Békés Megyei Népújság, 1980. szeptember (35. évfolyam, 205-229. szám)

1980-09-14 / 216. szám

1980. szeptember 14., vasárnap Akik vettek „úszóleckét Új élet előtt Az évek múlásával, életünk meg nem irt regényében nemegyszer nyitunk új fejezetet. Ilyenkor a „főhős” vá­lasztás elé áll: merre, hogyan tovább? Ám a melléksze­replők is sokat tehetnek a sors jó vagy rossz irányú ala­kításában. A nagy döntéseket a köznyelvben így szok­ták tömören kifejezni: bedobták a mélyvízbe. S ha ezt az első „úszóleckét” valaki magára hagyottan veszi, még sokáig kísérheti álmaiban nyomasztó, rossz emlékként. Ám ha van, aki segítő kezet nyújt... Akkor a főszereplő később is szívesen idézi fel az első igazi vízre szállást, mert élményt jelent számára az új környezet, a merőben más életvitel. E kissé képletes bevezető után nézzük, ki hogyan érzi magát új élete nyitányán? S hogy a hasonlatnál marad­junk, az sem mellékes, hogy eközben hogyan vizsgáz­ónak az „úszómesterek”? Mire telik a mezőkovácsházi ____-----------------------------------IgHiWkfew K ét szomszédvár — egyezségben Liker Kriszti Csabaszaba- diból, Mázán Móni pedig Fürjesről került most 6 éve­sen a békéscsabai általános iskolai diákotthonba. Be­szélgetésünk tanúja Kucz Lajosné, a gyerekek Katica tanító nénije, aki végtelen türelemmel, szeretettel segíti át őket a nehéz időszakon: a családtól való elszakadás­ban, s az iskolakezdésben. — Kriszti az első éjszaka fél 1-ig nem tudott elaludni, sírt. Végül az ölembe hajt­va a fejét elszunyókált, s mikor próbáltam felállni, át­fogott: „El ne menj!” — mondta. Nehezen szabadul­tam azon az éjszakán ... Ma már azt újságolta, nem sírt egy szemet sem, s így van ez rendjén. — Pedig neki a testvérei és az unokatestvérei is itt vannak — kottyint közbe a kis Móni. — Nekem nincs se tesóm, se unokatesóm. De azért jót itt, mert több­ször van szünet, mint az óvodába volt, és finom enni­valót kapunk. Van, hogy re­petát is kérek... Meg sok gyerek van, akikkel jót le­het játszani. Mikor idejöt­tünk, senkit sem ismertem, most meg van egy csomó barátom, az Ildi, a Bea, meg a Liker Kriszti — mutat kis társára, aki eddig félénken hallgatott, de erre ő is meg­szólal : — Majd megtanuljuk a matematikát, a fizikát, meg a betűket... Már rajzol­tunk egyenes vonálakat, fek­Túsz Ildi a mackóval vő vonalakat, meg csészét... Szombaton, ha hazame­gyünk, lesz mit mesélni. Túsz Ildikót még otthoná­ban, Bucsán kerestük fel. Az utolsó gondtalan vakáci- ós nap volt ez számára, ám a szoba közepén felhalmo­zott táskák, bőröndök már figyelmeztettek: délután in­dulás Békéscsabára, a diák­otthonba. Ildi még kislány, kezében hatalmas játékmedvét szo­rongat — Ezt is magammal vi­szem —, ám jövőjét komoly megfontolással tervezgeti. Kicsit félve, kicsit kíváncsi­an, óvatos-lelkesen mesél arról, miért a gimnáziumot választotta. — Hallottam, hogy főisko­lára vagy egyetemre a gim­náziumból lehet a legköny- nyebben bekerülni. Én meg szeretnék majd tanítani, mint édesanya. Hogy mit gondolok a középiskoláról ? Egyszer voltunk ott, beirat­kozni. A falak szigorúak, úgy érzem —■ és már hal­lottam is róla egy itteni lánytól —, hogy a követel­mények is azok lesznek. So­kat kell majd tanulni. Hogy mit jelent városban, kollégiumban élni? Hogy, hogyan fog beilleszkedni az új környezetbe? Hogy sze­retne-e KISZ-tag lenni, s ez hogyan érhető el? Még nyi­tott kérdések, ám már nem egyszer gondolt ilyesmire: — Megyünk majd színház­ba, moziba az újonnan szer­zett barátokkal... Azért van, ami aggaszt. Én itthon mindig hangosan tanultam, és mondták, hogy ez a kollé­giumban nem megy. Már gyakoroltam, talán csendben is át tudom venni az anya­got ... Különben én még egész nyugodt vagyok. Anyu szegény, nagyon sóhajtozott, mikor csomagoltunk, üres marad a ház, a nővérem ré­gebben elkerült már... — Hát, nem volt könnyű munkát találnom. Az alap­vető baj az volt, hogy a KÖZGÉ kereskedelmi szaká­ra úgy mentünk, hogy egy­szer majd irodába kerülünk. Aztán kiderült, hogy tulaj­donképpen eladónak szánnak minket. Azt mondták annak idején, a nyolcadikban, sze­rezzem meg az érettségit, akkor többet keresek. Hát... De most végre úgy érzem, rátaláltam arra a munkakör­re, amihez kedvem van, s ahol a számításom is meg­találom. Mindezt Sztankó Éva mondta el, akit első munka­napján kerestünk fel Bé­késcsabán, a Körösvidéki Cipész Szövetkezet egyik irodájában. — Hát így lettem általános adminisztrátor itt, a keréske- delmi osztályon. Mindenki nagyon aranyos, kedves hoz­zám. Végigvezettek az iro­dákon, bemutattak, aztán megkaptam az íróasztalomat. Még nagyon üres, de már kaptam egy stóc számlát, azt kell kiválogatnom. Emel­lett levelek gépelése, szám­lák kitöltése lesz a dolgom. Hát, nem mondom, amit az iskolában tanultunk, az a rengeteg elmélet, és az itte­ni feladatok? ... Ráadásul éppen a számlakitöltések, te­hát a gyakorlati dolgok men­nek kevésbé. Arról nem be­szélve, hogy villanyírógépet itt láttam először... No, mindegy, én mindent meg­teszek, ami tőlem telik. Azon az osztályfőnöki órán is ezt mondták, amelyen a mun­kahelyre való beilleszkedés­ről volt szó. Kezén szórakozottan for­gatja karikagyűrűjét, majd rápillant, s elmosolyodik. — Hát igen, férjhezmene- tel előtt állok, aztán nekilá­tunk a gyűjtögetéshez, s az úgynevezett családalapítás­hoz ... Dér Istvánt Pusztaföldvá­ron kerestük fel. Négy évti­zedet töltött itt a katedrán, magyar—történelem szakos nevelőként. Felesége is peda. gógus volt, együtt mentek nyugdíjba mindketten. — Az iskolának éltem. Ta­nítottam, vezettem az iskola könyvtárát, tanácstag vol­tam ... Nem sorolom tovább, már átadtuk a helyet a fia­taloknak, s így van ez rend­jén. Pedig, ha hiszi, ha nem én összesen egy hetet vol­tam táppénzen a 40 év alatt, a feleségem se sokkal többet. S a közelmúltban Dér Ist­ván végleg visszavonult. A nyugdíjazás számára — mint derűs arca is elárulja — nem jelentett nagy törést. — Előbb, mit tagadjam, valahogy nem tudtam elfo­gadni, hogy meg kell vál­nom a gyerekektől. Aztán 1976-ban mégis kértem a nyugdíjazásomat. Nem volt hirtelen az elszakadás, hi­szen csak fél lábbal léptem ki, három évig még fél mű­szakban tanítottam. Így, az idén köszöntem le végleg. Azért a kapcsolat az isko­lával nem szakadt meg, hi­szen nem egyszer bemegy, elbeszélget a kollégákkal. Máskor ők jönnek tanácsért, hogy ezt vagy azt hogyan csinálná? Egy honismereti mozgalom indult a község­ben, ahhoz is a segítségét kérték... — Az igazgató kartárs megkért, dolgozzam fel az is­kolák történetét a századfor­dulótól a felszabadulásig. Már meg is kezdtem a gyűj­tést, a feldolgozásnak csak ősszel látok neki. Hogy mi­ért? Van ez a kis kert, a feleségemmel eldolgozga­tunk benne... És van egy késői leánykánk, őt most házasítottuk ki a nyáron. Itt laknak velünk, nem va­gyunk egyedül. De nem is lehetnénk, hiszen nem egy­szer bekopogtatnak hozzánk a régi diákok is. Beszélgetni, vagy segítséget kérni egy-egy irodalmi dolgozathoz. Sokan végzik levelezőn a középis­kolát, mért ne segítsem őket egy-egy bővebb vázlat­tal? Hát így élünk mi szé­pen, csendben. Elégedettek vagyunk, és szerencsére az egészség is megvan ... Nagy Ágnes Villanyírógépct itt láttam először Fotó: Gál Edit A Mezőkovácsháza és Vi­déke Általános Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet ne­vével igen gyakran foglal­koznak a lapok. A dél-béké­si ÁFÉSZ kimagasló gazdál­kodási, termelési eredménye­ket ér el, sorozatban. A megannyi jónak valami biz­tos, az emberek igényeit, ér­dekeit is szolgáló talapzatá­nak kell lennie. S aki a nagyközségben, az ÁFÉSZ központjában jár, azt is ész­reveszi, hogy az irodaházzal szemben áll a járási műve­lődési központ. Mint két szomszédvár... A gazdálko­dás és a kultúra helyi fel­legvárai ... A kultúra forintjai Az ÁFÉSZ szövetkezetpo­litikai főosztályvezetője Vin- cze János. A kultúra, vagyis a szociális, kulturális, sport­célokra fordítható pénzala­pok egyikének elosztásáról, felhasználási módjáról és ho­gyanjairól itt is döntenek. Is, mert a szövetkezetben két részre oszlik a felhasználható alap. Az egyik a vállalati, amelynek gazdája a szak- szervezet. A másik az úgy­nevezett tagérdekeltségi alap. Ez utóbbi sorsát igazgatják ezen a főosztályon. — ... de a felhasználásról mindig az éves közgyűlés dönt. Az elmúlt évben egy­millió forintunk volt ezekre a célokra. Szociálisra és kul­turálisra 300—300 ezer, sport­ra pedig 400 ezer forint. Az elosztható pénz azon­ban az ÁFÉSZ-hez tartozó tíz település munkáskezeinek eredménye. Ezért a kulturá­lis és a sporthányad csak­nem felét, 150—150 ezer fo­rintot visszajuttatnak a köz­ségekhez. Az ottani intéző- bizottság a helyi állami ve­zetéssel dönt majd, hogy a differenciáltan, a részjegyek arányában kapott pénzt mi­re fordítják. A tagság ará­nyában történő elosztás egy fontos gazdaságpolitikai célt is szolgál. Ezzel is ösztönzik az intézőbizottságokat, hogy a termelők utánpótlását min­dig biztosítsák. S elsősorban fiatal tagokkal. A szociális hányadból a legtöbb a nyugdíjasok segé­lyezésére, részjegy-kiegészí­tésre jut. A kovácsházi ÁFÉSZ tagjainak jelentős ré­sze — mint általában a me­zőgazdaságban mindenütt — idős, nyugdíjas. S róluk gon­doskodni, az élet alkonyát a lehetőségekhez képest minél gondtalanabbá, szebbé tenni: elemi emberi kötelesség. A magas átlagéletkor tényének ellentmond az, amit Vincze János az oktatás helyzetéről mondott. Az ötödik ötéves terv most záruló időszakára 550 dolgozó alap-, tovább-és kiegészítő képzését irányoz­Az MSZMP Békés megyei bizottságának állásfoglalása alapján a Békés megyei Ta­nács V. B. művelődésügyi osztálya, a KISZ Békés me­gyei bizottsága, a Szakszer­vezetek Békés megyei Ta­nácsa, az Állami Gazdasá­gok Központja Békés és Csongrád megyei főosztálya, a Fogyasztási Szövetkezetek Békés megyei Szövetsége, a Kisipari Szövetkezetek Bé­kés megyei Szövetsége, a Körösök vidéke és a Dél- Békés megyei Területi Tsz- szövetség, valamint a Me­gyei művelődési Központ az V. ötéves terv időszakára meghirdette Békés megye munkásbrigádjai részére a közművelődési mozgalmat, ták elő. A valóság majdnem ötven százalékkal lesz több. „Kicsit túl jól sikerült” — hangzik a főosztályvezető summázata. Az általános és szakismeretek elsajátításá­nak, elmélyítésének támoga­tása köztudottan jó befekte­tés, még akkor is, ha termé­szetes okok miatt néhányan elmennek, s majd másutt ka­matoztatják a megszerzett tudást. De újak is jönnek. A kovácsházi ÁFÉSZ pedig ar­ról nevezetes — s egyben egyedülálló is —, hogy a to­vábbtanuló dolgozók minden költségét térítik. Tandíjra, utaztatásra több, mint há­romnegyed millió forintot fordítottak ebben a tervidő­szakban. A cél az, hogy min­den dolgozó a munkájához szükséges legmagasabb isko­lai végzettséget megszerezze. Ebben is nagyon jó az ered­mény: az ÁFÉSZ dolgozói­nak majdnem háromnegyed része rendelkezik a megfele­lő bizonyítvánnyal. Ez a, ta­lán sziszifuszinak tűnő, fo­lyamat nem szakadhat meg. A most kezdődött tanévben például ketten a marxizmus —leninizmus esti egyetemé­nek hallgatói, tizen a bolt- és üzletvezetői tanfolyam hallgatói lettek, hogy csak kettőt említsünk a meglehe­tősen sok ágú képzési for­mák közül. Ne csak guruljanak A kereskedelemben, a fel­vásárlásban, a termeltetés­ben, a vendéglátásban na­gyon sok minden az embere­ken múlik. Az a sokat em­legetett, jó munkahelyi köz­érzet nélkül nem is lehet el­adni, felvásárolni, dolgozni. A kedvező körülmények megte­remtésében egy darabig lehet a pénzzel, a befektetésekkel operálni. De csak egy dara­big. Utána már az emberi­ség, a jó szándék kell, hogy átvegye a terepet. Látszólag apró dolgokról van itt szó. Tiszta köpeny a bolti el­adón, pár szál friss virág a vendéglői asztalokon, a tény­szerű megállapítások mellé a felvásárló néhány kedves, ér­deklődő szava a gyümölcsös­ládák árnyékában. Mert ha jól utána nézünk, ezeken akár százezreket is lehet nyerni, vagy 'bukni. A kény­szerítő tényezők ellenére is. — A mezőhegyesi műszaki bolt épülete nagyon lerom­lott állapotban van. Mégis én szivesebben vásárolok ott, mint néhány nemrégiben lé­tesített üzletben. Mert Mező­hegyesen tisztelettel fogad­ják a vásárlót, érezni lehet, hogy az eladó a vevőért van. De a mezőhegyesi vendéglőt is mondhatom példaként. Mi­óta olyan új vezetője van, aki rendet tartat, duplájára nőtt a forgalom. amely 1980-ban ötödik évé­be lépett. A mozgalmat se­gítő társintézmények: a Bé­kés megyei könyvtár és az SZMT könyvtára, a megyei moziüzemi vállalat, a békés­csabai Jókai Színház, a Bé­kés megyei Múzeumok Igaz­gatósága, a TIT Békés me­gyei Szervezete, a Megyei Művelődési Központ szakbi­zottságai és munkacsoportjai. A közelmúltban a meghir­dető és a rendező szervek felhívást intéztek a megye munkásbrigádjaihoz, mely­ben ismertették a mozgalom ez évi követelményeit. Esze­rint tervezik meg a bene­vező brigádok művelődési programjukat, mely segíti az egyéni képességek kibonta­Arnóczki József, a járási művelődési központ igazga­tója a „szomszédvár kapitá­nya”. * — Sok évvel ezelőtt együtt­működési szerződést kötött az ÁFÉSZ a házzal. A papírra vetett mondatok persze ön­magukban nem sokat érnek. A tapasztalatok azt mutat­ják, hogy a termelőegységek által a művelődési házaknak fizetett összeg nem egy eset­ben burkoltan visszakerül a termelőegységekhez, vagy pedig egy apró töredékét a befizető saját kúltúrházi ren­dezvényeibe számítja be. Itt, Mezőkovácsházán az évi het­venezer forint csak egy része annak, amit az ÁFÉSZ ne­künk juttat. Azt hiszem, nin­csen olyan kulturális terület, ágazat, amelyben már-már kérés nélkül is, ne segítené­nek. Bármikor, bármilyen probléma megoldásában szá­míthatunk aa ÁFÉSZ-re. S nemcsak a vezetőkre, hanem minden dolgozójukra is. Mint közönségünkre. Többre is telhessen A szomszédvárak tehát egységben, állnak egymással szemben. Ezt támasztotta alá az is, amit Vincze János mondott. A kunágotaiakkal is hasonló szerződésük van, a mezőhegyesi művelődési ház­zal pedig a jövőben kötik meg. Hasonló szellemben. Jó a kapcsolat a kevermesi mű­velődési házzal is, az ÁFÉSZ női karának otthonával. — Nehogy úgy írja meg beszélgetésünket, hogy Ko­vácsházán, az ÁFÉSZ portá­ján minden a legnagyobb rendben van. Mi is téve­dünk, nálunk is előfordul, hogy valami félresikerül. Ezt tudjuk tenni, erre telik — búcsúzik el a főosztályveze­tő. A közelmúltban megrende­zett mezőkovácsházi népmű­vészeti kiállítás — amelynek tevékeny résztvevője éppen ez az ÁFÉSZ volt —, moz- gósíthatóságuk a közművelő­dési eseményekre, a terme­lés, a kereskedelem színvo­nalának emeléséért tett erő­feszítések azt bizonyítják, hogy a mezőkovácsházi ÁFÉSZ „kultúraforintjai” jó irányba gurulnak. Még ak­kor is, ha a kaszaperi könyvtárral eleddig nem si­került közös rendezvényt te­tő alá hozni. A kovácsháziak kezdenek ráérezni arra, hogy a forintokkal ki nem fejez­hető értékek megteremtésé­vel mégis az év végeken el­osztható jövedelmet növelik. Ezzel a vonzáskörzetükbe tartozó mintegy 35 ezer em­bert szolgálják. S így kell megsokszorozni a kultúra fo­rintjait is. Hogy mind több­re, értelmesebbre teljék. Nemesi László koztatását, és a kollektív szellem erősödését. A be­nevezés határideje: szep­tember 30. A folyamatos művelődési szakasz 1981. március 1-én zárul. Ezután a vállalati mű­velődési, kulturális bizottsá­gok — a lakóhelyi művelő­dési ház munkatársával egyetértésben — értékelik a brigádok közművelődési munkáját, és eldöntik, hogy egy-egy brigád részt vehet-e a szóbeli versenyek első for­dulóján. A munkahelyi dön­tők (elődöntők) március 1-től április 6-ig lesznek. A kö­zépdöntőket április 26-án, a megyei döntőt, és az ötéves szakasz záró ünnepségét május 17-én rendezik meg. Móni cs Kriszti Közművelődési mozgalom ’80

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents