Békés Megyei Népújság, 1980. május (35. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-28 / 123. szám
1980. május 28., szerda NÉPÚJSÁG SPORT SPORT SPORT SPORT A MáV Előre ellen játszik az Éltre Spartacis Szombaton a Magyarország—Skócia válogatott mérkőzés miatt nem lesz bajnoki forduló az NB I-ben, ma viszont igen. A sorsolás: Vasas—MTK-VM, Volán—PVSK, Debrecen—FTC, ZTE—Bp. Honvéd, Székesfehérvári MÁV Előre—Bcs. Előre Spartacus (v: Soós), Salgótarján—Diósgyőr, Pécsi MSC—Ű. Dózsa, Tatabánya—Videoton, Rába ETO—Dunaújváros. Valamennyi mérkőzés 18 órakor kezdődik. Az elmúlt szombaton a békéscsabai lila-fehérek 3—0- ás vereséget szenvedtek az Üllői úton. A rádióközvetítést hallgatva, sokáig úgy tűnt, ezúttal is helytállnak a békéscsabaiak az FTC otthonában. A csapatok 0—0-lal fordultak, de aztán jött Nyilasi ... — Elszánt hangulatban utaztunk el — mondotta Ondrik István, az Előre Spartacus vezető edzője. — Hosz- szú ideig fegyelmezetten és ötletesen játszott a csapat, olyannyira, hogy rriég a zöldfehér szurkolók is megtapsolták akcióinkat, ugyanakkor kifütyülték kedvenceiket. Az első játékrészben akár három góllal is vezethettünk volna, sőt a szünet után is nekünk voltak előbb gólhelyzeteink. Sajnos Budavári több nagy lehetőséget elszalasztott. Aztán viszont Nyilasi megvillanásai eldöntötték a két pont sorsát. Kár, hogy a mutatott játék alapján nem sikerült egy pontot elcsípnünk. Rabcsák a három gól ellenére jól mutatkozott be, mindhárom gólnál érintette a labdát. Más alkalommal nem is igen lett volna védeni valója. A mai, Székesfehérvári MÁV Előre elleni találkozóra a kedd délutáni edzést követően utaztak el a csabaiak. Ezzel kapcsolatban így nyilatkozott a vezető edző: — Az elmúlt hetekben igazolták a kieső csapatok, hogy nem adják meg magukat, és a legjobbakat is küzdelemre késztetik. Éppen ezért nem lesz könnyű dolgunk. Bizakodásra ad okot a Fradi ellen mutatott teljesítmény, és ha ezt sikerül fokoznunk, egy pontot megszerezhetünk. Annál is inkább, mert Láza eltiltása lejárt, újra elfoglalja helyét a csapatban. Zsömbörgi rúgást kapott a combjára szombaton, így játéka kétséges, biztos hogy ott lesz viszont a kis- padon a Gyuláról átigazolt Steigerwald. A lila-fehérek összeállítása: Rabcsák — Királyvári vagy Zsömbörgi, Láza, Vágási, Zsíros — Pásztor, Kerekes, Csepregi — Kurucz, Tisza, Budavári. Csere: Győrit, Hódi, Steigerwald. TARTALÉKOS LESZ A MÁV ELŐRE A MÁV Előre — bár már aligha kerülheti el a kiesést — továbbra is nagy akarattal és lelkesedéssel készül, most a Békéscsaba ellen. Legutóbb a bajnokaspiráns Budapesti Honvéd otthonában is ilyen harcmodorban játszottak, és megnehezítették a Honvéd játékosainak dolgát. A csapatból a mai találkozón hiányzik Litvik és Sugár, mindkét játékos sérüléssel bajlódik. Lazányi, aki f egyel mezetlenkedett, szintén nem játszik. A kék-fehérek a következő összeállításban lépnek pályára : Paulusz — Szőke, Szabó, Meggyes, Tóth — Ambrus, Palanek, Lechner — Brúder, László 11., Vr. Sípos József az nb i Állása 1. Bp. Honvéd 2. Videoton 3. V. Dózsa 4. Vasas 5. FTC 6. Tatabánya 7. Rába ETO 8. ZTE 9. MTK VM 10. PMSC 11. Diósgyőr 12. Dunaújv. 13. Békéscsaba 14. Volán 15. DMVSC 16. MÁV Előre 17. STC 18. PVSK 30 17 10 3 59-32 44 30 17 6 7 62-41 40 30 16 6 8 72-58 38 30 13 10 7 63-46 36 30 13 9 8 65-46 35 30 13 9 8 45-35 35 30 14 3 13 54-53 31 30 10 11 9 46-48 31 30 11 8 11 44-44 30 30 10 9 11 49-36 29 30 11 6 13 41-38 28 30 9 10 11 49-51 28 30 8 11 11 45-59 27 30 9 9 12 36-50 27 30 7 12 11 33-37 26 30 6 9 15 26-52 21 30 5 9 16 30-50 19 30 4 7 19 23-66 15 A helyzet változatlan A megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságban sok gól esett vasárnap; kitett magáért a Bcs. MÁV, a Mezőkovácshóza és a Határőr Dózsa SE csatársora. A 16 csapat tabellán elfoglalt helyét nézve mindössze három (!) helyen van változás; Gyulavári és Oj kígyós előbbre került, míg a Gy. Köröstáj most a 9. Némi meglepetés a kétegyházlak szereplése, vasárnap sorrendben negyedik vereségüket szenvedték el. Határőr Dózsa SE—Kétsoprony 5—0 (2—0). Orosháza, 300 néző. V: Szarvas L. G: Rácz 2, Kovács B., Zákány, Laurlnyecz I. (öngól). Jó: Kiszely, Augusztinl, Rácz, Zákány, 111. Krizsán, Laurlnyecz M., Kerekes, Petróczkl J. (Izsóid Miklós) Újkígyós—Elek 3—0 (1—0). Újkígyós, 200 néző. V: Varga. G: Bánfl 2, Benkó. Jó: Réti. Békési, Burkus, Benkó. (Csatlós György) Kamut—Magyarbánhegyes 3—1 (1—1). Kamut, 100 néző. V: Szűr- szabó. G: Jónás, Babinszkl, Soltész, 111. Szikszai. Jó: az egész kamut! csapat, míg a magyar- bánhcgyesiek közül senkit sem lehet kiemelni. (Nagy György) Kunágota—Kétegyháza 2—1 (2—0). Kétegyháza, 250 néző. V: Pillér. G: Multyán 2, 111. Drágán. Jó: Gábor, Szilágyi. A hazai csapatból senkit sem lehet kiemelni. (Bcncze László) Hz NB II állása KELETI CSOPORT 1. Nyíregyh. 35 20 9 6 79-30 49 2. Szolnok 35 16 8 11 60-40 40 3. Hódm. SE 35 12 14 9 38-27 38 4. Debr. Univ. 35 15 8 12 43-40 38 5. Szabó SE 35 13 11 11 43-38 37 6. ózd 35 13 11 11 49-54 37 7. Gyöngyös 35 13 11 11 42-48 37 8. Eger 35 12 12 11 43-44 36 9. K.-barc. 35 14 7 14 51-44 35 10. Papp SE 35 13 8 14 54-55 34 11. Szarvas 35 12 10 13 36-41 34 12. MVSC 35 11 11 13 53-54 33 13. Gyula 35 14 5 16 47-50 33 14. Asztalos 35 14 5 16 47-52 33 15. Debr. K. 35 12 9 14 47-54 33 16. Lehel 35 9 15 11 33-45 33 17. Olefin 35 12 7 16 35-48 31 18. Bcs. TASK 35 11 8 16 33-42 30 19. B.-gyárin. 35 12 6 17 35-50 30 20. Orosháza 35 9 11 15 39-51 29 Kevermes—Gyulavári 2—2 (0—1). Kevermes, 150 néző. V: Andó. G: Lakatos Z. 2, ill. Té- bi, Kurucz. Jó: Bauer, Lakatos F., Suha, ill. Szentesi, Karácsony, Tébi. (Nagy Pál) Mezőkovácsháza—Gyulai Köröstáj 4—0 (2—0). Mezőkovácsháza, 400 néző. V: Mészáros M. G: Szabó F. 2, Pallagi, Mákos J. Jó: Balázs (a mezőny legjobbja), Szabó F., Mákos J., ill. Domokos, Sátha, Kolozsi. (Manila Miklós) Bcs. MÁV-Murony 6—2 (2—2). Békéscsaba, 50 néző. V: Uhrin L. G: Mitykó Gy. 3 (mesterhármas), Szabó, Balogh, Semer, ill. Szabó I., Nagy. Jó: Knyihár, Szabó, Czeglédi, Mitykó, ill. Háló, Szabó I., Nagy. (Sztoján János) További eredmény: Dombegyház—Doboz 2—2. A7 előző fordulóban: Murony—Dombegyház 2—1. Ifjúságiak: Dombegyház—Doboz 3—0, Bcs. MÁV—Murony 9—0, Mezőkovácsháza—Gyulai Köröstáj 3—2, Kevermes—Gyulavári 0—0, Kétegyháza—Kunágota 3—0, Kamut—Magvarbánhe- gyes 1—4, Üjkígyós—Elek 2—4. Az előző fordulóban: Murony— Dombegyház 1—3. A MEGYEI II. O. LABDARÜGO-BAJNOKSÄG Állasa H. Dózsa Mk.-háza Doboz Kétegyh. Elek Kétsopr. Gyulavári Üjkígyós Gy. Köröst. Kevermes M.-bánh. 27 Dombegyh. 27 Kunágota 27 Kamut 27 Bcs. MÁV X 27 Murony 27 27 25 27 20 27 13 27 15 27 13 26 11 27 7 26 10 27 10 27 — egy büntetőpont1 120-15 51 3 93-27 44 71-44 35 49- 37 31 60-54 31 50- 58 28 59-58 27 52- 48 26 50-48 26 45-47 24 42-55 23 40-57 23 53- 67 21 33-52 18 37-79 15 23 16-124 6 levonás ASZTALITENISZ VM-KÖZÉRT—Bcs. Előre Spartacus 13:12. NB II. Férfi. Békéscsaba. A csabaiaknak majdnem sikerült pontot szerezni a jó erőkből álló budapesti csapattal szemben. Sajben, Czina 3—3, dr. Bándi, Mészáros és Somogyi 2—2 mérkőzést nyert. Sajnos, a csapat legjobbja, ifj. Lukács, társadalmi elfoglaltsága miatt nem állt csapata rendelkezésére a döntő fontosságú mérkőzésen. Mögenburg — szintén 235 centiméter Tizenkilenc évvel azután, hogy a szovjet Valerij Bru- mel 2,25 m-re javította a magasugrás világcsúcsát, ebben a rendkívül látványos és népszerű atlétikai ver- senyszámhan már 2,35 a rekordmagasság, az elmúlt vasárnap rekordot döntött lengyel Jacek Wszolának, majd a hétfőn nyomába szegődő nyugatnémet Dietmar Mö- genburgnak köszönhetően. Mindkét fiatal rekorder már a csúcsjavítást követően kijelentette, hogy a 2,35 sokáig nem „élhet”, csupán hetek vagy hónapok kérdése a 2,40-es magasság elérése ... VÍZILABDA Gólt sem kaptak Békéscsabai Előre Spartacus— Kaposvári Rákóczi 6—0 (1—0, 1—0, 1—0, 3—0). Békéscsaba, Árpád fürdő, OB II/b bajnoki. Vezette: Móni, Zubcsek. Bcs.: Sallai — Blahut, Kakuszi, Szeles, Dalmády, Szécsi T,. Szél- pál Z. Csere: Jancsika, SzélpáL G., dr. Lipták. Góllövők: Szél- pál Z. (2), Szeles (2), Dalmády, Szécsi T. Nehezen bontakozott ki a hazai csapat, amit bizonyít, hogy a harmadik negyed végéig csupán három gól esett. Az utolsó játékrészben már nyomasztó fölényben játszottak a csabaiak, akár több gólt is lőhettek volna. Sallai nagy napot fogott ki, a kaposváriak egyszer sem tudták bevenni a kapuját. Szeles annál inkább eredményes volt, két gólja közül az egyik 12 méterről született. Viharos 30 másodpercet hozott Dalmády 4 méterese: a kaposvári kapus kiütötte a bal alsó sarokba tartó labdát, s az előrések többször kapura dobták, de azt mindannyiszor kiütötték a vendégek. Az első két bajnoki fordulóban a békéscsabaiak négy pontot szereztek. Jók: Sallai (a mezőny legjobbja). Szeles, Dalmády. MŰSOR TELEVÍZIÓ Hatodik mérkőzését nyerte a Bcs. Előre Spartacus női gárdája KÉZILDBDII Bcs. Előre Spartacus—Pécsi MSC 13—10 (10—7). NB I/B. Női. Pécs, 200 néző. V: Hegedűs Gy., Kersi. Előre Sp.: BJELIK — Kisuczki, RÁCZ 1, TOBAKNÉ 3, JAKAB . 8, Kómámé, Laczó. Csere; Araczki (kapus), Mezővári 1, Oláh, Varga, Va- csi. Edző: Szabó Károly. Az utóbbi hetekben kitűnően szereplő lila-fehérek rögtön magukhoz ragadták a kezdeményezést, 2—0-ás vezetésük után a házigazdák még 3—2- re feljöttek', de ezután a csabaiak okos, taktikus játékkal háromgólos előnnyel zárták a félidőt. Óriási küzdelemmel folytatódott a második játékrész. A hazaiak mindent megpróbáltak, hogy megfordítsák az eredményt, de az Előre-védelem derekasan állta a pécsi rohamokat. A második félidő 11. percében 10—9 volt az eredmény, ekkor Tobakné egyéni betörés után volt eredményes, majd 11—10-nél Kisuczki harcolt ki 7 méterest, melyet Jakab biztosan értékesített (12—10). Nagy erővel támadtak a hazaiak, de egy ellentámadás során Jakab beállította a végeredményt. Az első félidőben a csabaiak elsősorban jó ütemű betöréseik és bejátszásaik révén jutottak vezetéshez, melyet a második játékrészben lelkes, határozott védőjátékkal és fegyelmezett támadásvezetéssel sikerült megőrizniük. Értékes győzelmet arattak az otthon még veretlen, tavaly még I. osztályban szereplő PMSC ellen. A lila-fehérek hat fordulón keresztül nem veszítettek pontot. A bajai játékvezetői páros kitűnően látta el feladatát. Űjkígyósi TSZSK—Vasas HGT 30—20 (13—12). NB II. Férfi. Budapest, 100 néző. V: Savanyu, Szeltner. Üjkígyós: ÁRKUS — Bene 3, Bacsa 5, KOLAROVSZKI 5, KOVÁCS 9, Tóth 1, BÉKÉSI 4. Csere: SZÁSZ (kapus), Sódar, Vida, Ruck 1, Medovarszki 2. Edző: Medovarszki Pál. A mérDIÁKSPORT Az elmúlt évhez hasonlóan Kétegyházán az idén is megrendezték a mezőgazdasági és élelmiszeripari szakmunkástanulók területi sportversenyét. Nem kevesebb, mint 16 iskola — köztük a csehszlovákiai kassai, nagymihá- lyi és terebesi járásból, mint a Békés megyeiek testvérintézményei — képviseletében találkozott több száz fiatal, hogy a barátság ápolása és erősítése mellett atlétikában, labdarúgásban, kézilabdában és sportlövészetben összemérje tudását egymással. A kétegyházi mezőgazda- sági szakmunkásképző és munkástovábbképző intézet nagyszerű környezetben levő pályáin két napon át nemes vetélkedés folyt. Gálig Ferencnek, a MEDOSZ-központ sportbizottsága titkárának megnyitója után benépesültek a küzdőterek. Az eredmények. Labdarúgás: 1. Békés megye, 2. Vi- niczky, 3. Hajdú megye, 4. Szabolcs megye, 5. Heves megye. Női kézilabda. 1. Vi- niczky, 2. Békés, 3. Szabolcs, kőzés első félórájában felváltva estek a gólok. Fordulás után igen jól játszottak az újkígyósiak1, s a mérkőzés hátralevő részében rendre eredményesen fejezték be támadásaikat, s védekezésben is nagyot javultak, így idegenből győztesen térhettek haza. Szeghalmi KSE—Csongrádi Építők 19—8 (7—5). NB II. Női. Szeghalom, 300 néző. V: Berthóty, Palotás. Szeghalom: SEPRENYINÉ — VI- ZERNÉ 7, MENDRÉNÉ 9, Torna 1, Oszlánszki 2, Nagy, Goron. Csere: dr. HORVÁTHNÉ, Szarkáné, Kovács, Barna. Edző: Vas Sándor. A szeghalmiak jól kezdtek, már a 10. percben 6—1-re vezettek, de ezután kiengedtek, s ez felhozta az ellenfelet. A második félidőre a hazaiak védekezése feljavult, góljaikat gyors indításokkal érték el — de ezekbe több hiba csúszott- —, s végül a közepes színvonalú mérkőzést ilyen különbséggel is megérdemelten nyerték. Megyei bajnokság. I. osztály. Férfiak. (Zárójelben az ifjúságiak és serdülők eredményeit közöljük.) Bcs. Volán—Kondoros 19—22 (18— 17, 11—17), Bcs. Előre Spartacus—Nagyszénási TSZSK 25—18 (38—9, 40—1), Határőr Dózsa—Orosházi MTK 24—21 (8—23), Mezőhegyes— Köröstarcsa 33—20 (15—20, 30—13), Köröstarcsa—Bcs. Előre Spartacus 12—32 (14— 23, 9—21). Nők. Endrőd— Bcs. Előre Spartacus 12—8 (11—14, 8—14), Békési Egyetértés Spartacus—Szarvasi FSSC 10—14 (10—9). II. osztály. Férfiak. Békési Egyetértés Spartacus— Szarvasi FSSC 25—16, Csor- vás—Ecsegfalva 23—18 (20— 6). Nők. Szeghalmi KSE— Gyulai SE 11—8 (17—1), Kétsoprony—Nagyszénás 30—6 (17—4), Kondoros—Kamut 22—14 (9—8). NB Il-es női ifjúsági mérkőzés: Bcs. Előre Spartacus —Lőrinci Fonó 13—11 (8—6). Békéscsaba. Ld.: Varga 4, Valentinyi 3. Bcs. Előre Sp. —Lőrinczi Fonó 17—9 (7—7). Budapest. 4. Hajdú, 5. Heves. Atlétika: (a hét férfi és hét női szám eredménye alapján). Fiúk: 1. Békés, 2. Viniczky, 3. Heves, 4. Szabolcs, 5. Hajdú. Lányok: 1. Békés, 2. Heves, 3. Szabolcs, 4. Viniczky, 5. Hajdú. Sportlövészet. Fiúk: 1. Viniczky, 2. Hajdú, 3. Heves, 4. Szabolcs, 5. Békés. Lányok: 1. Békés, 2. Szabolcs, 3. Hajdú, 4. Viniczky, 5. Heves. A fiúk egyéni versenyében a Békés megyei Turbucz József lett az első. Az összetett pontversenyben: 1. Békés (Kétegyháza, Elek, Gyoma, Békés, Szabad- kígyós) 139, 2. Viniczky 105, 3. Szabolcs 98, 4. Heves 93, 5. Hajdú 81 ponttal. A szervező bizottság által felajánlott sportszerúségi különdí- jat Heves megye csapata nyerte el. A kétnapos sportrendezvény dr. Pálfi Györgynek, a kétegyházi iskola igazgatójának zárszavával ért véget. Többek között ezekkel a szavakkal: „A kitartás, az edzettség, a barátság erőforrása a sportban rejlik. Az edzett, erős ember mindig bizakodva tekinthet a jövőbe.” Bencze László BUDAPEST, I. műsor: 8.00 Tévétorna. 8.05 Iskolatévé. 10.20 Űrutazásról jelentjük. (ism.) 11.55 Anna Karenina (ism.) 12.50 Delta, (f.-f.) 14.30 Iskolatévé. 16.06 Hírek. 16.10 Gólyavári esték. 16.45 Ünnepi hangverseny. 17.25 Reklám. 17.30 A nyelv világa. 18.15 Zöldéhség. 18.35 Staféta, (f.-f.) 18.45 A Közönségszolgálat tájékoztatója. 18.50 Reklám. 18.55 Üt a döntőig. Összeállítás a labdarúgó BEK-döntőbe Jutott csapatok mérkőzéseiből. 19.10 Tévétorna. 19.15 Esti mese. (f.-f.) 19.30 Tv-hiradő. 20.00 Űrutazásról Jelentjük. 20.25 Nottingham Forest—Hamburger SV labdarúgó BEK-döntő mérkőzés. 22.20 Űrutazásról jelentjük. 23.35 Tv-hlradó 3. 22.45 Oldjuk meg! Matematika és fizika. II. (f.-f.) II. műsor: 19.05 Unser Bildschirm — A mi képernyőnk, (f.-f.) 19.30 Tv-híradó. 20.00 Marko Murát. Jugoszláv képzőművészeti film. 20.25 Régi zeneszerszámok. 20.50 Tv-híradó 2. 21.10 Reklám. 21.20. A csalétek. Olasz film. BUKAREST; 15.00 Hírek. 15.05 Iskolatévé. 16.00 Közvetítés a Steaua—Universitatea Craiova labdarúgó-mérkőzésről. 18.25 Aktualitások a gazdasági életben. 18.45 Lányok, asszonyok. 19.35 Filmmúzeum. Botrány Rómában. Amerikai film. 21.00 Tv- híradó. BELGRAD, I. műsor: 15.55 Nis: Jugoszláv labdarúgó-bajnokság : Radnickl—Dinamó. 17.45 Ljiljana és a többiek — gyermekműsor. 18.15 Külföldi dokumentumműsor. 19.15 Rajzfilm. 19.27 Ma este. 20.00 Valamilyen lény közöttünk — amerikai tudományos-fantasztikus film. 21.30 Zenei adás. 22.15 Dokumentumfilm. II. műsor: 18.20 A névsorból töröltek visszatérése — "dráma- sorozat. 19.20 Madrid: labdarúgás; a bajnokok kupájának döntője. 21.30 Tegnap, ma, holnap. 21.50 Források — költészeti műsor. 22.20 Osori esték: Iván Dreniköv hangversenye, zongora. KOSSUTH RÁDIÓ 8.27 Szocialista brigádok akadémiája. 8.56 Mi ér az ember, ha pedagógus? 9.06 Nótacsokor. 9.44 Kis magyar néprajz. 9.49 Tarka mese, kis mese. 10.05 Csiribiri. 10.35 Válaszolunk hallgatóinknak. 10.50 Magyar előadó- művészek felvételeiből. 11.30 Millöcker operettjeiből. 12.35 Hangulatielentés. 12.55 Operaslágerek. 13.25 örökzöld dzsessz- melódiák. 14.27 Szabó Ferenc műveiből. 15.10 Mozsár Imre nótákat énekel. 15.28 MR 10—14. 16.10 Kritikusok fóruma. 16.20 Kóruspódium. 17.07 Gyáregységek megyéje. 17.32 A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik. 19.30 Könyvpárbaj. 20.42 Verdi: Falstaff. 23.18 Szervánszky Endre: Concerto — József Attila emlékére. 0.10 Rózsa Miklós filmzenéiből. PETŐFI RÄDIÖ 8.05 vámos Ágnes operettfelvételeiből. 8.20 Tíz perc külpolitika. 8.33 Idősebbek hullámhosz- szán. 9.28 A 04, 05, 07 jelenti. 10.00 Zenedélelöjt. 11.30 A Szabó család. 12.00 Énekszóval, muzsikával. 12.33 Tánczenei koktél. 13.20 Madarak farmerben. 13.30 Labirintus. 14.00 Kettőtől négyig. 16.00 Fordulók a líra történetében. 16.40 Fiataloknak! 17.30 ötödik sebesség. 18.33 Híres zenekarok albuma. 19.00 Kör- kapcsolás bajnoki labdarúgó- mérkőzésekről. 20.00 A beat kedvelőinek. 20.48 Egy édesszülő se csinálta volna. . . 21.13 Nem zavarok? 21.38 Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Népszerű dallamok. 22.38 Verbunkos muzsika. 23.15 Pajkos diákok. Részletek Suppé operettjéből. III. MŰSOR: 9.00 Iskolarádió. 9.15 Brahms: Szerelmi dalkerin- gők. 9.40 Orosz zeneszerzők műveiből. 11.05 A Dunánál. 11.25 Don Juan. 12.20 Híres zongora- művészek felvételeiből. 14.00 Magyar Irodalmi Arcképcsarnok. 14.20 Operaegyüttesek. 15.15 Az I Musici dl Roma Kamarazene- kar játszik. 16.50 öt földrész zenéje. 17.00 Gwyneth Jones és James King operaáriákat énekel. 17.40 Kamaramuzsika. 19.05 Iskolarádió. 19.20 A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye az Erkel Színházban. 20.45 külföldi tudósoké a szó. 21.00 Töltsön egy órát kedvenceivel! 22.00 A háborúnak vége. SZOLNOKI STÜDIÖ: 17.00 Hírek — Két dal, egy előadó. Pet- ti Pravó énekel. 17.10 A béremről mondom . .. Riporter: Cseh Éva. 17.20 Kondoros környéki nóták. A kondorosi népdalkör és a Délibáb együttes énekel. 17.30 Zenés autóstop. Szerkesztő: Vágási Kálmán. (A tartalomból: Aszfaltmozaikok — Mentődoboz — Milyen színű az autóm? — Az elmúlt két hét baleseteinek tapasztalatai.) 18.00 Alföldi krónika. 18.15 Táncmelódiák. 18.26—18.30 Hírösszefoglaló. lap- és müsorelözetes. Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg dünk vissza. és nem külBékés megye nyerte a pontversenyt BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP Békés megyei Bizottsága és a Békés megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Enyedl G. Sándor. Szerkesztőség: Békéscsaba. Pf: 111. Munkácsy u. 4. szám, 5601. Telefon: 12-196, 12-035, főszerkesztő: 11-021. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba. Pf: 111. Munkácsy u. 6. szám, 5601. Telefon: 11-051. Felelős kiadó: dr. Árpást Zoltán. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hirlapkézbesitő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetői dij egy hónapra 30 forint. Dürer Nyomda. Békéscsaba, Szerdahelyi u. 2/A, 5600. Igazgató: Háromszéki Pál INDEX: 25054 ISSN 0133—0055