Békés Megyei Népújság, 1980. június (35. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-01 / 127. szám
o1980. június 1., vasárnap KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Gyönyörű átok ez, festeni Veress Erzsébet felvétele Kecskeméten, a naiv művészetek múzeumában is kiállították már Csarejs Jánosáé Hrabovszki Ilona festményeit. Tavaly márciusban. Aztán Orosházára hívta a múzeum, hozza el oda is gyermekkora, álmai megfestett világát. Mégis az első, a két év előtti, a csabai színház előcsarnokában, együtt a komlósi naiv festő Dénes Ankával, az volt számára a legnagyobb izgalom. Már akkor érezte, hogy „gyönyörű átok” rajta a festés, és a kecskeméti kiállítás katalógusába bele is írta. Közben, ahogy lenni szokott, mind többen vették hírét, hogy egy csorvási asz- szony olyan világot festeget, amelynek egy-egy képén az emlékei elevenednek meg. Voltak már nála sokan, elhívták a tévébe is, jöttek muzeológusok, néprajzosok: mondhatnánk, divatba jött Csaíejsné Ilonka, pedig egyáltalán nem szereti az ilyesmit. Még ehhez hozzá, hogy nemcsak fest, hanem ír is, egy nagy füzetbe írja az élete eseményeit kiskorától egészen mostanáig; csoda-e, hogy ennek is híre ment? így van aztán, hogy legkedvesebb „barátja” az a nagy füzet, „ebbe írogatok mindent ami velem történt gyermekkoromban. Apám öregbéres, anyám szolga, én meg kanász voltam.” 1941-ig saját tanyájuk volt, három kis- hold földdel, de a tanyát elvitte az árvíz, és csak sokára tudtak újat építeni. Megírta ezt is, hogyan jutottak cselédsorba; azt is, hogyan küzdötték ki magukat belőle, hogyan épült fel újra a kis tanya, ahol any- nyi minden történt abban a régi világban ... Megírta és elküldte a Szabad Föld pályázatára. Any- nyira jól írta meg, hogy belekerült az Életünk történelem című könyvbe, Bajor Nagy Ernő szerkesztésében, a Gondolat gondozásában. * * * Csorváson, a József Attila utca sarkán áll a ház, ahol most Csarejsék élnek. A tiszta kis konyhán át lépünk be a belső szobába, ahol a szemben levő fal telis-tele van képekkel. A háziasz- szony és a férje üdülni készül: két nap múlva a Balaton mellé utaznak. A család már két hete az utazás lázában ég, pakolásznak, azon töprengnek naphosszat: mit vigyenek, mit ne vigyenek? A képek a falon csak egy része már annak, amit pár év alatt festett. Kenyérsütés, A szomszédság emléke, Békési piac, Kukoricát osztás holdvilágnál... Egyik szebb, mint a másik. A közlés tiszta bája munkál rajtuk, sugárzik róluk. Az a kukorica- fosztás!... Csak úgy csurog a kékes holdfény, a nagylányok rendületlenül dolgoznak, a kicsik belehúzódz- kodnak a kukoricacső-kupac- ba, és jóízűt alszanak. „Ez itt én vagyok, ez az álomszuszék. De itt, a kép szélén, az a nagylány is, egy képre festettem, pedig közben 10 év eltelt...” Holdfény helyett a kora délutáni napsütés vidámko- dik bent a szobában, és Csa- rejsné mesél, nevet, megmutatja az ecsetjeit, festéktárát, az egészen. régi képeket, az elsőket, és a most készülő Modern tanyát, amiről egy autó hiányzik, csak nem döntötte még el, hová fesse? A ház elé? Vagy oldalt? Kezdhetnénk-e mással, mint a gyerekkorral? — Azt írja abban a kecskeméti, kiállítási katalógusban, hogy szeretett álmodozni, képzelődni. Miről álmodozott? — ötéves koromra már jól emlékszem. Tanyán éltünk, Csorvás alatt volt az a tanya. Három Hrabovszki-ta- nya egymás mellett, kicsi földdel. Egyszer, amikor a szomszédék sokáig nem voltak otthon, átmentem a tanyájukra, és felmásztam a padlásra. Különös világ volt ott fent. Vasláncok, kolom- pok. Le is hoztam egyet, és hazáig húztam. Mondta édesanyám: mit akarsz ezzel a haranggal? Mert azt mondta harang volt az, és a törökök idején ezzel kolompoltak, ha baj volt valahol... Ezen aztán sokáig gondolkoztam, milyen lehetett az, hogy törökvilág. Mesélték, Urbán nagyanyám, meg édesanyám is, hogy Csabán, a Kastélyszőlőkben valamikor vár volt. Meg mennyiféle csontot, edényt találtak ott az emberek, aztán mindig gyorsan visszaföldelték, nehogy feltúrják újra a földjüket. Este beültünk a kemence kuckójába, és én ott álmodoztam. Amit meséltek, mind a fejembe vettem. Apám sokszor mondta: csak egy hold földet tudnék venni! Hogyan kell azt venni, töprengtem, lapáttal? A halálról is sokat képzelegtem. Meg féltem. Egyszer belefeküdtem a friss barázdába, és magamra szórtam a földet. Tudni akartam, milyen érzés? — Azt írja az Életünk történelem-ben, hogy szeretett iskolába járni. Milyen emléke van az iskoláról? — Sok! Csorvás-alsón volt az iskola, ahová először elvittek. Mosonyi György volt a tanítónk. Valami szorította a torkomat, mi lesz itt velem az édesanyám nélkül? Amikor a tanító bácsi rámszólt, hogy „hát behoztak?”, csak annyit tudtam kinyögni: szmedli! Szomjas vagyok! A saját poharában hozott: „meg ne halj itt nekem szomjan!” Ezt -az iskolát is lefestettem. Ott állok kint az ajtóban, és lesek befelé. — Ugye nem baj, ha viszsza-visszatérek arra az önéletírásra, meg a kecskeméti katalógus pár sorára? Abban azt írta: „Az igazságtalanság és a szegénység volt minden rossznak az oka.” Mit érzett gyerekkorában igazságtalanságnak? — Hogy nekünk három kishold földünk volt csak, másnak meg sokkal több. Hogy mi szegények voltunk, és a szüleim sokat veszekedtek szegények, mások meg gazdagon éltek, jómódban. Az én apám nagyon jószívű ember volt. Sokszor vissza is éltek ezzel mások. A tanyákat járó kantafoltozók, paprikaárusok nálunk mindig kaptak egy tányér levest, és sokáig elbeszélgettek, politizálgattak apámmal. ' A paprikás szegedi Kati nénit sose felejtem. Egyszer őt is megfestem majd. A 41-es árvíz, az rettenetes volt. Egész a tanyánkig jött a víz, aztán összedőlt a ház. Ezen a képen, az Árvíz 1941-ben címűn itt van minden. Rajta van a mi tanyánk, a szomszédé, meg a nagy víz. Emlékszem, egy állapotos fiatalasszony csónakon ment rajta, és beleesett. Megfulladt ott, a vízben. — Festegetett, rajzolgatott már iskolás korában is? — Ügy bizony! Különösen a rózsákat szerettem, meg szív alakú motívumokat. A kedvenc tárgyam volt a rajzolás, festés. Rajzoltam a virágokon kívül kutyákat, macskákat. Amikor Janecs- kó János lett a csorvási tanító, talált egy csomó képet az iskola padlásán. Akkor mi ott laktunk az iskola mellett. Mutatta: ki volt ez a Hrabovszki 3. Ilona? Mondtam, hogy én. Megőrizték a gyerekkori rajzaim, úgy látszik, szépek voltak, és tetszett a tanítónknak. — 43 éves korában kezdett festeni, írni. Hogyan kezdődött? — Azt hiszem, előbb Írogattam. Meg jött az a Szabad Föld-pályázat, és még nagyobb kedvet kaptam. De festettem is akkor már, nem tudom, melyiket kezdtem előbb? Éhes voltam és vagyok a szépre, a lakásban is, a ház körül is, szeretem a virágokat, a szép ruhákat. A képeket. Elhatároztam: festek egy párat magamnak. Először virágokat másoltam, aztán egy-két emlékem jött elő. Amikor meglátta ezeket V. Kiss Margit a csabai múzeumtól, azt mondta: az életemet fessem meg, nekem azt kell. Hogy elneveztek naiv festőnek, nekem az se nem több, se nem kevesebb annál, hogy magamnak is, meg másoknak is jó, ha örömet szerezhetek. Hogy milyen festő vagyok, arra nem gondolok. Ha elkészül egy kép, jön utána a másik, a harmadik, a negyedik, így tovább. Most egy nagy képet készülök festeni, a régi csép- lésekről. Itt van már a szívemben. Meg az én fiam gyerekkorát is megfestem még, az itteni életet. — Ha nem fest, nem ír. és nem főz éppen a családnak, mit csinál? — Szeretek tévét nézni, de a háborús filmeket nem szeretem. Annyi nyomorúságot, kegyetlenséget éltünk már át! Szórakozni szeretnék, jókedvűnek lenni sokat. Egy napból kettőt csinálni. Mostanában úgy érzem, azért születtem egy kicsit, hogy fessek. Sok minden van itt, belül, amit még meg kell csinálni. Habár az emlékekkel is meg kell küzdeni. Néha elfutnak tőlem, aztán újra csak visszajönnek. Szeretek citerázni, sokáig jártunk a férjemmel együtt a csorvási Páva-körbe. Meg utaztunk, szerepeltünk sokfelé. Mostanában meg elhívnak ide- oda, hogy beszéljek az életemről. Voltam már így Szentesen, Vásárhelyen a könyvtárban, meg Kőszegen, a Jurisics-várban... Augusztusban Pestre készülünk, meghívtak, és két képemet be is vették a Mezőgazdasági Múzeum kiállítására, 16- án nyitják. Azért nem szűntem meg félni: mit mondanak róluk? Tetszik-e majd az embereknek? Mert ahogy említettem: nekem az a legszebb öröm, ha mások is örülnek. Ha megértik, mit festek én meg azokon a képeken? Hogy az életem van a házakban, a fákban, az emberekben, gyerekekben. Az egész életünk. A családomé, azoké is, akik már nincsenek ... Sass Ervin Csarejsné Hrabovszki Ilona: A szomszédság emléke Filadelfi Mihály : Döbbenet- részletek í. nem is tudom, mikor írtam verset... balladák dallamának hűvös ívein suhan életem mezsgye fölött ahol letűnni készül — mi Nap volt egykor — s ma gyűlölt kegyelem ... világ bordái közé feszített amatőr messiás túllépett talpaival a kegyes csalás is: szabadság, szerelem, s nem maradt utána csak az egy tál lencse kalmár okossága 2. jajrcsakhogy szörnyekké ne váljunk a borzalmak keresztvize alatt! unokáink s fiaink szeme foszforeszkál biztató sugarakat jaj csakhogy odafigyeljünk mit hordoznak az üzenetek mit ér a hatalom és az eszme hogy ha az ember odaveszett!? jaj csakhogy a HÍREK dzsungelében őrizzük meg emberi szívünk s érzékeinket az igazra még s jaj csak a józan ÍTÉLETET! unokáink döbbent szem-ege fiainknak bús tekintete görcsölt emlékeink boga ó nem! ne lehessen soha vérbe-borult újra az ég! tán már mindenki ostoba s dobog halál-patáival az Apokalipszis bősz lova?! nem is tudom mily rémület ordít torkomban riadót míg fegyelmet pisszent a CSÖND 5. mint aki el van késve mindig úgy éltem én harminc voltam — s megejtett az első költemény esett lány szégyenével arcom pírba borult de örömtől tüzelt már mit számított a múlt! új szemre nyílt az égbolt s új égre a szemem tudd meg semmit se bánok cimborám istenem ha van mit néha bánok hogy oly kicsiny az ég plágium amit írok: nem elég! nem elég! 6. valami idegen hang jajául bennem nem attól félek hogy el kell mennem rossz szájízzel bár a vak végzetet megértettem hogy elvégeztetett de még előtte e suta dallamon jó lenne tudni egy kódról vallanom amelyet meg nem fejthet már az élet hogyan is volt hogy én... hogy te... hogy téged... 9. a sírok mélyén jártam az éjjel az óraketyegés is bicegett konok érveivel a bogárka létért később fölhorkant újra az a KÉRDÉS is s a bolond királyfi csak mosolygott 11. locsoljál meg a csöndben egy cserép virágot s elviselhetőnek mondjad a világot unokád mosolyán kapaszkodj az égig és hidd hogy mennyi sok dolgod akad még itt 12. Haragban lassan önmagaddal is, a végtelen is már magadra hagy! Bűn volt?! Tévedés?! Elkésett prófétaság?
