Békés Megyei Népújság, 1980. július (35. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-06 / 157. szám
NÉPÚJSÁG 1980. július 6., vasárnap minimagazin Elmentünk?!... Pályázati rejtvény IX., X. Június közepén vetítette a televízió a Versek és képek című portréfilmet Adamis Annáról. Azt akartam írni, hogy Adamis Anna.. .-ról. Hogy mit pótol a három pont? Nos, valóban mit? Adamis Anna költő, dalszövegíró és jogdoktor? Adamis Anna az Omega és az LGT legendás nevű „plusz” alakja, tagja? Melyik jelző illenék a legjobban, melyik fejezné ki leginkább a tartalmat, a valóságot? Ruszt József, az ugyancsak neves színpadi (!) rendező érzelmektől ihletett krétarajzot adott a negyvenedik éve felé járó Adamis Annáról. De most nem is írnék a portréfilmről; ha egy önmagában köznapinak' is nevezhető párbeszéd nem kényszerít erre rá. A negyvenedik életévéhez közeledő — nőről ilyet írni! Most muszáj. Adamis Anna életkora többet jelent az objektív tényezőnél. Erre a következtetésre is jutottunk a most érettségizett ismerősömmel azon a bizonyos beszélgetésen, amely valahogy így kezdődött: ti már végleg elmentetek — mondta. Azt hiszem, a lekicsinylő hangú mondat némi magyarázatra, kiegészítésre szorul. Ismerősöm valahogy úgy értette, hogy a mi korosztályunk — a huszonvégiek, a harmincasok, a negyvenet most töltők — már kiment a divatból, kivonult a vasár- és ünnepnapi forgalomból, a „társadalmi felszín” öröknyüzsgő porondjáról, a koncertek, hábék, jó és még rosszabb „balhék” produkció-színházából, mi már megszűntünk „ott lenni”, mi már felvettük' „a nyakkendőt és a papucsot”, mi már „komformisták lettünk”, mi már felzárkóztunk az „aggokhoz”, a „rendhez”, a .hétköznapiakhoz”. S a most kibővített mondatot tizennyolc éves ismerősömből éppen ez a portréfilm mondatta ki. Vagyis még inkább az, amit nem értett, nem érthetett Adamis Anna portréjából. Nem értette, hogy mi a közös a magánélet és a napi dalszerzői munka között; nem értette, hogy a vörös juharlevél mitől olyan amilyen; hogy a képzelt riport... talán nem is olyan képzelt és olyan ideális volt még pár évvel ezelőtt. Mert nem tudhatja. Amikor országunk egyik legelső emberének kellett megfogalmaznia: nem a hosszú haj és a farmernadrág a meghatározó, hanem az, hogy e „rekvizitumok” birtokosa hogyan él, tanul, dolgozik!... Hogy mindez nem lázadás volt, hanem valami más; mi csak a konvenciókkal és nem mindennel akartunk szakítani; hogy a mi másunk a többet és a jobbat kívánta, ha új, ha szokatlan, ha megbotránkoz- tatónak ható köntösökben is... Ekkor vágott közbe ismerősöm : lám, lám, te is ugyanúgy sóderolsz, mint ahogy az öregem szokta, bezzeg az én fiatal éveimben, a háború után, amikor .a mindennapi nincs volt, meg a lódén; tudod, nekem ettől émelyeg már a gyomrom, ettől lettetek ti is hét- köznapian szürkék ... Bizonyítottam tovább, hogy a mi extázisunk a hatvanas évek végi nagy koncerteken másfajta extázis volt, mint az a lélektelen mű- viség, amellyel a szombat esti „láz” terhes (terhelt?); .íogy mi ugyancsak az örökös és bizton jogos panasz- és szemrehányás-áradatot hallgattuk apáinktól, a bezzeg az én időmben kezdetűt; hogy mi most nem panaszkodunk, mi most a bezzeg szót is legfeljebb azért használjuk, mert arra a fogalomra nincs jobb betűösszetétel; hogy mi akkor magunknak fétisizált sztárokat teremtettünk, akit csak azután fogadott el a Bizottság, s nem fordítva, mint napjaink nagy sztárcsinálós világában, no persze csak a popzenében, vagy ti most hogy is nevezitek ezt; hogy a diszkó legalább hetvenéves találmány, már az 1919-es magyar lapok' is disc jockey-s reklámokat közöltek; hogy együtt lenni még nem minden, annak tartalminak is kell lennie, valamit találni, ami összeköt, azt keresni és nem a szétválasztót, azaz az örökös és azért nagyon is kényelmes hangerőt; hogy az a „jó vagy nálam” mégis több volt, mint a mostani „jó vagy nálam”, mert mi folytattuk a mondatot, amíg ti kukán hallgattok, s legfeljebb fiziológiailag idétlen módon nyúltok a lányok blúzának domborúbb része felé; hogy mi legalább megkíséreltük megteremteni önmagunk alkotó személyiségét, lényegét és legelőször: életcélját a küzdés és akarás vértezetében, és nem törődtünk bele a majd lesz valahogy semmijébe, a papa majd elintézi nekem is gusztustalan kényelmébe; ' hogy természetesen a mi korunkban is voltak alamuszik és ma csövesnek nevezett senkik, mert azok mindig voltak és lesznek is, de akkor azok is azok voltak, mi nem öltöztünk át hippinek (rámbámul, először alig érti a szó értelmét) az iskolaköpenyből, aztán a „balhék” után vissza jó kisfiúnak, rendes kislánynak, mi vállaltuk a koptatott térdű farmerunkat reggel, délelőtt és este is; hogy mi... Unottan int. Nem, nem, ne folytasd, valahogy demagógia az, amit mondassz, de hát a műcsövesség és a di- góság is csak dili, magunk sem vesszük komolyan a hő- zöngőket, mi is akarunk, célunk van, érdeklődünk a világ dolgai iránt, de akkor is: ti már végleg elmentetek ... Még mondanám tovább, de belátom: a folytatás a mi tinikorunkból ismert „nemzedéki ellentét” felszítása lenne. Kicsit nevetségesnek is érzem magamát, hiszen mindössze tizenegynéhány év a korkülönbség. No, egy azonban bizonyos, tizenév múlva az ő nemzedéke is „végleg elmegy” ... Az arany pecsétgyűrűn apró szikrákat vet a nyári napfény. Két bikinis tinigyönyörűség fut hozzánk, belekortyolnak a döglődő sörünkbe. A strandi megafon Jarre: Napéjegyenlőségét szórja a hőtől bágyadó tömeg felé. Ismerősöm felbök és legyintően megjegyzi: látod, ez a zene! Bezzeg, a ti korotokban, amikor én még kis srác voltam, mi? És érted Jarre szintetizátorzenéjét? — kérdeztem. Mit kell ezen érteni? — kérdez vissza és megy a lányok után. Napok múlva is ez a mondat jár a fejemben: ti már végleg elmentetek. Mi ? Tényleg ... Honnan, hová, miért... Valóban: mi már végleg... elmentünk? __ N emesi László Kedves Pajtások, mai számunkban egyszerre közöljük rejtvénysorozatunk IX. és X., azaz utolsó fordulóját, s ezzel véget ér a sorozat. Emlékeztetőül hadd idézzük fel a rejtvénykiírást: A 10 rejtvény helyes megfejtésének az általunk meghatározott egy-egy betűjéből, tehát összesen 10 betűből alakul ki a végső megfejtés, egy név, amelyet most, a 10. forduló után kell beküldeni. Most tehát, egy levelezőlapon kérjük a IX., a X. forduló megfejtését, és ugyanakkor, ugyanezen a levelezőlapon várjuk a pályázati rejtvény végső megfejtését is. A forduló helyes megfejtői között a szokásos 5-5 könyvet, majd a teljes rejtvénypályázat helyes megfejtői között kisorsoljuk a fődíjat: egy kéthetes táborozást, ami a Magyar Úttörők Szövetségének jutalma. Emellett még számos tárgynyereményt ; sportszereket, vásárlási utalványokat, játékokat, könyveket sorsolunk' ki. A húzás eredményét lapunk jövő vasárnapi számában, a Minimagazinban közöljük. Most következik tehát a IX. rejtvény: Portré zárójelekkel — Ugyan, egyáltalán nem zavar, hogy felszolgáló vagyok. (A hangsúly a szolgálón van. Sokan kifogásolják e titulust, azt mondják: megalázó kicsengésű.) — Ez csak ürügy arra, hogy sajnáltassák magukat, kibújjanak a felelősségteljes munka alól. Á szakmát, a hivatást szeretni kell, minden buktatójával együtt. (Sokáig halogattam ezt a beszélgetést. Elképzeltem: beülök a megyei vendéglátóipari vállalat 133. számú presszójába Békéscsabán, a Tanácsköztársaság útján. Jön egy barna vagy szőke pincérlány. Mosolyog. Meg kellene szólítanom. Esetlenül, talán így: ne haragudjon, maga olyan kedves, udvarias*. ..) — Netán szolgálatkész? Lehet, hogy nem hiszi el: szívesen váltok szót a vendégekkel. Mindenféle általános dolgokról. Az időjárásról, a sportról. A bizalmaskodásnak viszont nincs helye, ez örök törvény a mi foglalkozásunkban. (Atz hiszem, ebbe némi naivitás is keveredik, hiszen Balázsné Köves Eszter 21 éves, mindössze két és fél esztendeje eszi a vendéglátás kenyerét.) — Tudom, pincérnőnek lenni aligha .leányálom. Általában az ittas emberek szemtelenkednek, molesztálnak. Szerencsére a törzsvendégek nem ilyenek, segítségünkre sietnek, ha bajban vagyunk. (Az ajtóval szemben a bárpult, a polcokon márkás italok. A mennyezetről színes lámpák lógnak. Este, ha ki- gyúl a fény, a környezet színpadszerű. A nagyon is valóságos színfalak között táncot lejt a kis pincérleány. Voltak-e illúziói?) — Az álmodozás tévútra viheti az embert. Elejétől fogva tisztában voltam azzal, hogy keményen kell dolgoznom. Ki tudja: lehet, hogy néhány év múlva vi- szeresek lesznek a lábaim, elfáradok. Egyelőre lelkesít, hogy mi itt négyen jól megértjük egymást, helyettes üzletvezető vagyok, és a jö- vőm nem kilátástalan. El szeretném végezni az üzletvezetői tanfolyamot. (Lökösházán született. Gyomén, a cipőipari szakközép- iskolában érettségizett 1977- ben. Mégis átpártolt egy gyakran szidott, előítéletekkel is küzdő szakmához. Miért? A csillogás, a pénz vonzotta?) — Mit tagadjam: hallottam róla, hogy itt mesés összegeket lehet keresni. De nem izgatott különösebben. Egyszerűen képtelen voltam elviselni a szalagmunkát, az egykedvű, monoton órákat a hatalmas üzemcsarnokban. Már harmadikos koromban elhatároztam: bármi leszek, csak cipőfelsőrész-készítő nem. Emberek közé vágytam. Mit gondol, mennyi jött össze a Kulich Gyula lakótelepi bisztróban, ahol zömében ételt, süteményt árusítanak? (Két év tanulás után, nemrégen kapta kézhez a jórendű szakmunkás-bizonyítványt. Férjhez ment. Nincs önálló lakásuk. Gyuláról járnak át mindketten. Boldogság és gond. A borravalónak nagy szerepe lehet az életükben. Tabuhoz nyúltam, de nem hallgathatok róla. Ez törvényszerű.) — Inkább törvényen kívüli. Van, de nem szereznek róla tudomást. Az alapfizetésem havi 1700 forint, hozzá jön még egy ezres jutalék. Adnak borravalót, bár sohasem provokálom ki, mert tudom: összeegyeztethetetlen a lelkiismeretemmel. Igyekszem gyors, pontos, udvarias lenni. Ez minden. Csak akkor keseredem el, ha kiteszem a lelkem, s a vendég azt sem mondja, hogy köszönöm. (A műanyag bevonatú asztalkán zöldalma ízű üdítő ital. Félve az üvegre pillantok. Mintha Saljapin beat- et énekelne. Nem haragszik, hogy csupán „limonádét” kértem?) — Rendelhetett volna vér- műtőt is, egy deci 36 forintba kerül. Nálunk leginkább a sör és a többi hagyományos ital: a konyak, a pálinka fogy. Az áremeléseket mi is megérezzük, visszaesett a forgalom. Nagy baj, hogy kicsi a raktárunk. Üdítőből csak az Extra-családot tudjuk teljes választékban tartani. (Vendéglátóipari szakembertől hallottam: a vendéglátás a társadalom perifériáján van, önmaga történetének mélypontján. A korszerű, a szép, egyelőre költséges és veszteséges. Maradnak a jól jövedelmező kocsmák, még ha büfének vagy falatozónak is hívják.) — Nagyon sokan választják ezt a szakmát szükségből, kapzsiságból. Elfeledkeznek arról, hogy a kiszolgáláshoz intelligenciára is szükség van. Szerintem azt kellene elérni: a vendéglátóiparban dolgozóknak is legyen mit félteniük. A munkaerőhiány ellenére sem szabadna bárkit felvenni. A szakma becsülete tőlünk fiataloktól és az utánunk jövő nemzedék tudásától is függ. Ha rajtam állna, a hangulatos zöldvendéglőket, patinás eszpresszókat éleszteném újra. Persze, szellőzőberendezéssel, megfelelő mellékhelyiségekkel felszerelve. (Nosztalgia? Honnan lenne az? Talán csak hírből hallott a híres fogadókról, sorházakról, mulatókról. Az egykori New York kávéházról, ahol Jan Kiepura is megfordult, amelynek karzatán szerkesztették a Nyugatot. Gundel Imréről és az II- kovics-büféről.) — A tankönyvekben egy rövidke fejezet foglalkozik a vendéglátás történetével. Valóban, keveset tudunk a „nagyokról”, akik körül állítólag legendák keringtek. Azt sem tudom: voltak-e akkor ellenőrök, és használták-e a vásárlók könyvét. Igaz, engem még nem büntettek meg soha. Elkiabálni azonban nem érdemes, hiszen hibát találni nem nagy művészet. (Egy a kétszázezer vendéglátóipari dolgozó közül. Megjelenésével, munkájával sokak közérzetét befolyásolja. Mit akar elérni az életében?) — Semmi különöset. Emberi szót, megértést, meghitt családi környezetet. Minden vágyam egy OTP-s lakás Békéscsabán, később esetleg a kertes, ház. Zárójelben talán még annyit: úgy szeretnék dolgozni, hogy magatartásommal ne adjak okot az elmarasztaló általánosításra a vendéglátóiparral szemben. > (Követendő és nemes elhatározás. Búcsúzóul egy csésze feketével kínál. Nem „szívvel” főzte, hanem kávét is tett bele. Éppen any- nyit, amennyi kellett.) Seres Sándor írjátok be az alább felsorolt neveket a kör sugaraiba úgy, hogy a külső, számozott körökbe kerülő betűk folyamatosan olvasva, egy magyar író nevét adják. ANNA, IRMA, JENŐ, KUNÓ, MÁTÉ, OLGA, OTTÓ, RÓZA. (A megfejtésnél a rövid és a hosszú ó betű között nem kell különbséget tenni.) Az író nevének utolsó betűje egyben pályázatunk 9. betűje. Induljatok el a nyíllal jelzett mezőből, és lóugrásban olvassátok össze a betűket úgy, hogy egy magyar költő nevét kapjátok eredményül. A költő nevének első betűje egyben pályázati rejtvényünk 10. betűje. Beküldendő: a IX. forduló megfejtéseként egy magyar író neve, a X. forduló megfejtéseként pedig egy magyar költő neve. Beküldendő továbbá a pályázati rejtvénysorozat végső megfejtése is; egy 10 betűből álló név. Kérjük, a megfejtéseket szerda estig egy postai levelezőlapon küldjétek be. A levelezőlapra írjátok rá: „Minirejtvény”. Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtői közül könyvet nyertek a következő pajtások: Csicsely Gyöngyi Csanádapá- ca, Kelet u. 20., Tímár Judit Budapest, XVII., Szilárd u 65., Gurmai Rozália Lökösháza, Arany János u. 25., Kádár Katalin Orosháza, Madách u. 5., Molnár Mária Békés, Tompa u. 14. sz.
