Békés Megyei Népújság, 1980. október (35. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-05 / 234. szám

© ;■< 1980. október 5., vasárnap minimagazin „Egy ember az csak egy ember” A szabad idő A szabad idő az egyik leg­sokrétűbben értelmezett fo­galom napjainkban. Olyany- nyira, hogy sokan a munka­idővel is összetévesztik. Még­hozzá nem is szórakozottság­ból vagy rosszhiszeműség­ből : egyszerűen azért, mert javarészt nincs mit csinálni­uk dologidőben a munkahe­lyükön. Fiataloktól hallani gyakorta, hogy „kifogtam egy jó melót, nem kell csinálni semmit”. Aztán szinte ész­revétlenül elkezdik magukat rosszul érezni ebben a „ki­váltságos” helyzetben. Cam­mog az óramutató, nem vol­na rossz agyonütni az időt valamivel. De mert feladat csak nem adódik, úgy módo­sul a filozófia, hogy „mi a fenének blokkolok én itt min­den hajnalban, ha egyszer úgysem csinálok semmit”. S mire hősünk gondolatmenete végére ér, többnyire már ki is kérte a munkakönyvét. Mi sem egyszerűbb, mint a könnyebb ellenállás irá­nyába menni. Nyáron mun­kát vállalt fiatalok mesélik gyakorta, hogy ők bizony nem értik, miért nyolc órá­ban állapították meg a mun­kaidejüket, mikor fele any- nyi idő alatt is a végére ér­nének annak, amivel a régi dolgozók éppen megbízták őket. Pedig — még ha azzal is hencegnek — nemcsak a zsebpénzért vállalnak mun­kát a diákok. Legtöbben igenis bele akarnak kóstolni az apjuk, felmenőik által annyit emlegetett munkába, maguk is tapasztalni akar­ják azt a fáradtságot, amiről a felnőttek mindig panasz­kodnak, kicsit azzal a nem titkolt virtussal is, hogy raj­tuk ugyan nem fog ki a munka. S mikor ott vannak „a dandárjában”, azt kell ta­pasztalniuk, hogy — tiszte­let a kivételnek — a pél­daképek szép lassan elkez­denek lecsúszni a piedesztál- ról, fontoskodnak, adminiszt­rálják magukat — teljesít­mény meg sehol. Pedig sors­döntő lehet ez a találkozás. Ha nincs rangja, igazi hitele ennek az ideiglenes együtt- létnek, az meghatározó lehet egy tiszta ideákban gondol­kodó kamasz egész életére. S az ilyen srác könnyebben fordul az eddig visszautasí­tott csábítások felé. Elkezd lötyögni, „agyonütni az időt”, más természetűek lesznek a korábban elraktározott ké­telkedései, amelyek szép las­san azt a sztereotípiát is kikezdik, hogy „mindenki az életnek tanul”. A szabad idő ilyen módon a munkaidő értelmezésének az áldozata sok esetben. Aki tudja a dolgát, s szinte ész­re sem veszi az idő múlását az esztergapad mellett vagy a tervezőasztalnál, az a mun­kaidő után sem azon töri a fejét, hogy ugyan mihez kezdjen. Van dolga egész életére. Ilyen génekkel szü­letett, ilyen példát látott az édesapjától, a tanítójától, s a munkahelyén attól a sza­kitól, aki a mesterfogásokra megtanította. A késés nyil­vánvalóan megbocsáthatatlan egy ilyen folyamatban, hi­szen ezt a fajta állandó nyi­MINIHUMOR Egy asszony felkeresi ügy­védjét, hogy válákeresetet indítson. „Mi az oka a vá­lásra?" — kérdi az ügyvéd. „Férjein kettős életet él, és nekem egyik sem tetszik.” * * * Kubácik úr örömmel új­ságolja a kollégájának: — Tegnap nagyon kellemes élményem volt a fogorvos­nál. — A fogorvosnál kellemes élményed? — Igen, éppen akkor men­tem, amikor a főnököm fo­gát húzták! * * * A gyerek figyelmezteti az apját: fogságában tottságot a cselekvésre csak fiatal korban lehet egyszer, s mindenkorra elsajátítani. Az unalom, a tétlenség — mindkettő a feladatnélküli­ség gyermeke — társadal­munk első számú közellen­sége. Akik nem szereztek ez ellen védettséget, azok nem­csak a munkahelyükön téb- lábolnak, mint afféle szürke eminenciások, de a munka­időn túli szabad idejükkel sem tudnak mihez kezdeni. Egy kettős ünnep például va­lóságos istencsapása az ilyen embereknek. A fiat."'.ok, persze nem ad­ják nie egykönnyen magu­kat. u*gy tűnik, jól megvan­nak a szabad idő fogságában, s szinte észrevétlenül szűkí­tik maguk körül a világot. Különösen új lakótelepeken jellemző ez, s nemcsak azért, mert elfelejtettek klubot lé­tesíteni vagy mert a pince- helyiséget nem alakították pingpongteremmé. Ez egy későbbi önmagyarázkodás szövege lehet. Két villamos- megállóval odébb ez is van meg az is van, csakhogy ci- kis ez is, meg az is. így lesz az a srác, aki rendsze­resen olvas — könyvmoly; aki barkácsol, modellezik — technokrata, szakbarbár; aki pedig megvív minden emberi kapcsolatért, s azt magát építve megőrzi — törtető, stréber. Mégsem mondhatnám, hogy az ily módon világukat fo­kozatosan vesztő fiatalok „menthetetlenek”. Veszélyes is lenne ilyesmit deklarálni, hiszen a szabad idejük fojto- gatásában élők többsége alig várja, hogy kiszabaduljon. Csak éppen nem tudnak mit kezdeni a szabadságukkal. Az erőltetett, rutinédesgetések­től még jobban visszahúzód­nak, s mintegy igazolva ér­zik saját filozófiájukat, hogy tudniillik „majd csak lesz valahogy ezután is”. A tár­sadalomnak messze nem mindegy, hogy hányán élik le az életüket ilyen szemlé­lettel. Tetten érni azonban azt a pillanatot, amikor egy fiatalember elveszti az ér­deklődését, jóformán lehe­tetlen. Bár ez fogalmazható így is: hagyták, hogy ilyen sorsra kárhoztassák. Az azon­ban igenis észlelhető, ha va­laki kezd elszakadni a kö­zösségtől, társtalan, kapcso- lattalan. Norma nem szab­ható arra, hogy kinek meny­nyit kell elviselnie mellő­zöttségből, s ha mégis: fia­talok részére ez alacsonyab­ban állapíttassák meg. Ami viszont ne állapíttassák meg alacsonyabban, az a munka, a feladat, ami erőn felüli gyürkőzést igényel, ami egyenlővé tehet bárki ember fiát rutinos, gőgös tekintély­elvűség alapján kivívott po- zicionáltakkal. Egyetlen ilyen győztesen megvívott csata elegendő ahhoz, hogy egy mindenre nyitott, mindent jóhiszeműen befogadó fia­talember játszi könnyedség­gel kikerülje a szabad idő csapdáit, vagy ha véletlenül belelép egyik-másikba, hát magától könnyűszerrel kisza­baduljon onnan. Kertész Péter — Papa, ne beszélj olyan közönségesen! Nem a volán­nál vagy, és nem a mécs­esén! * * * — Minden nő annyi idős, amennyinek érzi magát. — Ez igaz, csakhogy soha nem érzi magát annyinak, amennyi! *** — Mit kaptál születésna­podra a feleségedtől? — Elmosogatott helyettem. * * * Kohutik úr meséli Angliá­ból visszatérve: — Most már tudom, hogy az angolok miért isznak annyi teát! Megkóstoltam a kávéjukat... Három kérdés a fiatal szakszervezeti titkárhoz Pályázat középiskolásoknak A KISZ Békés megyei bizottsága és a megyei Pályaválasz­tási Tanácsadó Intézet pályázatot hirdet gimnáziumi és szak­középiskolai tanulók számára. A pályázat az évi mozgalmi feladatokhoz kapcsolódik, és célja a képességeknek, lehető­ségeknek megfelelő elképzelések támogatása, a pályaválasz­tási ismeretek bővítése, az önképzés segítése. A pályázat egyéni, és egy tanuló egy pályamunkát küldhet be, jeligé­sen, lezárt borítékban, mellékelve a pályázó adatait. A dol­gozatokat kettes sortávolsággal gépelve lehet beküldeni. Mel­lékelhető különböző kiegészítő, szemléltető fotó, grafika, rajz, eszköz. A pályázat témái:, 1. így készülök választandó pályámra, hivatásomra. 2. Mi jellemzi a jó pedagógust, orvost, agrár- szakembert? 3. Vélemények az óvónő-, pedagógus-, orvos- és agrárpályáról. 4. A választandó pálya szépségeinek ábrázo­lása a pályázó által alkotott rajz, film, fotó, album, vers, próza stb. útján. 5. A választandó pályán maradandót alko­tott kiemelkedő személy munkásságáról vélemény, összeha­sonlítva a pálya követelményeivel és a saját tulajdonságok­kal. 6. A pedagógus, orvos, agrár szakember feladatainak felsorolása. 7. A választandó pályáról szóló irodalmi, kép­zőművészeti alkotások elemzése, véleményezése. 8. Szabadon választott téma az egyéni, illetve közös pályaválasztási elő­készületekről. Beküldési határidő: 1981. március 10. A munkákat a pá­lyaválasztási intézetbe kell eljuttatni. A bíráló bizottság egy darab első, két második és három harmadik díjat ítél oda. Az első díj 1500 forint, a második 800—800, a harmadik 500— 500 forint. Többen a KISZ-ben Az elmúlt öt évben Szarva­son számottevően növeke­dett az iparban foglalkozta­tottak — közöttük a fiata­lok — száma, mégpedig az ipari szövetkezetek megerő­södésének, fejlődésének eredményeként. Hasonló vál­tozások történtek a szállítás­ban, kereskedelemben is. Mindezzel hogyan tartott lé­pést a KISZ, milyen a szer­vezettsége az iparban, a ke­reskedelemben, a közlekedés­ben, az államigazgatásban és az egészségügy területén dol­gozó fiatalok körében? Ezt elemezte a közelmúltban a KISZ szarvasi városi bizott­sága. Az erről szóló jelen­tés szerint úgy summázhat­juk a tényeket, hogy a tag­létszám, s ezzel együtt a szervezettség növekedett a városban, hiszen 1974—75- ben a fiatalok 37,4, 1978— 79-ben pedig már 45,4 szá­zaléka KISZ-tag. 1976-tól tíz helyen alakult alapszervezet. Jelentős a létszámnövekedés 11 KISZ-szervezetnél, többek között a vas-, fémipari szö­vetkezetnél, az ÁFÉSZ-nél, három helyen, így a Szirén­nél viszont csökkent a lét­szám. összességében jóval töb­ben tartoznak jelenleg az ifjúsági szervezetbe, mint öt évvel ezelőtt, az arányokon viszont van még javítani va­ló. A legjelentősebb létszám- növekedés ugyanis az alkal­mazotti munkakörökben és az értelmiségi fiatalok köré­ben történt, az egészségügy­ben például 82,3, a városi ta­nácsnál 86,3, a postán 92 százalékos a szervezettség, s ettől messze elmaradnak az ipari szövetkezetek. Ugyan­akkor ezekben a szövetkeze­tekben igen jól működnek a KISZ-szervezetek, míg azo­kon a helyeken, ahol magas a szervezettség, a tartalmi munka nem mindenütt ilyen színvonalas. Az ipari szövetkezetekben dolgozó KISZ-esek nincse­nek könnyű helyzetben: sok a bejáró, ingázó, érezteti ha­tását a fluktuáció is, sok a családos fiatal, gyesen levő nő. Nem kis gond, hogy — bár az elmúlt években álta­lában 210—230 új tag lépett a KISZ-be, s ezen belül a dolgozó fiatalok aránya a nagyobb — sokan távoztak az alapszervezetből, éppen az előbb említett okok: ka­tonai szolgálat, gyes, család- alapítás, munkahely-változ­tatás miatt. Vasas Pál, a Békés megyei Állami Építőipari Vállalat újjáválasztott szakszervezeti titkára ezt a megbízatást elő­ször 1976-ban kapta meg a tagságtól. Ott, ahol több mint 2500 tagot számlál a szak- szervezet. Az idén az építők napján a Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetést érde­melte ki. 1 — Nagyon fiatalon lett szb-titkár egy ilyen nagy vállalatnál. Milyen tapaszta­lata volt, és mit szerzett az elmúlt évek során? — Huszonöt évesen a vál­lalat szakszervezeti bizottsá­gának politikai munkatársa és egy év múlva titkára vol­tam. Tényleg nagyon fiata­lon. Előtte? Ahogy leérett­ségiztem, technikusként kezdtem dolgozni, majd ha­marosan művezető lettem a segédiparnál. Közben KISZ- vezetőségi tag ugyanitt, ké­sőbb KISZ-titkár. Ez volt tulajdonképpen az iskolám, hiszen mozgalmi munkáról lévén szó, sok a hasonlatos­ság. Persze a szakszervezeti munka mégis más, és ezt a mást a gyakorlatban kellett megtanulnom. Szerencsére jó „örökséget” vettem át, és jó kollektívát találtam, s ez volt a legnagyobb segítség ahhoz, hogy átlássam gazda­sági és politikai szinten a vállalati helyzetet. Hogy ezekben tudjak gondolkozni, majd kezdeményezni. Na­gyon hamar befogadtak, fia­talságom ellenére bíztak ben­nem, s magam pedig presz­tízskérdést csináltam a ta­nulásból, hogy mielőbb helyt tudjak állni. Az elmúlt évek tapasztalata? Hogy egy em­ber, az csak egy ember, és a közösségben van az erő ... 2 — Egy ilyen nagy létszá­mú és sok munkahelyen dol­gozó tagsággal hogyan lehet élő kapcsolatot teremteni? Tud-e minden fontos dolog­ról? — Tudnom kellett és kell. Még abban az időben is, amikor hetven körül járt a munkahelyek száma. Most már viszont jobban közpon­tosítottak az építkezések. De akkor is, most is csak a bi­zalmiakkal, az aktívákkal való közvetlen kapcsolat — a megfelelő szervezeti föl­építés, például a bizottságok, így az ifjúsági bizottság mű­ködése is — adja meg az alapot, s az állandó infor­máltságot. így, ha a tagság­ból személy szerint minden­kivel nem is találkozhatom, de a gondokkal és problé­mákkal igen, mert a bizal­miak, az aktívák dolgoznak, s ezért még a személyes jel­legű dolgok is ismertek. Persze igyekszem minél gyak­rabban és minél több mun­kahelyet fölkeresni, s ugyan­ezt teszik az szb-tagok is. Bár meg kell mondani, any- nyi a szakszervezeti mozga­lomban is az adminisztratív munka, a jelentések, statisz­tikák stb., hogy számottevő idő megy el rájuk, s jó len­ne csökkenteni. 3 — Melyek jelenleg, és egy hosszabb időszakra a szak- szervezet feladatai? — Rengeteg a tennivaló, ugyanis a vállalati eredmé­nyünk az elmúlt időszakban fokozatosan romlott. Ennek megvoltak az objektív okai, de az is közrejátszott, hogy későn, 1977-ben indult el nálunk a fejlesztési program. Továbbá a megváltozott kö­rülményekhez való nehéz­kes, lassú alkalmazkodás, és még sorolhatnám mindazt, ami előidézte az eredmények romlását. Ebből a helyzetből . kilábalni mielőbbi feladat mindnyájunknak, s ezért a szakszervezeti tennivalókat is a vállalati intézkedési tervhez igazítjuk. Amin be­lül a szocialista munkaver­seny, az üzemi és főleg a munkahelyi demokrácia fej­lesztése nagyon lényeges. To­vábbá a dolgozók élet- és munkakörülményeinek rész­ben a fejlesztése, részben pedig a szintentartása. De nagy gondot fordítunk — és nemcsak fizikai munkakör­ben — a szakértelem és a teljesítmény elismerésére, ösztönzésére. Erkölcsi és anyagi értelemben egyaránt. Nemcsak azért, mert való­jában ez a kifizetődő a vál­lalatnak, de azért is, mert a dolgozók igazságérzete ezt kívánja. Vass Márta Koncert Karthágó módra (A fotót az Ifjúsági Magazinból vettük át) Egy lobogó ingű srác hosz- szasan kotorászik foltozott farmerja zsebében, majd elő­húz egy marék aprót. A pénzt az asztalra csapja. A jegyárusnő a guruló forin­tok után kap, és szemrehá­nyóan pillant az alig tizen­éves felé. Az vállát vono- gatja, majd kiböki: — Malacban gyűjtögettem! — Mögötte kuncog a slepp. A békéscsabai téglagyár művelődési házának nagy­termébe lassan beszivárog a „csövesek” hada. A színpa­don cincog egy gitár; kék overallos fiú nyüzsög a ká­belek kígyói között. Amikor duzzadni kezd a közönség, a színpadi árnyalakokat el­nyeli a háttér sötétsége. A tiniké most a placc. Flegmán ácsorognak a te­remben, de félszemmel fi­gyelik egymást. Kis csapat törtet határozottan az élre. Mint afféle mellékszereplők helyezkednek el a színpad előtt, várva a „jelenésükre”. Már jó negyedóra eltelt a kezdés meghirdetett idő­pontja óta, de a hideg hang­szerek még némák1. Nő a nyugtalanság. Egymást lök- dösik az élvonalbeli srácok, néhol egy-egy durvább moz­dulatot is látni. A hangszó­rókból hirtelen kicsusszanó gépzene csak fokozza az iz­galmat. Egyszerre elsötétül a terem, csak egy-egy erősí­tő világít izzó szentjánosbo­gárként. Valahonnan ele­fántok közelednek fújtatva- hörögve. Hátukon talán Hannibál lovagol Karthágó felé. Az ütemes kiáltozás drótja alig tudja levezetni a felgyülemlett feszültséget. Először úgy tűnik, pun harcosok robbantak be a színpadra, s ragadták meg vadul a hangszereket... A valóság világába csak a jó­zan ritmus röpít vissza. Azért a mámor nem szűnik meg. Karok repülnek a ma­gasba, van, aki már az ingé­től szabadul. Fiúk, lányok tapossák egymást elöl, kicsit hátrébb vad táncba kezd egy pár... Takáts Tamás csíkos bo­hócnadrágjában mintha re­pülne. Csupán erős hang­szálai kötik a színpad köz­napi deszkáihoz. Az arcán gyorsan megjelenő izzadság- cseppek' jelzik, hogy hús-vér ember, nem pedig valami gumiból gyúrt, furcsa manó szökken ide-oda. Gidófalvy Attila három kézzel orgonái: kettő a szokásos helyről, a harmadik a „koponyájából” nyúlik elő kísértetiesen. Kiss Zoltán marconán néz a hom­lokát díszítő fekete pánt alól, s néha váratlanul szé­les kört ír le ugyancsak marcona hangú gitárjával. Kocsándi Miklós minden energiáját az előtte feszülő bőrökbe veri. Néha egészen síri, s a szólógitár hangját elképesztően hűen követő hangján is megszólal. Csak Szigeti Ferenc nyugodt. Be­gyakorolt magabiztossággal kezeli hangszerét és zeneka­rát. A színpadot a szólóénekes uralja erős hangjával, fur­csa mozdulataival. „Lépd át, lépd át az egész múltat”, „Apáink útján járunk rég”, „Fohász a holnaphoz”... ilyesmiket énekel, s nem­csak a zenekar, de önkéntes kórus is kíséri. Pattogó a ze­ne, de néha úgy simul el, mint a felszín alatt háborgó tenger. Két részre oszlik a hallga­tók kara. A kézlengetők mö­gött, ahová már gyérebben jut el a színpad fénye, né­mán, karba tett kézzel áll­nak'. ök az „igényes” közön­ség. A világért sem ugrál­nának, a világért sem éne­kelnének. Még csak nem is tapsolnak. Pedig a zenében alig találnak kifogásolni va­lót. A Karthágó — a nemrég befutott együttesek stílusá­ban — még teljes önmagát adja, semmiféle élménnyel nem rövidítve meg a vidék közönségét. Lehetnénk akár a fővárosi Metró klubban is. A kórus befejezésül egy új naphoz fohászkodik. Nem hiába, hiszen karácsonykor megjelenik az első nagyle­mez, amelyen — bár a kon­cert sajátos légkörét nélkü­lözve — ugyanazt az izgal­mas rockot hallhatjuk, amellyel a Karthágó váratla­nul, de nem alaptalanul robbant be a hazai beat él­vonalába. —gubuez—

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents