Békés Megyei Népújság, 1981. január (36. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-25 / 21. szám

Kilencvenkét é» után Megújul az „Üreg Hölgy” Az Eiffel-torony: „öreg Hölgy”, vagy haszontalan csúfság? (Fotó: Elekes Éva felvétele — KS> Minden városnak megvan a maga jelképe — Párizsé az Eiffel-torony. Szidhatták „csúfságát” művészek, tá­madhatták várostervezők: ma már nem vitás, hogy a hatalmas acélszerkezet a francia főváros szimbóluma. Január elején bosszantó meglepetés érte a tájékozat­lan távoli turistát: nem ju­tott fel az „öreg Hölgy” — így becézik a párizsiak a to­ronyóriást — emeleteire. Részben vagy egészben zár­va van. Megkezdődött a korszerűsítés. Megerősítik az emeletek padlózatát, s elekt­romosra cserélik ki a máso­dik emeletről a harmadikra vivő lifteket. Az eddigi hid­raulikus szerkezetek, ame­lyek a torony 1889-es meg­nyitása óta szolgáltak, túl lassúak és kicsinyek. A tu­ristáknak hosszú ideig kel­lett sorban állniuk, hogy a torony legfelső szintjére jut­hassanak. S ha már úgyis tataroznak, megnyitják a közönség előtt a tervező, Gustave Eiffel mérnök har­madik emeleti kis szalonját. Tablósorozaton akarják be­mutatni a torony építésének történetét. Később talán majd nyitnak egy föld alatti mú­zeumot is. Üj látványosság­nak ígérkezik a felvonók egyik hajtógépterménék megtekintése. Ezek a kam­rák a torony ferde lábaiban vannak. És hogy meddig kell a turistáknak bosszan­kodniuk? Legalább egy évig. Utána azonban az „öreg Hölgy” valóban megfiatalod­va fogadhatja évi körülbelül három és fél millió látogató­ját. amikor Eiffel eredeti, 20 év­re kötött szerződése lejárt, felmerült ugyan lebontásá­nak gondolata, de addigra a torony már nem csupán tu­ristacsalogató, hanem rádió­adó és a táviróforgalom fon­tos pontja. 1923-ban ismét vitát kezdtek a lebontásról. Sokan a világháborúban le­rombolt francia gyárak hely­reállításához akarták fel­használni a torony fémanya­gát. A második világháború után már nem vitatkoztak. Tv-antennát szereltek a te­tejére — ugyan, hová tehet­ték volna ilyen egyszerűen és magasra a párizsi lapá­lyon? Az „öreg Hölgy” meg­nőtt : a teljes magassága 320,75 méter lett. A világelsőséghez persze ez már rég kevés. Sőt, az „öreg Hölgy” akár féltékeny is lehet: a Pompidou kultu­rális központ napjainkban már kétszer annyi látogatót fogad. H,a úgy tetszik férje, a torony üzemeltetéséért fe­lelős társaság, amelynek bér­leti szerződése tavaly járt le, elhanyagolta őt. Ahelyett, hogy gondoskodott voln,a a „Hölgyről”, évekig vitázott a városi tanáccsal, hogy ki milyen arányban fizesse a felújítását. A francia újsá­gok az acélszerkezet roha­mos romlásáról, elrozsdáso- dásáról cikkeztek. De téved­tek. A maholnap már száz­éves „öreg Hölgy” jó kar­ban van, és arra készül, hogy a kozmetikai műtét után még hosszú ideig fo­gadja a turisták millióit. Szegő Gábor A Békés megyei Népújság és a Lapkiadó Vállalat KISZ-szervezete meghívja önt A SZARVASI ÁRPÁD SZÁLLÓBAN 1981. február 7-én este 7 órai kezdettel megrendezésre kerülő SAJTÓBÁLRA. Műsor, tombola, tánc. A zenét a Sygma zenekar szolgáltatja. Jegyek válthatók Szarvason, az Árpád Szállóban, valamint Békéscsabán a lapkiadó vállalatnál, Munkácsy u. 4. VÁLLALATOK, MAGÁNSZEMÉLYEK, FIGYELEM! A Békés megyei Tanács 1. sz. Sütőipari Vállalata Békéscsaba területén RAKTÁRHELYISÉGET BÉRELNE. Ajánlatot a vállalat kereskedelmi osztályára kérjük beküldeni. Békéscsaba, Orosházi út 33—35. Sütőipari Vállalat, Békéscsaba Orosháza és Vidéke ÁFÉSZ szállítási osztálya felvételre keres: AUTÓSZERELŐT, GÉPKOCSIVEZETŐKET. D, E KATEGÓRIÁVAL, GÉPKOCSIRAKODÓKAT. Jelentkezni lehet: Orosháza, Katona utca 5. (Szállítás.) Értesítjük tisztelt vásárlóinkat, hogy halárusító boltunk megnyílt, Gyula, piactér Élű- ás sSlthal-árusftás naponta Tótkomlósi Viharsarok Mgtsz KERTÉSZET ÉS SZŐLÉSZET Új, minősített káposztafélék. Belső élősködők a szárfonálférgek. A málnatermesztés korszerű támrendszere. Pajzstetvek a téli kertben. Szőlőfajták és korszerűsítés Látogatás a legnagyobb jugoszláv borkombinátban. Fővárosi fák. Párbeszéd a Skála-Expo igazgatójával. A pótolhatatlan szerves trágya. Mi újság a tudomány világában? MEGISMERI AZ ÉLET ÉS TUDOMÁNYBÓL. Hogyan osztályoztak a régi iskolában? A P anyag fájdalmat közvetít? Kozmikus krónika a múlt év végéről. Fejezetek a filmtechnika történetéből — sorozat a filmgyártásról. Földi paradicsomból földi pokol: Haiti. Mit rejt Babócsa földje? Futóbajnokok rács mögött — állatkerti élet. „öreg Hölgy”: a név sze retetet tükröz. Illették per sze durvább kifejezéssel is az acélmonstrumot. A torony építése, sőt, már tervezése idején rengeteg szenvedélyes vitát kavart. „Gigantikus, fe­kete gyárkémény” — mond­ta ról,a jó néhány író és mű­vész, aki tiltakozni próbáit, amikor Eiffel mérnök tervé: fogadták el az 1889-es pári­zsi világkiállítás látványos­ságának létrehozására. A protestál ók között volt az if­jabb Dumas, Maupassant és Verlaine. Igaz, Apollinaire viszont versbe foglalta, Ut­rillo, Picasso, Chagall lefes­tette. Majakovszkij lelkese­dett érte. Henry Ford pedig egyszerűen meg akarta vá­sárolni. Vita ide és oda — a to­rony győzött. A világkiállí­tás fő szenzációja lett, hiszen annak idején a 300 méteres acélszerkezet a világ legma­gasabb építménye volt! Özönlöttek a látogatók. Épí­tésének óriási költségei ha­mar megtérültek. 1909-ben, BÉKÉS MEGYEI »Hág proletárjai, egyesüljetek! If hm omni» • HIRDETÉS TELEFON: 13-221 • MUNKAALKALOM Azonnali belépéssel takarítónőt (elveszünk. Jelentkezni lehet a Vetőmag Vállalat személyzeti előadójánál, Orosháza, Huba ut­ca 51. ____________________________ A városi tanács költségvetési építőipari üzeme felvételre ke­res bérelszámoló, épületgépész- technikus, villanyszerelő, építő­ipari könnyűgépkezelő, iroda- takarító, ács-, kőműves- és segéd­munkásokat. Jelentkezés: Békés­csaba, Kétegyházl u. 1.__________ A FEKON Ruházati Vállalat bé­késcsabai gyára felvételre keres lakatost, raktári kiadót, szakmá- sitott jogosítvánnyal rendelkező anyagbeszerzőt. A Gyoma—Endrőd és Vidéke A FESZ a gyomai Körös étterem­hez egységvezetőt keres felvé­telre. Havi forgalom 1 millió fo­rint. Feltételek: vendéglátóegy­ség-vezetői képesítés, tiszta er­kölcsi és működési bizonyít­vány. Jelentkezni lehet szemé­lyesen vagy Írásban: Gyoma, Kossuth u. 33. szám alatt a sze­mélyzeti vezetőnél. B és C kategóriájú jogosítvány­nyál rendelkező gépkocsivezetőt keresünk felvételre. Jelentkezés a Dél-alföldi Tégla- és Cserép- ipari Vállalat gépjárműüzeme- nek vezetőjénél. Békéscsaba, Orosházi u. 32. Az iskolacentrum, központi konyha, Békéscsaba, Gyulai út 53., pályázatot hirdet belső el­lenőri munkakör betöltésére. Je­lentkezni pályázat útján lehet a fenti címen. Követelmény: fel­sőfokú költségvetési végzettség és 5 éves költségvetési gyakor­iak _______________________________ A Békéscsabai Ingatlankezelő Vállalat felvételre keres munka­erőt az alábbi munkakörökbe; építész és gépésztervező felsőfo­kú végzettséggel, szerkesztő és rajzoló középfokú végzettséggel, költségvetés-kiíró gyakorlattal és közép- vagy felsőfokú végzett­séggel, anyaggazdálkodási előadó középfokú végzettséggel, takarí­tónő. járdatakarító. Jelentkezés az IKV munkaügyi és személyzeti osztályán, Irányi u. 4—6,_______ G épkocsivezetőt E kategóriás jogosítvánnyal felvesz a békési fűztelep-vezetőség, Szarvasi út 64. Targoncavezetőt, takarítónőt, éj­jeli- és nappali őrt felveszünk. FŰSZERT, Békéscsaba, forgá­csoló mellett. A Békés megyei Moziüzemi Vál­lalat főkönyvelői munkakörbe számviteli főiskolai vagy köz- gazdasági egyetemi végzettség­gel és legalább 5 éves gyakor­lattal rendelkező munkaerőt, va­lamint épület-villanyszerelő szak. munkást keres felvételre. Jelent­kezni lehet: Békéscsaba, Luther u. 5/B. Weimar típusú rakodógépre gép­kezelőt azonnali belépéssel fel­veszünk. MEH-telep, Szeghalom, Nádazsdi sor. ___________________ C astor típusú rakodógépre gép­kezelőt azonnali belépéssel fel­veszünk. MEH-telep, Békéscsaba, Kétegyházl út.___________________ A Lenin Mgtsz, Murony felvesz autószerelő szakmunkásokat és gumijavító szakmunkást. Jelent­kezés: Balogh Imre műszaki ve­zetőnél, pecei üzemegységben. A Békéscsabai konzervgyár vil­lanyszerelő, esztergályos, köz­pontifűtés-szerelő szakmunkáso­kat és vizsgázott höközpontkeze- lőket vesz fel azonnali belépés­sel. Jelentkezni a gyár tmk-ve­zetójénél lehet.__________________ A békéscsabai sertéshizlalda ser­tésgondozókat keres felvételre. Vidékieknek munkásszállást biz­tosítunk. Jelentkezni lehet az I. sz. hizlaldában. Békéscsaba, Két­egyházi út._______________________ A Békés megyei Gabonaforgal­mi és Malomipari Vállalat, Bé­késcsaba, Gyulai út 2. sz., gya­korlattal rendelkező, mérlegké­pes könyvelői tanfolyami vég­zettséggel belső ellenőrt keres felvételre. Jelentkezni lehet: a vállalat személyzeti osztályán. Gépirónőt, gyorsírástudással (le­het nyugdíjas is), felvesz a TIT. Békéscsaba, István király tér 8. I. em.____________________________ Az Univerzál Kiskereskedelmi Vállalat szakképzett eladókat, árumozgatókat és éjjeliőrt keres felvételre. Jelentkezni lehet a vállalat központjában. Békéscsa­ba, Szabadság tér 2. Munkaügyi osztály.___________________________ A Békéscsabai Konzervgyár fér­fi ruhatári őröket vesz fel azon: nali belépéssel. Nyugdíjas je­lentkezőket is felveszünk. Je­lentkezni a gyár gondnokánál lehet._____________________________ A mezőkovácsházi Nagyközségi Tanács V. B. költségvetési üzem férfi segédmunkásokat vesz fel kertészeti munkára. Fi­zetés megegyezés szerint. Jelent­kezés: Bartvlk Gyula kommuná­lis részlegvezetőnél._____________ A z iskolacentrum, központi konyha, Békéscsaba, Gyulai út 53.. két műszakra női dolgozót keres felvételre. Jelentkezni a fenti címen lehet. HIRDESSEN LRPUNKBRN! Értesítjük kedves Ügyfeleinket, hogy az Autóközlekedési Tanintézet Békés megyei iskolája az alábbi tanfolyamokat indítja folyamatosan: — hivatásos tgk.-vezetői tanfolyamot — autóbusz-vezetői tanfolyamot — személygépkocsi-vezetői tanfolyamot — motorkerékpár-vezetői tanfolyamot — mezőgazdasági vontatóvezetői tanfolyamot. Februári indítással pedig az alábbi tanfolyamokat: — tarifőri szaktanfolyamot — gépjármű-ügyintézői szaktanfolyamot — elméleti és gyakorlati szakoktatói tanfolyamot. Szeptember 1-i indítással: — 309. sz. gépjárművezető és karbantartó szaktanfolyamot. Jelentkezni lehet mindennap ügyintézőnknél. Békéscsaba, Tessedik u. 21. szám alatt. ft Szentes és Vidéke ÁFÉSZ pályázatot hirdet B vagy C kategóriába tartozó zenekarvezetői (magyar nóta, táncdal), 2-3 zenészi munkakör betöltésére. Fizetés megegyezés szerint A pályázatot személyesen vagy írásban a szentesi ÁFÉSZ központjában a vendéglátócsoportnál, 6600 Szentes, Iskola u. 1., kérjük leadni. Felvétel esetén útiköltséget térítünk.

Next

/
Thumbnails
Contents