6. oszt.) (f.-f.) 8.30: Deltácska. (f.-f.) 9.05: Magyar irbdalom. (Ált. isk. 5. oszt.) (f.-f.) 11.05: Aktuális politikai kérdések. Osztályfőnöki óra. (Ált. isk. 7—8. oszt.) (f.-f.) 11.35: Fizikai kísérletek, (f.-f.) 14.30: Iskolatévé. Deltácska. (ism., f.-f.) 14.50: Élővilág, (ism., f.-f.) 15.10: Magyar irodalom. (ism., f.-f.) 15.30: Aktuális politikai kérdések. (ism., f.-f.) 16.05: Hírek, (f.-f.) 16.10: Nagy folyók a történelem visszfényében. 17.05: Tízen Túliak Társasága, (f.-f.) 17.45: Tévébörze, (f.-f.) 17.55: Bartók: Gyermekeknek. 18.05: Telésport. 18.30: Az első akadályok — ma. (f.-f.) 19.00: Reklám, (f.-f.) 19.10: Tévétorna. 19.15: Esti mese. (f.-f.) 19.30: Tv-híradó. 20.00: Pityke őrmester. 20.10: Terefere. (f.-f.) 21.25: Megkérdezzük dr. Heténvi István pénzügyminisztert. 22.25: Tv-híradó 3. 22.35: Oldjuk meg! (f.-f.) II. MŰSOR 18.50: Pedagógusok fóruma. (ism., f.-f.) 19.30: Tv-híradó. 20.00: A repülő szekrény, (f.-f.) 21.30: Tv-híradó 2. 21.50: Reklám, (f.-f.) 22.00: Tudósklub ’81. (f.-f.) BUKAREST 16.05: Iskolatévé. 17.10: Utazás a földgömbön. 17.25: Kulturális híradó. 13.35: Rajzfilmek. 19.00: Tv-híradó. 19.25: Gazdasági híradó. 19.45: Fiatalok órája. 20.30: A Föld fejlődéstörténete. 21.30: Népdalok. 22.05: Tv-híradó. BELGRAD, I. MŰSOR 15.55: A vörös hajú Zora csapata. 16.25: Labdarúgás: Bud,ucnost— Zagreb. 18.15: A zöld terv iskolája. 18.45: Emberrablás. 19.15: A konyha nagy mestereinek kis titkai. 19.20: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 20.00: Érvek — külpolitika. 20.50: Az erősebb nem. 22.05: Zeneszerző harcosok: Slav- ko Zlatic. II. MŰSOR 17.15: Iskolai műsor. 18.45: Aktualitások. 19.15: Négy keréken. 20.00: Moziszem. 23.00: Huszonnégy óra. SZÍNHÁZ 1981. május 28-án, csütörtökön este 20.00 órakor Szarvason: VÉRNÁSZ Színházi közlemény! Értesítjük kedves Bérlőinket, hogy f. hó 30-án, szombaton este a Sarkadi- és a Bajor G.-bér- let érvényes a Vérnász előadására. F. hó 31-én, vasárnap nem tartunk előadást. Jókai Színház, szervezési o. MOZI Békési Bástya: 4 órakor: Hegyen. völgyön, 6 és 8 órakor: Sheila meghalt és New Yorkban él. Békéscsabai Építők Kultúrott- hona: 5 órakor: A nagy balhé, 7 órakor: Hét tonna dollár. Békéscsabai Kert: Kaliforniai lakosztály. Békéscsabai Szabadság: de. 10 órakor: Dot és a kenguru, 4 órakor: Díszmagyar, 6 és 8 órakor: Óvakodj a törpétől! Békéscsabai Terv: fél 6 órakor: A világ rendje és biztonsága, fél 8 órakor: Az első kísértés. Gyulai Erkel: Dollárpapa. Gyulai Kert: Keoma. Gyulai Petőfi: 3 órakor: Alim és szamara, 5 és 7 órakor: Piedone Egyiptomban. Orosházi Béke: 5 órakor: Rusz- lán és Ludmilla I., II. rész. Orosházi Partizán: Az első nagy vonatrablás. Szarvasi Táncsics: Rally.