Békés Megyei Népújság, 1981. február (36. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-08 / 33. szám

----------------------------------------------------IgUillMW S eprííkötés és terápia 1981. február 8., vasárnap II lakók és a szövetkezet A küldöttgyűlés határozatképtelen Zsebemben a meghívóval kíváncsian siettem a Bé­késcsabai 1. számú Lakásszövetkezet küldöttgyűlésére, amelyet a Csaba Szálló télikertjében tartottak. Arra szá­mítottak ugyanis, hogy a 112 közös képviselő megtölti a termet. Nem így történt, hiszen mindössze 42-en foglal­tak helyet az asztaloknál. A mellettem ülőtől megpróbál­tam megtudni: mi lehet az oka az érdektelenségnek? Valami olyasmit mondott, hogy unják az emberek az örökös szélmalomharcot. Fizetik a felemelt üzemeltetési hozzájárulást, de csak azért, hogy az irodisták létszámát növeljék a gondnokságon. A lakóbizottsági tag vagy el­nök munkája csupán formális, a lakógyűlésen általában nem adnak szakszerű felvilágosítást. Egyetlen példa: szeptember óta nem kapnak választ a közérdekű beje­lentésükre. Kezdetben nehezen formálták a seprűt A panaszáradatot a szövet­kezet társadalmi elnöke sza­kította meg. Röviden, lé­nyegre törően beszélt. Az adatok, amiket felsorolt, gondolkodásra késztetnek. Ebben az évben 4300 lakást és 450 garázst kezelnek, tar­tanak fenn, és közben fi­gyelnek az építkezésekre is. Mindent egybevetve: mahol­nap 5 ezer tag bírálja a te­vékenységüket. De miért csak kritizálnak? — morfon­díroztam. Ötezren bírálnak Amikor 1981-ben olyan ta­karékos gazdálkodást dolgoz­tak ki, amely lehetővé teszi, hogy a költségek ne emel­kedjenek. Csökkennek a lift­tel kapcsolatos kiadások, jobb megoldásokat keresnek és alkalmaznak a központi fűtéseknél. A másfél milliós felújítási tervet teljesítették, lényegében minőségi kifogás nélkül. Viszont: tehetetlenek a kivitelezőkkel szemben a garanciális, szavatossági ügyekben. A nagyobb hibá­kat úgy ahogy kijavítják az építők, az apróbbakkal azon­ban nem is foglalkoznak. Csak azt ismételgetik: türe­lem .... türelem ... Ezzel összefüggésben nem árt megjegyezni, hogy a fel­szólalók nagy része a széle­sebb demokratizmusra hívta fel a figyelmet. Egyáltalán nincs rögzítve a lakóbizott­ságok, azok tisztségviselőinek a jogai, kötelezettségei. Fel­vetették: jó lenne, ha a ház közös képviselőjét meghív­nák az ellenőrzésekre, ott volna a lakások átvételénél, a garanciális hibák feltárásá­nál, nagyobb beleszólási le­hetőséggel bírna a felújítá­sok fontosságát, sorrendjét illetően. Szinte összecsengnek e kívánalmakkal a különbö­ző ellenőrző szervek megál­lapításai. A városi NEB, a MÉSZÖV ellenőrzési irodája és a vá­rosi tanács műszaki osztálya szükségesnek tartja, hogy a szövetkezet elkészítse a szer­vezeti és működési, valamint a mnkavédelmi szabályzatot. Nem megfelelőnek találták a garanciális és a szavatossági jogok gyakorlását; a közér­dekű bejelentésekre és pana­szokra késve válaszolnak. Ugyanakkor a lakók kötele­zettségei is csorbát szenved­nek. A szövetkezet törvényes működését akadályozza, a gazdálkodást nehezíti, hogy a küldöttgyűlések rendre ha­tározatképtelenek, a tagok félmillió forinttal adósai a szövetkezetnek. Mindezekből arra lehet kö­vetkeztetni : a körülmények aligha rózsásak. Pedig élet- színvonalunk fontos megha­tározója a lakás. E forma el­terjedését jelzi, hogy ma már a megyeszékhelyen egymilli- árd 110 millió forint értékű lakás felújításáról, üzemel­tetéséről gondoskodik a la­kásszövetkezet; évente mint­egy 3 ezer hibát szüntetnek meg a vízvezeték-szereléstől a konténer javításáig. A fej­lődést nem lehet megállítani. A mozgalom 15 esztendő alatt felnőtté vált, leküzdve a sok gyermekbetegséget. Jel­lemző: 1963-ban egyetlen tömb 39 lakója -indította—el a szövetkezést. Gondban a gondnokság Az V. ötéves terviben meg­szaporodtak a teendők, bő­vült a szolgáltatások köre. Űj, korszerűbb technológiá­ra tért át az építőipar, meg­jelentek a tetőkazánok, a fel­vonók, a szellőzőberendezé­sek, a víznyomásfokozók. Az utóbbi években 40 liftkezelőt képeztek ki, saját részleget hoztak létre a fűtőberende­zések karbantartására, a köz­ponti tévéantennák szerelésé­re. Ezzel szemben hiányzik a gazdasági háttér: a meg­felelő műhelyek, szerszámok, anyagok, szociális létesítmé­nyek. A bajt tetézi, hogy a javításokhoz szükséges anya­gokat nehéz beszerezni. Sokan aggályoskodnak: hol a határ, meddig lehet a szövetkezet lakásállományát bővíteni? Nos, a jelenlegi el­képzelések szerint nem len­ne szerencsés újabb lakás­szövetkezetet létrehozni a városban. A legkézenfek­vőbb, hogy a meglevőt alkal­massá tegyék a nagyobb fel­adatok ellátására. Ezért a VI. ötéves tervben új telep­hely építésére kerül sor, ha a szolgáltatásfejlesztési alap­ból 6,5 millió forintot juttat a megyei tanács. Mindenkép­pen figyelemre méltó, hogy a gondnokság megalakítása igazolta a hozzáfűzött remé­nyeket. Képes irányítani, összefogni az adminisztráci­ót, a házkezelési, felújítási, szolgáltató teendőket ellátni, szervezni a lakás- és garázs- építést. A részlegek munká­ja gazdaságos. A 15 év alatt mindössze kétszer emelték a tagság üzemeltetési hozzájá­rulását. Javítással, karban­tartással az összes dolgozó 15 százaléka foglalkozik. Évente az épületek külső- belső állagának megóvására 2 millió forintot fordítanak. Ezenkívül a tagok lakásaikat félmillió forintért újíttatják fel. Az utóbbi időben, különö­sen a lakásszövetkezetekről szóló 1977. évi törvényerejű rendelet óta számos terüle­ten sikerült előrelépni, na­gyobb lehetőségek kínálkoz­nak a szövetkezeti lakásépí­tésre. Ezek a házak, ottho­nok beleillenek a helyi tele­pülésfejlesztési programba. Az sem utolsó szempont: ol­csóbban felépíthető, mert minden más formánál tágabb teret ad az önerő bevonásá­ra. Az elkövetkezendő évek­ben a telepszerű és az egye­di lakásépítés mellett előtér­be kerül a csoportos csalá- diház-építés, amelynél az egyéni ízlés is érvényesül. Nagyobb lehetőségek Békéscsabán 4 éve kezdő­dött ez a folyamat. Azóta 150 lakást és 400 garázst hoztak tető alá, többnyire házilagos kivitelezésben. En­nek egyik oka a kényszer, hiszen egyre kevesebb építő­ipari szervezet vállal ilyen munkát. Már két éve húzó­dik a Szigligeti utcai 29 la­kásos ház építésének meg­kezdése. Jól halad viszont a mintalakótelepi, a Szőlő és a Rigó utcában levő házak lét­rehozása. Az utóbbi terüle­ten mintegy 174 lakást épí­tenek fel, s a foghíjakat is megszüntetik a Risszik, a Budai Nagy Antal és a Tre- fort utcában. A lakásokhoz persze gará­zsok is kellenek. Csakhogy kevés a hely, a lakótelepek környéke teljesen beépült. Jelenleg 381 a szövetkezetbe belépett garázstulajdonosok száma, az igény pedig ál­landóan nő. Kényszermegol­dásként a várostól távolabb eső részeken, a Széna utcá­ban osztottak ilyen telkeket, ahol 200 garázs felépítésére van lehetőség. Az is ésszerű­nek látszik: a több szintes házak között csak hasonló garázsoknak van helyük. Ám a magas költségek miatt egyelőre aligha kapkodnak utánuk, holott a jövő útja kétségtelenül ez lehet. Most, hogy visszagondolok az akkori estére, arra a megállapításra jutottam: bi­zony, nem könnyű a hétta­gú társadalmi igazgatóság, a 110 fő- és mellékfoglalkozá­sú gondnoksági alkalmazott dolga, akik közül mellesleg 10 az adminisztrátor, össze­függéseiben kell tehát látni ennek a politikailag, gazda­ságilag fontos szervezetnek a tevékenységét. Párbeszédre, folyamatos egyeztetésre van szükség a tanács és a szövet­kezet vezetői, szakemberei és a lakók között. Akkor járnak el helyesen, ha közösen munkálkodnak az eredmények hasznosításán, fokozásán, segítenék az opti­mális nagyságú szövetkezet kialakításában, a karbantar­tó szervezetek fejlesztésében, a beruházási programok gyors, pontos előkészítésé­ben. Mindez újabb lendüle­tet ad a lakásszövetkezeti mozgalomnak, kiállva a bi­zalom próbáját, nem úgy, mint az egyes küldöttek, akik rendszerint távol ma­radnak a fórumokról. Seres Sándor Két esztendővel ezelőtt vizsgálta az Egészségügyi Minisztérium a fekvőbeteg­ellátó intézetek mellett mű­ködő kisegítő gazdaságok helyét, szerepét és célját. A gazdaságok többségét 1954- ben alakították, akkoriban ezt a lépést a gazdasági kényszerűség is indokolta. Elsődleges cél az intézményi élelmezés, az ellátás javítá­sa volt, később pedig reha­bilitációs foglalkoztatóként is dolgoztak. Azóta jelentős változások tanúi lehettünk, a gazdaságok azonban élték tovább a maguk életét. Bő­vült a tevékenységi körük, a kórházi ellátást viszont nem segítették eléggé. Alacsony termelési eredményeket pro­dukáltak. Az anyaintézetben is értékesítettek bizonyos termékeket, de jórészt kifelé, különböző vállalatoknak, a lakosságnak adták el ezeket napi áron. Térítés nélkül igényelték a kórházak kü­lönböző szolgáltatásait, vi­szont a tőlük vásárolt termé­kek nem jelentettek meg­takarítást a kórházaknak. A fonákságok megszünte­téséért javasolta a miniszté­rium a megyei vezetőknek, hogy kisegítő gazdaságokat csak ott és olyan mértékben hagyjanak működni, ahol ezt szükségessé tette a munkate­rápiás ápoltak foglalkoztatá­sa, vagy az élelmezési anya­gok beszerzésének komoly akadályai léptek fel. „A fek­vőbeteg-ellátó intézmény igényeit kell kielégíteniük, s orvosszakmai szempontok diktálják a működtetést. A gyógyító célú foglalkoztatás és a gazdasági eredményes­ség teljes körű, önköltséges gazdálkodással párosuljon” — fejtette ki álláspontját körlevelében a minisztérium. Békés megyében 1979-ben célszerűnek és szükségesnek tartották a három kórház melletti kisegítő gazdaságo­kat. Életképességük mellett szólt, hogy nem szorulnak az anyaintézet támogatására, sőt nyereségesek. Az elmúlt évek során részben tanácsi támogatással gépeket vásá­roltak, gazdasági épületeket alakítottak ki. Megfelelő sze­mélyzettel dolgoznak. Hasz­nosítják a kórházakban fel­gyülemlett ételhulladékot. A zöldség- és gyümölcsárak hullámzásának hatását rész­ben elhárítják a kórházak­ról, az élelmezési norma megtartását segítik. A gyulai megyei kórház célgazdasága rehabilitációs foglalkoztató­ként is dolgozik. A gyulai célgazdaság törté­netében is voltak rossz kor­szakok'. A kisüzemi gazda­ság hosszú időn át vagy har­mincféle termékkel, sertés- és szarvasmarha-hizlalással foglalkozott alacsony haté­Előtcrben a kertész, mögöt­te Feri bácsi, a „virágok szakértője” Fotó: Gál Edit konysággal. Lassanként oda­jutottak, hogy bizonyos élel­miszereket olcsóbb volt meg­venni, mint megtermelni. Így tovább nem mehetett, a tanács és a kórház fejlesz­tett. Gépparkot létesítettek, fóliaházat, sertéstenyésztési rendszert építettek, ésszerű­sítették' a növénytermesztést. Tavaly kétmillió 100 ezer fo­rint volt a megtermelt élel­miszerek értéke. — A munkaterápia és a, gazdaság céljait kell egyez­tetni — magyaráz Tamás Já­nos, a gazdaság vezetője. — A sertéstenyésztésnél főként fizetett alkalmazottak dol­goznak, a kukorica- és cirok­termesztés nagy részét gépe­sítettük, a betegeket pedig egyre inkább a háziiparszerű termelésben foglalkoztatjuk. Tavaly kezdtük a seprűkö­tést hat beteggel; 7 ezernél többet készítettek a nem tel­jes termelési évben. Ez ter­mészetesen munkaterápiás szint, és nem üzemi. Tervez­zük még a kosárfonás beve­zetését, a kukoricacsuhéj hasznosítását. A termelé­kenységgel arányban az idén már többet tudunk fizetni is a betegeknek. Az elmúlt években a kórháznak szinte elérhetetlen áru primőr salá­tát, paprikát, paradicsomot mi adtuk. A kórházi élelme­zés megtakarítása 400 ezer forint volt. Tőlünk 536 má­zsa sertéshúst kaptak 27 fo­rintos kilogrammonkénti áron. A kórház és a gazda­ság érdekei nem mindig azo­nosak. ha a húsinamak ad­nánk el a termékeinket, nye­reségesebbek lennénk. Kristóf Erzsébet főápoló­nővel és Tamás Jánossal jártuk végig a gazdaság te­rületét, épületei. A sarkig tárt bejárati kapu tűnt fel nekünk a legjobban: — Ritkán fordul elő, hogy elmegy valaki — magyaráz­za a főápolónő. — Megtör­tént, hogy egy-egy bácsi az unokáját, a hozzátartozóját akarta meglátogatni, s eltá­vozott, de ez nem jellemző. Az 1. számú ideg- és pszi­chiátriai osztály 90 ágya tar­tozik a gazdasághoz. A bete­gek közül csak 25—26 embert lehet foglalkoztam, a többie­ket szociális otthonba kellene elhelyezni. Szemző Mátyásné irányít­ja a seprűkötőket. Munka­kedvük változó, de „alkotá­saiknak” örülnek a beteg emberek. A seprűk minősé­ge legalább olyan, vagy még jobb, mint a kereskedelem­ben forgalmazottaké. Egy szabad színből alakították a kis műhelyt, s az idén még egy foglalkoztatószobára is szükség lesz. A szabadban öt hektáron termesztenek fűz­vesszőt, ebből majd kosár készül. A gazdasági épületek körül tevékenykednek az emberek, vizet melegítenek, tejet hordanak, jönnek-men- nek. Első pillantásra hét­köznapjain munkálkodó ta­nyaközpontnak tűnik ez a hely a látogatónak. Az üveg­ház előterében is többen me­legednek. Két épületben, a régiben és a korszerűbb, ké­nyelmesebb újban alszanak, étkeznek a betegek. Sokan bent tartózkodnak nap köz­ben is. A kórházból foglal­koztató nővérek járnak hoz­zájuk, az orvosi ellenőrzés, az ápolónői felügyelet rend­szeres. Kristóf Erzsébetet és Tamás Jánost „gazdaságépí­tő nagy tervek” foglalkoztat­ják: — Jöjjünk vissza egy esztendő múlva — mondják búcsúzóul. A munkaterápiás kezelés szakmai irányítója az 1. szá­mú idegosztály, valamint ve­zető főorvosa, dr. Dobi Sán­dor: — A gyulai kórházba az ország minden részéből ér­keztek elfekvő elmebetegek. — mondja. — A célgazda­ságban élők és dolgozók egy- harmadát a helyszínen fog­lalkoztatják, többiek bejár­nak a kórházba. Dolgoznak az udvaron, a kertészetben, a szabó, a könyvkötő, az asztalos, a kőműves szak­munkások mellett. Az érdek­lődésüknek, a képességüknek többé-kevésbé megfelelő he­lyen. Az elmebetegeknek a tudathasadás állapotában két világuk van: a normálisoké, s a másik a betegség által kialakított. Minél betegebb valaki, annál inkább meg­szűnik kapcsolata a környe­zetével, s csak a saját vilá­gában él. A gyógyszerek el­nyomják, csökkentik a be­tegség tüneteit, a közösségi foglalkoztatás pedig meg­próbálja felrázni elfásultsá- gából, a kórostól az egészsé­ges világig vezető útra térí­teni az ápoltakat. A fizikai állapotuknak megfelelő, ke­vésbé monoton munkát kí­náljuk nekik, ahol rögtön, és közvetlenül látják az ered­ményt. Mi a gyógyító munka érdekeit képviseljük; a cél­gazdaság más jellegű fel­adatait nem alapozhatja a betegekre, csak saját dolgo­zóira. Ha a terápia elérte a célját, visszaadtunk egy em­bert a társadalomnak. Má­sik beteg jön helyette, akit újra gyógyítani, foglalkoztat­ni kell. A személyzetünk a közvetlen ápolásra elegendő, de szakképzett munkaterápi­ás nővérek kellenének. So­kat jelentene nekünk né­hány, üzemekből kiselejtezett eszköz, például varrógép. A mezőgazdasági munka mel­lett szeretnénk elterjeszteni a gazdaságokban más terme­lési folyamatokat, a mező- gazdasági hulladékanyagok feldolgozását. Nyitott kapu? Talán jel­kép is lehet. Olyan betege­ket helyezünk el ide, akik­nek nem a szökés az elsődle­ges célja. Az osztálynak ré­sze ez a gazdaság, a feltéte­lek is fokozatosan, láthatóan javulnak. Bedé Zsóka A fák szokásos tavasz előtti nyakazását végzik a KPM gyomai részlegének dolgozói a Szarvas—Endrőd közti úton Fotó: Martin Gábor

Next

/
Thumbnails
Contents