Békés Megyei Népújság, 1981. április (36. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-15 / 88. szám

1981. április 15., szerda e Nemzetközi összefogással Ketreces haltenyésztés holtágakban, víztározókban Az édesvízi haltenyésztés a világ minden táján jelentősen fejlődik. Nem maradhat ki a programból Magyarország sem. Nagy lehetőséget kínálnak erre a folyók holtágai, a meglevő és épülő víztározók, öntözőfürtök, főcsatornák, vízművek. A létesítmények beruházási költségei sokkal gyorsabban megté­rülnek, ha azokat haltenyésztésre is berendezik. Megyénk élen jár a témában. Ez elsősorban a szarvasi Hal­tenyésztési Kutató Intézet érdeme, amely ország-világra szóló eredményeket produkált már eddig is. A halastavi hal- és pe­csenyekacsa-tenyésztéshez az intézetben nemesített új hibri­dekkel, kidolgozott és jól bevált technológiákkal, tápokkal és egyéb módon nyújt segítséget a HAKI. Erről beszélgettünk dr. Müller Ferenc igazgatóval: — Intézetünk sokoldalú kapcsolatot tart hazai és külföldi intézetekkel, mező- gazdasági üzemekkel. Szá­mos témában hasznos az együttműködés — erről ké­sőbb szólnék. — A legfőbb cél a kutatási és oktatási eredményeket átadni a gya­korlatba. Ez alkalommal épp ezért a műszaki fejlesztési témákról szeretnék beszélni, az egyik ilyen: olcsó fehér- jeforrások takarmányozás céljára. Ragadoz^ állatok, a halfeldolgozás melléktermé­ke. nagy állattartó telepek hígtrágya halastavi haszno­sítása. Népgazdaságilag is nagy horderejű a víztározók, holtágak, öntöző-főcsatornák,-fürtök úszóketrecekkel, va­lamint átfolyó vizes reke­szekkel történő halasítása. Békés megyében a HAKI és a gyomai Viharsarok Ha­lászati Tsz alkalmazza ered­ménnyel a holtágak és táro­zók halasítását. Intézetünk országosan jelentős feladato­kat kapott. A miskolci bá- nyatavákon ketreces harcsa­tenyésztés műszaki fejleszté­si programját dolgoztuk ki. A meglevő tiszai vízlépcsők tározóinak halászati célokra való hasznosítására szintén kidolgoztuk a programot. De épülnek tározók a Dunán is ott is lesz feladatunk. Sokan nem tudják, hogy a hazánkban élő halak közül a legdrágább az angolna. Ki­dolgoztuk az angolnatermelő modem tavak kialakításának módszerét. Hazánkban sok a meleg víz. Ezeket angolna- és harcsatenyésztésre nagy­szerűen ki lehet használni. Az Alsó-Duna-völgyi VI- ZIG-nek — közös kutatási program keretében — kidol­goztuk: a víztükör alatti nö­vények eltakarítását hogyan oldhatjuk meg halakkal. így kétszeres a haszon: nem ke­rül külön pénzbe a vízinövé­nyek irtása, ráadásul az amurok halhúst termelnek „munka közben”. A debreceni AGROBER-rel a Keleti-főcsatorna növény­evő halak ketreces tenyész­tésével való hasznosításához adtunk szakvéleményt. A bá­nyagödrökkel kapcsolatban a böcsi Haladás Tsz úszóketre­ces haltenyésztéshez kért se­gítséget. A szigetfői és szi- getszentmiklósi bányagödrök iparszerű haltenyésztéssel való hasznosításra együttmű­ködési szerződést kötöttünk. Kutatóintézetünk a műsza­ki dolgozókkal együtt olyan kompletten dolgozta ki a ketreceket, hogy Egyiptom is rendelt belőlük. Vannak le­vegőztető, folyón járó és ete­tésre alkalmas ketreceink. Az AGROBER-rel a Fel- győi Állami Gazdaság terü­letén keletkező hígtrágya hasznosítására készítettünk tervet. Az AGROIMPEX vi­etnami törzskacsatelep adap­tálására a szarvasi fajták le­szállításával adunk segítsé­get. Vietnamban négy halas- és egy kacsástelepet hozunk létre. Gondolom, nem kis jelen­tőségű az sem, hogy intéze­tünk 1980-ban a tápokból és gyógytápokból 20 gazdaság­nak 316 tonnát szállított, sokkal olcsóbban, mintha importból vásárolták volna. Az új hibrid vonalakból 600 anyát adtunk partnergazda- ságoknak. Zsenge, előnevelt, egynyaras és kétnyaras iva­dékból 29 gazdaságnak ösz- szesen 53 millió 170 ezer da­rabot adtunk el. Tenyészto- jásból 10 gazdaságnak 674 ezer darabot adtunk, hogy hozzásegítsük őket a halas­tavi pecsenyekacsa-nevelés­hez. Ami a nemzetközi kapcso­latot illeti: 1980-ban 30 kül­földi államból 206 tudomá­nyos kutató összesen 1385 napot töltött nálunk, hogy tanulmányozza a kutatásban, nemesítésben elért eredmé­nyeinket. Ugyanakkor tőlünk 11 külföldi államban 31 dol­gozónk töltött 669 napot. Az a célunk továbbra is, hogy elsősorban idehaza hasznosítsuk tudományos eredményeinket és a nem­zetközi kapcsolatoktól szer­zett hasznos tapasztalatokat. Természetesen az sem kö­zömbös, hogy a szarvasi ku­tatók munkájára számot tar­tanak Amerikától Japánig számos országban — fejezte be tájékoztatóját dr. Müller Ferenc igazgató. Ary Róza így „árulják” magukat Guatemalában a munkanélküliek meggyilkolnak egy-egy bal­oldali politikust, szakszerve­zeti vagy diákvezetőt, a lát­szat kedvéért a hatóságok megindítják a nyomozást, de a tettes mindig ismeretlen marad. A halálkommandók külön­böző helyeken kínozzák, vég­zik ki elrabolt foglyaikat. Többnyire a szélsőjobboldali birtokosok földjein ássák el a holttesteket, vagy egysze­rűen tengerbe' dobják. Az USA szenátusa külügyi bi­zottságának a latin-amerikai ügyekkel foglalkozó albizott­sága egyik legutóbbi vizsgá­latában kénytelen volt meg­állapítani : „A guatemalai terrorizmus valóságos fejtö­rő, sohasem lehet tudni, me­lyik csoport áll a terrorcse­lekmények mögött.” Az erőszak, ellenerőszak gyakorlata tovább tizedelte a lakosságot. Emlékezzünk rá, a diplomatarablások sorozata a guatemalai akcióval élén­kült fel, amikor 1968-ban John Webert, az USA kato­nai attaséját elrabolták, majd meggyilkolták. Az ezt köve­tő két év alatt újabb öt dip­lomatát raboltak el az or­szágban. Ezekre az évekre esik a guatemalai partizán­mozgalom sikereinek csúcs­pontja is. De végül is Osorio ezredes véresen leszámolt velük. Zacapa város közelé­ben több mint 4 ezer embert gyilkoltatott meg. Az akció­ban alkalmazták a Vietnam­ban beváít napalmbombás támadásokat és lombtalaní- tá módszereket is. A fő irá­nyítók a hírhedt amerikai zöldsapkások voltak. Washingtonban az elmúlt évtizedben négyszeresére nö­velték a Guatemalának nyúj­tott katonai támogatás össze­gét. Az utóbbi hónapokban méginkább felértékelődött Guatemala. Az USA innen szeretné sakkban tartani a forrongó Közép-Amerikát. Az országot ellenforradalmi híd­főállássá kívánják „előléptet­ni”. Modernizálták az elnyo­mó gépezetet is. A lakosság nagy többségének életszínvo­nala, mit sem változott. Az egy főre eső nemzeti jöve­delem például 270 dollár, a legalacsonyabbak közé tarto­zik a kontinensen. Az anal­fabetizmus meghaladja a 65 százalékot. A múlt évben a megélhetési költségek 28 szá­zalékkal emelkedtek. Az át­lagéletkor 46 év. Mindez hi­vatalos guatemalai adat. A latin-amerikai jobbolda­li katonai rendszerekhez ha­sonlóan, Guatemala urai is kényesen vigyáznak arra, hogy tetteiket hazafias máz­zal kenjék be. A terrort „az igazság nevében és quetzal szellemében” hajtják végre. A quetzal egy madárfajta, amely az ország címerében is megtalálható. Olyan ma­dár, amely képtelen fogság­ban élni. Találóan fogalmaz­ta meg a munkapárt egyik vezetője: „A kalitkába zárt quetzal — amely a nép sza- badságszeretetének szimbólu­ma — csak összecsukta szár­nyait”. Egyszer már repült, szaba­don, fenségesen, hirdetve a guatemalai nép történelmé­nek egyik dicsőséges szaka­szát. 1944 nyarán népfelkejés tört ki, amely elsöpörte Ubi- co diktátor 13 éves uralmát. A felkelés élére Jacobo Ar- benz kapitány állt, akit ké­sőbb elnökké is választot­tak. Uralkodása idején új alkotmány lépett életbe, megkezdték a földreform végrehajtását, amelynek kö­vetkeztében 56 ezer család jutott földhöz. Megalakítot­ták* az első szakszervezetet, s hozzáláttak az United Fruit Company amerikai monopó­liummal korábban kötött igazságtalan szerződések fe­lülvizsgálatához, Az ötvenes évek elején a kormány meg­tagadta, hogy amerikai ké­résre katonákat küldjön a koreai háborúba. Legálisan működhetett a kommunista párt is. Mindez már sok volt a washingtoni kormánynak. A New York Times nyíltan kö­vetelte: „Az USA nem tűrhe­ti, hogy Texas és ' Panama között egy szovjet köztársa­ság legyen”. Nem is tűrte. 1954 júniusában Honduras- ból és Nicaraguából fegyve­res csapatok lépték át a gua­temalai határt, s a belső re­akcióval együtt megbuktatta Arbenz kormányát. A Guatemalai Munkapárt legutóbbi nyilatkozatában — az ország helyzetét elemezve — arra a következtetésre ju­tott,. hogy a jelenlegi állapo­tok és erőviszonyok közötti nincs lehetőség a diktatúra | békés megdöntésére. Az esz-g közt a fegyveres harcban je- íj lölte meg. A jövő útjait ab­bán határozta meg, hogy az összes haladó erő összefogá­sával létre kell hozni egy diktatúraellenes demokrati­kus frontot. A kalitkába zárt quetzal s. csak összecsukta szárnyait. (Folytatjuk) Király Ferenc \ Hiteles lehetőségek az élelmiszer-gazdaságban Beszélgetés dr. Páles Gyulával, az MNB elnökhelyettesével Megkülönböztetett figye­lem övezi az utóbbi időben a magyar élelmiszer-gazda­ságot. Okkal. Az közismert tény, hogy az élelmiszer-el­látás mennyisége és minő­sége alapvető jelentőséggel bír bármely ország életében, lakóinak közérzetében. Ám a gazdálkodás iránt mind fogékonyabb közvélemény számára az agrárágazat nép- gazdasági jelentősége is is­mert, mindenekelőtt azért, mert ez az ágazat az utóbbi években a nemzetközi piac által is elismert eredménye­ket produkált. Ezeken az eredményeken alapulnak a népgazdasági terv által az éielmiszer-gazdaság számára megszabott feladatok, ame­lyeket azonban a megszokott módon aligha, csakis új le­hetőségek feltárásával és azok ésszerű kiaknázásával leszünk képesek teljesíteni. Vajon mennyire hitelesek ezek a lehetőségek, a szó szo­ros és átvitt értelmében is: kérésünkre erről fejtette ki véleményét a hiteleket fo­lyósító Magyar Nemzeti Bank elnökhelyettese, dr. Pá­les Gyula. — Véleménye szerint mi­lyen módon lehet évről évre csaknem azonos ütemben nö­velni a mezőgazdasági ter­mékek termelését, miközben elsősorban a termelés gaz­daságosságát kell javítani? — Nekem is az a vélemé­nyem, hogy a VI. ötéves terv olyan nehéz feladatokat sza­bott meg az élelmiszeripar­termelés számára, amelyeket rutinszerűen már képtelen­ség megoldani. Az évi három- százalékos növekedési üte­met akkor is nehéz lesz tar­tani, ha a természeti csapá­sok nem sújtanak bennün­ket. Ha ehhez hozzáveszem a termelőeszközök árának emelkedéséből és a világpia­ci versenyből fakadó köve­telményeket, nyilvánvalónak tűnik, hogy az olyan vállal­kozói kedvet kell fellendíte­nünk, amelynek legfőbb tar­talma a versenyképesség fo­kozása minőségben és árban egyaránt. A magas termelé­kenységet. az alacsonyabb önköltséget és a lehető leg­több új érték létrehozását kell minden gazdasági dön­tésnél első helyen megköve­telnünk. Ebben a folyamat­ban az üzemben belüli szer­vezés magasabb színvonala, a technika és a technológia fejlesztése mellett a társa­dalmi munkamegosztás kor­szerű módosulásának is he­lyet kell kapnia. A nyers­anyagtermelés, a feldolgozó- ipar és az áruforgalom ver­tikális kapcsolatában az ál­lami gazdaságok és a terme­lőszövetkezetek ugyanolyan polgárjogon vegyenek részt és jussanak el a piacra, mint ahogy eddig a monopoljelle- gű felvásárló, feldolgozó és exportáló nagy állami válla­latok eljutottak. Ide tartozik a nagyüzem és a kisterme­lés változatos kombinációjá­nak bővítése is, mégpedig a mezőgazdasági tsz-ek és ál­lami gazdaságok sokszínű in­tegrációs tevékenységének segítségével. A társadalmi érdek megkívánja, hogy az egyéni és csoportérdekek erős mozgató rugóit az elosztási rendszerünkben tudatosan használjuk fel. Ezért amikor erre alkalom adódik, erősít­sük a vállalat (tsz) egésze által létrehozott új érték (bruttójövedelem) és az egyé­nek jövedelme közötti szigo­rú összefüggést. A „napszá­mos” szemlélet helyett a tu­lajdonosi érdekeltséget kell újra felfrissítenünk. — Megvannak-e mindezek társadalmi feltételei? — Azt hiszem, igen. A leg­fontosabbnak azt a politikai platformot tartom, amelyet a pártvezetés és az állami ve­zetés képvisel, amelyet a leg­utóbbi országos élelmiszer- gazdasági vezetői értekezle­ten Havasi Ferenc, a KB titkára és Váncsa Jenő mi­niszter kifejtettek, amikor megerősítették több minikét évtizedes agrárpolitikánk progresszív maradandó vo­násait. Meg kell mondanom, hogy a közelmúlt évek rö­vidtávú állami szabályozása miatt jó néhány termelőszö­vetkezetben visszafogottab­ban foglalkoztak közép- és hosszú távú fejlesztéssel, mint korábban. A vezetők egy ré­sze elkezdett rutinból vezet­ni, a szövetkezeti dolgozók­ban pedig erőre kapott a rövidtávú fogyasztói szemlé­let, és sok helyen visszaszo­rult a szövetkezeti tulajdo­nosi szemlélet. Ezért volt öröm, hogy a termelőszövet­kezetek megtett útjának he- lyes értékeléséből és pers­pektívájuk világos megfogal­mazásából most új erőt — vállalkozókedvet — meríthe­tünk. — Hogyan ítéli meg a ter­melési rendszerek és az azo­kon kívül álló kisebb gazda­ságok fejlődési, vállalkozási lehetőségeit az új ötéves tervben? — A termelési rendszerek létrejöttének a IV. ötéves terv közepe táján rendkívül nagy jelentősége volt. Üzle­ti vállalkozásaik révén — nem pedig az állam által ne­kik adott előnyök révén — szereztek elévülhetetlen érde­meket a mezőgazdaság fel­lendítésében. Újabban azon­ban a népgazdasági egyen­súly helyreállítása érdekében hozott intézkedések privilé- gizált helyzetbe juttatták őket, mert velük a kívülállók sem a szoros importkeretek felhasználása, sem a csökke­nő mértékben igénybe vehe­tő hitelek tekintetében nem versenyezhetnek. Ez a hely­zet kedvezőtlen hatásokkal jár a rendszerekre is és a kí­vülállókra is. Egyre jobban látható, hogy a legjobb ter­melési rendszereknél is nö­vekszik azoknak a vállalko­zásoknak a száma, amelyek­nél romlik a befektetések megtérülési ideje. Nézetem szerint a túlságosan exten- zíven kifejlődött, szinte az egész országot egy központ­ból sok utazóval behálózó rendszerek hatékonyságának problémáit a jövőben sokkal kritikusabban kell elemez­nünk, mint eddig. — A minél gazdaságosabb exportra való törekvés a nyersanyagok feldolgozási szintjének növelését is igény­li. Milyen módon lehet en­nek érdekében az élelmiszer- ipart fejleszteni és vállalko­zókedvét fokozni? — Annak ellenére, hogy az elmúlt években elég so­kat áldoztunk az élelmiszer- ipar fejlesztésére, az örö­költ és nagyrészt elévült fel­dolgozókapacitást nem sike­rült a mezőgazdasági terme­lés szintjére emelni. Azért sem, mert az élelmiszeripar fejlesztése szinte teljesen ál­lami keretek közé szorult, s azért sem, mert élelmiszer- ipari beruházásaink nagy részét nem a nyersanyagbá­zishoz közel, hanem inkább a fogyasztócentrumok szom­szédságába telepítettük. Csak kevés olyan gyárunk van, amelyet a legjobb helyen, és az új piaci igényekhez iga­zodva hoztunk létre. Sajnos, a legtöbb helyen hiányoznak a megfelelő raktárak, snem üzleti jellegű az értékesítés. A vertikális kapcsolatok op­timumától még igen távol vagyunk. Mindemellett az a tény. hogy az élelmiszeripar az elmúlt ötéves tervben a tervezett 35 milliárd forint­tal szemben több mind 50 milliárd forintot ruházott be, nagy előrehaladást jelent. Nem dicsekvésképpen, de azért elmondom, hogy a kü­lönbség döntően, exportfej­lesztő hitelből származott, és nagyon jó eredményekkel kecsegtet. Megvalósítás köz­ben rengeteg bajunk volt ezekkel, sok keresztbe rakott gerendán is át kellett halad­nunk. de végül is azt mond­hatjuk: nem lesz egy sem közülük, amely ne produkál­na a hitelszerződésben vál­lalt eredményeket. A tapasz­talat megerősíti azt a törek­vésünket, hogy az exportfej­lesztő hitelek révén aktívan segítsük elő a mezőgazdaság és az élelmiszeripar minél gyorsabb fejlődését. A mai feladat — amelyet a hitel- nyújtásnál szem előtt tartunk — az, hogy az állami fel­dolgozóipar fejlesztése mel­lett a szövetkezeti élelmi­szer-feldolgozó ipar fejleszté­sét is segítsük elő. A kor­mány hitelpolitikai irányel­vei lehetővé tészik, hogy a fejlesztési hitelek odaítélésé­nél a saját erő bevonását nem vagyunk kötelesek a ré­gi módon megkövetelni. Kü­lönösen az úgynevezett au­tonóm módon megtérülő be­ruházásoknál tekinthetünk el a saját erő követelményétől. Ezzel a hitellel megkísérel­jük a trösztökön belül mű­ködő tagvállalatok önálló kezdeményezéseit is felka­rolni. — Milyen feltételek mellett részesülhetnek az élelmiszer- gazdaság egyes vállalatai és szövetkezetei a különféle hi- telfajtákban? — A Magyar Nemzeti Bank mindenekelőtt olyan, a technikai haladáshoz szüksé­ges exportfejlesztő hitelek igénybevételét szorgalmazza, amelyek révén jelentős devi­zabevételt ígérő árukkal nö­velhető a termelés. A bank még az eddigieknél is na­gyobb aktivitást kíván eb­ben kifejteni. Ezért növeltük megyei igazgatóságaink ha­táskörét. A megyei bankigaz­gatóságok saját hatáskörük­ben 15 millió forint hitel kibocsátásáról dönthettek ön­állóan, ezután pedig 30 mil­lió forint összegről. A hitel igénybevételének segítségé­vel lehet megoldani — meg­felelő termelésnövelés esetén — az egyes gazdaságok gé­pesítését. Olyan hozamtöbb­letet kell elérni, amelynek a nettó devizahozamából há­rom év alatt megtérül a be­ruházás. Állattenyésztésre felvett exportfejlesztési hitel esetén az elvárt megtérülési idő 5 év. Mivel a 30 száza­léknak megfelelő saját erő előzetes biztosítása nem a legfontosabb követelmény, olyan helyen is lehetőség lesz beruházni, áhol a saját pénz­eszközök hiányoznak, s a hi­tel megtérülését jövőbeni jö­vedelem garantálja. — Milyen felső határa van az exportfejlesztési hitelek­nek, és vannak-e olyan ki­emelt termékek vagy ter­mények, amelyekre az átla­gosnál több hitel igényelhe­tő? — Az exportfejlesztési hi­telnek nincs felső határa, mértékét a vállalkozás, a kez­deményezés milyensége, a kontrollált számítás szabja meg. Ez az egyik. A másik megjegyzés, hogy nincsenek szent növények és szent ál­latok, csak gazdaságosan és jövedelmezően termelt áruk lehetnek E tekintetben nem kell feltétlenül a hagyomá­nyokhoz alkalmazkodni. A vevők igényei a legfonto­sabbak, és persze a gazdasá­gosság. Hogy mást ne mond­jak: például Hajdúszoboszló környékéről békát exportál­nak Franciaországba, s mint az kiderült, ez is remek üz­let. De mondhatok mást is. Szabolcsban az osztályon alu­li almából már évek óta ex­portképes almaiét készíte­nek, nem főzik, hanem hi­degen kipréselik az alma le­vét. Az idén ugyan rossz az ára, de eddig sokat keres­tek rajta, mert nagyon fi­nom ... Megkínálhatom? Aczél Gábor

Next

/
Thumbnails
Contents