Békés Megyei Népújság, 1980. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-03 / 181. szám
1980. augusztus 3., vasárnap o Lesz elegendő tégla és cserép A Vöröskereszt főtitkárhelyettese megyénkben Augusztus 1-én, pénteken megyénkbe érkezett dr. Gyűszű Miklós, a Magyar Vöröskereszt országos vezetőségének főtitkárhelyettese. Békéscsabán Nagy Jenő, az MSZMP Békés megyei bizottságának titkára és Gyulavári Pál, a megyei tanács elnöke fogadta a vendéget. Ezután öz Ferencnek, a Magyar Vöröskereszt Békés megyei vezetősége titkárának társaságában dr. Gyűszű Miklós Békésen és Szeghalmon tájékozódott a kitelepített lakosság helyzetéről, ellátásáról. Találkozott a területvédelem, a tanács vezetőivel. A Vöröskereszt szükségesnek tartja az árvíz sújtotta területekről kitelepített családok megsegítését, és rövid időn belül lehetőséget talál arra, hogy a rászorulókat gyorssegély formájában anyagilag is támogassák. Bár javában tart még az árvíz elleni küzdelem, már most gondolni kell a víz levonulása utáni újjáépítésre. Ehhez nagy mennyiségű építőanyagra lesz szükség. Kedvező hír, hogy a Dél-alföldi Tégla- és Cserépipari Vállalat első féléves tervét 6,5 millió kisméretű téglaegységgel túlteljesítette. Országosan is döntés született, hogy segíteni kell az árvízkárosultak építőanyaggal való ellátását. A Tégla- és Cserépipari Tröszt felhívta a vállalatokat, hogy vizsgálják meg a többlettermelés lehetőségeit. Ezzel a felhívással egy időben, de ettől függetlenül tett felajánlást a Dél-alföldi Tégla- és Cserépipari Vállalat Felföldi Péterné vezette nyerscserépgyártó Kállai Éva Szocialista Brigádja a többlettermelés érdekében, és felkérték erre a vállalat valamennyi brigádját. A vállalatnál egyébként már elvégezték a felmérést, és megállapították, hogy szombati és vasárnapi műszakokkal 2 és» fél millió, kisméretű téglaegységnek megfelelő építőanyag-többletet tudnak gyártani. A 45. számú Állami Építőipari Vállalat dunakeszi házgyárában mintegy négyezer-kétszáz lakáshoz készítenek előre gyártott elemeket az idén. A féléves tervüket várhatóan tizenöt—húsz lakással teljesítik túl. Naponta csaknem hat— hétszáz elem hagyja el a gyárat (MTI-fotó: Balaton József felvétele — KS) Az Egészségügyi Minisztérium felhívása Az Egészségügyi Minisztérium felhívja a lakosság figyelmét, hogy az ország egész területén nagy/ meny- nyiségben megjelent a gyilkos galóca. A Budapest, Miskolc és Nyíregyháza környékén történt mérgezéseknek már több halálos áldozata van. A gyilkos galóca fehéres, sárgás-zöldes, zöldes, zöldes-barnás kalapjával több ehető gombához hasonlít. Megkülönböztethető azonban tőlük a kalap alján található fehér lemezek, valamint a tönkjén levő fehéres gallé# és bocskor alapján. A mérgezések elkerülése érdekében feltétlenül szükséges, hogy a bárhol szedett gombát mutassák be vizsgázott gombaismerőnek. Házalótól ne vegyenek gombát, ne fogadjanak el meg nem vizsgált gombát rokonoktól, ismerősöktől. Gombát csak az árusításra kijelölt helyen, piacon, vásárcsarnokban vásároljanak. Bakócán Múzeumot kapott a népművészet mestere Textilbiennálé Szombaton nyílt meg a kőszegi Zwingerben — öreg- töronyban — az ötödik falés tértextil-biennálé díjnyerteseinek hagyományos kamarakiállítása. Most az 1978-as seregszemle díjnyerteseinek, Kelecsé- nyi Csilla és Nagy Judit textilművészeknek legújabb alkotásait mutatják be. A kiállítást — amely szeptember 28-ig tekinthető meg — Péter Márta, az Iparművészeti Múzeum osztályvezetője nyitotta meg. Az Útinform jelenti Az Útinform jelentése szerint a folyómedrekből kilépő víz több utat elöntött. Békés megyében Szeghalom és Csökmő között víz alatt áll a 47-es számú főút, de az árvízvédelmi munkálatok miatt egészen Berettyóújfaluig Szüneteltetik a gépkocsiforgalmat. Ugyanígy víz borítja Szeghalom és Doboz, a Békés és Tarhos, a Doboz és Sarkad közötti utakat, valamint a rosszerdei bekötő utat. Ennek ellenére, ha kerülő utakon is, de valamennyi határállomást elérhetik a Romániába tartó autósok. Az északabbra fekvő területeken is lezártak' néhány utat az árvíz miatt. Szabolcs-Szatmár megyében Cégény és Dányád között, valamint a fülöpdaróci bekötő úton szünetel a forga- lob, Tokajban pedig az Achim András út áll víz alatt. Borsod megyében a Bodrog áradása okoz gondot: Sátoraljaújhely és Alsó- berecki között lezárták/ az utat, a 37-es‘ főútvonalon a 171 és 172-es kilométerkő között a régi útra terelték a forgalmat. Kutyavásár Szombaton a szántódpusz- tai műemlékmajorban és környékén országos kutyakiállítás és -vásár kezdődött. Az ország csaknem minden tájáról elhozták a pásztorkutyákat, a vadászok elengedhetetlen segítőtársait, a vizslákat, a fegyveres testületeknél „szolgálatot teljesítő” őrző-védő kutyákat, a kedvtelésből tartott négylá- búak'at, a család kedvenceit. A mintegy félezer hazai négylábú mellett több mint száz külföldi, osztrák, NSZK-beli és csehszlovákiai ebtulajdonos is elhozta kutyáját a seregszemlére. Kevés embernek adatik meg, hogy életében múzeumot neveznek el róla, és a múzeumban a maga alkotásait helyezheti el. A Baranya megyei Bakócán élő Sáfrány Géza népi keramikusnak megadatott ez a tisztesség — múzeumot kapott az államtól. A falu főutcáján álló egyik szép, régi parasztház — védett népi műemlék — viseli a homlokzatán a feliratot: „Sáfrány Géza Fazekasmúzeum”. A mester most 75 éves. Ebből az alkalomból szombaton köszöntötték otthonában, ahol csaknem fél évszázada ko- rongolóműhelye és égetőkemencéje is van, s amelyben ma is jó alkotókedvvel dolgozik. Minden munkafolyamatot maga végez felesége segítségével, az anyag kibányászásától kezdve a cserepek kiégetéséig. Édesapjától tanulta az agyagművességet tizenkét éves korában, mesterségét azután művészetté fejlesztette. A jellegzetes vörösesbarna Sáfrány-kerámiák — használati eszközök és dísztárgyak — itthon és külföldön igen keresettek. Műveinek nagy sikere volt a nemrég Pécsett rendezett országos cserépvásáron is, amelyen az idős népi keramikus személyesen is részt vett. Alkotómunkássága elismeréseként már korábban megkapta a „Népi Iparművész”, majd pedig a „Népművészet Mestere” címet, s legutóbb — életművéért — a „Szocialista Kultúráért” kitüntetésben részesült. A gyomai Győzelem Termelőszövetkezet melléküzemében a szentesi Kontakta Gyár részére t készít elektromos alkatrészeket Fotó: Veress Erzsi Még egyszer a melléküzemágról n st már végképp nem ismerem ki magam ebben az egészben — fakad ki a tisztességben megőszült községi vezető, amikor a termelőszövetkezeti melléktevékenységre terelődött a szó. Emlékeztetett arra, hogy egy időben már virágzott ez a mozgalom, amelynek célja volt mindenkinek munkaalkalmat teremteni lakóhelyén. Később azt mondtuk: nem helyes a korszerűtlen kócerájok számát szaporítani, elvonni az erőket az iparosítástól, most meg ismét a melléküzemág mellett teszünk hitet. Ezek után mit gondoljon az ember? — szegezte végül nekem a kérdést a lelkes lokálpatrióta. Késlekedtem a válasszal, mert az általa elmondottakban hibát találni nemigen lehetett. A folyamat valóban így játszódott le. A szocialista gazdálkodás kiteljesedésével évről évre többen kértek munkát, mert csak a munka révén juthattak mindahhoz az előnyhöz, amit társadalmunk kínált az országépítő munka ellenértékeként. A szárnyra kapó iparosítás tagadhatatlan nagymérvű elszívó hatása ellenére sem oldhatta meg egymaga a teljes foglálkoztatást. Ám, mégha korlátlan számban fogadták volna is a munka- vállalókat az újonnan létesült üzemek, gyárak, akkor is tömegével maradtak volna vidéken, faluhelyen azok, akik érzelmi és egyéb okokból nem lettek volna, s ma sem hajlandók szülőföldjükről, lakóhelyükről elmozdulni. Tegyük hozzá: mindenkinek elemi emberi joga, ott boldogulni, ahol él. Ezek után világos volt a jelszó: munkaalkalmat akisközségekben is! Az igazsághoz tartozik, hogy ez idő tájt alapvetően nagyobb iparvállalatok fióküzemeinek kialakításával látszott megvalósíthatónak ez a cél, szó sem volt arról, hogy a „tétlen” kezekbe a termelőszövetkezetek alaptevékenységen kívüli formákban adjanak munkát. Itt rögtön két dolgot kell világosan látni. Az egyik az, hogy a kisebb, nagyobb községekben kialakult üzemecs- kék egy idő után a szükségesnél is több munkaerőt vontak el a földműveléstől, állattartástól, másfelől pedig, s talán ez volt a nagyobb baj, valóban rendkívül korszerűtlen munkakörülményeket és ezek konzerválását hozták magukkal. Az iparpolitikánkban az adott időszakban, közelebbről a harmadik és IV. ötéves tervben előtérbe került centralizációs és koncentrációs törekvések, Valamint az apadó munkaerő-tartalékok hívták fel először a figyelmet a teljes foglalkoztatás megvalósításának eme egyenetlenségeire. Mégpedig, alapvetően abban a megközelítésben, hogy ezek a „kócerájok” fölöslegesen aprózzák el lehetőségeinket a szocialista ipar felvirágoztatásában. Érthető, hogy az átfogó vizsgálódás során a bírálatot a termelőszövetkezetek ipari tevékenysége sem kerülhette el, következésképp azt sem, hogy egy kalap alá vétessék a korszerűtlen, s csak veszteséget termelő vidéki üze- mecskékkel. Ekkor mondtuk ki, hogy a mezőgazdasági termelőszövetkezet azzal törődjön, ami a fő feladata: művelje a földet, nevelje a jószágot. Ne gyártson villanymotort, faházat, utánfutót és így tovább, erre ott van az ipar. A dolog azonban koránt sem ilyen egyszerű, még akkor sem, ha lényegében helyes megállapításokról van szó. Miért? Először is: viszonyaink között sem képzelhető el olyan mezőgazdasági üzem, mely képes afféle termelési szerkezetet kialakíta- z-ni, ami januártól januárig egyformán igénybe veszi minden egyes tagját. A növénytermesztésben dolgozók, az ágazat természeténél fogva, a kukorica behordásától a tavaszi vetésekig legalábbis jobbára csak az időt tölthetnék a tsz-központban. Ennek még azt sem vethetjük ellene, hogy a növénytermesztés is gépesített, s aki nyáron 'a gépen ül, az azt télen javítja. Ha mindent a jól gépesíthető ágazatok egyeduralmával akarnánk megoldani, egy darabig nem ennénk paradicsomot, paprikát, nem exportálnánk seprűcirkot, nem lenne kender, kevesebb cukorrépa teremne egy hektáron, mivel az utóbbinál a megfelelő tőszámot csak kézi munkával lehet beállítani. Mivel a foglalkoztatás szempontjából ideálisnak látszó vetésszerkezet egyelőre aligha alakítható ki, marad a kérdés: mi legyen azzal a harminc—hatvan emberrel — főleg asszonnyal — akire a kampánymunkák idején van nagyon nagy szükség, akiknek erejét csak kiegészíti, de nem pótolja a diákok, a katonák segítsége. A termelőszövetkezeteknek e gyalogmunkásai pedig joggal várják el, hogy foglalkoztatásukról éven át gondoskodjanak, hiszen háztáji földhöz, munkadíjhoz is csak a ledolgozott napok alapján juthatnak. íme ezek azok az érvek, amelyek a kiegészítő és melléktevékenység meghonosítása mellett szólnak, s amelyek most — a gazdaságosság és jövedelmező gazdálkodás elsőrendű követelményét figyelembe véve — ismét nagyobb hangsúlyt kapnak. Azzal természetesen, hogy a melléküzemágak kérdését elvileg helyre tettük, a gyakorlat által keltett vitáknak még nem szakadt vége (de ez talán nem is cél). A szükségesség elismerésén túl állást kell foglalnunk az ügyben is: milyen legyen ez a melléküzemág. Vannak, akik amellett törnek lándzsát, hogy ha már nem alaptevékenység, legalább kapcsolódjon ahhoz. Vagyis ne villanymotort tekercseljenek, hanem tésztát gvúrjanak, paradicsomot dolgozzanak fel, epret válogassanak vagy csomagoljanak exportra, a kampánymunkából felszabaduló tsz-tagok. Igen ám, csakhogy az élelmiszer-feldolgozás szintén kampánymunka, másrészt jelenlegi árszerkezetünk a közös gazdaságoknak nem is teszi igazán nyereségessé ezt a tevékenységet. Márpedig, a melléküzemág létjogosultságát — a foglalkoztatás megoldása mellett — éppen az nyomatékosítja, ha külön jövedelmet ad a termelőszövetkezetnek, amely nem bővelkedik éppen fejlesztési eszközökben, forrásokban. Ha pedig a tsz ezzel a melléküzemmel népgazdasági igényeket is kielégít — anélkül, hogy ezt az alaptevékenység rovására tenné —, aligha lehet kivetnivalót találni benne. B gezetül jegyezzük még meg, hogy a kis méretű üzem, benne a mezőgazdasági termelőszövetkezet által létrehozott melléküzem sem szükségszerűen korszerűtlen! Köváry E. Péter
