Békés Megyei Népújság, 1980. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-17 / 193. szám
o NÉPÚJSÁG 1980. augusztus 17., vasárnap Szabad idő Tornázzunk együtt! Azok a legörömtelibb órák, amelyeket a szülő gondtalanul együtt tölthet gyermekeivel. Tehát a hétvége, a szabadságok ideje alatt, a pihenés, a kikapcsolódás kellemes perceiben. Szép időben az ember igyekszik minél többet a szabadban, jó levegőn lenni. Használjuk ki ilyenkor az alkalmat arra is, hogy játék közben megtornáztassuk a gyerkőcöt is, meg saját fáradt tagjainkat is. Jó eszköz hozzá a nagy és könnyű strandlabda. Hanyatt fekve a fűben, behajlított térddel először közrefogjuk lábunkkal a labdát, és megpróbáljuk gyorsan forgatni. Ha ez már jól megy, akkor egyszerre, lábbal magasba dobjuk, és igyekszünk elkapni. Ha először nem sikerül, az sem baj, jókat lehet kacagni, amíg együtt megtanuljuk. (BK) HUMOR Langyos, csillagos nyári este. A parkban az egyik pádon fiatal szerelmespár ül, szorosan összeölelkezve. Arra megy egy rendőr, megtorpan és határozottan az ifjú pár elé lép: — Már engedjék meg ■.. A fiatalember közbevág: — Dehogyis engedem meg! * * * — Jaj! — kiált fel a vendég a borbélynál. — Levágott egy darabot a fülemből! — Bocsánat — dünnyögi a borbély —, talán óhajtja uraságod, hogy kissé lekerekítsem a csücskét? * * * — Mi a barátjának a foglalkozása? — kérdi a nőorvos a csinos Mónikától. — Építési vállalkozó — hangzik a válasz. — Akkor adja át, kérem, szívélyes üdvözletemet: ugyanis magácskánál a leendő gyermekszoba alapkövét máris lerakta! * * * Két tinédzser-a zenéről társalog a bárpult mellett. — Mi a véleményed Beethovenről? — kérdi Gabi. — Hülye zenéje van! — mondja a másik. — De csuda klassz a bozontja! Asszonyoknak — lányoknak Konyhai ötletek Recept SPAGETTI CARBONÁRI MÓDRA Hozzávalók: 1/2 kg spagetti, só, bors, szerecsendió, 10 dkg füstölt sonka, fél csomag petrezselyem, 6 tojás, 2 evőkanál tejszín, 10 dkg reszelt sajt. A spagettit 10—20 percig főzzük sós vízben. A sonkát 2 cm széles csíkokra vágjuk és egy serpenyőben 2 percig átsütjük. A tojásokat, tejszínt, sót, borsot, szerecsendiót és a petrezselymet egy tálban ösz- szekeverjük. Majd ezt a tojásos masszát a sonkához öntjük és kicsit besűrítjük. A spagettit leszűrjük, hideg vízzel leöblítjük. A tojásos masszát a spagettival összekeverjük. Tálaláskor reszelt sajtot adunk hozzá, illetve tetejét megszórjuk a sajtreszelékkel. Hányszor megesik, különösen, amikor teljes gőzzel folyik a „második” műszak” otthon a konyhában, hogy a sok tennivaló közepette egy- szercsak nem találjuk a konyharuhát. Persze, éppen akkor, amikor mondjuk a tüzes lábast kellene megfogni vele. Valahová letettük, de még keresgélni sincs időnk. Mindez elkerülhető, ha a konyharuhát kis függöny- csiptetővel odaerősítjük a kötény vagy a köpeny zsebéhez, vagy a kötény vállpántjához. így mindig kéznél van. Okos és praktikus gyártmány a készen kapható piskótatorta. Csak éppen nincs éles késünk a szép és egyenletes felvágásához, amikor meg akarjuk tölteni. Ezen is könnyen segíthetünk, ha a torta köré — megfelelő magasságban erős, de vékony fehér fonalat vagy horgászzsinórt helyezünk, és azzal húzkodva, egyenesre vághatjuk a tortát. Talán sokan nem is gondolnak arra, hogy az uborkareszelővei nemcsak uborkát lehet szép vékonyra szeletelni. Szendvicsek, hideg- konyhai tálak díszítésére ugyanígy lehet vele hajszálvékony és gusztusos formájú szeleteket vágni zöld- és paradicsompaprikából, hagymából, retekből, keményebb paradicsomból stb. BK Keresztrejtvény Függőleges 19. költeményének két sorát írja be a vízszintes 1. és függőleges 12. számú sorokba. VÍZSZINTES: 1. (Beküldendő.) 12. J, I, L. 13. Állami jövedelem. 14. Hajszoló. 15. Római ötvenegyes és ötvenes. 16. Gyűlölködően vad. 18. Fáskamra. 20. Szekér tartozéka. 21. Büntet. 23. Lengyel légiforgalmi társaság. 25. Forma. 27. Hagyjad. 28. Határrag. 30. A szerváló. 33. Kilogramm. 34. Heves megyei község. 36. A ci- kornya. 37. Kérdősző. 38. Az szintén. 40. Vissza: becstelen. 41. Tömegközlekedési eszköz. 42. Ritka férfinév. 43. Akó betűi, keverve. 44. Közelébe. 45. Metsző. 48. Fundamentum. 49. Lakoma. 50. Hozzánk igyekszik. 54. Alma .... a Kazah SZSZK fővárosa. 55. Azonos betűk. 56. Analizálták. 58. Mesefilm. 59. Becézett Ilona. 60. IFE. 61. Hónapnév röv. 63. Fejlődnek. 65. Római ötszázhatvannégyes. FÜGGŐLEGES: 2. A lagúnát elzáró homokpad. 3. Női név. 4. Televízió. 5. Nem ő. 8. Csodálkozik. 7. Szem elől veszett. 8. Kergeti. 9. Hölgy. 10. Elmond, bemutat. 11. Parányi. 12. (Beküldendő.) 17. Francia naturalista író. 19. (Beküldendő.) 20. Mint a 2. számú sor. 22. Nem szoros. 24. ... Morgana, délibáb. 26. Növény kapaszkodó szerve. 27. Serege. 29. Elütöm. 31. Tanuló (—’). 32. Díszruha. 33. Ide-oda futkosó, népiesen. 35. Ürmérték. 37. Zéró. 39. Vízi növény. 41. Becézett Beáta. 46. Erre a helyre. 47. Műveltető ige képzője. 50. Becézett női név. 51. Nem oda. 52. Ilyen lába van a póknak. 53. Angol becézett férfinév. 56. Vissza: ötven százaléka. 57. Fekete István állatregénye. 59. Ausztria és az NSZK határfolyója. 62. C, X, R. 64. Hasonló magánhangzók. 66. Időszámításunk előtti. Alkotmány 1 1 3 V 5 6 A/y 7 8 9 40 41 41 c 47 € 4>i O 45 r 46 47 D 4t € 20 14 22 o ZJ € IV sz € 25 16 € € 27 €) 28 29 € 30 53 32 € 33“ V, 35 € « € 77 58 59 € VO € V9 VI € V3 € w V5 0 Ví € € V7 f) Ví V9 € 50 54 52 53 € 5V 55 € 56 57 € 58 € 59 C «0 € 61 62 0 63 ___L 6V f) € € 65 66 t Beküldési határidő: augusztus 27. Megfejtéseket csak levelezőlapon fogadunk el. A helyes megfejtők között hat darab 50 forintos vásárlási utalványt sorsolunk ki, amelyet postán küldünk el. Az augusztus 3-i rejtvénypályázat helyes megfejtése: — Az én falum — Mikor a földön leány születik — Egy fiúcska álmában mosolyog — Egri csillagok. Nyertesek: Papp Bálint, Körösladány; özv. Szabó Károly - né, Orosháza; Rostás Józsefné, Szeghalom; Bereczki Gyulá- né, Dévaványa; Hegedűs Hajnalka, Mezőhegyes; dr. Hudák Györgyné, Békéscsaba. RÉDIÚ VASÁRNAP KOSSUTH RÁDIÓ b.05: Kellemes vasárnapot! 7.23: Baráti körben. 8.10: öt kontinens hét napja. 8.26: A Nyitnikék postája. 9.02: Olvastam egy novellát. 9.27: Janine Micheau operaáriákat énekel. 9.50: „. . . felhozni valamit az emberiség mentségére.” Váci Mihály versei. 10.08: A csizmás kandúr. Charles Perrault és a Grimm testvérek meséje rádióra alkalmazva. II. 00: A Mozarteum zenekarának Mozart-hangversenye a salzburgi ünnepi játékokon. Közben: -v kb. 11.50: Édes anyanyelvűnk, kb. 11.55: Szakemberek. Örkény István elbeszélése, kb. 12.10: A hangverseny^közve- títés folytatása, kb. 13.00: Tiszta szívvel, kb. 13.10: Népszerű operettdalok. 13.50: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa énekel. 14.05: Gondolatjel. 15.14: Nyugat-berlini levél. Feladó: Nemes Gábor. 15.24: Népdalkörök országszerte. 15.44: Honthy Hanna három dalt énekel Lajtai Lajos—Bé- keffi István Régi nyár című filmjéből. 15.54: Az országépítő. Kós Károly regénye rádióra alkalmazva. II. rész. 17.10: Csak anyagi ösztönzés? Jegyzet. 17.20: A zeneirodalom remekműveiből. 18.17: Hol volt, hol nem volt. . . 18.45: Diákkönyvtár hangszalagon. Goriot apó. Balzac regénye rádióra alkalmazva. 19.51: örökzöld dallamok. 20.49: Világirodalmi dekameron. 21.29: Művészlemezek. 22.10: Sporthírek. Totó. 22.20: A Művészlemezek című műsor folytatása. 23.00: Operarészletek. 0.10: Az Eastman rézfúvós együttes játszik. PETŐFI RÁDIÚ 7.30: Orgonamuzsika. 8.05: Érdekességek a jövő hét műsorából. 8.30: Vasárnapi koktél. 10.00: Szivárvány. 12.00: Jó ebédhez szól a nóta. 12.57: Krinolin és Kiflikandúr. Tordon Ákos mesejátéka. 14.05: Híres zenekarok albuma. 14.33: Táskarádió. 15.30: S holnap újra, meg újra .. . A kiskerttulajdonos. 16.00: Demis Roussos a sopoti Erdei Opera színpadán. 16.35: A debreceni Délibáb együttes felvételeiből. 17.00: Slágerek mindenkinek. 18.00: Augusztusi tudományos mozaik. 18.33: A világlíra gyöngyszemei. 18.43: Popműhely. 19.28: Kovács Apollónia nótákat énekel. 19.50: A vasárnap sportja. Totó. 20.10: Mennyit ér a kultúra? 20.33: Sporthírek. Totó. 20.43: A Rádió Dalszínháza. 22.52: Könnyűzene — hangszerszólók. 23.10: Népdalok, néptáncok. III. MŰSOR 7.0«: A pécsi stúdió szerb-hor- vát nyelvű műsora. 7.30: A pécsi stúdió németnyelvű műsora. 8.05: Műsorismertetés. 8.08: Solomon zongorázik. 9.03: A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye az Erkel Színházban. 10.25: Űj Zenei Üjság. 11.06: Hi-Fi varieté. 12.10: Szegény Yorick, összeállítás Kormos István vallomásaiból és költeményeiből. 13.05: Csajkovszkij: a-moll trió. 13.55: Kis magyar néprajz. 14.00: Az' ezred lánya, részletek Donizetti operájából. 15.00: Szimfonikus zene. 16.42: így láttam Kodályt. 17.20: Rádiószínház. Tetemrehí- vás. Irta: Mesterházi Lajos. 18.15: Romantikus kamarazene — magyar előadóművészek tolmácsolásában. 19.03: Üj operalemezeinkből. 21.28: A magyar széppróza századai. 125. rész. 21.43: Magyar zeneszerzők. 22.21: Részletek a békéscsabai dzsesszhétvége felvételeiből. 23.05: Legszebb stúdiófelvételeinkből. SZOLNOKI STÜDIÓ 9.00: Lapszemle. Tíz perc tangóritmusban. 9.15: A juhásznak jól megy dolga. Riporter: Dalocsa István. 9.45: Alföldi juhásznóták. 10.00: Délelőtti műsorzárás. 19.30: Sport és muzsika. Szerk.: Zentai Zoltán. 20.00: Műsorzárás. HÉTFŐ KOSSUTH RÁDIÓ 8.25: Cesare Siepi operaáriákat énekel. 8.59: Lennék szobor. Federico García Lorca versei. 9.09: A hét zeneműve — Händel: Vízizene. 9.39: Amerre a Galga folyik . . . Közvetítés a domonyi óvodából. 10.05: Nyitnikék. 10.35: Vladimir Hórowitz zongorázik. 11.05: Fúvósesztrád. 11.22: Az első barázda ünnepe. Aglarov Mamajhan dagesz- táni néprajzkutatóval beszélget Erdélyi István régész és Nőni* Vera. 11.42: Utazás a Balaton körül — Eötvös Károly útirajza rádióra alkalmazva. MŰSOR 12.20: Ki nyer ma? 12.35: Válaszolunk hallgatóinknak. 12.50: Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából. 13.11: Prokofjev: Alekszandr Nyevszkij — kantáta. 13.51: „Te vagy a fény”— Horváth Jenő dalai — Körmendi Vilmos feldolgozásában. 14.34: Férfimese — Krúdy Gyula novellája. 14.48: Loránd István—Vasvári István: Teérted haltak — kantáta. 14.54: Édes anyanyelvűnk. 15.10: Hangképek a IX. mohácsi népdaléneklési versenyről — III. rész. 15.25: Winnetou — Kari May regénye rádióra alkalmazva. 16.05: Magyar szerzők kamarazenéjéből. 16.31: A magyar népköltészet hete. 17.10: Török Erzsébet és Béres Ferenc népdalokat énekel. 17.35: Egészségügyi rehabilitáció Csehszlovákiában. 18.00: Francia madrigálok. 18.15: Hol volt, hol nem volt.. . 18.25: Mai könyvajánlatunk. 19.15: A Rádiószínház bemutatója — És enyém a bosszú — Moldova György hangjátéka. 19.56: Walter Gieseking összes Mozart-hanglemezf elvételei. XV/9. rész. 20.55: Vers a fűszálról — Versét elmondja: Fodor András. 21.00: Fehéren — feketén —Rádiófolyóirat. 17. szám. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Árnyak és rejtélyek — Máj Sjövall-Per Wahlö „Az eltűnt újságíró”. 23.30: Maria Stader operaáriákat énekel. 0.10: Az Észt férfikar Tormisz- műveket énekel. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Népdalcsokor. 9.00: Slágermúzeum. 9.50: Szanálás — jegyzet. 10.00: Zenedélelőtt. II. 55: Pillanatkép. 12.00: Lakatos Mihály népi zenekara játszik, Juzbasa László nótákat énekel. 12.30: Hírek. 12.33: Kis magyar néprajz. 12.38: Tánczenei koktél. 13.25: A könyvtár jövője —a jövő könyvtára. II. rész. 14.00: Kettőtől ötig ... A rádió kívánságműsora. 17.00: Nyáridő. 17.30: ötödik sebesség. 18.30: Hírek. 18.33: Zeneközeiben. 19.20: Reklám. 19.25: Az Abba együttes története. IV/4. rész. 20.20: Lakatos György népi zenekara játszik, Szabó Szilvia és Csanádi György nótákat énekei. 20.33: Csak egy kultúránk van... Németh László és'a tudományok. 21.03: örökzöld dallamok. 22.07: Operettest Offenbach műveiből. 23.15: A dzsessz a 70-es években. III. MŰSOR 9.00: Katedra. 9.30: Banda Ede gordonkázlk, Lux Erika zongorázik. 10.36: Gondolatjel. 11.05: Szimfonikus zene. 13.07: Szelényi István: Concerto két zongorára. 13.25: Dzsesszfelvételekből. 13.48: Flotow: Márta — Négyfel- vonásos vígopera. 16.05: Láttuk, hallottuk . . . 16.30: Huszonöt perc beat. 16.55: Zenekari muzsika. 18.04: Zsebrádiószínház — Mese született. Maráz László dokumentumjátéka. 18.25: Egészségünkért! Az Országos Egészségnevelési Intézet műsora a munkahelyi zajártalomról. 18.30: A hét zenemüve: Händel : Vízizene. 19.05: Katedra. 19.35: Brahms: Üj szerelmi dal- keringök. 19.56: Eszmecsere — irodalomról, művészetről. Barcsay Jenő és a XX. századi magyar művészet. 20.26: Leontyne Price operaáriákat énekel. 21.05: Beethoven kamarazenéjéből — híres előadóművészek tolmácsolásában. SZOLNOKI STÜDIÓ 17.00: Hírek. John Lennon énekel. 17.10: Apró-cseprő közügyek. Szerkesztő: Pais Judit. A jászszentandrási népdalkör énekel 17.35: Olvasótáborok. 1980. Riporter: Pálréti Ágoston. Megzenésített versek. 18.00: Alföldi krónika. 18.15: Slágerkoktél. 18.26—18.30: Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. TELEVÍZIÓ VASÁRNAP BUDAPEST, I. MŰSOR 8.00: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna, (ism.) 8.05: Óvodások filmműsora. Kis- film-összeállítás: 1. Kutya, macska és a kályha. Lengyel rajzfilm. 2. Minden fordítva. Szovjet bábfilm. 8.25: Utazás egy mosolyért. Magyarul beszélő lengyel kis- játékfilm-sorozat. VII. (befejező) rész: Búcsú Dudustól. (ism.) (f.-f.) 9.00: Papírsárkány. Szórakoztató összeállítás kisdobosok- • nak. (ism.) 9.35: Testvérek. Magyarul beszélő NDK játékfilm. 10.55: Hírek, (f.-f.) 11.00: Heltai Jenő: Szépek szépé. Mesejáték 2 részben. A Békés megyei Jókai Színház előadása, felvételről, (ism.) (f.-f.) 14.35: Berkes Péter: Az öreg bánya titka. Ifjúsági tévéfilmsorozat. V/2. rész: Bezárul a föld, és feltűnik a négy bőrönd, (ism.) (f.-f.) 15.05: Aki dudás akar lenni. Fiatalok népzenei műsora. A Rom Som együttes és Vá- radi Mihály. 15.20: Reklám, (f.-f.) 15.30: Vakáción a Mézga család Magyar rajzfilmsorozat. XIII/9. rész: Élve eltemetve! 15.55: Nadrág és szerelem. Tévéjáték Hunyady Sándor írásából. (ism.) (f.-f.) 16.25: Reklám, (f.-f.) 16.30: Marlene Dietrich-sorozat: A becstelen. Magyarul beszélő amerikai film. (f.-f.) 18.00: Műsorainkat ajánljuk. 18.25: Reklámpanoráma Veszprém megyéből. 18.35: A Közönségszolgálat tájékoztatója. (f.-f.) 18.40: idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. 18.45: Esti mese. 19.00: A Hét. 20.05: Üj Scotland Yard. Magyarul beszélő angol bűnügyi filmsorozat: A visszatérés. 20.55: Egy-két-há-négy . . . ZENE. Könnyűzenei koncertsorozat négy részben. 2. Volt egyszer egy koncert. Kb. 21.35: Telesport. 1. Sporthírek, (f.-f.) 2. Forma—I. Autóverseny. Közvetítés Zeltwegből, felvételről. 23.05: Hírek, (f.-f.) BUKAREST 8.40: Gyermekfilm. 10.00: A falu életéből. 11.45: Zeneszó. 13.05: Vasárnapi albunv 15.45: Telesport. 17.15: Sakk. 17.35: Martin Eden. Jack London regényének olasz filmváltozata. 18.35: A képernyő a kicsinyeké 19.15: Román tájakon. 19.35: Román dalok. 20.45: a verseny. Amerikai játékfilm. 22.00: Tv-híradó. BELGRÁD, I. MŰSOR 9.00: Barázda — faluműsor, utána gyermekműsor magyar nyelven. 10.00: Zenei csúszda. 11.30: Népdalok. 12.00: Zöld panoráma. 14.05: Stúdió 071. 15.55: Vasárnap délután. 19.15: Rajzfilm. 20.00: Jugoszláv játékfilm. 21.35: Forradalmi arcképcsarnok. 22.25: A magunk módján. 22.40: Sportszemle. II. MŰSOR 17.25: Traviáta. 20.00: A világ hegységei. 21.00: Huszonnégy óra. 21.25: Kalandfilm. HÉTFŐ BUKAREST 16.00: Magyar nyelvű adás. 18.50: A legkisebbeknek. 19.00: Tv-híradó. 19.25: Energetikai kérdések. 19.40: Tudományos figyelő. 20.45: Közös barátunk. Folyt, regény. 2. rész. 21.40: Nagy előadóművészek. 22.10: Tv-híradó. % BELGRÁD, I. MŰSOR 17.40: Magyar nyelvű tv-napló. 18.15: Hősök Iskolája — gyermekműsor. 18.45: ifjúsági műsor. 20.00: Mile Rupdc-Pit: Ez is Amerika. Tv-dráma. 21.05: Kiválasztott pillanat. 21.10: Mozaikok. 22.10: Komoly zene. II. MŰSOR 18.00: Rajzfilm. 19.00: Közvetve. 20.00: A tudomány és mi. 21.00: Huszonnégy óra. 21.55: Irodalmi műsor. MOZI VASÁRNAP Békési Bástya: Kojak Budapesten. Békéscsabai Kert: Dráma a tengerparton. Békéscsabai Szabadság: de. 10 órakor: Élve vagy halva, 4, 6 és 8 órakor: Az áldozat. Békéscsabai Terv: Egy romantikus angol nő. Gyulai Erkel: fél 4 órakor: Vadállatok a fedélzeten, fél 6 órakor: A sáska napja, I., II. rész. Gyulai' Kert: Bizalmi állásban. Gyulai Petőfi: Folytassa, cowboy! 22 órakor: Kalózok Jamaicában. Orosházi Béke: Júliusi találkozás. Orosházi Partizán: Joseph Andrews. Szarvasi Táncsics: 4 órakor: Bátor emberek, 6 és 8 órakor: A férfi, aki szerette a nőket. HÉTFŐ Békési Bástya: 4 órakor: A fekete varázsló ajándéka, 6 és 8 órakor: A férfi, aki szerette a nőket, 22 órakor: Felkavart víz. Békéscsabai Szabadság: de. 10 és du. 4 órakor: Hintó géppuskával, 6 és 8 órakor: Folytassa, cowboy! 22 órakor: Sugarlandi hajtóvadászat. Békéscsabai Terv: Kojak Budapesten. Gyulai Erkel: fél 6 órakor: A sáska napja, I., II. rész. Gyulai Kert: Bizalmi állásban. Gyulai Petőfi: 4 és 6 órakor: Walt Disney állatbirodalma, 8 órakor: Szökte- tés, 22 órakor: Kalózok Jamaicában. Orosházi Partizán: Négy bandita, tíz áldozat, 21.30 órakor: Fayard bíró, akit seriffnek hívtak. Szarvasi Táncsics: Majd holnap.