Békés Megyei Népújság, 1980. július (35. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-22 / 170. szám
1980. július 22., kedd Termelni vagy nem termelni? Ez a kérdés foglalkoztatja azokat a békési kistermelőket, akik a közelmúltban két panaszos levéllel is megkeresték szerkesztőségünket. Egy újságcikk nem tehet igazságot a vitázó békési ÁFÉSZ és az elégedetlenkedő tojástermelő szakcsoporttagok között, de a tények megvilágítása talán közelebb visz a problémák közös megoldásához. flz ÁFÉSZ A békési ÁFÉSZ 1978-ban hozta létre tojástermelő szakcsoportját, azzal a céllal, hogy biztonságossá tegye a termelést és felvásárlást a tagoknak. Hogy önmagát is bebiztosítsa, szerződést kötött a gödi Duna- menti Tsz-szel, amely 3 éven át, előre rögzített áron heti 60 ezer tojás átvételére kötelezte magát. A tavalyi to- jásdömping miatt csökkentek' az átvételi árak, sokan ezért felhagytak a tojótartással. A békési szakcsoportnál a múlt év őszén 19- en, az idén már csak 8-an vitték ki lakásukra a kedvezményes áron kapott Tetra SL hibrideket. Nem teljesítették az idén . július 30-án lejárt szerződést sem: a vállalt egymillió 680 ezer tojás helyett csak felét adták át a felvásárlóknak. Szinte természetes, hogy a gödi Dunamenti Tsz százezer forintos kötbérigénnyel lépett fel az ÁFÉSZ-szal szemben. Az viszont inkább övön aluli ütésnek tekinthető, hogy ugyanakkor saját felvásárlótelepet nyitott a tavasszal, és ott vette át a tojást a szakcsoporttagoktól, magasabb áron, mint az ÁFÉSZ. Tehát drágábban elvitték a tojást és ugyanakkor kötbért kértek a békésiektől a nem teljesítés miatt. Pedig az ÁFÉSZ kedvezményesen, önköltséges áron, a hunyai Hunyadi Tsz-től vásárolt tojókat helyezett ki a szakcsoporttagoknál, s biztosította a takarmányt is. Mégpedig hitelbe, úgy, hogy a termelő apránként, a tojások árából fedezve törleszti azt. A könyvelés szerint az idén május 31-én 288 ezer forint táp- és 81 ezer forint tojóvásárlási hitel volt kint a termelőknél. A vállalat ezért kamatot fizet a banknak, a szakcsoporttag kamatmentesen kapta az ösz- szeget. Tehát újabb fizetési teher előtt áll. B termelők Panaszolják, hogy január elsejétől jelentősen megnőtt a tápok, a villany és az egyéb felszerelések ára. A tojás ára ezzel szemben nem nőtt, ezért adták át másnak a tojást. Amikor ezt az ÁFÉSZ vezetősége észrevette, a korábban 1,30 forintos árat február végén 1,45 forintra vitte fel. Ez azonban kicsit elkésett, és a gödi tsz-szel kötött szerződéshez kevésnek bizonyult a felvásárolt mennyiség. A másik „sérelem” megoldhatatlan, hiszen a táp ára nem az ÁFÉSZ-től függ. Annak a kérelemnek, hogy önköltséges vagy nagykereskedelmi áron kapják a termelők, nem tud eleget tenni, hiszen a forgalmazás terheit akkor saját zsebből kellene megfizetnie. Ez pedig tovább csökkentené amúgy is szűkített gazdasági lehetőségeiket. Kiss Lajos nyugdíjas, a szakcsoport tiszteletbeli elnöke mondja: — Idejöttek hozzám többször is a lakásomra, hogy adjunk be kérvényt; kérjük a magasabb átvételi árat. Én meg is írtam, mégsem volt, aki aláírja, mint tanú. Mégis sikerült elérni az 1,45-ös árat. Én továbbra is vállalom, hogy elfogadom az új szerződésben előírtakat, az 1,50- es átlagárat is. Reiss László nyugdíjas feleségét képviseli a megbeszélésen. — Volt úgy a télen, hogy elvittem a tojást az átvevőhöz, és az átirányított a saját boltjukba. El is vittem, ott láttam, hogy amiért én 1,30-at kapok, az 1,90-ért van kirakva az elárusítópultra. Nem bánom, ha az ÁFÉSZ is keres, de egy tojáson ilyen sokat? Én is keresni akarok1, de 1,50-ért ez ma már nem megy, nem éri meg. Tokajiné Gólya Eszter a felvásárlási és ipari osztály vezetője szerint ilyen nem volt, de ígéri, hogy utánanéz a dolognak. — Az viszont jogos észrevétel, hogy a télen romlott a táp minősége — folytatja —, a termelők kérésére ezért a kondorosi keverő helyett a békési Egyetértés Tsz tápját szállítottuk. Tény, hogy mi is követtünk el hibát, igyekszünk megoldani őket. Megoldások Nehéz lesz, hiszen a hunyai Hunyadi Tsz-szel leszerződött 4 ezer jércéből eddig 2 ezer 300-at vittek haza a tagok, személyes jó kapcsolatoknak köszönhető, hogy ez a tsz nem áll elő újabb kötbérköveteléssel. De még ez a 2 ezer 300 jérce sem biztos, hogy „termelni” fog. Reiss László például ilyen körülmények között nem hajlandó tovább tartani a tyúkokat. De nemcsak az árak miatt kedvezőtlenebb a helyzet. A szeptemberben induló ciklustól megszűnik a hitelezés, készpénzért szállítja az ÁFÉSZ a takarmányt. Érthető védekezés ez részéről a túlzott eladósodás miatt. A múlt évi nem teljesítések miatt kötbérezést és esetleg bírói segítséget is igénybe fog venni a szakcsoport tagjaival SRemben. Érvek és ellenérvek csaptak' össze a megbeszélésen. A termelő az ÁFÉSZ-t, az ÁFÉSZ a termelőt hibáztatja. Nehéz megállapítani, kinek van igaza. Tény azonban, hogy nem jó, ha pulykatápot etetnek a tojótyúkkal, vagy az egyik hónapban Tojó I., a másikban Tojó II. táppal etetik a baromfit. Bajt okozott a szakmai hozzáértés hiánya is az idén. A takarmányszállítók, megtudva a január eleji takarmányár-emelést, kéthónapi adagot előre eljuttattak a termelőknek. Arra nem gondolt senki, hogy a szavatossági idő egy hónap, és ennek lejártával megromlik a táp. Ez meg is látszott az eredményeken. Bajt okozott az állatorvosi túlbuzgóság is. A baromfipestisről szóló hír — mint kiderült, rémhír — hallatára az egyik kerületben az állatorvos oltóanyagot etetett az egyszer már kezelt baromfiakkal. Ez pedig jelentősen lecsökkentette a termelést. ♦ Mindezek után, mi a megoldás. Az semmi esetre sem, hogy ne termeljenek a népgazdaság számára is fontos tojásból, hogy a termelők megsértődve visszaadják a már elszállított tyúkokat. A megoldást közösen kell megtalálni. A megbeszéléseken úgy tűnt, erre megvan a hajlam mindkét félben. A későbbiek során visszatérünk ennek eredményére. M. Szabó Zsuzsa 1 A Békéscsabai Állami Gazdaság 3. számú gyulai kerületében „mini” vágóhíd működik. A húsfeldolgozó látja el a gazdaság üzemi konyháit hússal Fotó: Veress Erzsi ftbraktakarékos pecsenyebárány-hizlalás Hogyan lehet abraktakaré- kosan pecsenyebárányt hizlalni? Erre a kérdésre ad választ és kész technológiát a szarvasi öntözési Kutató Intézet a gyephasznosítás területén elért kutatásai alapján. Az ' abraktakarékos pecsenyebárány-hizlalás alapvető feltétele a jól ápolt, gondozott gyepterület, ahol az anyajuhok a már 16 kg- os súlyú bárányaikkal április közepétől kinn legelnek. Míg az anyajuhok kizárólag csak legelőfüvet esznek, addig gyapjas csemetéik szopnak, legelnek és abraknak hízótápot kapnak. Ezzel a módszerrel 110 napos életkorra elérik a kívánatos exportsúlyt, a 30—32 kilogrammot. Pontosan ennyi idő kell a hagyományos módon hizlalt — anyától leválasztva, épületben és kizárólag abrakkal etetve — bárányoknak is e súly felszedéséhez. A két technológia közötti különbség a feletetett takarmány mennyiségében számottevő. Hiszen amíg a hagyományos hizlalással egy kg súlygyarapodáshoz 4,5—5 kg abrakot kell felhasználni, addig ezzel az új módszerrel 0,8—1 kg is elegendő. Ez pedig nemcsak kilogrammokban, de forintokban is jelentős különbség, az új technológia javára. ENCI: nem fizetünk! Hol szorít a cipő? Az Endrődi Cipész Szövetkezet a Fővárosi Cipőbolt kérésére lapos sarkú női szandálok gyárfásába fogott. Gondoltak a nagyobb lábú nőkre is, még 41-es méretűeket is készítettek. Végre! — mondhatnánk, bővült a választék, minden vevőre gondoltak. Csakhogy a 39—40—41-es szandálok szűkek! A cipőbolt nem tudja eladni őket! Ennyi a történet, dióhéjban. Kövesdi Attilánétól, a Fővárosi Cipőbolt főkönyvelőjétől kérdezem: — Önök látták a próbamodellt, meg voltak elégedve vele, rendeltek belőle 15 ezer párat. Most miért reklamálnak? * — A sorozatgyártás előtt bemutatott típus valóban jó volt. De amit nekünk szállított a cipészszövetkezet, az nem olyan volt, mint a pró- bamodell. Sokat nem tudunk eladni! Nyíri Mihály, az ENCI főkönyvelője mondja: — A szabványban úgy van előírva, hogy csak a 37-es méretű lábbelit kell bemutatnunk. Mi is ezt tettük. A nagyobb szandáloknak szű- kebb volt a lábfejük. — Miért? — Olyan volt a kaptafa. — Azt ki készítette? — A Pest megyei Mű- anyagipari Vállalat. — Ők olyat gyártanak, amilyet kémek tőlük ... — így van. A kaptafatípusok az NSZK-ból valók. Nekik is vittünk a szandálokból, ők nem kifogásoltak semmit. — Ezek szerint a nyugatnémet nők lába más, mint a magyaroké? — Igen... — Ha ezt tudják, miért nem változtattak a faváz méretén? — A szabványban az áll, hogy egy mérethez csak egy bőség járul. — Mindenkinek egyforma a lába? — Nem. Oláh Ferenc, a műszaki osztály vezetője magyarázza: — Most van folyamatban ennek az előírásnak a felülvizsgálata, jövőre bevezetik, hogy azonos méretű cipőt többféle bőségben kell gyártani. — Végül is milyenek azok a szandálok? — Szerintem minden hetedik nő lábára jó —■ kapcsolódik a beszélgetésbe ifj. Sárhegyi András kereskedelmi osztályvezető. — El lehet adni őket. Ha cipőbolt nem a nyár elejére kéri a szandálokat, hanem korábbra, már nem lenne egy darab sem az üzletekben. — Miután láttuk, hogy nem veszik a lábbeliket — mondja Kövesdi Attiláné —, leértékeltük őket. így sem nagyon kellettek a vevőknek. — Ügy tudom, hogy az árengedmény után 6 ezer párat eladtak — állítja ifj. Sárhegyi András. — Tisztább lenne a kép — fűzi tovább a szót a szövetkezet főkönyvelője —, ha a kifogásolt szandálokat visz- szaküldik nekünk. Mondtuk, ha összegyűjtik őket — 45 boltból! (H. I.) —, elhozzuk, ígérték, mégsem csinálták meg. A cipőbolt főkönyvelője mondja: — Megpróbáljuk eladni őket, bár nem sok remény van rá. — Az árengedményt ki tette és miből? — Mi vállaltuk, a kockázati alapunk terhére. — Ez veszteség önöknek? — Igen, s érthetően szeretnénk áthárítani a szövetkezetre, hiszen ők a gyártók. — Nem fizetünk! — tiltakozik az ENCI kereskedelmi osztályvezetője. — Miért? — Minket nem kérdeztek meg, hogy beleegyezünk-e a leárazásba. — Hibáztak tehát a cipőbolt szakemberei? — Igen! Ugyanis ők csak a saját szakállukra értékelhetnek le árut. Ha kifogásolják a minőséget, s ezért akarják olcsóbban eladni a cipőket, akkor a mi hozzájárulásunk nélkül nem tehetik meg, illetve megtehetik, csakhogy akkor nem is követelhetik tőlünk, hogy miáll- juk a költségeket. — Egyébként a mai napig sem küldték el nekünk a kimutatást arról, hogy melyik szandál és hány pár nem jó — mondja Nyiri Mihály. Hogy teljes legyen a zűrzavar, hozzáteszem: a szövetkezet körülbelül két hetet késett a szállítással. Elmondták, ezt úgy tették jóvá, hogy saját kocsijaikkal vitték a szandálokat Pestre, s nem a raktárban tették le, hanem egyenesen a boltokba fuvarozták őket. Hozzátették, ezzel segítettek a ci- pőboltnák. Nem értem, miért a jótékonykodás. Alighanem arról van szó, hogy így a hibát is erénynek lehet feltüntetni. Továbbá azt sem értem, hogy a cipőbolt miént nem állított össze egy pontos listát arról, hogy milyen és hány szandál minősége rossz. Annyi pénzük van, hogy 1 millió forint veszteség meg sem kottyan nekik? Azon a következtetésen is meglepődtem, miszerint a nyugatnémet nők lába más, mint a magyaroké. Kapitalista láb?; szocialista láb?; de a kaptafák jók, csak a mi asszonyaink lába deformált? Csak nehogy úgy legyünk úrrá a helyzeten, hogy a honi cipőkhöz tőkés importból szerezzünk be szép, hosszú, vékony lábakat... Horváth István Korszerű gépeken készülnek a cipők Fotó: Martin Gábor
