Békés Megyei Népújság, 1980. július (35. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-13 / 163. szám
1980. július 13., vasárnap Barátaink életéből Mongólia nemzeti ünnepe Jurták — eltűnőben „Jurtaváros” — így nevezték századunk első évtizedeiben Mongólia fővárosát. S joggal: a középkori, szinte prefeudális viszonyok között, vallási béklyók szorításában élő mongol nép legnagyobb településére is az ország általános elmaradottsága volt jellemző. Ide, a későbbi Ulánbátorra átkeresztelt Ugróba vonultak be 1921. július 11-én az antifeudális, népi forradalmat vezető Szuhe Bátor csapatai. E nap azóta is Mongólia nemzeti ünnepe, hiszen ez a győzelem vezetett három évvel később a köztársaság kikiáltásához, a föld második szocialista országának létrejöttéhez. 1921 óta 59 év telt el: történelmileg viszonylag rövid idő, a hazánknál mintegy ti- zenhatszor nagyobb, de mindössze 1,5 milliós népességű ország élete mégis gyökeresen megváltozott. Megszűnt a lámák uralma, véget vetettek a jobbágyrendszernek, felszámolták az írástudatlanságot. Az egykori „jurtaváros” ma már 400 ezer lakost számlál. A Mongol Népi Forradalmi Párt vezetésével végbement fejlődés bebizonyította, hogy a kapitalista szakasz kihagyásával, egy alacsonyabb társadalmi fokról is lehetséges közvetlenül átlépni a szocializmus korszakába. Mongóliában ugyanis a 60-as évék eleje óta már a szocializmus műszaki-gazdasági alapjainak megteremtésén dolgoznak. E feladat megvalósításában jelentős szerepet játszik a szocialista országok gazdasági közössége is. Hazánk például geológusokat, hidrológu- sokat küld segítségül; részt vettünk többek között a szon- ginói biokombinát és az ulánbátori ruhagyár felépítésében. Mongólia 1962-ben lépett a KGST tagjai sorába, s a szervezet számos olyan intézkedést hozott már, amelynek célja a mongol gazdaság fejlesztésének meggyorsítása — végső soron pedig a fejlettségi színvonalkülönbségek leküzdése. Természetesen, az ország földrajzi adottságai, hagyományai alapvetően befolyásolják ezt a folyamatot. Változatlanul döntő fontosságú például az állattenyésztés (Mongólia első helyen áll a világon az egy főre jutó állatállomány terén), igaz, a mostani, VI. ötéves tervben annak belterjesebbé tételét tűzték ki célul. A megművelt területek növekedése és a gépesítés révén egyre nagyobb jelentőségre tesz szert a sokáig elhanyagolt földművelés is — Mongólia napjainkban maga fedezi gabonaszükségletét. Ami pedig a mongol népgazdaság jelenét illeti; a távoli baráti ország idei terveiben ismerős feladatok találhatók: a hatékonyabb gazdálkodás, az anyag- és energiatakarékosság, s az ésszerűbb munkaszervezés előtérbe állítása. E célkitűzések megvalósításához kívánunk sok sikert a mongol népnek! Ma már Ulánbátorra sem csak a jurták jellemzők... Mongol állattenyésztők... Kambodzsa újjáéled Bár Phnom Penhben nehéz az élelmezés, nem látni sem a nyomor, sem az éhínség jeleit. Az emberek mosolygósak, a lányok színes szalagokat viselnek, mindenütt vidáman játszadozó gyerekek. Banális kép? Ez szavak banalitása rögtön másképp hat, ha emlékeztetünk, hogy Pol Pót idején egy mosolyért kiverték az ember fogát, hogy mindenki feketébe öltözött, hogy a kihalt városokban bujkáló emberek banánkérget és patkányokat ettek. Az élet normalizálódásának, legszembetűnőbb jele: újra kaput nyitott a nemzeti múzeum. Bár a gyűjtemény legjelentősebb része most valahol Kínában van, de ami maradt, azt rendezték és vitrinekbe rakták. A nemzeti könyvtárban — Pol Pót idején edényraktár volt — leltároznak az új igazgató felügyelete alatt. Eredetileg tanár volt, majd Kratie tartományba küldték, és hatodmagával befogták az eke elé. A „fogatból” egyedül ő maradt életben. Phnom Penhben megjelenik ugyan egy újság, de a fő tájékoztatási eszköz még ma is a rádió. A volt Palais Magnifique-ban hetente háromszor vetítenek filmet. Egy új központi művészegyüttest is szerveztek, bár a korábbi 2200 művészből csak 130-an élték túl a szörnyűség éveit, és közülük is csak néhányan tudják újrakezdeni hivatásukat. Számos helyszínen megjárt újságíró számolt be Siem Reapról. A város előtt elterülő bozótban, rögtön a föld felszíne alatt sok száz emberi csontvázat találtak. A koponyákon jellegzetes nyílás a nyakszirten: kapával, vagy vasdoronggal ütötték agyon őket. Ugyanebben a városban van agy alligátorfarm. Az állatoknak a Pol Pot-isták halak helyett élő embereket dobtak le a hídról, figyelve tréfájuk következményeit. Az élet újraéledésének jeleként kinyitottak az iskolák, az oktatás feltételei azonban kezdetlegesek. Alig van tanár. Pol Pót pribékjei őket különösen szorgalmasan gyilkolták. Egy fővárosi általános iskola másfélezer tanulóját ötven tanár oktatja. Legnagyobb gondjuk az, hogy miképp töröljék ki a gyerekek emlékéből, tudatából a szörnyű múltat? Azt az időt, amikor apjuk és anyjuk iránti gyűlöletre, kémkedésre és besúgásra tanították őket. A kambodzsai emberek az átélt három lidérces év után bizakodva tekintenek a jövőbe. De vajon már minden rendben van? Már nem kell félniük semmitől? Az éhínségtől sem? A válasz megrendítő: — Az éhínséget már ismerjük. De Pol Pót alatt nem az éhezés volt a legszörnyűbb, hanem az, hogy a halál jobbnak tűnt az életnél — mondják. (s. a.) Duzzasztógáttal védik meg Leningrádot A Keleti-tenger alacsony légnyomású rendszere, valamint a gyakori északi szél együttes hatása a Finn-öböl vizét felduzzasztja, visszanyomja a Néva tölcsértorkolatába, s elöntéssel fenyegeti Leningrádot. Ez a jelenség a város fennállásának 276 éve alatt több mint kétszázszor fordult elő komoly veszélyt jelentve a múzeumokban és műemlékekben gazdag város számára. A város megvédésére irányuló első kísérletek még az alapítás idején elkezdődtek. I. Péter cár l?03-ban kiadott fendelete értelmében a városba látogatók kötelesek voltak köveket szállítani az épülő házak alapjaihoz, valamint a partvédelmi munkálatokhoz. Az áradások pusztító hatásaként újabb és újabb tervek születtek a veszély elhárítására, de a tökéletes megoldás lehetőségét csak a 20. század második felének technikai fejlődése hozta meg. A tervek szerint 25 km hosszú gátat építenek a Finn-öböl mindkét partjáról Kotlin-szigetéig. A gátrendszer 11 db 8 m magas részgátból, s a köztük beépített 6 db vízáteresztőből (egyenként 10—12 db, 24 m széles szegment) áll. A hajóforgalom biztosítása érdekében 2 db hajózókaput (110 m, illetve 200 m szélesek és 90 m magasak) is beépítenék a gátrendszerbe. Ez a megoldás — a hajózóút bezárására készült 10 ezer tormás vasbeton elemekkel együtt — lehetővé teszi, hogy a figyelmeztetés elhangzását követő 20—30 percen belül egy ösz- szefüggő, 8 m magas védőgát óvja a várost a fenyegető veszélytől. Egyszersmind biztosítja a hajóforgalom zavartalanságát, valamint a természetes vízcsere lehetőségét. A gátrendszer egyben Leningrad körül épülő autópálya részeként is jelentős.
