Békés Megyei Népújság, 1981. február (36. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-08 / 33. szám
1981. február 8., vasárnap Beszélgetés a betegségekről, az éhségről, a tudományról Albert B. Sabin professzorral Albert B. Sabin professzor nevét mindenki ismeri hazánkban, hiszen már hosszú évek óta minden kisgyermek — kötelező érvénnyel — megkapja az ún. Sabin- cgeppekct. Mindannyian — szüleikkel együtt — hálásak, hogy nem kel] félniük a gyermekbénulás rémétől. A mai fiatalabb korosztályok már nem emlékezhetnek arra, hogy egyes esetekben a gyermekbénulás százával szedte áldozatait, és akik túlélték a fertőzést, esetleg egész életükre mozgássérültekké vagy mozgásképtelenekké váltak. Részben rájuk is emlékezik az Egészségügyi Világ- szervezet, amikor az 1981-es évet a mozgáskárosultak évének nyilvánította. Sabin professzor, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja, időnként ellátogat hozzánk. Legutóbbi látogatása alkalmával kérdéseket tettünk fel kutatásaira vonatkozóan, illetve megkérdeztük véleményét korunk néhány nagy problémájáról. — Hogyan terelődött figyelme a gyermekbénulás elleni védekezésre, volt-e valamilyen személyes motivációja? — Személyes indítékom nem volt. 1931-ben, amikor egyetemi tanulmányaim befejezését követően a New York-i Egyetem Bakteriológiai Intézetében kezdtem dolgozni, New Yorkban éppen hatalmas gyermekbénulás-járvány zajlott le- Két hónap alatt a városban 6500 gyermek bénult meg. A kérdéssel foglalkozni kellett, és én kaptam a feladatot. A téma engem is érdekelt,, ezért harminc éven át egyre nagyobb arányban dolgoztam ezekkel a vírusokkal. — Hogyan áll ma a világon a gyermekbénulás elleni küzdelem? — A gyermekbénulás megelőzésére ma a legtöbb országban az élő, gyengített vírusoltóanyagot (Sabin- cseppek) használják. (Van egy másik védekezési módszer is: dr. Salk dolgozta ki. Ez elölt oltóanyag, amely csökkentette a megbetegedések számát, de a járványok kialakulását nem tudta megakadályozni.) Az élő oltóanyaggal 1959-ben a Szovjetunióban tízmillió embert oltottak be. Csumakov akadémikus érdeme, hogy rá egy évre olyan hatalmas meny- nyiségű oltóanyag állt rendelkezésre, hogy a Szovjetunióban 70 millió. Bulgáriában, Csehszlovákiában, az NDK-ban és Magyarországon pedig további 30 millió embert lehetett beoltani. Az Amerikai Egyesült Államokban 1960-ban engedélyezték a vakcina bevezetését. A járványos gyermekbénulás helyzete szempontjából ma a világot három részre lehet osztani. Azok az országok, amelyek jó gazdasági szinten fejlett egészségüggyel rendelkeznek, sikeresen leküzdötték a betegséget. Az országok második csoportjában a gazdasági viszonyok és az egészségügyi hálózat kevésbé fejlett, ezért a gyermekbénulás még ma is jelentős közegészségügyi-járványügyi probléma. A többi országban is állandóan járványokat okoz a gyermekbénulás, ez azonban az államok egyéb nehézségeihez és Sabin professzor az éhezéshez viszonyítva nem tartozik a legfontosabb problémák közé. — A víruskutatás fiatal tudományág, és fejlődésével kapcsolatban még ma is számos nehézséggel kell megküzdenie. Számos megoldatlan kérdés maradt nyitott mind a mai napig, amelyek a vírusok tulajdonságaira vonatkoznak.. Véleménye szerint melyek azok a kutatás] területek, amelyek a közeljövőben alapvetően új eredményeket hozhatnak? — A legtöbb emberi, állati és növényi vírusbetegség — közöttük olyanök, amelyeknek nagy gyakorlati jelentőségük van — bizony még ma is komoly problémát okoznak. Vannak olyan betegségek, ahol gyakorlatilag semmi haladás nem történt. Ilyenek pl. a légúti fertőzések. Ezeknek csak kisebb részét okozza a mindenki által ismert influenza-vírus. A legtöbb légúti fertőzés nem halálos kimenetelű, de lehetetlenné teszi, hogy az emberek néhány napig dolgozzanak. Az Amerikai Egyesült Államokban egy év alatt 62 millió olyan megbetegedés fordul elő, amely több mint három és fél napos munkakiesést okoz. Az elmúlt negyven év alatt.ezeknek a légúti fertőzéseknek a kezelése és megelőzése terén semmilyen előrelépés sem volt. Teljesen új kutatási irányzatra lenne szükség, mert ezeket a légúti fertőzéseket igen sok különböző vírus hozhatja létre. A májgyulladás másik ilyen betegség. Többféle vírus is létrehozhatja, de tenyészteni még egyiket sem sikerült. Számos olyan vírusos bélfertőzés is van, amely a világ szegényebb országaiban — ahol az éhezés legyengíti a gyermekek szervezetét — tömeges halálozást okoz. Az állatorvosi virológia területéről is számos példát lehetne említeni. Ilyen a száj- és körömfájás betegsége. — Véleménye szerint milyen hatássá] van az alultápláltság az emberiség sorsára? Befolyásolja-e és — ha igen — milyen módon változtatja meg a demográfiai robbanás a vírusbetegségek terjedését? — Biztos vagyok benne, hogy az éhezés a máj világ legfontosabb problémája. Nem a fertőző betegségék, hanem az éhség az emberiség igazi nagy problémája. A demográfiai robbanást nem lehet törvényekkel szabályozni. A szaporodás mértékét az emberek gazdasági színvonala és lehetőségei szabják meg. Minden fejlett országnak — az ideológiai különbségektől függetlenül — egyesülnie kel] az egyetlen közös ellenség, az ÉHEZÉS elen, amely évről évre nő. Az a remény alaptalan, hogy magától meg fog szűnni, ezért a kormányok közötti viták és ellenségeskedések helyett minden anyagi eszközzel a fejlődő országok érdekében kellene együttes erővel tevékenykedni, mert az éhség fenyegetőbb veszélyt jelent a világ számára, mint a fertőző betegségek együttvéve. Ezt a tényt már az iskolákban és az egyetemeken meg kellene tanítani,, hogy minden ember ennek tudatában kezdhesse meg aktív tevékenységét az életben. — ön egy nagy, gazdag ország állampolgára, és a mi kis országunk Tudományos Akadémiájának tiszteletbelj tagja. Hogyan látja a kis országok szerepét a modern tudományos kutatásban? — Valamennyi nagy tudományos intézet sok apró munkacsoportból tevődik össze. Ha az egész világot úgy képzeljük el, mint egy hatalmas kutatóbázist, akkor Magyarország is egyike a kutatócsoportoknak, amely a nagy kutatóbázis keretében dolgozik. A pénz nem a legfontosabb feltétele a kutatásnak : olcsó módszerekkel és jó agysejtekkel is lehet kihatni. A kis országok felelőssége azonban sokkal nagyobb akkor, amikor kiválasztják a kutatás tárgyát. Mindig az a legfontosabb kérdés, ami magának az országnak az egyedi problémája, ezeket senki nem fogja helyettük megoldani. Mind a kis országnak, mind pedig az egész világnak az szabja meg a jövőjét, hogy miként sikerül a tudomány ■ eredményeit a gyakorlatban hasznosítani. — Köszönjük a beszélgetést. Horti József Tudomány — technika Utat fektet maga előtt Üj típusú (ETC—252) lánctalpas szovjet árkoló exkavátor, amely a plovdivi nemzetközi vásáron aranyérmet nyert (MTI Külföldi Képszolgálat — KS) Autó—motor Sózott utak kártétele Addig is, míg a tél támadásai elleni harc céljára a sónál kevésbé káros anyagokat találnak a szakemberek (tulajdonképpen van is már ilyen, a magnéziumklorid, csak az jóval drágább anát- riumkloridnál), az autótulajdonosok fokozottabb gondosságára van szükség, ugyanis sokat tehetnek a sózás következtében fenyegető korrózió megelőzésére. A fényezett és krómozott felületeket különféle, elsősorban viasz alapanyagú ápoló- és kon- zerválószerekkel lehet megóvni. Hasznos, ha a kocsira rakodó, felcsapódó sósszeny- nyezettséget idejében lemossuk, nemcsak a fényezett részekről, hanem az alvázról, a futóműről is. Ha szellőzet- len a garázs — márpedig többnyire az — a helyiségben magas páratartalom alakulhat ki, ami nagyon kedvez a rozsdának, s további korrózióveszély forrása lehet. A piszkosan hagyott kocsi megőrzi a sót, ami ha ismét nedvességet, párát,-vagy vizet kap, tovább fokozza a korróziót, és főképp a sérült karosszériarészeknél (amelyek gyakran szabad szemmel alig láthatók), s hajszál- repedéseknél, a parányi festékhiányoknál megkezdi károsító hatását a sós oldat. Ezért ha sózott utakon közlekedünk, a kocsi gondozása, mosása, tisztítása fontos a korrózió elleni küzdelemben. Néhány nagy autógyár már az előállítás során gondoskodni kíván a fokozott korrózióvédelemről. A Volkswagen cég után legutóbb a francia Renault és a Peugeot is beielentette, hogy jövendő személygépkocsi-típusai karosszériáira 6 év garanciát fog adni. Ezekbe a típusokba a tervek szerint a korábbinál 3—4-szer több jó korrózióálló horganyzott lemezt építettek majd be. jj. I. Sáros, nehéz terepen vitathatatlanul legkönnyebben mozognak a lánctalpas járművek. Jellemzőjük, hogy a jármű súlyát hordó futókerekek lánctalpakon szaladnak, tehát mintegy utat fektetnek maguk előtt; az ilyen járművek terepjáró képessége tehát kiváló. Kitűnően beváltak a mezőgazdaságban a lánctalpas traktorok, de alkalmazzák vontatókhoz, földgépekhez és természetesen a hadseregek páncélos járműveikhez. A lánc nagy felfekvőfelületén alacsony fajlagos talajnyomás érhető el. A lánctalp a lánctagokból és az őket összekapcsoló lánccsap- szegekből áll. A lánctagok kemény, egyszersmind szívós -anyagból készülnek, sima, bordázott, vagy gumibetétes kivitelben. A futómű további része a láncfeszítő és láncvezető kerék. A láncot a láncmeghajtó kerék hozza mozgásba. A futógörgőkön keresztül a jármű egyenletesen terheli a lánctalpat, amely a terhelést a talajon még egyenletesebben osztja el. A nagyszámú, súlyos és ötvözött anyagú alkatrészből készülő futómű előállítási ára két-háromszorosa a, kerekes futóműveknek, élettartama viszont lényegesen rövidebb. Az építőipari gépek lánctalpai sima járófelülettel készülnek, ami nem teszi tönkre az utak burkolatát, ezért közutakon is használhatók. A széles, nagy felületű láncokon a talajra nehezedő fajlagos gépsúly annyira kicsiny, hogy a talajt még csak nem is tömöríti. Az általában használt lánctalpas munkagépek súlya 20 —25 tonna, sebességük tömör gumis kerekeken óránként 50—80 kilométer. Ka- nyarodásuhoz rendkívül nagy teljesítmény szükséges, a vezető általában botkormánnyal irányítja a járművet. A jobb és bal oldali fordulási iránynak megfelelő két kézikar a vezető előtt van elhelyezve. Forduláskor a motort működtetni kell, sőt a nehéz, 35—50 tonnás járművek fordulásához a motor maximális teljesítménye szükséges. A kanyarodás elve, hogy a külső oldali lánckereket a motor hajtja, a belső oldalt fékezi. Kert—háztáji II fóliázás szabályairól Életünkhöz ma már szorosan hozzátartoznak a korai zöldségfélék (saláta, paprika, karalábé stb.), és ezzel együtt a sok munkát és ráfordítást igénylő fóliázás is. Sem a jövedelmezőség, sem az árak szempontjából nem lehet mellékes, hogy milyen gazdaságosan és gyorsan lesz piacképes termés kora tavasszal. Közismert, hogy a növények a fény segítségével készítenek szervetlen vegyüle- tekből szerves anyagokat, ez a folyamat a fotoszintézis. A napsugár a zöld növényi élet szempontjából kimeríthetetlen energiaforrás. Növényeink azonban az elnyelt fényenergiának alig 1-2 százalékát, öntözéssel 2-3 százalékát hasznosítják csak. Vigyáznunk kell tehát arra, hogy ez a hasznosítás gazdaságos legyen. Téves az a nézet, hogy a terméseredmények nagyságát teljesen a fotoszintetikus folyamat intenzitása határozza meg. A fotoszintézis és a termés közötti kölcsönhatás ennél sokkal bonyolultabb. A felhalmozódott szerves anyagok ' összmennyisége nemcsak a fotoszintézistől, hanem a vele ellentétes légzési tevékenységtől 'is függ. A növényi anyagfelhalmozást a létrehozott szerves anyag teljes mennyisége és az ugyanezen idő alatt légzéssel elfogyasztott szerves anyag mennyisége közti különbségnek kell tekinteni. A szárakhoz és a gyökerekhez képest minél jobban fejlődnek a levélfelületek, annál jobban, gyorsabban növekszik a növény, és annál nagyobb lesz a szerves anyag felhalmozódása. Nagy jelentőségű a nap sötét és világos szakának tartama közötti viszony is. Éjjel ugyanis a növények fogyasztókká válnak. Minél hosszabb a nappal és rövidebb az éjjel, annál gyorsabb a növények növekedése. Erős fényben a fotoszintézis és a légzés közötti viszony nem játszik nagy szerepet. A megvilágítás csökkenésével azonban egyre gyengül a fotoszintézis. Ez különösen a téli hónapokban következik be, amikor az amúgy is rövid napszakban a napfényt általában erős felhősödés takarja. A gyengülő fotoszintézis következtében eljut a növény egy olyan állapotba, amikor is a fotoszintézis és a légzés folyamatai egyensúlyba kerülnek (kompenzációs pont). A fénykedvelő növények — a zöldségfélék zöme ide tartozik — kompenzációs pontja aránylag magas (900 lux körüli), mert légzésük is intenzívebb. A növények fejlődésére a fény mellett a hőmérséklet is nagyon .lényeges hatást gyakorol. A hőmérsékletnek a növekedésre gyakorolt hatása egy optimumgörbével fejezhető ki. Ez azt jelenti, hogy a hőmérséklet emelésével a növekedés egy — a fajra jellemző — értéken megindul és egy optimális hőfokig állandóan gyorsul. Az optimum elérése után már gátló hatások érvényesülnek, melyek végül is a növekedés megszűnéséhez vezetnek. A növények fejlődéséhez nem elég csupán az optimális hőmérséklet, a változó hőmérsékletek meghatározott sorrendjére van szükségük. A növények hőigénye erősen változik a fejlődés különböző fázisaiban. A kevésbé hőigényes csírázással szemben a fotoszintézis számára jóval nagyobb hőenergia szükséges, optimálisan 25—30 Cel- sius-fokon megy végbe fajtától, fényerősségtől, széndioxid-tartalomtól függően. Ettől kezdve azonban a hőmérséklet további emelése már csökkentő hatású, és 40 —45 Celsius-fok körül teljesen megszűnik a fotoszintézis. Ez tapasztalható a túl meleg fóliák alatt. Ennek kettős oka van: egyrészt a légzés erősen fokozódik, másrészt a „fotoszintézis színtere”, a kloroplasztiszok inaktiválódnak. Természetesen a fotoszintézis minimum- és maximumpontjai között növényfajonként lényeges eltéréseket tapasztalunk. A lebontó, légzési folyamatok hőigénye viszonylag alacsony. 0 Celsius-foktól kezdve a hőmérséklet függvényében egyenletesen és gyorsan emelkedik, optimuma 30 Celsius-fok körül van. Meleg éjszakákon a? intenzív légzés miatt nagy anyagveszteség lép fel, míg az éjjeli lehűlés kedvező a növényekre, mert csökken a légzés erőssége. Ezért lényeges és nagyon fontos, hogy a fóliák alatt éjjel csökkentsük a hőmérsékletet, különösen fényszegény napok után, mert a növények növekedését napokkal, szélsőségesebb esetekben hetekkel visszavetheti, nem beszélve arról, hogy fölös energiakiadással is jár. Az erős éjszakai hidegek azonban már kedvezőtlen hatásúak, mert visszafogják a főleg éjjel történő és némileg hőigényes szárnövekedést. Dr. Horváth György, tudományos munkatárs, Vetőmag Vállalat Kutató Állomása, Szentes
