Békés Megyei Népújság, 1981. május (36. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-17 / 114. szám
IZUslUKTitö 1981. május n., vasárnap Együtt a brigád Pirula és mosoly n Paracelsus brigád Engem az orvosságszag mindig a szigorúságra emlékeztet, hideg műszereket juttat eszembe, betegségekre gondolok, amelyek fájdalommal. szomorúsággal járnak. Ha valaki éppen ennék az ellenkezőjét kívánja látni, érezni, különféle színű pirulák társaságában, utazzon Orosházára, s keresse fel a gyógyszertárban dolgozó Paracelsus Szocialista Brigádot. Fiatal nők a tagjai, szépek, vidámak, mosolygósán türelmesek, egyetlen hozzájuk forduló sem távozik elégedetlenül, vagy mérgesen a patikából. — A mi „kis brigádunk” követi a tapasztaltabb Ka- bay János Szocialista Brigád példáját — mondja Némethné Benczúr Márta brigádvezető. — Ök a társaink, kitűnően dolgoznak, számos elismerés birtokosai. Mi 15-en vagyunk gyógyszerészek és asszisztensek. De különbség csak a munka szakmai elvárásaiban, felelősségvállalásban van, emberileg nagyon közel állunk egymáshoz. Orosháza legnagyobb forgalmú gyógyszertárában szinte soha nincs zárva az ajtó. Egymásnak adják a kilincset a gyógyulni vágyók, s mondandójukat, amit az orvosi rendelőben esetleg elhallgattak, itt folytatják. Akkor szégyellték, nem volt rá idő, vagy éppen most jutott eszükbe. Az is előfordult már, hogy a mosolygós lányok, asszonyok visszaküldték valamelyik nénit a „doktor úrhoz”, hiszen az új, kibővített vallomást csak ő tudja alkalmazni a betegség pontos diagnózisához. A gyógyszerészlányoknak, -asz- szonyoknak az orvosokkal mindennapos, jó a szakmai kapcsolata. Hiszen csak egy telefonba kerül, hogy a hiánygyógy szerekről tájékoztassák őket, s nem ritkaság a közös egészségnevelő előadás sem a különböző intézményekben. — Ez a brigád nagyon megérdemelte a KISZ Központi Bizottsága dicsérő oklevelét, s a Vállalat Kiváló Brigádja címet — mondja Kersmajer Ibolya gyógyszertárvezető. — Szakmai munkájuk kifogástalan, s emellett rengeteg mást vállalnak. A MEZÖGÉP-nél, az üveggyárban, az öregek napközijében, a szociális otthonban, sok üzemben egészség- ügyi felvilágosító előadást tartanak. Ilyenkor tájékoztatják a hallgatókat a gyógyszerekről, a betegségekről, a munkahelyi ártalmakról. Úgy hiszem, ekkora gyógyszerfogyasztás mellett nem beszélhetünk eleget a szerek hatásáról, a kárról, amit az össze-visszaszedett pirulák okoznak. A mi lányaink részt vesznek az újítási mozgalomban, s kísérletekben is. Az Országos Gyógyszerészeti Intézetnek például 70-féle készítmény hatásvizsgálatát mértük. — Szívesen látjuk az újat — kapcsolódik a beszélgetésbe Lenkeiné Horváth Éva brigádvezető-helyettes. — Vetélkedünk az asszisztensversenyeken, most is ketten készítettünk dolgozatot a háztartási robotgép gyógyszertári alkalmazásáról. Előadásokat, vetélkedőket szervezünk. Hogy miért? Jó, ha az ember kilép a szűk szakmai körből, hiszen tovább kell látni a piruláknál. Talán látszatra, kívülről túlságosan tetszetős ez a mi hivatásunk: fehér köpenyben, patikamérleggel, apró edényekkel, porokkal bíbelődni. Azt már kevesebben látják, milyen nehéz a gyógyszert szállító teherautóról lerakni a csomagokat, hogy 10 kilogramm kenőcs kikeveréséhez nagy erő kell. Mint minden pályának, a gyógyszertárinak sem csak mutatós és szép oldala van. De mi erre esküdtünk fel a gyógyítás szolgálatában. Márta a gyógyszerkiadóban Fotó: Veress Erzsi A Paracelsus brigád több tagja különös véletlen folytán szinte azonos időben, az egyik májuson ment férjhez. Tréfásan mesélik, hogy a 15 tagú kollektívának ma már összesen több mint 20 gyereke van. Az is bizonyos, hogy törődnek egymással, és másokkal. Patronálják a József Attila Általános Iskolát, az öregek napközijében, a szociális otthonban minden nap szívesen látnák őket. Közösen járnak kirándulni, szórakozni. Szakmai ártalomról is vallanak: ez a túlzott precizitás. Jellemzőjük, hogy minden munkájukat, az egész életüket aprólékos pontossággal irányítják. A gyógyszer-összeállítás, a bemérés, a receptek kiadása felelősségteljes tevékenység. Az emberek, a betegek élete függ ettől. A most elnyert cím elismerés, de kötelez is: a jó, a még tartalmasabb munkára. Bede Zsóka Élénk helyeslés fogadta a múlt hónap végén megtartott megyei KlSZ-küldött- gvűlésen Fekete Erzsébetnek, a békéscsabai Sebes György Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskola KISZ-titkárának felszólalását. A vékony, határozott fellépésű diáklány olyan fontos témáról beszélt, ami közvetlenül elsősorban a ta- nulófiatalokat érinti — közvetve azonban valamennyiünket. Az építőtáborozásról szólt, őszintén, felelősséggel. „ .. . A fiatalok munkára nevelését korán el kell kezdeni. Az általános és középiskolában erre szolgálnak a társadalmi munkák, az őszi betakarítás, az építőtáborozás. A munkát meg lehet szerettetni, de rossz hozzáállással ennek épp az ellenkezőjét is el lehet érni... A táborozás megszervezésekor óriási a lelkesedés, sőt, a túljelentkezés veszélye fenyegeti a szervezőket. Mindenki szép tervekkel, boldogan indul a nyári munkára. Aztán előfordult már, hogy a munkát nem jól szervezték, a felnőtt irányító nem mutatott - szorgalmával jó példát. Igaz, nem ez az általános jellemzője a nyári építőtáboroknak... De vajon azokat, akik csalódtak, meg tudják-e győzni a többiek arról, hogy érdemes jövőre is jelentkezni?! Elsősorban a felnőtteknek kellene elöl járni a jó példával* megfelelő eszközökkel ösztönözni a hatékonyabb munkára ...” — Taggyűléseken, bizottsági gyűléseken ez a téma szinte mindig szóba kerül, főképpen szeptemberben, amikor iskolakezdéskor ki-ki építőtábori élményeit meséli, és az őszi munkák idején, amikor dolgozni járunk — mondja Erzsébet. — Tapasztalatod szerint tehát szívesen mennek építőtáborba a diákok? A szarvasi fák — mintegy ellentmondásként — élénkzöld színben pompázva fogadták az elmúlt szombaton a DATE főiskolai karának „sárgulóit”. Akiknek érettségét legfőképpen a szívük fölé tűzött sárga zsebkendő bizonyította. Sőt, csak az, hisz jó kedvük a bohókás felvonuláson nem vallott túlzottan érett elmére. Persze, mindez csak látszat, hisz az utolsó ünnepi együttlétet még a vidámság jegyében kell eltölteni. Azután ugyanis már az államvizsga előtti munka következik, ami a legjobb indulattal sem tekinthető szórakozásnak. Erre a napra furcsán átalakult az egész főiskola, még a kollégium is. Ez utóbbi egy részét a szülők, vendégek szállták meg, az iskola aulájába pedig mintha valami új vendéglátóipari — A nagy többség igen. Persze úgy van ez, ha valaki elmondja, milyen jó volt a táborban, mindig akad, aki ellenkező példát hoz, és a dolog fordítva is igaz. A ko- leszben sokat szoktunk vitatkozni ilyesmiről, de mindig oda lyukadunk ki: kár a szóért, munka nélkül nem lehet megélni. — A felszólalásodban utaltál rá, hogy a felnőtteknek kell elöl járni a jó példával. Ezek szerint tehát tapasztaltatok rossz példákat, igaz? — Hogyne. A legtöbb helyen például felnőtt felügyelőt jelölnek ki mellénk, akinek természetesen nemcsak az a dolga, hogy ellenőrizze, mit csinálunk, hanem esetleg segítséget, tanácsot is kérhetünk tőle. Ha velünk marad. Mert megtörtént, hogy öt perc múlva eltűnt. Szóval, lehet látni, hogy nem mindenütt szakadnak meg az igyekezettől az ott dolgozók, és akkor mit mond a diák?: minek törjem magam, ha ő is csak lézeng?! Aztán: tavaly is megtörtént; reggel korán keltünk, mentünk dolgozni. A helyszínen kiderült, egyelőre nincs mit csinálni, nem hozták meg időben a fosztani való kukoricát. Ott lootuk a napot ölbe tett kézzel. A társadalmi munkák közül is azt csináljuk szívesen, aminek látjuk, tudjuk az értelmét. — A következőket mondtad a hozzászólásod vége felé: „Ma már nem kell a Hanságot lecsapolni, vagy háború után újjáépíteni az országot, de ugyanolyan hasznos tevékenység az, amelyet most végeznek a fiatalok. Éppen ezért nagyobb figyelmet kell erre a területre fordítani. Nem szabad, hogv elforgácsolódjon az ifjúság munka iránti szeretete ilyen apró okok miatt.” Az ifjúság forradalmisága kapcsán is gyakran hivatkoznak ma egység fészkelte volna be magát. Méghozzá olyan, amilyen — sajnos — nincs a megyében. Gyorsan kiszolgáló pincérek (civilben főiskolások), a folyosó egyik végén diszkó, a másikon zenekar. A fenti kisteremben cigányzenére mulatozhattak az idősebbek, a pincebárban pedig — jó sűrű füstben — a régi diákok eleveníthették fel már-már legendává alakult diákcsínyeiket. Kell ennél több a jó hangulathoz? A „sárgulok” és vendégeik kivilágos-kivirradtig búcsúz- kodtak az alma matertől. Aztán olvan is akadt, aki borgőzös fejét a hajnali Körös hűs vizében akarta felfrissíteni. Hogy ruhástól, az nem számít. Hisz egyszer van egy évben (egy életben) sár- gulás. nem igaz? — gubucz — Fotó: Pongor László V. TJÉÉ, arra, hogy nincsenek nagy erőpróbák, ahol a fiatalok bizonyítani tudnának. Te hasznos tevékenységről beszéltél. Közelebbről mire gondolsz? — Az a baj szerintem, sokan nem fedezik fel, hogy amit most tesznek; tanulnak, dolgoznak, közéleti feladatokat vállalnak, ezek ugyanolyan nagy dolgok a maguk nemében, mint a romokból újjáépíteni az országot. Ügy gondolom, inkább kibúvó a mindennapi feladatok alól az az érvelés, miszerint nincsenek nagy erőpróbák. Hát nem elég nagy erőpróba, ha valaki a saját képességeit igyekszik maximálisan kihasználni, ha valaki nem szégyell lelkesedni, „ráhajtani”?! Ezt azért mondom, mert sajnos, divattá vált a lezserség, a passzív szemlélődés, és aki mondjuk felvonuláson zászlót visz, vagy énekelni próbál, rögtön megjegyzéseket tesznek rá: „Na, mi van, lelkesedünk, buzgól- kodunk?” Persze az az igazság, ha nagyhangúak is, azért tulajdonképpen nem ők a hangadók ... T. I. Fotó: Veress Erzsi Gyakran kapunk levelet úttörőktől, fiataloktól, amelyben arról számolnak be, hogy idős embereket patronálnak, rászorulókon segítenek. Nos, ezúttal nem az úttörőktől, hanem egy rokkant nyugdíjas pedagó- gógustól, Ravasz Istvántól, Orosházáról érkezett levél, amelyben a rokkant ember számol be arról, hogy sokat köszönhet a 4-es számú általános iskola Petőfi rajának, melynek tagjai vállalták, hogy segítik őt. És nemcsak vállalták, hanem állják is a szavukat. De hadd idézzünk a levélből: „Majdnem egy év távlatából A kondorosi úttörőcsapat Tulipán őrse nevében Markos Ahna ismét jelentkezett soraival. Ezúttal a következőkről számolt be: „Igaz, hogy a múltkori levelünkben egy túráról szóló tudósítást ígértünk, de sajnos számításunkat, és így a túrát is, a rossz idő elmosta. Azért persze történt egy s más őrsünkben, rajunkban. Közeledik az év vége a ballagás. Kicsit szomorkásán gondolunk erre, hiszen a nyolc év alatt jól összeszokott társaság most szétválik. Derűsre fordítva a szót, elmondom, hogy már készítjük a ballagási műsort, gyakoroljuk a dalokat, ami persze a fiúkkal nem könnyű. Közeledik a kisdobos- és úttörőavatás Ezt a címet adták a szeghalmi Péter András Gimnázium és Ipari Szakközépiskola IV. B-s diákjai Látó című diáklapjuk különkiadásának. Amolyan vidám búcsúzó ez a lap, melyben o diákhumor éppúgy helyt kapott, mint a Látóban korábban már megjelent jó írások; novellák, részletek pályamunkákból, és ügyes illusztrációk. A meghatározó mégis a diákhumor, amelyet a négy diákév bőséges kútfőjéből merítettek a szerzők és szerkesztők. Lapozzunk hát. Mindjárt az elején írja Szitás Erika: „Hát mégis felnőttem Vagy ha nem is fel, de nőttem Vagyis nem nőttem, csak nő lettem, j És hogyha nem nő, hát lettem. / 18 évesen az embernek már igazán megjöhetne az esze, De engem biztosan nem talált A lényeg az, hogy vagyok, S hogy közben nő is — Hát ez nagyszerű dolog ' Bár nem árt, ha az ember nő is. 18 évesen..." No, és a dolgozatokban, meg a feleléskor, fordításkor elkövetett bakik! Nézzük például, másodikban mit követtek el az iskolától most búcsúzó lányok, fiúk. A téma: Kölcsey tanításának aktualitása. „Még mindig vannak országok, melyeknek függetlensége igában görnyed. Kölcsey szomszédai tudatlan nemesek voltak, de nagyon okosnak látták magukat. A magyar nyelv pedig a Habsburg nyelvet váltotta fel. Az országgyűlés reménytelenül rekedt be.” No, és a fordítások! Íme egy csokorra való: „Rémülten fáj a feje. Olga Petrovna, elhatároztuk, hogy levisszük a lejtőn. A körülvevő gyerekeket messzebb tolta. A költő újra otthon maradt, és rázendített a saját hangjára. Az én családomban van két fiú — mama és én." Remekül sikerült ez a búcsúzó Hunyorgó. visszatekintve, úgy látszik, a raj tagjai minden felajánlásuknak becsülettel eleget is tették. Többször meghívtak különböző vetélkedőkre, és akkor volt szerencsém az osztálytermükben a faliújságon látni, hogy több apró piros zászlócska hirdeti: a tanulmányi és a magatartási versenyben elsők lettek. A patronálást is komolyan vették. Segítettek nekem a ház körüli munkában, tüzelőolaj-beszerzésben, kiváltották a gyógyszeremet. Az egész rajnak köszönettel tartozom.” Mi pedig köszönjük a nyugdíjas pedagógus sorait. is. A rajösszejövetelünkön már megbeszéltük, hogy szerintünk társaink közül kik érdemelnek kitüntetést, jutalmat. Beneveztünk a Kiváló Raj cím elnyerésére. Nagyon szép lenne, ha a Kiváló Örs cím mellett Kiváló Raj címmel búcsúznánk az általános iskolától. Ezzel a Tulipán őrs tagjai nevében búcsúzom. Kicsit sajnáljuk, hogy most már nem lesz szerkesztőség, akinek beszámolhatunk’ a velünk történtekről, nem lesznek rejtvények”. Búsulásra semmi ok, a jövőben is kíváncsian várjuk leveleiteket, hiszen biztosan továbbtanultok, és új iskolátokban is sok minden történik majd, amiről beszámolhattok! Sárga zsebkendők Szarvason flz úttörők nemcsak vállalták Búcsúznak a Tulipánok A munkát meg lehet szerettetni, de... Hunyorgó
