Békés Megyei Népújság, 1980. november (35. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-28 / 279. szám

o 1980. november 28., péntek SPORT SPORT SPORT Napirenden a tömegsport Szünet nélküli a sportélet, nincs olyan évszak, hogy ne lennének események a kü­lönböző létesítményekben, januártól decemberig moz­galmas a verseny- és a tö­megsport. Előbbi eredmé­nyei, sikerei vagy kudarcai sokkal jobban ismertek, mint a tömegsportté, s annak gondjai. Éppen ezért igen érdekes volt az a sajtótájé­koztató, amelyet csütörtökön dr. Nagy Tamás, az OTSH elnökhelyettese tartott a tö­megsport helyzetéről. — Nem célom adathal­mazt felsorolni, de néhány szám ismertetése feltétlenül szükséges, hogy képet kap­junk a pillanatnyi helyzetről — mondta. — Magyarorszá­gon már több éve nem egé­szen 300 000 a szakosztályok­ba igazolt, aktív sportolók száma, és hozzávetőlegesen kétharmada tartozik az álta­lános iskolásoktól a főiskolás korúakig bezárólag. Ez bi­zony elég csekélyke szám, hiszen hazánkban csaknem négy millió a fiatal, akiknek többsége így nem vesz részt rendszeres sportolásban. So­kan vannak, akiknek lénye­y Asztalitenisz Befejeződött az • idei NB III-as férfi asztalitenisz csa­patbajnokság. A Békéscsabai Konzervgyár csapata az 1978. évi nyolcadik, az 1979. évi harmadik helyezés után 1980. évben megnyerte a „Dávid” csoportban a baj­nokságot, s ezzel jogot szer­zett arra, hogy az 1981- évi csapatbajnokság során az NB II-ben szerepeljen. A csapat utolsó mérkőzé­sét Hajdúszoboszlón játszot­ta, és a helyi Gázláng együttese ellen 16:0 arány­ban győzött. A győzelmeket szerezték: Balogh, Botyánsz- ki L., Lőrinc, Szosznyók 4—4, Az eredmény elisme­résre méltó akkor is, ha az ellenfél tartalékosán állt föl. gében csak az iskolai testne­velés vagy a kisebb sportolá­si lehetőség jelenti a rend­szeres mozgást. Elképzelések, határozatok és tervek mindig voltak és vannak a tömegsportban, be­leértve a fiatalok és az idő­sebbek foglalkoztatását egy­aránt. A „szabad idő sport” lehetőségei eddig is adottak, de nem korlátlanul, s nem minden sportágban. Ezen a téren például a választékot lehetne bővíteni. A termé­szetjárás óriási lehetősége­ket rejt magában, s az egyik legalkalmasabb sportág ar­ra, hogy biztosítsa mindenki számára a mozgást. — Az OTSH a tömegsportért is felelős, de nemcsak egye­dül, és nem lehet feladata, hogy a kérdést önállóan meg­oldja — mondta befejezésül az elnökhelyettes. — Több szerv összefogása és közös munkája szükséges ahhoz, hogy eredményeink jobbak legyenek, s a jelenleginél többen használják ki a sza­bad idő adta lehetőségeket a testedzésre, a mozgásra, a sportolásra. Az NB III „Dávid” csoport 1980. évi bajnokságának végered­ménye: 1. Bcs. Konz. 2. Mezőtúr 3. Nagykálló 4. Sz. Volán 5. D. Univ. 6. H.-nánás 7. Gázláng 8. Nyíregyh. 9. Debr. VM 13. 605. DSK 11. T.-szentm. 20 17 2 1 235: 85 36 20 16 3 1 210:110 35 20 11 4 5 206:114 26 20 11 3 6 185:135 25 20 11 2 7 184:136 24 20 9-11 170:150 18 20 8 2 10 158:162 18 20 7 1 12 142-178 15 20 5 2 13 120:200 12 20 5 1 14 105:215 11 20 - - 20 45:275 ­Pontegyenlőségnél a sorrendet az egymás elleni eredmény ha­tározza meg. * * * Az elmúlt hét végén Szarvason, az óvónőképző in­tézet tornatermében rendez­tek asztalitenisz-versenyt. A Békési ÁFÉSZ versenyzői, Balogh Lászlóné és Nagy Il­dikó volt a legeredménye­sebb. 2. Andrási és Varga (Szarvasi Óvónőképző), 3. Szőri T. és Szőri I. (OMTK)­MAGYARORSZÁG 25 EVE TAGJA AZ ENSZ NEtí MAGYARORS2AG 25 EVE TAGJA AZ ENSZ-NEK 40/ em 60/ »»»MAGYAR. POSTA««« »»»MAGYAR POSTA««« MAGYARORSZÁG 25 6V6TAGJA AZ ENSZ-NEK MAGYARORSZÁG 25 EVE TAGJA AZ ENSZ-HEK »»»MAGYAR POSTA««« »»»MAGYAR POSTA««« MAGYARORSZÁG 25 EVE TAGJA AZ ENSZ-NEK MAGYARORSZÁG »EVE TAGJA AZSNSZJtEK AM »»»MAGYAR POSTA««« »»»•MAGYAR POSTA««« Magyarország ENSZ-tagságának 25. évfordulójáról megemlékező bélyegsorozatot bocsát ki december 12-én a Magyar Posta. A soro­zat 486 300 fogazott és 7000 fogazatlan példányban, 4 színű mély- és egyszínű acélnyomással, Kékesi László grafikusművész tervei alap­ján a szovjet Goznak nyomdában készült. A sorozat 40, 60 fillér, 1, 2, 4, 6 forint értékű bélyegekből áll. A 40 filléres bélyegen a New York-i ENSZ-palota, a 60 filléresen a genfi ENSZ-palota, az 1 forin­tosán a bécsi ENSZ-komplexum, a 2 forintoson az ENSZ és a Ma­gyar Népköztársaság zászlaja, a 4 forintosán az ENSZ és a Magyar Népköztársaság címere, a 6 forintoson a világtérkép négy város — Budapest, Bécs, Genf, New York — feltüntetésével látható. A bélyegek árusítását 1980, december 31-vel a posta megszünteti. Postai küldemény bérmentesítésére ezután is felhasználható. Másfél pont a férfiak előnye Ha lehet, még tovább éle­sedik a küzdelem a máltai sakkolimpián, ahol szerdán a hatodik fordulóhoz ültek asztalhoz a résztvevők: a magyar válogatottak tovább­ra is tartják vezető pozíció­jukat, bár ebben a menet­ben Szovjetunió mindkét csapata nagyot lépett előre. A férfiaknál a Magyaror­szág—Anglia találkozóra ke­rült sor, amelyen Ribit le­győzte Steant, Faragó pedig kikapott Speelmantől. Por- tisch kétszer elutasította Miles döntetlenajánlatát, s a folytatásban nyerő esély- lyel ülhetett asztalhoz. Sax szintén jobban állt, de Nunn számos változatban döntet­lent tarthat. A magyar szempontból legizgalmasabb Szovjetunió—Hollandia ösz- szecsapás 2,5:0,5 arányú szovjet vezetésnél szakadt félbe. A nőknél a magyarok ez­úttal Romániával mérkőztek, s 1,5 ponttal fejezték be az összecsapást. A Szovjetunió 3:0-ra verte Spanyolorszá­got, s ezzel közvetlenül a magyar válogatott mögé zárkózott fel. Szerdán a késő éjszakai órákban a 6. forduló függő játszmáit folytatták a sakk­olimpián. Az érdeklődés kö­zéppontjában ezúttal a ma­gyár és a szovjet férficsapat tagjai álltak. Az 1:1 (2) ál­lásnál félbeszakadt Magyar- ország—Anglia találkozó má­sik két játszmájában az elő­zetes jóslatok beteljesedtek: Portisch nyerésig fokozta előnyösebb állását Milessel szemben, míg az angol Nunn- nak sikerült megtalálnia a döntetlenre vezető utat Sax ellen. Mivel a Szovjetunió— Hollandia találkozó 3:l-re végződött, így a nagy rivális fél pontot ledolgozott a ma­gyarokkal szembeni hátrá­nyából, hiszen a magyar— angol találkozó 2,5:l,5-re végződött. További érdekesebb ered­mények: Jugoszlávia—Egye­sült Államok 3:1, Bulgária— Svédország 2:1 (1), Izrael— Fülöp-szigetek 2:2. A sakkolimpia állása a 6. forduló után: 1. Magyaror­szág 18,5, 2. Svédország 17 (1), 3. Szovjetunió 17, 4, Ju­goszlávia 16,5, 5—6. Anglia és Kanada 16-16. A nőknél az élmezőnyben nem történt változás. Az NSZK gárdája kettőt már megnyert a kínaiak elleni három függő játszmájából, s ezzel a negyedik helyre tört fel. Itt a sorrend a követke­ző: Magyarország 14 p., Szovjetunió 13,5, Románia 13, NSZK 12 (1). Igenis, Boskov űr! A magyar labdarúgás — mint a korábbi évtizedekben már annyiszor — ismét köz­vetlen kapcsolatba került a jugoszláv Vujadin Boskov- val, aki második esztendeje a BEK-ben most a Bp. Hon­véddel szemben továbbjutott Real Madrid edzője. Korábban, a magyar aranycsapat idején ellenfél volt, többek között Helsinki­ben, 1952-ben, az olimpiai döntőben, majd egyéb ran­gos, országok és klubok kö­zötti találkozón, KK-döntő- ben — és így tovább. Ké­sőbb a Vojvodina igazgatója­ként találkozott rendre ma­gyar együttesekkel (kikötése volt, hogy az újvidéki gár­dának minden évben leg­alább egyszer magyar klub­csapattal kell játszani), majd szövetségi kapitányként a jugoszláv válogatottat vezé­nyelte ellenünk, több alka­lommal. Most, mint a világhírű Re­al Madrid edzője került kapcsolatba a Bp. Honvéd­del. Ez alkalomból nyílt le­hetőség kiadósabb beszélge­tésre. Azt szokták mondani, hogy a Real Madridnál mindent tudnak, ami a világ futball- életével kapcsolatos. Boskov így kétszeresen tájékozott, mert korábbi szerepköreiben is minden érdekelte­— Mario Kempesről most kevesebbet hallani, de talán jobban játszik, mint az 1978. évi világbajnokság idején — mondotta Boskov. — Éret­tebb lett, s gólveszélyessége változatlanul megmaradt. Szigorú testőrök kísérik min­den lépését. Jelenleg kivált­képp elemében van, mert melléje került az uruguayi Moréna, aki a mai pályák egyik legnagyobb labdamű­vésze. Szükséges-e nagyobb dicséret, hogy Hidegkútihoz hasonlítom, sőt, egy kicsit gyorsabb is a magyar arany­csapat karmesterénél. Kit tart Európa legjobb játékosának? — Fogas kérdés, rendkí­vül nehéz az összehasonlítás. Keegan most nem csillog, Rummenigge kiváló, de még mindig nem az igazi, Schus­ter még nem a jelen, inkább a 'jövő. Remélem, nem tar­tanak elfogultnak, de véle­ményem szerint a Real Mad­ridban játszó angol Cunnin­gham jelenleg a legjobb lab­darúgó a kontinensen. Lát­tam Pelét, Eusebiót, mind a két csillagból megcsodálha­tok Cunninghamban vala­mit. Mérkőzések eldöntésére képes, a legtöbb esetben el­lenállhatatlan. A Real Mad- ridot is sok nagy akadályon vitte át- Képességei, csatár­adottságai egyértelműek. Hi­bája, hogy erősen magán hordozza fajtája jellemzőit, olykor elhagyja magát, van­nak időszakok, amikor beáll nála a holtpont — hogy fi­noman fogalmazzak —, s akkor várni kell, amíg újra magára talál. Milyen az edző sorsa a vi­lághírű játékosok között? — Is, is. A Real Madrid edzőjének lenni rendkívüli megtiszteltetés, elismerés. Ugyanakkor felelősség is, ez a csapat nem kaphat ki többször egymás után, mert akkor azt mondjuk, hogy már ég a ház. Könnyedség korábbi csapataimhoz viszo­nyítva, hogy a jó pénzt ke­reső játékosok mindenben tökéletesen alárendelik ma­gukat a klub érdekeinek. Cunningham, Stielike vagy más nemzetközi csillagnak mondhatnám azt is, hogy ké­zen álljon, a válasza csak az lenne: „Igenis, Boskov úr!” S nemcsak mondaná meg is csinálná. Fel sem vetődhet, hogy az edzői vagy klubuta­sítás ellen tegyen, mert ak­kor szűk napok várnának rá. Mit hall, illetve mit ta­pasztalt a magyar labdarú­gásról? — Láttam az Ü- Dózsát a televízióban a Real Sociedad ellen, remekül futballoztak, tovább kellett volna jutni­uk. A spanyolok elleni ma­gyar válogatottban is fel le­hetett fedezni biztató jele­ket. Szerintem az általam mindig csodált magyar kin­csesbánya ma is termel nagy tehetségeket. A velük való foglalkozás, a kiemelkedőbb képességűek magánélete (legalábbis ahogy' hallom) gátolja, hogy a tehetségek klubjuk, illetve a válogatott hasznára kamatoztassák tu­dásukat. S amint én láttam, a pályán mindent lassan, és olykor félgőzzel csinálnak. Ez ma már nem megy ... Önök kérdezték... Hová lettek az ökölvívók ? A közelmúltban „meghirdetett” Önök kérdezték felhí­vásunkra számtalan levél érkezett. Ezeket kívánjuk sorba szedni, s hétről hétre visszatérünk egy-egy témára. Ter­mészetesen csak azokat a leveleket vesszük figyelembe, amelyek aláírással és címmel érkeztek sportrovatunkhoz. Elsőként azon levélírónk kérdésére kerestünk választ, aki egy régóta hiánysport után kutat megyénkben. Íme az első kérdés: .......Adjanak választ arra, miért nincs megyénkben o lyan élet az ökölvívósportban, mint 1964-ben. Akkor még két szakosztály működött Orosházán, de volt bázis a környező városokban is. Szekeres György, Orosháza.” Több illetékest is felkeres­tünk, s közöljük válaszukat. Sebők Vilmos, a Békés me­gyei Ökölvívó-szövetség elnö­ke: — Másfél évtizeddel ez­előtt hat szakosztály műkö­dött a megyében. Kettő-kettő Orosházán, illetve Békéscsa­bán, továbbá Békésen és Gyulán. Orosházán az üveg­gyárnak és a MÁV-nak volt csapata, mígnem a fúziók után az OMTK-hoz került. Ott 1978-tól szüneteltetik a szakosztály munkáját. Békés­csabán is hajdanán két szak­osztály működött. Legutoljá­ra 1976-ban már csak egy, a Bcs. Előre Spartacus színei­ben. A következő év január­jától innen is azt jelentették, hogy szüneteltetik a szak­osztályt. Egyébként Békés­csabán 7, Orosházán 4, Gyu­lán és Békésen 3-3 edző ökölvívó él. Ma, mint tud­juk, csak e két utóbbi város­ban folyik szakmai munka. Éppen november 25-én volt a Magyar Ökölvívó-szövet­ségben egy tájékoztató, amely felhívta a figyelmet arra, hogy különösen Oros­házán és Békéscsabán újjá kellene éleszteni a szakosztá­lyi életet. Orosháza tett is lé­péseket ez ügyben. Bogdánffy Csaba, az OMTK ügyvezető elnöke: — Elsősorban személyi problé­mák miatt szüneteltetjük 1978-tól a szakosztályt. A Magyar Ökölvívó-szövetség­től kértünk edzőt. Az év ele­jén jelentkezett nálunk Cse­peli Fehér János, akivel tár­gyaltunk. Éppen a szaked­zőire jár. A tárgyalások megszakadtak, mivel Buda­pesten kapott lehetőséget az edzősködésre. Egyébként nem mondtunk le arról, hogy újra életre keltjük az ököl­vívó-szakosztályt, de minden­képp új alapokra helyezve kívánjuk beindítani munká­jukat. Azt nem ígérhetem, hogy 1981 januárjától újra lesznek öklözőink, de min­dent megteszünk azért, hogy valamelyik szakmunkáskép­ző iskolára építve, s új edző beállításával, újra ringbe szállhassanak a fiatalok. Eddig az ökölvívósport orosházi lehetőségeiről. Most nézzük a megyeszékhelyét. Hajnal György, aki utolsó­ként edzősködött Békéscsa­bán a lila-fehérek szakosz­tályában: — Már 1976-iban nagyon mostoha körülmé­nyek között készülhettünk a különböző versenyekre. Az országos serdülőbajnokságra egy aspiránsunk volt, So- mogyvári személyében. Az utolsó hónapban már saját zsebemből fizettem a terem- bérleti díjat, s így készültünk a bajnokságra, ahol végül is a fiatal versenyző ezüstérmet szerzett. Gratuláltak is az eredményhez, de néhány hó­nappal később megszüntették a szakosztályt. A legjobb versenyzőket, közöttük a vá­logatott Bohust és Bollát át­adták a békésieknek. Békefi József, a Bcs. Elő­re Spartacus elnökhelyettese: — Teremproblémával küsz­ködtünk már akkor is. Az öklözőknek sokáig az 1. sz. általános iskola adott ott­hont, de azokban az évek­ben nagyon sok új diák ke­rült az iskolába, s kellett minden hely a tanulóknak. Ráadásul akkor bővítették és korszerűsítették az % isko­lát, nehéz volt megoldani a szakosztály működtetését. Ezért mi is bejelentettük, hogy szüneteltetjük a szak­osztályt, s a legjobbakat Bé­késre irányítottuk. Faragó Géza, a Békés me­gyei Testnevelési és Sporthi­vatal elnökhelyettese: — Me­gyénkben a szakosztályok struktúrája a felszabadulást követően nagy változásokon ment keresztül. A kezdetben a küzdősportágak jellemez­ték megyénk sportéletét. Ké­sőbb ez áttevődött a labda­játékokra, mint labdarúgás és kézilabda, amelyben je­lenleg is legerősebbek va­gyunk. Az új hullám: a ter­mészetjárás, az asztalitenisz és a tenisz. Természetesen az is befolyásolta a szakosztá­lyok mozgását, hogy hazánk mely sportágakban szerepel legeredményesebben az olim­piákon és a nagy világverse­nyeken. Megyei szinten az ökölvívást elsősorban a bé­késieken keresztül támogat­juk, ami már azért is fon­tos, mivel névadójuk, a Bé­kési MEZŐGÉP csak mini­mális mértékben járul hozzá a szakosztály költségvetésé­hez. Így lényegében abból az összegből gazdálkodhatnak évről évre, amelyet a Békés megyei TSH juttat nekik. A VI. ötéves tervünkhen szerepel, hogy sportági sportiskolái rendszerben jöj­jön létre az ökölvívó-után­pótlás a testnevelés tagoza­tos osztályok támogatásával. Kiemelten itt is Békés vá­rosra gondoltunk. De Oros­házán is a jelenleg szünete­lő szakosztályt újjá kívánjuk éleszteni. Ott is és a megye más területén, elsősorban a szakmunkásképző intézetek diáksportköreire kívánjuk építeni az ökölvívósportot. Íme öt válasz arra, hogy hová lettek az ökölvívók Bé­kés megyében. Továbbra is várjuk olva­sóink leveleit. Kérdéseiket a jövőben is a legilletékesebb sportvezetőkhöz, edzőkhöz, sportolókhoz juttatjuk -el, s igyekszünk a válaszokat a maihoz hasonlóan egy cso­korba gyűjtve közreadni. Jávor Péter Dr. Békési László a MOSZ Aj elnöke Az OTSH elnöke saját kérésé­re, érdemei elismerése mellett felmentette tisztségéből Garai Sándort, a Magyar Atlétikai Szö­vetség elnökét. Morvái Béla fő­titkár és Fejes Zoltán vezető edző saját kérésükre szintén felmen­tést kaptak megbízatásuk alól. Az OTSH elnöke elfogadta az új tisztségviselőkre tett javas­latot, s az elnöki tisztség betöl­tésével dr. Békést Lászlót, a fő­titkári teendők ellátásával pedig Nyerges Mihályt bízta meg. Egyben felkérte az új tisztségvi­selőket, hogy széles körű kon­zultáció után tegyenek javasla­tai a MASZ új elnökségének összetételére, a következő négy­éves ciklusra. A szövetség vezető edzői mun­kakörébe Bakai József kerül. Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: EnyedI G. Sándor. Szerkesztőség: BÉKÉS MEGYEI Békéscsaba. Pf.: :U, Munkácsy u. 4. szám, 5601. Telefon: 12-196, 12-035, főszerkesztő: 11-021. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba. Pf.: 111. Munkácsy u. 4. szám, 5601. Telefon: 11-051. Felelős kiadó: dr. Árpásl Zoltán. Ter­jeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesitő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetői díj egy hónapra 30 forint. Kner Nyomda Dürer üzeme, Békéscsaba, Szerdahelyi utca 2/A, 5600. Vezérigazgató: Háromszéki Pál. INDEX: 25054 ISSN 0133—0055 Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Thumbnails
Contents