Békés Megyei Népújság, 1980. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-17 / 193. szám
1980. augusztus 17„ vasárnap iZHiliJKTiM KULTURÁLIS MELLÉKLET Egy kovácsházi mesegyűjtő a múlt századból A Magyar Tudományos Akadémia kézirattárának rendezése során az 1950-es évek elején egy iskolai füzetbe írva kerültek elő Balás Gyula eddig ismeretlen meséi. (Keltezés: 1878. június—augusztus.) Balás Gyuláról e gyűjteményén kívül semmit nem tudunk. Valószínűleg néptanító volt Mezőkovácsházán, s a múlt században, mikor a Kisfaludy Társaság mozgalmat indított a magyar népköltés megmentésére, Ipolyi Arnold, Kriza János, Kálmány Lajos, Arany László mellett a névtelen gyűjtők: tanítók, egyetemi hallgatók, költők és írók egész sora kapcsolódott be a munkába. Ezek között volt Balás Gyula. E feltevést igazolja az is, hogy az összegyűjtött mesék, gyermekjátékok, mondókák igen aprólékosak — azokat saját tanítványaitól gyűjtötte. Balás Gyula előkerült kéziratkötetében 52 mesét, 19 gyermekjátékot és 33 találós verset, mondókát találunk. Feljegyzései szerint gyűjtése több volt, gyűjteményének egy részét azonban vagy nem küldte be, vagy azok az idők folyamán, a háborús évek alatt elvesztek, megsemmisültek. Balás Gyula kézirata 119 számozott fóliából áll. Meséi között egyaránt található tündérmese, legendamese, ördögmese és állatmese. Ezek a mesék nagyrészt beleillenek az európai mesekincsbe, típusuk közismert. Mégis minden szöveg tartalmaz egy-egy olyan motívumot, mely a magyar anyagban ismeretlen, vagy eltér attól. Meséiben megtalálható a helyi motívum is. Ennek ékes bizonyítéka a „Paprika Jancsi” című mese, mely a következőképpen kezdődik: „Volt, hol nem volt, még a világon is túl volt, az ürgeháti szalmakazlon innen, a hosszú-kovácsházi szénaboglyán pedig túl volt...” Aki Mezőkovácsháza néprajzával foglalkozott, az tudja, hogy Urgehát, az a volt Reformá- tuskovácsháza (ma Mezőkovácsháza tanácsi kirendeltsége) csúfneve volt. Hosszú- Kovácsháza pedig az 1870-es években egy ideig Mezőkovácsháza hivatalos neve. Tehát Balás a meséjének történését a világon is túl, illetve Reformátuskovácsháza és Mezőkovácsháza közé teszi. A mesegyűjtemény fotómásolata Mezőkovácsházán a nagyközségi és járási könyvtárban található. E mesék igazi népmeséi voltát, időállóságát bizonyítja az a tény, hogy a könyvtárban gyermekfoglalkozások alkalmával e mesék jelentős részét felhasználjuk. A mai gyerekek nagy figyelemmel, élvezettel és áhítattal hallgatják azokat a meséket, melyeket több mint száz évvel ezelőtt őseik meséltek el Balás Gyulának. Ugyanez a megállapítás vonatkozik a Balás Gyula által összegyűjtött gyermekjátékokra, csúfolódó versekre, dajkarímekre és találós kérdésekre is. Ezek bemutatására most helyhiány miatt nem vállalkozhatunk, Balás Gyula meséiből viszont közreadjuk a Paprika Jancsi címűt, az eredeti kézirat első lapjáról készített fotómásolattal. Balogh György Paprika Jancsi Volt, hol nem volt, még a világon is túl volt, az ürgeháti szalmakazlon innen, a hosszú-kovácsházi szénaboglyán pedig túl volt, volt egy szegény ember és egy szegény asszony. Boldogul éltek volna ők, ha csak egy olyan gyerekük lett volna is, mint egy csüves paprika. De ha nem volt! A szegény ember egyszer kiment ugarolni, felesége pedig otthon maradt, ételt főzni. Előveszi a lisztet, tojást ver belé, vizet tölt belé, összegyúrja, kinyújtja, szikkadni hagyja, s kezdi vágni laskának. Vágja, vágja, de egyszer hüvelykujját kinyújtva hagyta, s levágta azt is. — Menj a kuckóba! — szólt mérgesen az asszony, s bedobta ujját a kuckóba, avval vágja tovább a laskát. Befőzi, tálba teszi, hogy majd kiviszi az urának. Akkor megszólal valaki a kuckóban: — Édesanyám! Édesanyám! Majd kiviszem én édesapámnak az ételt! — Ki az? — Hát én vagyok, a te fiad! Az asszony odamegy, hát lát egy kis teremtményt, szép piros nadrágban, csak olyan nagy volt, mint egy csüves paprika. Összeöleli, összecsókolja. — Hagyj már édesanyám, apánk megéhezik odaki. Hadd vigyem már az ételt. — Hát eltalálsz oda? — El hát! — Avval veszi a nagy tálat, s viszi. Megy, megy, mendegél az ugarban, eléri az apját. — Édesapám! Édesapám! Itt az étel! — Ki beszél ott? — Hét én, a te fiad! Itt az étel, egyél, addig majd szántok én! Avval felugrik az ökrök fülibe a karikással, s onnan hajtja az ökröket. Éppen arra ment a király. Hallja, hogy kiáltanak: — Csákó ne, hajsz! — de nem lát senkit. Leszáll, megnézi az ökröket, hát ott látja Paprika Jancsit az ökör fülibe — mert édesanyja így nevezte el fiát. — Hogy adod el ezt a fiút? — kérdi a király a szegény embertől. — Hát száz forintért oda adom biz’ én! A király kifizette, a fiút pedig bezárta a pénzesládába. De volt ám Jancsinak esze! Elővette bicskáját, kivágta a láda oldalát, a sok pénz zsebre dugja, s pötty! leesik. Hazaér a király, dicsekszik, mit vett ő! Kinyitják a ládát, de biz’ az üres, , mégpedig egészen. Hamar Parika Jancsi után! Felültet vagy ezer huszárt, s ezek elvágtattak a szegény ember házába. De volt a szegény embernek esze, hogy nem adta vissza. Bebújtatta az egérlyukba. Keresik a huszárok Jancsit, de csak nincs az sehol! De Jancsi nagyon huncut ember volt. Az egyik egérnek meghúzta a farkát, az usgyi! ki a szobába, ijedten szaladt, cincog. A huszárok azt hiszik, hogy ez az a kis jószág, kit keresni kell, bújnak ágy alá, asztal alá, akkor látják, hogy hiszen ez egy kisegér. Bosszankodnak, mennek vissza. Ha a huszárok Paprika Jancsit megtalálták volna, visszavitték volna, akkor az én mesém is tovább tartott volna. * * * E mese más variációja szerint a huszárok eltávozta után Jancsi adott apjának egy botot, amelyet ha a kézből kieresztettek, mindenkit elvert, ki elébe került. A szegény ember ebben bízva, hadat üzent a királynak. Az küldött ellene egy sereget, melyet a bot tökéletesen tönkrevert, sőt a királynak magának is letörte fél lábát, és lelőtte fél fülét. Még egy sereget szedett össze a király, ezt is agyonverte a bot, a király pedig a másik lábát, a másik fülét is elvesztette. Akkor a szegény ember lett a király. Ha a szegény ember ellen még több sereget is gyűjtött volna a király, az én mesém is tovább tartott volna. Madár János versei: Meditáció Tilosba készülő szavaimat csöndre ítéli a szám. Talán megmentene egy fűszálat, ha kimondanám. Hűség Maréknyi föld — álmát őrzöm: érte halálig elszegődöm. Megvédem az életemmel, megvédem az énekemmel. Korin Géza : Dal Elmennék világgá ha a világ volna nem ilyen kicsinyke lánggal vil^golna tisztulást ha hozna hosszú árvasága Láng fölött keresztelt világom világa akkor megnyugodna nem riadna szótól meg is csupaszodna mint aki meghódol Úgyis csak indulás minden egyes óra Elmennék világgá ha a világ volna Ifj. Rácz József: Léna Apáti Miklós: Egy mondat a kenyérről a falásról, az étkezésről? nem, a munka és a kalász, az ember és a föld, a liszt és a pék szerelmi együttesét beszélem el, a magvetők hajnali ritmusait, a kombájnok földübörgő ritmusait, a raktárak száraz, porlepte melegét, és megintcsak a földet, mely mindent megad, hogy nyugodtan, rezzenetlen arccal politizáljunk, a földet énekelem el, István király földjét, a mi hazánkat itt, a Kárpátok ölében, és kalászos jogunkat ehhez a földhöz, a törvény hatalmát rajtunk, rajtad és rajtam, a vacsoráinkat, hogy mindig jut kenyér, a reggelit, hogy mindig jut kenyér, de én még a leveshez is kenyeret eszem, talán valamely aratólegény örökségeképp, a kenyérben bízom csak az ennivalók közt, hát a kenyerünk úgy öleld magadhoz, ha kenyeret szelsz, mint magamhoz ölellek én egy fölbukó versben, a kenyér az én egyetlen bizalmasom, édes, neki súgom meg csak, senki másnak immár, hogy ő a te tested puhaságát és melegét idézi, s míg kinézek ablakomon, egy légkalapács zaja is képes fölidézni a távoli kombájnokat, a közeli hegyek testvérei oly völgyekre néznek, hol már a gabona levágva, s most bálázzák össze a maradék szalmát, égig száll a por, de a kenyér már kimenekült e'fénylő szülőszobából, itt piheg asztalunkon, melegen bújik melleid közé, s azt mondja: „Ossz szét", s eszünk, eszünk, hát mégis a falás, az étkezés? igen, de aztán jöhet a munka, a szerelem, a föld áhítata, egy kirándulás, hogy meglásd: mindent megadott a föld és most üres. Ifj. Ricz József: Krúdy emlékére
