Békés Megyei Népújság, 1980. december (35. évfolyam, 282-305. szám)

1980-12-25 / 302. szám

0 Décseri kerti karácsony 1980. december 25., csütörtök A kétszobás lakás három és íél hét alatt készült el NÉPÚJSÁG Szállításhoz készítik elő a szőnyegeket a Békésszentandrási Szőnyegszövő Háziipari Szövetkezetben Fotó: Martin Gábor Megnyugodott a békési táj. Az egykor háborgó fo­lyó szelíden sodorja tova az apró, megbámult gallyakat. A Kettős-Körös hídjának acélívei szürkén beleolvad­nak a messzeségbe. A kör­töltéstől innen, ,a törpe gyü­mölcsfák között, családi3 há­zak'. Fekete füstcsík tör az ég felé, a közeli kiserdőben gyerekek játszanak. A sarkadi kocsmánál bal­ra fordul az út. Kucsmás ember száll le a kerékpár­ról. — Csak egyenesen, ott már látszanak az árvizes panelházak — néz be az autó ablakán. * Nem tudok szabadulni az emléktől. Ki hinné, hogy né­hány hónapja 42 ezer hek­tár, a megye területének 7,5 százaléka állt víz alatt, összedőlt 1371 lakás, oktatá­si, egészségügyi, kereskedel­mi, gazdasági létesítmények rongálódtak meg. A kár mintegy 3,5 milliárd forint. Térdre borult, magukat megadó hajlékokat látok, könyörületért esdeklő ta­nyákat, körülöttük szétszórt kacatokkal. Most is hallom a hideg — józan szavakat, ott a töltés tetején: — Az árvíz ilyen. Ke­gyetlen. Elmossa a termést, a házakat, az utakat. Meg­semmisíti a sikereket, a ter­veket, gúzsba köti a remé­nyeket. * Feltűrt nadrágszárral csúszkálok a bokáig érő la­tyakban. Az építők szinte megállás nélkül dolgoznak. Sziszeg a hegesztőpisztoly, amott műanyag vezetékkel bíbelődik egy fiatal munkás. Karácsonyra készülnek Bé­Patakiné: A kislánynak meg se kottyant a változás késen, a Décseri kertben. A baj összefogást, segítséget,, új életet teremt. Hallgassuk' csak Balogh Lászlót, a bé­késiek országgyűlési képvi­selőjét. Mit is mondott de­cember 18-án a Parlament­ben? — Egy dolgos élet gyü­mölcsét, otthonunkat, mun­kahelyünket, néhány óra alatt megsemmisülni látó, és az utóbbi hónapokban so­kat szenvedő választóim ne­vében szeretném megkö. Apátiáknál az ünnepre ké­szülnek Fotó: Martin Gábor szönni az. árvízvédekezésben részt vevő valamennyi em­ber hősies helytállását. Er­ről a helyről jelenthetem: minden árvízkárosult feje felett tető van, jó ütemben halad az otthonok újjáépíté­se. A bekecses művezető em­berek gyűrűjében magyaráz. Fekete szakálla, bajusza markánssá teszi az arcát, így a fáradtság sem látszik annyira. — Nézze, én csak azt tu­dom: becsülettel tesszük a dolgunkat, mondja Kálmán András. — Ennek a hat ház­nak holnap, december 23-án lesz a műszaki átadása. Mindent megteszünk azért, hogy minél hamarabb bir­tokukba vehessék ,a lakók. % A szegedi DÉLÉP 53 és kétszer 36 négyzetméteres, valamint tetőtér-kihasználá- sú *panelból készült családi házakat épít itt. a város szé­lén. Közülük néhányba már beköltöztek a családok. Lé­pegetek a fekete sárból és piros cseréptörmelékekből összegyúrt úton, imitt-amott négyszögletes járdaalapokba botlom. Az ikerház udvarán fából összetákolt házáhan göndör szőrű kutyp vicsorog. Maga sem tudja, hogyan ke­rült ide a végtelen pusztá­ról. Csukom a fenyőszagú léckerítést, miközben jön a hang Q túloldalról: — Juci néni nincs itthon, mindennap kijár a tanyára. Nem csoda, 50 évig lakott Rosszerdőn. Halk szavú, szemüveges fiatalasszony invitál beljebb. Pataki Jánosné. — Tizenhárom évig -éltünk tanyán, 3 kilométerre a Kö­röstől. Vertfalú volt, a ház, kártyavárként omlott össze. Ott maradt szinte minde­nünk. Az ágyakat darabok­ban szedtük ki a romok alól. A gáztűzhelyet és ezt a mosdóállványt sikerült megmenteni. A férjem né­hány ünneplő ruhát, zsírt vett magához. A három te­henet és a 23 disznót" más­nap délben vitték el. A ká­runk legalább 250 ezer fo­rint. — Biztosításuk volt-e? — Szerencsére igen. Kap­tunk 113 ezer forintot. De amikor öt hét után kimen­tünk a tanyára, összeszorult a szívem. . A 6. osztályos Margit oda­telepszik az édesanyja mel­lé. — Neki meg se kottyan a változás — folytatja az asz- szony. — Akkor is Békésen járt iskolába, tartja az ötös átlagot. Nekünk már nem ilyen egyszerű. Berendezked­tünk a kinti életre és tes­sék. A férjem kocsis az Egyetértés Tsz-ben. én is el­mentem dolgozni a leány- kollégium konyhájára. A szüleim nyakán sem lóghat­tunk sokáig. Megtetszett ez a panelház és belementünk a vásárba. Szinte hihetetlen, három és fél hét alatt el­készült. Igaz, nem olcsó: 480 ezer forintba került. Az OTP 290 ezer kölcsönt adott, kamatmentesen és anélkül. Persze, a 190 ezer forintot készpénzben kellett letenni. — És hogyan tovább? — Van két szobánk, kony­ha, ebédlővel. A fürdőszoba üres, a szomszédból hordjuk a vizet, csempekályhába fű­tünk. Tehát lesz tennivalónk bőven. Kedvezményes áron A rendelőintézetbe labo­ratóriumi és röntgenvizsgá­latra kellett mennem. Fél óra múlva megkaptam a le­letet. Mosolygott a hölgy: — Jobb .az átlagnál — nyugtatott meg, amivel ki­fejezésre juttatta: ezen nem múlik az orrműtét. Másnap reggel papírokkal felszerelve érkeztem a kór­ház orr-, fül- és gégeosztá­lyára, ahol már sokan vá­rakoztak. Előbb egy szobá­ba hívtak, ahol különböző adatokat vettek fel, majd a vizsgálószobába kerültem. A főorvos egy karosszékbe ültetett, ö maga szemben, egy másik széken úgy he­lyezkedett el, hogy kellő megvilágítással jól belelás­son az orromba. Megigazítot­ta a fejem, különleges for­májú fogóval kitágította az orrlukam és meglepődve mondta: — Valami óriási ütés érte. Csak a vizsgálat befejezé­se után jutottam szóhoz. Fel­emeltem a lábam és a ci­pőm sarkát a padlóra en­gedve mutattam: — így történt. Régen, még 1944 kará­csony táján Budapesten, a Bécsi kapu téri nyilas ház­ban. Miután egy bottal több­ször is fejbe verve „érzéste­lenítettek” és a lábamnál fogva lehúztak a lépcsőn. A pincében a hideg kövön fe­küdtem. Az egyik fekete ru­hás, karszalagos őr úgy ma­gasodott fölém, mint valami óriás. Láztól csillogó szem­mel néztem rá. A tekintete találkozott az enyémmel, s abban a pillanatban fel­emelte a lábát, majd a csiz­vettünk bútort és televíziót. Az utóbbi a karácsonyi ajándék. Mindnyájunknak. Kárpótlás a tanyáért. A szomszédban, a ház vé­gén kötélen száradnak a fe­hérneműk. Nem messze egy rozzant Wartburg árválko­dik. — Apáti István a nevem — mutatkozik be a házigaz­da. — Az autót nézi? Azt is tönkretette a víz, most már kismotorral járok. Az előszobában a felesége tesz-vesz, a leendő fürdő­szobában zümmög a mosó­gép. A két gyerek: az első osztályos Pisti és a 13 éves Julika is előjön. — Azért mentünk négy éve Békésről Rosszerdőre lakni, mert olcsó volt a ház A férjem az állami gazda­ságban lakatos, én a téesz kertészetében dolgozom. Ez a másfél szobás lakás 417 ezret ér, az OTP-től 130 ezer forint kamatmentes kölcsönt kaptunk és befizet­tünk 87 ezret. Nehéz volt összeszedni a „beugrót”, de végül is sikerült. Azért dön­töttünk ,a panelház mellett, mert hamar átadták. A ro­konoknál nem lakhattunk örök időkig. — Azt kérdezi, milyen lesz a karácsonyunk? — ve­szi át a szót a férj. — Sze­rényen ünnepelünk. Pisti elektromos kisautót szeret­ne, Juli meg könyvet... Sötétedik. A gépkocsi mo­torja egyhangúan zúg. El­gondolom : karácsony este újra a saját otthonukban gyújtanak gyertyát a fenyő­fán, s csöndben nézik a bé­kesség jelképét. És egy pi­cit elfelejtik a szomorú él­ményeket Seres Sándor mája sarkát az orromra he­lyezve megszólalt: — Most bámulhatsz. Óriási súly nehezedett rám, reccsent a csontom, a fogam. A fejem oldalt ha­nyatlott, s a szám szélén csordogált P vér... 1946-ban egy katonai kór­házban formálták újjá az orrom. Az orvos a vizsgálat után akkor is azt mondta: „valami óriási ütés érte”. Nehéz és hosszadalmas volt ,a műtét. Hiányzott a megfelelő érzéstelenítés. Egy idősebb nővér fogta a fejem és anyáskodó szere­tettel szorított magához, hogy kibírjam a fájdalmat. Vajon a mostani műtét szükségessége milyen össze­függésben van az előzmé­nyekkel ? - Talán az ilyen roncsolások következmé­nyei nem „évülnek” el. Még szerencse, hogy a háborús bűnök sem. Ezzel a gondolattal ébred­tem a kórteremben azon a bizonyos szerdai napon, ame_ lyen a műtét várható volt. Egy nővér máris nyújtotta a lázmérőt: — Tessék, majd jövök vissza. Nemsokára kiderült, hogy nincs hőemelkedésem. Ké­sőbb egy másik nővér a vérnyomásomra volt kíván­csi. — Semmi baj — mosoly­gott mérés után sokat sej- tetően. Végül a harmadik egy kö- teg iratot nyomott a kezem­be és azt mondta, hogy menjek a belgyógyászatra, ahol még néhány vizsgála­ton kell átesnem. Betlehemes játék a Mecsekben A Mecsek hegyei között fekvő Hidason felelevenítet­ték a régi székely bethlehe- mes játékot a Bukovinából Baranyába települt csángók. Az andrásfalvai székelyek misztériumjátékának erede­te a középkorig nyúlik visz- sza, s egyaránt őriz egyházi és világi elemeket. A negy­venes évek végén még rend­szeresen végigjárták a csa­ládokat a hidasi betleheme- sek, de azóta is hűen őrzik a verseket és a dallamokat, s most újra elkészítették a szereplők pompás ruháit és különös maszkjait. A tucat­nyi személlyel játszott bet- lehemezés sok olyan jelleg­zetességet tartalmaz, ame­lyeket Baranyában nem is­mernék. Életre keltése nép­rajztudományi szempontból is érdekes. után Odasétáltam. Egy fiatal orvos azonnal munkához lá­tott, majd búcsúzáskor ki­jelentette: — Minden rendben. Miután pedig az irataim egészségi állapotom szem­pontjából csupa jó, vagy legalább is elfogadható mi­nősítést. tartalmaztak, a fő­orvos határozott: a műtétet aznap végrehajtja. Megje­lent a műtős és csak ennyit mondott: — Mehetünk. Együtt, katonásan beka­nyarodtunk a műtőbe. Ott először is le kellett vetnem a csíkos köpenyt. A műtős azzal „vígasztalt”, hogy enélkül is melegem lesz. így jutottam egy félig fekvő, félig ülő alkalmatos­ságra. Kis igazgatás után megfelelő testhelyzetbe ke­rültem, majd egy vízhatlan anyagból készült térítőt kö­töttek a nyakamba. Még le- szíjjazták a kezem és a lá­bam, -amiért hirtelen Kunta Kintének kezdtem magam érezni. A főorvos szinte megsza­kítás nélkül beszélt, magya­rázott, tréfálkozott, hogy a figyelmemet elvonja a mű­téttel kapcsolatos hatások­tól. Fájdalmat nem éreztem és igyekeztem mindent ér­zékelni. Egy-egy kérdésre válaszoltam. Közben meg­kérdeztem : — Főorvos úr átesett már ilyen műtéten? — Nem — volt a válasz. — Kár — mondtam — ér­demes lenne, mert nem fáj. Egyszeriben azonban va­lami különös rosszullét fo­Régészeti szenzáció A székesfehérvári István király Múzeumban hozzálát­tak az idei gorsiumi ásatási idény eredményeinek tudo­mányos feldolgozásához. A huszonharmadik eszten­deje tartó ásatás az idén igazi régészeti szenzációval szolgált: a város nagyságát bizonyító rendkívül jelentős leletre bukkantak a kutatók, megtalálták a település vá­rosfalának és őrtornyainak maradványait. A feltehetően negyedik században épült falak egy­részt újabb bizonyságul szolgálnak arra, hogy Gor- sium a rómaiak korában je­lentős település, sőt város volt, másrészt segítségükkel pontosan körülhatárolható Gorsium területe. A falakkal körülvett város teljes felkutatása hosszú éveket vesz igénybe. gott el. Ügy éreztem, a gyomrom a torkomba emel­kedik és nem kapok levegőt. Kérleltem a főorvost: — Ne haragudjon, hogy nem tudok figyelni. Sajná­lom. hogy „ilyen gyenge va­gyok. Ezt magam sem hit­tem volna... — Nincs semmi baj. Má­sokkal is megtörténik — biz­tatott. Utasította a műtőst, hogy nyissa ki az ablakokat, P nő­vért pedig, hogy adjon kof­fein injekciót. — Készen vagyunk — mondta később, mire a szí­jakat kiold ták, én pedig szépen leszálltam az ülőal­kalmatosságról Valaki rám adta P csíkos köpenyt és arra próbált rá­beszélni, hogy üljek a toló­kocsiba. — Szó sem lehet arról — jelentettem ki, de P műtős ennek ellenére igyekezett szépen a tolókocsiba tusz­kolni. — Gyalog megyek — mondtam határozottan. — Nem járatom le magam má­sok előtt. — Hagyja kérem. Legyen úgy, ahogy a kedves beteg óhajtja — döntötte el a vi­tát a főorvos, mire aztán a műtős kíséretében lassan bandukolva eljutottam az ágyamhoz. Elaludtam. Álmomban akkorára nőtt az orrom, hogy azt Cyranó de Berge­rac is megirigyelhette volna tőlem. Hamar gyógyult a • seb. Most már az orromon át lé- legzem. De annak P régi ka­rácsonynak az iszonyata ma is gyakran felidéződik az emlékezetemben. Pásztor Béla Megyek az orrom

Next

/
Thumbnails
Contents