Békés Megyei Népújság, 1980. október (35. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-01 / 230. szám

1980. október 1., szerda NÉPÚJSÁG TELEX * BUDAPEST Marian Dobrosielski len­gyel külügyminiszter-helyet­tes, Szarka Károly külügy­miniszter-helyettes meghívá­sára, konzultációt folytatott Budapesten. Fogadta őt Pú­ja Frigyes külügyminiszter, Nagy János külügyminiszté- riurni államtitkár és Roska István külügyminiszter-he- .lyettes. m MOSZKVA Kedden délutánra beállí­totta saját „világcsúcsát” Valerij Rjumin, a Szaljut—6 űrállomás veterán mérnöke: ekkor érte el másodízben a 175. napot a világűrben. El­ső expedícióján Vlagyimir Ljahov, másodikon Leonyid Popov volt társa az űruta­záson. Popov és Rjumin egyelőre még folytatja szol­gálatának teljesítését az űr­állomáson, s minden bizony­nyal újabb rekord időtarta­mú űrutazás részese lesz. * * * Az előre megadott időben, moszkvai idő szerint rövid­del húsz óra után kapcsoló­dott össze kedden este a Progressz—11. teherűrhajó a Szaljut—6. űrállomással. # BAGDAD A bagdadi francia nagy- követségről származó érte­sülés szerint az iráni légierő vadászbombázói kedden tá­madást intéztek a francia— iraki együttműködéssel épült bagdadi atomkutató központ ellen. Részletek nem ismere­tesek. Bagdadi értesülések szerint 11 halálos és több tucat sebesült áldozata volt annak a bombatámadásnak, amelyet az iráni légierő ked­den délelőtt intézett az iraki főváros ellen. Az áldozatok többsége egy olajfinomító munkásai közül került ki. * NEW YORK Az ENSZ-közgyűlés 35. ülésszakának politikai vitá­jában a felszólalók nagy többsége rámutatott arra, hogy az Egyesült Államok ál­tal szított fegyverkezési ver­seny homlokegyenest ellenté­tes az emberiség érdekeivel. Pierre Nze, a Kongói Népi Köztársaság külügyminiszte­re, aki beszédében az általá­nos és teljes leszerelés konk­rét megvalósítása mellett foglalt állást, kijelentette, hogy Kongó határozottan el­lenzi új katonai bázisok lét­rehozását az afrikai konti­nensen, és síkra száll azért, hogy Afrika a béke övezeté­vé váljék. $ MADRID Keddre virradóan meggyil­kolták Vitorlában Jósé Ig- nacio Ustarant, a spanyol kormánypárt, a Demokrati­kus Centrum Unió egyik baszkföldi vezetőjét. Usta­rant az este lakásáról hur­colta el három ismeretlen fegyveres, két fiatalember és egy nő. A politikus szitává lőtt holttestét hajnalban ta­lálták meg a kormánypárt vitoriai párthelyisége előtt egy gépkocsiban: # KAIRÓ Az egyiptomi rendőri szer­vek „kommunista, illetve szélsőséges vallási csoporto­kat” számoltak fel az elmúlt napokban — közölte hétfő este a belügyminiszter. Mohamed Nabavi Iszmail, aki a kormányzó Nemzeti Demokrata Párt első kong­resszusán szólalt fel, arról tájékoztatott, hogy az elmúlt negyvennyolc órában 49 em­bert tartóztattak le, akik — állítása szerint — egy magát „Egyiptomi Kommunista Szervezetnék” nevező moz­galom tagjai. A belügymi­niszter szerint a csoport .kommunista társadalom fel­állítását tervezte fegyveres erő alkalmazásával”. L. I. Brezsnyev az ázsiai helyzetről Magas szintű szovjet—indiai tárgyalások kezdődtek Moszk­vában. A képen (középen) Leonyid Brezsnyev és N. S. Reddi (Telefotó) Az ázsiai helyzetről, a nemzetközi kérdésekről, a szovjet—indiai kapcsolatok­ról mondott beszédet Leo­nyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksé­gének elnöke kedden azon a vacsorán, amelyet a Legfel­sőbb Tanács Elnöksége adott a hivatalos baráti lá­togatáson a szovjet főváros­ban tartózkodó Reddi indiai köztársasági elnök tiszteleté­re. — A nemzetközi helyzet, így az ázsiai földrész hely­zete napjainkban korántsem egyszerű — jelentette ki Brezsnyev. — Nem nehéz megérteni, mi váltotta ki ezt, elegendő csupán néhány kérdést feltenni. — Ki támadott Vietnam­ra, ki semmisítette meg bé­kés városait és falvait? Ki nyújtott ösztönzést ehhez az agresszióhoz? Ki az, aki mindmáig nem hagyja bé­kében Kambodzsát, amely­nek népe csupán egyet akar, békében építeni új életét? Ki szervezi és irányítja az afgán ellenforradalmat, ki bujtogatja Pakisztánt szom­szédai ellen? Kinek a repü­lőgép-anyahaj ói és különle­ges egységei fenyegetik Da­moklész kardjaként a Per­zsa-öböl és a Vörös-tenger térségének független álla­mait? Ki hoz létre új kato­nai támaszpontokat az Indi­ai-óceán térségében, a Kö­zel- és Közép-Keleten, Afri­kában? — Az említett kérdésekre adott válasz világosan meg­mutatja, honnan származik világunkban ma a veszélyes feszültség. — A világ ezekben a na­pokban lett tanúja Irán és Irak, a két szomszédos, a Szovjetunióval baráti vi­szonyban levő ország fegyve­res konfliktusának. Aligha vélhetjük, hogy csupán a tragikus meg nem értés ta­szította szembe egymással a két népet, ezekben a szá­mukra nehéz időkben. Nyil­vánvaló, hogy a konfliktus füzében valaki saját pe­csenyéjét akarja sütögetni. — Ha azt kérdezik, hogy kicsoda, a válasz az, hogy azok, akiknek nem tetszik az imperialistaellenes erők összefogása a Közel- és Kö­zép-Keleten. Azok, akik sa­ját ellenőrzésük alá akarják helyezni a közel- és közép­keleti olajat, akik arról ál­modoznak, hogy Iránt ismét katonai támaszponttá, az imperializmus csendőrposzt­jává változtathatják. Sem Irán, sem pedig Irak nem nyer a kölcsönös pusztítástól, a vérontástól, egymás gaz­daságának szétrombolásától. Csak az a harmadik fél nyer ezáltal, amelyiktől távol áll­nak a térség népeinek érde­kei. A Szovjetunió azt kíván­ja, hogy Irán és Irak a tár­gyalóasztal mellett rendezze vitás kérdéseit. — Általánosságban az a véleményünk, hogy a hábo­rú napjainkban nem válhat az államok közötti vitás kér­dések rendezése eszközévé, és nem is kell, hogy ez így tör­ténjék. S még inkább érvé­nyes ez az olyan feszültség­gel terhes térségre vonatko­zóan, mint amilyen a Közel­és a Közép-Kelet. A béke- szerető szovjet külpolitika arra irányul, hogy az embe­riséget megszabadítsa a há­ború fenyegetésétől. Alig néhány napja a Szov­jetunió az ENSZ szószékéről ismét egész átfogó intézkedé­si programot terjesztett elő a béke megszilárdítására, a nemzetközi légkör megjaví­tására. Ez az irányvonal számításba veszi a világ mai realitásait, érthető a népek számára, megfelel óhajuk­nak. Leonyid Brezsnyev beszé­dében méltatta a szovjet— indiai kapcsolatokat, és rá­mutatott: Reddi elnök láto­gatása ismét tanúbizonysá­got ad arról, hogy a két or­szág a baráti szovjet—indiai kapcsolatok továbbfejleszté­sére és megszilárdítására tö­rekszik. Hangsúlyozta: a két ország kapcsolata évről évre bővül, mind sokolda­lúbbá válik és egyre jelentő­sebb tényező a háborús fe­nyegetés elleni küzdelemben, Ázsia és az egész világ bé­kéje megszilárdításában. A szovjet államfő méltatta In­dia külpolitikáját, amely a békés egymás mellett élés és az el nem kötelezettség el­vein alapul, és megérdemelt tekintélyt vívott ki magá­nak. Indira Gandhi, e ki­emelkedő ázsiai politikai sze­mélyiség kormányának po­litikáját a békeszerető tö­rekvések, a józan ész és a realizmus jellemzi. Napja­inkban nem lehet a szó szo­ros értelmében erkölcsö­sebb, tisztességesebb politi­ka, a népek szívéhez és jó­zan eszéhez közelebb álló politika, mint a béke, az enyhülés, a fegyverkezési verseny megszüntetésének politikája. Örömünkre szol­gál, hogy e célok felé töre­kedve együtt haladunk In­diával — mondotta beszédé­ben Leonyid Brezsnyev. — Az indiai—szovjet ba­rátság és együttműködés nem csupán kétoldalú kapcsola­tainkat gazdagította, hanem hozzájárul Ázsia és az egész világ békéjéhez és stabilitá­sához — hangoztatta válasz­beszédében az Indiai Köz­társaság elnöke. Ma nyílik Moszkvában az SZVSZ főtanácsának ülése Közélet — diplomácia Az MSZMP Központi Bi­zottságának meghívására kedden Budapestre érkezett az Amerikai Egyesült Álla­mok Kommunista Pártjának küldöttsége: dr. James Jack­son és Helen Winter a Poli­tikai Bizottság tagja, a KB titkára. A delegációt a Feri­hegyi repülőtéren Horn Gyu­la, az MSZMP KB külügyi osztályának helyettes vezető­je fogadta. * * * Dr. Trautmann Rezső, a Nép- köztársaság Elnöki Tanácsának helyettes elnöke, Lázár György, a Minisztertanács elnöke, és Ap­ró Antal, az országgyűlés elnö­ke fogadta Kiss Jánost, hazánk­nak a Nicaraguái Köztársaságba akkreditált, rendkívüli és meg­hatalmazott nagykövetét, aki a közeljövőben utazik állomáshe­lyére. Szerdán délután ünnepé­lyes keretek között nyitják meg Moszkvában, a Szak- szervezetek Házának oszlop­csarnokában a • Szakszerveze­ti Világszövetség főtanácsá­nak ülésszakát. A mintegy 190 millió dolgozót egyesítő szervezet vezető testületé az SZVSZ fennállásának 35. ju­bileuma alkalmából ül ösz- sze, s tárgyalásainak napi­rendjén számos időszerű kér­dés szerepel: így a szakszer­vezetek feladatai a békéért és a leszerelésért vívott küz­delemben, teendőik a dolgo­zók jogaiért vívott harcban, a munkanélküliség és az inf­láció problémája. A tanácskozásra Moszkvá­ba érkezett Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára, az SZVSZ elnöke. Gáspár Sándor hét­főn és kedden több megbe­szélést folytatott az SZVSZ és a különböző országok szakszervezetének képviselői- val. Kedden Moszkvában szá­mos előkészítő megbeszélésre került sor a főtanács ülésére érkezett küldöttek között. Több ország szakszervezeti delegátusa találkozott a szov­jet szakszervezetek központi tanácsának képviselőivel. AzJSZVSZ irodája szerdán délelőtt, a főtanács ülése előtt ül össze. A Brit Munkáspárt kongresszusán Blackpoolban felszólalt James Callaghan. A képen az ellenzékbe szorult párt veze­tője híveit köszönti (Telefötó) hírek hírek hírek u Felhős idő Ma: Malvin napja A Nap kél 5.43 — nyugszik 17.24 órakor. A Hold kél 22.48 — nyugszik 13.30 órakor. ÉVFORDULÓ öt évvel ezelőtt, 1975-ben* ünnepeltük meg először a zenei világnapot. Most ötö­dik alkalommal hívja fel a világ népeinek figyelmét a zene jelentőségére, az UNESCO 1975-ben hozott határozata szellemében. — SARKADON ma. október 1-én délután, a cukorgyár művelődési otthonában do­kumentumkiállítást rendez­nek, az ÉDOSZ megalaku­lásának 75. évfordulója tisz­teletére. A szakszervezeti életet bemutató eseményt Mihalik Éva, az ÉDOSZ megyei bizottságának poli­tikai munkatársa nyitja meg. A kiállítás október 11- cn zárja kapuit — BÉKÉSCSABÁN, a Tu­dományos Ismeretterjesztő Társulat városi értelmiségi klubjában a hét elején, kiál­lítás nyílt, ahol a Tótkom- lósi Háziipari Szövetkezet szőtteseit láthatják az ér­deklődők. — ÜJ NAGY TELJESÍTMÉ­NYŰ VETÖGÉP sorozat- gyártását kezdték meg a Győri Rába Magyar Vagon és Gépgyár mosonmagyar­óvári mezőgazdasági gép­gyárában. A berendezés, amelyből három kapcsolha­tó egymás mellé, 40 féle mag vetésére alkalmas, 10 órás műszakban 100 hektár terület vethető be vele. A három összekapcsolt gép munkaszélessége 13 méter. — GINSENGGYÖKÉR. Szovjet szakemberek meg­kezdték az „élet gyökere”, a ginsenggyökér palántáinak kiültetését. Ennek az érté­kes növénynek 2,2 millió darab palántáját ültetik el a szovjet távol-kelet déli ré­szén. A ginseng gyökér gyűjtését itt hat évvel ez­előtt kezdték meg és a szakemberek úgy vélik, hogy sikerült kitenyészteni az egzotikus gyökér „remény­keltő sarjait”. — A SZARVASI TESSEDIK SÁMUEL MÚZEUMBAN a múzeumi és műemléki hónap keretében október 1-én, ma délután 3 órától rendezik meg a „Műtárgyvédelem” című minitárlatot. A régé­szeti bemutatón Juhász Irén régész-muzeológus tart tá­jékoztatót az érdeklődőknek. — SZAKKÖRI ÉVADNYI­TÓ. A szarvasi Krecsmarik Endre Úttörőházban szep­tember 30-án. tegnap dél­után tartották az ünnepé­lyes szakköri évnyitót, ame­lyen az intézményben mű­ködő klubok, szakkörök^ ve­zetői, és a város úttörőcsa­patait képviselő pajtások vettek részt. — OKTÓBER 1-TÖL a ter­melői árak változása miatt — az Országog Anyag- és Árhivatal hozzájárulása alapján — átlagosan 11 szá­zalékkal emelkedik a zo­máncedények, 15 százalék­kal egyes gázfűtőkészülékek és 4—10 százalékkal a gáz vízmelegítők és gázkonvek­torok fogyasztói ára. Ezzel egy időben 3—15 százalékkal csökken egyes villanytűzhe­lyek és főzőlapok ára. Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások, szórvá­nyosan előforduló eső, zápor Időnként megerősödő, fölei a Dunántúlon átmenetileg viharossá fokozódó, észak- nyugatira forduló szél. A várható legalacsonyabb éj­szakai hőmérséklet: 4—9, a legmagasabb nappali hőmér­séklet 15—20 fok között. — A MEDGYESBODZÁS— PUSZTAOTTLAKAI Egyet­értés Tsz-ben szeptember 23- án, 'a telekgerendási Vörös Csillag Tsz-ben szeptember 27-én volt jelentős kárt oko­zó tűz. Az Egyetértés Tsz- ben csirkenevelő épület, a Vörös Csillag Tsz-ben négy szalmakazal égett le. A két- sopronyi Rákóczi Tsz-ben tűz következtében a forró levegős szárító károsodott — ÜJ TŰZVÉDELMI JOG­SZABÁLY. A Magyar Köz­löny 62. számában megje­lent a tűz elleni védekezés­ről, és a tűzoltóságról szóló 3/1980. (VIII. 30.) BM számú rendelet, amely a 4/1978. (vm. 1.) BM számú rende­let első részét hatályon kí­vül helyezte. A második rész helyébe várhatóan az utolsó negyedévben megje­lenő Országos Tűzvédelmi Szabályzat lép. A tűzvédel­mi jogszabályokat tartalma­zó jogszabálygyűjtemény annak hatálybalépését meg­előzően ez év végén jelenik meg, a. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó gondozásában. A kiadvány 1980. X. hó 15- ig rendelhető meg a Közgaz­dasági és Jogi Könyvkiadó­nál. — KÖZÚTI KÖZLEMÉNY. 1980. október 1-én 9 órától Békéscsabán a Temető sr Tanácsköztársaság út, Bartók Béla út közötti sza kaszát csatornaépítés mia lezárják a forgalom el Az említett útszakaszon építés ideje alatt csak au buszok közlekedhetnek. — AZ ELMÚLT HÉ? több tűzeset volt a m- ’ területén. A keletkt tűzkár meghaladja az < * millió forintot. A tüze: közül 5 lakóháznál forr elő, és sajnálatosan en> áldozatot is követelt. Szai són, a Damjanich utca szám alatt Kondacs La vasalóval melegítette fel ágyát, miközben elaludt, s ágynemű kigyulladt. A tűz következtében Kondacs La­jos életét vesztette. A to­vábbi lakóházi tüzek Bé­késcsabán, Gyulaváriban, Almáskamaráson és Csaba- csüdön voltak. — TIZENKÉT ÉV ALATT, az első „Dacia” típusú ko­csik megjelenése óta össze­sen mintegy 575 ezer sze­mélygépkocsi hagyta el a romániai Pitesti autógyárát. A gyár jelenleg hét típust gyárt a közismert Daciából, melyek közül a legújabb a kis fogyasztású „Dacia 1310” jelzésű modell. A Dacia ko­csikból eddig körülbelül 160 ezer került exportra a világ több mint 30 országába — ITTASAN VEZETTE se­gédmotor-kerékpárját szep­tember 28-án a késő esti órákban a Békéscsaba és Gyula közötti úton Megyeri János, 28 éves gyulai lakos és hátulról egy álló teher­autónak ütközött. A baleset következtében Megyeri Já­nos súlyos, nem életveszé­lyes sérülés* szenvedett. — szabAlytalan előzés Szeptember 30-án reggel Üjkf gyós belterületén Nyári Sánd( vontatóvezető a Telekgerend/ Állami Gazdaság dolgozója mezőgazdasági üzem tulajdc képző vontatóval előzés kő; • elütötte a vele azonos iráni- kerékpáron közlekedő K. László nyugdíjas, újkígyór kost. A baleset következtél kerékpáros sérüléseibe a színen belehalt. Az elnöki cipő nagy, vagy a je­löltek kicsik? (Fotó KS)

Next

/
Thumbnails
Contents