Békés Megyei Népújság, 1981. február (36. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-08 / 33. szám

BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANACS LAPJA 1981. FEBRUÁR 8., VASÁRNAP Ára: 1,80 forint XXXVI. ÉVFOLYAM 33. SZÁM Várospolitika A múltban is volt korsze­rűsítés — jegyezte meg egy idős ember, amikor Békés­csaba múltjáról beszélget­tünk. — Emlékszem azokra a régi időkre, amikor a piac­téren a kisbíró dobszóval közhírré tette, miként dön­töttek a vezetők. Aztán jött a hangosbemondó. Mikor megszólalt, mindenkinek el­állt a szeme-szája. Csak éppen a legfontosabb hiányzott. A visszakapcsolás. Az, 'hogy mit akar, mit sze­retne a város lakossága. Ma már az emlékezíés is nehe­zen idézi fel a kisbíró dob­pergésének anakronisztikus világát. Napjainkban a tanácsi munka korszerűsítése egy­ben a népképviseleti önkor­mányzat kiszélesítésével jár együtt. — Nyitott várospoli­tikát folytatunk. így fo­galmazott dr. Gally Mihály, a békéscsabai tanács vb-tit- kára. Ennek a politikának pedig az a lényege, hogy a város lakosságát minél job­ban és szélesebb körbe be­vonni a feladatok meghatá­rozásába és végrehajtásába. Évente a városi tanácshoz több mint 500 közérdekű be­jelentés érkezik. Többségük tanácstagi beszámolókon, fo­gadóórákon, lakógyűléseken hangzik el. A várospolitiká­nak nyílt fórumai ezek. Olyanok, ahol a viták egy­ben megszűrik a javaslato­kat, és mérlegre helyezik a felvetéseket. De egyben a tanácsi munka megítélésé­nek kontrolijai is. A városi tanács nagy figyelmet fordít a lakosság bejelentéseire. Mi sem igazolja ” ezt jobban, mint hogy évente* több mil­lió forintot költ a közérdekű javaslatok megvalósítására. Az államigazgatási munka sem idegen, fortélyos világ többé. A nagyobb üzemekben kihelyezett ügyfélfogadások­kal közelebb került a dolgo­zókhoz. Sőt, a társadalmasí­tás terén is jelentős eredmé­nyek születtek. A város la­kosságát bevonják az életjá­radéki szerződések ellenőrzé­sébe, a gyermek- és ifjúság­védelmi munkába, az árel­lenőrzésekbe. Nem véletlen, hogy az önként vállalt tár­sadalmi munka értéke is évről évre nő. Ugyanakkor erősödött az üzemekkel, a szövetkezetekkel a kapcsolat. Számtalan példa igazolja az összefogás eredményét. Napjainkban, amikor ne­hezebbé vált a gazdálkodás, a takarékosság és az éssze­rűség került előtérbe. Ala­posabban kell megfontolni a beruházásokat. Jobban kell támaszkodni a lakosságra. Az előrelépés fontos záloga a szocialista demokrácia továb­bi szélesítése. Ezt szolgálja többek kö­zött a telediktafon üzemibe helyezése. A város lakossága szabadnapokon is kapcsolat­iba léphet telefonon a városi tanáccsal. Az észrevételéket, a javaslatokat magnetofon- szalag rögzíti. Csak fel kell emelni a kagylót és tárcsáz­ni a 11-063 vagy a 11-001-es számot. íme a technika, a nyílt várospolitika szolgála­tában. Nem öncélúan, nem egyoldalú akaratnyilvánítás­ként, hanem a közvetlen de­mokrácia eszközeként. Serédi János Gyártmányfejlesztés, előbbre hozott szállítások Munkafelajánlások az SZKP kongresszusa tiszteletére A népgazdaság több fontos területén szovjet közreműkö­déssel korszerűsítik termé­keiket a magyar vállalatok. A magyar dolgozók azzal is kifejezik a szovjet nép iránti megbecsülésüket, hogy mun­kafelajánlásaikban külön ki­emelték: még nagyobb gond­dal ügyéinek a Szovjetunió számára készülő termékek kiváló minőségére, a szállítá­sok pontosságára, sőt, ha le­het, a szovjet partner kíván­ságának megfelelően lerövi­dítik a határidőket. Magyar és szovjet konst­ruktőrök közösen fejlesztet­ték ki az újfajta kóbelér- szigetelő automata gépsort, amely nemcsak termelékeny, hanem a terméket értékeseb­bé is teszi, mert a rendkívül megbízható teflonbevonattal szigetel. Négy ilyen gépsort a híradástechnikai gépgyár­ból az idén a Szovjetunióba is szállítanak, mégpedig a rendelő kérésére, a szerző­désben vállalt határidő előtt. A gyár dolgozói elha­tározták, hogy május vége helyett legkésőbb március végéig átadják* a négy gép­sor valamennyi egységét, tar­tozékát. Az első szállítmányt már útnak indították. A százhalombattai Dunai Kőolajipari Vállalat 153 szo­cialista brigádjának felaján­lásában első helyen szerepel, hogy a Barátság vezetéken a Szovjetunióból érkező kő­olaj gazdaságos feldolgozá­sával és tárolásával az idén is biztosítják a hazai fo­gyasztók zökkenőmentes és folyamatos ellátását. Vállal­ták azt is, hogy a külkeres­kedelmi szerződésekben rög­zített szocialista exportkö­telezettségeiket kifogástalan minőségben, pontosan telje­sítik. A vállalat szocialista brigádjai kezdeményezték, hogy tartsanak kommunista műszakot, amelynek! bevéte­léből hozzájárulnak a városi úttörőtábor létrehozásához, valamint Pest megye és ■ a szovjetunióbeli Omszk test­vérmegyék barátságát szim­bolizáló Omszki park to­vábbfejlesztéséhez. A Debreceni Konzervgyár­ból ebben az évben 40 ezer tonna árut szállítanak a Szovjetunióba. A gyár mun­káskollektívája vállalta, hogy az idei szovjet exporttervet november 30-ig teljesíti. Ezen belül az első félévben 22 ezer tonna árut, az egész évi mennyiség 55 százalékát adják át a megrendelőknek. Tizenötféle új készítményt is bemutatnak a szovjet part­nereknek, a többi között kü­lönböző ízesítésű almapürét és egrest, valamink a debre­ceni pirosmártást. A debreceni MEZŐGÉP Vállalat 110 szocialista bri­gádjának több mint 1500 tagja vállalta az SZKP kong­resszusa tiszteletére, hogy 1981 első negyedévében 500 Mobitox-Super csávázógé­pet szállít a Szovjetuniónak. Ebben az évben összesen 1200 ilyen típusú önjáró be­rendezést készítenek szovjet exportra, s a kivitel határidő előtti teljesítésével a szovjet mezőgazdaság gépellátását kívánják gyorsítani. Bányabúcsúztató Az MSZMP küldöttsége hazaérkezett az NDK-ból Szombaton hazaérkezett az MSZMP küldöttsége, amely Brutyó Jánosnak, a Közpon­ti Ellenőrző Bizottság elnö­kének vezetésével a Német Szocialista Egységpárt Köz­ponti Bizottsága meghívására február 2—6. között látoga­tást tett a Német Demokrati­kus Köztársaságban. A de­legáció tagja volt Venéczi János, a KEB titkárságának tagja, Kovács Andor és Nagy Lajos, a KB munkatársai. A látogatás során Brutyó Já­nost fogadta Erieh Honecker, az NSZEP Központi Bizott­ságának főtitkára, az NDK államtanácsának elnöke. A küldöttség * megbeszéléseket folytatott Erich Mückenber- gerrel, a Politikai Bizottság tagjával, a Központi Pártel­lenőrző Bizottság . elnökével. Találkozott Konrad Nau- mannal, a Politikai Bizottság tagjával, a berlini pártbi­zottság első titkárával. A küldöttség programjá­ban részt vett Szálai Béla, hazánk berlini nagykövete. Munkával búcsúztak a bá­nyászok szombaton az ajkai Kossuth aknától. Több mint 160 bányász e munkahelyen szabad szombatján termelte ki az utolsó 80 vagon szenet. A 28 éve művelt Kossuth aknából 173 'kilométer vágat kihajtásával eddig több mint 8 millió tonna szenet ter­meltek ki. A Kossuth aknából a bá­nyászok áttelepülnek a szén­medence közeli Ármin elne­vezésű aknájába, ahol to­vábbi folyamatos termelés­re, szénfelhozatalra van még lehetőség. Kismamaszalag a Felinában. A Fővárosi Ruhaipari Vállalat szeghalmi részlegében készítik a híres Felina női fehérneműket. Az üzemben dolgozó kismamák számára biztosították, hogy egy műszakban dolgozhatnak, amíg erre indokoltan szükségük van. Képünkön a befe­jező műveleteket végzik a ruhadarabokon Fotó: Veress Erzsi Pillanatkép a békéscsabai Lencsési úti lakótelepről Fotó: Balkus Imre II küldöttgyűlés határozat­képtelen Legutóbb a Csaba Szál­ló télikertjében tartották meg a Békéscsabai 1. számú Lakásszövetkezet küldöttgyűlését. Arra számítottak, hogy a 112 közös képviselő megtölti a termet, de mindössze 42-en foglaltak helyet az asztaloknál. Pedig volt miről tárgyalni. A szö­vetkezet elnöke többek között elmondta: 1981- ben 4300 lakás és 450 garázs kezeléséről, fenn­tartásáról gondoskodnak, szervezik az építkezése­ket. Az eredményekről, a gondokról, az érdekelt­ségről, a jövő kilátásai­ról szól elemző cikkünk a 4. oldalon. ^ Aki megszerette a községet Nem minden esetben igaz az a mondás, hogy aki nagyon sok funkciót vállal magára, tulajdon­képpen egyiknek sem tud teljes mértékben eleget tenni. Ugyanis vannak olyan foglalkozási ágak, munkakörök, amelyek le­hetővé teszik, hogy va­laki hivatása gyakorlása közben is elegendő időt, energiát tud szakítani a közügyek intézésére. Ter­mészetesen ez nem azt jelenti, hogy a sok irá­nyú teendők ellátása nem veszi igénybe a sza­bad idő jelentős hánya­dát. Lapunk 7. oldalán arról a kevermesi állat­orvosról írunk, aki mint HNF-titkár, tanácstag és a tűzoltóegyesület elnöke hosszú idő óta végzi oda­adással mindennapi mun­káját. ' Bemutató a Jókai Színházban A közelmúltban magyarországi ősbemutató volt a Bé­kés megyei Jókai Színházban. Rencz Antal rendezésében a fiatal amerikai szerző, Bernard Slade Jutalomjáték cí­mű kétrészes darabját játszották. A szellemes szövegű, „borotvaélen mozgó” történetű játékot magyarra Ungvári Tamás fordította. A főszerepben Forgács Tibor Jászai- díjas színművészt láthatja a közönség a békéscsabai elő­adásokon, és néhány hét múlva egyre gyakrabban a vi­déki tájelőadásokon is. Lapunk 6. oldalán közöljük a Jutalom játékról szóló kritikát. Ahol nem várnak a kutatókra — Tíz tonna hektáron­ként!? — Lehet, hogy sok he­lyen még ma is csodál­koznak ezen? Nem isme­rik az élen járó kutatás, gyakorlat eredményeit. De végül is miért lenne ez meglepő, amikor Ma­gyarországon a kukori­catermesztés kutatásait 1968—1974 között ösz- szegző könyv csak 1979- ben jelent meg, jutott el a szakemberek kezébe, tgy aligha értesülhettek, értesülhetnek arról, hogy van, ahol már a 22 ton­na termés elérését tűzték célul. (Beszélgetésünk az újkígyósi Aranykalász Tsz főmérnökével lapunk 5. oldalán olvasható.) 4 Mini-körkép Szórakozni — de hol és hogyan? — Erről szói a Minimagazin vezető írása, amelyben Harsá­nyt László, a KISZ KB kulturális osztályvezető- helyettese válaszol az új­ságíró kérdéseire. Hírt adunk a Miniben a nyá­rt nemzetközi úttörőtá­borról ; „Báli slampos- ság?” című cikkünkben a szalagavató bálák „di­vatjáról” esik szó, „A hatvanas évék” című írás pedig a Beatlesszel fog­lalkozik. A szellemes, ötletgazdag diákhumor­ból ad remek ízelítőt „A gonosz Cosinus”, aki imigyen bocsátotta útjá­ra három szög-fiát: „Én nemsokára eltranszfor­málom magam a túlvilá- gi képsíkra. Próbáljatok szerencsét a nagy trigo­nometriában!” A folyta­tás, miként a jelzett írá­sok is, lapunk 11. olda­lán olvashatók.

Next

/
Thumbnails
Contents