Békés Megyei Népújság, 1981. január (36. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-22 / 18. szám
1981. január 22., csütörtök TELEX X BUDAPEST Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Lázár György, a Minisztertanács elnöke és Apró Antal, az országgyűlés elnöke búcsúlátogatáson fogadta Nguyen Phu Soait, a Vietnami Szocialista Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, aki végleg elutazott Budapestről. ^ MOSZKVA Moszkvában január 20—21- én kétnapos munkatalálkozót tartottak Bulgária, Csehszlovákia, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, Kuba, Laosz, Lengyelország, Magyarország, Mongólia, az NDK, Románia, ,a Szovjetunió és Vietnam külügyminisztériumának képviselői. A találkozó során a résztvevők véleménycserét folytattak a fegyverkezési hajsza megfékezése és a leszerelés egyes kérdéseiről. * BELFAST Gyilkossági kísérlet miatt vádat emeltek szerdán három protestáns férfi ellen. A rendőrség szerint ők követték el a merényletet Bernadette Devlin McAlis* kay és férje ellen. Bernadette Devlin ismert északír kato-. likus polgárjogi harcosra és férjére pénteken este lőttek rá. Rendőrségi kihallgatásokon mindhárman tagadták, hogy ők követték volna el a merényletet * BRÜSSZEL A Közös Piachoz tartozó országok kormányai szerdán egymás után tettek hivatalos bejelentést ,az Irán ellen a túszügy miatt életbe léptetett gazdasági szankciók feloldásáról. Ebben a közösséghez tartozó tíz ország külügyminiszterei kedden állapodtak meg Brüsszelben, a konkrét, intézkedéseket .az egyes kormányokra hagyván. * PRETORIA A Dél-afrikai Köztársaságban az elmúlt napokban több lapot betiltottak. Képünkön: a hatóságok szerint a fekete lakosság számára készülő naoilapok „veszélyeztetik az ország belbiztonságát”. (Telefotó) JERUZSÁLEM Az izraeli miniszterelnök találkozóra készül Ronald Reagan amerikai és Szadat egyiptomi elnökkel. A hírt Begin közölte szerdán a Jeruzsálemben tartózkodó egyiptomi parlamenti küldöttséggel. A júliusra tervezett általános választásokon nem befolyásolják a Camp David-i tárgyalások folytatását — tette hozzá. Reagantól függ — mondotta —, hogy külön-külön megbeszéléseket akar-e vele és Szadattal, vagy hármas csúcstalálkozót tartana inkább hasznosnak. BEJRUT Izrael egy titkos egyezmény értelmében kétmilliárd dollár értékű fegyvert szállít a Kínai Népköztársaságnak — írta szerdán az Al- Rai Al-Amm című kuvaiti napilap, bejrúti diplomáciai körökre hivatkozva. Az erről szóló titkos megállapodást az izraeli hadügyminisztérium képviselője írta alá tavaly júliusi pekingi látogatása során. Eskütétel Leonyid Brezsnyev távirata Reagannak Első hivatalos ténykedéseként Reagan elnök aláírta a kormányának névsorát tartalmazó listát (Telefotó) Leonyid Brezsnyev a következő üdvözletét küldte Ronald Reagannek, az Egyesült Államok elnökének: Őexcellenciája, Ronald Reagannek, az Amerikai Egyesült Államok elnökének Tisztelt Elnök úr! Fogadja üdvözletünket az Amerikai Egyesült Államok elnökévé történt beiktatása alkalmából. Meggyőződésünk szerint a jelenlegi helyzetben sürgős szükség van az összes államok aktív erőfeszítésére a nemzetközi helyzet rendezése, a béke megerősítése céljából. Meggyőződésem, hogy a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok közötti kapcsolatok pozitív fejlődése, országaink építő együttműködése az időszerű nemzetközi problémák megoldásában — mi a magunk részéről emellett vagyunk — jól szolgálná a kijelölt célok elérését. Az új amerikai elnök 38 vezető múnkatársa. szerdán letette az esküt. A Fehér Házban tartott ceremónián részt vett Ronald Reagan elnök is. James Baker, a Fehér Ház titkára beiktatási beszédében hangsúlyozta, hogy mintegy tíz százalékkal csökkentik az elnöki hivatal alkalmazottainak számát. Kijelentette: a fehér házi személyzet egyik fő célja, hogy „a különböző minisztériumok és kormányhivatalok visszakapják szerepüket”. Hozzátette: „egy erős gárda a Fehér Házban és egy erős kabinet' nem zárja ki egymást”. Hasonló szellemben beszélt Reagan elnök is: azt emelte ki, hogy munkatársai „egységes csapatot alkotnak, és úgy is akarnak dolgozni”. n túszok orvosi vizsgálaton A Teheránból szabadon bocsiét amerikai foglyok szerdán hajnalban érkeztek meg az Egyesült Államok egyik NSZK- beli légitámaszpontjára. Képünkön: a túszok kiszállnak a repülőgépből (Telefotó) A Wiesbaden közelében álló katonai kórházban alapos orvosi vizsgálatoknak vetették ,alá a kiszabadult túszokat. Kórházi források szerint a hazatérők esetleg több napig az NSZK-ban maradnak, hogy amerikai illetékesek alaposan kifaggathassák őket, mielőtt visz- szatérnek családjaik körébe. A Nyugat-Európában állomásozó amerikai egységek központi kórházában minden egyes túszt külön erre a célra felkészült pszichiáterek vizsgálnak ki Az 52 amerikait szinte elszigetelték a külvilágtól, a kórház körül összesereglett mintegy ezer újságíró közül egynek sem sikerült közelükbe kerülni. A hazakészülők telefonon már valamennyien beszéltek szeretteikkel, mielőtt szerdán hajnalban pihenőre tértek volna. A telefonbeszélgetések költségét a State Department fedezi. Carter, volt amerikai elnök szerdán az Egyesült Államokból elindult Wiesba- denbe, hogy rövid időt Szerdán délután szólalt fel a helsinki ifjúsági leszerelési világfórum 1-es számú bizottságában Fejti György, a KISZ KB első titkára, a magyar küldöttség vezetője. Ebben a bizottságban a küldöttek a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről, az, enyhülés katonai és politikai következményeiről, valamint a gazdasági, kulturális és a humanitárius téren való együttműködésről fejtik ki álláspontjukat. A fórumot a leszerelésért folytatott további közös akciók kiindulópontjának és ezért igen jelentős politikai eseménynek tartjuk — mondotta elöljáróban a KISZ KB első titkára, majd így folytatta: a fórum jelentőségét növeli az a tény, hogy az utóbbi időszakban aktivizálták tevékenységüket a hadászati fegyverek gyártásának fokozásában és a hagyományos fegyverek minőségi fejlesztésében érdekelt imperialista körök. Ez negatívan hatott az enyhülés folyamatára, amely lelassult, megtorpant. E kedvezőtlen tendencia megállítása érdekében minden korábbinál nagyobb szükség van valamennyi, az enyhülésben és a leszerelésben érdekelt erő — köztük együtt tölthessen ,a kiszabadult túszokkal. Reagan elnök személyes megbízottjaként küldte Cartert Wiesbadenbe. Ez a gesztus annak szól, hogy ,a túszok kiszabadulása a nemzetközi ifjúsági mozgalom haladó osztagai — közös fellépésére, új javaslatok kidolgozására és konstruktív kezdeményezések támogatására. Népünk, az elmúlt 36 év során — emlékeztetett rá Fejti György — egy elmaradott országból — ahogy korábban hívták, a „hárommillió koldus” országából —közepesen fejlett iparral és modern mezőgazdasággal rendelkező országot épített fel. Hozzászólásának befejező részében Fejti György egyebek között rámutatott: mi a magunk részéről azokkal értünk egyet, akik a háborús hisztéria doktrínájával, a korlátozott nukleáris háború lehetőségére vonatkozó kalandor elképzelésekkel a békéért, az enyhülés megszilárdításáért, és katonai térre való kiterjesztéséért vívott küzdelem irányvonalát állítják szembe. Mi nem törekszünk katonai erőfölényre, hanem abban vagyunk érdekeltek, hogy az erő- egyensúly — a kölcsönös biztonság maradéktalan érvényesítésével — a fegyverzetek jelenleginél alacsonyabb szintjén valósuljon meg. azoknak a tárgyalásoknak az eredménye, amelyeket Carter megbízottai folytattak Iránnal. Reagan Carter rendelkezésére bocsátotta az elnöki különgépet. Hz USA beavatkozása küszöbön áll Az Egyesült Államok salvadori katonai beavatkozásának egyre fenyegetőbb veszélyére hívta fel a világközvélemény figyelmét a Farabundo Marti Nemzeti Fel- szabadítási Front egyik képviselője Hamburgban, újságíróknak adott nyilatkozatában. Rámutatott, hogy egy ilyen, a juntát támogató agresszió nemcsak a salvadori nép, hanem a szomszédos népek ellen is irányulna. Managuai jelentés szerint a salvadori fővárosba megérkezett az amerikai „szakértők” újabb csoportja. Közismert, hogy a már ott levő mintegy kétszáz fős „szakértői” csoport nemcsak tanácsaival segíti a polgárikatonai juntát, hanem közvetlenül is részt vesz a hazafiakkal való leszámolásban. Panama jegyzékben tiltakozott az Egyesült Államok déli katonai körzetének — a csatorna-övezetben elhelyezett — parancsnokságánál amiatt, hogy a Panamához tartozó területre salvadori tisztekből álló csoport érkezett. Beutazásuk a panamai hatóságok hozzájárulása nélkül történt, s ezért törvénytelen — hangoztatja a jegyzék. A tiszteket amerikai „katonai akadémián” speciális kiképzésben részesítik, elsajátíttatják velük a „felkelők elleni harc” módszereit. Az amerikaiak eddig már háromszáz salvadorit készítettek fel a fent említett módon a csatorna- övezetben levő katonai intézményeikben. A salvadori tisztek törvénytelen tartózkodása a körzetben mélységes aggodalommal tölti el Panama kormányát és durván sérti a Panama-csatornáról legutóbb kötött egyezményeket — szögezi le a jegyzék. Magyar felszólalás Helsinkiben HÍREK HÍREK HÍREK o Ma: Vince napja A Nap kél 7.22 — nyugszik 16.30 órakor A Hold kél 18.59 — nyugszik 8.38 órakor ÉVFORDULÓ Négy százhúsz évvel ezelőtt, 1561. január 22-én született, és 65 éves korában, 1626-ban halt meg Francis Bacon neves angol filozófus, Marx megfogalmazásával „az angol materializmus ‘ és minden modern kísérleti tudomány igazi ősatyja”. V — ;a BATTONYAI Május 1. Tsz 40 millió forintot fordított tájrendezésre az utóbbi öt évben, s ez a költség a többlettermésből már megtérült. A tervek szerint a tsz az idén további 2,5 milliót költ a nagyberuházás további finomítására. — BÉKÉSCSABÁN az SZMT- székházban tartották meg tegnap, január 21-én a propagandisták előkészítő foglalkozását. Előadás hangzott el a magyar szakszervezetek XXIV. kongresszusának határozataiból adódó időszerű feladatokról és a nemzetközi szakszervezeti mozgalomról. — MEGYÉNKBEN a fogyasztási és értékesítő szövetkezeteknek 86 ezer tagja van. A gazdálkodó szervek működését, a kiskereskedelmet, a felvásárlási, az ipari termelést és az ellenőrzést 1900 választott társadalmi tisztség- viselő segíti. — KEVERMES lakossága több mint 10 évvel ezelőtt fogadta el a törpevízmű építésének tervét. A már meglevő létesítménnyel kapcsolatos költségek fedezésére a tanács 200 ezer forintot fordított évente. — ÚTTÖRŐ MATEMATIKUSOK. Miután már lezajlottak a tudományos-technikai úttörőszemle csapatszintű vetélkedői, a mai napon megkezdődnek a városi, járási szemlék. Elsőként, január 22-én, ma az úttörő matematikusok versengenek a megyei szemlére való továbbjutásért. — A TUDOMÁNYOS Ismeretterjesztő Társulat Békés megyei szervezete 1981. január 26-án, hétfőn 19 órakor a TIT békéscsabai Értelmiségi Klubjában tárlatot rendez Gaburek Károly festményeiből. — MEZÖKOVÁCSHÁZÁN a különböző ipari és mező- gazdasági üzemekben, intézményekben 118 szocialista brigád dolgozik. Évente mind több kollektíva kapcsolódik be a közművelődési mozgalomba. Tavaly az Üj Alkotmány Tsz, az ÉVIG gyáregysége és az ÁFÉSZ brigádjai közül 23 indult a kulturális vetélkedőkön. — SARKADON a művelődési ház TIT-Értelmiségi Klubjában ma este 7 órakor napjaink két népszerű tudományának kapcsolatával ismerkedhet meg a közönség. Hogyan szolgálja az űrkutatás a geológiai kutatásokat? — erről beszél Csató Éva geológus az érdeklődőknek'. — A LAKÁSÉPÍTÉS és-felújítás eredményeként az elmúlt években javult megyénk lakásállományának minősége és felszereltsége. A kétszobás lakások aránya negyvenháromról 45 százalékra, a három- és többszobásoké 8-ról 10 százalékra nőtt. Hózápor Várható időjárás ma estig: változóan felhős ég, szórványosan kisebb havazás, hózápor. Csak lassan mérséklődő szél, helyenként hófúvás. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: általában mínusz 3—mínusz 8 fok között, a szélvédett helyeken mínusz 10 fok körül, a legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön plusz 2—mínusz 3 fok között. * — TÉLI BALATON. A Tihanyi Biológiai Kutatóintézet munkatársai rendszeresen figyelemmel kísérik' a téli Balaton élővilágát. Elsősorban arra keresnek választ, hogyan élnek a jég alatt a baktériumok és más apró állatok, amelyek szerepe a tó életében felbecsülhetetlen. Most, hogy másodszor is befagyott a tó, jó feltételek alakultak ki a vizsgálatokhoz. — A CSORVÁSI Lenin Tsz állattenyésztésében fontos ágazat a szarvasmarhatenyésztés. Évről évre javul a tejtermelés. Az emúlt év számításaiból kiderült, hogy megközelítően 150 ezer literrel múlták felül a tervezettet. Hízó marhát is tartanak, a borjúnevelés eredményességének javításáért pedig fontos intézkedéseket tettek. — BÉKÉS MEGYE mezőgazdasági és élelmiszeripari üzemeiben a termelés növelése együtt járt a dolgozók élet- és munkakörülményeinek javulásával. A személyi jövedelmek négy év alatt 24 százalékkal nőttek. — BÉKÉSÉN a városi tanács a legutóbbi tanácstagi beszámolókon és jelölő gyűléseken elhangzott közérdekű bejelentések nagy részét megvalósította. A műszaki osztályra 115 javaslat érkezett, melyből hatvanötöt 1980-ban valóra váltottak, a többi pedig a középtávú tervekben szerepelt. Ilyen volt többek között a gyógyszertár felépítése és az Élővíz-csatorna folyamatos rendezése. — OROSHÁZÁN január 26- án, hétfőn este 6 órakor a Petőfi Művelődési Központ klubjában rendezik meg Tóth Lajos irodalmi estjét. A találkozón az író nemrég megjelent „Váratlan látogató” című novellás kötetéből olvasnak fel részleteket a központ irodalmi színpadának tagjai. A házigazda Varsa Zoltán költő, a járási-városi könyvtár igazgatója lesz. — A CSANÁDAPÁCAI Széchenyi Tsz három évvel ezelőtt építette fel a paradicsom- és sárgarépaelőfeldol- gozó üzemét. A tsz a mezőkovácsházi vetőmagtársulás tagjaként az elmúlt évben hat tsz-nek vállalt paradi- csom-előfeldolgozást. Az úgynevezett magmanipuláló magtárt tavaly helyezték üzembe, azóta maguk végzik a magmosást és a szárítást is. — DARWINBAN (Ausztrália) egy feleség minden este feltette a kérdést férjének: „Tv-t akarsz, vagy engem?" Egy év után a férj döntött — a válás mellett. A bíró helybenhagyta keresetét, a feleség „lelki kegyetlensége” miatt. — TRAGIKUS KÍSÉRLET. Minden bizonnyal tragikusan kezdődött az angol Kenneth Carrenak az a kísérlete, hogy csónakon egyedül szelje át az Atlanti-óceánt. Nemrég megtalálták a csónakot, Carre életbenmaradá- sára utaló jelekre azonban nem bukkantak. A vállalkozó kedvű angol tengerésznek ez volt a negyedik ilyen jellegű kísérlete.