Békés Megyei Népújság, 1980. június (35. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-29 / 151. szám
i 1980. június 29., vasárnap Miről tárgyal Schmidt Moszkvában? HÍREK HÍREK HÍREK TELEX MOSZKVA Az olimpiai charta értelmében az olimpiák kulturális programjának nemzeti jellegűnek kell lennie, így a különféle rendezvényeken csak szovjet művészék és művészeti kollektívák lépnek fel. A program 80 prózai és zenés színház, több mint 120 különböző művész- együttes és cirkuszi társulat előadásait, negyvennél több múzeum kilállításait, a legnagyobb kultúrházak műsorait és a legismertebb moszkvai parkokban — köztük a Gorkij parkban, az izmajlo- voi és a szokolnyiki parkban — bemutatásra kerülő szabadtéri produkciókat foglal magába. * VARSÓ A varsói magyar nagykövetségen Garamvölgyi József nagykövet és Tóth Lajos vezérőrnagy, katonai attasé adták át ünnepélyesen azokat a kitüntetéseket, amelyeket Czinege Lajos hadseregtábornok, honvédelmi miniszter adományozott 50 lengyel tábornoknak és tisztnek. A Varsói Szerződés létrejöttének 25. évfordulója alkalmából, a két ország hadseregei közötti internacionalista együttműködés és fegyverbarátság elmélyítése érdekében kifejtett eredményes munkásságuk elismeréséül. A kitüntetettek a magyar nagykövet beszédére válaszolva méltatták a magyar— lengyel fegyverbarátságot, amelynek elmélyítéséért kapták meg a „Fegyverbarátságért” érdemérmet. # KABUL Szombaton Kabulban plenáris záróülésen véget ért az Afganisztánnal való szolidaritás jegyében tartott nemzetközi konferencia, amelyet az afro-ázsiai népek szolidaritási szervezete kezdeményezett. A konferencia résztvevői elsősorban azt vitatták meg, hogy a világ haladó erői miképpen támogatják az afgán népet az imperializmus, a reakció erői elleni küzdelmében. A nemzetközi találkozó résztvevői nyilatkozatban biztosították szolidaritásukról az afgán, népet, amely az áprilisi 'forradalom céljainak megvalósításáért küzd. ^ ÜJ-DELHI Repülőgépeken, vasúton, hajókon szállították India különböző pontjaira a hétfőn repülőgép-szerencsétlenség áldozatává lett Szandzsai Gandhi hamvait tartalmazó urnákat, hogy a hamvakat ősi hindu ritus szerint az ország folyóiba szórják. A központi gyászszertartást, amelyen Indira Gandhi is részt vett, szombaton Allahabad- ban tartották, a Gangesz és két másik szent folyó összefolyásánál. % PALERMO Szombaton a kora reggeli órákban a nyílt tengeren megtalálták a pénteken este eltűnt, DC—9-es olasz polgári személyszállító repülőgép roncsait. Eddig 28 utas holttestét sikerült kiemelni. A repülőgép roncsait, valamint a tengerben hányódó holttesteket Palermótól 120 mérfölddel északra, Ponza szigetétől délre fedezték fel a helyszínre küldött mentőhajók és repülőgépek. Az Itavia olasz légitársaságnak — a szerencsétlenül járt gép tulajdonosának — szóvivője szerint a repülőgép minden valószínűség szerint még a levegőben felrobbant. Az Itavia szóvivője szerint a gépen kizárólag olasz állampolgárok tartózkodtak. Holnap kezdődik Helmut Schmidt bonni kancellár moszkvai látogatása. A nyugatnémet kormányfő több megbeszélést folytat Leonyid Brezsnyevvel, az SZKP főtitkárával, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökével. A kétnapos látogatás munka jellegű, azon mindenekelőtt a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseit és a két ország kapcsolatainak alakulását tárgyalják meg, beleértve a gazdasági kapcsolatok továbbfejlesztésének egyes témáit is. Schmidt a tervek szerint már kedden délután visszautazik Bonnba. A nyugatnémet kancellár népes kísérettel érkezik a szovjet fővárosba, a tárgyalásokon részt vesz Genscher külügyminiszter is. A szovjet fővárosban érdeklődéssel várják a megbeszéléseket, s azokat elsősorban a párbeszéd fenntartása, az álláspontok kölcsönös megismertetése szempontjából tartják jelentősnek, nem várnak azonban tőlük azonnali, közvetlen eredményeket. A szovjet—nyugatnémet kapcsolatoknak kulcsszerepük volt és lehet az európai Gyümölcsözően és sokrétűen fejlődik Románia és a Német Demokratikus Köztársaság sokoldalú kapcsolata. A két ország a jövőben is arra törekszik, hogy szélesítse az együttműködést, fejlessze a kooperációkat és termelési kapcsolatokat. Mindkét ország a marxista— leninista elvekre épülve erősíti barátságát, növeli együttműködését a szocialista országokkal, a Varsói Szerződés tagállamaival és aktívan hozzájárul a KGST tevékenységének eredményességéhez. Ezt hangsúlyozza többek között az a közlemény és közös nyilatkozat, amelyet Erich Honecker bukaresti tárgyalásairól adtak ki a román fővárosban. Nemzetközi kérdésekben Honecker és Ceausescu egyetértett abban, hogy „folytatni kell az aktív béenyhülés folyamatában, a bonni kormány jelenlegi magatartása azonban nem minden vonatkozásban azonos azzal az állásponttal, amelyet korábban képviselt: sok tekintetben Bonn csatlakozott a Carter-kormányzat élesen szovjetellenes, a hidegháborús irányvonal felelevenítésére törekvő irányvonala mellé, s ez természetesen kihat a kétoldalú kapcsolatokra, az európai enyhülésre is. Moszkvában tisztában vannak azzal, hogy Schmidt kormányára kettős nyomás nehezedik: nemcsak Washington igyekszik minden erővel, sokszor durva eszközökkel rákényszeríteni Bonnra a maga politikáját, hanem a kereszténydemokrata—keresztényszocialista ellenzék, mindenekelőtt Strauss igyekszik megkérdőjelezni Schmidt atlanti lojalitását. Ilyen körülmények között nagy fontosságú, hogy a kancellár milyen álláspontra helyezkedik a legidőszerűbb nemzetközi kérdésekben, megpróbálja-e „jobbról előzni” az ellenzék jelöltjét, vagy folytatja azt a politikát, amely korábban jó eredméke-, enyhülési és biztonsági politikát”. Ilyen szempontból nagyra értékelték és rendkívüli jelentőséget tulajdonítottak a Varsói Szerződés tagállamai május 15-i deklarációjának, amely számos kezdeményezést tartalmaz a nemzetközi politikai légkör javítására. Mindkét fél aláhúzta, hogy az Afganisztánnal kapcsolatosan kialakult helyzetet politikailag kell rendezni. A látogatás befejező napján több megállapodást és egyezményt írtak alá a felek, amelyek elsősorban a gazdasági kapcsolatok fejlesztését, a kulturális, tudományos, műszaki együttműködést szélesítik. Erich Honecker viszontlátogatásra hívta meg Nicolae Ceau- sescut. A román államfő a meghívást köszönettel elfogadta. nyékét hozott az NSZK és egész Európa számára. A moszkvai tárgyalás képet adhat erről. Ami a konkrét kérdéseket illeti, Schmidt korábban jelezte, hogy tárgyalni kíván a közepes hatótávolságú rakéták kérdéséről. Szovjet részről mái- kifejtették, hogy készek ilyen megbeszélésre, ennek azonban előfeltétele, hogy a NATO vonja vissza, vagy legalábbis hivatalosan függessze fel a nukleáris töltetű amerikai rakéták Nyugat-Európa területén történő elhelyezésére vonatkozó múlt évi határozatát. Az Afganisztán körül kialakult helyzetet illetően pedig Moszkvában ugyancsak leszögezték: a Szovjetunió a politikai rendezés híve, de semmiképpen sem hajlandó olyan „megoldásról” tárgyalni, amely tulajdonképpen burkolt, vagy éppenséggel nyílt kísérlet az afganisztáni demokratikus változások megsemmisítésére. A rendezés alapja csak a törvényes afgán kormány által korábban előterjesztett javaslat lehet — hangsúlyozzák a szovjet fővárosban. Bz FKP határozata A Francia Kommunista Párt Központi Bizottságának Párizsban összeült plénuma határozatot fogadott el, amelyben állást foglal amellett, hogy a francia nemzetvédelmi politika az enyhülést és a békét szolgálja. A határozat aláhúzza, hogy az FKP az ország békepolitikájának kibontakoztatására és a nemzeti függetlenség következetes megőrzésére törekszik, A dokumentum hangsúlyozza: azok a kezdeményezések, amelyeket Franciaország tehet a leszerelés és a békés egymás mellett élés érdekében, nemcsak az ország nemzetközi tekintélyét növelhetik, hanem jobb feltételeket teremthetnek biztonságának és szuverenitásának garantálásához is. Ma: Péter, Pál napja A Nap kél 4.50 — nyugszik 20.45 órakor A Hold kél 21.32 — nyugszik 5.56 órakor Holnap: Pál napja A Nap kél 4.50 — nyugszik 20.45 órakor A Hold kél 22.16 nyugszik 6.59 órakor ÉVFORDULÓ Kétszáztíz évvel ezelőtt, 1770. június 29-én született Rozsnyón, és 71 éves korában, 1841. júliusában halt meg Sárospatakon Magda Pál író, történész, a magyar társadalmi gondolkozás kiemelkedő egyénisége. * * * ötven évvel ezelőtt, 1930. június 30-án a Kommunisták Magyarországi Pártja, a KIMSZ és a Vörös Segély nagy arányú kommunista tüntetést szervezett Budapesten az Igazságügyi Minisztérium és a törvényszék épülete előtt. A törvényszék ezen a napon kezdte el tárgyalni a kommunista Lándor Béla és 25 társa ügyét. * — ORVOS ANDRÁS, békéscsabai születésű, Budapesten élő festőművész kiállítása nyílik Vácott, a Vak Bottyán Múzeum görög templom kiállítótermében, július 6-án. A virágfestészetéről híres alkotó kiállítását augusztus 10-ig tekinthetik meg a művészetkedvelők. Növekvő felhőzet Várható időjárás hétfő estig: eleinte változóan felhős icjő, majd nyugat felől fokozatosan megnövekvő felhőzet. Szombaton egy-két helyen, főként keleten zápor, ma elsősorban nyugaton több felé eső, zápor, éjszakára mérséklődő észak- nyugati szél, majd holnap a Dunántúlon megélénkülő délnyugati szél. A várható Iegalacsonyobb éjszakai hőmérséklet €—11 fok, legmagasabb nappali hőmérséklet 21—26 fok. * — A MEZÖHEGYESI művelődési ház a nyári hónapokban kezdők és haladók részére úszótanfolyamot indít. A gyerekek 10 napos turnusokban sajátíthatják el az úszás tudományát. — SARKADON a Szellőző Művek gyáregységében festett lemezek helyett horganyzott anyagból készítik a zajszegény Silka berendezéseket. Ez feleslegessé teszi az időt rabló festést, s emellett korrózióálló is lesz a termék. — A SZARVASI Vas- és Fémipari Szövetkezet szállodák komplett világítástechnikai felszereléséről folytat eredményesnek ígérkező tárgyalásokat. A tervek szerint a Budapesten épülő Fórum Szállodát szerelik fel szarvasi lámpákkal, és hasonló világítótestek kerülnek a Ku- vaitban magyar kivitelezéssel épülő szállodába is. — AZ OROSHÁZA és Vidéke ÁFÉSZ szakszervezeti és művelődésügyi bizottsága július 4-én, pénteken délután egy órakor rendez kiállítást Dénes Sándor, Feld- mann Tibor és Tóth Bálint amatőr festők alkotásaiból. A július 18-ig megtekinthető kiállítást Triznyai Jenő- né, a Petőfi Művelődési Központ előadója nyitja meg. Bukarest után A hét képe. Velencében a fejlett tőkés országok vezető politikusai folytattak megbeszéléseket. Képünkön: a tanácskozás résztvevői íFotó _ AP _ MTI _ KS1 A z afganisztáni csapatkivnnásnk után Világszerte megkülönböztetett figyelem kísérte azt a moszkvai bejelentést, hogy — Kabullal egyetértésben — részleges csapatkivonást hajtanak végre Afganisztánból. Logikusan következett ez a lépés a korábban többször is elhangzott, legfelsőbb szinten ugyancsak megerősített állásfoglalásokból : a szovjet csapatok addig és olyan mértékben maradnak Afganisztán területén, ameddig és ahogyan a helyzet megkívánja azt. Washingtonban és a NATO köreiben azonban furcsa magatartást tanúsítottak. Miközben azt követelték, hogy a szovjet csapatok azonnal távozzanak Afganisztánból, s az Afganisztán körüli válságot ürügyként használták a feszültség kiélezésére — mindent megtéttek azért, hogy a helyzet ne juthasson nyugvópontra. Amerikai—kínai összjáték kezdődött az afgán ellenforradalmárok felfegyverzésére, s különösképpen' jó behatolási terepnek tekintették a hosszú pakisztáni— afgán határt. Közben rémhírek özönét zúdították a világra, a hónap elején olyan híreket terjesztettek, hogy gerillák tízezrei fogták gyűrűbe Kabult. A hazugságléggömbök azonban szétpattantak, s éppen a lehetségessé vált, részleges csapatkivonás bizonyítja, hogy a feltételek ugyan továbbra sem könnyűek, de Afganisztánban előrehaladt a konszolidáció folyamata, erősödött a rend és a biztonság. A moszkvai hír tehát min-" denképpen kellemetlenül érinthette az amerikai feszültségkeltőket, de különösen kínos volt, hogy időben egybeesett a hét fejlett tőkés ország velencei csúcstalálkozójával. Amely hivatalosan gazdasági jellegű, de mivel a gazdasági problémák manapság nem sok sikerélménnyel kecsegtetnek, a téma — tekintettel a közelgő amerikai választásokra is — erőteljesen áttolódott a világpolitikára. A nyugati szövetségesek egy része, főként Párizs és Bonn, jóllehet nem értett egyet az Afganisztán megsegítésére irányuló szovjet lépéssel, józanabb magatartást tanúsít, és politikai kibontakozást keres. A szovjet bejelentés, érthetően, megerősítette őket e szándékukban. Annál inkább, hiszen a francia elnök nemrég tárgyalt Varsóban Leonyid Brezsnyevvel, Schmidt kancellár pedig holnap készül Moszkvába. — A HAJDÚSZOBOSZLÓI III. országos népzenei alkotótábor résztvevői ma, június 29-én, este hét órától Debrecenben a Kölcsey Művelődési Központ színháztermében tartanak előadást „Ide jöttünk muzsikálni” címmel. A műsorban jugoszláv és norvég vendégek is fellépnek. — KÖRNYEZETVÉDELMI feladatok népszerűsítésében jelentős részt vállalt me-. gyénkben is a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat. Erről a témáról ősztől előadássorozatot indítanak, amelynek során szó esik többek között a civilizációs ártalmakról, a nagyvárosok jövőjéről, és a J környezetvédelmi összefogás szükségességéről. — A BÉKÉSCSABAI Rábai Miklós néptáncegyüttes 40 fős csoportja augusztus 3-án Csillebércre utazik. Az ifjú táncosok augusztus 13- ig lesznek a nemzetközi tábor vendégei. — FONY ÖDUGETEN elkészült a Somogy megyei Tanács úttörő és ifjúsági üdülőtábora. A mintegy 30 ezer négyzetméternyi területen a tábort társadalmi összefogással hozták létre, amely ezer gyermek befogadására alkalmas. A megye fiataljai több mint egymillió forint értékű társadalmi munkával járultak hozzá az új létesítmény elkészültéhez. — A BÉKÉSCSABAI általános iskolai diákotthonban 39 hallgatót fogad ma, június 29-én a Megyei. Művelődési Központ, egynapos citerazenekari továbbképzésen. A résztvevőknek Pó- csik Dezső, és Bodnár Ferenc citeraművész tart előadást, illetve gyakorlati foglalkozást. — A MEDGYESEGYHÁZI művelődési házban az ÁFÉSZ növényvédelmi szaktanács- adást tart a nyáron. A zöldség- és gyümölcstermesztők július 4-én, 21-én, valamint augusztus 15-én kérhetnek tanácsot délelőtt 9 és 12 óta között. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 26. játékhéten a lottónyeremények a nyereményilleték levonása után a következők: 5 találatot 1 fogadó ért el, nyereménye 1 464 960 Ft. 4 ta-lálatcx» szelvénye 121 fogadónak. volt, nyereményük egyenként 48 427 Ft. 3 találata 10128 fogadónak volt, nyereményük egyenként 362 Ft, a 2 találatos szelvények száma 216 974 db, ezekre egyenként 21 Ft-ot fizetnek. * * * A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság július elsején, kedden rendezi meg a lottó júniusi jutalomsorsolását. A húzáson a 25. játékhét szelvényei közül 1290 tárgynyereményt sorsolnak ki. * — A MEGYE építéshatósági dolgozói részére a megyei tanács építési, közlekedési és vízügyi osztálya tapasztalat- csere-utat indít az IBUSZ szervezésében Győr, Sopron és Szombathely útvonalon. Június 30-án negyvenen ülnek autóbuszra, hogy megismerjék a nyugat-magyarországi építéshatósági tevékenységet. A tervek szerint egy napra Pozsonyba is ellátogatnak.