Békés Megyei Népújság, 1981. január (36. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-27 / 22. szám

• HIRDETÉS - TELEFON: 13-221 • HIRDETÉS Esti láz a színpadon Szabálytalan portré Tábori Héráról — Amikor rólam érdek­lődnek az újságírók, legszí­vesebben csak két dologról beszélnék ma már — mond­ja Tábori Nóra. Az egyik a kritika, a rendezés és a szí­nész munkája, a másik pe­dig a színész fizikai teljesít­ménye ! Arról beszélgetni, hogy mekkora idegi és szel­lemi teljesítmény, megterhe­lés egy-egy színpadi fellé­pés. — Mérhető ez valamilyen módon? — Egy tudós állítólag már végzett ilyen számításokat. Egyszer én magam is előadás után megmértem a hőmér­sékletem, és kiderült, hogy 37,2 fok. Egy óra múlva per­sze már lement a „lázam”. Azaz, színpadon játszani, ko­rántsem nyugalmi állapot! Pedig nem vagyok lámpalá­zas típus, de ahogy múlnak az évek, egyre inkább nő bennem a felelősségtudat. Egy ízben közvetlen az egyik előadás előtt hozzám jött egy ismeretlen nő, és azt mond­ta, főleg énmiattam látoga­tott el a színházba, ezért hát úgy is játsszak!... Azóta mindig eszembe jutnak ezek a szavak, és esténként úgy is megyek fel a színpadra. — Mit jelent önnek ez a felelősségérzet? — Egyetlen pillanatig sem lazíthatok, amíg játszom. Az emberek pénzt adnak ki a színházért, fodrászhoz men­nék előtte. A maximumot kell nyújtanom! — És ellenőrzi színpadi szerepléseinek értékét? — Minden előadás után kontrollálható az eredmény. Az utóbbi években ez is egyre inkább kikristályoso­dott bennem. — Pályakezdő színészként, bizonyára emlékszik még, miféle belső motor hajtotta a világot jelentő deszkákon? — Fiatal színészként az ember úgy érzi, megváltja a világot. Persze, aztán később ráébred arra, hogy elegendő, ha csupán jó dolgokat csi­nál esténként, hogy elégedet­tek legyenek az emberek. Fokozatosan alakult ki ben­nem ez az örömteremtő ér­zés ... Volt egy mániám, ma is megvan. Én ugyanis tán­cosnőként kezdtem annak idején, később a színészi pá­lyára átváltva, úgy képzel­tem, mozgással segítek kife­jezni magam a színpadon. Persze, nem táncmozgással. A tánc és a színészi munka kombinációja volt ez. Ami­kor színészi pályám jelentős állomásán, az Egy hölgy a Maximból című darab pró­báján a rendezőm, Várkonyi Zoltán azt mondta nékem: „Az éjjel azt álmodtam, hogy ennek a nőnék lúdtalpa van”, rögtön megértettem, mit vár a szerepemtől, és mozgással igyekeztem kife­jezni a figurát. — Táncos múltjáról milyen emlékei vannak? — Már gyermekkoromban is táncos akartam lenni, hogy miért, nem tudom. Szombat­helyen kezdtem a pályám, és amikor a háború alatt Győr­ben táncoltam, nem fűtötték a színházat, és majd megme­revedtem, félmeztelen lévén. — Miért váltott át másik pályára? — A színészi pályára való átállás természetes folyamat volt, hiszen a táncot nem le­het a végtelenségig mívelni. Már táncosként is, tizenöt­évesen, Szegeden Both Béla színiiskolájába jártam, csu­pán azért, hogy kiegészítsem a tánciemereteimet a színé­szettel. Később pedig fordít­va is így gondoltam. — Pályája elején, jó ideig a kevésbé ismert színészek soraiba tartozott. — Valóban, indulásom után kaptam egy nagy szerepet, sikerem volt, de aztán soká­ig nem gondoltak rám. Sike­rülhetett volna tán jobban is az indulásom, de nem bánom ma már. Ezen a pályán a rögtöni sztárrá kikiáltás nagy veszélyekkel jár. Az én pá­lyám elfogadható volt. Lehe­tőségeket kaptam a bizonyí­tásra. Leszámítva azt a két és fél évet, amikor nem volt szerepem, de aztán jött az Egy hölgy a Maximból. Az­óta nem panaszkodhatom. Persze, a színészélet soha nem kiegyensúlyozott. Én is voltam mélyponton. Rettene­tes állapotban! Feleslegesnek éreztem magam, szégyelltem bejárni a színházba. Mégis hittem, és ma is hiszek ab­ban, hogy a tehetségnek akár egyetlen, mondatból is ki kell derülnie a színpadon. Nem­csak főszerepben villoghat az ember. — Mennyire ismeri egyéni­ségét? Tudatában van-e ke­mény alkatának. — Egyéniségem nem isme­rem, de a ,keménységemről’’ tudok. Azért persze szeretnék szerepeimben lágyabb húro­kat is pengetni. — Néhány mondatot a ma­gánéletéről is. — Nincs magánéletem. Volt persze, de nem ment, nem sikerült... Nehéz dolog az ilyesmi, és ma már nem is tudnék alkalmazkodni sen­kihez. Ha éjjel netán eszem­be jut, hogy olvasni akarok, és elindulok egy könyvet ke­resni, nem tudók halkan jár­ni, hogy másokat ne zavar­jak. Van egy lányon? és két unokám, de ők távol élnek tőlem. Nem unatkozom, örö­kösen keresek magamnak va­lamilyen elfoglaltságot, a la­kás nagy, nem lehet a ten­nivalók végére járni. Szeret­nék egyszer huszonnégy órát tétlenkedni! Színházba is já­rok, utazni is szeretek. Egye­dül élek, de nem vagyok ma­gányos, sok barátom van, és az embereket, ezt megtanul­tam, úgy kell elfogadnom, ahogy vannak! A legtisztább öröm pedig a jó szerepalakí­tás, amikor mindenki elége­dett velem! Szémann Béla MUHK1ULKAL0M Gépkocsivezetőt E kategóriás jogosítvánnyal (elvesz a békési rűztelep-vezetőség. Szarvasi út 64. A Szeged és Vidéke ÁFÉSZ (el­vételre keres kőművest, kőmű­ves mellé segédmunkásokat, esetleg kőművesbrigádokat a Szegeden és környékén levő bolthálózatunk karbantartási és felújítási munkáinak kivitelezé­sére. Jelentkezni lehet: Szeged és Vidéke ÁFÉSZ kereskedelmi osztályán, Szeged, Szt. István tér 3. A Békéscsabai Konzervgyár vil­lanyszerelő, esztergályos, köz- pontitűtés-szerelő szakmunkáso­kat és vizsgázott hőközpontkeze- lőhet vesz (el azonnali belépés­sel. Jelentkezni a gyár tmk-ve- zetőjénél lehet. A békéscsabai sertéshizlalda ser­tésgondozókat keres (elvételre. Vidékieknek munkásszállást biz­tosítunk. Jelentkezni lehet az I. sz. hizlaldában. Békéscsaba. Két- egyházi út. Kocsikísérőt (elveszünk. FŐ­SZERT, Orosháza, Gyártelep u. 2. (Bogárzó.) A mezőkovácsházi Nagyközségi Tanács V. B. költségvetési üzem íérfi segédmunkásokat vesz (el kertészeti munkára. Fi­zetés megegyezés szerint. Jelent­kezés: Bartyik Gyula kommuná­lis részlegvezetőnél. A Békéscsabai Konzervgyár (ér­ti ruhatári őröket vesz (el azon­nali belépéssel. Nyugdíjas je­lentkezőket Is (elveszünk. Je­lentkezni a gyár gondnokánál lehet. A Lenin Mgtsz, Murony (elvesz autószerelő szakmunkásokat és gumijavitó szakmunkást. Jelent­kezés : Balogh Imre műszaki ve­zetőnél, pecci üzemegységben. A békéscsabai I. sz. téglagyár (elvételre keres turbinagépész, kazánfűtő, villanyszerelő, ko­vács, hőszigetelő, motorszerelő, géplakatos, vízvezeték-szerelő, ács szakmunkásokat, valamint férfi és női segédmunkásokat. Jelentkezni lehet a gyár mun­kaerő-gazdálkodójánál, Békéscsa­ba, Orosházi u. 32. sz. A Nagykunsági Állami Gazdaság 3000 férőhelyes juhászati telepére középfokú iskolai végzettséggel, 5 éves szakmai gyakorlattal TELEPVEZETŐT KERES FELVÉTELRE. Bérezés: a 14/1977. (III. 21.) MÉM számú rendelet alapján. Jelentkezés személyesen vagy írásban a gazdaság személyzeti vezetőjénél. A Békés megyei Népújság és a Lapkiadó Vállalat KISZ-szervezete meghívja önt A SZARVASI ÁRPÁD SZÁLLÓBAN 1981. február 7-én este 7 órai kezdettel megrendezésre kerülő SAJTÚBÁLRA. Műsor, tombola, tánc. A zenét a Sygma zenekar szolgáltatja. Jegyek válthatók Szarvason, az Árpád Szállóban, valamint Békéscsabán a lapkiadó vállalatnál, Munkácsy u. 4. AZ ÜGYFÉLSZOLGÁLAT TÁJÉKOZTATÓJA Teendők a vagyonbiztosítási kár esetén Rovatunkban ezúttal arról szeretnénk tájékoztatni ked­ves olvasóinkat, mi a teendő a biztosított otthonokat ért vagyonkárok esetén. Hadd mondjuk el mindjárt kezdet­ben: az Állami Biztosító — az egyes biztosítási feltéte­leknek megfelelően — gyors és rugalmas ügyintézésre tö­rekszik. Az a néhány tudni­való tehát, amelyeket a kö­vetkezőkben ismertetünk, ügyfeleink kényelmét és zök­kenőmentes kártalanítását szolgálja. A bérlakásokban, szövetkezeti és öröklakások­ban vagy a családi házakban bekövetkező tűzkárt nyom­ban jelenteni kell a tűzren­dészed hatóságnak. Az Ál­lami Biztosító pedig azt kéri: a kárt a fiókjánál 48 órán belül személyesen vagy írás­ban jelentsék. A viharkárokat a víz-vagy gőz-, és a biztosítási feltéte­lek szerint téríthető egyéb károkat ugyancsak 48 órán belül személyesen vagy írás­ban kell fiókjainknál beje­lenteni. A betöréses lopás felfede­zésekor a rendőrségen azon­nal feljelentést kell tenni. Arra kérjük ügyfeleinket, hogy ezt követően az eltulaj­donított tárgyak jegyzékével, valamint a rendőrségi felje­lentés másolatával személye­sen keressék fel az Állami Biztosító fiókját. A felelősségi, tehát a har­madik személynek okozott kár személyesen vagy írás­ban is bejelenthető. Szemé­lyes kárbejelentéskor a köt­vénnyel együtt kérjük felke­resni fiókunkat, ahol a kár­esetről jegyzőkönyv készül. A gyakori üvegkárok is okoznak bosszúságot. Ráadá­sul a szeles, viharos napokon az átlagosnál jóval több üveg törik, s ez az üvegpótlások torlódásához vezet. Ezért ar­ra kérjük ügyfeleinket, hogy az üvegkárokat személyesen, fiókjainknak mielőbb jelent­sék be, vagy ha az üvegpót­lásról maguk gondoskodnak, fáradjanak be a számlával és a biztosítási kötvénnyel, hogy a kárt haladéktalanul megtéríthessük. A biztosítási kötvények a kártérítési tud­nivalóik részleteit is tartal­mazzák, kérjük, olvassák el figyelmesen. KÁR LENNE NÉLKÜ­LÜNK! ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ A MEZŐGÉP Vállalat 3. sz. gyára, Orosháza, felvételre keres kedvező bérezési feltételekkel SAMOTTOZÁSBAN JÁRTAS DOLGOZÓKAT. Jelentkezés a gyár munkaügyi osztályán, illetve termelési osztályán. Termelőüzemeinkbe szakma nélküli nőket és férfiakat, karbantartó gyárrészlegünkbe vasas és villamosipari szakmunkásokat veszünk fel. A szakmanélkülieknek a szakmunkásbizonyítvány megszerzésére lehetőség nyílik (az érettségizettek előnyben részesülnek). A vidékieknek utazási kedvezményt adunk és szállásró, (házaspároknak kétágyas szobáról) gondoskodunk. A betanulás idején kedvező tanulóbért, azt követően pedig szorgalmas és jó teljesítmény esetén 4000—6000 forint közötti bért fizetünk. Érdeklődni és jelentkezni lehet: A TAURUS ABRONCSGYÁR munkaügyi osztályán, Budapest VIII., Kerepesi út 17. 1965. (A Keleti pályaudvar mellett.) Telefon: 342-385. Köszönetnyilvánítás Mindazon rokonoknak, is­merősöknek, jó szomszé­doknak, jcf barátoknak, akik a szeretett jó férj, édesapa, nagyapa, dédapa, FARAGÓ FERENC temetésén megjelentek, sír­jára koszorút, virágot he­lyeztek, mély fájdalmunk­ban osztoztak, ezúton mon­dunk hálás köszönetét. Kü­lön köszönetét mondunk a gyulai termelőszövetkezet vezetőinek és összes dolgo­zójának. A gyászoló család Gyula, 1981. január hó. APRÓHIRDETÉSEK 10 hetes bikaborjú eladó. Cím: Szabó Mátyás, Békéscsaba, Tompa utca 27. szám. ____________ K özépfokú végzettséggel, hosszú pénzügyi és belső ellenőri gya­korlattal állást keresek. „Békés megye 239 306" jeligére a buda­pesti Felszahadulás téri hirdető­be^_____________________________________ 3 db új Trayal 155 X 14-es kö­peny, akkumulátor, s 100 jobb első sárvédő, felújított motor, karambolozott S 100-as eladó. Pápai, Gerendás, óvoda. _________ G yermekgondozást vállaló nénit keresek, „Kétéves” jeligére a békéscsabai lapkiadóba._________ Gyula, Móra Ferenc utca 1. szá­mú udvari kétszobás, összkom­fortos házrész eladó. Érdeklőd­ni: vasárnap.________________________ K itűnő állapotban levő IC-s Wartburg és új, vezető melletti ajtó, Wartburg-motor jó álla­potban eladó. Gyula, Öjülés ut­ca 2._____________________________' Ú jváriban, Ifjú Gárda u. 12. szá­mú ház azonnali beköltözéssel eladó. _____________________• G yula, Budapest krt. 7. IV/16. számú kétszobás lakás OTP-át- vállalással, fizetési kedvezmény­nyel eladó.__________________________ E gyesben járó olcsó ló, kettő db 150 kg-os hízó, 2 db üsző bor­jú eladó. Gyula, Mártírok útja 110, ______________________________ T ápkockás salátapalánta eladó. Sarkad, Szalonjai u. 34,___________ E ladó 2 db német öves, harmad­szorra fialó anyakoca (február 4. és 28.), jó nevelő, 4 db előhasú koca (február 10—19.) és egy db fajkan, kb. 120 kg-os. Érdeklőd- nl: Békéscsaba, Luther utca 15. CN-es klskerekű Wartburg jó állapotban, olcsón eladó. Gyula, Kerecsényi 8, _______________________ G yulavári, Sirály u. 60. alatt 586 négyszögöl üres telek, fóliá­zásra is alkalmas, 13 000 db nagyméretű tégla eladó. Érdek- lődnl: Partizán u. 16, Bagó, 412-es karambolos Moszkvics el­adó. Békéscsaba, Kullch Gyula­lakótelep 19. C I. 3.________________ N aposcsibe kapható. Békéscsa­ba, Rákóczi u. 18.__________________ Ü j amerikai panofix bunda áron alul eladó. Gyula, Béke sugárút 20._____________________________________ B ékésen a Jégvermi kertben 480 négyszögöl kert eladó. Érdek­lődni lehet: Jégvermi kert 5. szám alatt.__________________________ E gy- vagy kétszobás szövetke­zeti lakást keresek megvételre, n. emeletig, Békéscsabán. Ér­deklődni : Kullch Gvula-lakőte­lep v/6. B II. emelet 8.___________ Egyedülálló nő albérletet keres fürdőszoba-használattal. Cím: „Mielőbb” jeligén a békéscsabai lapkiadóban, _________________________ H áz beköltözhetően eladó. Bé­kés. Petőfi út 48.__________________ K özponti fűtéses családi ház Békés központjában eladó. „Gáz beköthető” jeligére a békésesa­bai lapkiadóba,_____________________ M B—1000-es Skoda alkatrészen­ként eladó. Kétegyháza, Móra Ferenc utca 3/B.____________________ Ö sszkomfortos utcai házrész ga­rázzsal eladó. Békéscsaba IV., Csokonai u. 12. Llpták.__________ W artburg 353-as kocsiponyva el­adó. Gyula, Budapest krt. 38. II. em, 9._________________________________ Telek Gyulaváriban eladó. Ér­deklődni: Gyula, Vásárhelyi u. 1. III. em. 10. (Buszpályaudvar előtt.)_________________________________. E ladó 500-as szalagfűrész alkat­részekben, 3000 Ft, 220 voltos hegesztőtrafó, 1500 Ft. Gyulavá­ri, Megyesl utca 19. _____________ Antik ebédlőgarnitúra eladó. Ér- deklődni: Gyula. Corvin u. 27. Orosházán 2 és fél szobás, össz­komfortos lakás OTP-átvállalás- sal eladó. Érdeklődni: 16 órától. Soós József utca 6/2. (KISZ-ltp.) HIRDESSEK LAPUNKBAN! A Mezőberényi 2. sz. Általános Iskola felvételre keres az 1000 fős napközi otthoni konyha részére gyakorlattal rendelkező SZAKKÉPZETT ÉLELMEZÉS VEZETŐT ÉS SZAKÁCSOT. Jelentkezni lehet: reggel 8 órától délután 17 óráig a 2. sz. általános iskolában, Mezőberény, Petőfi u. 17—19. Szabó Sándorral a Házmestersiratóban Tábori Nóra és Darvas Iván az. Equus című Peter Shaffer- színműben (MTI-fotó — KS)

Next

/
Thumbnails
Contents