Békés Megyei Népújság, 1980. május (35. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-07 / 105. szám

1980. május 7., szerda „Termő ékes ág...” hetedszer Fotográfiák a békéscsabai Kossuth téren Hetedszer hirdette meg a békéscsabai Társadalmi Ün­nepségeket és Szertartásokat Szervező Iroda a „Termő ékes ág...” című országos fotópályázatot. A beérkezett — bizonyára nagy mennyi­ségű anyagból — válogatta ki a zsűri azt a 81-et, me­lyet a Kossuth téren, sza­badtéri kiállításon láthatnak az érdeklődő járókelők. Elöljáróban le kell szögez­ni, hogy a pályázat évről év­re a fotóművészek és a szín­vonalas amatőrök nagy tö­megeit vonzza, ettől függet­lenül ugyancsak évről évre visszatérő gond új nézőpon­tok kialakítása, hiszen az anyaság témaköréhez min­den eddigi kiállításon úgy tűnt: nem sok út vezet. Vol­tak tehát, akik a beszűkülés­től féltek, megint mások, akik ennek pont az ellenke­zőjét vallották, mozgassa csak meg a pályázók fantá­ziáját a látszólag egysíkú te­matika, keressenek csak újabb és újabb megjelenítési formákat, tartalmakat, mind­ez amúgy sem árt a magyar fotóművészeknek. Nos, a pályázat mottójául szolgáló Weöres-költemény is önma­gában rejti a kitárulkozás, a több nézőpontból látás lehe­tőségeit, csak figyelmesen el kell olvasni sorait, szaka­szait. Igaz, hogy a „termő ékes ág” a „jó anya”, aki­nek szívével együtt lüktet a szívünk; de arról is ír Weö­res, hogy „benned a világ­gal voltam egy”. És a világ, ugyebár, óriási, a világ dol­gai, jelenségei, bennünk- tükröződései számtalanok, te­hát számtalan fotográfiai megfogalmazást találhatnak a jó szeműek, a nyitott szí- vűek, a leleményesek és vi­lágra érzők. Ha innen indu­lunk el, és vizsgáljuk a most bemutatott 81 képet, és ösz- szehasonlítjuk azokat az el­múlt kiállítások anyagával, feltétlenül nagyobb kitekin­tést várhatnánk. Még min­dig kísért az anyaság sema­tikus ábrázolása (még a dí­jazott képek között is!),még mindig sok a megrendezett, mondhatnánk úgy is: dra­matizált felvétel, hatalmas, fénylő könnycseppekkel, az édesanya domborodó kis ha­sát simogató gyermekkel, az öröm, a családi kapcsolat ki­tervelt pillanatainak élőkép­szerű összeszerkesztése és le- fotografálása. Persze, ezek is jelzik, hogy azért a pályá­zók keresik a másfajtát, a különöset, csak éppen sokan „pótszer” utakra tévednek, és megfelejtkeznek arról, hogy a valóság legkifeje­zőbb, legszebb pillanatainak rögzítése az igazi fotográfus­művészet. És a legnehezebb, de hát a művészet nem könnyű pálya. Ilyen képek is akadnak már nagy szám­mal, jelezve, hogy azért megindult az erjedés, a vál­toztatni akarás; csak éppen (és ezt mióta el kell monda­ni!) a zsűri nem mindig ho­norálja ezt az erjedést, mi több, az a gyanú is felme­rül, hogy nem veszi észre. Ügy látszik, nemcsak a kép­zőművészetben, a fotóművé­szetben is zavarja az érté­kelőket az évek során kiala­kult országos értékrend, melynek rubrikáiban nem alkotások, hanem alkotók szerepelnek. Nem volna ez baj, a baj ott kezdődik, ha — jószerével — egy-egy pá­lyázat értékelésekor, ismer­ve a beküldött anyagot, szinte tévedhetetlenül meg lehet mondani: kik kapnak díjat. A nyilván okkal szer­zett érdemek negatív hatás­sal is lehetnek az alkotókra: nem ösztönöznek megújulás­ra, állandó frisseségre, ha­nem inkább előhozzák a rutint, mely ha eszközzé vá­lik, régen rossz. Sétálva a tablók előtt, ezen a hetedik „Termő ékes ág...” kiállításon, ilyen gondolatokat jegyezhet fel az ember. És képek címét, fotográfusok neveit, egy-egy jelzőt, mely a lelkesedést és az elkomorulást öntik szóba. Az összkép azonban biztató, és ez nem közhely ezúttal. Valóban az, csak figyelme­sen kell ismerkedni a 81 képpel, melyek között sok egészen kiváló akad. (Hogy ezek a kiválóak általában most sem díjazottak, máig is rejtély, vigasztaló viszont, hogy a Népművelési Intézet különdíját a kiállítás ki­emelkedően legjobb kollek­ciója, Csonka Károly pécsi József „Nekem is" című ké­pét, mely a gyermeki derű egyfajta, ügyesen ellesett pil­lanatát rögzíti. Nagyon szép, mélyen humánus és a kiál­lítás témakörén belül bővíti a kört Kurucz Péter „Nagy­mamival” és Kovács József „Generáció” című fotográ­fiája, pompás tréfavillanás Kürti Mihály „Farmotoros” című képe. Jó szolgálatot tesz ez a pályázat, most már hetedik éve bizonyítja életrevalósá­gát. Csak arra lenne szük­ség, hogy az értékelés még jobban ösztönözzön a téma­kör bővítésére, hogy a ma­ga eszközeivel szorítsa visz- sza a sematizmust, a képi közhelyeket, a rutint, mely — ilyen értelemben — nem vezet jóra. Merjük remélni, hogy május 25-ig még so­kan megállnak a Kossuth té­ri tablók előtt, és szívesen ismerkednek a kiállítás ké­peivel. Érdemes. Sass Ervin Sipos József „Nekem is” című képe egy a díjazottak közül Május 3-án, 56 éves korá­ban elhunyt Cseresnyés Ró­zsa, a békéscsabai Jókai Színház művésze. Nem volt sztár. A színház és a város életéhez azonban ugyanúgy hozzátartozott, mint az utca képéhez egy megszokott fa, egy kedves épület. Halála nemcsak a színházi kollektívát rendítet­te meg, de a játékában gyö­nyörködő sok-sok békéscsa­bai nézőt is. Vidéki színész­nő volt, a szó nemes értel­mében. Nem vágyódott a fő­város csillogó színházaiba. Évtizedeken keresztül vállal­ta a vidéki színészi munka minden nehézségét. A rosszul felszerelt falusi kultúrhá- zakban ugyanúgy tehetsége javát nyújtotta, mint törzs- közönségének. Bár nem Bé­kés megyében született, de az itt töltött 17 év alatt megszerette alföldi vidékün­ket, igazi békéscsabaivá vált. Nem volt karakterszínész. A komikus szerepeket ugyan­olyan színvonalasan tudta megformálni, mint a drá­mai hősnőket, s így játéká­val maradandó élményt nyújtott a közönségnek. Bi­zonyára sokan emlékeznek a „Nem élhetek muzsikaszó nélkül” Zsanni nénijére vagy a „Hölgyek és huszárok” kardos menyecskéjére. A „Harag napjá”-ban Sós Ju­liskát, az örkény-drámában Tóthnét, a külföldön is si­kert aratott Németh László- drámában Bodnámé címsze­repét játszotta élményt nyúj­tóén. Szeretett Békéscsabán él­ni. A város, a megye is sze­rette, s lehetőségekhez ké­pest elismerte művészetét: 1970-ben SZOT-nívódíjat, 1972-ben „Szocialista Kultú­ráért” kitüntetést, 1977-ben városi nívódíjat, 1979-ben pedig megyei díjat kapott. Mindez szerény törlesztés volt azért a sok szép szín­házi estéért, amit tőle kap­tunk. Sokunkban él még utolsó alakítása, az „Aranyember" Brazovicsnéja. Megtapsoltuk, mint mindig. Nem gondol­hattuk, hogy Cseresnyés Ró­zsát nem látjuk több a szín­padon. Nem tapsolunk neki, nem hívjuk ki újra és újra. Számára végleg legördült a függöny. Az utcán, a szín­házban hiányát még sokáig érezni fogjuk. fotográfus három képe kap­ta.) A katalógus borítóján szerepel például Juhász Mik­lós „Rügyfakadás” című ké­pe, mely díjazottsága ellené­re is a kimódoltság iskola­példája, ennél megrendezet- tebb talán az egész kiállítá-* són nem akad. Pedig találha­tott volna nyilván jobb pil­lanatot is, ahol nincs ennyi­re minden együtt: a virágzó fa, a tavaszt ígérő dombhát, amire felgyalogoltatták sze­gény kismamát!, aki látha­tóan fáradtan áll a kép elő­terében kezét hasára kul­csolva, miközben bágyadtan süt rá a nap ... Mennyivel jobb — például — a még is­meretlen Orbán Károly „Anyu segít” című képe, te­li az anya és gyermeké kö­zötti kapcsolat szépségeivel, vagy Renner Ferenc „Velem mi lesz?" című fotója, ahol nem látni mást, csak apu­anyu lábait, és a négy láb között kucorgó, felfelé te­kintő kisgyereket; mégis, szinte sugárzik belőle az a másféle látásmód, az a hu­morra is hajlamosság, mely megújíthatja a „Termő ékes ág... ” elkövetkező éveit, kiállításait. Amennyire vi- szolyog a néző Fuszenecker Ferenc „Családom” című ké­pének torz figuráitól (díja­zott!), annyira a szívébezár­ja Jakoda Benedek „A vá­ros peremén” komorságát, lakótelepi sivárság-elleni til­takozását, vagy Pataki Zol­tán „Bámészkodók”, Csete László „Vigasz”, Rezsek György „Kapcsolat”, Sipos Sikeres volt az Ifjúsági Presszó A Békés Megyei Művelő­dési Központ kezdeményezé­sére született meg az elmúlt évben Békéscsabán az Ifjú-, sági Presszó. Az igényesen szórakozni vágyó fiatalok havonta egy alkalommal ve­hettek részt a Körös Szálló presszójában megrendezett műsoros esteken, ahol Békés megyében ritkán látott, és a 20—30 éves korosztály által kedvelt előadók léptek fel. A közönség hallhatta Cseh Tamást, Cs. Németh Lajost, megismerkedhetett Jósé An­tonio Tamayóval és Rév Ta­mással. Az évad utolsó ren­dezvényeként május 13-án este 8 órától Halász Judit műsorát láthatják az érdek­lődők. Mivel a rendezvénysorozat igen jól sikerült, szeptember­től ismét indul az Ifjúsági Presszó. Csöndes jubileum Különösebb ünneplés nél­kül érkezett el a megye pe­dagógusainak egyetlen „ha­zai pályán” született kiadvá­nyának, A Gyorsuló Időben című szakmai folyóiratnak 10 éves jubileuma. Az 1970-ben született, évenként három al­kalommal megjelenő kiad­vány alcíme pontosan jelzi a tíz esztendő alatt sem vál­tozott alapvető tartalmi cél­kitűzéseket : „Közlemények a Békés megyei pedagógusok oktató-nevelő tevékenységé­ből”. A jubileum alkalmából a kiadvány múltjáról, jelené­ről rövid beszélgetést foly­tattunk a megyei pedagógus­továbbképzési intézet tudo­mányos munkatársával, és egyben a szerkesztővel, Tóth Lajossal, aki a kezdetek óta lelkesedéssel végzi szerkesz­tő-szervező tevékenységét. — A 70-es évek elején több megyében is útjára bocsá­tottak hasonló pedagógiai, közművelődési tárgyú kiad­ványokat. Békés megyében viszont 1970-ben — mond­hatnám úgy is —, kétfrontos harcot indított a megyei ta­nács művelődésügyi osztálya a pedagógus-továbbképzési intézettel közösen — mondta Tóth Lajos. — Egyrészt anya­gi feltételeket biztosított a már 18. számát megért ki­adványnak, másrészt meg­hirdette az azóta kiszélese­dett megyei pedagógus pá­lyázati rendszert. A Gyorsuló Időben pedig, az akkor még kezdeti lépéseit tevő, komp­lex szakmai továbbképzése­ken született záródolgozatok­nak nyújthattunk megjelené­si lehetőséget. Emellett pe­dig, s ez napjainkban is így van, a pályázatra beküldött legjobb dolgozatoknak is fó­rumot tudtunk, és tudunk biztosítani. A célunk pedig nem más, mint a pedagógu­sok gyakorlati és tudomá­nyos szakmai tapasztalatai­nak széles körű hasznosítása. — Az a hír járja, hogy ne­héz a pedagógusokat rávenni tudományos igényű tanulmá­nyok megírására. Mi erről a szerkesztő véleménye? — A tíz esztendő alatt több mint háromszáz peda­gógus munkája jelent meg kiadványunkban. Azt hi­szem, ez a szám jól érzékel­teti a kérdésben rejlő tév­hit ellenkezőjét. Hiszen a pályázatok évenként 40—60 között mozgó száma is ezt húzza alá. Mint szerkesztő­nek az is nagy segítségemre van, hogy a Magyar Pedagó­giai Társaság Békés megyei tagozata titkáraként minden pályamű keresztülmegy a ke­zemen, s időben tervezni tu­dom a kiadvány soron követ­kező számait. A Gyorsuló Időben 1500 példányban je­lenik meg, s úgy hiszem, ez elegendő ahhoz, hogy min­den iskolában hozzáfárhető- vé váljon. Hiszen az a cé­lunk, hogy segítséget nyújt­sunk pedagógusaink minden­napos munkájához. Legutóbb például egy kiváló szakem­berekből álló pedagóguskö­zösség elkészítette a felső tagozat osztályfőnöki óraváz­latait az általános iskolai nevelés és oktatás terve alapján. Az ötödik osztályé 17. számunkban jelent meg, a folytatás pedig már nyom­dában van. Azt viszont már régóta fájlaljuk, hogy a pe­dagógusaink által készített nagyszerű óvodai, alsó tago­zatos szemléltetőeszközöknek nem tudunk megjelenési le­hetőséget biztosítani nyom­dai okokból. — Oktatásügyünk korsze­rűsítési folyamata gyors rea­gálást igényelne ettől a ki­adványtól is. Mégis, az az ér­zésem, nem tesz ennek ele­get. — Valóban így van. De tekintve, hogy ez a folyóirat évente három alkalommal jelenik meg, s elég hosszú a nyomdai átfutás ideje, erre nem is vállalkozhatunk. Vi­szont úgy érzem, azt a hiva­tást, amit szánunk neki, ma­radéktalanul betölti. Mert a pedagógusok gyakorlati mun­kájának segítésén túl igyek­szünk támogatni a pedagó­giai tárgyú kutató munkát is. Sőt! Vállalt kötelességünk mindezek mellett a tehetsé­ges, alkotó, kutató feladato­kat végző pedagógusok fel­fedezése, támogatása is. Ügy érzem, az a tény, hogy mun­kálkodásukhoz fórumot biz­tosítunk, nagy ösztönzőerő számukra. — Nem szeretnék ünnep­rontó lenni. De mint a ki­advány lelkes olvasójának feltűnt, hogy a középfokú is­kolákban tanító pedagógu­sok csak elvétve publikál­nak A Gyorsuló Időben ... — így van. Sajnos, magam is értetlenül állok e jelen­ség előtt. Talán az okok kö­zött szerepel az is, hogy nem támogatják kellően a közép­iskolákban a tudományos te­vékenységet. Pedig a fakul­tációval, az új tantervek be­vezetésével kapcsolatban ott is lenne miről írni! A Gyorsuló Időben című kiadvány 19—20. száma már nyomdában van. Reméljük még e két példány is meg­jelenik a jubileum évében. Még akkor is, ha ez a tar­talmas, színvonalas kis fo­lyóirat csak csöndesen, fel­tűnés nélkül kíván megem­lékezni az elmúlt tíz eszten­dőről. Mert csak aki olvasó­ja, tudhatja igazán; méltó az ünneplésre. B. S. E. Tabló, tabló... Nemcsak a benépesülő gólya- és fecskefészkek, hanem a kirakatokban megjelenő fényképes tab­lók is biztos jelei évről évre annak, hogy itt a tavasz, s hamarosan o nyár is beköszönt. Az érettségi előtt állók már vagy egy évszázad óta így adják tudtul minden­kinek, akit illet (vagy alig illet), hogy a Nagy Erőpróba, a matúra előtt állnak, aztán egy jókora levegőt véve kilépnek majd abba a csupa nagy­betűs ÉLET-be... Szóval a tablók kike­rülnek a nagy nyilvános­ság fürkész szeme, kí­váncsisága, elvonatkoz­tatni is képes felfogóké­pessége’ elé. S a tabló akkor tabló igazán, ha van benne valami olyan is, ami a másikban, az előző éviekben nem volt még. Valami új, valami ötletesnek tartott. Ezt próbálta meg a békés­csabai kereskedelmi és vendéglátóipari szak­munkásképző iskola 3/10- es jelzésű osztálya is. (Hiszen nemcsak a gim­nazistáknak előjoga ma már a tabló, és ez így van jól!) A leendő fel­szolgálók, eladók arcké­pét bárki megtekintheti a Szabadság téri posta üvegportálja mögött... Hát igen, az újítás! Borosüveget és mellé — bizonyára teli — boros­poharat formál az elna­gyolt faalap, rajta az üveg alatt a végzősök portréi tanáraik, oktató­ik szomszédságában. El tudom képzelni, hogy mekkora vita lehetett már abból is, hogy ki ho­vá kerüljön: az üvegre, vagy a pohárba. S hogy mi legyen az elmarad­hatatlan, bölcsességet hirdető idézettel. Ibsen­nél maradtak: Gyönyö­rű, ha az ember célba lát, / s el is éri azt, tű­zön-vízen át. Tisztában vagyok az­zal, hogy az osztály más­ra gondolt. Más célra, másfajta elérésre. Ez biz­tos! Csak hát kicsit fu­rán fest így, ez az egész. Erre szokták azt mon­dani: oda kellett volna figyelni. Jobban, s talán a tanároknak is ... (Nemesi) Diplomahangverseny A békéscsabai Bartók Béla Zeneiskola nagytermében május 7-én, szerdán este 7 órai kezdettel rendeznek hangversenyt. Három har­madéves debreceni főiskolás lány tartja itt diplomahang­versenyét. A műsorban Sem- sei Katalin zongorán, Décsei Eszter hegedűn játszik, Sajti Júlia énekel. A közös hang­versenyen többek között Bach-, Mozart-, Liszt-, Bar­tók- és Kodály-művek szere­pelnek. SZÍNHÁZ, mozi 1980. május 7-én, szerdán este 19.00 órakor Békéscsabán: SZERELMEM, ELEKTRA József A.-bérlet Békési Bástya: 4 órakor: Ro­bin Hood nyila, 6 és 8 órakor: Glória. Békéscsabai Szabadság: minden előadáson: Vasárnapi szülők. Békéscsabai Terv: fél 6 órakor: Detektív két tűz között, fél 8 órakor: Fantozzi. Gyulai Erkel: Korkedvezmény. Gyulai Petőfi: Utazás a világ végére. Orosházi Partizán: fél 6 órakor: Fekete gyémántok I., II. rész.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents