Békés Megyei Népújság, 1980. október (35. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-17 / 244. szám

1980. október 17., péntek o A munkapadtól a vezérigazgatóig A gyomai építők példája III. A túlszabályozás délibábjai Nemcsak a méreteken múlik Utaltunk már rá, hogy a túlméretezett, sok lépcsős vállalati belső irányítási rendszerben (amely tehát ta­goltságában, teljesítőképes­ségében és bonyolultságában nagyobb, mint amekkorát a fejlesztés, termelés, forgal­mazás nagyságrendje, ta­goltsága, bonyolultsága meg­kíván, amely nagyobb, mint például a hazai iparban a vállalatok közötti munka- megosztás, a kooperáció va­lóságos szintje szükségessé tesz), nos, ebben a rendszer­ben egyes szinteken, osztá­lyokon olyan „mechanizmus alakul ki, amely az adott részleg számára — a rend, a fegyelem, az ügymenet za­vartalansága jegyében — automatikusan „kitermeli” a feladatokat, sőt: a külön ér­dekeket is, amelyek nem feltétlenül esnek egybe az egész vállalati kollektíva ér­dekeivel. Nézzünk most er­re egy-egy érdekes, és elég­gé általánosítható esetet. Sok helyen a rendtartás­hoz tartozik, hogy a szállítási osztály csak akkor vállal fu­vart a raktárnak, műhelynek, ha azok 72 órával előbb át­küldték a megrendelést. Ez az előretartás egyfelől való­ban nem haszontalan, hi­szen így jut idő a legfonto­sabb szállítások kiválasztá­sára, a fuvarok összeházasí­tására, tehát a szállító kapa­citás legkedvezőbb kihaszná­lására. Másfelől' azonban az előrendelés a vállalat vala­mennyi részlegét arra kész­teti, hogy megrendeléseiket a hét minden napjára előre le­adják, hiszen ebben a rend­szerben könnyebb lemonda­ni, mint megszerezni a ka­pacitást. A rendszer tehát végül is nem alkalmas ar­ra, hogy a szállítási kapaci­táskihasználást optimalizál­ja. E rendszer merev alkal­mazása anélkül, hogy a meg­rendelőket is érdekeltté ten­nék a kapacitás optimalizá­lásában, s csak utasítják azokat, valójában csak a szállítási osztály munkáját könnyíti meg: 72 órával előbb elkészíthetik a beosz­tást, sohasem kell kapkod­niuk, s ha valahova, ahol nem szóltak idejében, nem jut kapacitás, a felelősség nem őket terheli. A kapaci­tást azonban e rendszerrel nem lehet optimalizálni, csak formálisan. A szállító- kapacitás szétosztása a szál­líttatok között, egyszer s mindenkorra, alighanem kedvezőbb kihasználást ered­ményezne. Ehhez az kellene, hogy a nagyvállalatokon, trösztökön belül — a belső mechanizmus reformjának első lépéseként — esetleg önelszámoló egységeket hoz­zanak létre: jogokkal, eszkö­zökkel, kötelességekkel és felelősséggel ellátva azokat. Ez a megoldás kivált akkor tűnik ésszerűnek, ha a nagy- vállalati központ, s a telep­helyek egy része között több mint 100, olykor 200—300 ki­lométer a távolság. A „különérdek-mechaniz- mus”, a túlszabályozott vál­lalati belső szervezetekben a legtöbb főosztálynál kiala­kul. Annak idején például az üzemfenntartási osztályokat, gondnokságokat azért szer­vezték meg, hogy a terme­léssel foglalkozókat mente­sítsék a munkához szükséges apróbb eszközök, segédanya­gok, bútorok stb. beszerzésé­től, gondozásától, rendben tartásától. Ezek az osztályok tehát kezdetben összegyűjtöt­ték és teljesítették a termelő vagy irányító részlegek igé­nyeit, kívánságait. Ma az a helyzet, hogy nem gyűjtik az igényeket, hanem elbírál­ják. S ha a gondnokság meg­takarít a fenntartási költsé­gekből, prémiumot kap. Nem lehet tehát csodál­kozni azon, ha ezek a rész­legek a keretek elosztását azzal kezdik, hogy félrete­szik az év végi megtakarí­tást. A munkakörülmények javítását szolgáló összeg egy része így válik tehát a gond­nokság prémiumalapjává. Az ma már senkinek sem jut az eszébe, hogy az e célra szánt összegeket tulajdonképpen már szükségtelen még egy­ezer megspórolni, hiszen ez­zel akkor takarékoskodtak, amikor a vállalat pénzét el­osztották: mire, mennyi jut. Külön érdekké vált pél­dául az is sok helyen, hogy a garázs ne lépje túl a te­herautók havi kilométerke­retét. Ezért nem egy helyen megesik, hogy a hónap utol­só napjaiban az árut bérfu­varozóval szállítják, mert a garázs nem ad kocsit. A bér­fuvar ugyan költségtöbblettel jár, de az eltűnik a vállalati általános költségek között (eddig legalábbis eltűnt), a garázs viszont jogosult lesz a prémiumra. Nemcsak egyszerűbb len­ne a vállalati élet, az ügyin­tézés, hanem csökkennének a termelési költségek is, ha például a telephelyek veze­tője rövid úton eldönthetné, hogy ha elromlik egy beren­dezés, van-e ideje megvárni a központi tmk javítóit, vagy inkább külső javítókra bízza. Vagy, ha a raktár szabadab­ban rendelkezhetne — a raktáros oszthatná be — a szállítóeszközökkel, vagy legalábbis azok egy részé­vel. E példákat persze a tel­jesség igénye nélkül, csupán a kialakult helyzet érzékel­tetésére hoztuk1 fel, hogy nyomába eredjünk annak: a túlzott ügyviteli, irányítási centralizáció hol, miben, mennyire képes hátráltatni a rugalmas, gyors, ésszerű munkát, gátat vetve a kez­deményezőkedvnek, sová- nyítva a felelősséget a vég­rehajtás szintjein. Pont azo­kat az értékeket szorítva ez­zel a háttérbe, amelyekre a következő években — de már ma is — a legnagyobb szükség van. Igaz, az 1980-ban életbe léptetett intézkedések, és az új szabályozók után számíta­ni lehet arra, hogy a vállala­tok az eredményes gazdálko­dás érdekében minden lehet­séges tartalékot igyekeznek majd kiaknázni. A vállala­tokra nehezedő gazdasági kényszer eddig valóban nem volt akkora, hogy saját ve­zetési, ügyviteli stílusukat és intézményrendszerüket is kritika alá vegyék. Várható, hogy a következő időszak­ban az ebben rejtőző tarta­lékok felkutatása is szüksé­gesnek mutatkozik majd a vállalatok szemében. Ahol a számításoknál gon­dolnak arra, hogy saját bel­ső mechanizmusuk milyen hatással van az eredményes­ségre — például az új gyárt­mányok átfutási idejét, a beszerzés átfutási idejét, a piaci információk hasznosí­tásának sebességét, vagy az újítások, javaslatok', kezde­ményezések elbírálásának időtartamát is elemezve —, ott aligha marad kétség afelől, mi az igazi jelentősé­ge egy nyitott, rugalmas, tel­jesítményre (s nemcsak az ellenőrzésre) orientált, a reálfolyamatok nagyságrend­jével összehangolt belső in­tézményrendszernek. Lehet-e ezt várni, szüksé­ges-e mindenütt elvégezni ezt a számvetést — erről ér­demes lenne szélesebb kör­ben is véleményt cserélni, gyakorló vállalati vezető szakemberekkel, szakmun­kásokkal, műszakiakkal, köz­gazdászokkal: várjuk a véle­ményeket. Gerencsér Ferenc (Vége) A kisüzemi juhtartás integrálásáért A megyei tanács végrehaj­tó bizottsága egy korábbi határozatában megbízta a mezőgazdasági és élelmezés- ügyi osztályt, hogy dolgoz­zon ki javaslatot a juhte­nyésztés integrálására, ugyanolyan feltételekkel, mint ahogyan az a sertés- tenyésztésben van. Az el­gondolást indokolja, hogy a megyében megfelelő legelő­terület áll rendelkezésre, s több gazdaságban hagyomá­nyai vannak a juhtenyésztés­nek. A határozat értelmében a Füzesgyarmati Lucerna-* Szálastakarmány-termesz- tési és Juhtenyésztési Rend­szer, valamint a tsz-szövet- ség bevonásával nemrég nemrég megvizsgálták a kis­üzemi juhtartás integrálásá­nak üzemi feltételeit. A juhtenyésztési rendszer együttműködésen alapuló feladata 16 megyei mezőgaz­dasági nagyüzem juhászaié­nak fejlesztése. Ezen belül a juhállomány növelése, megfelelő telepek kialakítá­sa, a korszerű gyep gazdál­kodás-bevezetés és új tech­nológia alkalmazása. A tag­gazdaságok a juhállomány fejlesztésében viszonylag rövid idő alatt figyelemre méltó eredményeket értek el. Az 1979. évi anyajuhlét­szám 13 százalékkal volt na­gyobb, mint az azt megelő­ző évben. A juhászat fej­lesztésével kapcsolatos, ko­rábban megkezdett beruhá­zást 9 taggazdasóg fejezi be ez év végéig. A megyében 9 olyan juhászattal foglalkozó mezőgazdasági nagyüzem van. amelyeknek a juhte­nyésztési rendszerhez való kapcsolása célszerű, s ezzel megteremthetők .a kisüzemi juhtartás integrálásának fel­tételét képező bázisüzemek köre. A megyében a háztáji juh­tartás erősítésének folyama­ta jellemző. Kialakultak a közös és háztáji gazdaságok közötti együttműködések a juhtenyésztésben is. (Példá­ul a szeghalmi Sárrét, a zsa- dányi Magyar—Lengyel Ba­rátság, a hunyai Hunyadi, a kötegyáni Petőfi Tsz-ekben.) Ennek keretében a közös gazdaság biztosítja ,a háztáji részére a tenyészalapanya­got, legelőt bocsát rendelke­zésre, illetve takarmányt ad, és szervezi a kisüzemben előállított gyapjú, bárány értékesítését. Ennek az együttműködésnek a fejlesz­tése elsősorban ezekben az üzemekben indokolt. A lehe­tőségek felmérése alapján meghatározták azokat a kö­zös gazdaságokat, ahol a kisüzemi juhtartás integrált feltételei adottak. Ilyen pél­dául a már felsoroltak mel­lett a sarkadkeresztúri Egyetértés, a köröstarcsai Petőfi, sőt ezeken kívül is található olyan közös gazda­ság, amelyekben megértek ehhez a feltételek. A kisüzemi sertéshizlalás és -értékesítés szervezésében szerzett tapasztalatokat fel­használva a juhtenyésztési rendszerrel és az illetékes területi tsz érdekképviseleti szervvel megkezdték a kis­üzemi juhtartás integrálásá­ra vonatkozó ajánlások ki­dolgozását. Ezek elkészülte után megkeresik az érdekelt tér,:, elősző vetkezeteket az integráció modellszerű beve­zetését javasolva. a nagyság Nem bővelkedik manapság az építőipar dicséretekben. Talán el is túlozzuk a helyzetet, így az elmarasztalásnak sokszor általánosító jellege van. Pedig akadnak olyan ki­vételek is, amelyek saját lehetőségeikhez mérten azt nyújtják, amit el lehet várni tőlük. Ezek közé tartozik a Gyomai Fa- és Fémipari Szövetkezet, amely az V. öt­éves tervben alapvetően teljesítette feladatait. Melyek voltak ezek? Gonda Károly, a szövetke­zet elnöke emlékeztet arra, hogy egy évtizeddel ezelőtt több, különböző profilú kis szövetkezetből jött létre a jelenlegi. A beolvadók ter­mészetesen hozták magukkal szakmáikat, s a végén már tucatnyi részleg tevékeny­kedett a szövetkezetben. Dönteni kellett tehát, hogy melyek maradjanak meg, melyeket számolják fel. A profiltisztításban az volt a cél, hogy olyan tevékenysé­geket alakítsanak ki, ame­lyekre igény van, és ame­lyek gazdaságosan folytatha­tók. így maradt meg három: a faipari, a vasipari és az építőipari részleg. Ami az elsőt illeti, bel­földre készített termékei hi­ányt pótolnak, szólóbútoro­kat, kanapékat, székeket, fo­telokat, asztalokat gyárta­nak. Ezenkívül tőkés piacra szállítanak kerti garnitúrá­kat, pincebútorokat, szállo­dai szobákhoz asztalokat, székeket. Fantáziát látnak ebben továbbra is, ezért má­sik két szövetkezettel afféle bútoripari társulást akarnak létrehozni, amelyben meg tudják osztani a munkát, és termékeiket egy nemzetközi­leg elismert bútorkereske­delmi vállalat bevonásával forgalmaznák. Kooperációban dolgozik a vasipari részleg is. Az utca páratlan oldalán a szövetke­zet, páros oldalán a vegyes­ipari vállalat telepe van, épp egymással szemben. így nem nehéz, sőt nem is költséges a kooperáció, hiszen csak át kell vinni egy-egy alkatrészt az úton, és helyben van. Él­nek is ezzel a lehetőséggel, ÉTI-kazánokhoz készítenek számos alkatrészt. A legjelentősebb azonban, községpolitikai és társadal­mi hasznossága miatt, az építőipari tevékenység. Igaz, hogy a gyomai szövetkezet is azon hat üzem között van, amelyek tekintélyes hitelt kaptak a fejlesztéshez, és eb­ből — együttesen legalábbis — keveset valósítottak meg. Csakhogy a legkisebb lema­radás épp a gyomainál van, és nem is egészen rajtuk múlott, hogy nem tudták megvásárolni a kért gépe­ket. A technológiát azonban így is korszerűsítették. A földmunkához és a betono­záshoz teljes gépláncot ala­kítottak ki, az ásástól a be­ton konténeres szállításán át az utolsó simításig mindent gép végez. Nemcsak laká­sokhoz tudják használni ezt a technológiát, hanem köz­művek építéséhez is. így ké­szül jelenleg a két település csatorna-gerincvezetéke, át­adás előtt van a közös víztá­roló, ezenkívül a gyomai és az endrődi tsz-eknél is épí­tenek közműveket. Hasznát veszik azonban a hagyomá­nyos építési technológiának is. Jó példa erre az endrődi 12 + 1 tantermes iskola, ahol az egy tanteremre jutó ön­költség 1 millió forint volt, a nagyvárosokban ez 2,5—5,5 millió forint. S az endrődi iskola mérete, ellátottsága sem rosszabb, mint ami négyszer-ötször drágább. A tudatosság megnyilvá­nul a településfejlesztésben is. Ügy mondhatnánk, hogy az üzem tevékenysége két településre terjed ki, ám itt ennél többről beszélhetünk. Szó szerint az összeépítésről, aminek látható jele a két község közötti területen épü­lő lakótelep, s majd az lesz az ugyanide tervezett 8 tan­termes iskola. De az Endrő- dön és Gyomán épült többi létesítmény is — lakások, ABC-áruházak, bölcsőde — a leendő egy települést gaz­dagítja. Különösen figye­lemre méltó a lakásépítés, Endrődön 68 készült, Gyo­mán 65 építése folyik, s a VI. ötéves tervre mintegy 200 OTP-lakást szeretnének felépíteni. Mindez annak a 8 millió forintos fejlesztésnek is tu­lajdonítható, amely az V. öt­éves tervben volt. Ennek eredményeként a termelési érték öt év alatt 12 millió forinttal nőtt, miközben a létszám több mint 10 száza­lékkal csökkent. A dolgozók sem jártak rosszul, a bér- színvonal 9 ezer forinttal magasabb, mint öt esztendő­vel ezelőtt volt, s ma meg­haladja az évi 41 ezer forin­tot. Lehetne még sorolni a szá­mokat, mutatókat — lenne közöttük bizonyára olyan is, ami nem hízelgő —, a lé­nyeg azonban, hogy lehet öt­vözni a korszerűt a hagyo­mányossal, csak fel kell mér­ni azt, hogy milyen felada­tok vannak, s ezek ellátá­sához megteremthetők-e a feltételek. Mert nem mindig a' szupertechnika az egyedüli üdvözítő. S. F. Téglaipari gépek — exportra, belföldre A békéscsabai új téglagyár ré­szére készül a bagger, amely óránként 30 köbméter anyagot termel majd ki Fotó: Veress Erzsi A Dél-alföldi Tégla- és Cse­répipari Vállalat békéscsabai gépgyártó üzeme az idén 55 mil­lió forint értékű téglaipari gé­pet és alkatrészt állít elő. A termékek 60 százaléka exportra — Olaszországba, az NSZK-ba és Indonéziába — kerül. Hegesztik a nyugatnémet meg­rendelésre készülő szekrényes adagoló egyik alkatrészét Az előtérben látható ke­mencekocsiból ez év vé­géig 94-et szállítanak In­donéziába

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents