Békés Megyei Népújság, 1981. március (36. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-01 / 51. szám

1981. március 1., vasárnap

o

Varga Virág:

KÓRHÁZ,

GYEREKEKKEL

Mikor a szemészetre kerültem, Tamás már öt hete várt műtétre. Az éjszakát és az étkezéseket leszámítva, állandóan a sarokban állt, kis, kurta pizsamában a folyosó üvegajtaja mögött. Néha a másik sarokban is forgolódott egy kisfiú, de rendszerint az is őmiatta került oda. A nővérek szerették Tamást, mégis folytonosan a sarokban tartották, mert ez volt a legegyszerűbb megoldás számukra. Volt rá eset, hogy még át sem öltözött Gitta vagy a kis pápaszemes Marika, s ő máris a sarok- bari találta magát. És csak állt a hideg, huzatos helyen.

Így ment ez nap mint nap, míg egyszer a kisfiú hozzám szegődött. Egyik látogatás előtt elgondolkozva ültem a nagy hallban, ő meg a mellettem levő fotelben izgett- mozgott. Hirtelen felém fordult, és a csíkos, silány kórházi köpeny ujján át háromszor megcsókolta a jobb karomat. Szemében melegséggel párosult kíváncsisággal várta, hogyan fogadom. Megsimogattam a fejét, s ő már abban a pillanatban átült, és hozzám simult.

Az örökmozgó gyerek ezután órák hosszat is elmaradt mellettem, és vele vagy a többiekkel — mert így ülni nagy divat lett a gyerekek között — beszélgettem. Ha Tamáshoz kétszáz kilométerről látogatóba jött az anyja vagy az apja — szó nélkül ■—, mint a nyíl szökkent el mellőlem. Azonnal szülei ölébe ugrott, vagy a nyakukon csüngött.

Húsvét közeledett. Már tudtuk, hogy őt és a két kisbabát az ünnep utáni kedden műtik. Tamáson hetek óta egy pizsama volt éjjelnappal. Saját holmit nem lehetett használni, intézetit meg nem kapott. Ebben aludt, és ebben játszott a földön is. Az osztályon levő két fürdőszobában viszont csak akkor fürödtek a gyerekek — fiúk-lányok —, ha valamelyik nőbeteg megszánta őket. Nagypénteken Gitta nővértől tiszta pizsamát kértem a gyerekeknek. Finom, bő vizet engedtem Tamásnak a kádba. Végtelenül élvezte. Kimostam a zokniját, ledörzsöltem a hátát, majd a nyolc évét tiszteletben tartva a többit rábíztam, s távol ültem. Vadul lubickolt, alig akart kijönni.

Húsvét hétfőjén a kisfiú korán reggel jött locsolkodni. Versmondás, puszi és piros csokoládétojás. A többieknél is Tamás aratott első locsolóként. Zolika kapta tőlem a másik piros tojást. Szegénykének a fél szeme be volt kötve, rosszul látott, és a folyosón eltörte a kölnisüvegét. Mi sem lett volna természetesebb, minthogy Tamás, aki már végzett, az övét kölcsönadja. Csakhogy nem adta. És pont nálam, a kis Erzsi jelenlétében. Huzakodás közben valahogy kezembe került a kölnisüyeg, de mivel mégiscsak személyes tulajdon volt, nem adtam oda Zolikának. Tamás látta csalódottságomat, visszakérte az üveget, és egy — nesze — felkiáltással átadta. Így aztán Zoli is locsolkodhatott. Nagy sebbel-lobbal a szembe szobában folytatta, s büszkén jött vissza naranccsal, pénzzel, tojással. Kínálni már eszébe sem jutott, még a rózsavíz tulajdonosát sem.

Mi kis Erzsivel még elmentünk az ágyban fekvő fiúkhoz, hogy ők is meglocsolhassanak bennünket. A kis Erzsi kövér, kerek arcú, fülbevalós, dunántúli cser- fes-tudálékos kislány. Örökké beszél, és mindig a felnőttek közt sürög. Előbb Ferike tetszett neki, mióta az hazament, Tamás körül forgolódik. A hétéves kislány most különösen elemében volt, egyetlen fiú sem hagyta ki, sikeres húsvétja lett.

A műtét előtti estén a két anyuka a kisbabákkal, én meg Tamással foglalatoskodtam. Colos Kati, az ügyeletes nővér ránk se hedenített, eszébe sem jutott, hogy neki kellene a gyerek tisztálkodását intézni. Kis Erzsi nagy örömmel és fontoskodva segített. Fürdés után — búcsúzóul — mindhárman nálam pótvacsoráztunk.

Szürkés, tavaszi reggelre ébredtünk. Altatás előtt még bementem Tamáshoz. Elfo- gódottan, törökülésben, az ágyon várta az orvost. Félelméről nem beszélt. Mikor a hordágyakon a lifthez vitték őket, kint ültem a két síró anyával a hallban. Az egyik gurulós hordágyon két kicsinyük feküdt lábtól egymásnak*, a másikon Tamás, Olyan szép volt, mint egy fiú -Csipkerózsika.

Két óra múlva kaptuk a hírt, hogy az első kettő túl van az operáción, és most Tamást műtik. Jó időbe telt, mire a bepólyált szemű gyerekeket előhozták. Az altató orvosnő maradt velük a szokásos készültséggel az első ébredésig. Most még sokáig csöndben kellett volna aludniuk, de a szomszéd szobában a többi gyerekkel nem bírtak az ápolónők, sőt az orvos sem.

Mi kis Erzsivel a két szobát elválasztó üvegfalon át tudtunk kukucskálni, mivel az egész falat beborító függöny mifelőlünk volt. Tamás moccanás nélkül aludt. Ekkor Zolika éjjeliszekrényén megláttam az Ezeregyéjszaka meséit. Fölvettem, s elkezdtem olvasni Seherezáde és a szultán történetét. A gyerekek* halálos csendben, figyelmesen halgatták, habár majd mindnyájan ismerték már a mesét. Most együtt és újra gyönyörködtünk benne. A másik szobában pedig aludhattak az operált gyerekek.

Reggel korán a kisfiúnál voltam, citromot, cukrot vittem neki. Ebéd előtt már jól érezte magát, de még elsötétített szobában kellett feküdnie. Elmondtam neki a meseolvasást, ő is hallani akarta. A rossz szememmel a homályos szoba legbelső ágyánál olvasni kezdtem.

Másnap visszaállították a szobák rendjét a műtét előttire, s a Tamás szobájában gyűltek össze a gyerekek. Jöttek sorban a szép mesék. Kellemes program lett, alig várták, hogy hozzáfogjak. De nekem naponta kétszer csöp- pentettek a szemembe, kétszer meg nyomást mérték, ami után félóráig lehunyt szemmel kellett feküdnöm. Estefelé viszont nem erőltethettem. Kitaláltam hát, hogy játsszuk el valamelyik mesét. Aladdin és a csodalámpát választották. A sok jelentkező közül Aladdin szerepére végül is Tamás és Zolika között kellett választanunk. A döntést a hercegnő nevének — Badr el Ba- dur — helyes kimondása hozta meg. Tamás pillanatok alatt megtanulta, és többé nem tévesztette el.

A nehéz nevű, gyönyörűséges kisasszony szerepét kis Erzsinek szántam, s magamnak az özvegy édesanyát. Erre Tamás visszalépett, s csak akkor volt hajlandó játszani, ha én leszek a hercegnő. Eltéríteni semmivel sem lehetett. Szerencsére kis Erzsi nem volt még a szobában. Végül kettős szerep- osztást javasoltam, és őt is behívtuk. A hercehurcáról mit sem sejtve, boldogan készülődött a szerepére. Vacsora után elővette legjobb holmiját: kis fehér rakott szoknyát és egy világoskék pulóvert. Aztán hozzáfogtunk a próbákhoz, felváltva, mind-, két szereposztásban, Így lettünk kis Erzsivel hol anya, hol hercegkisasszony.

Elérkezett az előadás napja. Első közös jelenetem Tamással a szultánlány fürdőzése és Aladdin leselkedése volt. A gyerek nagy élvezettel játszotta szerepét. Majd amikor Aladdin megnyerte a szultántól Badr el Badur kezét és a mennyeg- zőre indultunk, valóságos Énekek éneke-beli, áhítatos szerelemmel jött mellettem, és csókolt meg az esküvői lakomán. A kis Erzsi és Zoli kettőse is jól sikerült a másik változatban.

A következő napokban csak olvastunk, és egyik alkalommal megtörtént az első nagy összeveszésünk. Űj fiú jött, furcsa, csúnya, nehézfejű, falusi gyerek. Tamás nem adta kölcsön neki a szappanját, Zolika igen. Ezt a többiek nekem elmondták, és én a fiúk előtt oktattam ki őt, mit kell tenni, ha a másik bajban van és segítségre szorul, majd belefogtam a meseolvasásba. Erre kapta az olvasókönyvét, és elkezdett hangosan, darálva olvasni. Mondtam, csak nyugodtan olvasson, mi pedig hallgatjuk. Néma lett. Amikor viszont én elkezdtem, ő is rázendített. Még egy párszor ezt megismételte, aztán én kimentem a szobából. Jóskával utánam üzent, jöjjek vissza olvasni. Visszaüzentem jöjjön ő megkérni, de nem jött.

A gyerekekkel a másik szobába mentünk át olvasni. Azonban itt is üvegfal volt és Tamás felől a függöny. Mikor olvasni kezdtem, ő dobolt az üvegen. Ekkor átmentem hozzá, arra kértem, nézzen a szemembe, és mondja, ne haragudjak, aztán átjöhet. Nem nézett rám, csak rettenetesen sírni kezdett, nem is bírtam vele. Féltettem a szemét a sírástól és nyugtattam: hiszen szeretem, ne sírjon és ne makacs- kodjon. Szerencsére jött hozzá a másik barátja, a negyven év körüli Ilonka, így ott hagyhattam. Átmentem a másik szobába, és folytattam az olvasást.

Egyszer csak lassan lépked befelé Tamás. A gyerekek jóindulattal mondták neki. hogy üljön le, de én megálltam és vártam. Odajött hozzám, megkért, ne haragudjak. Magamhoz vontam, megcsókoltam, és egy üres székre ültettem. Ö perceken belül helyet cserélt a mellettem ülővel és hozzámsimulva, boldogan hallgatta a mesét. Szent volt a béke.

Ügy nézett ki, hogy a kórházból vele egy napon, kedden megyek haza, de engem előbb kiengedtek. Mikor megtudta, szomorúan segített a cipőm befűzni. Majd a csomagolásomat nézte, és aztán ő is elkezdte bevágni a holmijait egy kézitáskába. Először a tőlem emlékbe kapott kis feketekávés poharat, az aranyos alumínium kanállal és rá a többit, minden rendezés nélkül. Mérgesen. Ez volt a búcsúzásunk.

Két nap múlva, mint látogató, elsők között voltam fent az osztályon. Tamást egy harminc körüli, pesti nagybátyja látogatta meg, azzal foglalkozott, nyakát átölelve. Alig jött hozzám. El- .mesélte, hogy már vannak űj barátai. Meg is mutatta a hatodik emelet berácsozott ablakában ülve, hogyan leveleznek cémaszálon az alattuk levő szoba gyerekeivel. Kis tárgyakat is küldenek egymásnak. Kitűnően szórakoznak.

A többi gyerek körülfogott, jobban örültek nekem, mint ő. Jóska szélesen mosolyogva, hámozatlanul ette az ajándék narancsot, még a levét is nyalta a tenyeréből. Zolika mélyebben ragaszkodott hozzám, mint gondoltam. Kis Erzsi, akár a csirke a kotlós körül, mondta, mondta ...

Félóra múltán elbúcsúztam tőlük. Amikor elindultam, Tamás le sem szállt az ablakból — éppen a levelezést intézte.

Az ajtóból még egyszer visszanéztem rá.

Ő meg odaszólt: — Tessék gyorsan becsukni az ajtót, mert huzat van!

Mladonyiczky Béla: Bartók Béla

Bonus István:

Fehér öreg...

Szinte mindennap itt neszei lépte,

Kis tarka csokorral a kezébe.

Viszi annak, ki a régi házból Szótlanul ment el végső muszájból.

Annak, akit már gyepes hant ápol,

S virággal beszél a föld porából, Virággal üzen, nem nyújthat kezet Ha szólítja az élő szeretet,

Az élő hűség, ki most magában Ténfereg, néma, üres lakásban,

S hogy méltatlanul gaz ne verje fel: Szívében lila virágot nevel.

Fehér öreg és a lila csokor,

Fenséges szép, mint egy márványszobor. Amerre megy: köszöntik a falak S a háztetők is fejet hajtanak.

Lessing halálának kétszázadik évfordulóján

Gotthold Ephraim Lessing a felvilágosodás legkiemelkedőbb német képviselője, nevéhez fűződik a történelmi perspektíva bevezetése hazája irodalmába. A társadalmi élettel, a nemzeti fejlődéssel összefonódó művészet megteremtéséért küzdött és tevékenykedett; azokat az alkotásokat tartotta fontosnak, amelyek a német nép sajátosságaival foglalkoztak, egyéni, jellegzetes eszközökkel dolgoztak, nem igyekeztek idegen kultúrákat utánozni, s a német nép polgáriasodását segítették. Elsősorban a színházban látta azt az eszközt, amely a nemzeti egységért vívott harcban a humanizmus eszményétől fűtött polgári ideológia kialakulását eredményesen befolyásolhatta. A német nemzeti irodalomért harcolva maradandót alkotott a líra, a dráma és a színházesztétika területén.

Lessing apja lelkész volt, és a családi hagyományokat követve annak szánta fiát is, aki 1729-ben született Ka- menzban, s 1781-ben — kétszáz évvel ezelőtt — halt meg Braunschweigban. Ám a lipcsei egyetemista hamarosan túl száraznak, unalmasnak találta a teológiai tanulmányokat, sokkal jobban érdekelték a valóság dolgai, s átváltott orvostanhallgatónak, de ez a szak sem kötötte le sokáig. Csábítóbb volt annál az egyetem, illetve a ko- . rabeli város kínálata. Életvidám diákok, színészek és irodalmárok között érezte jól magát, érdeklődéssel fordult a művészetek felé. A fiatal Goethe „kis Párizsnak” nevezte Lipcsét, s ez a jelző Lessing idejében talán még találóbb lehetett a kereskedelem fellegvárára, ahol annyi neves tudós kutatott, tanított, és annyi híres művész tette még színesebbé a városi nyüzsgést akkoriban. Diákévei alatt Lessing írással is próbálkozott: anakreoni verseket, epigrammákat és vígjátékokat írt.

A német kultúra ügyéért akart élni, s úgy vélte, Berlinben tehet legtöbbet. Ott kapcsolatba került a felvilágosodás körével, irodalmi lapot szerkesztett, megírta az első német polgári tragédiát, a Miss Sara Sampsont. S ezzel a művel megdöntötte az arisztotelészi poétikából átvett dogmát, miszerint a tragédia műfajára csakis az arisztokrácia tagjai lehetnek méltóak, míg a középosztály legfeljebb komédiában fordulhat elő.

A fővárosban uralkodó maradi szellemet nem sokáig tudta elviselni a fiatal író, messze vágyódott a korlátok közül, külföldi utakra indult, majd ismét hazatérve fabulákat, tanmeséket és azokkal kapcsolatos elméleti értekezéseket írt Lipcsében. A hétéves háború tapasztalataiból fakadt a Minna von Bamhelm című vígjáték, amelyben a találékony, természetesen rajongó nő becsületről alkotott fogalmát kiáltja ki győztesnek az idejét múlt porosz harci becsület fölött.

Berlinbe visszatérve kiadta a Laokoönt, a felvilágosodás páratlan értékű esztétikáját, amely többek között a realizmus kérdéseivel is foglalkozik.

Amikor úgy látta, hogy Hamburgban vajúdik a nemzeti színház, odasietett, hogy életre segítse, dramaturg és kritikusként tevékenykedett. Munkája összefoglalójaként megjelent a Hamburgi dramaturgia, látszólag színikritikák gyűjteménye, de valójában a korszak színház- esztétikája. A vállalkozás egyébként kudarcot vallott, mivel nem akadt értő közönség.

Lessing késői éveiben a braunschweigi herceg javaslatára könyvtáros, s megírja két nagy drámáját, a társadalmi alapokra helyezett erkölcsi konfliktust, a zsarnokság elleni lázadást színpadra állító Emília Galottit, a Bölcs Náthánt és utolsó elméleti művét Az emberi nem nevelése címmel. A két utóbbiban fogalmazta meg talán legtöményebben életbölcsességét és mélységes hitét. Ez a dráma és ez az értekezés bizonyítja, hogy nem fáradt bele abba a hosszú küzdelembe, amelyet a szellemi tes- pedtség, az udvari szolgalelkűség, a kishitűség ellen vívott minden erejével és tehetségével — azért, hogy a német nyelv természetességét, szépségét megőrizve, nemzeti kultúrát teremtve a nemzet történelmi felemelkedését szolgálja. A Náthán gyűrűparabolája egyértelmű: minden vallás lehet igaz, ha híveit erkölcsre, jóságra, békére, szeretetre és tiszteletre tanítja; illetve minden vallás lehet hamis, ha nem emberségre nevel. Az író elmélete szerint a vallás sosem válhat az emberi nem fejlődését gátló, tehát az ember lényével ellentétes célok eszközévé, mert amint betöltötte nevelő szerepét, feleslegessé válik, és eltűnik.

Gotthold Ephraim Lessing jelentőségét növeli még, hogy filozófiája és művészete teret nyitott a német klasz- szika számára, ahogyan Franz Mehring is hangsúlyozza: „Lessing itt elsőnek kísérli meg a gondolatnak azt a röp- ~ tét, amelyet a német polgárság nagy gondolkodói és költői tettek a német nyomorúság reménytelen zűrzavarából az eszme éteri magaslataira, mert ezt kellett tenniük, mert csak így menthették meg a reményt a polgári osztály emancipációjára.”

Niedzielsky Katalin