Békés Megyei Népújság, 1980. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-15 / 191. szám

1980. augusztus 15., péntek Ahol az utak véget érnek Boltok a majorban NEM CSUPÁN A VÁROSOKBAN, A NAGYKÖZSÉGEK­BEN VAN KERESKEDELEM. MEG KELL NÉZNI A TANYASI, EGYÉB KÜLTERÜLETI BOLTOKAT IS, HISZEN SOK EMBER ALAPVETŐ ÁRUELLÁTÁSÁRÓL VAN SZŐ. Mezőhegyesen sörrel meg­rakott teherautó halad a szé­les aszfalton. — Ezt sem a környező ma­jorokba viszik — szólal meg mellettem a gépkocsivezető. Bólintok, s titkon remélem, hogy nincs igaza. A kereske­delem fogalmába a kőbányai világos is beletartozik. Az­tán a csörömpölő jármű vég­képp eltűnik a község szívé­ben. Megadóan mormolom: — Nyertél! # A 28-as major vegyesbolt­jában Ferenczi Istvánná szol­gál ki. Négy hónappal ez­előtt került ide, igyekszik a vevők kedvébe járni. — Mindig sikerül? — Nézzen körül. Van mo­sópor, mosogatószer, vécépa­pír, csupán Ultrát nem kap­tam legutóbb — sorolja és kinyitja a Lehel hűtőszek­rényt, amely most üresen tátong. — Hentesárut szer­dánként szállítanak Gyulá­ról, legalább 40—50 kilót. Ez három-négy napig elég, az­tán semmi. A polcon egyetlen kenyér árválkodik. Ferencziné a kezébe veszi, úgy magyaráz: — Tegnapról maradt meg. Ugyanis másnaponként ka­punk kenyeret. Pékárut nem is nagyon rendelek, a kifli, a zsemle alig fogy. Sör? Má­jus elsején volt utoljára. Na­gyon nehezen viszik vissza a göngyölegeket. Hónapok óta kerülgetem a 70 külföldi sö­röspalackot. A szövetkezet­ben is azt mondják: várjak türelemmel. A bolt havi forgalma 100—120 ezer forint. Alapo­san meg kell dolgozni ezért. Egyedül. A boltvezetőnek több segítségre lenne szük­sége. * A kendergyári üzletet zár­va találjuk. Két-három öreg­ember táblából a környéken. — Mit vennének, ha vol­na? — Kolbászt, szalámit, de még füstölt szalonna sincs — legyint. — Egyetlen saj­tot sem talál a polcon. Közben megérkezik a bolt­vezető, Dénes Erzsébet. Hét éve jár ide a közeli Pitva­rosról. Reggel hattól, dél­után két óráig van nyitva a bolt, havonta 140—160 ezer forint értékű áru talál gaz­dára. — Tegnapelőtt jött meg a túrakocsi az orosházi FÜ- SZÉRT-től. Rendeltem 12 fajta édességet, semmit nem kaptam — panaszkodik. — Nem hoztak nápolyit, kek­szet, citromot. Kiírták ugyan, aztán valahogy mégis lema­radt. — Mi van a tejtermékek­kel? — A nagybánhegyesi Zal­ka Tsz szállítja, de mire ideérnek, már nincs semmi a kocsin. Ha túró van, tejföl nincs, vagy fordítva. Száraz­áru nekünk nem jár, azt a megyei tanácsnál osztják el Hús is ritkán van, hiszen 10 kilónál kevesebbet nem ad­nak. Talán 3 hete rendeltem, s délután 4 órakor hozták. Ugyanakkor ebből is csak az oldalas kellene. A többi meg a nyakamon maradna. Az üzlet közepén teli és üres üvegek. Megszámolom: 25 rekesz kétdecis vegyes­pálinka, 15 rekesz almabor. — Szép mennyiség ... — Július 25-én érkezett, és már csak 7 rekesszel van a pálinkából — dicsekszik a boltvezető. — És fogy az al­mabor is. A kifli, a sajt hiányzik, búfelejtőnek ott a bor és a pálinka. Talán még a ken­dergyári munkásoknak is? * A 6-os majorban a hosszú, sárga magtár előtt szállító- szalag. A sáros úton csúsz­kálva érkezünk a 90-es szá­mú vegyesbolt elé. Bent az üzletben két asszony vásá­rol. — Tejet, kiflit szeretnénk — mondom a boltvezetőnek, Setényi Mihálynénak. — Sajnos... — tárja szét a kezét. — Akkor egy-egy szelet kenyér, esetleg sajt... — Az sincs — sajnálkozik a fiatalasszony. — Nálunk ez a divat. Kenyér másna­ponként, tej kedden és szom­baton érkezik. Előveszi a kockás füzetet, amelyben nevek sorakoznak. — Előjegyzés nélkül nem megy a rendelés. Alapvető élelmiszerekkel nincs baj. Hétfőn kaptam rizst, sót, cukrot, a mosópor választé­ka is bővült. Borotvapengé­ből viszont csak a Figarót, a Supemovát kapom. Pomo- rin fogkrémet nem kértem, mégis küldtek. Nálam is van legalább 150 sörösüveg, de hónapok óta senki sem haj­landó átvenni. Mintha a világ végin len­nénk. Itt a 81-es majorban az utak is elfogynak. A ve­gyesbolt vezetője, immár négy éve mosolyog a pult mögött. — Van-e oka rá? Molnárné nem rest a vá­lasszal : — Mit csináljak, elhozott az uram Szabolcsból. Szere­tem az itteni embereket. Nyugdíjasok, kiskeresetűek élnek erre, így is kell keres­kednem. Kannás tejből el­adok naponta 35—75 litert, Van úgy, hogy szombaton friss kenyeret hoznak. Csak a FÜSZÉRT-tel nem vagyok megelégedve. Még babaszap­pant sem kaptam legutóbb. Pedig itt is elkelne az Amo, vagy a zöldalma. — Hétfőn (augusztus 11- én) reggel 6-tól este 8 órá­ig vártam a FÜSZÉRT-ese- ket. A férjem rohant utánuk fél 8 körül kerékpáron. Ki­derült: az én árumat má­sutt rakták le. Végül visz- szahozták, de akkor már jócskán felöntöttek a garat­ra. Nem tudom, hogyan szá­moltak el a sok törött üveg­gel, kiszórt áruval. # , Az 57-es majorban 87 csa­lád él. Itt van az állami gaz­daság sertés- és tehenészeti telepe, a hibridüzem. — Kell ide étel és ital bő­ven — bizonygatja Hári Fe­renc, a szomszédos italbolt vezetője, a 84-es számú ve­gyesboltban. — Én csak magamról beszélek. Havonta 93 ezer forintot forgalmazok, ebből 27 ezer az ételeladás. De mit tegyek, ha nincs hal­konzerv, halászlé, ruszli. Csokoládé, vanília fagylalt­port sem kapok, hiába ren­delek. A palackozott sört már nem is említem. — Anélkül megvagyunk — szól közbe Kassai Pálné, boltvezető. — Te igen, de a vevők nem — replikázik a kocs- máros. — Jóban kell lenni a tú­rázókkal, egy-két féldeci és kész... — Miért a kereskedőket bántja, uram? Persze, meg­kínáljuk őket üdítővel, eset­leg 3 centes konyakkal. Es­küszöm, ettől még nem lesz jobb, rosszabb az áruellátás. Azt írja meg inkább, hogy a szombati kenyeret pénteken sütik meg, azt rágjuk egé­szen keddig ... És így tovább. A sort folytathatnánk. ítélkezhet­nénk is, de nem ez a fel­adatunk. Látjuk az erőfeszí­tést a jobb áruellátásért, amelyet itt-ott hanyagság, túlzott óvatosság, emberi gyengeség, kereskedői „be­tegség” akadályoz. A gyógy­szer kézenfekvő: még jobban kell dolgoznunk! Seres Sándor Nem feledkeztek meg róla „Köszönet a tmk-műhely vezetőinek és brigádtagjai­nak, akik fáradságot nem ismerve, beteg, járóképtelen férjem részére egy kocsit készítettek. Emberségből, se­gítőszándékból, együttérzés­ből példát mutattak. Lagzi Pálné.” A békéscsabai I. téglagyár központi tmk ifjú­sági szocialista brigádjának naplójában ez a bejegyzés található. De mi -volt az előzménye? — Lagzi bácsi — aki még nincs egészen ötvenéves — valamikor itt dolgozott a gyárban — mondja Juhász József elektroműszerész, a brigád vezetője. — Mi akkor még kisgyerekek voltunk, amikor ő lerokkant. És már hosszú évek óta magatehe­tetlen. Zsilinszki János hegesztő, Ledzényi János víz-gázsze­relő, Domokos Zoltán au­tószerelő és Szabó József marós csatlakoznak még a beszélgetéshez, és mondják, hogy szinte mindenki segí­tett a műhelyből, de tízen különösen sokat dolgoztak, hogy a kocsit összehozzák. A régi ugyanis már használha­tatlan volt, s kocsi nélkül még a szobában sem közle­kedhet, hát még levegőre hogy jutna ki? Megható volt Lagzi Pál öröme, amikor a kész kocsit megkapta. Jól esett neki, hogy régi munkahelyének fiataljai gondoltak rá, és alkalma lett ismerkedni ve­lük, munkájukkal, életükkel: két éve alakult a brigádjuk, amikor a központi javítómű­helyt létrehozták a gyárban. Többségük a vállalatnál ta­nult, ott is dolgozott. Sok szakma van együtt, több mint tizenötféle, s nem ke­vés az olyan dolgozó a bri­gádban, akinek két-három szakmája is van. Ez a sokrétűség a vonzó, ezt szeretik legjobban, mert sok újat tanulnak. Aki ide­jött dolgozni, az itt is ma­rad, ahol tere van az egyéni tudásnak és önállóságnak. Jól összeszokott gárda ez, és baráti közösség is egy­ben. A brigád munkáját a vál­lalat, a társadalmi szervek elismerik. Tavaly megkap­ták a Minőségi munkáért élenjáró ifjúsági brigád cí­met, s a vele járó vándor­serleget. Egy év alatt nyer­ték el a szocialista brigád minősítést. S azt is megem­lítették, hogy most már las­san két brigádra válnak, mert nagy a létszám. Hosszan, júízűen beszélget­tek még sok mindenről a beteg emberrel, s ennek nyo­mán benne is feléledtek1 a régi emlékek. Az akkori idők munkája, az akkori élet, s összevetették a régit az újjal, hogy mi minden­ben fejlődött a gyár. Az a gyár, amely akkor neki is második otthona volt, s az a gyár, amely most sem fe­ledkezett meg róla. Vass Márta ALFÖLDI TÁJ Fotó: Martin Gábor Egészségvédelem Békésen Megyénk minden árvízi ki­telepített befogadó települé­sén és a gátat védők között is szervezetten és jól dolgo­zik az egészségügyi alapellá­tás. így van ez Békésen is, amint azt dr. Gelegonya Ka­talin városi főorvos elmon­dotta. A nehéz napokban 1800 ember költözött a városba. A legtöbben családoknál, ma- gánházakbán laknak, a tö­megszállásokra csak 270-en kerültek. A mezőgazdasági szakiskolában, a gimnázium fiúkollégiumában helyezték el őket, az új tanyasi kollé­giumban pedig a tarhosi gyógypedagógiai intézet la­kói és tanárai találtak átme­neti otthonra. Orvosi szemlék előzték meg a beköltöztetést, majd a körzeti orvosok, nővérek, vé­dőnők naponta látogatták az itt élőket. A szakrendelések, a körzeti rendelők minden­kor ellátják a rászorulókat, s a szokásos ügyelet mellett URH-s árvízi orvosi ügyele­tet tartanak a városi ta­nácsnál. Szükség esetén azon­nal kapcsolatba léphetnek a rendelőintézetekkel és a kór­házzal. Megoldódott a táp­pénzesek folyamatos ellátá­sa, s az ideggondozó is fi­gyelemmel kíséri betegeit. Jól ismert a magánházaknál elhelyezettek listája, őket is meglátogatták már a körze­ti nővérek. A terhesek és kisgyermekek védő, óvó fel­ügyelete szervezetten folyik Békésen. Olyan eset is elő­fordult, hogy például a szü­lőotthonban adott életet gyermekének egy kitelepített asszony, s mindaddig ott­maradhatnak, amíg lakás­gondjuk megoldódik. A gátakat védők ellátása is fontos feladata volt az egészségügyi szolgálatnak. A veszélyeztetett területekre a megyei egészségügyi osztály küldött váltóorvosokat Bé­késcsabáról. A békési orvo­sok is megszakították sza­badságukat, amint az árvíz hírét meghallották, és azon­nal felajánlották segítségü­ket. A fegyveres testületek tagjai saját egészségügyi szolgálatukat hozták maguk­kal. A más vidékről érke­zett vízügyi dolgozók- orvosi ellátását helyben biztosítot­ták, például a KlSZ-építőtá- borban, ahol sokan laktak. A vöröskeresztes aktívák, s két polgári védelmi szakasz szak­képzett elsősegélynyújtói gondoskodtak még a védők­ről. A cukorkaüzem szakasza éjjel-nappal ügyeletet tartott a gátakon, míg a szőnyeg- szövő brigádja a homokbá­nyákban dolgozókra vigyá­zott. Négyszázhúsz árvízkárosult családnak rendkívüli és ele­mi kár gyorssegélyként 600 ezer forintot osztott ki a békési Városi Tanács egész­ségügyi osztálya. Ugyaneny- nyi pénzt adott a Vöröske­reszt is a rászorulóknak. B. Zs. Hogy messzebbre nézhessünk A füzesgyarmati Csánki Dezső helytörténeti kör táj­jellegű székháza szemlélete­sen mutatja a látogatóknak, hogy milyen házban éltek, dolgoztak őseink. Ma már csodálkozunk az épületről tükröződő szegénységen, és lenyűgöz a népi építészet szépsége, egyszerűsége. A ro­hanó, gépesedé világunkban egy tenyérnyi helynek tűnik az összegyűjtött múlt. Még akad öregember, aki mesélni tud arról, hogyan dolgoztak hajdanán a földeken vagy a kovácsműhelyben, s az öreg­asszony fonóbeli kislányko­rát idézi fel... Gyűlik-gyűlik Füzesgyar­maton — és még sok más helyen — a falu emléke, ami a ma emberének már törté­nelem. De vannak másfajta emlékek is, amelyek szintén védelmet kívánnak. Nálunk, Füzesgyarmaton, a Kishagy- mási-tanya szomszédságában áll egy öreg tölgyfa. A „Sár­réti írások II.” irodalmi és helytörténeti antológiában Szűcs Sándor, a neves bi- harnagybajomi néprajztudós „Sárréti jeles fákról szóló népi emlékezések” című ta­nulmányában írja, hogy „a náderdők fölé emelkedő, messzire ellátszó koronájuk útmutatói, irányjelzői voltak a rétes embereknek”. Igen, ez a 200 év körüli nagy tölgyfa ma is jó egészségnek örvend, és az egykori haran­Hivatal Igazán szép a Hivatal uj épü­lete. Kisvárosi viszonylatban ál­modni sem lehetne szebbet. De — mint a régi épületben — to­vábbra is csak egy ablaknál in­tézik az ügyeket. Még csúcsfor­galomban is. Ilyenkor sorbán- állás van. Az emberek méltat­lankodnak. Egy asszony így juttatja kife­jezésre a véleményét: — Ha már annyi pénzt bele­öltek ennek a Hivatalnak az építésébe, szervezzék meg job­ban a munkát is! Ne várakoz­tassák az embereket! Vagy azt gondolják, hogy a Hivatal csak azoké, akik benne ülnek? Az idő mindenkinek pénz ... Az egyik hivatalnoknő türel­mét vesztve a hangoskodóhoz sfet, és rámordul: — Adja ide a személyazonos­sági igazolványát! — En? — néz álmélkodva az asszony. gi hajóút kidomborodó hal­mának oldalán áll. Megérde­melné, hogy e sok vihart megélt tölgyfát védetté nyil­vánítsuk! A faluban is vannak tölgy­óriások, igaz, egy kicsit fia­talabbak, lehetnek úgy 100— 120 évesek, rájuk is érdemes gondolni, figyelni. Erről jut eszembe egy írás, melyet Sopron környékén olvastam egy táblán, és az Erdők fo­hásza címet viseli: „Vándor, ki elhaladsz mel­lettem, ne emelj rám kezet. En vagyok tűzhelyed mele­ge hideg téli éjszakákon, én vagyok tornácod barátságos fedele, melynek árnyékába menekülsz a tűző nap elől, és gyümölcsöm oltja szomja- dat. Én vagyok a gerenda, mely házadat tartja, én va­gyok asztalod lapja, én va­gyok az ágy, amelyben fek­szel, deszka, amelyből csóna­kod építed. Én vagyok há­zad ajtaja, bölcsőd fája ... koporsód . ■. fedele. Vándor, ki elmégy mellettem, hall­gasd a kérésem: Ne bánts!” Jó lenne, ha eszükbe vés­nék ezt minél többen. Igen, mert meg kell menteni a jö­vőnek a múltat, benne a természetet is. Minél több emléket őrzünk meg, annál összefüggőbben látjuk az utat, s talán messzebbre néz­hetünk előre is. Borbiró Lajos — Maga, maga. — Ugyan már __ Minek? — Mert uszít. Fel fogom Je­lenteni. Erre már a sorban átlók is felkapják a fejüket. — Milyen jogon képzeli magát hatósági közegnek? — kérdezi felháborodottan valaki. — A Hivatalnak a lakosság ki­szolgálása a dolga — hangzik a sorból. A sorban állók megjegyzései meghátrálásra kényszerítik a hi­vatalnoknőt, aki dühösen visz- szavonul az Íróasztalához, és csak a foga között mormogja: — Micsoda társaság! Szerencséje, hogy senki sem hallja. Mert talán azt Is meg­mondanák neki, hogy ha a rossz szervezés miatt emelt kifogás uszításnak minősülne, akkor mindent megengedhetne magá­nak a Hivatal. Még azt is, hogy ne változtasson a hibáin. — or

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents