Békés Megyei Népújság, 1981. május (36. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-24 / 120. szám

1981. május 24., vasárnap NÉPÚJSÁG Hétvége Terepasztalok kiskatonái Meg egy igazítás a piciny huszárfigurán Azok a múzeumbarátok, akik egyrészt a budai vár­ban levő Hadtörténeti, más­részt a várpalotai Tüzér Mú­zeumot is útjukba ejtették már, bizonyára fölfigyeltek azokra az aprócska, alig né­hány centiméter magasságú katonafigurákra, amelyek pontos hadrendbe állítva ré­gi híres csatákat idéznek, egyúttal pedig e háborúsko­dások résztvevőit mutatják be korhű öltözetekben. A hüvelyujjnyi tüzérek, huszárok láttán ki-ki azon is eltűnődhetett, hogy vajon miféle ujjak képesek kifor­málni e gyalogosan vigyázz- ba meredő vagy a díszesen kantározott lovacskák hátán kardjukkal hadonászó had­fiakat, „akiknek” még az arckifejezése is olyan el­szánt, mintha éppen akkor tudatosult volna bennük a legeslegutolsó parancs. Nos, a terepasztalok kis­katonái néhány száz lépcső- nyire a Hadtörténeti Múze­umtól, a budai Vízivárosban, a II kerületi Fazekas utca egyik vadonatúj társasházá-- ban készülnek, ahol dr. Ma­jor István, a Gödöllői Ag­rártudományi Egyetem Ta­lajtani Tanszékének tudomá­nyos munkatársa igazgatja őket olyanra, hogy minél elevenebb mozgásúak legye­nek, s hogy az öltözékük a korabeli hadsereg szolgálati szabályaihoz a lehető leg­pontosabban igazodjon. Az olvasó nyilván fur­csállja: éppen egy talajtani szakember adta a fejét arra, hogy e piciny fegyverforga­tók alakot nyerjenek? Ám korunkban, amikor a fur­csánál furcsább, és az ér­dekesnél érdekesebb kedv­telésekből annyit halla­ni, ezen a hobbin sem cso­dálkozhatunk. Annál kevés­bé, mert dr. Major István már szinte kamaszkorában eljegyezte magát a szobrász­kodással, s ezzel együtt av­val is, hogy őt e művészeti ágban kizárólag a parányi méretek izgatják. Közben persze biológus­diplomát szerzett, ledokto­rált — „mellesleg” írt egy könyvet Lesz-e sas kétezer­ben? címmel —, ám hónap­ra hónap, évre év, változat­lan kedvvel és szorgalommal bővítette hadseregének lét­számát. Egyúttal pedig e játékos­nak tűnő, ám végtére is a szaktudományok reguláihoz igazodó figurateremtés múlt­jában is elmélyedt, s — mint mondja — megtudta, hogy az efféle kis fegyveres, egyenruhás alakok már a római sírokból is előker.ül- tek. Ugyanígy szép számmal maradtak fenn a középkor­ból is. Ezek a figurácskák azonban még egyedi alkotá­sok voltak, ellentétben a XVIII. századtól gyártott ólomkatonákkal, amelyeket immár sorozatban öntöttek. Az ólom — pontosabban mondva: ón — katonák kor­szakát a porcelánkatonák korszaka váltotta fel, ezt pedig az az időszak, amikor megint egyedi darabokként hagyták el a műhelyeket a cinből fabrikált alakok. S nem csak maga a fel­használt anyag változott, ha­nem mind fontosabbá lett e modellek szerepe a katonai oktatásban is. Különösen a napóleoni időkben vették igénybe őket, amikor a csa­tákat immár előre tervezték: „lejátszották” a soron követ­kező ütközetet... Mondani sem kell, hogy manapság már nem ónból, nem porcelánból és nem is cinből, hanem könnyen for­málható és jól megszilárdít­ható műanyagból készülnek a kis vitézek. Dr. Major Ist­ván az NSZK-ban gyártott FIMO nevű masszát találta a leghasználhatóbbnak, s ezt a matériát igazgatja úgy, hogy abból gyalogos zászló­aljak, tüzérségi ütegek és más seregrészek közkatonái, tisztesei és tisztjei tűnjenek elő. Ez a korábban nálunk is kapható — ám újabban egy rosszabb minőségű olasz plasztilinnel felcserélt — anyag ugyanis sokféle szín­ben készül, s így nem utó­lag kell „megtarkázni” a csizmákat, a sisakokat, a mentéket. Dr. Major István elsősor­ban az 1848—1849-es forra­dalom és szabadságharc had­seregének különféle fegy­vernemeit idézte meg eddig e minikatonák felsorakozta­tásával. Tette pedig ezt azért, mert elsősorban e kor had­viselőiről él hamis kép a köztudatban. (Hogy mást ne mondjunk, az akkori ma­gyar huszárt mindenki vö­rös csákós, kék mentés, ve­res nadrágos legénynek is­meri, holott csak egyetlen­egy huszárezred — az Atti­láról elnevezett — tagjai fe­szítettek ilyen mundérban. E jellegzetes viselet csak 1888 után vált általánossá.) Ügy tervezi, hogy ha a több mint ötszáz figurás hadserege el­készül, akkor azt a Hadtör­téneti Múzeumnak ajándé­kozza: hadd lássa mindenki, miképpen festettek azpk, akik a hívó szóra felsora­koztak Kossuth zászlaja mö- gét. Akácz László A kép jobb oldalán a különböző színű műanyag darabkák, mellettük a formázókés, a kép bal oldalán pedig azt látni, hogyan igazgatja egy golyóstollbetéttel a kis huszár ruháját dr. Major István (Fotó: Hornyánszky Katalin felvételei — KS) Egészség — higiénia Döngicsélő ellenségek Most, hogy egyre melegebbek a napok, és lassan beköszönt a nyár, megjelennek házunk táján a mindenhova odaszemtelenkedő legyek. Az emberrel való együtt­élésük olyan régi, hogy sajnos már megszokottá válnak. Ked­vező körülmények között hihe­tetlen mennyiségben tud szapo­rodni. Szívesen tanyázik szemét­ben, és ide rakja a petéit is. Egy nőstény légy egy alkalommal 100 — egész életében 5—600 — petét tud lerakni. A peték kifejlődési ideje 10—14 nap, tehát két héten belül egy légypártól 100 kis légy fog kikelni. Ennek ismét fele nőstény, tehát egy hónap alatt 500 utód keletkezhet. A légy szívókáján csak folyé­kony táplálékot tud felvenni. A szilárd élelmiszerre előbb csak a nyálát bocsátja ki, és az így feloldott táplálékot szívja vissza. Folyadékigénye nagy, ezért min­den folyékonyát megkeres.^ de a szennyvízből, a VV. C.-ből is iszik. Rendkívül szemtelen, a táplálékra újra és újra visszatér. Szinte ingajáratban röpköd a szemét, a W. C., illetve a kony­ha között. Így érthető. Hogy be­tegségterjesztő. Minden élelmi­szert megmászik, és közben a testére tapadt baktériumod mil­lióival fertőzi a7 élelmiszert. A hastífuszt, a vérhest ilyen módon terjeszti. A légy elieni védekezésben több módszer együttes alkalmazása a leghatá­sosabb. Mezőgazdaságban hasz­nálatos mérgekkel legyet irtani nem szabad, különösen fontos ezt megfogadni a kertes házban lakóknak. Az elpusztult, meg­mérgezett legyeket a baromfi felszedegeti, így az is megbete­gedhet és elpusztulhat. Az ab­lakra szerelt szúnyogháló, a konyhaajtóra szerelt lengőajtó megnyugtató módon távol tudja tartani a lakástól, ugyanakkor gondoskodni kell arról — főleg a konyhában —, hogy a legyek ne találjanak táplálékot. Az éte­leket takarjuk le,- a hulladékot, ételmaradékot viszont távolítsuk el, vagy zárt edényben gyűjtsük. Eredményesen védekezhetünk ellenük az úgynevezett toxa- zászlókkal vagy cematoxszal. A szúnyog nem olyan veszélyes, mint a légy, de annál kellemet­lenebb, zaklatását annak kö­szönhetjük, hogy minden szú- .nyognőstény vérszívó rovar. Sok szúnyogfaj ismeretes. Ezek közül az egyik a maláriát is terjeszti. Ma már furcsán hangzik, de 50 évvel ezelőtt hazánk egyes vidékein ez még népbetegség volt. A maláriát sikerült már száműzni, de a szúnyogokat még nem. Különböző készítmények mind a lárvák, mind a rovarok el­len kis koncentrációban is ha­tásosak. A permetezés bevált módja az úgynevezett „sávos” permetezés, ß. szúnyogok hosz- szabb távon repülés közben időnként leszállnak, és a per- metlével érintkezve elpusztulnak. Különösen kisgyermekeknél kell ügyelni arra, hogy a szú­nyogcsípést ne kaparják el, mert fertőzés, gyulladás ‘lehet a kö­vetkezménye. Dr. König János, a Vöröskereszt egészségnevelési csoportjának elnöke Tudomány — technika „Kíméletes” traktorkerekek Érdekességek A RESTRIKCIÓS ENZIMEK Az ’50-es és ’60-as években végzett kutatások során fel­ismerték, hogy egyes bakté­riumok és kékalgák örökítő anyagukat, dezoxiribonu- kleinsavukat meg tudják kü­lönböztetni az idegen DNS- ektől. A felismerés kiinduló­pontja egy egészen speciális baktériumgenetikai felfede­zés volt: az ún. lambda bak­teriofágok az Escherichia coli nevű bélbaktérium kü­lönböző törzseiben szaporod­ni tudnak. A baktérium nyil­vánvalóan specifikusan meg­változtatta (modifikálta) a bakteriofág DNS-ét. Egyes baktériumoknak és kékal­gáknak tehát vannak olyan enzimjeik, amelyek az ide­gen DNS-t felismerték, és működésképtelenné teszik. E folyamatot nevezik rest­rikciónak, vagy pontosabban restrikciós endonukleázok- nak. A kutatók tanulmá­nyozzák a restrikciós enzi­mek és a genetikai manipu­lációk (génsebészet) össze­függését is. AUTOMATA ÖNTÖZÉS Szovjet kutatók elektroni­kus berendezést szerkesztet­tek. amely a melegházakban folyamatosan ellenőrzi a ta­laj nedvességtartalmát a gyökerek magasságában. Amint a vízmennyiség a megengedhető szint alá csök­ken, a relé bekapcsol, és mű­ködni kezd az öntözőberen­dezés. Ily módon, hogy ha a növények a szükséges pil­lanatban kapnak vizet, a ter­méshozam 5—10 százalékkal növekedhet. Az öntözőberen­dezés a földeken is alkal­mazható. A mezőgazdasági gépesí­tésnek úgy látszik, nemcsak előnyei, hanem hátulütői is vannak. Ilyennek tekinthető az a felismerés, hogy az erő­éi munkagépekkel rendsze­resen tiport talaj megtömö- rödik, szerkezete romlik. Megállapították, hogy a traktorkerék akár a talajtér­fogat 10 százalékát is össze­nyomhatja. Ez az összenyo­mott talajrész pedig szinte összefüggő falat alkot a táb­lákon, a gépek haladásának nyomvonalában. A nyomsá­vok között levő' növények akadályoztatva vannak a gyökérzetük kifejlesztésében, annál jobban, minél köze­lebb esnek egymáshoz az egyes összenyomott talajré­szek. Ugyanakkor az azonos nyomon haladás számos előnnyel — üzemanyag­megtakarítással, teljesít­ményjavulással, könnyebb kormányzással stb. — jár a gazdálkodásban. Az ellentmondásos helyzet feloldásra vár, mert tart­hatatlan, hogy először tete­mes munkát fordítanak a talajforgatással egybekötött fellazításra, majd a por- hanyított felület jelentős ré­szét ismét nagy erővel visz- szatömörítik a járószerkeze­tek. A földfelszínre felfekvő felület növelése csökkenti a keréknyomást. Éppen ezért a gumikerekeket a szántóföl­dön haladáskor kisebb nyo­mással kell felfújni, mert a laposabb gumiabroncs job­ban elterül a földfelszínen, jobban is tapad rajta. Emiatt igyekeznek növelni a kerekek átmérőjét, és még inkább a szélességét is, miáltal na­(MT1 Külföldi Képszolgálat) gyobb lesz a felfekvő, meg­tapadó kerékfelület. Ennek megfelelően már alkalmaz­nak is a mezőgazdasági gé­peken a hagyományosnak többszörösére növelt nagy­ságú és szélességű gumiab­roncsokat. Ugyanilyen elő­nyösek a kettős kerekek. A nyomáskárok csökkentését akár úgy is el lehet érni, hogy a csupán négy kerék­kel rendelkező • erőgépek hajtott kerekeire — akár csak ideiglenesen is — pót­kerekeket szerelnek fel. Képünkön: előtérben jól láthatjuk az ideális kiképzé­sű, nyomáskárt nem okozó, korszerű gumiabroncstípust. A jövendőbeli nagy teljesít­ményű traktorokon állítólag még ennél is jóval széleseb­bek, szinte hordó alakúak lesznek majd a kerekek. Horgasztanacsadó Májusban minden lehetséges... Sok olyan horgász tapasz­talata alapján, akik ha a ke­szeget is „számítjuk”, nagyon sok, esetleg évi több száz ki­ló halat fognak,, a május ta­lán a legjobb horgászhónap. Igaz, pontyozni n.em lehet, csak egy-két intenzív vízen (például a tassi V—VI-oson, az oroszlányi és a mátralő- rinci erőművi meleg tava­kon, a Gyömrői-tavon, a cse­peli kavicsbányatavakon és még néhány helyen). Az is igaz, hogy a márna, a ke- csege és ,a 80 centiméternél rövidebb harcsa fogása is ti­los még, egészen június Iá­ig (a kecsegéé június 30-ig), de rengetég a májusban jól fogható halfajta. Például: „amikor az akác rügye akkora, mint az egér füle", ahogy a mondás tart­ja, azaz valamikor május 20-a táján, a harcsák kere­sik az ívóhelyet, és aki ilyen­kor megtalálja a harcsacsa­patot, az rendszerint 80 cen­tinél hosszabbakat zsákmá­nyolhat . . . Azután ott a ba­lin: az ívás és az azt követő regenerálódás után, május második felében azokon a vizeken is eredménnyel lehet rá horgászni, ahol egyébként, bár rablása jelzi, hogy jelen van, de nemigen fogható mű­csalira. A „titok”: 1-es vagy 2-es méretű MEPS-körforgó villantó vagy annak magyar utánzata. Kár, hogy a fran­cia eredetit csak ritkán lehet kapni, a magyar kisipari gyártmány viszont, például Budapesten, Óbudán, a La­jos utcai Rekord horgász­boltban rendszeresen kapha­tó. Az ilyen méretű körfor­góval a part mellett, a bok­rok alatt húzva, szép balino- kat foghatunk. Folyóvizeink szélén május közepén ugyan­ilyen nagyságú villantóval rendszeresen lehet domoly- kót és jászt is fogni, sőt, meglepetésre néha ilyenkor még a paduc is odavág a kis pergővillantónak. Apropó, paduc: vizeink többségén május második fe­lében már leívik, és utána a gyors vízben, könnyű úszó­val, gyúratlan, csak úgy a horogra csippentett kenyér­béldarabkával tömegesen fogható. Vonatkozik ez úgy a nyugat-dunántúli kisebb folyókra, a Rábától a Mar­calon át a Pinkáig, mint az Ipolyra, a Duna egyes sza­kaszaira, a Tisza Vásáros- namény feletti tisztább sza­kaszára. Persze, paduc csak alacsonyabb, tisztább vízben fogható e helyeken. És ha megjön a szokott májusi ára­dás? Akkor viszont az elön­tött füves területet érdemes a folyók partján, árterületén beetetni, áztatott kenyérből és kukoricadarából gyúrt la­za gombócokkal, és utána horgászni az említett kenyér­csalival — szinte mindenfé­le keszeg jön olyankor. (Jön persze termetes ponty is, de- hát ennyi bosszúságot — fá- rasztás, majd visszadobás — nem érdemes vállalni...) Tavainkon — már ahol még található — az arany­kárász, más néven széles ká­rász, sárgakárász, vagy sár­kárász is ilyenkor indul meg igazán, sokszor egészen a part közelében foghatók a nagypéldányok. Két olyan tó is van, ahol ritka szépre nő­nek: Cikolán az ötös számú és a pátkai víztározó. A Balatonon az általános tilalom lejártával, május 20- tól háromféle halra érdemes partról horgászni: kősüllőre, angolnára ott, ahol látjuk a küszcsapat partközeli ívását, itt a kishalak mögé dobva, Szomjas fák Száraz, meleg időben a gyümölcsfák életműködésé­hez szükséges vízmennyiség megszerzése nehézségekbe ütközhet. Alma- és cseresz­nyefákon végzett újabb ku­tatások kimutatták,- hogy* ezek- ilyenkor a saját gyü­mölcseikben felhalmozott vízkészlet egy részét hasz­nálják fel. Hasonló jelenség figyelhető meg a narancs-, a szilva-, a mandula- és a körtefákon is. kis eresztékkel, úszóval, csa­lihallal érhetjük el a legjobb eredményt, de a tilalom utá­ni első napokban jó a nem túl messze dobott giliszta- csokros fenekező is. Csalihal­hoz pedig ilyenkor végkép­pen nehéz jutni ... A másik módszer a keszegezés: ha még látni partközeiben a dé- véreket, akkor a legjobb úgy horgászni úszóval, hogy ól­mot nem is teszünk fel, a szabadon lebegő horgot kis gilisztával csalizzuk. A fek­vő úszó remegése vagy fel­állása jelzi a kapást, a zsák­mány többnyire dévér. Ha már nem látni a dévéreket, akkor érdemes a már emlí­tett etetéssel, a mólóknál a parttól 4—5 méterre hor­gászni, ilyenkor már jobb a kenyércsali, és a zsákmány is választékosabb: nagy bo- dorkák, veresszárnyúak szí­nesítik. Ennyit májusról. És aki nem sajnálja az időt, és min­den hétvégén, ünnepen pró­bálkozik, néha hétköznap, munka után is kimegy a kö­zeli vizekre, és mindig arra a halra horgászik, amire ép­pen érdemes — az nem vé­letlenül fog ebben a hónap­ban 40—50, ha a harcsát, ba­lint is megtalálja, esetleg 80 —100 kiló halat is. Igaz, kell hozzá kitartás, próbálkozás, jó felszerelés és tudás Js — de megéri .. . Szatmári Jenő István Ha pontosan megmérjük a fán lógó cseresznyeszemek átmérőjét, azt tapasztaljuk, hogy ez az átmérő a nap fo­lyamán változik: a hűvös hajnali órákban, napkelte előtt a cseresznye valame­lyest megduzzad, napközben kissé összezsugorodik. Ez utóbbi oka az, hogy a fa nedvkeringése vizet von el belőle. Ez a zsugorodás a kora délutáni órákig tart. Ha a i talajban tartós vízhiány van, a zsugorodás akár estig is folytatódhat.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents