Békés Megyei Népújság, 1980. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-03 / 181. szám

1980. augusztus 3., vasárnap Nemzetiségi néprajzi tábor Szabadkígyóson Szőjünk gyékényt! Útközben a gyulai járási amatőrcsoportok Ösztönzöek a hat év eredményei Egy héttel ezelőtt jelent meg lapunk hasábjain A KISZ „kultúrája" című cikk, amely többek között az ifjú­sági mozgalom egyik felada­tának említi a közösségte­remtést, annak elősegítését, így az amatőrművészeti mozgalom bár ellentmondá­sos,. de sikerélményt nyújtó, személyiséget formáló cso­portjainak működését. Ugyancsak a közelmúltban készült el a gyulai járási KISZ-bizottság jelentése, amely a területükön tevé­kenykedő amatőr művészeti csoportokról, munkájuk ha­tásairól szól. Mint megyénkben szinte mindenütt, ebben a járás­ban is — részben a KISZ akcióprogramjai és az úttö­rő kulturális szemlék hatá­sára — úgynevezett után­pótláscsoportok alakultaJc, főképpen népi táncosok. Ezek­nek az együtteseknek biz­tosítják a rendszeres fellé­pési, bemutatkozási lehetősé­get. Ezek nélkül nagyon ne­héz, sokszor lehetetlen a to­vábblépés, a fejlődés. A KISZ- és felnőtt korúak együtteseinek azonban na- goyn kevés alkalma adódik képességeinek, művészeté­nek megmutatására, tehát: akár a fejlődésre is. A járá­si KISZ-bizottság — a társ­szervekkel, közművelődési intézményekkel közösen — ezért hirdette meg az 1974/75. évadban az első já­rási kulturális vetélkedőt. Akkor egy híján fél “száz csoport közel négyszáz tag­ja „szállt ringbe”; s bár „ki­ütés” nem történt, a hír nyo­mán szinte gombamód sza­porodó csoportok hibái, hiá­nyosságai is megmutatkoz­tak. A vetélkedővel párhuza­mosan a díszítőművészeti szakkörök pályázatát is meg­hirdették: a beérkezett, és jónak minősített közel más­fél száz munkából rendezett vándorkiállítás hatására szinte valamennyi községben díszítőművészeti szakkör ala­kult. A következő vetélkedőre 1977-ben került sor. Erre már csak 24 csoport százöt­ven tagja nevezett be. A létszámapadást azonban a minőségi színvonal emelke­dése pótolta. A legutóbbi járási kultu­rális vetélkedőre — amelyet 1979-ben tartottak — már 34 csoport két és fél száz tagjának nevezése érkezett be. De nemcsak a létszám nőtt, hanem a korábbi szín­vonal is megmaradt, sőt: né­miképp javult. Ekkor nép­rajzi pályázatot hirdettek, a beérkezett hét pályaműből kettőt érdemesített arra a zsűri, hogy átdolgozás után magasabb szintű pályázato­kon is képviselhesse a járást. Ebben az időszakban — azaz: útközben — alakultak, főleg a nemzetiségek lakta településeken az amatőr mű­vészeti csoportok, így Méh­keréken, Újkígyóson, Eleken és Dobozon KlSZ-néptánc- együttesek, Kétegyházán, Lö- kösházán, Eleken és Szabad- kígyóson irodalmi színpadok. Szabadkígyóson és Sarkadon dterazenekarok. Az említett csoportok többsége ma is tevékenykedik; javuló szín­vonalon. A járási KISZ-bi- zottság támogatásával a tá­jolásra, találkozók rendezé­sére is lehetőség van. A kö­zönség igényeit kielégítő művészi színvonalat azonban csak a méhkeréki, az eleki, és az utóbbi időszakban a dobozi néptáncosok értek el; bizonyítják ezt a külföldi és belföldi meghívások is. Most ismét a felkészülés, új produkciók betanulásá­nak, kidolgozásának idősza­kát élik a gyulai járás ama­tőr művészeti csoportjai. Az „útközben”-állapot még egy évig tart, a negyedik járási kulturális vetélkedőt 1981-re tervezik, újabb művészeti ágak bemutatkozására is le­hetőséget biztosítva. A rendezőknek elsősorban arra kell figyelmet fordítani­uk a kiválasztásnál, a minő­sítéseknél, hogy az elmúlt hat év alatt elért — s talán meg is szenvedett — szín­vonal ne csökkenhessék. S ezzel a csoportok sem veszít­hetnek. A legelső mégiscsak az, hogy a csoportokban dol­gozó fiatalok mindegyike jól érezze magát a kialakított, vagy most alakuló közösség­ben; kellemes élmény legyen a próba, a foglalkozás. Mert ez is személyiséget építő, hasznos és sikert jelentő do­log. A cél első stációja. (N. L.) Minirejtvény-sorozatunkkal kilenc, egymást követő vasárna­pon találkozhattak olvasóink ezen az oldalon. Hírt adtunk már a sorsolásról is, ahol a szerencse Máté Zoltán békéscsa­bai pajtásnak kedvezett; ő nyerte a pályázati rejtvénysoro­zat fődíját, a zánkai táborozást. Zoli augusztus 1-én, pénte­ken reggel utazott el Zánkára. Ebkor készült felvételünk a nyertesről. Fotó: Gál Edit „Gratulálok, pilóta lettél” (Az időpont július. Hely­szín a békéscsabai repülő­tér.) Az eget kémlelem- Fent repülők, az MHSZ gépei. Kö­röznek. Egy-egy bonyolul­tabbnak tűnő manőver, majd lassan süllyednek, leszállnak. Ezt látom messziről, lentről, és semmit sem tudok róluk, a pilótákról. íí$ Egy tévhitet szeretnék el­oszlatni, a fiatalokról. Azok­ról, akiket, sokan felelőtlen­nek, könnyelműnek és fe­gyelmezetlennek tartanak. Mert ki hinné el, hogy azo­kat a gépeket 17 éves fiúk vezetik. Magam is kételked­nék, ha nem láttam volna őket kiszállni a pilótafülké­ből, az első nagy élménytől kábultan, mert sikerült egyedül „felvinni”, majd „lehozni” a gépet a földre Mondom. 17 évesen. Qk a Bercik. A holnap Farkas Bertalanjai, a va­dászgépek, az utasszállító, a mezőgazdasági repülők piló­tái. Hathetes nyári kiképzés­re hívták össze őket. Be szeretnék mutatni a harminc közül négyet, akik már egyedül tudnak repül­ni. De téved, aki azt hiszi, hogy ezek a fiúk gyermek­koruktól kezdve a repülésről álmodoztak Nem, nem- Hát akkor? Gondoljuk csak bele magunkat az iskolapadok vi­lágába, az unaloműző ugra­tásokra, a kalandvágyra. Mi mindenre voltunk képesek, hogy egy órára „megszaba­duljunk” az iskolapadtól. Szó­val ilyen prózaian kezdődött a szegedi Halász Tibor, a pécsi Benedek Ferenc, a bu­dapesti Forgács Pál és Sipos Zsolt eddigi „égi pályafu­tása”. — Még jóformán semmit sem hallottunk a repülésről, amikor az MHSZ repülő­klubjától felkeresték az is­kolát. Mondták, az orvosi vizsgálat három napig is el­tarthat ... Jelentkeztünk... És, ahogy előrébb jutottunk, egyre többünket kezdett ér­dekelni a repülés — meséli Halász Tibor. Példák bizonyítják, hogy azok, akik megfeleltek az or­vosi vizsgán, szinte vala­mennyien kapcsolatba ke­rültek a repüléssel. Feltar­tóztathatatlanul vitte őket a kíváncsiság. És ,a szülők? — Nem örültek, amikor elmondtam, mire készülök- Aggodalom ült az arcukra. De nem ellenezték — emlé­kezik Forgács Pál. Azután elkezdődött az elő­képzés. Elméleti tanfolya­mok. ismerkedés a géppel és a repüléssel. Az események olyan gyorsan követték egy­mást, hogy „az ijedtségre nem jutott idő”. Sipos Zsolt Véleményével persze nem mindannyian értenek egyet, mert a levegőbe emelkedés­hez „nemcsak akarat, mersz is kell”. Amikor június 25- én Békéscsabára jöttek, már tudták, milyen érzés repü­lőn a levegőben tartózkodni. Elmondom, .amit tőlük hal­lottam. Azt, hogy „rokon- lelkek lettek” az alatt a né­hány hét alatt, amíg együtt voltak. Mert a pilótának, még ha nem is egészen az, olvasnia kell a másik gon­dolatában, tudnia kell, mit tesz a társa a következő pil­lanatban. És ezt csak azok tudják megtenni, akik né­hány, hét .alatt igazi közössé­get hoztak létre, akiket egy cél vezérel; repülni!!! Ezek a fiatalok, ha értel­mét látják, fegyelmet tarta­nak és tartatnak, mert, csak az szállhat fel a géppel, csak arra bízhatják rá a több millió forint értéket, aki ké­pes erre. És ők felszálltak! Egyedül, az oktató lent ma­radt a földön, és tudta min­denki, nem irigynek, büszké­nek kell lenni. Azon a reg­gelen is ott gyülekeztek, amikor először indult Sipos Zsolt önálló repülésre. — Tudtam, hogy mindany- nyian, szinte ösztönösen, ve­lem csinálják a mozdulato­kat, hogy szurkolnak. Ettől hatalmas bátorság öntött el, már csak ,a repülésre figyel­tem. meg arra, mit fogok mondani, ha visszatértem­Azután oktató nélkül emelkedett a levegőbe Ha­lász Tibor. Benedek Ferenc, Forgács Pál és a többiek, akiknek a neve most nem fér ide, pedig megérdemel­nék. Még most is a fülük­ben cseng az oktató szava: „Gratulálok, pilóta lettél”. Persze, tudják ők, hogy még nem igazi pilóták. Hogy ha azok akarnak len­ni, előbb jelentkezniük kell a Kilián Repülőtiszti Főis­kolára, vagy máshová, ahol pilótákat képeznek. Tudják, ha nem is voltak az osztály eminensei, a repülés elméle­tét magas szinten kell elsa­játítani ... $ El szeretném mondani nek­tek. mai tizenévesek, legye­tek rájuk, a holnap pilótáira büszkék, mert azok lehet­tek. (Kepenyes) Képeinken, a felső sorban Halász Tibor és Benedek Fe­renc, a cím alatt: Forgács Pál|és Sipos Zsolt. Fotó: Martin Gábor Végy egy téglalap alakú asztalt, fordítsd fel! Az égre meredő lábaira kívülről köss egy-egy seprűnyéldarabot! A farudakat egyenlő osztások­kal kösd össze vastagabb zsi­neggel úgy, hogy a spárgát fűzd át a „döngölő” lyukain! Ha kész, kezdheted a gyé­kényfonást. Elképzelhető, hogy a szö­vés-fonás szakértői megbot- ránkoznak a fenti, rögtönzött leírás hallatán. Ha csak ilyen alkalmatosságok állnak rendelkezésre, azért még meg lehet tanulni és taníta­ni az ősi mesterség fogásait azoknak a fiataloknak, akik szeretik és érdeklődnek a néprajz dolgai iránt. Erről csütörtökön délután a való­ban festői szépségű szahad- kígyósi kastélypark hol be­boruló, hol napsütötte ege alatt győződtünk meg. S akik bizonyítottak, az UNES- CO-néprajzi tábor középis­kolás korú lakói. „Magam sem gondoltam, hogy ilyen jól fog sikerülni” — fogad bennünket Fejős Zoltán, a tábor vezetője. „Először vezetek ilyen tá­bort, meg aztán a diákok nagy része városból jött, az iskoláknak kiküldött felhívá­sunkra-” A Magyar Néprajzi Múze­um etnológiai adattára gyűj­tésszervezési csoportvezető­jével — .mert így hangzik „Most mi is következik?” pontosan ,a fiatal néprajzku­tató a tábor céljairól is so­kat sejtető beosztása — ép­pen az'ebéd utáni „vérre menő” pingpongcsatát zavar­juk meg. Délelőtt Gráfik Imrének, a múzeum osztály- vezetőjének a néprajzi kuta­tási módszereket bemutató és elemző előadását hallgat­ta meg az ország különböző nemzetiségi középiskoláiból és az úgynevezett UNESCO asszociált gimnáziumokból érkezett 32 diák. Délszláv, német, és magyar anyanyel­vűek. S ami ide hozta őket? A gyékényfonás közben a beszélgetésekből az derült ki, hogy van, akinek jelentősek a néprajzi-népművészeti is­meretei, más bevallotta, hogy az iskolából küldték, bár „kezdi érdekelni a dolog, mert sok érdekes van benne”. A tábor célja, lényege is ez: a néprajz értékeinek felfe­deztetése úgy, hogy annak látványosabb részeit mutat­ják meg, s így a résztvevők saját nemzetiségük történe­tét. s talán önmagukat is jobban ismerik majd. De a rendező Néprajzi Múzeum is „nyer a bolton”: a fiatalok által korábban végzett anyag- és információgyűjtés akár az adattárat is gyara­píthatja. S nem beszélve ar­ról, amit az egyik fiú mon­dott: „Ilyeneket még csak a Gyorsan, pontosan dolgoznak a fiúk múzeumban láttam, de az nem volt az igazi. Most va­lami újra nyitották ki előt­tem az ajtót. Magam fedez­hetem fel, magamnak fede­zem fel.” „ S persze, az esti filmvetí­tések, az azt követő táncos- dalos-zenés meghitt, órák él­ménye sem utolsó, főképpen akkor, ha tinédzserekről van szó. Az egyhetes néprajzi tá­bor — amelyet a Néprajzi Múzeum és az UNESCO ma­gyarországi képviselete mel­lett a Békés megyei Tanács, a KISZ Központi Bizottsága, a Művelődésügyi Minisztéri­um Nemzetiségi Főosztálya, a nemzetiségiek szövetségei, valamint a megyei múzeumi szervezet közösen rendeztek — ma este zárta kapuit. (Nemesi) „Mi lesz ebből?” Fotó: Gál Edit

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents