Békés Megyei Népújság, 1980. július (35. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-08 / 158. szám

o 1980. július 8., kedd Munkás I akar lenni D gen, szegény leje be- leszerelmesedett az aprócska szerszám­készítő műhely világába, az ott dolgozó — nála, ha tíz, tizenöt évvel idősebb —srá­cok töprengő hümmögésébe egy-egy rajz láttán, a feszül­ten figyelő szemekbe, a gyor­san, s mégis megfontoltan, pontosan mozduló kezekbe. Véletlenül került el a mű­helybe, szünidős gyerekként kézbesített a gyárban, s egy­szer oda is vitt valami iratot. Attól kezdve egyre többet látták ott. Odahaza bejelen­tette : szerszámkészítő le­szek. Sejtette, mennydörgés lesz rá a felelet. Nem téve­dett. Apja, anyja úgy nézett rá, mint arra, aki részegen félrebeszél. Először azt fe­lelték, ugyan már. Később: mit képzel? Majd Végül: szó sem lehet róla. A fenti vagy ehhez hason­ló jelenetet napról napra megismétli az élet némely családban. A „nem több, csak ennyi” minősítések olykor azok ajkát hagyják el, akik maguk szintén műhelyben kezdték az életpályát, s nem is az a baj, hogy gyermekü­ket tanult embernek akarják látni, hanem, hogy ezt nem tartják összeegyeztethetőnek a munkás fogalommal. A társadalom egyre nagyobb erőfeszítéseket tesz annak ér­dekében, hogy növelje, erő­sítse a munkáspálya vonz­erejét, megbecsültségét, s megértesse: a társadalomnak ugyanúgy szüksége van or­vosokra, mint szakmunká­sokra, s a társadalmi munka- megosztásban elfoglalt he­lyek különbözősége nem azo­nosítható az első-, a másod­rangú szerepek kiosztásával. Évek óta lényegében vál­tozatlan az általános iskola nyolcadik osztályát végzettek között a szakmunkásintézmé­nyekben továbbtanulók ará­nya — 43,2—43,4 százalék —, ugyanakkor folyamatosan nö­vekszik a szakközépiskoláso­ké. Ami részben társadalmi szükségletek kifejeződése az oktatásban, részben viszont tükröződése azoknak a sok­féle torzulást magukban hor­dó presztízsszempontoknak, amelyek a pályaválasztást — ahogy a szakemberek jelölik: a pályairányultságot — sem hagyták érintetlenül. Így az­után a szerény tudást köve­telő, de borravalós szakma fölértékelődik, az aprócska íróasztal vonzóbb, mint a számjegyvezérlésű megmun­kálóközpont nagy hozzáér­tést követelő kezelése. Március végén a szocialis­ta iparban 1 297 600 fizikai foglalkozású volt, s ez a szám 58 ezerrel kisebb, mint az 1977-es létszám. Ót év alatt a szakmunkásképzésben öt­ezer forinttal emelkedett az egy tanulóra számított költ­ségvetési kiadások összege, s túlhaladta a 13,5 ezer forin­tot. Mégis, ma hetvenezerrel kevesebb a szakmunkástanu­ló, mint volt egy évtizede! Ez már akkora különbség, amit nem intézhetünk el az­zal, hogy világjelenség a fi­zikai foglalkozásúak csökke­nése, s a műszakiak, alkal­mazottak növekedése. O onyolult, objektív és szubjektív hatásokat magába foglaló fo­lyamat alakítja a fizikai fog­lalkozásúak létszámát, össze­tételét — például a szak­munkás-, betanított és se- gádmunkásarányt, azt, hogy ma már minden száz szak­munkástanulóból 31 a lány, míg két évtizede csupán 17 volt —, ám ebben a folya­matban gyakran döntő elem­mé lép elő a család, a szű- kebb környezet. Döntő elem­mé azért, mert lebeszéli, el­tiltja a gyermeket attól, hogy tényleges érdeklődésének megfelelően keresse boldogu­lása útját, hogy adottságai, képességei alapján lelje meg a pályát, mely valóban pá­lya: távlata van. Döntő elem lehet abban is a család, a szűkebb környezet, hogy mit és miként mutat meg az if­júnak a munkáspálya sok­sok szépségéből. Mészáros Ottó Tudományos ülés a hőszabályozás élettanáról Ilj könyvek a jogéletről A szovjet államiság, alkot­mányfejlődés lényeges állo­másait követi nyomon a Köz- gazdasági és Jogi Könyvki­adó gondozásában hamaro­san megjelenő 300 oldalas mű, amelynek szerzője Ana- toí Ivanovics Lukjanov. A kiadó több, sokak által hasznosan forgatható jogi kiadványt, szabálygyűjte­ményt is megjelentet a nyár végéig. Köztük a lakásszö­vetkezetekre, a lakásépítő szövetkezetek gazdálkodásá­ra vonatkozó jogszabályokat, valamint a régebbi lakásszö­vetkezetek fenntartására, mű­ködésére, gazdálkodására ér­vényes normákat a kis jog­szabálysorozat egyik köteté­ben adja közre. Nemcsak a generális joganyagot tartal­mazza a „kis szürke” könyv, hanem az ezzel összefüggő szabályokat is. Miholics Tivadar Munka- végzési kötelezettség a mun­kajogban című könyve 330 oldalon kerül a könyvesbol­tokba. A bűnözés helyzetével, változásaival, okaival foglal­kozó kriminológia területéről is több tudományos munka kerül sajtó alá. A visszaeső bűnelkövetők két legjellegze­tesebb típusának — az erő­szakos bűncselekmények és a vagyon elleni bűncselekmé­nyek elkövetőinek — köré­ben végzett tudományos ku­tatásait összegezi Gönczöl Katalin a Visszaeső bűnelkö­vetők tipológiája című köny­vében. A jövő héten Budapesten megrendezésre kerülő élet­tani világkongresszushoz kapcsolódva fontos részté­máról — a hőszabályozás élettanáról — kezdődött nemzetközi szimpozion hét­főn Pécsett. Ebben a téma­körben most először adott fórumot a világ tudósainak Magyarország. A tudományos ülésen, amelyen 23 ország mintegy másfél száz kutató­orvosa vesz részt, mind az öt földrész képviselteti ma­gát. A szimpozion színhelyéül azért választották a me­A volt gábortelepi általános iskola épülete a körzetesítés óta üresen árválkodott. Nemrégiben a medgyesbodzási ta­nács építőbrigádjának tagjai vették birtokukba a kihalt ter­meket: Az épületet óvodának alakítják át, ahol 30 gyerek talál majd szép, új otthonra. A régi, már korszerűtlen óvo­dában pedig az elképzelések szerint mozivetítéseket tarta­nak, és itt működik majd a nyugdíjasklub is. Képünkön: munkában a vízvezeték-szerelő... Fotó: Gál Edit Hazánk, Kelet-Eurápa 0 II térség és régmúltja „... gyalázatunk, keservünk Már ezer év óta rokon.” Szülőföld, anyaföld, ott­hon-ország, apa-ország — hányféleképpen fejezik ki az egyes nyelvek a társadalom egyik legfontosabb közösségi formájának a nevét! A ma­gyarnak erre leggyakrabban használt szava az otthon fo­galmát idéző „haza”, amit általában azonosítunk az ál­lami-politikai kerettel, az országgal. Létezik azonban lazább, rugalmasabb értel­mezése is. Szűkebb hazánk­ról beszélve egy falura, vá­rosra, tájra vagy országrész­re szoktunk gondolni, de nem ritkán nevezzük ha­zánknak földrészünket, sőt az egész világot. A táguló haza-fogalom abból adódik, hogy az emberi közösségek értékei, céljai, örömei és gondjai hol kisebb, hol na­gyobb körben azonosak:egy­másra épülő vagy koncent­rikus köröket alkotó halma­zokként foghatók föl. A csa­ládtól az emberiségig terje­dő skálán a nemzeti közös­ség után következik a ha­sonló földrajzi, gazdasági, társadalmi vagy politikai kö­rülmények között élő nem­zetek, illetve államok törté­netileg kialakult területe, tá­ja, közös hazája. A magyar nép esetében ez a tágabb, de közös haza a közvetlen és a valamivel távolibb szomszé­dokkal együtt lakott Kelet- Európa, vagy talán ponto­sabb elnevezéssel Kelet-Kö- zép-Európa. * * * Egy földrajzi vagy törté­neti táj léte a közös, más területektől eltérő sajátossá­gokból fakad. A klíma, a hegy- és vízrajz, a faima és a flóra, a természeti fölté­telekből adódó gazdasági le­hetőségek már eleve sereg­nyi közös vonást adnak, s a Baltikumtól a Kárpát-me­dencén át a Balkánig és a mediterrán térségig terjedő övezetet egyetlen nagy ter­mészeti-gazdasági egységbe foglalják. Nyelvi-néprajzi alapon Európa két legna­gyobb népe, a német és az orosz között élő viszonylag kisebb lélekszámú etnikumok területe képez határozottan elkülöníthető tájat. A gaz­dasági, politikai és kulturá­lis viszonyokat nézve a ha­sonlóságok mellett természe­tesen nagy különbségeket is találunk, az egész övezeten belül mindig más és más te­rületek alkottak az egyes történelmi korszakokban szo­rosabb egységet. Kelet-euró­pai hazánk történeti kép­ződmény, ma is jól érzékel­hető, hogy a régebbi és a közelebbi múlt milyen erő­sen rányomta bélyegét az egészre és egyes részeire. A történelemből fakad, hogy e táj elnevezése és pontos ha­tárainak a megállapítása olyan nehéz. A nevek te­rén tapasztalható ijesztő so­kaság (Kelet-Európa, Kelet- Közép-Európa, Közép-Kelet- Európa, Közép-Európa, Dél- kelet-Európa, Dunatáj — hogy csak a legelterjedteb­beket említsük) a kiterjedés változásaiból ered. A törté­nelem során az egyes orszá­gok, részegységek fejlődése hol közeledett valamiféle „kelet-közép-európai ideáltí- pus”-hoz, hol távolodott tő­le; egyes országok vagy or­szágrészek leváltak, és vala­melyik másik, szomszédos történelmi tájba olvadtak be­le (ez történt például Svájc­cal). Mások viszont eltérő in­dulás után ebbe integrálód­tak, ahogy például a Hanza- városok többségével történt. A térség fejlődésének rövid áttekintésével nyomon kö­vethető az „ideáltípus” ala­kulása, s valamennyire a táj változó tartalma is. Mindez pedig komoly segítséget nyújt a jelen megértéséhez. * * * A térség két nagy folyama, a Visztula és a Duna me­dencéjében, a határoló Al- , pok és a Balkán völgyeiben a jó közlekedési lehetőségek és a mezőgazdasági művelés­re alkalmas természeti vi­szonyok a hasonló irányú fejlődés alapját képezték. Ám óriási különbséget jelentett a térségen belül, hogy a dé­libb részek római provinciák voltak, míg a többi „barbár” maradt. A népvándorlás vi­szont „tabula-rasa”-t csinált, elsöpörte az ókori civilizá­ció eredményeit, s az újra­kezdésre vállalkozó szláv, finnugor és török népek leg­följebb annak romjaira, an­nak köveit fölhasználva építkezhettek. Az ezredfor­duló idején ez a térség volt Európa határövezete, a két császárság, a német-római és a bizánci ütközőzónája, a keresztény kultúra újonnan meghódított területe. A hegyek között, síkságo­kon alakult ki Bulgária, Lengyelország, Csehország, Magyarország, a kijevi Rusz, Szerbia és Horvátország, nagyjából egyidejűleg: pár­száz évvel később pedig a két román fejedelemség és Litvánia. Kialakuló feudális intézményeik, mindenekelőtt a földbirtoklás rendszere a nyugat-európai alaptípus ön­álló variánsát alkották. A Német-római Birodalom ve­lük határos és sok rokon vonást fölmutató tartomá­nyai (a mai Ausztria, Svájc és Bajorország) viszont a nyugati modellt követték. Az új államok között hamar kialakultak az intenzív gaz­dasági és politikai kapcsola­tok (ezt tükrözték az ural­kodó dinasztiák közötti gya­kori házasságok is). A kapcsolatokat nem szün­tette meg a Róma és Bizánc közötti nagy egyházszakadás sem, amely egyébként ket­tévágta Kelet-Közép-Euró- pát, s annak északnyugati fe­lét a germán-latin világhoz közelítette. A különbség a kultúrában erősebben jelent­kezett, mint a politikában, a gótika és a reneszánsz (majd a reformáció) az ortodox (keleti) kereszténység terüle­tén nem jelent meg. Közös vonás volt viszont a német és a bizánci birodalom be­kebelező törekvéseivel szem­beni ellenállás. A mongolok, majd a törö­kök megjelenése a kelet-eu­rópai népek számára közös veszedelmet jelentett, bár ez a veszedelem nem jelentke­zett azonos időpontban és azonos mértékben. A hódí­tók elleni önvédelmi harc­ban így is sokszor került sor közös föllépésre, még gyakoribb volt azonban, hogy a fő ellenséggel szemben szükséges nagyobb erőt a kö­zösen fenyegetettek az egy­más rovására történő ter­jeszkedéssel próbálták meg­teremteni, vagy pedig egy­más rovására próbáltak meg­egyezni a támadóval, a csa­pás irányát másfelé terelve. A heroikus küzdelem mel­lett árulásokban és súlyos baklövésekben is bővelkedő századok végeredménye az lett, hogy a közel tucatnyi önálló feudális állam helyét három nagy birodalom fog­lalta el, az érintett népek többsége számára idegen uralmat hozva. Az orosz, az ottomán és a Habsburg-bl- rodalom belső szerkezete ter­mészetesen nagyon eltért egymástól, de határterületü­kön, egymás elleni harcaik színterén (vagyis Kelet-Kö- zép-Európában) mindhárom egység hatása érvényesült, nyomot hagyott. Mindezzel nagyjából egy időben a nagy földrajzi fel­fedezések hatására a világ­kereskedelem fő útvonalai nyugatra helyeződtek át, s a meginduló eredeti tőkefel­halmozás eredményeként Eu­rópa nyugati és keleti felé­nek gazdasági-társadalmi fejlődése határozottan szét­vált. A nyugaton lassan el­tűnő jobbágyrendszer kele­ten konzerválódott, kialakult „második kiadása”. A kapi­talizmus erősen megkésve, csak a nagy francia forra­dalom nyomában hatolt be a kelet-európai térségbe, s jellegzetes kísérőjelensége, a nacionalizmus csak a XX. században robbantotta föl a három soknemzetiségű biro­dalmat. Helyükön torz, nem tiszta formában jöttek létre független, nemzeti államok, amelyek területi viszályaik folytán nem tudtak ellenáll­ni az agresszív náci Német­ország nyomásának. A má­sodik világháború szenvedé­sei után a kelet-közép-euró­pai kisebb nemzetek egy időben léptek a szocialista fejlődés útjára, s ma a szo­cialista táboron belüL alkot­nak gazdaságilag, társadal­milag és kulturálisan oly sok közös vonást mutató cso­portot. Jeszenszky Géza (Folytatjuk) Hátrál a bürokrácia A Minisztertanács a közel­múltban kormányrendeletet fogadott el a mezőgazdasági és élelmezésügyi hatósági eljárások egyszerűsítéséről. A hír a közérdeklődés homlokterébe emelt egy fo­lyamatot, amely egyébként éppen egy évvel korábban, 1979. áprilisában indult meg. A tavalyi „húzás” tulajdon­képpen erőteljesebb volt mint az idei, hiszen 144 ha­tósági hatáskört egyszerűsí­tett, 71-et pedig megszünte­tett. Ennek az intézkedés- csokornak volt része példá­ul a -járási mezőgazdasági osztályok megszüntetése. Jelentős rendet vág á bü­rokráciában a mostani kor­mányrendelet is. Hatályon kívül helyez két miniszter- tanácsi rendeletet, három minisztertanácsi határozatot és négy miniszteri rendele­tet, miközben további 18 ha­sonló szintű jogszabályt mó­dosít, egyszerűsít. Az intéz­kedések lényege gyakran az, hogy az ügyek intézését közelebb viszi — az ügyek­hez. Tehát amiben eddig a Minisztertanács döntött, azt átutalja miniszteri hatáskör­be, a miniszteri jogkörből átad a megyei tanácsoknak, esetenként pedig közvetlenül a gazdálkodó üzemekre bíz­za a döntést. Vannak azon­ban olyan esetek is, amikor egyszerűen azért szüntettek meg egy előírást, mert a szabályozott tevékenység már megszűnt, vagy az elő­írások egyszerűen teljesíthe­tetlenek voltak. • Az egyszerűsítés ezúttal kiterjedt a sokat emlegetett statisztikai adatszolgáltatásra is. A termelőszövetkezetek tavaly még 9050 úgynevezett „statisztikai adathely” sze­rint jelentettek, ez a meny- nyiség az idén már csak 5300 lesz. Az úgynevezett „fekete statisztika” pedig még jobban üldözendő, mint eddig. A termelési rendsze­rek például — minden fel­hatalmazás nélkül — évi több mint ezer adatot kér­tek be tagjaiktól, mondván, hogy a döntések meghozata­lához ezekre szükség van. Nos, ezután évenként maxi­mum harminc (!) adatot kér­hetnek. Viszont lehetőségét kaptak arra, hogy a további szükséges felvilágosításokat a központi statisztikai szer­vektől beszerezhessék. A kistermelőket és érinti a döntéssorozat. Eddig pél­dául az egyéni tejszállítólé- nak évenként igazolniuk kel- leit, hogy tehenük nem tbc-s, mert különben keve­sebbet kaptak a tejért. Most a tbc-től már mentesített megyékben ez a kötelezett­ség megszűnik, és így hat­vanháromezer kistermelő mentesül az utánjárástól. Tavaly elkészült például az új vetőmagrendelet, amely hat régi jogszabályt tett feleslegessé. Az idén a miniszter két új utasítást adott ki, de ötöt vont visz- sza. Most készül az új ál­lategészségügyi rendelet, ami szigorú lesz, de egysze­rűen, áttekinthetően igye­keznek elkészíteni. Hátrál tehát a bürokrácia. Jogrendre szükség van, ám az előírások már valóban dzsungellé nőttek, s ebben a dzsungelben minden kis le­vélkéhez fűződik valakinek valamilyen érdeke. Ha nem több, akkor a megszokás; hogy ezt így kell csinálni. És nehezen enged belőle. Te­hát nem a rendeletek, ha­nem az érdekek szövevé­nyén kell átvágniuk magu­kat a jogalkotóknak, ha va­lóságos eredményt akarnak elérni. Földeáki Béla csekaljai várost, mert a Pé­csi Orvostudományi Egye­tem Kórélettani Intézete nemzetközileg is elismert tudományos rangot vívott ki kutatási eredményeivel. Az intézet volt igazgatója, Donhoffer Szilárd akadémi­kus, és jelenlegi igazgatója, Kovács Sándor professzor tölti be az egyhetes ülés­szak tiszteletbeli elnöki, il­letve elnöki tisztét. A szim­pozion megnyitó előadását is Donhoffer akadémikus tartotta a magas testhőmér­séklet kialakulásának me-/ chanizmusáról.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents