Békés Megyei Népújság, 1980. november (35. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-02 / 258. szám
1980. november 2., vasárnap „ Űrbélyeg”-botrány Bélyegzés a Hold helyett a hajén? Autó — motor A gépkocsik „elnémítása” Zajelnyelő bevonatok egy korszerű gépkocsi utasterében Több éves szünet után ismét felszínre került az amerikai Hold-posta levelek botránya. Talán még emlékszünk rá: 1972-ban megdöbbenést keltett a nyugat-németországi Hermann E. sieger württembergi cég újságA hirdetés szerint a három űrhajós: David Scott, James Irwin és Alfred Worden a borítékokat kézjegyükkel látta el. A hitelességet a borítékok hátoldalán közjegyző igazolta. A bal felső sarokban Scott és Irwin aláírásával ez olvasható: „Leszállás a Holdon, 1971. július 30.” Ettől jobbra, egymás alatt két bélyegző látható. Az egyik a felA közjegyző azt igazolta, hogy a levél 1971. július 30.— augusztus 2. között, a Sólyom holdkompon az égitesten, az Appenninek és a Had- ley-kanyon közötti térségben volt. A hirdetés szerint az Apolló—15 legénysége 120 borítékot vitt az útra. Ebből húszat megtartottak maguknak. a többit a cég árusítja. . Alig, hogy a hirdetés megA „mini-postahivatalt” 2400 fokos hőséget kiálló anyagból készült dobozban helyezték el. Ebben tartóthirdetése, amely az Apolló— 15 űrhajóról származó, a Holdat megjárt borítékokat kínált megvételre. A fotókópiában bemutatott borítékok darabját potom 1500 dollárnak megfelelő márkáért árusították. szállást jelzi: Kennedy Space Center, 1971. július 26., a másik a visszatérést: Okinawa, 1971. augusztus 7., azaz, amikor a Csendes-óceánra leszállt űrkabint a békaemberek kiemelték és az Okinawa helikopter-anya- hajóra szállították. Végül rajta van az Apolló—15 kör- alakú emblémája a három űrhajós nevével és két bélyeg. jelent, nemzetközi botrány tört ki. Az ugyan tény. hogy az asztronauták hivatalosan magukkal vittek egy kis „mini-holdpostát” és két borítékot lebélyegeztek. A holdpostai eszközöket a nyilvánosságnak először éppen Budapesten, az első magyar bélyeg centenáriumán, nemzetközi kiállításon mutatták be. A látvány nagy szenzációt keltett. ták a két borítékot, továbbá a bélyegzőpárnát és a gumibélyegzőt ,a következő szöveggel: „United States on the Moon — August. 2.” (Az Egyesült Államok a Holdon — augusztus 2.) A dobozt útközben a holdkompon, az ülés alatt tartották. Az természetes, hogy az űrhajósok autogramot adtak. Híres emberek aláírását évtizedek óta gyűjtik az egész világon. Csakhogy a holdlevélek nem sorolhatók ebbe a kategóriába. Az újságok firtatják: honnan tudja a közjegyző, hogy a levelek valóban megjárták a Holdat, ha ő maga nem volt ott? Elég ehhez az űrhajósok kijelentése? És vajon megszűnt az Amerikai Űrhajózási Hivatal, a NASA tilalma, hogy ,az asztronauták nevüket kereskedelmi célra nem engedhetik át? Vagy mégis megengedték, hogy leveleket vigyenek a Holdra és azokat jó áron eladják? Dr. George Low, a NASA igazgató-helyettese eleinte azzal mentegette az eljárást, hogy az űrhajósok már hónapokkal a felszállás előtt rendkívüli stresszhatás alatt álltak, s talán ítélőképességük csökkenése következtében vitték magukkal engedély nélkül a borítékokat. — Tettük fölött azonban nem lehet szemet húnyni — fűzte hozzá. A nyilatkozat után az igazságügy-minisztérium vizsgálatot indított. Az űrhajósokat megrótták és a hivataltól meg kellett válniuk. De a botrány hullámai tovább dagadtak. A NASA egyik tisztviselője elmondta: az Okinawán az űrhajósok tiszteletére két matróz négyszáz borítékot bélyegekkel és pecséttel látott el — persze titokban, a tengerészeti hivatal jóváhagyása nélkül. Rear Adm. T. F. Dolman, a washingtoni tengerészeti igazgatóság helyettes főnöke szerint az egész eljárás csak az űrrepülők iránti előzékenység volt. A borítékokat sem ők, sem a postaigazgatóság nem hitelesítette — mondotta. Ezek szerint tehát az NSZK-ban a vásárlókat megtévesztették, mert. a borítékokat nem a Holdon, hanem a hajón bélyegezték le. A nyugatnémet kereskedőnek száz borítékot sikerült eladnia. 150 ezer dollárért. Az amerikai sajtó kinyomozta, hogy Sieger, a württembergi kereskedő és az Apolló—15 legénysége között volt egy közvetítő: a Floridában élő, majd később Stuttgartba visszatért Horst Walter Eiermann. David Scott, az űrhajós a fejlemények hatására fölhívta Eier- mannt és indulatosan letiltotta a borítékok eladását Eiermann erre Siegerhez fordult, akitől azt a választ kapta: „elkésett. A borítékokat eladtam!” Amikor ezt Scott meghallotta, dühösen kijelentette: „Nem kell a pénz, el akarjuk felejteni az egészet!” Végül a történetek fölött akkor napirendre tértek. A vihar azonban rríost. föléledt, mert nyugati lapokban a torinói Alberto Bolaffi olasz cég ismét „hirdet” nemcsak az ominózus Apolló—15 autogramos leveleit, hanem — kis példányszámban — az Apolló—11 s az Apolló—14 borítékjait is; termé. szetesen ,a z asztronauták aláírásával. Arat nem közölnek. Rejtélyes, hogy a Bolaffi cég hogyan juthatott a hírhedt borítékokhoz. Talán az Okinawán lebélyegzett négyszázból? Hajdú Endre A sima úton 80—100 km/óra sebességgel haladó Rolls-Royce gépkocsiban a műszerfalba épített óra ketyegő hangján kívül más zörejt nem szabad hallani, mondják e kiváló autótípus propagálói. Ha van is némi túlzás e kijelentésben, az kétségtelen, hogy világ legtökéletesebb autóinak ki- kiálltott Rolls-Royce-ok valóban hangszigeteléssel készülnek. Ám nem szabad elfelejteni, hogy az autónak nemcsak a kocsiszekrényben észlelve kell csendesnek tűnni, hanem kívülről hallgatva is. Ha sikerülne „elnémítani” az utakon száguldó autók millióit, jelentősen csökkenne a zajártalmat szenvedettek, a hallászavarokkal küzdők ma még egyre növekvő száma. A zajtalan autózás megvalósítását célzó kutatások annak megállapításával kezdődtek, hogy melyik szerkezeti elemnek mekkora része van a zajkeltésben. Talán meglepő, de nem a percenként több ezer robbanást végző motor a legfőbb zajforrás (ehhez persze az is kell, hogy vízhűtéses legyen a motor, és öntöttvasból készüljön, ne könnyűfémből). Magánál a motornál sokkal zajosabbak a körülötte elhelyezkedő segédberendezések. így például a szívócső- sustorgó, majd a magasabb fordulatszám -tartományokban harsogóvá változó szívás zaja messze felülmúlná A kiárusításon két rövid ujjú inget vásároltam. Egy lilát és egy kéket, darabját 67 ■forint és ötven fillérért Igazán csinos holmik voltak, rögtön használatba is vettem egymás után mind a kettőt. Olyan kellemes viselet volt ez a két-ing, hogy valósággal beléjük szerettem. Élveztem simogató ölelésüket. A mosás után a két új ing száradt a fregolin. Unokaöcsém szerint „haláli modern” volt a kék foltos lila és a lila foltos kék, de nekem eredetiben valahogy jobban tetszettek. Következett hát a hipózás, a tejben áztatás, a sózás. Sikerült is elérnünk, hogy a kék, illetve lila tavacskákat fehér, illetve sárgás folyócskák fussák körül és által. Ezekután betettem egy nylonzacskóba a két inget, és vittem a Patyolatba, aztán a szövetkezetibe, majd a maszekhoz. Kértem, könyörögtem, dupla árat ígértem, de mintha összebeszéltek volna, egyik sem vállalta. yissza a zacskóba, bánatosan bandukolok hazafelé. a mechanikus zörejeket, ha nem alkalmaznának nagyméretű, és pontosan a motorhoz hangolt tompító szerkezeteket. Nem csekély — különösen a léghűtéses konstrukcióknál — a ventillátor zaja sem. Az ellene való védekezés egyik módja az lehetne, hogy automatika szabályozná a ventillátor ki- és bekapcsolását, attól függően, hogy a gyors haladásból eredő ún. menetszél elegendő-e a hűtéshez. Ezt az elgondolást eddig csak az igényesebb kocsiknál valósították meg. A kipufogás- ból eredő zaj kizárólag a hangtompító hatásosságán múlik (az már más kérdés, hogy a zajtalan járást teljesítményveszteséggel kell megfizetni). Fontos célkitűzés a zajcsökkentésnél, hogy a motor és a mechanikus részek rezgéseit ne engedjék átterjedni a kocsiszekrényre, amely hangdoboz módjára felerősítené azokat. Éppen ezért magát a motort, és a vele többnyire egy blokkot alkotó váltóművet gumitus- kók közbeiktatásával szerelik a karosszériához. A kipufogórendszeren kívüli másik nagy zajforrás a kocsi alváza (alváznak nevezve az önhordó karosszériák futóműrészét és teherviselő struktúráját.) A futómű alkatrészei menet közben intenzív mozgást végeznek, ami egyebek között hangok formájában is észŰtközben betérek a piacra, vásárolok a termelőnél egy kiló őszibarackot. Az újságpapírból tekert zacskó az érett gyümölcstől nyomban átázik. Mit tegyek? Kiveszem a két inget a nylonból, a váltamra dobom, és helyükre teszem a barackot. Alig lépek hármat, érzem, hogy valaki rángatja az ingeimet. Egy nagyra nőtt kamasz. Rosszallóan megcsóválom a fejemet, az ujjammal ráfenyegetek, és megyek tovább, azaz mennék, ha nem állná el az utamat a hölgy. Népviseletbe (cifra ing, pantalló) öltözött, jól táplált asszonyság. Hamiskásan kacsint, és előveszi az erszényét. Jaj nekem! Mit akar ez tőlem? —- Bocsánatot kérek... — mondom zavartan, és megpróbálok finom testcsellel elhúzni mellette. — Anyu, tud magyarul — hallom ekkor a hölgy hátterében álló kamasz hangját. — Csakugyan! — A hölgy elkapja a karomat, és maga felé fordít: — Beszél magyarul is? revehető. Ezen a futómű rugalmas gumi perselyekkel való rögzítésével lehet segíteni, illetve úgy, hogy a futómű elemeit — sőt a motort is — acéllemezekből készült segédvázra szerelik, majd ezt kötik össze rugalmasan a karosszériával. A karosszériát részben úgy kell kialakítani, hogy a motor-, futómű- és alváz- zajokból minél kevesebb jusson el az utastérbe, részint pedig akként, hogy maga is minél kevesebb zajt okozzon. Az utastér zajcsillapításának fontos része a szigetelő bevonatok alkalmazása. Ezek egyrészt a kocsi aljára, a lemezek külső oldalára kerülnek, másrészt a kocsi belsejébe. A külső szigetelőrétegeket merítéssel vagy szórással viszik fel, a kocsik belsejében viszont a filcé és a gumié a legnagyobb szerep. A gondos hangszigetelésű kocsik utasterében az acél karosszérialemezre ragasztott gumi- és filclapokon kívül a kárpitozott tető, a lábtérbe felnyúló, szőnyegek, valamint a megfelelő kiképzésű ajtóburkolatok is részt vesznek a bejutó hanghullámok, a káros rezgések elnyelésében. Újabban különféle műanyagok, speciális fóliák is jól csökkentik a külső és belső zajt (ezek segítségével bárki, akár maga is kísérletezhet gépkocsija „lecsendesítésé- vel”). — Csak magyarul beszélek. — Akkor mondja meg magyarul — mosolygott rám —, mit kér érte? — Tessék? — nézek rá értetlenül. — Megveszem mind a kettőt. — Micsodát? — Ne féljen, most mentek el a rendőrök. — ötöt adok a kettőért — szól ekkor a földből előbújva egy cingár emberke. — Hohó, uram! Én voltam itt előbb — taszítja dühösen félre a hölgy, aki újra az erszényével birizgálja az orromat: — Szóval, mennyi? Mondanék valamit neki, de már nincs ott, mert egy szemüveges úr elsodorta. Az állt előttem öt másodpercig, aztán a sakszoknyás néni került a helyére, majd a szakállas legény. Olyan volt az egész, mint valami rémálom. Menekülni próbáltam, de egyre jobban szorult körülöttem a fenyegető embergyűrű. Épp segítségért akartam kiáltani, amikor egy erős kéz megragadta a karomat, kiemelt a tömegből, magával vitt a szemközti ház kapualjába. A dohos, cúgos félhomályban tértem magamhoz. A markomban nyolc százast szorongattam, de a két kedvenc ingem eltűnt a vállam- ról. Sólyom László Életkép, 1980 Kiárusítás
