Békés Megyei Népújság, 1981. január (36. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-30 / 25. szám

I Felhívás Az Agrárfelsőoktatási Intézmények Felvételi Előkészítő Bizottsága az állami gazdaságokban, termelőszövetkeze­tekben, az erdészetben és az élelmiszeriparban, illetve a mezőgazdaság más területein, továbbá a mezőgépiparban dolgozó tehetséges szakmunkások számára egyetemi, főis­kolai felvételre előkészítő tanfolyamot (SZÉT) indít. Az 1981. szeptemberében kezdődő, tízhónapos, intenzív tanfolyamunkra jelentkezhetnek mindazok a középisko­lák nappali, esti vagy levelező tagozatán érettségi bizo­nyítványt szerzett, továbbá azok az érettségivel nem ren­delkező szakmunkások, akik rátermettségük és felké­szültségüknél fogva erőt és kitartást éreznek magukban a felsőfokú tanulmányokkal kapcsolatos magas követel­ményeknek teljesítésére, nem töltötték be 30. életévüket, ha férfiak katonai szolgálatukat letöltötték vagy arra alkalmatlanok, továbbá szakmunkás-bizonyítvánnyal ren­delkeznek, amelyet legalább egy évvel a jelentkezés előtt szereztek meg, s legalább 3 éve fizikai munkakörben dol­goznak, és akiknek a munkahelye a MÉM-hez, illetve az ipari tárcán belül a MEZŐGÉP- és az élelmiszeriparhoz tartozik. A tanfolyam 26 hetes, bentlakásos és 12 hetes otthoni tanulással egybekötött szakaszból áll. Ennek eredményes elvégzése és sikeres egyetemi, főiskolai felvételi vizsga letétele után a résztvevők a mezőgazdasági, mezőgazda- sági-műszáki, élelmiszeripari, fagazdasági, műszaki, köz- gazdasági és jogi felsőoktatási intézmények nappali, esti vagy levelező tagozatán — üzemi ösztöndíjasként tanul­hatnak tovább és szerezhetnek egyetemi vagy főiskolai diplomát. A tanfolyamra történő jelentkezés egyik alapvető fel­tétele a munkahely (üzem, vállalat, mgtsz stb.) egyetértő ajánlása, míg a többi feltétel a 10/1978. (VIII. 29.) OM— MüM. számú együttes rendelet (Magyar Közlöny 1978/57. szám) 4. paragrafusában található meg. Ugyancsak e ren­delet intézkedik a tanfolyamra felvettek anyagi és szo­ciális juttatásairól. Termelőszövetkezeti tagok szociális és egyéb kedvez­ményeiről a 18/1980. (VIII. 4.) MÉM sz. rendelet 1. és 2. paragrafusai adnak tájékoztatást. Kérjük az érdeklődő munkahelyeket és szakmunkáso­kat, hogy továbbtanulási (taníttatási) szándékukat a mun­kahelyi cím, a továbbtanulásra kiválasztott felsőoktatási intézmény megjelölésével levélben, legkésőbb március 10-re az alábbi címen jelentsék be: Agrárfelsőoktatási Intézmények Felvételi Előkészítő Bizottsága Szakmunkás Tanfolyama, Gödöllő, Agrártudo­mányi Egyetem, 2103. Az érdeklődők részére a tanfolyam részletes felvételi tájékoztatóját megküldjük. Gödöllő, 1981. január. Az Agrárfelsőoktatási Intézmények Felvételi Előkészítő Bizottsága ÉRDEKESSÉGEK „GENTLEMAN”­KÖLCSÖNZÖ Egy jó üzleti szellemű lon­doni hölgy 4 fontos „köl­csönzési” díj ellenében egy estére egyedülálló nőknek szórakozás céljából „tökéle­tes gentlemanokat” kölcsö­nöz. Ezek különböző korú úriemberek, akik illemtani oktatáson vettek részt és kö­telezniük kell magukat, hogy a hölgyet nem látogatják meg lakásukon. AGYVÁLTOZTATAs Egy madridi betörőn mi­után betört egy lakásba, és ott ékszert és készpénzt tu­lajdonított el, fáradtság lett úrrá. Lefeküdt egy ágyra, hogy egy pillanatig pihen­jen, de elaludt. Amikor a lakástulajdonos késő éiszaka hazatért, felfedezte a „ven­déget”. akinek zsebeiből ki­csüngött a zsákmány. Riasz­totta a rendőrséget; a betö­rőnek egy másik alvóhelyet utaltak ki „JUBILEUMI” ÜNNEPSÉG Winnipeg (Kanada) egy lakójának ismét a bíróság előtt kellett számot adnia cselekedetéért. Mindig ré­szegség és rendbontás miatt kellett a bíróság előtt meg­jelennie Amikor tizedik al­kalommal vonták felelősség­re e cselekedete miatt, a bí­ró a „jubileum” tiszteletére jog helyett kegyelmet gya- - korolt és futni hagyta a bű­nöst. Másnap ismét előve­zették — azért, mert szaba­don bocsátását kiadósán megünnepelte. ATTEKINTÉSI NEHÉZSÉGEK Walcourt-ban (Belgium), ahoi egy iskola gyűlést ren­dezett az iskolakezdő gyer­mekek szülei számára, meg­jelent egy hétgyermekes csa­ládanya is. Csák m gyűlés végén tűnt fel neki, hogy egyik gyermeke sem kerül abban az évben beiskolázás­ra. Az oktatóintézet vezetője ennek ellenére küldött neki meghívót. HUMOR A kis Eriknek megbetege­dett a mamája, nagyon meg­fázott. Telefonál a mama barátnője: — Erik, hogy érzi magát a mamád? — Egész jól néz ki, a hangja meg nem fontos. * * * Két barát beszélget. — Egy egészen kis kocsit akarok venni. — Vigyázz, hogy feltétle­nül legyen benne biztonsági öv. — Miért? — Mert akkor nincs szük­ség kötelező biztosításra, majd azt mondod, hogy há­tizsák! * * * A látogatók egyre csak nem akarnak elmenni. Végül nagy nehezen elbúcsúznak, és ezt mondják: „Remélhető­leg nem tartottuk fel Önöket túlságosan.” — „Ó, egyálta­lán nem, ilyenkor már úgyis fel szoktunk kelni.” * * * Képzelje, Lehmannék csak egy éve házasok, és tegnap a férj úgy pofon vágta a fe­leségét, hogy kék monokli keletkezett a szeme alatt." — „És úgy tudtam, hogy Leh­mann úr elutazott!” — „Leh- manné is így tudta...” * * * „Egy gyengéje azért még­iscsak van — ön iszik!” — „Ö, ön téved — az ivás ép­pen az erősségem." * * * Elegáns étterem. Az egyik vendég a szalvétát a nyaka köré köti. Az üzletvezető fel­kéri a főpincért: „Tapintato­san hozza az úr tudomására, hogy itt az ilyesmi nem il­lik.” — A főpincér odamegy a vendéghez, és udvariasan megkérdi: „Mit szabad — hajvágást vagy borotválást?" * * * A fecsegő hölgy bal oldali asztalszomszédját, egy híres orvost nem szűnik meg kér­désekkel ostromolni. „Mond­ja,, kedves doktor úr" — kér­dezi végül — „a halak egész­ségesek?” — „Azt hiszem, igen” — feleli az orvos. — „Mindenesetre eddig még egy sem jelent meg a ren­delésemen." • HIRDETÉS - TELEFON: 13-221 • HIRDETÉS - TELEFON: 13-221 • APRÓHIRDETÉSEK Neobarokk ülőgarnitúra, fara­gott ebédlő eladó. Érdeklődni: Gyula, Zöldfa u. 5. ______________ S zőlőoltványok, csemege- és borfajták, bő választékban meg­rendelhetők, tavaszi szállításra. Magony Imréné, Abasár, Jókai u. 18, Telefon: 60-026,___________ 4 12-es karambolos Moszkvics el­adó. Békéscsaba, Kulich Gyula­lakótelep 19. C I. 3.___________ B ékésen a Jégvermi kertben, 480 négyszögöl kert eladó. Érdek­lődni lehet: Jégvermi kert 5. szám alatt. _______________________ Ö sszkomfortos, utcai házrész garázzsal eladó. Békéscsaba IV., Csokonai u. 12. Llpták.__________ T elek, Gyulaváriban eladó. Ér­deklődni: Gyula, Vásárhelyi u. I. _______III. 10, Buszpályaudvar előtt. Tűzdelni való szentesi piacos paprikapalánta eladó. Medgyes- egyháza, Kiss Ernő u. 23, Tóth. Elektromos fejőgép eladó. Gyu­la, Budapest krt. 27. in/10. Ér­deklödnl: 17 óra után.__________ S imson Schwalbe motorkerékpár eladó. Orosháza VIII. kér., Hosz­szú utca 11. _____________________ G arzonlakás eladó. Kertes ház­ra beszámítom. Ajánlatokat: „Csere” jeligére a békéscsabai lapkiadóba._______________________ Gyula, Galamb utca 8. alatt egyszobás, konyhás fél ház be­költözhetően eladó.______________ F ólia alá való salátapalánta kapható. Gyula, Ív utca 15._____ G arzonlakás sürgősen eladó. Békéscsaba, Tanácsköztársaság útja 75. alatt. Cím: „Garzon” jeligén a békéscsabai lapkiadó­ban.______________________________ B udai 2 szobás lakásomat bé­késcsabai vagy gyulai házra vagy öröklakásra cserélem. „Ta­vasz" jeligére a békéscsabai lapkiadóba._____________________ T ársasházban kétszintes lakás kp. plusz OTP-átvállalással el­adó. Békéscsaba, Nagy Antal ut­ca 1. szám.______________________ K iadó 2 és fél szobás lakás a Lencsés! lakótelepen. Cim: „pé­li fekvésű” jeligén a békéscsa­bai lapkiadóban._________________ S zentesi, piacos, tűzdelni való paprikapalánta eladó. Medgyes­egyháza, Achim utca 18/A._____ N émet öves, ivarérett kan el­adó. Békéscsaba, Nagy Sándor u. 103._________________________ K— 25-ös Zetor, 600-as szalagfű­résszel, kitűnő állapotban eladó, vagy személygépkocsira cserél- hető. Gyoma, Széchenyi út 21. * II. Algyői másfél szobás, összkom­fortos, garázsos lakásomat el­cserélném mezőkovácsházi, vagy kunágotai házra. Cím: Juhász János, Algyő. Bartók Béla u. 62. II. em. 7. (6750)._________________ E lcserélném gvulai kétszobás, er- kélyes, első emeleti, gázfűtéses lakásomat gyulai kertes házra. Másfél szobás lakás beköltözhe­tően eladó. Okány, Bocskai u. 6. szám alatt. Érdeklődni: Sáf- Ján Károly, Vésztő, Újtelep u. 9, Tűzdelni való fehér erős papri­kapalánta kapható. Gyula, Sán­dorhegy 8. szám.________________ 5 000 db tápkockás, H2-es pap­rikapalánta eladó. Érdeklődni: bármikor, Gyula, Martos Flóra u- 15, szám alatt. (Törökzugban) Ültetni való salátapalánta kap­ható. (Odena.) Gyula, Lenin u. 3. szám.______________________ B ékéscsaba V., Mátyás király utca 114. számú, beköltözhető ház sürgősen eladó,______ N övendék és vemhes nutriák eladók. Újkígyós, Ady Endre út 84.____________________________ E gyéves kuvasz szuka eladó. Békés, Pusztaszeri út 28. Érdek­lődni: szombat, vasárnap. ______ É pítőanyag (bontott gerendák, szarufák, cseréplécek, ajtók, ab­lakok) eladó. Békéscsaba I„ Sás köz 12. Érdeklődni: délután és hétvégén._________________________ 5 00 kilogrammot bíró személy­gépkocsi-utánfutó sürgősen el- adó. Szabadkígyós, Lenin út 105. Eladó Körösújfalu 20. számú ta­nya. Kövesút, folyóvíz, erdő mellett, 1200 négyszögöl földte­rülettel, nagy gyümölcsössel, szőlővel, kertészkedésre, méhé­szetre alkalmas. Érdeklődni: mindennap ugyanott, id. Rábai Imrénél.__________________________ 1 0 éves, TH írsz. Wartburg és Skoda Combi alkalmi áron el­adó. Békéscsaba, Mátyás király u. 2A.__________________________ O TP-s öröklakás eladó. Békés­csaba I„ Lencsés! út 9. IV. eme­let 14. Érdeklődni: Tavasz utca 4. szám, (17 óra után). ___ 1 0 hetes bikaborjú, egy kos el­adó. Szopós bárányok előjegyez- hetők. Békéscsaba, Nagyrét, do­bozi kövesút mellett levő iskolá­nál. (Rotár) ■_____________________ 350-es Jawa eladó. Mezőberény, Kalinyin sugárút 76,_____________ F iatal nő két kisgyermekkel bútorozott szoba-konyhás albér­letet keres 2—3 évre. Ajánlato­kat „Nagyon sürgős” jeligére a békéscsabai lapkiadóba._________ G yula, Dobó utca 6. számú csa­ládi ház azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Szamuely Ti­bor u. 11,_______________________ J apán motoros permetező új­szerű állapotban eladó. Békés­csaba. Kulich-lakótelep 21. A I. 3. szám.__________________________ 4 db süldő eladó. Érdeklődni: Békéscsaba IV., Achim út 11/1. NDK mély gyermekkocsi eladó. Érdeklődni: 17 óra után. Békés- csaba, Lencsést út 59. IX. em. 54. Kétszobás, fürdőszobás családi ház eladó, társasház építésére is alkalmas telekkel. Békéscsaba, Árpád sor 174. Adamlk János. Budakalászon zártkert gyümöl­csössel és szőlővel, téglaépület­tel. pincével, kúttal. jó közleke­dési lehetőséggel. 200 ezerért el­adó. Cím: 5600 Békéscsaba. Vé- csev u. 36., földszint 3. Bagosi A gyulai Köröstáj Mg. Termelőszövetkezet felvételre keres hálózati villanyszerelőket, gépjármű-villamossági szerelőt, baromfigondozókat. Jelentkezni lehet a termelőszövetkezet központi irodájában. Gyula, Kerecsényi u. 27. sz. A MEZŐGÉP Vállalat 3. sz. gyára, Orosháza, felvételre keres kedvező bérezési feltételekkel samottozAsban JÄRTAS DOLGOZÓKAT. Jelentkezés a gyár munkaügyi osztályán, illetve termelési osztályán. ■HUBDSBBKHBnBBBBSaBS A Békéscsabai Konzervgyár vil­lanyszerelő, esztergályos, köz­pontifűtés-szerelő szakmunkáso­kat és vizsgázott hőközpontkeze- lőket vesz fel azonnali belépés­sel. Jelentkezni a gyár tmk-ve- zetőjénél lehet. A békéscsabai sertéshizlalda ser­tésgondozókat keres felvételre. Vidékieknek munkásszállást biz­tosítunk. Jelentkezni lehet az I. sz. hizlaldában. Békéscsaba, Két- egyházi út.______________ E xportáló szövetkezet alföldi gyáregysége pályázatot hirdet műszaki osztályvezetői állásra. Feltételek: gépészmérnöki vég­zettség és legalább 10—15 éves gyártmány- és technológiai fej­lesztési, szerszám-, célgépszer­kesztő gyakorlat. Pályázatokat kérjük „Exportáló szövetkezet” jeligére a szolnoki hirdetőbe le­adni_____________________________ A z AGROKER vállalat, Békés­csaba, Szerdahelyi út, férfi rak­tári munkást felvesz. Titkárnői munkakörbe gyors- és gépírni tudót felveszünk. Je­lentkezés: Betonáru-szakipari és Szolgáltató Vállalat, Gyula, He­nye! Miklós u. 13. A békési kosárgyár MEGVÉTELRE « FELKÍNÁL 39 db 260x162 cm méretű két rétegben üvegezett vasablakokat, magánszemélyeknek is. ÉRDEKLŐDNI LEHET: Békés, Szarvasi út 15. sz. ÉRTESÍTÉS Az ebtenyésztők békéscsa­bai kutyakiképző csoportja szeretettel várja a környék kutyásait egy kis egészséges mozgásra, sportolásra, tanu­lásra, versenyzésre. „Enge­delmes” és „alapfokú” mun­kakutya-kiképzés indul 1981. február 1-én 9.00 órától a kiképzőterületen: Békéscsa­ba, öntözött, rét. bai lapkiadóba. ✓ Gyula. A Mezőberényi Építőipari Termelőszövetkezet, iazonnali belépéssel FELVÉTELRE KERES TMK-VILLANYSZERELŐT és vizsgázott fűtőt melegvíz-üzemű és gőzüzemű vegyes tüzelésű kazánra. JELENTKEZNI LEHET: a szövetkezet telephelyén 5650 Mezőberény Mátyás u. 58. szám. VÁLLALATOK, MAGÁNSZEMÉLYEK, FIGYELEM! A Békés megyei Tanács 1. sz. Sütőipari Vállalata Békéscsaba területén RAKTÁRHELYISÉGET BÉRELNE. Ajánlatot a vállalat kereskedelmi osztályára kérjük beküldeni. Békéscsaba, Orosházi út 33—35. Sütőipari Vállalat, Békéscsaba A KEMIKÁL Értesítjük a kedves utazóközönségünket és fuv.aroztatóinkat. hogy 1981. február 4-én ÜJKÍGYÖSI SZIGETELŐLEMEZ-GYÁR fplvpfplt hirrfpt megnyitjuk IGIVGIgII IIIiUGI VEGYÉSZMÉRNÖK ÁLLÁS BETÖLTÉSÉRE. a MÁV Fizetés megegyezés szerint. menetjegyirodát Jelentkezni lehet a gyárvezetőnél. Békéscsaba, Tanácsköztársaság u 24—28. szám alatt. AZ ALFÖLDI KŐOLAJIPARI GÉPGYÁR Orosháza, Bajcsy-Zs. út 41., SZOLGÁLT AT ASAINK: — belföldi és nemzetközi menetjegyek, helyjegyek árusítása. azonnali belépéssel elővételben történő kiszolgáltatása — tanulmányi kirándulások és csoportos utazások szervezése. felvesz: helybiztosítása —• intézmények — műszaki főiskolai végzettséggel és vállalatok részére havi, félhavi és gépgyártási gyakorlattal rendelkező és dolgozók menettérti jegyének árusítása üzemmérnököt, vállalkozási csoportvezető — árufuvarozással kapcsolatos felvilágosítás. beosztásba, NYITVA: — középiskolai végzettséggel hétfőtől péntekig 8—18 óráig, közép- vagy felsőfokú tervezői képesítéssel szombaton 8—14 óráig. és terves gyakorlattal rendelkező dolgozót TELEFON: 11-597. tervelőadói beosztásba, MEGKÖSZÖNJÜK SZOLGÁLTATÁSAINK — középiskolai végzettséggel SZIVES IGÉNYBEVÉTELÉT. és ultrahangos, illetőleg roncsolásmentes MÁV-igazgatóság anyagvizsgálói képesítéssel rendelkező dolgozót a vállalat új acélöntödéjéhez.

Next

/
Thumbnails
Contents