Békés Megyei Népújság, 1981. május (36. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-24 / 120. szám
KISZ-kongresszus előtt Milyen az ideális KISZ-vezető? Társadalmi munkában építettük a KISZ-iskolát. Néhá- nyan éppen a 14. évünkben jártunk, amolyan „próba" KISZ-tagként adogattuk a téglát. Mindent kíváncsian figyeltünk. Miről folyik a szó, kik és mit tanulnak majd azon az iskolán, ki közöttünk a vezető? A legnehezebb az utóbbi kérdés megfejtése volt, hiszen ott és akkor mindenki egyformán izzadt, senki sem ivott soron kívül a kanna fedeléből. Az egyik fürdőnadrágos fiatalember azonban bármikor szólt, érdeklődve fordultak felé a többiek. Kérdezték, vitatkoztak vele, és többnyire elfogadták az érveit. Ha lassult a munka, ő mondta, pihenjünk talán, ha elült a jókedv, ő kezdte a tréfát vagy az éneket. Ő volt az, akit kerestünk. Mindennek húsz éve már, de azóta akaratlanul is hozzá „mérem" a többi ifjúsági vezetőt, ám a maiak közül, mintha egyre kevesebben hasonlítanának rá. Igaz, nem lehet ugyanazt várni egy alapszervezeti titkártól, mint a megyei vezetőtől, de bármilyen kis csoport élén álljon is valaki, az alapvető vezetői tulajdonságok nála sem nélkülözhetők. Neki is tudni kell hatni a többiekre, különben semmi értelme annak, hogy történetesen egy alapszervezet titkárának nevezik. Nem is beszélve a kárról, amit a mozgalomnak okozhat az, aki nem képes mozgósítani a reá bízott fiatalokat. Mintha egyre kevesebb volna ifjúsági szövetségünkben az olyan alapszervezeti vezető, aki érdeklődést tud kelteni a vele egykorú, fiatalokban a mozgalom céljai iránt. Persze, baj van olykor a célok megfogalmazásával is. Pontosabban, ezek értelmezésével, a sokat emlegetett „feladatlebontással’’. Mert ugyan mire gondoljon egy termelőszövetkezet vagy egy műhely KISZ-titkára, ha azt olvassa a Központi Bizottság levelében, hogy javítani kell a szervezettséget. Csakugyan nehéz lehet eldönteni, hogy ők, ott helyben, azokkal az adottságokkal mit is tehetnének mindezért. így születnek sokszor a látszattevékenységejk, amelyeket viszont előbb-utóbb megunnak a fiatalok. Ez persze csak az egyik oldal. Sokkal nagyobb gondot okozhat ifjúsági szövetségünkben a megfelelő felkészültségű és adottságú vezetők növekvő hiánya. Ezáltal ugyan nem csökken a szövetség látszáma, de tekintélye, a nevelő hatása igen. Ahhoz, hogy a fiatalok jól érezzék magukat a KISZ- ben, elsődleges feltétel a jó vezetp. Ki a jó vezető? Mindenekelőtt az — ahogyan ezt a pszichológia szakemberei is látják —, aki tájékozottságával és együttérző, beleélő képességével cselekvéssé tudja alakítani a szinte valameny- nyi fiatalban fellelhető, sokszor kihasználatlanul szuny- nyadó közösségi aktivitást. Az a jó vezető, aki az igények feltérképezése után tud célokat adni, kezdeményezni, lelkesíteni. Akinek a szavai megegyeznek a tetteivel, és ezáltal hisznek is neki. Aki egyenként ad munkát az alapszervezet tagjainak. Persze, az ilyenfajta vezetési stílus nem remélhető attól, akit „jobb híján" választott az alapszervezet. Az egyik KISZ-iskola stúdiójában láttam egy táblát. Két szó volt rajta, pirossal áthúzva: „Azonnal!" és „Mindenki!”. Nem kérdeztem, mi ezzel a céljuk, de gyanítom, ők már rájöttek, hogy az ifjúsági vezetőnek ezt a két szót el kell felejtenie. Sokan nem tudják még ezt a maiak közül. Nemrég beszélgettem egy vállalati KISZ-titkárral. Húszéves, érettségizett segédmunkás volt, két hónappal korábban emelték ki függetlenített vezetőnek. Panaszkodott, hogy azóta nem úgy beszélnek vele a srácok, mint azelőtt. Közösen derítettük ki: ennek az az oka, hogy az ő viselkedése változott. Többet van az üzem vezetőivel, átvette a stílusukat. Azt hiszem, ma ez az egyik jellemző hiba. De ha a KISZ-titkár megfeledkezne arról, mi is a dolga, legalább a tagok figyelmeztetnék, hogy nem maguk fölé, hanem maguk elé választották. Azért, hogy segítse, képviselje őket. Réthy István Fotó: Veres Erzsi Kettesben a géppel Ami nem lehet magánügy Idézet egy felszólalásból: „ ... A beszámolási időszakban a sport területén egyértelmű előrelépés történt. Az Edzett Ifjúságért tömegsport keretei jó lehetőséget teremtettek az alapszervezeti sportmunka javításához ... Ugyanakkor az is tény, hogy a rendszerességet, a mozgalom egyik alapkövetelményét, valamint a követelményrendszerben rögzített feladatok végrehajtását még nem tudtuk teljessé tenni ... Lassanként kialakul az a szemlélet, amely elősegíti, hogy a testedzés, a sport mindennapi mozgalmi munkánk szerves részévé váljon. Természetesen ezért továbbra is szívós következetességgel kell dolgozni.” Nagy Mária, a HÓDIKÖT békéssámsoni üzemének KISZ-titkára beszámolójából idéztünk. A múlt hónap végén megtartott megyei KISZ-küldöttgyűlésen kért és kapott szót Nagy Mária, hogy elmondja véleményét, tapasztalatait e nagyon fontos témáról: a sportról. Munkahelyén beszélgetünk, hozzászólása apropóján. a sportról. — Beszéljünk először a szemléletről. Erről mi a tapasztalatod? — Ahogy el is mondtam, lassanként alakul az a nézet, miszerint a sport része kell legyen mindennapi életünknek. Ennek nem a kezdetén tartunk ugyan, de attól még távol állunk, hogy elmondhassuk, sportol az ország. Ügy gondolom, mindenekelőtt a fiatalokat kell megnyernünk a rendszeres sportnak, s ez talán köny- nyebb is, hiszen az iskolában, testnevelésórákon nagyjából hozzászoknak a rendszeres mozgáshoz. A baj ott kezdődik, hogy az iskolából kikerülve sokan abbahagyják. Itt, faluhelyen például, ha egy lánynak vőlegénye van, férjhez megy, vagy csak ha már komoly a partnere, elmarad, se sportolni, se KlSZ-rendezvényekre nemigen jár, hacsak a partnere nem tart vele. Sőt, a szülőktől is függ, van rá példa, hogy nem engedik a lányukat sportolni, mondván, otthon a helye. — Hallottam már olyan véleményt, hogy tulajdonképpen mindenkinek magánügye, sportol-e vagy sem. Szerinted magánügy? — Nem lehet magánügy. Sajnos, ma a fiatalok között sok a rossz testtartású, vagy ahogyan mondani szoktuk, puhány. No, és ha tovább gondoljuk a dolgot, sok betegség megelőzhető lenne rendszeres mozgással, egészségesebb életmóddal. Márpedig az semmiképpen sem magánügy, hogy mennyi kórház, rendelőintézet, gyógyszer, szanatórium kell. — Milyen a sportélet itt, oz üzem ben, a községben, az orosházi járásban? — Tizenhárom éve működik ez az üzem. Kezdetben a' lányok, asszonyok hallani sem akartak sportról, és később is nagyon hullámzó volt a vállalkozási kedv. Hol nekibuzdultak, hol abbahagyták. Jelenleg 27 aktív KISZ-tagunk van, elsősorban rájuk számítunk, őket szeretnénk rendszeres sportra rávenni. Most végre megalakítottuk a kézilabdacsapatot, a vállalat spartakiádjára készülünk. Tulajdonképpen évek óta alakulgat ez a csapat, de egyszer edzőnk nem volt, aztán meg a csapatnak majd a fele férjhez ment. Most viszont jöttek az üzembe 8 általánost végzett lányok, így sikerült összehozni a gárdát. Igaz, van nálunk munkahelyi testnevelés, de nem túlságosan lelkesednek érte. — Igen, a hozzászólásodban el is mondtad, hogy „Munkaközi szünetekben ma még többen választják a cigarettát, mint az egészséges, frissítő testmozgást.” Ugyanakkor említetted, hogy sikeresek a természetjárótúrák. — A vállalat szakosztályához tartozunk, és valóban, az itt dolgozók 60—65 százaléka tagja a természetjáró szakosztálynak. Nem is kell különösebben agitálni senkit, gyakran és szívesen vállalkoznak kirándulásokra, túrákra. Mostanában többször szerveztünk KISZ-es sport- eseményeket is, kerékpártúrát, gyalogtúrát, és május 30-án sportnapunk lesz. Az üzem vezetői egyébként nagyon segítőkészek, engedélyezték például, hogy a ké- zilabdások eljárjanak edzésre. Ami az egész községet illeti, nem mondhatom, hogy túl élénk a sportélet. Nálunk csak' névleges a sport koordinációs bizottság, talán itt is a hiba. Van jó példa is, a járásban többek között Tótkomlóson, Nagyszénáson, Csorváson, ahol jóval előbbre tartanak. Tóth Ibolya Fotó: Veress Erzsi romnegyed ötkor indulnunk kellett vissza Moszkvába, majd onnan haza. A szállótól 4-5 kilométerre a Néva, hideg van, köd is . . . Most mi lesz?” „De nem lett semmi, Visszaértünk” — veszi át a szót az egyik „hídnéző”. „Felejthetetlen volt, nem lehetett kihagyni! És mi úgy tudtuk, csak hajnalban nyitják föl a nappali nagy forgalom miatt.” Egymás szavait, mondatait kiegészítve, továbbfűzve ömlenek az emlékek, az élmények. Hogy Anikó elhagyta a költőpénzét, a kilencven rubelt. Aztán „megkerült” a pénz, nem is akárhogy. Az utat ugyanis a 25. születésnapját ünneplő EXPRESSZ szervezte. Az utazási iroda minden huszonöt fősnél nagyobb csoportja egy tagjának visszatéríti az út költségeit. A Seremetyevói repülőtéren volt a sorshúzás, és Anikó volt a szerencsés! „Emlékeztek még a visszaútra, tizedikén?" — kérdezi Csilla, és már meséli is a késés hiteles történetét. Hiszen a huszonöt klubtag zöme először utazott repülővel, s több mint két és fél órát azon a bizonyos „senki földjén" eltölteni, nem akármilyen repülőutast avató élmény. Főleg, ha az automatákat is ki lehet próbálni, no és megfigyelni a világ egyik legmodernebb repülőterének, a Seremetyevóinak az életét, a technika működését —egy tévedés folytán majdnem ét- len-szomjan ... „De megint van egy nagy álmunk! Olyan szép és látnivalókban kimeríthetetlen Leningrad, hogy ismét szeretnénk oda utazni. És a balti fővárosokba, Tallinba és Rigába! Úgy tervezzük, majd az érettségi után, két esztendő múlva. Júliusban, a fehér éjszakák idején. Ha ez az út sikerült, annak is sikerülnie kell. Nem igaz?” Kívánjuk, hogy sikerüljön! Nemesi László Fotó: Gál Edit Nagy álmuk megvalósult Voltak Moszkvában, Leningrádban Fél esztendővel ezelőtt, 1980. november 7-én, lapunk Minimagazin című oldalán „Nagy álmuk: eljutni Moszkvába, Leningrádba” címmel riport jelent meg a békéscsabai Kulich Gyula Ifjúsági és Űttörőház minden hét péntekjén foglalkozást tartó orosz társalgási klubjáról. A közel négy évvel ezelőtt, csabai nyolcadikosokból alakult klub tagjai ma már a város középiskoláiban a második évfolyamra járnak. Annak idején legnagyobb álmukról, egy szovjetunióbeli utazásról is beszéltek. „Tervezgetnek. Leningrádban megnézik az Ermitázst és az Izsák székesegyházat. A Pé- ter-Pál erődöt is felkeresik, és természetesen az Auróra sem maradhat ki a sorból ...” — hangzottak az elképzelések. És április 4-én reggel elindult a busz Békéscsabáról a budapesti Ferihegyi repülőtérre, onnan a gépmadár Moszkvába .. . AT> A nagy álom megvalósult. Az ifjúsági ház harmadik emeleti klubjában ülünk. Az asztalon előre kikészítve a halom fénykép, fekete-fehérek és színes diák garmada. De még egyelőre másról van szó: a gyermeknapi városi program egyik szervezője ez a klub lesz, ők állítják ösz- sze, vezetik a szabadtéri játékokat. Valódi ötletbörzének lehet fül- és szemtanúja az, aki benéz ebbe a klubba. Pillanatok alatt kialakul és papírra kerül a program, minden játék felelősre talál. Persze, a sietség legfőbb oka mégiscsak a képhalmaz. Kézről kézre járnak a moszkvai és leningrádi emlékek — hogy egy-egy mondat, történet erejéig — szóban is felelevenedjenek. Amikor odafelé Jóska elé fura kis másfél decis üveget tett a stewardess, “s Jóska hármat is megivott, mert „olyan jó volt az íze” ... És az üvegben grúz bor Völt! Aztán az emlékezetes fogadtatás, és a 22 emeletes ifjúsági szállóban az elhelyezkedés! ... „Minden asztalon, az étteremben, magyar nemzetiszínű és szovjet zászlócska volt. Ünnepi vacsorát kaptunk; a szovjet emberek így ünnepeltek velünk együtt április 4-én. Meghatódtunk... És a kaja! Még mindig emlékszem rá!” „Minden nemzetből lehetett ott valakit találni. Az első este egyből egy algériai csoporttal találkoztunk. Majd a másik asztaltól átszólnak, hogy ugye ti is Békéscsabáról jöttetek? Megállt a villa a kezemben. Hát, a Penzába igyekvő békéscsabai KISZ- delegáció tagjai ültek ott.” „Hárorh napot Moszkvában, majd kettőt Leningrádban töltöttünk. Nem volt ám olyan, hogy magyarokba ne ütközzünk! Ha csak oroszul beszélgettünk, akkor is ránk szóltak: ugye ti is ... Fiatalok, idősebbek ...” „Emlékeztek még a Vörös térre? Én úgy képzeltem, sokkal nagyobb. Na jó, hát persze hogy óriási, csak hát... És a GUM! Igen, egyedül kóboroltunk, azazhogy kis csoportokban, a fővárosban. Minden este vacsorára teljes volt a létszám. Most sem értjük, hogy történhetett!” ViV Zsibrita Mária, a klub vezetője mondja, hogy megérkezésükkor elmesélte a klubtagoknak, melyik busz, troli, metró közlekedik a szálloda felé, onnan a központba. „Egy kicsit azért szurkoltam, nehogy eltévedjenek, de nem volt baj! Leningrádban például hajnal felé látom, hogy a négy fiunk ingben, kiska- bátban settenkedik kifelé, a Néva irányába. Meg akarták nézni a zajló folyót, no meg a hidak felnyitását. És há-