Békés Megyei Népújság, 1980. szeptember (35. évfolyam, 205-229. szám)

1980-09-17 / 218. szám

1980, szeptember 17., szerda Kidm-Md ló módszereket kínálunk 2. Több húst, olcsóbban Az eredményes gazdálko­dás legjobb eszköze, az egy­szerű, olcsó megoldások, módszerek alkalmazása. Az állattenyésztés, a hústerme­lés vizsgálatánál is szembe­tűnő ennek a megállapítás­nak az igazsága. Az elmúlt évtizedek ta­pasztalatai már rádöbbentet­tek arra, hogy nem az a leg­modernebb, ami a legdrá­gább, még csak nem is az a megoldás, amivel átlagon fe­lüli hozamokat érhetünk el — átlagon felüli költségek­kel. A rekordok mindenáron való hajszolása nem lehet reális cél. A termelés szer­kezetét, színvonalát is csak az adott feltételrendszerhez, gazdasági környezethez vi­szonyítva vizsgálhatjuk. A közgazdasági körülmé­nyek máris illuzórikussá tet­ték a kacsalábon forgó istál­lócsodákat, a túlzott mérté­kű abrakfelhasználást, a „vakon való etetést”, amikor nem a tényleges beltartalmi értékek alapján takarmá- nyoztak. Ezen már túl va­gyunk. Lehetőségeink azon­ban még nagyok a takarmá­nyozás tekintetében is, ha meggondoljuk, hogy állatte­nyésztésünk évi mintegy 85 milliárd értékű termeléséhez több mint 50 milliárdos költségű takarmány szüksé­geltetik. A takarmányköltség a marhahizlalásban meghalad­ja a termelési érték 70, a sertéshústermelésben megkö­zelíti a 65 és a csibenevelés­ben a 60 százalékát. Az ál­lattenyésztés egészében a tel­jes termelési érték 60 száza­lékát a takarmányköltség te­szi ki. Mit lehet tenni? Takaré­koskodni kell a drága abrak­kal. A kukoricát, a takar­mánybúzát például szárít­juk. A szárításhoz drága üzemanyagot használunk. Ugyanakkor a mesterséges szárítás következtében álta­lában csökken a takarmá­nyok tápértéke. Célszerű a nedves tárolás. Az ily mó­don tárolt csöves kukorica etetésével napi 3 forint ta- kormányköltség-megtakarí- tást is elértek már vemhes­kocák takarmányozásánál. A jelenleginél nagyobb mér­tékben alkalmazható a hasz­nosítható aminosavakra ala­pozott takarmányreceptek al­kalmazása is. A tömegtakarmányok — például a rétiszéna, csala- mádé stb. — olcsóbbá tehe­tik a termelést. Jelenleg az állattenyésztésben felhasznált takarmányenergiának alig több, mint 30 százaléka szár­mazik tömegtakarmányok­ból. A takarmányozásban, fi­gyelembe véve a jelenlegi ál­lományt, évente 4—4,5 mil­lió tonna úgynevezett nö­vénytermelési maradékot használhatnánk fel, ameny- nyiben a betakarítás, illetve a felhasználás feltételeit si­kerül megteremteni. A leg­nagyobb mennyiségben az említett növénytermesztési maradékok közül a kukori­caszár áll rendelkezésre. Hektáronként 50—55 mázsa szárral számolva, több mint 1,3 millió tonna keményítő­értéket és 95 ezer tonna emésztő nyersfehérjét hasz­nosíthatnánk. Nem nehéz kiszámolni, mit jelentene ez pénzben. A kukoricaszár mellett az árpa, a rozs, a borsószalma, a zöldborsószár, a leveles cukorrépafej ugyancsak olyan takarmá­nyozási tartalékunk, amit minél nagyobb mértékben ér­demes hasznosítani. A tö­megtakarmányok betakarítá­sánál alkalmazott gépek — esetenként kisebb kiegészíté­sekkel — alkalmasak a szó­ban forgó melléktermékek betakarítására is. Az egyes tényezők tehát összefüggenek. A gazdasá­gosság, a takarékos abrak- felhasználás, a tömegtakar­mány termelési színvonalá­nak fejlesztését feltételezi. A fejlett tömegtakarmány-ter- mesztés pedig a nagy értéket képviselő, ma még jórészt el­vesző, szántóföldi mellékter­mékek hasznosítását is fo­kozhatja. Mindez — a gyep­gazdálkodás fejlesztésével együtt — lehetővé tenné a közel egymillió hektárnyi tö- megtakarmány-termő földte­rület csökkenését, illetve a világpiacon mind keresettebb kenyérgabonával való hasz­nosítását, s egyben a közvet­len célt, a gazdaságosabb termelést, olcsóbb hústerme­lést is szolgálná. Eddigi eredményeink biz­tatóak. Silókukorica-termelé­sünkben a betakarítási idő helyes megválasztásával, és az időbeni betakarítással már sikerült elérnünk, hogy a megtermelt táplálóanyag 1976-hoz viszonyítva az el­múlt évben már közel a fe­lével növekedett. Gyepgaz­dálkodásunkban is javuló eredmények mutatkoznak: 5 év alatt 500 ezer tonnával nőtt az évente betakarított fűtermés. Keserű József A Gyulai Húskombinát vágóüzemében egy műszak alatt 1300 —1500 sertést bontanak \ Fotó: Martin Gábor Hutriaprém Gyuláról Az apró termetű, szép pré­met adó nutria .szerény ál­lat. Megél a háztartási hul­ladékon, és értékes prémmel hálálja meg a kis gondosko­dást. Ennek ellenére a gyu­lai tenyésztőknek elment a kedve tőle az utóbbi évek­ben. A feldolgozó ugyanis kész bőrt kért és a kister­melők nem találtak szűcsöt, aki vállalná a kikészítést. Ezen a gondon kívánt segí­teni a gyulai Munkácsy Tsz, amikor az év elején létre­hozta háztáji ágazatán belül a nutriatenyésztési részleget. A jelenleg 55 termelőt számláló részleg tagjai több színben nevelik a nutriát. A divatszín most a grönlandi zafír, a tsz szaktanácsadói főként ennek leadására ösz­tönöznek. De figyelnék arra is, hogy divatváltozás esetén azonnal, rugalmasan vált­hassanak, és olyan színű pré­met adhassanak, amilyet a feldolgozó kér. A szövetke­zet ágazatának szakemberei az idén szervezik egységes részleggé a nutriatenyésztő- •ket, jövő év elejétől pedig éves és hosszú távú leadási szerződéseket kötnek a ta­gokkal. Jövőre kétezer 500— háromezer bőr átvételével, cserzésével és értékesítésével számolnak. A háztáji részleg nagyon előnyösen, mindössze 5 százalék haszonért látja el a szaktanácsadást és a for­galmazást. Csökkenő létszám — hatékonyabb munkaerő- gazdálkodás A munkaerőhelyzet első félévi adatai arra utalnak, hogy a vállalatoknál meg­szűnőben van a munkaerő­pazarlás, és a létszám bőví­tése helyett most már egyre inkább a meglevő munkaerő jobb felhasználására töre­kednek. Az év első felében 75 ezerrel kisebb volt a lét­szám az anyagi ágazatokban, mint tavaly ilyenkor, ennek ellenére csak elvétve volt termelést, forgalmat akadá­lyozó munkaerőhiány. A fel­adatokat mindenütt el tud­ták látni, sőt az ágazati mi­nisztériumok véleménye sze­rint még mindig vannak a termelékenység növelésének további lehetőségei. A korábbinál valamivel ki­sebb létszámmal dolgoznak az iparban, építőiparban és a mezőgazdaságban. Kedve­zőtlen tény azonban, hogy a belkereskedelemben is csök­kent a foglalkoztatottak szá­ma, ahol pedig mind több emberre lenne szükség. Fel­merül a kérdés, hová „tűnt” ez a több tízezer ember. Elsősorban az oktatási és egészségügyi intézmények­ben és a szolgáltatóhálózat­ban helyezkedett el az „el­vándorolt” munkaerő. Emel­lett egyre többen vállalnak munkát a magánkisiparban. Mindezeken túl demográfiai okok miatt, az elmúlt félév­ben mintegy tízezerrel keve­sebb fiatal állt munkába és ugyanakkor 11 ezerrel töb­ben mentek nyugdíjba. A felvázolt jelenség a Munkaügyi Minisztérium vé­leménye szerint összhangban van a munkaügyi irányel­vekkel, a népgazdaság jelen­legi helyzetével, s azzal a követelménnyel, hogy a mun­kaerőt a különböző gazdasá­gi területeken a lehető leg­hatékonyabban foglalkoztas­sák. sira : 1. A régi kút a város szívében Egy benzinkút históriája Orosháza, városközpont. Kis park, fák, körben a vá­rosi tanács, a Csillag Áru­ház, a most készülő szálloda épülete. Impozáns kép — szépséghibával, egy elhanya­golt, üzemen kívül helyezett benzinkúttal. Története nem mindennapi. Meg kell szüntetni! A töltőállomást valamikor az 50-es évek végén, a 60-as évek elején alakították ki — talán egy trafikból — ideig­lenes használatra. Teltek, múltak az évek, a forgalom nőtt, -a kút maradt, és rom­lott az állaga. Nem felelt meg sem a tűzrendészed, sem a KÖJÁL-előírásoknak, szociális helyiségek nem épültek hozzá, egyszóval ál­lapota tarthatatlan volt. Ezért az Ásványolaj-forgal­mi Vállalat tiszántúli köz­pontja — miután megvizs­gálta a töltőállomást — ta­valy novemberben kérte a város vezetőit: engedélyez­zék tatarozását, vagy járul­janak hozzá a megszünteté­séhez, mivel ott a dolgozók­nak kulturált, emberi körül­ményeket nem tudnak te­remteni. A városi tanács örömmel teljesítette a kérést, hiszen már régen szerette volna el­tüntetni a városképbe nem illő, forgalmi okokból is rossz helyen fekvő kutat. Engedélyezte a bezárását, de feltételeket szabott. Ezek szerint az ÁFOR-nak meg kell oldania a lakosság fo­lyamatos és zavartalan ház­tartási tüzelőolaj-ellátását, a magángépjárművek hajtó­anyagigényét pedig a Vásár­helyi úti kút három mű­szakban való üzemeltetésé­vel kell kielégítenie. Emellett törekednie kell az Orosházá­ra tervezett új benzinkút el­készítésére. Ezekután 1979. december 1-én bezárta töltőállomását az ÁFOR, és kérte a tanács­tól a megszüntető határozat kiadását. A jogerős határo­zat meg is született. És ez­zel véget is érhetne a ben­zinkút története, de annak ellenére, hogy az orosházi tanács műszaki osztálya már a lebontását is elrendelte, sorsa mégsem dőlt el. Mégis szükség van rá? Ez év április 21-én ugyan­is — négy hónappal a hatá­rozat meghozatala után — levél érkezett az ÁFOR-tól, amelyben kérik a megszün­tetésre szóló határozat fe­lülvizsgálatát, és a működé­si engedély visszaadását. In­doklásul elmondják, hogy a Vásárhelyi úti töltőállomás leterheltsége igen nagy, az országos átlagnál 8,6 száza­lékkal magasabb. Oj benzin­kutat — mivel időközben a fejlesztési lehetőségek korlá­tozódtak — nem tudnak építeni. Ugyanakkor a for­galom mérsékelt növekedése is — ami nagyon valószínű — lényegesen rontaná a la­kossági ellátás színvonalát. Az orosházi Városi Tanács megértéssel fogadta az ÁFOR kérését, de annak tel­jesítése jogilag is lehetetlen, hiszen a jogerős határozat visszavonása törvénysértő lenne. * * * — Mit lehet tenni ezek­után? — kérdezzük az oros­házi Városi Tanács elnökhe­lyettesétől, Bartha Imrétől. — A működési engedély visszavonását nem lehet tárgytalannak tekinteni. Legfeljebb új működési en­gedélyt adhatnánk ki az eh­hez szükséges eljárások után. De ezt több okból sem te­hetjük. Először is, a régi ku­tat forgalomszervezési (ki­járata egy méterre van a 47- es főúttól) és balesetbizton­sági szempontból eleve hely­telenül telepítették. Ma már nincs olyan hatóság, amely ezen a helyen engedélyezné létrehozását. Másodszor, a városközpont rendezési ter­vében sem szerepel, mert oda nem építhető be még egy esztétikailag elfogadható, mutatós küllemű töltőállo­más sem. Egyetértünk azzal, hogy a Vásárhelyi úti kút leterheltsége nagy. A kút­fejek túl közel vannak egy­máshoz, és ez tovább növeli a sorbanállási időt. A leálló­sáv rövid, ha például pótko­csis teherautó tankol, vagy beáll egy üzemanyagszállító kocsi, a személygépkocsik­nak a főúton kell várakoz­niuk. Ez egyrészt akadályoz­za a forgalmat, másrészt bal­esetveszélyes. Kütélhúzás — Milyen megoldást java­sol a város? — A városnak az lenne a legjobb, ha az ÁFOR egy új kutat építene, vagy ha ez nem lehetséges, a Vásárhe­lyi útit bővítené, korszerűsí­tené, úgy, hogy az ellátás za­vartalan, kulturált legyen. — Mi a véleménye az Ás- ványolaj-forgalmi Vállalat tiszántúli központ igazgató­jának? — Aggályaim vannak az orosházi ellátással kapcso­latban — válaszolja Varga János elvtárs. Fejlesztési le­hetőségeink az idén mini­málisak, mindössze 8—10 kutat építhetünk országo­san. így a korábban Oros­házára tervezett új töltőál­lomás megépítésére nincs pénzünk. A Vásárhelyi úti kút korszerűsítése, bővítése pedig közel annyiba kerülne, mint egy új építése. A város- központban levő töltőállo­mást viszont viszonylag ala­csony költséggel, és rövid idő alatt olyan állapotba tudjuk hozni, hogy biztosít­sa a lakosság kulturált szin­ten való ellátását. Szerin­tünk a megoldás az lenne, ha a városi tanács még öt évre engedélyezné működé­sét. * * * A két elképzelés tehát homlokegyenesen ellenkezik. Ki fog engedni, milyen kompromisszum születik, mi lesz a végeredmény? Kíván­csian várjuk a fejleménye­ket. Szathmáry Ilona Nagy forgalmú töltőállomás a Vásárhelyi úton Fotó: Veress Erzsi

Next

/
Thumbnails
Contents