Békés Megyei Népújság, 1980. május (35. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-01 / 101. szám
o 1980. május 1., csütörtök NÉPÚJSÁG Beszélgetés Zelk Zoltánnal Ünnepélyes klubgyűlés Mezőhegyesen Zelk Zoltán évek óta beteg. Szelleme friss, energikus, de a test gyarló. És éppen őt sújtja az ágyhoz kötöttség, aki mindig a teljes életet élte, fenékig ürítette az élet örömeit — és gyötrelmeit. Mert mindkettőből kijutott neki. „Isten áldotta költő” volt induláskor is, fiatalon, József Attilá, Illyés Gyula társaként, és a történelem kegyetlen tréfái, a szenvedés és gyötrelem, a csalódások és a csalattatá- sok is a költőt, a teljesebb költészetet érlelték benne. Kevés költő tudja olyan egyszerűen, tisztán elmondani a szavakkal alig kifejezhetőt, mint ő. Ahogy a virág virág, az ő száján a szó: költészet. öregkori költészete így aztán nem kiteljesedett, hanem egyszerűen beérett. Hangja nem csuklik el a szenvedéstől, az elmúlás nem tragédia, mindez életének — költészetének — része: szépségforrása. Beszélgetésünket a legnehezebb kérdéssel kezdjük. — Mit jelent költőnek lenni? Mitől költő a költő? — A költészet a legkomolyabb dolog a világon, ugyanakkor a leg játékosabb is. A költő az, aki hatvan— hetven éves korában is játszani tud. A versírás elmé-. lyült játék. Olyan odaadóan játszik a költő a verssel, ahogyan a gyerek a homokvárat építi. S figyeljék csak meg a gyerekeket,' amikor játszanak, a teljes odaadás, a teljes koncentrálás jellemzi őket. Ezért nem banalitás és közhely, hogy a költő az, aki megőrzi lelkében a gyermekeket. — Hogyan lett költő, hová nyúlnak vissza költészetének gyökerei? — Autodidakta vagyok, nem iskolában tanultam a költészetet, de ezt nem hivalkodásból mondom, csak azért, mert így igaz. Olvasmányélményeim sokkal későbbiek, mint kortársaimé általában. Verset tizenhat éves koromban kezdtem írni. Hogy milyen hatásra? Egy szatmárnémeti kárpitossegéd kölcsönadta nekem Ady egyik verseskötetét. És bár én addig nemigen olvastam verseket, Ady olyan nagy hatással volt rám, hogy elkezdtem Ady-utánzó verseket írni. Aztán egy év múlva megismerkedtem a szatmárnémeti munkásotthonban egy nálam néhány évvel idősebb fiatalemberrel, aki azt vallotta, hogy Kassák az igazi, és kölcsönadta Kassák Eposz Wagner maszkjában című kötetét, amit én napokig forgattam, és napokig mulattam rajta. Mert milyen versek azok, amelyek nem rímelnek, milyen versek, amelyek hangutánzókból állanak?! Addig mulattam Kassák versein, amíg észrevettem magamon, hogy most már nem Ady, hanem Kassák utánzatú verseket írok. Ez lenne az indulás közvetlen indítéka, de ez csak felszínes magyarázat. Mert mindenkinél mélyebb az indítás, mert az anyánk szíve alatt is költők vagyunk, s az első szó, amelyre kinyitjuk a szánkat, az már vers, az első lépés, amit megteszünk, az már versláb. Vers egy vidéki gyereknek — aki én voltam — az estéje az otthoni szobában, a vacsorázás hangulata, a petróleumlámpa, ahogy üvege fölött édesapám rágyújt a cigarettára, vagy az, amikor hajnalban felébredek arra, hogy édesanyám kenyeret dagaszt. Ez mind költészet. Édesanyámnak a nevetése vagy a zokogása, édesapámnak az énekhangja, vagy a dunyhának a szaga, amikor édesapám mellé bújok az ágyban, ez mind költészetté vált — esetleg negyven- vagy ötvenéves koromban. Később költészetemet pedig az emberi együttérzéssel tudnám magyarázni. — Volt-e olyan gyerekkori olvasmánya, amely maradandó élményt jelentett önnek? — Isten ments, hogy a gyerekek ezt megtudják: én Nick Carter-füzeteken nevelkedtem gyermekkoromban. Édesapám megvette minden héten a soros Nick Carter-füzetet, ágyban fekve kiolvasta, és ledobtj maga mellé a földre. Én azt reggel fölszedtem, elbújtam vele, hol a szoba valamelyik szögletébe, hol a padlásra, és elolvastam. — Milyen kapcsolata volt a zenével, milyen művek hatottak költészetére? — Nekem egy szerencsém volt, hogy én ifjúkoromban nem jártam hangversenyre anyagi okokból, és amikor hangversenyre kezdtem járni, akkor Bartókot hallhattam. Úgy, hogy én Bartókkal kezdtem, és így jutottam el Lisztig, Bachig, és Mozartig, és nem fordítva. Ezt nagyon nagy szerencsének tartom, mert ennek a fordítottja sokszor azt eredményezi, hogy nem értik meg az emberek a modem muzsikát. Előbb hallottam Bartókot, mint Mozartot, és előbb hallottam mint Lisztet, és az az érzésem néha, amikor hanglemezen zongorázni hallom Bartókot, mintha Liszt zongorázna. — Verseit a kritikusok gyakran a népdal természetességével, tisztaságával vetik egybe. Egyszer egy társaságban beszélt arról, hogy egyik verse „népdallá” vált, úgy érkezett vissza Önhöz, mint népköltészeti alkotás. Jól emlékszem rá? — Igen, hát az történt, hogy 1928 tavaszán Szatmár- megyében, Szinérváralján hallottam egy román pásztordalt. Annyira megszerettem a dallamát, hogy meg akartam őrizni magamnak, és ezért verset költöttem hozzá. 1928 szilveszterén úgy adódott, hogy együtt tölthettem a szilvesztert két világnagy költővel, József Attilával és Illyés Gyulával. Hármasban ültünk egy kávéház páholyában, -és hajnalig énekeltünk. Én elénekeltem ezt a román dallamra csinált, magam írta szöveget, és annyira el voltak ragadtatva tőle, hogy folyton ezt kellett énekelnem. Aztán elénekeltem Déry Tibornak is, ő is el volt ragadtatva tőle, és mindenki elhitte, hogy népdal, egyetlen ember volt, aki nem. Déry lelkesülten elénekelte Füst Milánnak, erre Füst Milán azt mondta, nem lehet népdal, mert túl ravasz. A lényeg az, hogy én akkor a Munkás Testedző Egyesület tagja voltam, jártam ki rendszeresen a Gödi fészekbe, és az MTE-istákat is megtanítottam erre a nótára. — Mi volt a Munkás Testedző Egyesület? — A Munkás Testedző Egyesület az egyik legnagyobb fedőszerve volt az illegális kommunista mozgalomnak. Most nem azt mondom, hogy minden MTE-ista kommunista volt, de az MTE elég nagy szervezet volt ahhoz, hogy ottan a különböző szakosztályokban dolgozhassanak az illegális kommunisták. Ezt tudta is a csendőrség, a Gödi fészekben majdnem minden vasárnap volt csenőrrazzia. Na, most mért mondtam ezt el? Az MTE-isták eltanulták tőlem, így félig mozgalmi, félig népdallá vált. Egy mesejátékban lepleztem le magam, ahol erre a dallamra építettem az egész mesejátékot, és így történt az, hogy ezelőtt körülbelül tizenöt évvel egy lelkes és rokonszenves pedagógusnő társaságban rámtámadt, hogy merem én a saját nevem alatt jegyezni azt a népdalt, amit ő tíz éve tanít a gyerekeknek, mint népdalt. Erre nem felelhettem másként, mint hogyha valahol megtalálja népdal- gyűjtésben, akkor én tényleg plagizátor vagyok. De egy helyen megtalálhatja: a Szalmás-kórus kiadványában, ahol úgy szerepel, mint Zelk Zoltán gyűjtése. — Térjünk vissza kezdeti témánkhoz, a költészet szerepéhez. Mi lehet a költészet szerepe az egyre inkább motorizált, automatizált korunkban? — Az egyre inkább motorizált korban hússzor, harmincszor olyan példányszámban fogynak el a verseskönyvek, mint a kevésbé motorizált korokban A ’930- as években az volt a jellemző, hogy a költők saját kiadásban adták ki ötszáz példányban verseskönyvüket, és jó, ha elfogyott belőle baráti körben harminc—negyven darab. Ma nem ritkaság ver- seskönyvekben^ a tizenötezres példányszám sem. Engem nem ejtene különben kétségbe az sem, ha átmenetileg visszaesne a verseskönyvek és a folyóiratok példányszáma, mert arra gondolok, hogy a Nyugat nyolcszáz vagy ezer példánya az egész magyar szellemi közvéleményt fel tudta rázni. Úgyhogy nem tudok mást válaszolni erre a kérdésre, mint azt, hogy úgy látszik, a motorizált világban is szükség van a költészetre. Vagy el tudja képzelni, hogy a festők egyszer csak leteszik az ecsetet, a szobrászok a vésőt? El tudja képzelni, hogy nem lesznek emberek, akik ülnek a szobában és kottalap fölé hajolva írnak valami csodálatos, még nem hallható muzsikát, amit ha valaki hegedűn vagy zongorán lejátszik, akkor elkezd áz Isten énekelni? — Irodalmi lapokban felfelbukkan mostanában az a nézet, hogy a hetvenes évek magyar lírája válságban van. Mi erről a véleménye? • — Az én emlékezetemben a magyar irodalom mindig válságban volt. 1925-ben volt egy vita a magyar próza válságáról, akkor, amikor Móricz Zsigmond fénykorát élte. És volt már vita a magyar költészet válságáról olyan korban, amikor egy időben élt és dolgozott Babits Mihály, Füst Milán, Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád, Juhász Gyula. Remélem, ma' is válság van, amikor egy időben dolgozik Illyés Gyula, Vas István, Weöres Sándor, Jékely Zoltán, Juhász Ferenc, Orbán Ottó — folytathatnám még. És olyan válságot kívánok mindig a magyar irodalomnak, költészetünknek és prózánknak, mint amelyik Tersánszkyt adta, Nagy Lajost adta, Mó- riczot adta, és a prózaíró Kosztolányit. Angyal János 1980. április 28-án, este 7 órakor ünnepi klubgyűlést tartott a 614-es számú Zalka Máté Ipari Szakmunkás- képző Intézet Szakmunkás- tanuló Klubja. A klub kilencéves fennállása alatt most kapta meg másodszor az „Aranykoszorús Ifjúsági Klub” kitüntető címet. A klubtagok az ünnepélyes alkalomból szeretettel fogadták Schneider Mártát, a KISZ KB kulturális osztályának munkatársát, Csürke Katalint, a megyei klubtanács titkárát és az intézet vezetőit A pinceklubban szétnézve senkinek sem jutott eszébe, hogy ez a helyiség 1970-ig szenespince volt. A klub építésében az intézet valameny- nyi akkori tanulója részt vett az iskola anyagi támogatását és a szakoktatók irányítását élvezve. A lelkesedés nem is volt hiábavaló, mert 1971 novemberében megnyílt az Ifjúsági Klub. A klub célja: a szakmunkás- tanulók részére megfelelő művelődési és szórakozási lehetőséget biztosítani. A Hatodik alkalommal rendezik meg Eleken, a művelődési ház nagytermében május 3-án az „Éneklő Elek” kórustalálkozót. A rendezvényt 10 órai kezdettel nyitják, majd a meghívott kórusok bemutatója következik. A műsorban fellép a nagyszénási Czabán Samu Általános Iskola énekkara Dénes Lászlóné vezényletével, a Gyulai 3. sz. Általános Iskola énekkara Banner Jó- zsefné vezényletével, a me- zőhegyesi szakmunkásképző intézet énekkara Holló László vezényletével, a Sar- kadi 1. sz. Általános Iskola úttörőkórusa Pálos Márta vezényletével, a Mezőberé- nyi 2. számú Általános Iskola énekkara Pauló Pálné ve- letével, valamint az eleki általános iskola gyermekkara Törzsök Attila vezényletével. A szünetben, a két- egyházi furulyaegyüttes mutatkozik be a közönségnek, amelynek Sebesi László a művészeti vezetője. A kórusok produkcióját zsűri — Fasang Árpád zeneszerző, karnagy, Sárhelyi Évek óta kedves hagyomány Békéssámsonban, hogy május l-o tiszteletére a helyi művelődési házban működő kézimunka szakkör kiállítást rendez a* évi munkáiból. Eddig kalocsai, Békés megyei és palóc munkákkal mutatkoztak be a helyi lányok, asszonyok. Most, április 27-én, ismét kiállítás nyílt. A 27 kiállító asszony ezúttal buzsáki hímzéseket mutat be, amelyet. Várdai Jánosné, a népművészet mestere előrajzolá- sából hímezték. A gyermekszakkör 19 tagja székelyudprogram összeállítása is ennek a célkitűzésnek megfelelően történt. A klub keretén belül működnék különböző érdeklődésű szakkörök, énekkar és zenekar. A klubvezető, Bátorfi István vezetésével sikerült megoldani tanulóink szabad idejének hasznos, kulturált eltöltését, amit a klubvezető helyes célkitűzései biztosítottak. Az eredményes munkát jelzik az elismerések is. A klub az említett kitüntetések mellett. 1975-ben „Kiváló Ifjúsági Klub” és 1980-ban a „Terület Legjobb Klubközössége” címet nyerte el. Erre is emlékeztek a jelenlegi klubtagok, amikor a klubtitkár átvette Schneider Mártától az újabb elismerést. Az elmúlt évben végzett jó munkájáért több tanuló kapott igazgatói dicséretet és könyvjutalmat. Az ünnepélyes átadást klubfoglalkozás követte, amelyen Holló László zeneiskolai tanár ismertette a rockzene történetét. Vörös László, ig.-helyettes Jenőné szakfelügyelő, a KÓ- TA Békés megyei titkára és Szokolay Bálint karnagy — értékeli. A rendezvény díszvendége Bárdos Lajos, Kos- suth-díjas zeneszerző lesz. Az eredményhirdetést körülbelül 1 órára tervezik, melyen a politikai mozgalmi, az orosz népdalok és feldolgozások, és a kortárs szerzők műveinek sikeres tolmácsolóinak különdíjakat adnak át. A találkozó nagydíja a Felszabadulási Emlékserleg lesz. E mellett az idén első ízben osztják ki az Éneklő Elek emlékplaketteket az arra érdemeseknek. Délután 5 órai kezdettel rendezik meg a kórusok hagyományos anyák napi ünnepi díszhangversenyét, melyen Szokolay Bálint vezényletével a solymári művelődési ház gyermekkara. Törzsök Attila vezényletével a helyi iskola gyermekkara és a művelődési ház madrigálkórusa, valamint Rázga József vezényletével a gyulai Erkel Ferenc vegyes kar lép fel Zongorán közreműködik Papp József. várhelyi írásra való díszítést állított, ki. A kiállítást, melyet Zsigmond Sándor, a kultúrház vezetője nyitott meg, május 3-ig nézhetik meg a látogatók. Az érdeklődést bizonyítja, hogy már eddig is, mintegy 500-an nézték meg a felnőtt. és gyermek kézimunkaszakkör munkáit. Ez bizonyára annak is köszönhető, hogy a kézimunkák mellett, olyan régi használati tárgyak, cserépedények is bemutatásra kerültek, melyeket a szakköri tagok maguk gyűjtöttek. Az eszme mégis él Szeretem Barcs Sándor vasárnapi jegyzeteit, melyeket „Tiszta szívvel” gyűjtőcím alatt olvas fel. Sok levelező partnere lehet, mert jegyzetei nagyrészt levelekre, a hallgatók véleményére reagálnak; nézetek, álláspontok tovább-gondolásai, érzelmekre ható, tiszta szavú és tiszta szívű újságírói megnyilatkozások. Most vasárnap sem volt másképp, amikor arra igyekezett válaszolni: mi lesz az olimpiával? A tisztelt olvasó tudja, miről van szó. Még akkor is tudja, ha nem különösebben sportkedvelő, mert az olimpia, ez az 1896 óta rendszeresen ismétlődő versenyek versenye mindenkit érdekel, mindenkit lenyűgöz. Különösen, mióta a rádió, és újabban, a televízió otthonunkba hozza ezeket: méginkább közügy. A világ sportoló ifjúságának és a világ sok százmillió lakosának ügye, vágya, szórakozása. Az idei, az 1980-as moszkvai olimpiát mégis veszély fenyegeti. Nem is az olimpiát, hanem az eszme kiteljesedését, melyet Pierre Cou- bertin francia tudós, a játékok megálmodója fogalmazott meg elsőnek, és abban a versenyeket a béke gondolatával hozta közös nevezőre. Ezt a közös nevezőt, ezt a szellemet akarja megtorpedózni a Carter-kormányzat azzal, hogy beavatkozik a Nemzetközi Olimpiai Bizottság belügyeibe, hogy zsarol, és fenyegetőzik; hogy végső soron — azokon áll bosszút, akik a nemzetközi konfliktusokban vétlenek: a világ sportoló ifjúságán. Barcs Sándor jegyzete kiáltó érvelés volt a bosszúállás szelleme ellen, az olimpiai eszme védelmében. „Sajnálni valók a sportolók, akik nem lehetnek ott — mondotta —, és sajnálnivaló a nézők csalódása is, ha egy- egy sportágban nem láthatják együtt versenyezni a legkiválóbbakat.” Mondhatnánk: ilyen a politika, manapság már semmi sem meglepő. Mondhatnánk, de nem mondjuk, mert Barcs Sándorral valljuk tiszta szívvel, hogy a bojkottháború megtépázhatja ugyan az olimpiai eszmét, de sem a sportolók, sem a sportkedvelő száz- és százmilliók szívéből ki nem irthatja azt. Hiszen évezredes ez az eszme, hajszálgyökerei visszanyúlnak az antik Görögországba, ahol négyévenként Olümpiába sereglett a fiatalság összemérni erejét, tudását; ahol az olimpia évében 3 hónapig megtiltottak minden háborúskodást... ... És még az ókorra mondjuk azt, hogy vérengző, gyilkos, embertelen volt. Nos, úgy tűnik, a Nagy Tengeren túl többet ér az elnökválasztási propaganda ügye, mint a világ legjobb sportolóinak találkozása a béke, a bizalom és a barátság jegyében. Akik így gondolják, nem szólhatnak tiszta szívvel Pierre Coubertin 1896-ban megvalósult gyönyörű álmáról. Nem szólhatnak úgy, ahogyan a jegyzetíró szólt vasárnap kora délután. Sass Ervin Képünkön Molnár Zoltán, a klub titkára átveszi a kitüntetést Schneider Mártától „Éneklő Elek” kórustalálkozó Kézimunka-kiállítás Békéssámsonban
