Békés Megyei Népújság, 1981. március (36. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-08 / 57. szám
a 1981. március 8., vasárnap NÉPÚJSÁG KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Jobbító törekvések a magyar képzőművészetben hogy szaegész sem. szabad-e valamit mindehhez még hozzátennünk? Talán igen. Talán az volna jó, ha a két vállalkozás figyelembe venné egymást. Jó lenne a Tizenegyeknek is kimenni olykor az üzemekbe, és ott szedni fel a témákat, és az üzemi munkás-művész találkozókon is lehet még fejleszteni. Mert igazuk van ugyan a budafokiaknak például abban, hogy az üzemi tárlat közönsége nemcsak közönség, több ennél: közösség. De az is igaz, ezt a közösséget nem bad idealizálni, mint társadalmi létünket Ennek a létnek a fővonása a szocialista nagyüzem, falun és városon egyaránt, s mindeközben egy új típusú munkásság kialakulása. Ez összetett, bonyolult, pozitív, de nem idillikus folyamat, mert régi közösségek szakadnak szét és állnak össze újakká — ez még sok szocialista brigád gyakorlatában is így van, melynek az évek során változik a vezetője, tagsága. Minderről más helyen kellene behatóbban foglalkozni, most csupán érzékeltetni szerettem volna annak az átalakulásnak a nehézségeit, melyet mind az alkotófolyamat, mind pedig a befogadók1 világa átél. Berecz Miklós Mogyorósi Erika: Ima Kit a halál egyszer megcsap azon többé átok nem fog Időtlenné nő — akárcsak romlatlan tüdejű hegyfok Fényes-árnyas-szárnyas tánccal szerelme földre ha dermed ölelésből fűzött lánccal terem majd ének és gyermek S melyekért annyiszor lakolt vétke ha volna — csak morzsák Krisztusnak Veronika volt Szemében mosdik egy ország Költő ha volna — csak álnév hívhatnánk madárnak tónak Nem marad utána emlék Róla csak balladák szólnak Puritán erkölcsi világkép? Balázs Anna: A családban marad Ez a kis számvetés csupán az idei év kiállítási gyakorlatából veszi példáit annak illusztrálására, milyen főbb kísérleteket észlelhetünk a képzőművészeti munka jobbítására, ideértve most az iparművészetet is, Az egyik kiállítás, mely „Művészek az üzemekben” címmel a Magyar Nemzeti Galériában nyílt meg, már bezárta kapuit, a másik, a Tizenegyek grafikai kiállítása a Dorottya utcai kiállítóterem- iben szintén. E tárlat címe: „Pappolunk ..írásomban erről a két kiállításról lesz szó. A „Művészek az üzemekben” című kiállítás főszereplője lényegében a szabadfoglalkozású képző- és iparművészek pártszervezetének mintegy 120 tagból álló kommunista alkotó kollektívája. A neves alkotói gárda körében feltűnően sok a fiatal és a nő, az idősebb szobrászok között ott láttuk plasztikai munkáikkal az olyan jeles mestereket, mint Farkas Aladár, Herczeg Klára, Kiss István, Kucs Béla, Makrisz Agamemnon, Mikus Sándor, Olcsai Kiss Zoltán (aki időközben elhunyt) és mások. Békés megyét festőművészek, grafikusok illusztris csoportja reprezentálta — a volt csabai Ezüst György és Kri- zsán István, az orosházi születésű Pap Gyula, akinek képeit tavaly láthatta a csabai közönség a Munkácsy Mihály Múzeumban, az ugyancsak orosházi születésű Gyúró István grafikus (tavaly állított ki Orosházán), a nem megyei születésű de a csabai grafikai bi- ennálén 1978-ban sikerrel szerepelt Kiss Ilona grafikusművész. Részt vett a kiállításon a gyulai születésű Hőgye Katalin keramikus- művész is, a műveivel nemrég Békésen és Békéscsabán szerepelt Kampfl József szobrászművész, a ibékésszentand- rási születésű Lóránt János festőművész, valamint Kelemen Kristóf is, a pesti Kulitíh Gyula-szobor alkotója, és még egy orosházi, a szobrász Rajki László. Ott volt a kiállításon Reich Károly, az ismert, kiváló grafikus is, Hincz Gyula, a jeles pedagógus-művész, Somogyi János, Szabó Zoltán festőművészek, a középnemzedékhez tartozó szobrász, Vasas Károly, s nem utolsósorban a szép megújhodásokra képes Nolipa István Pál, a felszabadulás előtti szocialista művészcsoport egykori elnöke. A sok szép látvány közül kiemelném Gazsó Rozália színes litográfiáját, melyet Ciolkowski emlékére készített, Kádár Katalin Alla Pugacsovát, Az asszony, aki énekel című szovjet film főszereplőjét ábrázoló plakátját, Zombory Éva modern-szép ENSZ-bélyegter- vét — ám most nem ez a lényeg. Ez a kiállítás egy kísérlet sikerét törekedett dokumentálni. A kiállítás válogatás volt abból az anyagból, mely a hetvenes évek közepén kidolgozott közművelődési program keretében megjelent az üzemekben, pozitív kölcsönhatások sorozatát indítva el. A katalógus előszavában Aradi Nóra a kiállítást egy folyamat biztató állomásának tekinti. Az előszó többi szerzői — Pogány ö. Gábor, valamint az Egyesült Izzó és a XXII. kerület pártbizottságának vezetői — számos példával támasztják ezt alá. Az Izzóban a művész-munkás találkozók valóságos fordulatot teremtettek a kollektíva esztétikai szemléletében és propagandamunkájában, a gyáróriás „Tungsram Október Fényében” című kiállításával bizonyította, hogy tudott tanulni a kiállító művészektől. Budafokon nagy hálával gondolnak az oda kijárt művészekre, akik munkásságukkal nagyban hozzájárultak ennek a rohamosan átalakuló városrésznek a fejlődéséhez. Egyelőre ennyit a „Művészek az üzemekben” című kiállításról. A Tizenegyek „Pappolunk ..című grafikai kiállítása még tovább nyúlik vissza, mint öt év. A 11 grafikus — Balogh István, Darvas Árpád, Ernyei Sándor, Finta József, Görög Lajos, Heinzelmann Emma, Máté András, Papp Gábor, Sinka Mátyás, Szilvásy Nándor és Zelenák Crescencia — még 1962-ben határozta el, hogy időről időre csoportos kiállítást szervez, változó témakörökben, de azonos eszmei szakmai célkitűzéssel. Ez a törekvés meg is valósult, a csoport a legkülönbözőbb témákat vette elő — hanglemezgrafika, naptárgrafika, bélyeggrafika, emblématervek, poster, kalligráfia és tipográfia stb. — kicsit mindig a szakmai igénytelenség, a kontárkodás és porh intés ellen harcolva, s kicsit azzal az eredménnyel, melyet egyik önirónikus kiállításuk így fejezett ki: „Falra hányt borsó ...”. De azért „pappol- nak” tovább — ami részben Papp Gáborra, a csoport egyik fő éceszgéberére utal, részben pedig arra, hogy a kudarc ellenében is tovább- harcoinak. Nem minden ellentmondás nélkül. Katalógusukban azt írják, hogy en- garde-ban, azaz vívóállásban állnak, várva a tervgazdálkodás és a felelősségvállalás minőségi fordulatára. Ugyanakkor, gyakorlatilag — a marxi „nem tudják, de teszik” tételt igazolva — egyáltalán nem várnak, hanem rendszeresen cselekednek, küzdenek, ott és úgy, ahogy tudásuk, szakmai hozzáértésük, lelkiismeretük lehetővé teszi és engedi. Ha egybevetjük a két vállalkozást, a 120 művész kiállítási gyakorlatát az üzemekben, és a Tizenegyek folyamatos, harcos nekibuzdulását, az alkalmazott grafika területén (bár egyes kritikusok szerint a múzsák szent ligetébe is belopakodnak illetéktelenül, és olyan szerepkört követelnek' maguknak, amilyet a művészet szakemberei a festészet, a szobrászat, vagy a képgrafika részére tartanak fenn) — szóval, ha átgondoljuk csupán e két törekvést a képzőművészet jobbítására, az a meggyőződésünk' alakul ki, hogy ezek jó és hasznos dolgok. A kérdés az, lehet-e, Balázs Annának nincs túl jó véleménye a nőkről. Szeretnek nagyokat enni-inni, a férfiakat baleknak nézik, akik csak arra valók, hogy előteremtsék a' pénzt a kedvteléseikhez. (A családban marad, Harmadik monológ, A szerelmes házmester- né.) A tételnek persze az ellenkezője is igaz. Balázs Anna nagyra becsüli a dolgozó, az áldozatokat hozó nőket, a családanyákat, a szerelmes szép fiatalasszonyokat, akik hű és odaadó társaik férjüknek. (Sétálók, Az ötödik gyerek, Szerelmes gyerekek.) Balázs Anna hisz a szerelemben, amely széppé és tartalmassá teszi az életet, de tudja, hogy a szerelmet hazudni is lehet, sőt egyesek áruba is bocsátják. Mint mindannyian, ő is szeretné idillnek látni az életet, amelyben mindig süt a nap, az emberek békében és szeretetben élnek egymással, de mert sokat látott 'az életből, tudja azt is, hogy ez nem így van. Az embereket anyagi gondok gyötrik, betegségek, s a kapcsolatokat megrontja az önzés, a gőg, a meg nem értés, az olcsó praktikák. Lehetne az élet egyszerű és tiszta is, de nem az, mert a hátsó gondolatok és a gyanakvás megmérgezi, minden öröm mézébe morzsa esik, és keserűséggel tölti el az embereket. Éppen azokat a gazdagokat, tehetőseket, akik gátlástalanul gázolnak át másokon, hogy minden eszközzel gyarapítsák a vagyonukat, megszerezzék maguknak amit kiszemeltek, legyen az pénz, férfi vagy szép nő. (Az ötödik gyerek, A családban marad, Első monológ, Harmadik monológ.) Mindebből úgy tűnhet, hogy Balázs Anna novellái, kisregényei erkölcsi tanmesék az életről, férfiakról- nőkről, holott ez így nem igaz. Csupán arról van szó, hogy az írónő semmit sem cifráz ki ezeken a történeteken. A cselekmény egyenes vonalú, és céltudatosan halad a csattanó felé, de az esetek többségében le sem zárja a történeteket. Hőseit nem ő „jutalmazza”, vagy „bünteti” meg, az ítéletet az olvasóra bízza. Szeret elbíbelődni a részletekkel, s ezzel emlékeztet az élőbeszéd, a társasági pletyka fordulataira, ám ezek a részletek soha nem öncélúak. A családban marad főhőse például egy lusta és kövér lány, aki miután dolgozni sem, tanulni sem akar, férjhez megy a Párizsban élő nagybácsijához. A legérzékletesebbek azok a leírások, amelyekben a főhős gasztronómiai örömeit írja le. Ez okozza az idős és cukorbajos férj halálát is — egyszerűen a halálba eteti az örökségre éhes fiatalasz- szony. Ügy látszik, hogy a szerző végképp nem szereti a „duci” nőket, mert mindet mohónak, önzőnek és élvetegnek ábrázolja. Megszoktuk, hogy férfiírók tollán — a szerelemben — a férfiak a kezdeményezők és a „hódítók”. Balázsa Anna ebből a hiedelemből kiábrándít, kijózanít minket. Minden férfi egy nagy gyerek, akivel elhitetik a szeretett nők, hogy az akaratuknak engedelmeskednek. Alighanem Balázs Annának van igaza... Az emancipáció ebben a felfogásban csak az ügyelten nőknek gond, mert az ügyesebbek azt tesznek ágyban, asztalnál, kint az életben a férfiakkal, amit ők akarnak. Furcsa mód az írónő azonban nem kedveli ezeket a nőket. A Harmadik monológ úri lánya, majd fiatalasszonya külsejében is szürke és jelentéktelen, ráadásul buta is, mindig megbukik az iskolában, s egyszerűen megveszi a férjét, akit — még diákként — a szülei fogadtak mellé házitanítónak. Már a házasságuk elején elhatározza az aszony, hogy ki fogja lökni a házból a férfit, amikor az nem tud dolgozni, azaz elég pénzt hozni a házhoz. A családban marad Emőkéje meg eleve a nagy vagyonáért megy férjhez a 67 éves nagybácsihoz. Balázs Anna ugyanakkor nem titkolja, hogy meg is veti ezeket a nőket, s egyáltalán a pénzimádókat, harácsolókat. Krimiizgalom, állandó félelem, rettegés a „jutalmuk”, és a magány, a környezetük megvetése. Kétségtelen, hogy ez kissé didaktikussá is teszi az írásait. Mert az az igazság, hogy mindannyian szeretnénk jól élni, ám az a tapasztalat, hogy ehhez ma már aligha elegendő a szorgalmas és becsületes munka. Az emberek ügyeskednek mesterkednek, ki hogyan tud ... Elvben ugyan elfogadják Balázs Anna puritán erkölcsi világképét, hallgatólagosan helyeslik is a „gonoszak’” bűnhődését, a gyakorlatban viszont mindenki fut a pénz után, a második gazdaságba ... Mégis azzal a jó érzéssel hajtjuk be a könyvet, hogy az irodalom világában még érvényes, mert van erkölcsi világrend, megigazulás. Balázs Anna mindenesetre egy pillanatra megerősíti hitünket ebben. (Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1980.) Horpácsi Sándor Katona Judit: Elér a csontkezű idő Cinkékkel kelek, hű sereggel, feketedek sötét egekkel, világosodom kelő nappal, tusakodom szárnyas szavakkal. Viaskodni kell bősz igékkel, birkózni sárkány-fény es ség gél. Csontkezű idő nyúl utánam s beroppantja lét-csigaházam.
