Békés Megyei Népújság, 1980. június (35. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-07 / 132. szám

1980. június 7., szombat NÉPÚJSÁG Értékelték a közművelődési mozgalmat A Békés megyei munkás­brigádok közművelődési moz­galmát meghirdető szervek vezetői, a szervezők és a munkatársak tartottak meg­beszélést tegnap délelőtt Bé­késcsabán, a Megyei Műve­lődési Központban. Elsőként az 1979—80. évi szakasz ér­tékelésére, a tapasztalatok összegzésére került sor, majd megbeszélték a következő évi versenykiírást. Mivel a köz- művelődési mozgalom V. öt­éves tervidőszaka 1981-ben zárul, szó esett az ezzel kap­csolatos feladatokról is. Meg­tárgyalták az öt éve folya­matosan részt vevő brigá­dok, és a kiemelkedő mun­kát végző munkahelyi szer­vezők jutalmazási tervét, majd a jövő évi megyei dön­tő szervezését beszélték meg. „A nánási vásártéren...” Harmadízben rendezik meg Hajdúnánáson a nánási vásárt. A június 15-én kezdődő rendez­vénysorozat az idén gazdagabb lesz, mint a tavalyi. A népművé­szeti kiállítás, vásár és vásári komédiázás reggel 8-tól, 20 óráig tart majd a Köztársaság téren. A művelődési központ kisgalériá- jában július 1-ig láthatják az érdeklődők a Mai magyar nép­művészet című kiállítást. A ven­déglátó egységek nagy gonddal készülnek a vásárra. A helyszí­nen étkezési és parkolási lehető­ség lesz, a vendégek tájékozta­tást kaphatnak a város múltjá­ról, jelenéről és jövőjéről. A vá­sáron fazekasok, bőrművesek, szövők, szűrösök és mézeskalá- csos mesterek kínálják áruikat. Lesz népi gyermekjátékbemuta­tó, s az érdeklődők megismer­kedhetnek a szövés és fonás mű­vészetével is. A szabadtéri szín­padon helyi együttesek, csopor­tok adnak műsort. Fellép az if­júsági citerazenekar, a fúvós- zenekar, és diák színjátszók mű­sorát láthatják a vendégek. Vendégegyütteseket, szólistákat is meghívtak. Többek között Dinnyés József. Vajda Mária, a debreceni „Unió** színpad, Boros Mátvás és népi zenekara, a haj­dúböszörményi „Bocskai” tánc- együttes szórakoztatja majd a vásár résztvevőit. Az üdülésre, pihenésre, sportolásra is nvflik lehetőség. Hajdúnánás városi fürdője négy gvógvmedencével, nagy parkosított területtel, kem­pinggel várja vendégeit. Békéscsaba egykor, ma JftJcéscsaóa. ftrencz JozsrJ- és Sxeat franz Josfjpfalz und Szen'l-Jsh’án piát*. Levelezőlap 1916-ból: Békéscsaba főtere és holnap Egy hónapja már, hogy Békéscsaba egyik legrango­sabb kulturális értéke az a kiállítás, mely a Munkácsy Múzeumban a város egykori, mai és holnapi arcát tárja a látogatók elé. Mondják — és teljes joggal —, hogy a dr. Czeglédi Imre és Streit Miklós tervezte kiállítás rit­ka gazdag anyagot vonultat fel, érzékletesen, figyelmet vezető és fenntartó, jó értel­mű rutinnal tárja a szemlélő elé az újratelepítés időszaká­tól, egészen a nem is távoli jövőbe tekintve a Körösök vidéke fővárosának életét. A múzeum új épületének na­gyobbik termében vezet — furcsa módon — balról jobb­ra az út, melyet végigjárva, olvasgatva a szűkszavú, mégis hangulatteremtő el­igazító sorokat, összevetve a régi fotográfiákat a most látható városrészekkel; min­ien tekintetben kielégítő in­formációkat kapunk Békés­csabáról, mely az egykori Chabamezey-ből lett lakói szorgalma, akaratereje révén megyeszékhely, lassan-lassan igazi város. Amikor a mú­zeumi séta végén már a hol­nap Békéscsabájának hatal­mas rendezési térképe előtt állunk, és ki-ki fantáziája szerint belelát már a jövőbe is; marad valamiféle hiány­érzetünk. Aztán kiderül, hogy ezt a ritka, igazán ér­tékes kiállítást szintén meg­érintette az ilyen és hasonló településtörténeti kiállítások szinte meg sem kerülhető gondja-baja. Megjelenik azokban a múlt, érzelmileg magas színvonalú, nagyszerű vonalvezetéssel, aztán ahogy haladunk a jelen felé, és el is érkezünk oda, elébünk áll egy-egy közhely, hétközna- piság; az érzelmi fűtöttséget felváltja a nem is ritkán tet­ten érhető elszürkülés. Az ember csak töpreng, hogy miért van ez így? Miért nem sikerül a jelenhez illő érze­lemmel, történelmi derűvel és felfedezőkészséggel be­mutatni azt. ami most ala­kul-változik-szépül és gaz­dagodik körülöttünk, és mi­ért válik a „holnap” egyet­len térképpé, és egy-két ma­ketté, racionális, rövid fel­iratokkal? Szó sincs arról, hogy a „Békéscsaba egykor, ma és holnap” című kiállí­tásnak a „ma és holnap” ré­sze érdektelen lenne, hi­szen saját életünk változá­saival, örömeinkkel és ba­jainkkal kerülnénk szembe, ha ezt mondanánk, de a múltba tekintés izgalmas, kutatói érzületei ebben a részben — mely lehetne a jelenbe és a jövőbe tekintés izgalmas kutatói érzületét hordozó is — koránt sincs annyira jelen. Megszokás? Szerénység? Az álmodozások józan visszafogottsága? Ta­lán. Mégis — a kitűnő fény- képfelvételek ellenére — ez a rész egysíkúbb, inkább csak makett- és fotográfia­bemutató. Annál nagyobb a kárpótlás a kezdetektől a huszadik század legnagyobb sorsfordu­lójáig, 1944-ig. Űjra csak megismétlem, hogy a város egyik legrangosabb kulturá­lis értéke ez a kiállítás, an­nak különösen a fentebb em­lített első része, mely a mú­zeum munkatársainak bizo­nyára sok éves gyűjtőmun­káját reprezentálja. Az első tablón — korabeli térképek társaságában — Petik Amb­rus 1784-ben írt sora a hang­ütők: „Csaba... olly Falu­helység, akinél az egész Ma­gyar országban Falu nevezet alatt nagyobb helység nem találtatik.” És mi lesz ebből a „faluhelységből” pár évti­zed, egy évszázad alatt a XIX. században? Láthatjuk, előttünk áll. Tanulmányoz­hatjuk Csaba első térképét 1783-ból, majd ott egy má­sik, 1818-ból, és a felirat: k,A XIX. század közepén 25 ezer lakos, mezőváros. Óriás falu, szegényes házakkal.” Képek, Haán Antal a Csa­bán született és Capriban meghalt festőművész 1858- ban készült rajza az ótemp­lom erkélyéről, valahol a mostani virág- és könyvpa­vilon táján tornácos paraszt­házak. Külön időt kér az 1845-ben keltezett „Űrbéri örökös egyesség” eredeti ira­ta, mely kiszabadította a város lakóit a jobbágyi kö­töttségek alól. Másik Haán- rajz az 1858-ban megépített vasútról a síneken Gyula fe­lé böfög a szerelvény, rajta a háttér ma is ismerős szi­luettje: a messzire tekintő, 1807-től 1824-ig épült nagy­templom tornya. Tovább lépve valóságosan érzékel­jük amit a múlt század ne­ves történetírója, a békés­csabai pap, Haán Lajos írt: „Terjedelemben a város 40 ev olta legalább egy negyed résznyivel gyarapodott." Emeletes épületek sora ke­rül a régi házak helyébe, szabályozzák az utcákat, 1910-ig Sztraka Ernő városi mérnök érdemeit őrzik a vá­rosiasodás kétségtelen jegyei. Néhány ezek közül: felépül a Fiume (ma Csaba) Szálló 1868-ban, a színház, vagy ahogy akkor mondták a Vi- garda egy évtizeddel később, a gőzmalom, a Hubertus Kö­töttárugyár, a bankok szék­házai, az új városháza. Eb­ben a részben a múzeum le­velezőlap- és fotográfiagyűj­teményének rengetegéből vá­logattak okos arányokban, majd a munkásmozgalom emlékei: eredeti felvételek a csabai munkásotthonról, a ’19-ben felvonuló jami- naiakról, az első világháború barakképületeiről idézik meg a történelmet. A két világ­háború közötti időszak is elsősorban a korabeli fény­képek bemutatásával, és frappáns összekötőszövegek­kel hozzá jelenbe a kort, a kínlódva előrelépés, a nyo­morúság és a küzdelmek idejét, egészen az 1944. szep­tember 21-i bombázásig, amikor 70 épület vált rommá a városban és 182 rongáló­dott meg súlyosan ... A nagy fordulópont is eh­hez az évhez kapcsolódik, 36. éve immár. A felszaba­dulástól napjainkig vezet, mint említettük, és feltétlen megőrzünk magunkban né­hány jól komponált mai fényképfelvételt a mai Bé­késcsabáról. Néhány párhu­zamot is húznak a kiállítás rendezői: milyen volt a csa­bai főtér fél évszázada, és milyen most; a Kossuth-tér változásait elénk táró két fotográfia különösen elgon­dolkodtató. A búcsú a holnap és a bronzplakett, melyen ez ol­vasható: „Városunkért”. Akik már megkapták, külö­nös becsben őrzik, akik ez­után kapják meg, azokban talán éppen mostanában ér­lelődik a tettvágy: többet és még többet tenni a városért, mert történelmi útja, amit ez a kiállítás is bizonyít, fel­felé ívelő. A plakettek alatt üvegtárlóban könyvek, fo­lyóiratok, több évtizedesek és mostaniak, tudományos művek, irodalmi kötetek: a város üzenetei, melyeket hi'7 ven őriznek a nyomtatott betűk. Sass Ervin Régi idők parlamentje II. Kabátban az ülésteremben Kabátban ültek a képvise­lők 1945. november 29-én az országgyűlés padsoraiban. Hideg volt, de az ország ak­kori helyzete még azt sem tette lehetővé, hogy legalább a törvényhozás házában fűt- senek az ülések idején. S odakint, szerte az országban még hidegebb volt: az értel­metlen vesztett rablóháború következményeként nemcsak a szén, hanem egyre inkább az élelem is hiányzott, az infláció egyre nagyobb se­bességre kapcsolt. Nélkülöz­tek, szenvedtek a dolgozók. Azok a politikai erők azon­ban, akik tulajdonképpeni okozói voltak az ország ilyen állapotának, örültek ennek a helyzetnek. Számukra mi sem volt fontosabb, mint­hogy megőrizzék hatalmukat, uralmukat. Tagadhatatlan, hogy ez a kabátban összeült országgyű­lés az ő sikerüket jelentette. Az 1945. november 4-én le­zajlott választásokon 57 szá­zalék jutott a Független Kis­gazdapártnak — az azon a szavazáson indult legjobbol­dalibb pártnak Abszolút többség: erről álmodoztak, és ezt meg is szerezték. Két­száznegyvenöt kisgazda, 70 kommunista, 69 szociálde­mokrata és 23 parasztpárti mandátum ellenében! Ez már valami, ezzel már meg lehet akadályozni, hogy az ország tovább haladjon a demok­ratikus fejlődésnek azon az útján, amelyen a felszaba­dulás napjaiban elindult. Nem lehetett, az urak gaz­da nélkül csinálták a szám­adást. Nagy Ferenc miniszterel­nök nem egy csupa kisgaz­dapárti politikusokból, ha­nem egy koalíciós kormány fejeként mondta el bemutat­kozó beszédét az általános, titkos választásokon megvá­lasztott országgyűlés előtt. Már a választások előtt a kommunisták azt ajánlották, hogy a demokratikus pártok egyezzenek meg: a választá­sok után, bármi legyen azok eredménye, koalíciós kor­mányt alakítanak, és ahogy addig, a továbbiakban is kö­zösen viselik majd a felelős­séget az ország sorsáért. A kisgazdapárti vezetés, amely önmagában is meglehetősen vegyes képet mutatott, ott ültek benne a munkáspár­tokkal, a haladással elköte­lezetten együttműködő poli­tikusok, és még a horthysta politikában is jobboldalinak számító politikai kalandorok, kénytelen volt elfogadni a javaslatot. Nagy bánatára azoknak a kisgazdapártivá vedlett alakoknak, akik a Horthy-rendszert kívánták visszahozni. Dobi István, a párt akkori baloldalának te­kintélyes alakja, később az Elnöki Tanács elnöke és az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja írta emlékira­taiban, hogy ő, a régi tekin­télyes parasztpolitikus, ha Szőnyből Budapestre, a párt­központba hívták, csupa is­meretlen ficsúrt látott ott, alig akadt egy-egy ismerőse. A kisgazdapárti jobboldal egyik legtekintélyesebb alak­ja Sulyok Dezső volt. Egy ravasz pápai ügyvéd, a Horthy-időkben is honatya, a MÉP, a kormánypárt kép­viselője. Politikai irányvo­nalára nézve elszánt Nyugat­barát és ugyanakkor legiti­mista. Mégis, amikor eljött az ideje, hogy az országgyű­lés törvényt hozzon végre a királyság avitt és már 1918 óta csupán elvileg működő rendjének megváltoztatásá­ról, és a Magyar Köztársa­ság megteremtéséről, őt bíz­ták meg a pártban a tör­vényjavaslat előadásával. Egyebek mellett azért, mert Sulyok mesterien értett ah­hoz, hogy látszólag új elvek hirdetésével a régi világot védelmezze. Az a hatalmas tömeg, amely 1946. február elsején a Kossuth Lajos téren ünne­pelte a Magyar Köztársaság kikiáltását, nem kommunis­taellenes, burzsoá országot, hanem népi demokráciát akart. Bár a választók szá­mát tekintve — noha ez sem biztos, hiszen nagyon sokan azért szavaztak a kisgazda képviselőkre, mert azok de­mokratikus jelszavakkal is operáltak — talán kisebbség­ben voltak azok, akik meg­gyűlölték a régi világot, ké­szek voltak harcolni vissza­térése ellen, és a további po­litikai haladásért, az erőt te­kintve a baloldal ragadta magához a kezdeményezést. A reakció, amely — a par­lamenti képviselők egy ré­szének támogatását is él­vezte — először a földreform ellen, a földek visszavételé­ért indított támadást, erős és elszánt tömegmozgalommal találta szemben magát. Csak­nem négyszázezer budapesti munkáshoz az ország külön­böző részeiből érkezett pa­rasztküldöttségek is csatla­koztak, amikor 1946. március 7-én a Baloldali Blokk tö­meggyűlést hirdetett. A blokk programját nyilvánosan ma­gáévá tette néhány baloldali kisgazdapárti képviselő is. Egyébként a tüntetés jelsza­vai között ott szerepelt: „A Kisgazdapárt demokratái ba­rátaink, a reakciósokat elsö­pörjük!” Egy hét sem telt bele, s a Baloldali Blokknak a töme­gek erejével alátámasztott követelésére kizárták a Kis­gazdapárt soraiból Sulyok Dezsőt és húsz társát. A pá­pai ügyvéd-politikus ezek után megalakította a Ma­gyar Szabadság Pártot. Bár­milyen nagy reményeket fű­zött a reakció az 1945 no­vemberében megválasztott országgyűlés összetételéhez, a parlamenti és a politikai tö­megharc együttesen biztosí­totta, hogy az ország egyre határozottabban rátérjen a szocialista fejlődés felé veze­tő útra. Maga Sulyok, miután az új választási törvény meg­tiltotta, hogy a Horthy-rend- szer kormánypárti képviselői az 1947. augusztus 31-ére ki­tűzött új választásokon in­duljanak, Sulyok pedig egy­kor MÉP-képviselő volt, lát­ványosan lemondott és fel­oszlatta pártját. Sulyok elhagyta az orszá­got, és rövidesen valahol az Egyesült Államokban talál­kozhatott Nagy Ferenccel, aki már előzőleg megtette ezt az utat. Nagy volt az, aki 1945 novemberében mint a ház elnöke egyebek mellett ezt mondta megnyitó beszé­dében: „Arra kell töreked­nünk, hogy a nemzetgyűlés munkáját mindenekfelett a tiszta és kifogyhatatlan ha­zaszeretet irányítsa”. Pásztor Imre (Folytatjuk) 1946. március 7.: a Baloldali Blokk tömegtüntetése Az ötös számú vágóhíd Aki olvasta Kurt Vonne- gut jr. azonos című regényét, annak külön élmény meg­nézni ezt a színes amerikai filmet. A világhírű sei fi- szerző fura könyvéből leg­alább annyira furcsa film­alkotás készült; jobban mondva nem is abból, ha­nem amellé, annak bizonyos mérvű továbbgondolásaként. Ha röviden jellemezni akar­juk George Roy Hill rende­ző filmjét, akkor azt kell ír­ni most is: az „american dream”, azaz az amerikai álom szertefoszlásának hős­költeménye. Valahogy akép- pen, mint azt Antonioni tet­te a Zabriskie Point-ban, csak sokkai rusztikusabban, inkább a ráció, mint az ér­zékiség fegyverét használva. S minden képsort és minden vágást cáfolhatatlanul indo­kolva. Félreértés ne essék: nem száraz társadalomkritika a film. Ne felejtsük: amerikai készítette az „amerikai álom” pusztulásáról. Az eleve meg­határozottság és a szabad döntés közötti ellentétet a vizionálás, a történelmi múlt és a jelen, valamint egy kö­dös, a múlthoz (a második világháború!) hasonlatos em­bertelen jövő keverésével, egymásba vetítésével ábrá­zolja. Billy Pilgrim, a főhős (a hirtelenszőke, szerepét cso­dásán alakító Michael Sacks játssza) a „csendes amerikai” jelképe. Hányódása és há­nyattatása a világ csendőré­nek ördögi feladatát felvál­laló USA öngyilkosságát is jelzi. Ez az eleve meghatá­rozottság: csak egy irányban vezet az út, az önpusztítás­ba. A szabad választás túlsá­gosan idézőjeles marad. Bil­ly vagy Tralfamadort, a „nem létező, ciánlégkörű álombolygót”, vagy ugyan­csak a pusztulást választhat­ja. De hát a kettő között nincs is különbség ... A mozik műsora szerint már itt a nyár. Sikerfilmek, könnyű szórakozást ígérő al­kotások csábítják a nézőt. De a programban most ilyen alkotás is helyet ka­pott, mint az Az ötös szá­mú vágóhíd. Az 1972-es can- nes-i fesztivál díjnyertes al­kotása kellemes erotikumá- val, sei fi-szerűségével, bra­vúros technikai tulajdonsá­gaival, kevésbé ismert, de kitűnő alakításokat nyújtó színészeivel azon alkotások közé sorolható, amelyet lát­ni kell. Elsősorban azoknak a nézőknek, akik azt szere­tik, ha egy filmen élvezet nevetni, de ugyanakkor fel is kavar, továbbgondolásra késztet. Reméljük; hogy a moziüze­mi vállalat a nyári műsorba további ehhez hasonlatos műalkotásokat is belevesz. Tagadni sem lehet, hogy bár szórakozni ülünk be a néző­térre, mégis szeretjük és el­várjuk, hogy időzített bom­baként azért később rob­banjon valami megszerzett élmény, gondolat. Mint Az ötös számú vágóhíd vetítése után. (Nemesi) SZÍNHÁZ, mozi 1980. június 7-én, szombaton Békéscsabán, 19.00 órakor: VARAZSKERINGÖ Petőfi-bérlet. * * * Békési Bástya: Földi űrutazás. Békéscsabai Építők Kultúrottho- na: 5 órakor: A fej nélküli lo­vas — 7 órakor: Meghívás egy gyilkos vacsorára. Békéscsabai Szabadság: 6 és 8 órakor: Az ötös számú vágóhíd. Békéscsabai Terv: fél 6 órakor: Tizenhár­mas: vesztes szám — fél 8 óra­kor: Kaszkadőrök. Gyulai Er- kreí: Péntek 13. Gyulai Petőfi: Minden előadáson: Good bye és Amen. Orosházi Béke: 5 órakor: Családi összeesküvés — 7 óra­kor: Düh. Orosházi Partizán: Hazatérés.

Next

/
Thumbnails
Contents