Békés Megyei Népújság, 1981. április (36. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-22 / 93. szám

1981. április 22., szerda Az olvasás jegyében r ízelítő — szórakoztatva Van úgy, hogy csak nagy szavak kívánkoz­nak ki az emberből, de minek, mikor se divatja, se hitele nincsen. Vala­mivel viszont mégis jel­lemezni kellene az időt, amit Békéscsabán az építők kultúrotthonában töltöttem több mint húsz kollégista ipari tanuló íiú és leány között. A kiadott program szerint itt minden héttő délután a tanulók olvasótáborá­nak klubfoglalkozását tartják. Így is van ősz óta, amikor ez az életké­pes vállalkozás elkezdő­dött Hajdú János tanár „szárnyai” alatt. Nyári olvasótábor volt már, és lesz is. Tavalyelőtt tartották Tarhoson, tavaly elvitte a víz, az idén szeret­nék újra tető alá hozni. Már most elkezdődött a szerve" zés, a gyerekek érdeklődnek, ami ennek a hetenkénti ösz- szejövetelnek is köszönhető. Jó szó ez az összejövetel, mert a lényegre mutat, arra, hogy a formaságokat kerü­lik. Inkább az otthonosság, az oldott hangulat a fő, és ezt is lehet tapasztalni a vá­ratlanul, minden előzetes jelzés nélkül közéjük csöp- penőnek. A pillanatnyi elfo­gódottság után fesztelen be­szélgetésbe kezdtünk, s hogy gyakran fölcsattant a neve­tés, nemcsak jó humorérzé­kükről tanúskodik, de arról is, hogy lélekben senki sem kóborolt valahol másutt. Meg, hogy nem elfecsérelt idő az, amit itt töltenek, kap­nak valamit, amiért érdemes ide jönni, s ami legalább ennyire fontos: jól érzik együtt magukat. Most is, amikor a múlt he­ti országjáró kirándulásukat „értékelik”. Hogy volt, mi­lyen volt? Szép is, jó is, mert a vidám társaság sokat lá­tott: Debrecen, Miskolc, Hollóháza, Sárospatak és Sá­toraljaújhely köveit koptat­ták három napig. A látniva­lók a történelmet és irodal­mat idézték, s még a han­gulatát is a régvolt időknek. Valahogy úgy, miként ilyen­kor minden fogékony ember a múltba merül, a diák meg éppen, a tanultak és az ol­vasmányok frissesége foly­tán. Ök is. Lovas Zoltán, Ba- becz János, Kovács János asztalosipari tanulók, meg Németh Attila szobafestő-, Boda Péter kőműves- vagy Takács Julianna kelmefestő­tanuló. És a többiek is. A kirándulásból eredt az is, hogy a beszélgetés más irányt vett. A pataki várban látott és megcsodált bútorki­állításból, hiszen a jelenlevők zöme, kilenc fiú, nemsokára vizsgázott asztalos lesz. Mi­lyenek a mai bútorok, szé­pek-e és időtállóak, ha még­sem, miért? Gyorsan a pon­tos és minőségi munkához jutottak, de oda is, hogy bár ezt tanulják, a körülöttük zajló élet nem mindig ezt példázza. Innen már egyenes út ve­zetett az egyszer játszott, Ha én lennék a vezető... játékhoz, amikor szigorú pózban tettek intézkedést, azaz csak tettek volna, mert mindig volt valaki, aki az el­képzelt szituációba a való­ságot vitte. Ezt mondván: előbb te mutass. példát, hi­szen nemrég is pont az ellen­kezőjét csináltad. Tanulságos szórakozás volt. Más szóra­koztató dolgok is vannak: egy kis zene a_ beszélgetések után, no meg a minden ha­vi vetélkedő. Persze, nem vérre megy, bár igyekeznek, de ha valaki nem tud vala­mit, nem tragédia, csak ma­gyarázat kérdése. Különben itt nincs vesztes, a mert a kultúrház gondoskodik annyi apró nyereményről, főleg cso­koládéról. hogy jusson min­denkinek egy kevés. S így az irodalom is jól jár, mert senki sem akar leégni. Irodalom. Ki mit szeret ol­vasni? Az élen a történelmi és kalandregény áll, néha krimivel tarkítva. De olvas­ták Moldovát, Örkényt, Sar- kadit, Csurkát és Galgóczit is. Az itteni klubfoglalkozás ösztönzésére, hogy pótolják speciális iskoláiuk humán hézagjait. De időtöltésnek is hasznos, mert kevés a kollé­giumi érdekes program, ami­ből válogathatnának. Sport­ra sincs elég alkalom, áz is­kolának még tornaterme sin­csen, nemhogy sportpályája lenne. Akik mégis ragasz­kodnak az otthon megszo­kotthoz, azok hazajárnak fo­cizni például a falujukba. Ezzel valami tudat alatti asszociáció a szexhez vezetne a fonalat. Ilyen könyvek is érdekelnék őket, csak kevés­hez jutnak hozzá. Az iskolai felvilágosítás, még ha töké­letes lenne, sem elég már eb­ben a korban, de hát fino­man fogalmazva, bizony sok kívánnivalót hagy maga után, s inkább a feszélye- zettség jellemzi. Pedig az okos és komoly szóra nagy szükség van, hogy mire fel­nőtté, majd szülővé válnak, kultúrájukba ez is beépül­jön. Igaz, a jó irodalom eb­ben is iránytű, a maga po­zitív és negatív példáival, csak oda kell figyelni. Mint minden szóra, amit olvasnak, vagy színházban hallanak, mert az élet sokoldalúsága tárul föl belőlük. Aztán ösz- sze lehet hasonlítani — mint tették az ősszel a pesti szín­házi est után — a Hábetler családot a Makrával. Itt, csabán is járnak szín­házba, havonta egyszer, a mozi meg helyben van a kul- túrházban, tévé a kollégium­ban, mégis a többség kevesli a programot. Nem a kötelező sokaságot hiányolják, hanem a választás széles skáláját: De ma este nincs gond, ezért is hagyjuk abba a mindenkit érdeklő beszélgetést. • mert sürget a vacsora, hogy aztán siethessenek az Űj Aurora költészetnapi estjére. Ök, az olvasótáboros klub — hiány­talanul. Vass Márta Szlovák pávakör Telekgerendáson Elmúlt már öt esztendeje is, hogy először találkoztak klubjukban Telekgerendáson a szlovák nemzetiségűek. Több mint 60 férfi, nő és gyerek fogott össze a köz­ségben a népszokások, ha­gyományok felelevenítésére. Rendeztek már fosztókát, szövő-, fonóesteket, bátyus bálát. Saját pávakörük és citerazenekaruk is van. Leg­utóbb Püspökladányban lé­pett fel a telekgerendási Űj sorozattal jelentkezik a Magvető Könyvkiadó az 1981. évi könyvhétre. A Gon­dolkodó magyarok című könyvfüzér a magyar iroda­lom-, gondolkodás- és tu­dománytörténet kisebb, nem könyvterjedelmű .írásait, esszéit tartalmazza: olyan műveket, amelyek vitatha­tatlan értékességük ellenére sem jutnak el a ma olvasó­jához. Minden füzetet adat­szerű tájékozódást lehetővé tevő kis esszé vezet be, amely ugyanakkor a mű szellemi sugárzásának ható­körét is felrajzolja. Az első kötet Kossuthnak, az 1848—49-es szabadságharc vezetőjének és Deák Ferenc­nek. a Habsburgokkal való kiegyezést előkészítő reál­politikusnak, a „haza böl­csének” 1867-es írásos pár­beszédet tartalmazza. A dia­lógus érdekessége, hogy a két államférfi álláspontja végletesen különbözött: Kos­suth Magyarország vesztét, Deák felemelkedését látta az osztrák—magyar kibékülés­ben. A második füzet Babits Mihálynak, a magyar jellem­ről írt tanulmányát tartal­mazza. Babits a 30-as évek­ben megfogalmazott esszéjé­szlovák pávakör a szövetke­zeti kulturális találkozón, ahol országos minősítést ka­pott. A 3 részes műsor anya­gát Varga Andrásné páva­körvezető gyűjtötte és taní­totta be a csoportnak. A jól szereplő és fejlődő pávakör elnyerte a MÉSZÖV és a békéscsabai ÁFÉSZ tá­mogatását is. Több hasonló szlovák klubbal és pávakör­rel tartanak baráti kapcsola­tot. Legközelebb május 16- án, a helyi Vörös Csillag Tsz ben felemelte szavát a faj­elméiét ellen. Kiadják Széc­henyi István híres akadé­miai beszédét is, amelyet a magyar nyelv érdekében mondo.tt 1842-ben. A „leg­nagyobb magyar” dacolva a közhangulattal. megfontolt, körültekintő nemzetiségi po­autóbuszával Csömörre utaz­nak, ahol a Pest megyei szlovákokkal találkoznak. A „szomszédolás” alkalmával szerepének is a pávások. Má­jus végén Eleken rendezi meg a Hazafias Népfront me­gyei bizottsága a nemzetisé­gi klubok második megyei találkozóját, s a telekgeren- dásiak ide is szép számmal elmennek. Képünk a püs­pökladányi sikeres szereplés­kor készült. litikát javasolt sok vihart ka­vart felszólalásában. Magá­nyos múlt századi lírikusunk Vajda János elfeledett pró­zai munkájával, *az „Egy honvéd naplójából” című írással szerepel a sorozat­ban. Kölcsey Ferencnek, a reformkor kiemelkedő köl­tőjének Parainesise, valamint Apáczai Csere Jánosnak, a XVII. századi tudósnak dol­gozata Az iskolák fölöttébb szükséges voltáról . . . kapott még helyt az első hat füzet­ben. KÉPERNYŐ Emlékezés Rábai Miklósra Húsvét hétfőjén, április 20-an vetítette a televízió a Rábai Miklósra emlékező műsort, melyet Sík Ferenc rendezett. Tulajdonképpen erről kívántunk írni, ám közel sem lenne elég csak e műsorról szólnunk, hiszen a neves koreográfus hatva­nadik ■ születésnapját már csaknem egy hete ünnepli, a televízió. Sokféle jubileumot, évfor­dulót éltünk már át, és leg­alább ennyi van még előt­tünk. Hogy hogyan ünnep­iünk, ez sem mindegy, hi­szen lehet valakire unásig emlékezni, és lehet valakiről megemlékezni. Nos, az utób- ' bi történt Rábai esetében. Az elmúlt héten koreográ­fiáival találkozhattunk újra: a „Békési estékkel”, a „Drág- széli táncszvittel”, a „De­recskéi verbunkkal”. De em­líthetjük e felsorolásban a világhírű „Ecseri lakodal­mast” is. Az egykori felvé­telek ma is élményt jelente­nek a nézőnek, így meggyő­ződhettünk Rábai művésze­tének maradandóságáról. S mint a hétfői megemlékezé­sek bizonyították, Rábai ép­pen ezt szerette volna. ' De, hogy ne csak a mi tetszé­sünkben igazolódjék mun­kásságának tovább élése, e koreográfiák egy részét lát­hattuk hétfőn, a most jubi­láló — az első fellépés 30. évfordulóját ünnepük — Ál­lami Népi Együttes műsorá­ban is. Megszólaltak a mai táncosok, elmondták, büsz­kék, hogy a Rábai-hagyomá­nyokat vihetik tovább ... A régiek, a pályatársak pedig, az emberre emlékeztek, így a békéscsabai- Balassi nép­táncegyüttes koreográfusa, Porn Miklós is ... De ne soroljuk fel mind­azokat, akik egy-egy követ helyeztek a Rábairól ben­nünk épített emlékműre. Inkább idézzük a legjellem­zőbb, legigazabb hozzászó­lást, melynek jegyében ez a tv-műsor is született: „Rá­bait úgy tartom számon, mint a magyar néptánc Ko­dály Zoltánját” — mondotta Bán Róbert filmrendező. A megemlékezés egyben sze- rénvségét is példaképül vet­te. így, hozzá méltóan em­lékezett meg a műsor, az e«'7kori békéscsabai tanárról, az Állami Népi Együttes, s egyben a magyar néptánc­művészet , megteremtőjéről. És ha már a méltatásnál tartunk ... Annyit meg kell még jegyeznünk; a televízió ezúttal kitett magáért az ünnepek alatt. Alig győz­tünk választani a jobbnál jobb műsorok közül... A húsvéti meglepetés jól sike­rült! N. A. A miskolci szerzők és színészek megalakították a Tokaj vendéglátóházban a „Miskolci Kabarét”. Első műsoruknak sikere volt. A darab címe: „Már csak ez hiányzott”. A to­vábbi előadásokat hétfői napokon láthatja a közönség. A képen: Egerszegi Judit, Horváth Zsuzsa, Tardy Balázs és M. Szilágyi Lajos (MXI_fotó. Herényi László felvétele — KS) Gondolkodó magyarok Új sorozat a könyvhéten MDI MŰSOROK KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: A tudomány fellegvárai­ban. 8.56: Kétzongorás felvételek. 9.25: Beszélni nehéz. 9.37: Dalok Leninről. 9.47: Kis magyar néprajz. 10.05: Diákfélóra. 10.35: Válaszolunk hallgatóink­nak. 10.50: Charles Münch vezényli a Bostoni szimfonikus zene­kart. 12.35: Jelentés az asztalitenisz VB-ről. 12.40: Házunk tája. 12.55: Operaslágerek. 13.25: Dzsesszmelódiák. 14.09: Kritikusok fóruma. 14.19: Két bodrogközi nótafa. 14.29: Litera-túra. 15.10: Versek Leninről. 15.20: A Magyar Néphadsereg Központi Fúvószenekara játszik. 15.28: MR 10—14. 16.10: Magyar előadóművészek. 17.07: Mostohák . . . ? 17.32: Beethoven: B-dúr szonáta. 19.15: Gondolat. 20.00: Pataky Kálmán operafel­vételeiből. 20.50: Nóták. 21.30: Háttérbeszélgetés. 22.15: Sporthírek. 22.25: Tíz perc külpolitika. 22.35: Az Ambrosian kamarakó­rus Morley-madrigálokat énekel. 22.50: Késő este. 23.00: A Budapesti karrfaraegyüt- tes játszik. 0.10: Latzin Norbert táncdalai­ból. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Szentirmay Elemér nótái­ból. 8.20: Vonzások és változások. 8.33: Idősebbek hullámhosszán. 9.28: Chicago. 10.00: Zenedélelőtt. 11.33: A Szabó család. 12.03: A Magyar Rádió népi ze­nekara játszik. 12.33: Tánczenei koktél. 13.30: Színes szőttes. 14.00: Kettőtől négyig ... 16.00: Mindenki iskolája. 16.40: Nyolc rádió nyolc dala. 17.10: Gasparone. 17.30: ötödik sebesség. 18.33: Népzenekedvelőknek. 19.03: Barangolás régi hangle­mezek között. 19.25: Világtörténelem dióhéjban. 19.45: A beat kedvelőinek. 20.33: Válas(s)z! 21.25: Operettek. 22.15: Kellemes pihenést! III. MŰSOR 9.00: Konfliktusok az erkölcsön belül. 9.30: Eugen Istomin, Isaac Stern és Leonard Rose triófelvé­teleiből. 10.31: Operaáriák. 11.05: Ismert énekesek és együt­tesek ritkán játszott felvé­teleiből. 12.00: Balettzene. 13.07: Az örmény Rádió kamara­kórusa és a7 ELTE Bartók Béla énekkara énekei. *13.26: Gounod: Faust. Közben: 14.20: Magyar Irodalmi Arckép- csarnok. 14.40: Az operaközvetítés folyta­tása. 16.46: öt földrész zenéje. 17.00: A véges végtelen. 17.30: Magnósok, figyelem! 18.15: Kovács Lóránt Bach-műve- ket fuvolázik. 19.05: A munkadal. 19.37: A Liszt Ferenc kamaraze­nekar hangversenye. Közben: kb. 20.25: Műgyűjtő az ország pere­mén. Kb. 20.45: A hangversenyközvetítés folytatása. Kb. 21.20: Operaáriák. 21.42: Romantikus zongoraválto­zatok. SZOLNOKI STÚDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: A békéscsabai Andó Mi­hály magyar nótákat éne­kel. 17.15: Farmer és nyakkendő. If­júsági magazinműsor. Szer­kesztő: Gulyás Ferenc. 17.45: Beatparádé. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: A tegnap slágereiből éne­kel George Harrison. 18.26—18.30: Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. TV, BUDAPEST, I. MŰSOR 8.30: Tévétorna, (ism.) 8.35: Angol nyelv. (Középisk. IV. oszt.) 9.10: Magyar irodalom. (Közép­isk. I—II. oszt.) 9.50: Delta, (ism.) 10.15: Madame Bovary. (ism.) 11.10: Zenés terefere. 14.35: Magyar irodalom, (ism.) 15.15: Kamera. (Középiskolások­nak.) (f.-f.) 15.50: Hírek, (f.-f.) 15.55: Jégkorong VB. (f.-f.) A szünetben: Reklám. 18.20: Tv-mozaik. (f.-f.) 18.30: Reklám, (f.-f.) 18.35: Bartók: Gyermekeknek. 18.40: Staféta, (f.-f.) 18.50: A Közönségszolgálat tájé­koztatója. (f.-f.) 18.55: Reklám., (f.-f.) 19.05: Tévétorna. 19.10: Esti mese. (f.-f.) 19.30: Tv-híradó. 20.00: Családi kör. (f.-f.) 20.50: Franciaország: Hol szorít a cipő? 21.40: Szép szó. 22.40: Tv-híradó 3. II. MŰSOR 20.00: Jégkorong VB Kb. 21.30: A II. szünetben: Tv-hír­adó 2. 22.20: Testünk. BUKAREST 16.05: Iskolatévé. 17.05: Ismeretterjesztő műsor. . 17.40: Román dalok. 18.00: Nyelvművelés. 18.20: Irodalmi összeállítás. 18.50: A legkisebbeknek. 19.00: Tv-híradó. 19.25: Gazdasági figyelő. 19.45: Harcban a fasizmus ellen. Dokumentumfilm. 20.50: Lenin születésének évfor­dulóján. 22.30: Tv-híradó. BELGRAD, I. MŰSOR 17.10: Tv-napló. 17.45: Mi újság a tető alatt? 18.15: Zászló alatt. 18.45: Műkedvelők. 19.15: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 20.00: Sportszerda. II. MŰSOR 15.00: Asztalitenisz VB. 17.15: Hangszerek hangjai. 18.45: Ifjúkori alkoholizmus, (ism.) 19.15: Kis szórakoztatózenei hangverseny. 19.55: Ma este. 20.00 : Az idősebb fiú. 21.10: Huszonnégy óra. 21.30: A színpad fényei, (ism.) MOZI Békési Bástya: 4 órakor: A kő­szívű ember fiai I., II. rész, 8 órakor: Filmklub. Békéscsabai Szabadság: de. 10 órakor: Az el­ső nagy vonatrablás, 4 órakor: Gázolás, 6 órakor: Az első nagy vonatrablás, 8 órakor: Woyzeck. Békéscsabai Terv: Start két ke­réken. Gyulai Erkel: Üdülők. Gyulai Petőfi: 3 órakor: Hófe­hér és Rózsapiros, 5 órakor: Pu- gacsov I., II. rész. Orosházi Par­tizán: fél 4 órakor: A sah fia I., II. rész, fél 8 órakor: Gyilkosság az Orient expresszen.

Next

/
Thumbnails
Contents