Békés Megyei Népújság, 1981. május (36. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-23 / 119. szám

1981. május 23., szombat SPORT SPORT SPORT Három hét pihenő után A labdarúgó NB I 23. fordulójának sorsolása szerint az alábbi párosításban lépnek pályára a csapatok: Dunaúj­város—Ü. Dózsa, 18.00. Vasas—Volán, 19.00. Pécs—MTK- VM, 17.00. Videoton—Diósgyőr, 18.00. Csepel—Rába ETO, 16.00. Ferencváros—Nyíregyháza, 19.00. Debrecen—Ka­posvár, 18.00. Zalaegerszeg—Bp. Honvéd, 19.00. Békés­csaba—Tatabánya, 17.00 óra. Herekes a 200. bajnoki előtt Az eltelt öt hétben mind­össze egy fordulót rendeztek a labdarúgó NB I-ben, ami érthető is, hiszen a váloga­tottra várt ez idő alatt nagy erőpróba. Jóllehet ez a baj­nokságban részt vevő csapa­tok nagy részének nem ked­vezett: „Nekünk is csupán annyiból volt jó, hogy a sé­rültek többsége rendbe jött” — vallotta Marosvölgyi Ká­roly, a lila-fehérek vezető edzője. „A játékosok azonban nem voltak különösebb erő­próbának kitéve, ami nem éppen kedvező előjel a Ta­tabánya ellen." Annál is inkább, hiszen a bányászcsapat a tavaszi for­dulók során nagyon előre­tört a tabellán, ami arra vall, hogy jó formába len­dült a gárda. „Egységes a dunántúli csapat, amit az is alátámaszt, hogy az utóbbi öt fordulóban azonos csapat­tal álltak fel, s ez időszak alatt mindössze egyszer cse­réltek játék közben.” így érthető, hogy a tata­bányaiak a vidék legjobb cí­Szabó is csúcsot (Tudósítónk telexjelentése) Tegnap délelőtt jót kétórás alapos edzésen vettek részt a tatabányai labdarúgók, mielőtt ebéd után útnak in­dultak a békési fővárosba. Lakat Károly mellett még két edző dirigálta, figyelte a fiúk mozgását. — Két, jó formában levő csapat találkozik Békéscsa­bán, ezért a vidéki labdarú­gás színvonalát fémjelző párviadalra számíthatnak a nézők — mondotta a mester­edző. — Aligha tévedek, ha úgy vélem, hogy a hazaiak mindenképp szeretnék meg­tartani a hatodik helyüket, bármennyire szorongatja őket a másik két alföldi együttes. Mi viszont még ér­mes helyre is pályázhatunk. Az ilyen tétek mindig meg­növelik a csapatok küzdő­kedvét, s az eredmény több­nyire szoros, gyakran dön­tetlen. Ezzel el is mondtam, mi a taktikánk, mit remé­lünk: egy pontot. Es ezt nagy sikernek könyvelnénk el. A Tatabányát az idény ele­jén sérülések tizedelték, fő­képp Barabás hiányzik, de az utóbbi fordulókban így is mére, sőt dobogóra törnek. Persze Békéscsabán is ki­használták azért a pihenő­időt: „Lejátszottunk jó né­hány edzőmérkőzést, s súly- koltuk a taktikai és techni­kai elemeket is.” A sérültek is valamennyien rendbe jöt­tek, a héten munkába állt Budavári is, aki még a Rába ETO ellen sérült meg, s dolgozik Zsömbörgi is. Ku- rucz, aki még Svájcban fá­zott meg, kezdő ember lesz a csapatban. Kerekes Attila a norvégok ellen jól játszott. Ezúttal újabb jubileum előtt áll: „Attilának a mai mérkőzése lesz a 200. NB l-es, s vala­mennyit a lila-fehér színek­ben érte el”. — mondta Ma­rosvölgyi Károly, majd a kezdő csapatot is ismertette: Rabcsák — Királyvári, Ke­rekes, Tisza, Rácz — Pász­tor, Steigerwald vagy Mohá­csi, Csepregi — Kanyári, Kurucz, Melis. Készenlétben: Hanyecz, Vágási, Maján, Za- kar. javit jól összekovácsolődott a gárda, amit a harmadik hely is jelez. Most Fejes húzódá­sa okoz gondot, valószínűleg nem játszhat. Helyét Udvar- di foglalja el. Az összeállí­tás ezek szerint: Kiss — Szabó, Lakatos, Udvardi, Fi­scher — Emmer, Csapó, Du­nai — P. Nagy, Kovács, Schmidt. Ami külön érdekessége a mai találkozónak: a 39 éves Szabó György csúcsot javít, most előzi meg Szusza Fe­rencet, aki eddig a legtöbb NB I-es mérkőzést játszotta: 464-et. Szabó ma négyszáz- hatvanötödször szerepel a Bányász színeiben, ami rendkívüli teljesítmény — és még mindig nem a pálya­futás végé. Havasházi László MÉRLEG 1974 75 Tatab. 1—0 Bcs.-án 2—1 1975 76 2—2 0—3 1976 77 2—0 1—0 1977 78 2—2 0—0 1978 79 1—0 1—1 1979 80 2—0 2—0 1980 81 1—0 9 Legutóbb Debrecenben Pásztor (balról) újra ügyes szervező­je volt a csabai támadásoknak. Reméljük ma, a bányász­együttes ellen tovább bizonyít, s akkor — kiváltképpen, hogy kérdéses lett a baloldali középpályás személye — Mészöly Kálmán szövetségi kapitány is újra felfigyel rá Fotó: Nagy Gábor Idejében el kell kezdeni Fotó: Császár Lajos Sportműsor SZOMBAT Kézilabda. NB II. Szeghalmi SE—Debreceni Medicor, női, Szeghalom, 16.30, B. Kovács, Cserháti. Megyei bajnokság. I. osztály. Bcs. Volán—Orosházi MTK, 15.30, Giczey, Varga III. Gyulai Húsipar—Újkígyós! TSZSK, 15.00, Unyatinszki, Va- lastyán. Vigh Matild fiú és leány kézilabdakupá, Szeghalom, 9.00. Asztalitenisz. Serdülőcsapat­bajnokság, fiú és leány, Békés­csaba, Rózsa F. Gimnázium, 14.00. Kispályás labdarúgás. Labda­rúgótorna IV. osztályos fiúk részére, Szarvas, 15.00. MHSZ-rendezvény. Rádióirá- nyítású repülőmodellek megyei bajnokságának első fordulója. Békéscsaba, repülőtér, 9.00. Diáksport. 12 iskola nemzetkö­zi sportvetélkedője. Békés, sporttelep. 8.30. Labdarúgás. NB I. Bcs. Előre Spartacus—Tatabányai Bányász. Békéscsaba, Kórház utca, 17.00. Maczkó (Drigán, Nagy L.) NB I. Ifjúsági bajnokság. Bcs. Előre Spartacus—Tatabányai Bányász, Békéscsaba, Kórház utca. 15.15, Bubori. Vízilabda. OB II B. Kaposvári Rákóczi—Bcs. Előre Spartacus, Kaposvár, 13.00. Nagy J.. Csáki. Kajak-kenu. Körös Kupa nem­zetközi verseny. Szarvas, Man- gol-zugi Holt-Körös ág. 16.00. Autósport. Express Viharsarok autós túraverseny. Gyula, kem­ping. Rajt 7 órától. VASÁRNAP Asztalitenisz. Megyei csapat- bajnokság. Férfi. Bcs. Konzerv II.—Sarkad, Füzesgyarmat—Bé­kés, Elek—Dévaványa, Bcs. Elő­re Spartacus II.—Kondoros, OMTK II.—Gerendás, Gyula- Nagyszénás. A találkozók 8.30- kor kezdődnek. Kézilabda. NB I. Budapesti Építők SC—Bcs. Előre Spartacus, női, Budapest, 11.00, Somlai, Szendi. NB II. Békési SE—Üjkí- gyósi TSZSK, férfi, Békés, 10.30, Balogh L., Deák. Szarvasi FSSC —Kondorosi TSZSK. férfi, Szarvas, 10.30, Kovács, Szekeres. Megyei bajnokság. I. osztály. (Kezdési időpontok: ifjúságiak 9.00, felnőttek 10.00, serdülők 11.15.) Férfiak. Bcs. Előre Spar­tacus—Határőr Dózsa, Nyári, Kugyela. Nagyszénás—Szegha­lom. Kocsis, Varga I. Köröstar- csa—Gyoma (jv.: Szolnokról). Szarvasi FSSC—Mezőhegyes. Né­meth, Gyeraj. Nők. OMTK—Bcs. Előre Spartacus. Bohus, Sovány. Kétsoprony—Dévaványa, Erdei. C. Veres. II. osztály. Férfiak. Csorvás—Gádoros, Fekete, Val- kovszky. Mezőkovácsháza—Kon­doros, Varga II., Szekeres II. Nők. Kaszaper—Gerla, Szekeres, Zsilák. Sarkad—Csanádapáca, Hajdú, Zsuzsa. Mezőberény— Szeghalom, Gál, Kovács. Mező­kovácsháza—Nagyszénás, Varga 11.. Szekeres II. Lökösháza—Tar- hos, Farkas, Kacsán. Kosárlabda. Országos serdülő­kupa fiúmérkőzések, megyei döntő, Mezőberény, gimnázium, 8.80 órától. Tömegsport. Városi tömeg- sportnap, Békéscsaba, KISZ-ve- zetöképző iskola, 9.00. „Ki a leg­gyorsabb, ki a legügyesebb?” me­gyei döntő, Békéscsaba, Kórház utca, 10.00. MHSZ-rendezvény. Szabadon repülő (vitorlázó gumimotoros és mechanikai modellek) megyei bajnokságának első fordulója. Orosháza, 9.00. Labdarúgás. NB II. Szarvasi FSSC—Miskolci VSC. Szarvas, 18.00, Pálvölgyi. Debreceni Kini­zsi-Gyulai SE, Debrecen, 18.00, Szávó. Megyei bajnokság. I. osz­tály. (Kezdési időpontok: serdü­lők 13.30, ifjúságiak 15.00, fel­nőttek 17.00.) Bcs. Agyagipar— Nagyszénás (jv.: Bács megye­bői). Medgyesegyháza—Hataror Dózsa (jv.: Csongrád megyéből). ; Békés—Gyoma (jv.: Szolnok me­gyéből). Tótkomlós—Füzesgyar­mat, Roxin. Sarkad—Mezőko­vácsháza, Dér. Mezőberény— Medgyesbodzás, Makra. OMTK— Battonya, Maróti L. Gerendás— Békésszentandrás, Hajdú I. Szeghalom—Mezőhegyes, Uhrin Gy. II. osztály. Doboz—Elek, Csi­pái B. (A találkozót Békéscsa­bán, a MÁV Csányi utcai sport­telepén rendezik.) Kunágota— Vésztő. Kopesák. Kétsoprony— Sarkadkeresztúr, Orosz. Endröd —Gyulavári, Prókai. Gádoros— Csorvás, Molnár L. Magyarbáp- hegyes—Kondoros, Jagos. Újkí­gyós—Kétegyháza, Guti. Gyulai Köröstáj—H. Szalvai, Oravecz. Kajak-kenu. Körös Kupa nem­zetközi verseny, Szarvas, Man- gol-zugi holtág, 8.00. Autósport. III. Express Vihar­sarok autós túraverseny. Gyula (szlalom, gyorsasági pálya), 0.00. fl félkarú óriás Számadatok-, versenyjegy­zőkönyvek bizonyítják: me­gyénkben ismét sikersportág a kézilabda. A téli teremtor­nákon 116 együttes szere­pelt. Az idei szabadtéri baj­nokság küzdelmeiben —- az NB-s gárdáktól a megyei, békéscsabai városi csapato­kon át a diákcsapatokig — 129 együttes játszik hétről hétre a bajnoki pontokért. Népszerű tehát a kézilabdá­zás, főként, ha azt a 3—400 csapatot is az előbbiekhez számítjuk, amelyek az úttö­rő- és munkahelyi olimpiá­kon, a termelőszövetkezeti és falusi spartakiádokon. vala­mint a szakmai tömegverse­nyeken vesznek részt. A sportág felépítettsége hason­lít a piramishoz. Alul a ser­dülő- és ifjúsági együttesek, azután a megyei csapatok, majd a nemzeti bajnokság­ban küzdő együttesek követ­keznek. A piramis csúcsán találjuk a két felnőtt és há­rom ifjúsági válogatottat fel­vonultató Békéscsabai Előre Spartacus NB I-es női gár­dáját. B „nagy ugrás” árnyai Mindezt alapul véve, úgy tűnik: minden rendben van a sportág háza táján. De va­jon így van ez?! Nos, akik részt vettek a megyei KSZ legutóbbi elnökségi ülésén, végighallgatták a beszámo­lókat és a vitát, azok a fen­ti kérdésre nem válaszolhat­nak egyértelmű igennel. A sportág a „nagy ugrás” el­lenére féloldalasán fejlődött. Az Előre Spartacus-lányok sikereinek fényében sokan nem akarták észrevenni azt a sajnálatos tényt, hogy ép­pen a női szakág tömegesí­tése, és utánpótlás-nevelési munkája futott zátonyra. Hasonlattal élve, a Viharsa­rok második legnépszerűbb sportága olyan, mint egy fél­karú óriás. Csapatszám, versenyrend­szer. A szakszövetségi baj­nokságokért küzdő 129 csa­pat a következőképpen osz­lik meg: a férfi- és női együttesek aránya 77:52 a férfiak javára. Az utánpót­lást jelentő ifjúsági és ser­dülőcsapatok arányát te­kintve sem szebb a kép. Amíg megyénkben 40 fiú-, addig csak 25 leánycsapat játszik hétről hétre az első­ségért. Sajnálatos, hogy a megyei női serdülőbajnoksá­got nem tudták megrendez­ni, mert erre csak négy klub nevezett. örvendetes tény az, hogy a békési, békéscsabai, csor- vási, mezőkovácsházi terem­tornán ‘ közel száz csapat tagjai hódoltak kedvenc sportáguknak. Annál szomo­rúbb azonban, hogy a 25 gárdát megmozgató békés­csabai bajnokságon kívül megyénk egyetlenegy váro­sában, járásában sem szer­veztek 1981-ben alapfokú, körzeti bajnokságot. Ezt a feladatot — a II. osztályú küzdelemsorozat megrende­zésével — teljes egészében a megyei szakszövetségre bíz­ták a TSF-vezetők. Ezért fordulhat elő például az, hogy az NB II-s Szeghalom ifjúsági csapata — hogy kö­telező mérkőzéseit lejátssza — kénytelen a megyei II. osztályban szerepelni, és töb­bek között Mezőkovácsházá- ra, Csanádapácára utazni bajnoki mérkőzésre. Csak papír és ceruza kell ahhoz, hogy kiszámíthassuk, milyen óriási költségeket emészt fel ez a versenyrendszer. Mivel körzeti bajnokság nincs, csak megyei I. és II. osztály, ez van — ezt kell „szeretni”. Még akkor is, ha sok ezer forintba kerül? ___ Já tékosexport 1949-től 20 esztendőn át Martfű volt a csabai férfi­kézilabdázók eldorádója. Húsz év alatt Kesjár, Fodor, Kerekes, Kundolf, Pécsi, Se­ben, Bécsi, Burján, azután Boskó, Gálik, Rácz, Benkö, Szaszák, Feifrik, Ancsin, Fa- bulya, Kurilla, Tobak, Várai személyében 19 csabai sport­embert vonzott a cipőgyári­ak NB I-s nagy- és kispá­lyás csapata. A martfűiek „szívó hatását” a Bcs. Víz­mű SC állította meg 1968- ban. Most ismét több békés­csabai játékos szerepel Mart­fűn, csak a változatosság kedvéért nem fiúk, hanem lányok. Az év elején a Bé­késcsabai Előre Spartacus négy tehetséges női kézilab­dázója igazolt a Tisza Cipő SE gárdájához. Mezővári, Vacsi, Somogyi, Kokovecz nem költözött a Tisza part­jára, Békéscsabán él, tanul, régi klubjában edz, csak a bajnoki mérkőzésekre utazik Martfűre. Miért ez az újabb játékosexport?! Az ok sokkal összetettebb, mint ahogy az első pillanatban látszik. A lányok „kiöregedtek” az egyesület ifjúsági NB-s csa­patából. Fejlődésüket né­hány perces játék az NB I-ben, vagy pedig az igen alacsony színvonalú megyei I. osztályú bajnokság — nem segíti elő. Helyesen döntött a lila-fehér klub ve­zetősége akkor, amikor egy évre kölcsön adta őket a cipőgyári klub NB I B-s együttesének. A lányok itt kemény, színvonalas mérkő­zéseken — a Békéscsabáról elszármazott egykori váloga­tott játékos, Gálik János irá­nyítása mellett — nagy csa­tákban megedződve kerül­hetnek vissza Békéscsabára. De miért kellett Martfűre igazolniuk? Azért, mert me­gyeszékhelyünkön nemhogy NB I B-s, de még NB Il-es csapat sincs. Sőt, Békéscsa­ba színeit egyetlenegy női együttes sem képviseli — a lila-fehér tartalékokon kí­vül — a megyei bajnokság­ban! 1978—79-ben ugyanis a HUNG AVIS, a Volán és a Konzervgyári SK feloszlatta megyei I. osztályú női szak­osztályát. E három klub az­zal indokolta döntését, hogy a csapatokban kevés a válla­lati dolgozó, így nem marad pénz a tömegsportra. Ez az indoklás akkor helyesnek látszott, és a sportvezető­szervek kénytelen-kelletlen elfogadták. Azóta azonban kiderült, mindez csak üres kifogás volt. Ez a három vállalat — és a zömében nő dolgozókat foglalkoztató kö­töttárugyár és PATEX — sportvezetői nem tartották be ígéretüket: még a békés­csabai városi bajnokságba se nevezték női együtteseiket. Hogy mi lett a három imént említett csabai csapat játé­kosaival? Nagy részük visz- szavonult, de többen nem tudták abbahagyni a kézi­labdázást. A Gerla, a Béké­si SE és a Szeghalom csapa­taiban játszanak. Az edzé­sek és mérkőzések alkalmá­val ingáznak a megyeszék­hely és új egyesületük pá­lyája között. A régi tétel te­hát nem változott. A diák- sportkörökből, az Előre sport­iskolájából és ifjúsági csa­patából „kiöregedő” játéko­sok — azok, akik rutinhiány miatt még nem kerülhetnek be az NB I-es csapatba — nem jutnak Csabán játékle­hetőséghez. Sem tavaly, sem az idén egyetlenegy sport­egyesület nem alakított női kézilabda-szakosztályt. Va­jon jövőre lesz-e változás? Mert a jelenlegi helyzet tart­hatatlan! Edzőhiány. A megyei szö­vetség elnöksége borongós hangulatban hallgatta végig a serdülők hagyományos ki­választó versenyéről és te­rületi tornájáról szóló be­számolót. Közismert, hogy tíz éve rendezik meg Bács, Békés, Csongrád és Szolnok megye legtehetségesebb ser­dülői számára a felmérő, te­hetségkutató versenyeket, és ezek után a megyeválogatot­tak tornáját. Az itt feltűnt legjobbak kerülnek a tatai edzőtáborba, és alkotják majd az országos serdülő- és ifjúsági válogatott gerincét. Az idén a négy megye leg­jobbjainak mérkőzéssoroza­ta Kecskeméten került sorra. A mezőny a Szegedi Volán fiú- és a Békéscsabai Előre Spartacus leány- s fiúcsa­patainak részvételével bő­vült. Dudás Andrásnak, a megyei ifjúsági bizottság ve­zetőjének könnyű volt meg­találnia a szarvasi pedagó­gus edző, Pataki György sze­mélyében a fiúválogatott szakavatott mesterét. A nők­nél azonban nem volt sze­rencséje. Noha néhány év­vel . ezelőtt az edzők még vetekedtek a válogatott szakvezetői tisztségéért, ez­úttal a felkért 12 edző mind nemet mondott. A tavaszi szünetben lezajlott torna előtt 6 nappal — mivel a vá­logatottnak nem volt edzője a — szövetségi vezetők a körmérkőzésen való részvé­tel lemondását fontolgatták- A 24. órában aztán Bohus János, a csabai egészségügyi szakközépiskola társadalmi edzője elvállalta az együttes irányítását. Csupán az ő lel­kesedésén múlott az, hogy két edzés után, egy békési, 2-2 gyulai, sarkadi és 8 — három különböző csabai csa­patban szereplő — kislány­ból sikerült összeállítani a megyei válogatottat. Ügy bo­csátották őket útra, hogy „nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos”. Az ed­ző és a lányok nem okoztak csalódást: becsületesen küz­döttek megyénk színeiért. Most kell odafigyelni A IV. számú „kiválasztó központ” tornája így zárult: Leányok. I. Csongrád, II. Bé­késcsabai Előre Spartacus, III. Bács, IV. Békés, V. Szol­nok megye. Fiúk. I. Szegedi Volán, II. Csongrád, III. Szolnok, IV. Bács, V. Bé­kés megye, VI. Bcs. Előre Spartacus. Természetesen — a körülmények miatt — összetételében örökké változó serdülőválogatottak helyezé­séből korai mélyreható kö­vetkeztetéseket levonni. De a női válogatott felkészíté­sével kapcsolatos huzavona igen komoly intézkedések megvalósítására kötelezi az illetékeseket. Mert a kivá­lasztó verseny és a négyna­pos kecskeméti túra 16 ezer 880 forintjába került a me­gyei TSH-nak és a szövet­ségnek. Erre mondják azt, hogy „drágább volt a leves, mint a hús”. Ennyire sötét lenne a nép­szerű sportág hátországáról festett kép? Sajnos igen. A tények és a kulisszák mö­götti történések ezt bizo­nyítják. És a krónikus játék­vezető-hiányról, az edzők önképzésének elmaradásáról, a társadalmi aktívák számá­nak aggasztó csökkenéséről még nem is szóltunk. A ne­gatívumokat azért állítottuk éppen most a reflektor fé­nyébe, mert a kézilabdázás megyénkben, a fentiek elle­nére a sikersportok közé szá­mít. Most kell tehát a fo­nákságokra odafigyelni, azért, hogy élcsapataink re­mek szereplését, a játék népszerűségét kihasználva megszüntessük az egyoldalú fejlődést, és ne hagyjuk azt, hogy a kézilabdázás félkarú óriás maradjon a Viharsa­rokban! — eh — BÉKÉS MEGYEI Az MSZMP Békés megyei Bizottság» és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedi G. Sándor. F'őszerkesztő-helyet- tes: Séleszt Ferenc. Szerkesztőség: Békéscsaba. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Tel.: 12-136, 12-035, lőszerkesztő: 11-021. Ki­adja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. sz., 5601. Telefon: 11-051. Felelős kiadó: dr. Arpásf Zoltán. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hirlapkézbesitő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34 Ft, egy évre 400 Ft. Kner Nyomda Dürer üzeme, Bcs., Szerdahelyi u. 2 A, 5600. Vezérigazgató: Háromszék! Pál. INDEX: 25054 ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Thumbnails
Contents