Békés Megyei Népújság, 1980. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-24 / 198. szám
SZÜLŐFÖLDÜNK 1980. augusztus 24„ vasárnap o ±\ci A Bory-vár Délvidéki hangulatú kert pompázza körül a homlokzatot A várudvar. A párkányokon Bory Jenő szobrai Fotó: Martin Gábor Egy eltűnt szélmalomról Pusztaszélről idelátszott hozzánk Gyulamezőre, mintha egy hosszú toll forogna a horizont magasságában. Hát volt is a távolság vagy tíz kilométer, és nagy vitorláit a távolság alaposan lekicsinyítette. Néha szélmentes napokon vitorlája mint egy felkiáltójel úgy állt, máskor, ha kedvezett az idő, s darál- nivaló is volt, fáradhatatlanul járt fel s alá. A vásárhelyi pusztán, a nagy tanyavilágban még a harmincas években tucatjával működtek. Lassan fogytak a technika fejlődésével, s már a felszabadulás idején vagy leálltak, vagy motorizálták őket. Ez, amiről e pár sort írom, makacsul állta a nagy változásokat, egészen a hatvanas évekig. Ha az utam arra vitt, mindig betértem, ismertem a gazdáit is, és szerettem a szélmolnárokkal elbeszélgetni. Az építésében szélmalomácsok tevékenykedtek — azóta kihalt ez a mesterség. A kerekek, a csigák, gerendák fából, a fogaskerekek leginkább kőrisből, tölgyből vagy akácból készültek. Ez a szélmalom helyrajzi- lag mindentől távol, egy dű- lőút mellett épült fel annak idején. A vasút tíz kilométernél is több — vagy any- nyi —, a kövesút is egy kilométerre volt tőle. Ez a vidék és körzete elég rossz minőségű föld, s különösen a kukoricát eléggé gyengén termette. A száraz, aszályos esztendőkben nagyon kevés volt az őrölnivaló, a szélmolnárok küzdöttek nemcsak a viharokkal és szelekkel, de a megélhetéssel is. Talán annak is tudható be az a körülmény, hogy sok gazdája volt a száz év alatt. Pádi, Gulyás, Kádár, Szirbik, így visszafelé a sok közül. A szélmalom fala vályogból épült, méternél vastagabb, és csak sárózva volt, de meszelve soha. Az egyik tulajdonostól, Kádár Imrétől hallottam, hogy egy tatarozás alkalmával közel száz talicska sarat sárzott rá. ... Te elárvult, öreg épület, amikor közel negyven lépcsődön megyek fölfelé, egy évszázadra szeretném visszaforgatni a történetedet. Azt, amely pergett szüntelenül lefelé, akárcsak böjti szelek idején á kőpadról a zsákba hulló dara vagy liszt. Mert annak idején még azt is őröltek a több mázsás köveken. Fönt a tetejéből megtágul a horizont, Vásárhely, Földeák, Tótkomlós, Orosháza irányát és körvonalait keresem. A vitorláid 24 méteresek, s a szélmolnárt Pádi bácsi szerint — addig nem Vizsgáztatták le, míg a molnár szélben a vitorlával egyet nem fordult a levegőben. Ez amolyan régi hagyomány volt... Megilletődve olvasom a nagygerendán a bevésett évszámot: 1867. A hatalmas gerendákat a Tiszától fuvarozták, nem kis fáradsággal. Ez a malom a régebbi katonai térképeken is szerepelt, mindig olyan néven, aki akkor a gazdája volt. Aztán jöttek a Ferenc Jó- zsef-i, Tisza Kálmán-i idők, a millennium, a századforduló. Lassan kicserélődött a tanyák lakossága, de te, ha szél fújt és darálnivalót hoztak, egyhangúan forogtál. Mintha körülötted nem változott volna semmi. Aztán jött a felszabadulás, és az állam tulajdonába került. Az ötvenes évek elején már a traktorok pöfögtek körülötte. Haladt a világ, de te maradtál a fakeréknél, a vitorlánál, a zsindelytetőnél. öreg malom! A száz évedbe- belefért a Vidács-eke, a fatengelyes szekér, a gőzeke, a traktor, repülőgép, rádió, radar, rakéta, űrhajó. Fölötted megkongatták a lélekharangot: lebontanak. Te eltűnsz a pusztából, s lassan a feledés homályába kerülsz. Nem marad utánad csak az emlék. Meg néhány fénykép — közöttük az enyém is —, amelyen megörökítettek az utókor számára. * * * Amikor ez az írás készült, még állt a szélmalom. Azóta — egy éve már — lebontották. Sin Lajos M • m országjárás A csodálatos Hegyalja III. A könyvkiadó ígérete szerint a jövő évben jelenik meg a magyar kultúra egyik nagybecsű emléke, a Vizso- lyi Biblia, mely irodalmi nyelvünket megalapozta. Vizsoly Hegyalja egyik kisközsége. Fallal körülvett református templomában őrzik az 1590-ben kiadott magyar nyelvű Biblia egyik vaskos példányát. A templom Árpád korabeli freskóit most hozzák rendbe. Tágas hajójának puritán egyszerűsége mintha Bethlen hajdúinak igénytelenségét és elszántságát tükrözné. Jelenleg a községben 25 református család lakik, a szabadságért küzdő hajdúktól származtatják magukat. A templommal átellenben egy földszintes ház áll. Rá- kóczi - Zsigmonddé volt, melyben Ecsedi Báthori István nyomdát állított fel. Itt látott munkához a Lengyel- országból érkező nyomdász, Mantskovits Bálint. A biblia nyomtatása nem maradt titokban. A bécsi udvar felforgató tevékenységének minősítette. A biblia latin szövegét eddig csak a papok tudták elolvasni. Mi lesz, ha lefordítják magyar nyelvre, és eljut a néphez is?! A próbálkozás, hogy a nyomtatást megakadályozzák, nem sikerült. A bibliát ugyanis nem Vizsolyban, hanem Göncön ültette ót magyarra Károli Gáspár, mégpedig eredeti ógörög nyelvről. Maga Károli nem is járt Vizsolyban. A kéziratokat úttalan utakon csempészték a szomszédos község nyomdájába. Nem kisebb ember hordta gyalogosan a fordításokat, mint a Göncön diákoskodó Szenei JVIolnár Albert, a későbbi híres zsoltárfordító és szótárkészítő. A magyar nyelvre átültetett biblia több mint hét és fél kilót tett ki. A gönci plébánia, ahol Károli Gáspár dolgozott, 600 éves. Tágas helyiségeibe nem mindenhová jut el a fény. De a beugróban, ahol csak egy asztalka és két szék fér el, ide mindig besüt a nap. Ennél az ablaknál született meg a magyar nyelv egyik legbecsesebb emléke. A reformáció idején Gönc kulturális központ volt. Göncön írta Benczédi Székely István az első magyar nyelvű történelemkönyvet. Hegyalja frisseségét és lendületet adott a magyar kulEnnél az ablaknál dolgozott Károli Gáspár a bibliafordításon túrának, kimozdította a holtpontról. Ám a kardok sem pihentek a hüvelyükben. Göncön a főutca végében áll a huszita ház. Mátyás király szolgálatából elbocsátott zsoldosok betörése elleni védekezésül emelték az erődrendszerű házakat. Ezek egyikét helyreállították, és most helytörténeti kiállítást rendeznek benne. Vasalt ajtók, a tenyérnyi ablakokon rácsok, felül lőrések, a pincéből alagút vezet a szomszédos házba. A kiállítást egy 72 éves asszony, Gönczi Fe- rencné mutatta be. ö a huszita ház gondnoka. — Ez a ház a férjem családjáé volt. Két éve vásárolta meg a tanács. Nem sokat kellett alakítani rajta. Á lőréseket ugyan a dédszülők betapasztották, az ajtók is fából voltak, most rakták fel a vasajtókat, az ablakokra pedig a spalettákat. Odabent a tágas szobában parasztbútorok, a kisebben használati tárgyak, szerszámok. A pince jéghideg. A végéből alagút indul, de csak néhány lépésnyire, mert beomlott. — Merre vezet az alagút? — Pontosan nem lehet tudni. Valószínű, hogy a kert végében egy ehhez hasonló ház állhatott, s abba torkollott az alagút. A tenyérnyi ablakokból szép kilátás nyílik a Dobogóhegyre. Felsejlenek a Nagy Lajos király idejében alapított pálos kolostor romjai. S azon túl, a hegyek végén rejtőzik Amadék vára. Ugyancsak a hegyek rejte- kében omladozik a regéci Rákóczi-vár. Zrínyi Ilona itt bújtatta el négy éven keresztül kisfiát, II. Rákóczi Ferencet, nehogy a bécsi udvar tudomást szerezzen hollétéről és megmérgezze. Regéc kicsiny falu. A várat innen nem is lehet látni. . — Hogyan lehet feljutni a hegytetőre? — állítottam meg egy asszonyt. — Ilyenkor sehogy. Felázott az út, s nagy meredé- ken lehetetlen feljutni, mert annyira csúszik. — Mielőtt elindulna, megfogta a kezemet, 's úgy tartóztatott. — Még ne menjen el. Néhány perc múlva dél lesz, és megszólalnak a Rákóczi-haran- gok. Fentről a várból hozták le őket, s a templomba helyezték el. Néhány perc múlva valóban belehasít a falu csendjébe a harangzúgás. Olyan mélázva, csengő-bongó hangon, mintha a távoli múltat akarná felidézni, amikor a hegytetőn kuruc vitézek vigyázták a messzeséget. Vizsolyi templom a XIII. századból Huszita ház Göncön Kép, szöveg: Serédi János
