Békés Megyei Népújság, 1980. október (35. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-22 / 248. szám
1980. október 22., szerda o Hz első hónap a cukorgyárakban Egy hónappal ezelőtt kezdődött a répafeldolgozás a cukorgyárakban. Elsőként a mezőhegyes! gyár indult, s a próbaüzem után rövid időn belül elérték a tervezett kapacitást, naponta 296 vagon répát dolgoznak fel. Eddig 9200 vagonból 1170 vagon cukrot nyertek, s a tapasztalatok azt bizonyítják, hogy valamelyest javult a répa cukortartalma is. Jól működik a minőségi átvételt biztosító laboratórium, amelyet az elmúlt évben állítottak be. A tervek szerint ebben a szezonban 3800 vagon cukrot gyártanak, s január első napjaiban ér véget a szezon. A kedvező időjárást kihasználják a termelő gazdaságok, s az előzetes megállapodásoknak megfelelően szállítják a (nyersanyagot a gyárba. Sarkadon szeptember 25-én kezdődött a termelés, s ma reggel 6 órára fejezték be a 27. üzemnapot. Ez idő alatt 8 ezer vagon répát dolgoztak fel, amelyből 900-vagon cukrot nyertek, összehasonlítva ezt az elmúlt év hasonló időszakának teljesítményével, megállapítható, hogy az idén nagyobb volt a mennyiségés több a cukor is. összesen 29 ezer vagon répa feldolgozása vár az üzemre, s úgy számolnak, hogy december utolsó napjaira fejezik be a munkát. Ami a minőséget illeti, a tavalyihoz hasonlóan jók a tapasztalatok, s a hátralevő hetekben várhatóan emelkedik a répa cukortartalma. Megkezdték a mirelit majonéz gyártását Űjabb termékkel gazdagította a mirelit étlapot a Székesfehérvári Hűtőház: megkezdték a gyorsfagyasztott majonéz készítését. A hidegtálak, mártások nélkülözhetetlen alapanyaga a felengedés után azonnal felhasználható. Kétszáz grammos poharakban hozzák forgalomba. Az idén húsztonnányit készítenek belőle, tavasszal pedig az igényeknek megfelelően húsz—harminc tonnát szállítanak az üzletekbe. Megkezdődött a hagyományos téli ételféleségek készítése ig a székesfehérvári mirelitüzemben : a siófoki Pannónia Vendéglátó Vállalattal közösen hozzáláttak a szilvás gombóc készítéséhez. Az idény végéig, a jövő év tavaszáig előreláthatóan hatszáz tonnát dolgoznák fel. Csomagolják már a téli esték kedvelt vacsoraételének, a kocsonyának az alapanyagát is: az egy kilogrammos, tisztított, konyhakész termékből 11°0 tonnát szállítanak az üzletekbe. Hz ugrai - harsány! példa Tudott dolgot emlegetek, ha utalok rá, megyénk általában jó földdel, jó természeti adottságokkal bíró gazdaságai, termelőszövetkezetei között a legrosszabb helyzetben az északkeletiek vannak. A Fekete- és a Sebes- Körös közti háromszögben fekvő sarkadkeresztúri, vésztői, zsadányi, bi'harugrai földek a többieknél keményebb próbára tesznek gépet és embert egyaránt. A víz pedig — akár lentről, akár égi áldás formájában, akár „oldalról” érkezzen is — rendszerint nem akkor jön, amikor kellene, illetve sokkal több vagy sokkal kevesebb támad belőle a szükségesnél. Lássuk most az ugrai Felszabadult Föld Tsz példáját: náluk hogy is volt az idén? Bár végleges adataik még nincsenek (hiszen még javában tart a betakarítás), az már biztos, hogy a kukoricájuk szépen hoz: a megyei átlagost nem éri el, de legalább a tervezettet igen, vagy kicsit felette. Jól termett a silókukorica, és a silózás is sikerült. Kell is ez: szüksége lesz a jó takarmányra a nemrég „lecserélt”, fertőzéstől mentesített állatállománynak. „Túl szép a menyasszony?” ... Nem az, mert az időjárás az idén se tagadta meg önmagát, s közbeszólt. A kevéssel aratás előtt álló, jó termésátlagot ígérő búza egy-két nap alatt „belvizes” lett, vagyis — mindent egybevetve —mégsem sikerült olyan jól ez az év Biharugrán és Körösnagy- harsányban. Vagy mégis? Nézzük csak meg az év — hangsúlyozom: még korántsem végleges — várható nyereségmérlegét! Ez azt mutatja, hogy a tsz mérleghiánya, amely két évvel ezelőtt nem kevesebb, mint 24 millió forint volt, most — előreláthatólag — csak mintegy 6—8 millió lesz. Ez pedig, ugye, jelentős különbség .... Ha ez az év se volt jobb a többinél, hol van hát a kétségtelen előbbre lépés nyitja? Csak azt mondom, ami számszerűen is bizonyítható ... Három-négy évvel ezelőtt még nem volt a tsz- nek felsőfokú végzettségű elnöke — most van. Akkor, néhány évvel ezelőtt összesen két felsőfokú szakmai végzettségű dolgozó ténykedett a harsányi, ugrai határban — most éppen tizenkettő dolgozik. Akkor alig egynek, kettőnek volt lakása a két falu valamelyikében — most a tsz épít három lakást a frissen érkezetteknek. Hirdetések, személyes információk és kapcsolatok, sűrű utánajárás — erőt s fáradságot nem kímélve jártak az újakért, de megérte. Azt is tudom persze, hogy nem ez az egyetlen forrása a sikernek, hogy az — hangsúlyozom: még erősen viszonylagos — előbbre lépésnek nem ez az egyetlen magyarázata. Nem elég a képzettség, a helyi sajátosságok tekintetbe vétele is fontos, nem elég a szaktudás, ha nem párosul az emberekkel is bánni tudó, rugalmas szervező- készséggel, nem elég, ha né- hányan akarják a jobb munkát, de nem akarja a többség. A mezőgazdaság jó munkája sok-sok tényezőn áll vagy bukik. A kedvezőtlen helyzetben levő szövetkezetek épp azért tudnak csak kínkeservesen haladni, mert ördögi körben forognak; hiába javítanának valamelyik összetevőn, ha a többi tíz, tizenöt meg visszahúzza őket. A biharugraiak és nagy- harsányiak esete — ha számításaik beválnak — épp azért figyelemre méltó, mert bizonyítja: ha igaz is, hogy a fontos tényezők összefüggenek, azért igaz az is, hogy minden javítani való közül ki lehet ragadni egyet-kettőt, ahol a munkát el lehet, el kelj kezdeni. Mert a hozzá kapcsolódó többi előbb-utóbb hozzá igazodik. Biharugrán a szakemberellátottság javításával kezdték: bármennyi is a tennivaló, bármennyire is nyomaszt a gond, — valahol el keli kezdeni. Varga János gyökereit kézikapával mélyen a földben vágtuk el, mert a tövet tüzelőként hasznosítottuk. Volt azonban ennek az emberkínzó munkafolyamatnak felejthetetlen szép szakasza is, a kukoricái osztás! Holdvilágos estéken éjfélekig fosztottunk az udvaron, esős időben a fészerben. Ujjaink berepedeztek, csuklónkat erősen igénybe vette a csutkatorzsa letörése. Olykor hideg szél fújt, áztunk, fáztunk, mégis nagy esemény volt a fosztás. Egy fiú citerázott, mi vele énekeltük a vidám dalokat, csak úgy zengett a táj. Jókedvvel, észrevétlenül röpültek az órák. Ha üszköt találtunk, koromfeketére mázoltuk egymás arcát, volt aztán sikongatás, nevetés. Itt-ott elcuppant egy csók, a fiúk halkan suttogták „vallomásaikat” a lányok fülébe. Emlékszem: minden este izgalommal kerestük a piros szemű csövet. Az volt ugyanis a népszokás, hogy ha valaki piros kukoricacsövet talál, az abbahagyhatja a fosztást, elmehet sétálni szerelmesével. Persze, ez csak a fiatalokra vonatkozott, de hát oly ritka volt a piros kukorica, mint a fehér holló. A fosztással azonban nem fejeződött be a munka. A vetőmagra szánt legszebb csöveket csokrokba kötöztük, az eresz alá füzérbe raktuk, mint a kalocsaiak a piros- paprikát. Az étkezésre és takarmányozásra szánt csöveket a nők zsákba szedték, a férfiak vállukon hordták fel a padlásra, összeraktuk a takarmánynak szánt csuhét, felsöpörtük az udvart, és dalolva mentünk haza ... J\. szép estékre emlékezvén azon töprengtem: vajon akad-e még manapság ku- koricafosztás, ismerik-e a fiatalok ezt a szót? fgy jutottunk el fotóriporterünkkel a tótkomlósi Haladás Tsz-ibe, ahol még fosztanak. De ez már nem az igazi. Hogy miért nem? A közös és a háztáji földön 390 hektáron állítanak elő hibridkukorica-vetőmagot. Ezt nem szabad kom- bájnolni, mert megsérülnének a drága szemek. Igen ám, de nem kézzel, hanem csőtörővei aratják. A gépjárművek a kerületekbe hordják, és ott fosztanak öregek, fiatalok naphosszat. Besegítenek a nyugdíjasok, akik a földeken már nem bírnának törni, szárat vágni. Százával dolgoznak itt az orosházi iparitanulóintézet diákjai is. Az idősebbek nagy hozzáértéssel mutatják az unokáknak, hogyan kell lehánta- ni a csuhét. Az ifjúság nagy- nagy igyekezettel, kissé ügyetlenül foszt. Megesik, hogy fordítva veszik kézbe a csövet. A munkák megköny- nyítésére a cső torzsáját húsvágó bárddal vágják le. Fényes nappal fosztanak, azokban az órákban, amikor mi annak idején a földön dolgoztunk. Nem lekváros kenyeret esznek, nem folyik egybe nehéz fizikai munkával a nappal és az éjszaka. De nincsen nótá- zás, nem hallatszik a citera- szó sem. Azért mégis sikerült lencsevégre kapni a kézi kuko- ricafosztást, ami ma is időt rabló, aprólékos munka. Ary Róza A csöveket csak a szállítószalagra kell önteni a kaskákból, zsákokból, így emberi kéz érintése nélkül kerülnek a szállító gépjárművekre Fotó: Veress Erzsi Minden évszak sajátos természeti szépségekkel ajándékozza meg az emberiséget. Télen örülünk a hónak, az ezüstösen csillogó zúzmarás fáknak, bokroknak, tavasszal a rügyfakadásnak, az élet pezsdülését jelentő kikeletnek, nyáron a virágzó réteknek, az aranysárgán ringó búzamezőknek. És őszszel?... Valahányszor beköszönt az ősz, nekem Petőfi Sándor gyönyörű sorai jutnak az eszembe: „Itt van az ősz, itt van újra, S szép, mint mindig énnekem. Tudja Isten, hogy mi okból Szeretem, de szeretem.” A halhatatlan költővel együtt talán azért szeretjük annyira az őszt, mert ilyenkor takarítjuk be az egész év fáradságos munkájának gyümölcsét. Számvetést csinálhat a gazda: hogyan sáfárkodott a természet adta lehetőségekkel. Nem tudom, ki hogyan van vele, én ma sem tudok meghatódottság nélkül elmenni a termőföld „sárga aranyát”, a kukoricát szállító gépjárművek mellett. Olykor meg-megállok egy tábla szélén, szinte földbe gyökerezik a lábam, úgy figyelem a nagy teljesítményű kombájnok munkáját. Csak megy, mendegél a gépóriás, nyeli a kukoricasorokat. Nyomában csak a tarló marad. Menet közben levágja a szárat is, összeaprítja, a lemorzsolt szemeket pedig szállító gépjárművekre üríti. Megpróbálom kiszámítani: hány ember nehéz fizikai munkáját helyettesíti egy- egy gép? Nem sikerül. De talán ez nem is olyan fontos ... Manapság a kukoricabetakarítás jóformán a kornbáj- nosok és a szállítómunkások dolga. Mások szinte észre sem veszik. A nagyüzemek szakemberei elkészítik a „menetrendet”, a többi a brigád dolga. Bennem azonban ifjúkori emlékeket kavar fel e látvány. Hiszen akkor kegyetlenül nehéz volt ez a munka. Hogyan is volt? Szűkebb hazámban, Szabolcs megye beregi táján szinte „szent” növényként tisztelték a kukoricát. Nemcsak az állatnak, de a szegény embernek is az „életet” jelentette ez a pázsitfűfélék családjába tartozó gabonaféle. Drága volt tehát minden szemje, sőt a szára, a levele és a töve is. Egész éven át a szegény ember fő eledele volt. Fogyasztotta kenyér, puliszka, kása és prósza gyanánt, de kukoricakásával töltötték a hurkát, a töltött káposztát is. Télidőben valóságos csemege volt, ha szemes kukoricát főzött a háziasszony. Szomorú és egyben nagyon vidám, sok kedves emlék fűz a kukoricabetakarításhoz. A vetés, a kapálás csak-csak „elment”, de az őszi betakarítás az emberfeletti erőfeszítéseket követelt. Az én falumban kalákában dolgoztak a parasztemberek. Megegyeztek a gazdák egymás között: ki, mikor kerül sorra. Aztán az apró kispar- cellákon megjelentek a sógorok, komák, jó barátok, a jányok és a legények. Hajnalok hajnalán érkeztünk a mezőre, tarisznyánkban lekváros kenyérrel, a csobolyóban, cserépkorsóban ivóvízzel. Először alkalmi utat vágtunk a kukoricaföld közepén. Itt ballagott végig az ökrös szekér, amelyre feldobáltuk a csöveket. Két-két sort fogtunk mindannyian a kukoricából. Kézzel, csuhéval együtt törtük a kukoricacsöveket, nyakunkba akasztott vászon- köténybe gyűjtöttük, s amikor megtelt, a nehéz „batyut” kicipeltük az alkalmi útra. Kutyej Pál békéscsabai evangélikus lelkész minden ősz- szei hazamegy Tótkomlósra, és segít édesapjának a háztájiban termett hibrid kukorica fosztásában Ha rágondolok, ma is érzem a karom, lábam égő fájdalmát. Hiszen a száraz kukoricalevél össze-vissza karmolta a bőrünket, gyakran serkent vér. Ráadásul másodnövényként tököt termeltek a kukoricaföldön, s a száraz inda tüskéi sem kímélték lábunk szárát. A szárat éjjel vágtuk, amikor még harmatos volt, s nem hulltak le a levelek, így értékesebb takarmányt kaptak a jószágok. A szár JEGYZET Tíz és fél milliés piac Piacra termelünk, pénzért dolgozunk, piacról élünk. Közgazdasági értelemben a piac a termékeknek és a szükségleteknek kínálat és kereslet formájában való találkozó- és ütközőhelye, ahol a termékek gazdát cserélnek. Itt derül ki végső soron, mit érnek. Manapság szinte mindenki a külső piacokról beszél: olyan termékeket kell előállítanunk, amelyekért a világpiacon jó árat kapunk. Szinte mindenki a külső egyensúlyról beszél, tehát arról, hogy mekkora az ország adósságállománya, hogyan lehet az eladósodási folyamatot megállítani? Nehéz gazdasági helyzetben előfordul, hogy egy olyan részcél, mint a külső egyensúly, a főcél rangjára emelkedik. De ilyenkor is a szocialista gazdaság alapvető célja marad az emberek egyre növekvő anyagi és kulturális szükségleteinek lehető legteljesebb kielégítése, a belső gazdasági, politikai és hangulati egyensúly fenntartása, erősítése. Nincs arra tapasztalat, de közgazdasági elmélet sem, hogy a külső egyensúly tartósan fennállhat-e a belső egyensúlytalanság körülményei között. Nincs tapasztalat arra, hogy egy ország helyzete rendbe jön a belső ellátás rovására. A belső egyensúly alapeleme a lakossági ellátás egyensúlya, kiegyenlítettsége, egyenletessége, a kínálat és a kereslet megfelelése nagyságban és összetételben. Tíz és fél milliós piac nem kis piac. Érdemes és gazdaságos erre a piacra termelni. Az MSZMP XII. kongresszusának határozata szerint is a külkereskedelmi és a nemzetközi fizetési mérleg egyensúlyi helyzetének javításában „alapvető szerepe van a belső egyensúlyi tényezők megszilárdításának”. Nem lehet hatékony az olyan szerkezetátalakítás, amely belföldi hiányokra, ellátási zavarokra vezet. A létbiztonság fontos eleme a fogyasztói biztonság. Ennek két elágazása van: az árbiztonság és az ellátási biztonság. Nem tarthatjuk a lakosságot állandó bizonytalanságban afelől, hogy mikor hogyan alakú] az árszínvonal, illetve mikor mi fog a piacról, az üzletekből eltűnni. Az ellátási biztonság és a termelékenységnövekedés egymással egyenrangú követelmények: egymás feltételei, s mindkettő a jólét növelésének szolgálatában áll. Rövid távon az ellátási biztonság a népgazdasági termelékenység követelménye elé is léphet. Meg kellene például szüntetni néhány termék termelését, mert ez gazdaságtalan. De mégsem lehet megszüntetni, mert ezekre a termékekre szükség van. És mivel szükség van rájuk, talán nem is olyan gazdaságtalan a termelésük. A gazdaságosság nemcsak hatékonysági, jövedelmezőségi kategória, hanem arányossági kategória is. Az a tény, hogy valami kell, a terméknek, a termék előállításának kedvező gazdasági megítélést ad. Nem ok nélkül mondjuk napjainkban kissé halkabban, hogy a gazdaságtalan termelést meg kell szüntetni, és kissé hangosabban azt, hogy a szükséges termelést tovább kell folytatni. A termelési szerkezet korszerűsítése, azt is jelenti, hogy e kínálat az eddiginél jobban igazodjon a belföldi szükségletekhez. Az év eddig eltelt hónapjaiban a nehéz körülmények között is iparunk és mezőgazdaságunk ezt a követelményt szem előtt tartotta. Köszönet és megbecsülés jár érte. Di Pirityi Ottó
