Békés Megyei Népújság, 1980. július (35. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-02 / 153. szám

BÉKÉS MEGYEI Világ proletárjai, egyesüljetek! NÉPÚJSÁG MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LOPJA 1980. JÜLIUS 2., SZERDA Ara: 1,20 forint XXXV. ÉVFOLYAM, 153. SZÁM Aratnak Kaszaperen Van még kombájn az AGROKER-nél - MEZÖGÉP-ügyelet A Békéscsabai Konzervgyár lapkaüzemében speciális prés­gépeken készítik az üvegzáró lapokat Fotó: Veress Erzsi Megkezdődött a magyar—szovjet együttműködési bizottság ülésszaka Ha Péter, Pál napján nem is, Pál napján, azaz június 30-án délután megtették az első próbavágásokat a nagy- bánhegyesi Zalka Tsz kasza­peri őszi árpa tábláján. A hétfő délutáni kísérlet jól si­került, s ennek alapján a közös gazdaság vezetői teg­nap reggelre mozgósították a kombájnpark egy részét az árpa aratására. Békés megyében tehát a nagybánhegyesi tsz 170 hek­tárnyi őszi árpa termésének betakarításával megkezdő­dött a gabonacsata. A négy kombájntól — a három Claas Dominátortól és az egy John Deere-től — egész nap hord­hatták a szemet a szárítóra * tegnap a szövetkezet szállító iárművei. A közös gazdaság­ban gépekkel, alkatrészekkel jói felszerelkezve készen áll­nak a több mint másfélezer hektár búza aratására is. Kérdésünkre az AGRO- KER vezetői elmondták, hogy a nagybánhegyesi tsz­A gyermekágyi láz kóroko­zójának felfedezőjére, az anyák megmentőjére, Sem­melweis Ignácra emlékez­tek — születésének napján — kedden a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Nagyvárad téri épületében. Sok éves, szép hagyomány­nak megfelelően, az évfor­duló alkalmából kitüntetése­ket adtak át kiváló orvosok­nak, gyógyszerészeknek és egészségügyi szakdolgozók­nak. Az ünnepségen jelen volt Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a Központi Bi­zottság titkára. Pesta László, az ország- gyűlés szociális és egészség- ügyi bizottságának elnöke hez hasonlóan a többi nagy­üzem is jól felkészülhetett a nagy munkára. Eddig 70, kü­lönböző típusú, szocialista importból származó gabona- kombájnt vásároltak a szö­vetkezetek, állami gazdasá­gok. A még raktáron levő 40 gépből 24 lánctalpas, tehát esős időben szükség esetén ezek is „bevethetők”. Hasonlóképp széles válasz­ték várja a vevőket az ara­tást követő munkák gépei­ből, várhatóan jobb lesz a tavalyinál az alkatrész-ellá­tás is. Nagy segítség ebben az orosházi Űj Élet Tsz ru­galmassága. Amikor ugyanis kiderült, hogy a bálázókhoz szükséges kötözőtű hiányzik, az orosháziak elvállalták, hogy 500 darabot legyárta­nak az AGROKER megren­delésére. Mégpedig gyorsan, mielőtt a nagy munka elkez­dődnek. Az ígéret szerint ma, vagy holnap meg is érkezik az első száz a csabai telep­helyre. köszöntötte az ünnepség résztvevőit, majd Schultheisz Emil egészségügyi miniszter idézte fel Semmelweis alak­ját, kimagasló tudósi érde­meit, amellyel — mint mondta — nemcsak a hazai gyógyászat, hanem a világ­egészségügy krónikájában is halhatatlanná tette nevét. Az emberért, az ember életéért és egészségéért való fárado­zása példa lehet, kell, hogy legyen mai szocialista társa­dalmunkban is, amikor min­den korábbinál hathatósab­ban érvényesül a „mindent az emberért” gondolata. A ma gyógyítóinak mindent meg kell tenniük annak ér­dekében, hogy ez a szemlélet teljes mértékben kibonta­A Békéscsabai MEZŐGÉP Vállalat évek óta kidolgozott és sikerrel használt forgató- könyv szerint tartja ügyele­ti szolgálatát. Huszonkilenc tagú mozgóbrigádja várja, hogy szükség esetén félbe­hagyva üzemi munkáját, a helyszínen segítsen rendbe­hozni az elromlott betakarí­tó gépeket. Nem tartozik szo­rosan az aratási felkészülés­hez, de érdemes megemlíteni, hogy az idén 340 ezer kasza­pengét adtak át a MEGÉV- nek, ezzel is javítva a kom­bájnok alkatrészellátását. A továbbiakban a műszaki ki­szolgálást tartják legfonto­sabb feladatuknak, szoros kapcsolatban a többi, ara­tásban érdekelt vállalattal. Tegnapelőtt, hétfőn kezdő­dött meg a hivatalos aratási ügyelet, amelyben a két em­lített vállalat is részt vesz. Ez hétköznapokon 7-től 19, szombatonként 7-től 17 és vasárnapokon 7-től 13 óráig tart, naptár szerint pedig az utolsó kalász betakarításáig. kozzék, és áthassa a hazai egészségügy valamennyi te­rületét, gyakorlatát. Ezután Schultheisz Emil átadta a kitüntetéseket. „Kiváló Orvos” kitüntetést 37-en, „Kiváló Gyógysze­rész” kitüntetést 8-an kap­tak, s 50 egészségügyi szak­dolgozó részesült „Kiváló Munkáért” miniszteri kitün­tetésben. Kiváló Orvos cí­met kapott többek között dr. Kási Gyula, a Békés megyei Tanács József Attila Tüdő­kórház igazgató főorvosa. Az ünnepség végén Fűzi István, az Orvos-egészség­ügyi Dolgozók Szakszerveze­tének főtitkára további sike­res munkát kívánva köszön­tötte a kitüntetetteket. Napirenden II megyei úttörőapparátus munkája Az úttörőszövetség Békés megyei elnöksége Pataki Jó­zsef elnökletével július 1-én, tegnap délelőtt Békéscsabán tartotta soros ülését. A na­pirendnek megfelelően, Pata­ki József előterjesztésében először „A megyei úttörőap­parátus munkájának értéke­lése a VII. országos úttörő­vezetői konferencia határoza­tai megvalósulásának első éve után, további feladatok” című anyagot tárgyalta meg a testület. Amint a beszá­moló megállapítja, a megyei úttörőapparátus — az elnök­ségekkel és a szakbizottsá­gokkal együtt — az úttörőve­zetői konferencia határoza­tait eredményesen dolgozta fel. Az országos terv alapján a városi, járási úttörőelnök­ségek, majd az úttörőcsapa­tok is elkészítették azokat a feladatterveket, amelyek alapján az úttörővezetők VII. országos konferenciájának határozatait szükséges vég­rehajtani. A konferencia óta sokat fejlődött megyénkben az úttörőelnökségek és az if­júsági és úttörőházak közötti együttműködés. A beszámoló feletti vitában többen szót kértek. A felszólalók többsé­ge az úttörőházak irányításá­val, e sajátos intézmények­nek a közművelődésben be­töltött szerepével foglalko­zott. Az úttörőszövetség megyei elnökségének 1980. szeptem­ber—-1981. júliusi üléstervét hagyta jóvá ezután a testü­let. E szerint a következő mozgalmi évben napirendre kerül egyebek között az út­törőcsapatok hagyományőr- ző-teremtő tevékenysége, az úttörők KISZ-életre való fel­készítése; a tanórai és a ta­nítási órán kívüli nevelői munka összehangolása. Javult a téeszek vagynnvédelme A téeszek üzemi szerveze­te és vezetési rendszere ál­talában rugalmasan alkal­mazkodik a változó körül­ményekhez — ezt állapítot­ta meg a TOT elnöksége keddi ülésén, amelyen a mezőgazdasági szövetkezetek és társulásaik területi szö­vetségi ellenőrzési irodáinak elmúlt évi tevékenységét vi­tatta meg. Az ellenőrzési irodák nagy szolgálatot tet­tek a mezőgazdasági szövet­kezeti mozgalomnak; tavaly például 1900 különféle el­lenőrzést végeztek. Megál­lapították, hogy a mezőgaz­dasági szövetkezetek va­gyonvédelmi tevékenysége tovább javult, és jelentősen csökkent a szövetkezetek sé­relmére elkövetett bűncse­lekmények száma. Egyebek között azért, mert a téeszek az elmúlt két év alatt 1100- zal növelték belső ellenőreik számát. (Napjainkban már csaknem 1500 belső ellenőr dolgozik a közös gazdasá­gokban.) Gondot okoz vi­szont, hogy a belső ellenőri munkakörben foglalkozta­tottak csaknem felének' nincs meg az előírt szakképzettsé­ge. Plenáris üléssel kedden, a Parlamentben megkezdődött magyar—szovjet gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési kormányközi bizottság 25. ülésszaka. A ta­nácskozáson a két delegá­ciót Marjai József és Konsz- tantyin Katuséi miniszterel­nök-helyettesek, az együtt­működési bizottság társelnö­kei vezetik. Üdvözlő beszédében Mar­jai József a két ország egy­re bővülő együttműködésé­nek jelentőségét méltatta. A gazdasági kapcsolatok gyors ütemű fejlődését jelzi, hogy a két ország áruforgalma az 1965. évi 970 millió rubelről tavaly 5 milliárd rubel fölé emelkedett, s ennél is gyor­sabb ütemben fejlődtek a gazdasági kapcsolatok minő­ségi vonásai. Nagy területre terjed ki a kooperáció és szakosítás, mind jelentőseb­bek a közösen végrehajtott gazdasági programok. Mindebben nagy része van az 1964-ben alakult együtt­működési bizottságnak, amely ezúttal 25. alkalom­mal ülésezik. Mint mondot­ta, hazánk számára a Szov­jetunióval való gazdasági együttműködés valamennyi tényezőjének elmélyítése nagy jelentőségű, hiszen e mélyülő kapcsolatok révén jutunk a „ nélkülözhetetlen energiahordozókhoz és alap­anyagokhoz csakúgy, mint a fejlett szovjet technika ered­ményeihez. S bizonyos, hogy — a maguk nagyságrendjé­ben — a magyar szállítmá­nyok is elősegítik a Szovjet­unió gazdasági feladatainak teljesítését. Szólt arról is, hogy befejezéshez közeledik a két ország népgazdasági terveinek koordinációs mun­kája, a tervező szervek most azon munkálkodnak, hogy a még nyitva levő kérdéseket is mielőbb megoldják. A kö­zép és hosszú távú felada­tok egyeztetésének fontos állomása a mostani ülésszak, ahol egész ágazatok szakosí­tási és kooperációs lehetősé­Tegnap ülést tartott a Tex­tilipari Dolgozók Szakszer­vezetének központi vezetősé­ge is. Az ülésen részt vett és felszólalt Gál László, a SZOT főtitkár-helyettese és Du- schek Lajosné, a SZOT tit­kára. Napirenden szerepelt dr. Szabó Imre könnyűipari miniszterhelyettes tájékozta­tója a VI. ötéves terv előké­szítéséről. A központi veze­geit vitatják meg, s ag ezek­kel kapcsolatos dokumentu­mokat, jegyzőkönyveket, egyezményeket aláírásra ké­szítik elő. Konsztantyin Katusev vá­laszában rámutatott, hogy országaink az együttműködés elmélyítésével oldhatják meg a gazdasági fejlődés bonyo­lult feladatait, szüntethetik meg a külső körülmények által támasztott nehézsége­ket. Ehhez már nem elegendők a hagyományos módszerek, a tudományos- kutatástól egészen a termelésig, az al­kotó munka egész folyama­tában szükséges a szoros együttműködés, amely or­szágaink között kedvezően fejlődik. A kormányközi bi­zottság munkájában is a szakemberek sokasága vesz részt és segíti a kooperáció, a szakosítás kiterjesztését. A mostani ülésszak is; ilyen fontos témákkal foglalkozik, megalapozva egész sor térü- leten a még szorosabb együttműködést. Ezután — több napirendi pontban — megvitatták a gyártásszakosítás és koope­ráció hosszú távú ágazati fő irányait a járműipar, az elektronika, a nehézgépek és szállító gépek gyártása, és az orvosi műszeripar i terü­letén. Az együttműködési főirányok elvi meghatározá­sán kívül olyan egyezménye­ket, megállapodásokat is elő­készítettek, amelyek az 1980. Vitáni időszakra lehetővé te­szik a műszaki és termelé­si együttműködést, egyebek között a gépkocsirészegysé­gek és -fődarabok, autó­busz-sebességváltók, fémfor­gácsoló szerszámgépek, ko­vácsoló és sajtoló berende­zések, festőberendezések, vegyipari gépsorok, gumi- és műanyagfeldolgozó gépek és- berendezések, élelmiszer- ipari, kereskedelem-technoló­giai berendezések, gyógyszer- ipari termékek, műszaki gu­miáruk előállításában, szál­lításában. tőség személyi kérdéseket is tárgyalt. Dr. Bíró Györgynét, a szakszervezet főtitkárát — érdemei elismerése mellett — felmentette főtitkári funk­ciójából és megválasztotta a központi vezetőség alelnöké- nek. A központi vezetőség dr. Martos Istvánnál behívta a testület soraiba és megvá­lasztotta az elnökség, a tit­kárság tagjának és ,a szak- szervezet főtitkárának. A hétfő délutáni próbavágások után tegnap délelőtt megkezdték az őszi árpa aratását a nagybánhegyesi Zalka Tsz kaszaperi területein p _ , Semmelweís-iinnepség Budapesten — Egészségügyi dolgozók kitüntetése Szakszervezeti tanácskozás

Next

/
Thumbnails
Contents