Békés Megyei Népújság, 1980. október (35. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-26 / 252. szám

1980. október 26., vasárnap

o

Hová megy a szakember?

Ha a szakember „megszerzéséről”, megtartásukról van szó, gyakran eszembe jut egy volt iskolatársam, a különben jól kereső vidéki agrármérnök. Egyik nap furcsa kéréssel állított be hozzám. Kicsit pironkodva adta elő, hogy szeretne megfürödni fürdőkádamban, mert abban a kis szobában, amit a tsz- től kapott, csak egy lavór van. Néhány hónap múlva ismét találkoztunk és elmondta, hogy másik tsz-hez ment, van fürdőszobás szolgálati lakása.

Nehéz elfelejteni azt a szakembert is, akivel egy riport során ismerkedtem meg. Lelkendezve, már-már gyanús örömmel mutogatta a különben szép kukoricatáblákat. Szokatlan lelkesedését később maga indokolta meg. Évek óta veszteséges, mostoha körülmények között gazdálkodó termelőszövetkezetben dolgozott. Napi 14—16 órát, és mégsem volt látszata a munkájának. Már ott akarta hagyni szakmáját, amikor kedvező ajánlatot kapott. Azóta egyfolytában mosolyog, nem akarja elhinni, hogy ilyen üzem is van.

A másodiknak említett mezőgazda jelenti a nagyobb gondot a mezőgazdaság szakemberellátásáért felelősöknek. Hiszen a természetet, a termelési viszonyokat még mindig nem tudjuk jelentősen befolyásolni, alapvetően megváltoztatni. Nem lehet egyik napról a másikra eredményeket elérni, s emberileg nagyon is érthető, hogy évek kudarcától elillan a kedve a mégoly megátalkodott gazdásznak is. A másik megtartó erőt, a jó lakás- és életkörülményeket, a többi üzemben dolgozókéhoz hasonló nagyságú fizetést, anyagi elismerést könnyebb

előteremteni. Hogy ne érezze magát hátrányban az, aki a nehezebb körülményeket választja.

Különösen fontos ez a megyénk északi, kedvezőtlen viszonyok között gazdálkodó termelőszövetkezeteiben, hiszen mint a felmérések mutatják, a Körösök vidékén területegységre számítva feleannyi diplomás kamatoztatja tudását, mint országosan. Az okok további elemzése helyett fontosabb arról beszélni, mit tesznek a szövetkezetek az áldatlan állapot megszüntetéséért?

Többek között lakást építenek a rendelkezésre álló állami támogatások felhasználásával. Elgondolkodtató azonban, hogy a megye 24 szövetkezetének 57 lakásépítésére van lehetősége, ebből azonban eddig csak 23 készült el. A másik járható út az ösztöndíjkötés. A szövetkezet szerződést köt a főiskola, egyetem hallgatójával, hogy ösztöndíj fejében végzés után nála vállal munkát. Semmiképp sem nevezhető jónak, hogy a téeszek az erre szolgáló állami keretet sem vették egészében igénybe.

De van jó példa is. A sar- kadkeresztúri Egyetértés Tsz saját tagjaik gyerekeit igyekszik beiskolázni, a siker érdekében előadásokat is' tartanak a mezőgazdaságról, már az általános iskolában. Mert a beiskolázást sem lehet elég korán kezdeni — vallják a tsz vezetői.

Hogy hová megy a szakember? Nyilván oda, ahol kedvező körülményeket, anyagi lehetőséget és alkotó légkört talál. Ahová hívják és várják, s nem felejtkeznek el arról, hogy megszerzett tudását szeretné haszűszi munka a végegyházi határban

A végegyházi Szabadság Tsz-ben az ősz a legizgalmasabb évszak. Az árbevétel zömét még ma is a növénytermesztés — ezen belül a zöldség és a különféle vetőmagvak előállítása — adja. Még kedvező időjárás esetén is torlódnak a munkák, az idei ősz pedig próbára teszi a betakarító, szántó-vető brigádokat.

A szövetkezet vezetősége célprémiumot tűzött ki az őszi betakarításban, szántás- ban-vetésben részvevőknek. Első a jó minőségű munka, de az is fontos, hogy jó szervezéssel, fegyelemmel, időben befejezzenek mindent.

■Egyik fő növényük a kukorica, amiből évek óta országosan kiemelkedő terméshozamokat érnek el. Ezért is nyertek II. díjat az 1980. évi országos mezőgazdasági kiállításon. A kukoricaföldeken serényen dolgoznak. •

Igaz, hogy messze még az év vége, de az őszi számvetés máris megmutatja: a

végegyházi határban 1980- ban jó időben és kitűnő minőségben sikerült betakarítani a sárgarépa-, petrezselyem-, hagyma-, póréhagyma-, hibridkukorica-, cukorrépa-vetőmagot, az étkezési vöröshagymát, a silókukoricát és más növényt.

Nagy gonddal alapozzák a jövő évi termést is. Az őszi árpa már szépen zöldell, a kenyérgabona-vetőmag kitűnően előkészített magágyba hull. November 7-ét tiszta határral és ünnepi közgyűléssel köszöntik a Szabadság Tsz tagjai.

Új, elemes bútorcsalád

Űj, variálható, elemes bú- torcsaládot fejlesztettek ki a Pécsi Bútorgyár tervezői. A Garzon, a Réka, a Mozaik és a Hobby mellé felsorakozó Zengő. Kisebb alapegységekből áll, mint elődei, így jobban illeszkedik az eltérő lakásméretekhez. Tizenhatféle eleméből változatos összetételű és különböző magasságú bútoregyüttest lehet majd kialakítani.

A Zengő sorozatgyártását jövőre kezdi el a mecsekaljai gyár, s az elemes bútorok adják majd termelésének harmadrészét. Kezdetben csak kész elemeket állítanak elő, később rátérnek az úgynevezett „lapra szerelt” gyártásra is. Ennek legnagyobb előnyét a vásárlók élvezik majd, mivel a félkész elemek olcsóhbak lesznek. A könnyen szállítható lapokból otthon gyorsan összeszerelheti bárki a boltban kiállított minta alapján megvásárolt bútort.

Tűzbiztos ajtók

Tűzbiztos ajtók sorozat- gyártását kezdték meg Székesfehérváron, a Fejér megyei Állami Építőipari Vállalat telepén. A vállalat új terméke importot pótolhat, ára csupán fele a külföldi tűzálló ajtókénak. Különleges vegyszerrel impregnált, faszerkezetű ajtók egy órán keresztül lángállóak. A székesfehérvári tűzbiztos ajtókat elsősorban közösségi épületekben alkalmazzák.

Óránként 875 csomó „sebességgel”

A Békésszentandrási Szőnyegszövő, Háziipari és Népi ISZ 10 tagú Petőfi Brigádja tizenhárom éve alakult meg, s azóta évről évre elnyerte a Szocialista cím valamilyen fokozatát. Közben a brigád tagjai majdnem mind kiváló dolgozók lettek, Pálinkás Jánosné és Laczkó Jánosné pedig a Könnyűipar Kiváló Dolgozója kitüntető jelvényt is megkapta.

A brigád perzsa szőnyeget készít.

Virág Imréné, aki már 1955 óta dolgozik a szövetkezetben, most is nagy igyekezettel és bámulatos kézügyességgel köti a csomókat. Egy hat négyzetméteres szőnyeget kell elkészítenie Ben- csik Istvánnéval együtt, két hónapnál rövidebb idő alatt. S ha figyelembe vesszük, hogy egy négyzetméterre 100 ezer csomó jut, akkor el lehet képzelni, hogy mennyi vele a munka. És így válik az anyag igazi értékké. Ebben az esetben 50 ezer forinttá.

— Óránként 875 csomó a követelmény — tájékoztat Paróczai Imréné, miközben bámulom a két asszony kezének gyors mozgását.

Komár Éva, a részleg vezetője meg is jegyzi:

— A Petőfi brigád ezt magasan túlteljesíti.’

— Érdemes? — fordulok Virág Imrénéhez.

— Igen, mert teljesítménybért kapunk.

— Mennyit tudnak keresni havonta?

Az az összeg, amit mondanak, bizony nem sok. Még azzal a kiegészítéssel sem, amit a túlteljesítés utáni prémiummal érdemelnek ki.

Paróczai Imréné kissé ironikusan meg is jegyzi:

— De dicséret jócskán van.

— Ki kapja?

— A szövetkezet, és mi is.

— Az asszonyok kitől?

— A szövetkezet vezetőitől, olykor a vendégektől is, akik közül egyik-másik el- ámul egy-egy szép szőnyeg láttán.

Csik Józsefnétől kérdezem:

— Jólesik a dicséret?

— Természetesen. Különösen, ha pénzzel együtt adják.

— Vonzóinak tartja a szövetkezetét? — érdeklődöm tovább.

— Attól függ... Szép ez a munka, szeretem csinálni, de a döntő szempont mégis a kereset. Van egy 15 és egy 4 éves kislányom, fel kell nevelni őket. Én is úgy vélekedem, mint mások: minél jobb körülményeket akarok teremteni a gyermekeimnek.

* * *

Laczkó Jánosnénak elismerten szép a munkája.

— Mik a követelmények?

— Legyen sima a felület, legyenek egyenesek és szabályosak a sorok, a szőnyeg szépen simuljon a padlóhoz.

— Ki az elbíráló?

— A meós, de legfőképpen a vevő. Ami rossz, a kutyának se kell. A szőnyegünknek messze földön jó híre van. Egyébként a boltokban mi is a kifogástalan minőségű árut keressük.

— Igen, igen — szólal meg bosszankodva a közelben dolgozó Szegvári Józsefné — épp most vettem a 6 éves kisfiamnak egy cipőt, aminek néhány napos használat után levált a talpa. Ez a cipő 176 forintomba került... Ennyi pénzért több mint másfél napig dolgozom.

A brigád munkáját fémjelzi az Országháznak készített két, 156 négyzetméteres perzsaszőnyeg. A Ganz- MÁVAG exportra került motorvonatain ég több más reprezentatív környezetben is megtalálhatók a Petőfi Brigád szőnyegei.

* * *

A brigád tagjai azonban szerényen a háttérben maradnak. Róluk csak ritkán esik szó. Pedig jelentős társadalmi munkát is vállalnak Békésszentandráson. Istápol- ják az öregek napközi otthonát. Az iskola bővítéséhez évenként két kommunista műszak alatti keresetük felajánlásával járulnak hozzá. Két kommunista műszak munkabérével a bölcsőde bővítését segítik elő, és az árvízkárosultakat támogatják.

Pásztor Béla

Egy város nyugodtan lélegezhet

A csemetéket itt sudár nyárfák, amott emezek kisebb testvérei váltják* föl. Hogy mi a furcsa? A fasorok között egyenes árkok — friss rézsűvel vagy buja növényzettel éppen — szennyvízzel telten. A sorokat kétféléi csatornák zárják, ahová a földbe épített vékony dréncsövekből már a tisztított szennyvíz vagyis átlátszó tiszta víz csordogál. A csatorna fenekén a víztükör alatt cikázó halacskák élvezik az október végi napmeleget.

Ha beleszippantunk a levegőbe már világosabb a helyzet. A város szennyvize tisztul ebben az erdőben, a lehető legtermészetesebb úton-módon: a talajban

megszűrve. S ha nem is rózsaillat terjeng a kis árkok és nagyobb csatornák felett, azt mindenképpen le kell szögeznünk, hogy amit orrunk érez, nem elviselhetetlen. S midőn a telepet elhagyjuk, az „illat” nem követ bennünket: a levegőt,

mint szennylét a föld, a szennyvíz hasznos anyagaiból táplálkozó nyárfák tisztítják.

I vezetékes víz ára

Tíz év tapasztalataira alapozva fenntartások nélkül jelenthetjük ki, hogy ez a város — vagyis Gyula, mert róla van szó — nyugodtan lélegezhet, megszabadulva szennyvizétől. De nemcsak, hogy megszabadult tőle, hanem a másutt — majd mindenütt — kellemetlen civilizációs mellék- terméknek tartott anyagot hasznosítja is.

— Nincs messze az idő — állítja őri László, a városi vízművek főmérnöke —, amikor a szennyvíztisztítás üzlet lesz.

Lassan hinni kezdenek neki, mind többen azok közül is, akik 10 évvel ezelőtt még az ellentáborban rántottak kardot. Mert ebben a nyárfásban, anekdota számba menő történeteket susog a szél az eltelt évtizedről.

Ám kezdjük az elején, mégpedig azzal: miképp jutottak a gyulaiak arra a gondolatra, hogy nyárfát „termesszenek” szennyvízzel öntözve.

— A szükség diktálta így — magyarázza a főmérnök, a következőket téve hozzá:

— Amikor elhatároztuk,

hogy bevezetjük az ivóvizet a házakba, ezzel egy nagy gondot megoldottunk ugyan, de csináltunk magunknak' egy még nagyobbat: a

szennyvíz összegyűjtésének és tisztításának nem köny- nyen teljesíthető feladatát.

A megoldásra akkor, 10 évvel ezelőtt pazar terv készült, amelyből kiderült, hogy 60 milliót kellene áldozni erre az ügyre. A városnak meg a vízbevezetés után csupán 10 milliója maradt. Az akadékoskodók és ellenzők nem kis hadával szemben csupán ezért győzedelmeskedhetett a kevésbé tetszetős, de annál olcsóbb, s mint utóbb kiderült: minden eddig alkalmazott mesterséges szennyvíztisztításnál hatásosabb megoldás. Ez volt a természetes technológia, vagyis a szennyvíznek talajrendszerben történő tisztítása.

Nem elég „mérnöki”?

Ennek a módszernek nagyon leegyszerűsítve az a lényege, hogy a legdurvább szennyeződésektől előzetesen különválasztott szennyvíz nyitott tárolókba kerül. Innen viszik szivattyúk segítségével nyomócsöveken át a speciálisan telepített nyárfás területre, ahol a levegő, a napfény, a baktériumok, meg a többi hatására elbomlanak benne a szerves anyagok. Gyula| határában az első lépcsőben 33 hektár erdő sarjadt így, ma 126 hektáron díszlenek nyárfák. Az eredményről pedig cikkünk bevezető sorai adnak érzékletes képet, amihez csak annyit: a KÖVIZIG

szerint ja. talajban megtisztult víz, amit visszavezetnek a Körösbe, tisztább az utóbbi vizénél (!)

— Egy dolgot nem értek. Ha a módszer valóban olyan nagyszerű, mint amilyen egyszerű, miért nem hódít rohamléptekben városiasodé településeinken? — faggatom a főmérnököt.

— Erre több magyarázatot is találhatunk, de egyik sem gazdasági megfontolás. A mi telepünk megépítése ugyanis harmadannyiba kerül, mint ha a legolcsóbb mestereséges szennyvíztisztító mellett döntöttünk volna. Ugyanez a helyzet az üzemeltetési költséggel. Mi három forintért tisztítunk egy köbméter szennyvizet, a mesterséges biológiai rendszerek pedig 8—9 forintért. Ráadásul ezek hatásfoka nem éri el a természetes tisztításét.

— Hát akkor?

— Először is a földvédelmi törvény. Ha ezt bürokratikusán értelmezzük, nem lehet nyárfások telepítéséhez a termőföldet az eredeti művelési ágból kivonni.

— Ez így van, de a környezetvédelmi törvény meg az erdősávok szaporítását szorgalmazza.

— Nézze, nem a vízügy feladata ezt az ellentmondást feloldani.

— Akkor lássuk a további ellenérveket.

— Nehezen mondom ki, de azt hiszem, ez az öntözéses módszer a szakmának valahogy nem elég „mérnöki”. Ide nem kell a tervezéskor apait, anyait bedobni, túl olcsó, pedig a tervező a beruházási költség nagysága szerint kapja a díját.

— Vagyis csodálatos tervek születnek, de a települések továbbra is fuldokolhatnak, mert 60—80 millió forintjuk aligha lesz egyszerre.

— És ez még nem minden. Mert a mesterséges tisztító befogadóképessége adott, nem bővíthető, ha kétszeresére nő a város szennyvize, újabb 60—80 millió forintos beruházás előtt áll, míg az öntözhető nyarfás területe, az adottságok figyelembevételével, tetszés szerint növelhető.

— Nagyobb városokban is választhatnák a gyulai módszert?

— Erre csak annyit mondhatok, hogy amikor mi elkezdtük, napi 2 ezer köbméter szennyvizet fogadott a telepünk, ma a 7 ezernél tartunk úgy, hogy ebből 3 ezer a húskombinátból jön. Igaz, Békéscsabán ennek kétszerese gyűlik össze, de hadd mondjam el, hogy Kecskeméten is talajrendszerben tisztítják a szennyvizet.

Nem a kútba

— a kávájára...

/

Ha már a húskombinátnál tartunk, térjünk is vissza a verebek csiripelte, szélsúgta történetekre. Az egyik a biológiai tisztító esete: 50

millióba került, a kombinát miatt kezdték építeni 3 évvel ezelőtt, a gyulai vízművek szakemberei — a nyárfásra hivatkozva — tiltakoztak ellene, ennek ellenére elkészült, de nincs rá szükség. Igaz ez? — fordulok ismét Őri Lászlóhoz.

— Ha a gyár megtartja az előírt technológiát, éppenséggel működtethető a biológiai tisztító, de fölösleges. Mert az általa visszafogott iszapot ugyanúgy a régi rendszerünkön kell keresztülvinni ahhoz, hogy öntözhető legyen, mintha a biológiai tisztítót be sem iktattuk volna. Ráadásul itt a

Aminek ma már csodájára járnak...

mestereséges eljárás során veszélyes gázok képződnek, a szerves anyagok pedig olyan vegyületekké bomlanak, hogy azok károsítanák a természeti környezetet, ha úgy öntöznénk ki őket. Szóval csak a baj van vele, igaz néha bekapcsoljuk, csak úgy, a látványosság

kedvéért.

— .Vagyis adtak egy pofont ...

— Szó szerint. Arról nem

is beszélve, hogy a biológiai tisztító miatt építettük a mechanikai ülepítőt is, ahelyett, hogy a jelenlegi medencék rendszerét ikresí- tettük volna, harmadáron.

Tegye még hozzá, hogy a biológiai tisztító legfeljebb fele akkora zsírtartalom

mellett képes csak elemészteni a húskombinát szennyvizét, mint a természetes tisztítórendszer.

Erről ennyit. A másik ballada a laskagombáról szól. Erről a következőket meséli a főmérnök:

— Az első ütemben telepített 33 hektár nyárfást viharkár érte. Újra kellett telepítenünk, de ottmaradtak a régi tüskök. A kialakított árokrendszert nem akartuk tönkretenni. Laskagomba- spórákkal oltottuk be a tönköket. A kísérlet sikerült, a gombák jó munkát végeztek, mi meg a KÖJÁL-hoz fordultunk: nézzék meg, ér- tékesíthetö-e ez a gomba, amelyből a 15 ezer tüskön 30 ezer kiló termett. Számolja ezt ki 40 forintjával.

— És?

— Aggályoskodtak, de hivatalosan semmi...

* * *

Keserűének talán ennyi is elég. Ami mégis derítő ebben az egész ügyben, az az, hogy akadtak megszállottak, akik végig kitartottak a természetes szennyvízderítés mellett, és akadtak városatyák: is, akik „vállalták a veszélyt”. Az idő — sajnos nagy pénzeket emésztő, hosz- szú idő — őket igazolta. Ma már külhoni szakemberek is ide járnak tanulmányútra. S talán tényleg megérjük, hogy üzlet lesz a szennyvizet tisztítani, hiszen a viharkárt szenvedett erdőből 840 forintért adták el a fa köbméterét. Pedig az optimálisnak tartott 13—15 évvel szemben csupán 8 évig növekedtek csak a fák.

Természetesen a lényeg mégiscsak az, hogy egy város nyugodtan lélegezhet, tiszta levegőt szívhat, és nem kell tartania vizei szennyeződésétől sem.

Nem hallgathatjuk azonban el, hogy ez a módszer még mindig nem szerepel a szennyvíztisztítás hivatalosan is elismert rendszerei között. Egyelőre tovább szaporodnak a fölöslegesen reprezentatív emésztők — és emésztenek: szennyvizet kevésbé, millió forintokat annál inkább.

Kőváry E. Péter

...és ami 50 millióba került Fotó: Veress Erzsi