Békés Megyei Népújság, 1980. június (35. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-15 / 139. szám
1980. június 15., vasárnap ©KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Várkonyi János: Pletyka „Szabó Lőrinc elbűvölt...” Beszélgetés a 75 éves Vilém Závadával versének költői krédója máig sem teljesen megválaszolt kérdés. — Ügy tetszik, nagyon szereti József Attilát. — Tisztelem a költészetét. Azzal a szeretettel szeretem világirodalmi rangú líráját, amely a békés együttélés örömét és elengedhetetlensé- gét sugallja itt, a Duna- medencében és a nagyvilágban. — Ez valóban szép gondolat, amelynek a magyar irodalomban az a Németh László adott különös hangsúlyt, aki drámát írt Húsz Jánosról, s aki elsőként fordította magyarra Jirásek Kutyafejű- ek-jét. De hadd hívom közénk ismét Fábry Zoltánt, aki így vallott a Duna-táji szellemiség szétszórtsága kapcsán Capekröl: „Ami Ca- pekből kimaradt, a félénk- nézés, az összeölelkezés, azt jómagunknak kell kipótolni, hozzáadni..Persze idézhetném a Fuőíkról írt Fábry- sorokat is, mert Fucík sem feledkezett meg a csehszlovákiai magyarokról, s a Duna-táji népekről. — Feltétlenül igaza van önnek, hogy jobban kellene ismernünk egymást. Amikor néhány évvel ezelőtt a Madách Könyvkiadónál megjelentek válogatott verseim, eltöprengtem: vajon cseh nyelven mikor jelenik meg a hazákban élő magyar költők antológiája? Ehhez persze fordítói apparátus kellene. — A prágai egyetemről már kikerült néhány jeles fordító... — Még mindig kevés. S talán egy sem akad köztük, bárcsak ne lenne igazam, aki, ha magyar irodalom fordításáról szólunk, ne kizárólag a magyarországi irodalomra gondolna. Persze, én is kizárólagosan magyar- országi költőket fordítottam. Ügy érzem azonban, itt a szemléletváltásnak a közeljövőben meg kell érkeznie. — Petőfin, Adyn és József Attilán kívül melyik költőnktől fordított több verset? — Verscsokrot csak tőlük fordítottam, de előszeretettel olvasgatom Radnóti Miklós, Illyés Gyula és Nagy László verseit. Nagy László szívem költője. Szeretem őt. Nagyon szeretem... — Mit vár a fiataloktól? — Hiszem, hogy a mai fiatal költők között nem egy akad, aki a középkelet-euró- pai kis népek költészetét, irodalmát óhajtja megismertetni a cseh néppel. Én ezt csináltam. S nem bántam meg, hogy a francia költészet fordításáról áttértem a Duna menti népek költészetének tolmácsolására. Ha újra kezdhetném, újra a szer- bek, a románok, a lengyelek, a magyarok, a szlovákok felé fordulnék. Azok felé, akikkel együtt élünk, együtt építünk hazát, lakhatót. — Végezetül hadd kérdezzem, hol, s kikkel ünnepelné legszívesebben hetven- ötödik születésnapját, amelyhez valamennyi olvasónk nevében gratulálok, további jó egészséget és soksok alkotásban gazdag évet kívánok. Egészségére! — Hogy mondta? E-gész- sé-gé-re? Igen...? Jól mondom? A születésnapomat nagyon szűk, baráti és családi körben, egy erdei lakban töl- teném a legszívesebben. A jókívánságokat szívemből köszönöm. S most fogja ezt a pohár bort. Ezen a földön termett. Egészségére! Szigeti László Vilém Závada 75 éves (Fotó: CTK — KS) A neves cseh íróval, költővel, a 75 éves Vilém Záva- dávaí érdekes beszélgetést folytatott Prágában a pozsonyi Üj Szó munkatársa. Az interjú néhány részét közöljük. — Ennél a nagyon ízletes ebédnél ez idáig csehül beszélgettünk. Most, a pohár vörös bor előtt, ha ajánlhatom, néhány mondat erejéig váltsunk át magyarra ... Egészségére! — Egészségére ... Hm ... Tudja, az, hogy Petőfi, Ady és József Attila egyik cseh fordítója vagyok, még nem jelenti, hogy beszélem az Önök csodás hangzású nyelvét. Sajnos, nem ismerem. Nyersfordításból dolgozom ... Először akkor csodáltam meg ezt a nyelvet, amikor a huszas években Szabó Lőrinc Prágában járt. A viselkedésével és a jellemével nyomban elbűvölt. De a jellemnek, a viselkedésnek az anyanyelv az egyik termőága, így hát a magyarokat is nyomban megszerettem általa. Tudja, Szabó Lőrinc volt az első ember az életemben, akiről azt mondogattam, igen, ő a költő, ö, és nem más. Ennek' a háznak a földszinti termében beszélgettünk, az akkori híres prágai Nemzeti Étteremben. Lenyűgöző egyéniség volt. Ragyogóan beszélt a nyugati és a magyar költészet kapcsolatáról, Nos, akkor határozottan éreztem, nem csupán a nyugati népek költőit kell anyanyelvemre tolmácsolnom, de elsősorban azon kis népek költészetét, akikkel együtt élünk itt, Középkelet- Európában. Például József Attilát... A Dunánál című Bónus István: Családi fénykép * Akár egy fészekalja fecske, Olyanok volnánk mi is éppen, — öt kisgyermek, apám meg anyám — Egy régi, szép családi képen. Ám ez a kép sosem készült el, Elszállt, mint rózsaszínű álom. Vágytunk rá, de irigy sorsunk Nem tűrte, hogy valóra váljon. Ezer gond, baj és nincstelenség, S a háború is közbevágott; Rideg közönnyel, könyörtelen Szétszórta a népes családot. Szinte évenként fogytunk eggyel S ma már a családi fényképen: Csak én állnék a házunk előtt, Amint a tűnő időt nézem. Eszem tudja: minden hiába, S csak ösztönöm gyújt reményt bennem. S mit ő sugall, ha balgaság is, Olyan jó néha elképzelnem. Hogy egy messzi, kedves csillagra Költözök én is egyszer végképp. Ott összejövünk s elkészülhet Végre az a családi fénykép. 1980. június 2. Fülöp Béla: Áprilisi sirató Szilágyi Domokos emlékére Április, jaj, megint az április! Jajgatok, jajgatok, mert a világ csak nehéz sóhaj! Esőtől roskad a virág, s a csók csak sárcuppanás. Jajgatok, jajgatok — „Látiatoc feleim zumtuchel" ? Látjátok? csak a sár, a sár, a sár... S a föld, a Föld tavaszi illata édesen keserű. Fenyeget az április, fenyeget a május, „minden évszak ... és a drótkerítés ...” Hol vannak az édes tavaszi illatok? Hol vannak a keserűen édes csókok? Hol? Hol? Ugye Te is elmentél, jaj! Tavasszal mentél el, * hagytad, hogy elhódítson az erdő... mert kerested a szent bódulatot a könyörületest, ahol már nincs tovább jaj. De a jajban élsz tovább! Te igazán megtanultad, jajban született és csak jajban tud élni a világ?! Várkonyi János: Tél Egy ballada és a közösségi érzés Nem új bölcsesség, de nem fölösleges ismételni: a kollektív alkotások kollektív szellemet, kollektív munkát, kollektív érzést feltételeznek. Minthogy a népköltészeti alkotások létrehozója is a közösség, rájuk vonatkoztatva is igaz ez. Az késztet ennek a gondolatnak a figyelembe idézésére, amit egy ballada sorsáról hallottam 1972-ben, az akkor 68 éves, Csanádapá- cán élő Csemus Mihálytól — az orosházi kórházban. A ballada, helyesebben annak töredékes változata, melyet elmondott, egy új- irázi legény: Nagy Jani tragédiájára alkalmazott, általánosan elterjedt típus: Zatykó Pálné kiállott a kapuba: — Édes fiam, végbe ment-e a munka? — Végbe, anyám, megfizeti valaki; Még az éjjel Jánosnak meg kell halni. Űjirázon megkondult a nagyharang, Húzza aztat három fehér vadgalamb, Húznak rajta oly szomorú verseket, Űjirázi lányok, keseregjetek! Üjirázi temetőbe van egy sír, Oda jár egy barna kislány, mindig sír: — Kelj föl, Jani, menjünk a mulatságra, Körözsinek egypár pohár borára! Ennyit tudott adatközlőm a balladáról, illetve így tudta azt. Amit viszont hozzámondott, az teszi inkább érdekessé a vele való foglalkozást : „Volt Űjirázon egy asz- szony, özvegyasszony. Báló Mária volt az asszony. Volt három fia. Kettő odamaradt a világháborúban, de mind a három oda volt. A legfiatalabb, a Jani visszatért. Beleszeretett egy lányba. Feleségül akarta venni. Közbe, ugye, beleszeretett egy másik is. Aztán bál közbe összeverekedtek. A Zatykó- né fia Nagy Jánost agyonszúrta. Én vótam ezen a temetésen. Azt láttam, hogy a Nagy Jánost lányok vitték ki a temetőbe. Rúdon, kézben vitték. A lányok miny- nyájan fehérbe voltak, fekete karszalaggal, azok is, akik harangoztak. Hát mit mondgyak? Én azúta nem is láttam olyan temetést. Talán az egész falu ott volt. Aztán a Nagy néni magához vette a lányt. A Zaty- kó-gyereket elvitték. Ez 1920-ba történt. Ez a Nagy néni anyámnak a nagynénje volt, mer az anyám az Báló Julianna vót, ez meg Báló Mária. Aztán hívott bennünket, hogy valamelyik gyerek menjen hozzá, örökössé vállalja, mer mi nyolcán vótunk testvérek. Ezt a nótát a faluba nem sokáig énekelték, mer Nagy néni mindig összeesett, mikor meghallotta. Az orvos közbejárására a falu népe elhagyta a nótát emberségből.” Befejezésként a tanulság' levonása volna hátra — de erre itt most nincs szükség. Beck Zoltán Újházy László: Esik az eső Esik az eső, esik a kertre, esik az életemre. Néhányszáz perc,- néhány száz szó, néhányszáz forint tőlem a szabadság. Esik az eső a kertre, három évtizedemre, — esik a szóárfolyam. Terhek nyűgeitől búcsúzni könnyű, ólomkatonák: pupillám köré kékül az este, a családi ágy.
