Békés Megyei Népújság, 1980. július (35. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-15 / 164. szám

Ingoványos talajon Nemrégiben egy mexikói konferencián az egyik házi­gazda bejelentette, hogy míg a talaj mozgásáról tanács­koznak, az épület, amelyben ülnek, két millimétert fog süllyedni — kezdi beszélge­tésünket Rétháti László, a műszaki tudományok dokto­ra, a Földmérő és Talaj- vizsgáló Vállalat szakági fő­mérnöke, akinek tevékenysé­gét az idén Akadémiai-díjjal jutalmazták. — Mexikó-City ugyanis vészesen süllyed. 90 év alatt egy-két métert, de vannak olyan helyek, ahol a szintváltozás eléri a nyolc métert is. Hasonló problé­mákkal találja magát szem­ben például Tokió és az Egyesült Államok több vidé­ke is. Magyarországon sze­rencsére az-.ilyen mértékű süllyedés ismeretlen, de a talaj mozgásával nekünk is számolnunk kell. — Mi okozza a mozgást? Ennek igen sok oka lehet. Van például úgy, hogy a vizsgálatok szerint a talajvíz olyan mélyen van, hogy nem fog zavarni, az épület mégis süllyedni, repedezni, sőt dől­ni kezd. A felszíni homokos, kavicsos vízáteresztő réteg alatt a mélyben ugyanis víz­zárói agyag található, amely felett összegyűlik a talajvíz. Az építkezés, illetve az új épület, vagy egyéb létesít­mény pedig megváltoztatja a nyomásviszonyokat, *a ta­lajvíz szintjét, mozgási irá­nyát, és kész a baj. Más alkalommal az altalaj moz­gását bányaművelés, vízki­vétel, vagy éppen ellenkező­leg, egy közelben felépült ' víztároló váltja ki. Rétháti László a magas tudományos elismerést ép­pen az altalaj mozgása mi­att bekövetkező épületkáro­sodásoknak és a talajvíz mélyépítésben való szerepé­nek vizsgálatában elért ki­emelkedő eredményeiért kapta. Munkatársaival együtt számos konkrét gyakorlati feladat megoldásában vett részt itthon és külföldön egyaránt. Vizsgálják például, hogyan mozognak az ipari létesít­mények óriási kéményei. A helyzetet bonyolítja, hogy a kémény nemcsak azért „inog” kisebb-nagyobb mér­tékben, mert a talaj tömö- rödik alatta, vagy azért, mert a talajvíz szintje a csapadékviszonyoktól füg­gően változik, hanem azért is, mert süti a nap. A nap­sütötte oldal ugyanis fel- melegszik, kiterjed, a to­rony „meggörbül”, enyhén kifli alakú lesz, sőt, ahol vé­kony a fal, erősebb a felme­legedés, nagyobb a görbülés, így a kémény még kissé csavarodik is. Végeredmény­ben, amint a nap pályáján halad, az építmény ellipszis pályán hajlik-csavarodik körbe. Ahhoz, hogy meg tud­ják állapítani: az észlelt mozgásból mennyi írható az időjárás, mennyi a talaj el­mozdulás számlájára, igen bonyolult számításokat kell végezni, különleges „ravasz” egyenletrendszereket kell felállítani. S éppen ez a ma­gyar kutatók „specialitása”. Olyannyira, hogy feltehető­en ők is hozzájárulnak a pisai ferde torony megmen­téséhez. Unokáink is láthatják — A torony évszázadok óta ferde — folytatja be­szélgetőpartnerem. — A pi­saiakat azonban ez nem na­gyon zavarta, hiszen éppen ez jelenti a torony neveze­tességét. A baj csak az, hogy a dőlés sebessége akkora, hogy becslések szerint, ha semmit sem tesznek, 30—50 év múlva menthetetlenül összeomlik a műemlék. Nem­zetközi pályázatot írtak te­hát ki, hogy kikérjék a szakemberek véleményét, mit is lehetne csinálni. Azt egyébként ma már tudják, hogy a torony alatti homok vízzáró agyagrétegen fekszik és ez okozta a bajt. Mi, ko­rábbi tapasztalataink alapján, megkíséreltük a talajvíz okozta mozgást a többi ha­tástól elkülöníteni, és kiszá­molni azt is, hogy milyen talajvízszinttel lehetne a torony dőlését megállítani — méghozzá a pisaiak kí­vánságának megfelelően úgy, hogy azért a világ minden kincséért se egyenesedjen ki. Izgatottan vártam az egyen­letek megoldásából szárma­zó eredményt, hiszen elvileg olyan választ is kaphattam volna, hogy a földfelszín fö­lött egy-két méter magasan kellene állnia a talajvíznek ehhez. Nagyon megkönnyeb­bültem, amikor a számító­gépből kijött a válasz: a ta­lajvíznek mintegy másfél méterre a földfelszín alatt kell elhelyezkednie. A talajvíz szintje többek között résfalakkal szabályoz­ható. Keskeny, mély árkokat kotornak, amelyeket nyomás alatt betonoznak ki. A köz­bezárt területen a vízszint tetszés szerint állítható be. Résfalak alkalmazásával old­ható majd meg például a budapesti metró észak—déli vonala északi kéreg alatt hú­zódó szakaszának védel­me a talajvíz behatolása el­len. ló az öreg a háznál A talaj alakváltozásainak, a talajvíz mozgásának isme­rete nagyon fontos az útépí­téseknél is. Ha például az út alatt összegyűlik a víz, vagy magas a talajvíz szintje, té­len „jéglencse” képződik, felemeli kissé a burkolatot, tavasszal elolvad, az úttest behorpad. Éppen ezért kell kikérni a talajmechanikai szakértők véleményét is min­den alkalommal. S ugyanez vonatkozik minden építke­zésre, bányanyitásra, vízmű­létesítésre is. — Nemrégiben volt egy érdekes esetünk. Egy új üzem építkezésénél észrevették, hogy repedezik a fal, „mo­zog” az épület. Nem értet­ték, mi a baj, hiszen az épít­kezés megkezdése előtt el­végezték a szükséges talaj- vizsgálatokat, és úgy látszott, hogy a talaj megfelelő, nyu­godtan építkezhetnek a ki­jelölt helyen. Kiderült azon­ban, hogy sajnos az épület egyik része egy valamikori patakmeder fölé került, ahol lazább volt a talaj, mint mát sutt. Az épület súlyától a talaj tömörödni kezdett, és ez volt a hiba oka. A patak­mederre már senki sem em­lékezett, a városi levéltárból bányászták elő az adatokat. Az elfelejtett patakmeder egyébként nem is olyan rit­ka, éppen ezért a tervek ké­szítése, a talajvizsgálatok megkezdése előtt is szoktuk kérdezni a környéket jól is­merő idős embereket, nem emlékeznek-e valami ilyes­mire. Mert modem műszer ide, számítógép oda, jó az öreg nemcsak a háznál, ha­nem néha a házépítésnél is. Zádor Erika Exportáló szövetkezet vidéki gyáregysége pályázatot hirdet GYÁREGYSÉGI FŐMÉRNÖKI ÁLLÁSRA. Követelmények: gépészmérnöki végzettség, legalább ötéves eredményes vezetői tevékenység. PÁLYÁZATOKAT . „Lakás 1980” jeligére kérjük a békéscsabai lapkiadóba leadni.- HIRDETÉS - REKLÁM - HIRDETÉS - REKLÁM ­SZABAD KAPACITÁST KERESÜNK egyszerű lakatos-hegesztő munkákra. MEZŐGÉP Vállalat 2. sz. gyára, Békés. Tájékoztatást ad a termelési osztályvezető. Telefon: Békés 6. Telexszám: 83356 A Vetőmag Vállalat orosházi területi központja azonnali belépéssel FELVESZ: a békés—borosgyáni virágmagtermeltető telepére TELEPVEZETŐ­HELYETTEST. Követelmény: kertészeti szakirányú felsőfokú végzettség. 3 éves gyakorlat. JELENTKEZNI LEHET: a területi központ igazgatójánál vagy főmérnökénél. Orosháza, Huba u 51. APRÓHIRDETÉSEK Jó állapotban levő Zaporozsee friss műszakival eladó. Békés­csaba VII., Szécsi utca l/A. £r- deklődnl mindennap délután. Lakóhelyváltozás miatt elhe­lyezkednék békéscsabai válla­latnál bérelszámoló vagy szám­lázó munkakörben. Ajánlatokat „Négy év gyakorlat” jeligére a békéscsabai lapkiadóba kérek. Gyula, Budapest krt. 57. rv/13. kétszobás, egyedi gázfűtéses OTP-lakás kp. 4- OTP-átválla- lással sürgősen eladó. Érdeklőd­ni: szombat, vasárnap 8—18 órá­ig. _______________________________ 6 0l-es Trabant eladó. Szarvas, Katona József u. 16:____________ H áz eladó. Békés, Dió u. 12. Keveset használt KD 160-as ter­ménydaráló és egy panorámás, velúr gyermekkocsi eladó. Bé- késcsaba I„ Kastély utca 12. Gyulaváriban, Vasút utca 15. számú ház, két család részére is alkalmas, nagy kerttel eladó. ZG-s Wartburg és garázs el­adó. Gyula, Kuznyeck ltp. 5. III. em. 10. Érdeklődni: az esti órákban. Dr. Kincses László. Bicere 28. számú tanya a Bo- dokiban, 700 négyszögöl földdel eladó. Villany, ví7 van. Érdek­lődni: egész nap. Ifj. Szeredi János. ____________________________ K ét és fél .szobás családi ház fürdőszobával és melléképülettel sürgősen, áron alul eladó. Gyu- la, Ernyő 7/b.___________________ 6 éves Moszkvics 412-es 3 éves műszaki vizsgával eladó. Érdek­lődni: Gyula, Arany János 27. (15 órától.) _______________________ U E rendszámú Trabant 601-es eladó. Érdeklődni: Gyulavári, Alkotmány u. 15, szám.________ S arkad, Nagymező utca 34. számú családi ház azonnali be­költözéssel eladó. Érdeklődni: Vasút u. 92. sz. Irányár: 260 000 Ft.________________________________ Bontásból 3000 nagyméretű régi téglát keresek megvételre. Bé­késcsaba, Bartók Béla út 67. A lh. I. em. 3. (Zöld épület.) IA minőségű gyepszéna eladé 400 kg-os bálákban a helyszínen kocsira rakva. Érdeklődni: Szabadkígyóson a tsz-irodában, Nagy Antal főágazatvezetőnél. Műszaki Anyag- és Gépkereskedelmi Vállalat dél-magyarországi alközpont Békés megyei gépműszer-kirendeltsége a Békéscsaba, Irányi u. 13. sz. alatti 62 négyzetméter alapterületű üzlethelyiségét elcserélné Békéscsaba belterületén kövesút melletti, udvarral rendelkező nagyobb helyiségre. A GYULAI TEJPORGYÁR felvételre keres LAKATOST, TMK-SEGÉDMUNKAST, GÉPÍRÓNÖT, szAllítmAnykíséröket, RÉSZMUNKAIDŐS ELJÄRÖT. Jelentkezni lehet: a tejporgyár munkaügyi osztályán vagy a főművezetőnél. Az Orosházi Üveggyár felvételre keres: autóvillamossági szerelő és bádogos SZAKMUNKÁSOKAT Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a gyár felvételi irodájában. ŐSZTŐL TAVASZIG 80-81 MEGJELENT AZ IBUSZ ÚJ PROGRAMFÜZETE Augusztus közepén másodjára fialó hasas koca eladó. Oroshá­za, Fürdő u. 42. _________ Ü j csónak eladó. Érdeklődni: a szarvasi takarékszövetkezetnél. Külön bejáratú szoba, konyha, kerthasználattal Dobozon kiadó. Érdeklődni: 5630 Békés, Gát út 22;________________________________ F elhívás! Eltűnt egy kan és egy szuka magyar vizsla. Felhívok minden vadászt és állatszeretö embert, segítsenek megtalálni. Nyomravezetőnek, megtalálónak magas jutalmat adok. Békéscsa­ba, István király tér 3. Romvá­ri;_______________________________ 1 50-es MZ motorkerékpár 1ő ál­lapotban eladó. Érdeklődni: 5553 Kondoros. Somogyi Béla u. 11. Eladó 1978. 12.' 1-én újonnan forgalomba helyezett UAZ 2106 típusú Lada 1600-as, súlyosan sérült, átírható személygépko­csi, Megtekinthető: a békéscsa­bai AFIT-szerviz telepén. Ara: 45 000 Ft. Cím: Frank István, Kisdombegyház, Lehel utca 77. 1100 négyszögöl zártkert Béké­sen, kövesúthoz közel, eladó. Részben: termő szilvafával, részben őriás gyümölcsű szamó­cával betelepítve. Érdeklődni: 5630 Békés, Berényl u. 58. 850-es Fiat. 2 éves. friss műsza­kival eladó. Érdeklődni: 5600 Békéscsaba V., Hajnőczl út 31. Délután 3 órától, ________________ H ároméves nagyüzemi gyakor­lattal rendelkező gépészmérnök Békés megyében elhelyezkedne. ..Lakásváltozás” jeligére a szé­kesfehérvárl hirdetőbe.__________ E lveszett barna foltos, drótsző­rű német vizsla, szuka, vadász­kutya. Nyomravezetőt, megtalá­lót. jutalmazom. Hegvi József. 6821 Székkutas VII. kér. 34. Békés, Gorkij utca 15. szám alatt épülő ház eladó. Ugyanott tetőszerkezeti faanvag is eladó. Érdeklődni: Gorkij utca 14. UO-s Trabant Hvcomat Combi, nem csak igényjogosultnak el­adó. Gyula, Budrió ltp. 24. fszt. 1. Telefon: 360. Mekis. Érdeklőd- ni: mindennap du. 5-től._______ O rosháza, Lehel utca 71. számú ház eladó.________________ K étszobás, erkélyes szövetkeze­ti lakás eladó. Békéscsaba. Ku- lich Gy.-ltp. 30. A lh. II. em. 6. Érdeklődni: hétköznap 5 őrá után.___________________________ C sendes és jó helyen, állomás­sal szemben, Gyulától 20 kilo­méterre kétszobás, konyhás, kamrás, mosókonyhás lakásom sok mellékhelyiséggel, 482 négy­szögöl földdel, benne sok gyü­mölcsfával, teljes berendezéssel és fizetési könnyítéssel, 85 0000- ért sürgősen eladó. Megtekint­hető: bármikor, Kötegyán, Ha­tárőrtelep 3. szám alatt Gal- bács Gáspárnál.______ 12 00-as Zsiguli, kétéves műsza­kival, sürgősen eladó. Érdeklőd­ni: Gyula, Rákóczi F. u. 14. sz. Köszönetnyilvánítás Fájó szívvel mondok kö­szönetét mindazon roko­noknak, szomszédoknak, barátoknak, jő ismerősök­nek, a Nagyalföldi Kőolaj­ipari Vállalat dolgozóinak és zenekarának, a munkás­őrségszakasznak, a párt- alapszervezet tagságának, az orosházi I. sz. belgyó­gyászat dolgozóinak és dr. Magyar Béla kezelőorvos­nak, mindén egyes részt­vevőnek, akik szeretett, drága férjem, TÖTH JÁNOS nyugdíjas fúrómester temetésén koszorút, virá­got helyeztek sírjára, hogy azzal fájdalmamat enyhíte­ni igyekeztek. Gyászoló felesége, özv. Tóth Jánosné Köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszöne­tét mindazon rokonoknak, ismerősöknek, jó szomszé­doknak, a Táncsics Ter­melőszövetkezet dolgozói­nak, akik szeretett édes­anyánk, nagymamánk, özv. KISZELY GYÖRGYNÉ sz. Kiss Anna temetésén részt vettek, fáj­dalmunkat enyhítették. A gyászoló család Szarvas, 1980. július hó. A Békéscsabai Kötöttárugyár felvesz: géplakatost, gyors- és gépírót, 2 műszakra könyvelőt, udvari segédmunkást, takarító­nőt, gépivarrót. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán. A Gyulai Népművészeti és Há­ziipari Szövetkezet felvételre ke­res kötszövő- és konfekcióisme­retekkel rendelkező munkaerőt termelésirányító (műszaki ve­zető) munkakörbe: gyakorlott árkalkulátort és nyugdíjas éjje­liőrt. Jelentkezni lehet: Gyula, Kun B. u. 6. _______ _______ H ajózás iránt érdeklődök, figye­lem! A Foryamszabályozó és Ka­vicskotró Vállalat felvesz és be­tanít: 1. hajós fedélzeti munka­körbe 8 általánost végzett, úszni tudó dolgozókat, 2. gépházi munkakörbe vasipari szakmun­kás-bizonyítvánnyal rendelkező, vagy műszaki szakközépiskolát végzett dolgozókat. Két műsza­kos, heti váltásos munkarend. Munkahéten munkásszállást biz­tosítunk. Jelentkezni lehet: Sze­ged-Tápé, Berettyó u. 2. Buda­pest XIII., Cserhalom u. 2. Du­nai kirendeltség. A Gyulai Húskombinát FELVESZ Béke sugárúti üzemébe VIZSGÁZOTT GÄZKAZANFÜTÖKET. JELENTKEZNI LEHET: Gyula, Kétegyházi út 3. sz. alatt az energetikai osztályon. ÉRETTSÉGIZETT FIÚK! JELENTKEZZETEK FESTŐ IPARI TANULÓNAK a „Csaba” Szőnyegszövő HSZ-nél, Békéscsaba, Tanácsköztársaság útja 41—43. sz. alatt minden héten szerdán de. 9—11 óráig. A tanulás idejére ösztöndíjat fizetünk. A szakmunkásvizsga megszerzése után festödénkben jó kereseti lehetőséget biztosítunk. A Dél-alföldi Tégla- és Cserépipari Vállalat FELVÉTELRE KERES villamosipari ismeretekkel rendelkező munkavállalót anyagbeszerzői munkakörbe. Keresünk továbbá felvételre gyors- és gépírókat. JELENTKEZNI LEHET: a vállalat személyzeti osztályán, Békéscsaba, Szigligeti u. 6. szám. Az Orosházi Üveggyár felvételre keres hütövízkezelő és vízműligyeletes munkakörbe munkavállalókat. Követelmény: 8 általános iskolai végzettség. (Vízkezelői vizsgával rendelkezők előnyben.) Jelentkezni lehet: a gyár felvételi irodájában.

Next

/
Thumbnails
Contents