Békés Megyei Népújság, 1980. május (35. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-28 / 123. szám

1980. május 28., szerda A demokratikus Jemen államfője Moszkvában hírek hírek hírek TELEX X BUDAPEST Dr. Ottó Lambsdorff, a Német Szövetségi Köztársa­ság gazdasági minisztere, aki Veress Péter külkereskedel­mi miniszter meghívására tartózkodott Magyarországon, tegnap délután elutazott Bu­dapestről. BERLIN Erich Honecker, a Német Szocialista Egységpárt Köz­ponti Bizottságának főtitká­ra, a Német Demokratikus Köztársaság államtanácsá­nak elnöke kedden párt- és állami küldöttség élén hiva­talos baráti látogatásra Ber­linből Kubába indult. & KAMPALA Kilencesztendei, Tanzániá­ban töltött száműzetés után kedden hazatért Ugandába Obote, a kelet-afrikai ország volt elnöke. Obote elnöki hatalmát Idi Amin puccsal döntötte meg 1971-ben. Mint emlékezetes, Idi Amint belső ellenzéke tavaly áprilisban — tanzániai katonai segítség­gel — megbuktatta és elűzte Ugandából. * PRÁGA Tíz szocialista ország tu­dományos akadémiájának al- elnökei ötnapos értekezletre ültek össze tegnap Prágában. A most negyedszer rendezett tanácskozáson Bulgária, Csehszlovákia, Kuba, Len­gyelország, Magyarország, Mongólia, az NDK, Románia, a Szovjetunió és Vietnam küldöttsége megvitatja a tár­sadalomtudományi kutatási intézmények együttműködé­sének eddigi tapasztalatait és az 1981—85-ös évekre terve­zett programját. * BONN Híd a határokon át cím­mel négynapos nemzetközi kulturális tanácskozás kez­dődött Bonnban. A nyugat­német kormány külföldre irányuló kultúrpolitikájával és a világméretű együttmű­ködés továbbfejlesztésének lehetőségeivel foglalkozó fó­rumon 54 ország — köztük a Szovjetunió és az európai szocialista országok —mint­egy négyszáz képviselője vesz részt. A tanácskozáson felszólal Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár is. * * * Tegnap hivatalos látoga­tásra Bonnba érkezett Ste­fan Andrei román külügy­miniszter. * LONDON Hoszni Mubarak egyipto­mi alelnök tegnap Washing­tonból Londonba érkezett, hogy Thatcher asszony brit kormányfővel ismertesse a palesztin „autonómiával” kapcsolatos egyiptomi—iz­raeli tárgyalások pillanatnyi állását. Bár napjainkban a ma­gasszintű látogatások nem tartoznak a ritkaságok közé — ellenkezőleg, az utóbbi évtizedben jelentőségük renlkívül megnőtt —, egy tá­volkeleti utazás most mégis fölkelthette a közvélemény figyelmét. Két évezred gya­korlatában példa nélkül ál­ló, hogy Kína és Japán kö­zött hasonló találkozóra sor került volna. Hua Kuo-feng pártelnök, kormányfő teg­nap óta Tokió vendége. Hi­vatalosan Ohira miniszterel­nök fél évvel ezelőtti Pe- kingben tett látogatását vi­szonozza, valójában azonban többről van szó. Teng Hsziao-ping kínai miniszterelnök-helyettes egyébként 1978 októberében tárgyalt Tokióban. Aligha kétséges, hogy Hua és Ohira tervezett két megbeszélésén Az SZKP Központi Bizott­sága, a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsának Elnöksége és a szovjet kormány meghí­vására tegnap hivatalos ba­ráti látogatásra Moszkvába érkezett Ali Nasszer Mo­hammed, a Jemeni Szocia­lista Párt Központi Bizott­ságának főtitkára, a JNDK Legfelsőbb Népi Tanácsa El­nökségének elnöke, minisz­terelnök. Ali Nasszer Mohammedet a vnukovói repülőtéren ál­lamfőnek kijáró tisztelet- adással fogadták'. Megérke­zésénél jelen volt Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB fő­titkára, a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsa Elnökségé­nek elnöke, Alekszej Koszi­gin, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a szov­jet minisztertanács elnöke és más hivatalos személyiségek. Ali Nasszer Mohammed Hasszani kedden délután a Kremlben találkozott a Moszkvába akkreditált dip­lomáciai képviseletek veze­tőivel. Rövid beszédében el­mondta, hogy a JSZP Köz­ponti Bizottságának főtitká­raként, a Legfelsőbb Népi Tanács Elnökségének elnö­keként is folytatni kívánja a dél-jemeni vezetés eddigi politikáját. Ennek szerves része — mondotta — a Szovjetunióhoz és a szocia­Az izraeli belpolitikai vál­ság újabb jeleként hétfőn — nyílt levélváltás formájában — példátlanul heves vita bontakozott Menahem Begin miniszterelnök és Ezer Weiz- man vasárnap lemondott hadügyminiszter között. Weizman hétfő este tette közzé hivatalos lemondó le­velét. Ebben éles szavakkal számon kéri Begin ígéreteit a tartós béke megteremtésé­re, bírálja az izraeli telepü­léspolitikát. Levelében hang­súlyozza, hogy az Izrael a — szerinte még mindig „ígé­Kvangzsu: megtorlás Ellentmondóak az adatoka dél-koreai hadsereg kvang- zsui bevonulása halálos áldo­zatainak számáról. A hivata­los forrásokra hivatkozó je­lentések szerint 13—17 fel­kelő és 2—4 katona vesztette életét a kedd hajnali har­cokban. A halottak többsége tizenéves diák. A hadsereg azt állítja, hogy csak 295 fiatalt vettek őrizetbe, és többségüket ki­hallgatás után szabadon en­gedik. Szemtanúk viszont arról számolnak be, hogy a razziák és házkutatások után teherautókon tömegesen hur­colták el a fiatalokat erős őrizet mellett a kihallgató­központokba, és a megkötö­zött foglyok közül igen so­kat megverték. Kína már jól ismert állás­pontjáról esik a legtöbb szó. Peking régóta azon mester­lista országokhoz fűződő ba­ráti kapcsolatok további el­mélyítése. * * * Az időszerű nemzetközi kérdésekről, ezen belül a többi között az afganisztáni rendezés lehetőségéről be­szélt Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságá­nak főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnök­ségének elnöke tegnap este Moszkvában azon a vacso­rán, amelyet a vezető testü­letek adtak a Kremlben Ali Nasszer Mohammed Hasz- szani, a JNDK elnöke tisz­teletére. Az SZKP főtitkára megál­lapította, hogy a két ország vezetőinek találkozásai min­dig ösztönzően hatnak a két ország kapcsolatainak fejlő­désére, barátságának, együtt­működésének erősítésére. Ezután hangoztatta: a Szov­jetunió sem a Közel-, sem a Közép-Keleten, sem pedig a világ más részén nem tö­rekszik önös érdekek megva­lósítására, nem keres magá­nak mások rovására előnyö­ket. Politikánk becsületes, el­vi politika. A béke hívei va­gyunk, azt akarjuk, hogy az államok között felmerült vi­tás kérdéseket kizárólag bé­kés eszközökkel oldják meg, zsarolás és fenyegetés nél­kül. retes” — egyiptomi—izraeli „autonómiatárgyalások” foly­tatása helyett egy helyben topog. Rámutat arra, hogy a kormány hivatalba lépésekor 20 százalékos infláció az az­óta eltelt három évben 100 százalékra ugrott. „A kor­mány képtelen a kormány­zásra, s ha véletlenül mégis helyes döntést hoz, képtelen annak végrehajtására” — hangzik a levél. Begin izraeli miniszterel­nök úgy határozott, hogy Jichak Samir eddigi külügy­miniszterre bízza a Weiz­man lemondása nyomán megüresedett hadügyminisz- teri posztot — jelentette teg­nap az izraeli rádió. kedik, hogy a Szovjetunió­val szemben nemzetközi egy­ségfrontot hozzon létre, s ebben bizonyos japán körök támogatására is számít. Nemrég éppen ezzel a törek­véssel kapcsolatban juttatta fl tegnapi NOB-lista A Nemzetközi Olimpiai Bizott­ság tegnap délután nyilvános­ságra hozott listájából kitűnik, hogy a XII. moszkvai nyári olimpiai játékokra 85 ország fo­gadta el a meghívást, 29-i n csatlakoztak az amerikaiak ál­tal kezdeményezett bojkotthoz. 28 ország nem adott választ, négy — Tajvan, Irán, Mozam- bik és Kvatan — csak akkor je­lentkezhet, ha nemzeti olimpiai bizottságuk egyezteti alapszabá­lyát a NOB-bal. Ez tehát a vég­leges összesítés a NOB 146 tag­országáról. Részletezve: Akik jelentkeztek (85): Afga­nisztán, Algéria, Andora, Ango­la, Ausztrália, * Ausztria. Belgium, Benin, Burma, Botswana, Brazília, Bulgá­ria, Kamerun, Ciprus, Kolum­bia, Kongó (Brazzaville) Costa Rica, Kuba, Dánia, Dominika, Ecuador, Spanyolország, Etiópia, Finnország, Franciaország, Ga- bon, Nagy-Britannia, Görögor­szág, Guatemala, Guinea, Guya­na, Belső-Volta, Magyarország. India, Irak, Írország, Izland. Olaszország, Jamaica, Jordánia, Kuvait, Laosz, Lesotho, Libanon, Líbia, Luxemburg, Madagaszkár, Mali, Málta, Mauritus, Mexikó, Mongólia, Nepál, Nicaragua, Ni­ger, Nigéria, Oj-Zéland, Uganda, Panama, Hollandia, Peru, Len­gyelország, Puerto-Rico, Portu­gália, NDK, Koreai NDK, Romá­nia, San-Marino, Szenegál. Seychelle Köztársaság, Sierra Leone, Sri Lanka, Svédország, Svájc, Suriname, Szíria, Tanzá­nia, Csehszlovákia, Trinidad-To­bago, Szovjetunió, Venezuela, Vi­etnam, Jugoszlávia, Zambia, Zimbabwe. Nemet mondtak (29): Albánia, NSZK. Szaúd-Arábia, Argentína, Bahrein, Bermuda, Kajman-szi- getek, Kanada, Kína, Egyesült Államok, Gambia, Honduras, Hongkong, Indonézia, Izrael, Ja­pán, Kenya, Lichtenstein, Ma­laysia, Malawi, Mauritánia, Pa­kisztán, Paraguay, Fülöp-szise- tek, Szingapúr, Thaiföld, Tuné­zia, Törökország, Uruguay. Nem adtak választ (28): An­tigua, Holland Antillák, Baha­ma, Barbados. Belize, Közéo-Af- rika, Elefántcsrtnt-part, Fidzsi- szigetek, Ghana. Libéria, Ma­rokkó. Pápua Üj-Guinea. Salva­dor, Szomália, Szudán, Swazi- föld, Csád, Togo, Virginia-szige- tek, Zaire, Bolívia. Chile. Dél- Korea, Egyiptom, Haiti, Mona­co, Norvégia, Banglades. Vissza a NBTO-ba — Görögország vissza akar térni a NATO integrált ka­tonai szervezetébe, amely „számára a legjobb védel­met jelentené”, s ezt a visz- szatérést „a legutóbbi iráni és afganisztáni események is szükségessé teszik” — mond­ta Georgiosz Rallisz, az új gö­rög miniszterelnök keddi athéni sajtóértekezletén. Az ezzel kapcsolatos tárgyaláso­kat azonban — tette hozzá — a NATO-nak kell kezde­ményeznie. kifejezésre azt az óhaját, hogy Japán erősítse védelmi képességét, s különösen észa­ki határvonalán — vagyis a Szovjetunióval szemben — vonultasson föl az eddiginél jelentősebb erőket. Más kérdés, hogy Tokió­ban ez a kínai követelés óhatatlanul aggodalmat kel­tett. Bár Japán mindenben kész teljesíteni az USA-val való szövetségből adódó kö­telezettségeit, a Szovjetunió­val mégiscsak a jószomszéd­sági viszony fenntartására helyezi a fő hangsúlyt. A japán—kína párbeszéd megkülönböztetett figyelmet kelt világszerte. Peking el­sősorban gazdasági és poli­tikai téren szeretné szoro­sabbra fűzni kapcsolatait Tokióval. Japánnak viszont mindkét területen túl nagy kockázatot kellene magára vállalnia, ha a megnöveke­dett kínai étvágyat kielégí­teni igyekezne. Gy. D. Ma: Emil, Csanád napja A Nap kél 4.54 — nyugszik 20.30 órakor A Hold kél 18.51 — nyugszik 4.29 órakor ÉVFORDULÓ Százhetven éve, 1810. má­jus 28-án született Alexand­re Calame svájci festő és grafikus; képein — amelyek a perspektíva kitűnő isme- rőjeként mutatják — éles megfigyelőkészséggel ragad­ta meg az Alpok szépségeit. & — BÉKÉSCSABÁN, a Jókai Színház előcsarnokában má­jus 27-én, tegnap nyílt meg Pólyák Ferenc fafaragó ki­állítása. Az alkotót és mun­káit dr. Négyesi János, a Csongrád megyei Élelmi­szer Kiskereskedelmi Válla­lat igazgatóhelyettese mu­tatta be a megjelenteknek. — A SZEGHALMI művelő­dési házban május 28-án, ma irodalmi műsort rendeznek, melynek címe „Regélő”. Az előadáson fellép Bodza Klá­ra és Kürti Papp László. — TRÓPUSI ÁLLATKIÁL­LÍTÁS. A hétfő óta Békés­csabán tartózkodó csehszlo­vák terráriumbán szinte a világ minden tájáról való trópusi állatritkaságokat lát­hatnak az érdeklődők. Az óriáskígyókat, krokodilokat, óriásgyíkokat, kajmánokat felvonultató terrárium a me­gye több településére is ellá­togat. A békéscsabaiak a Pe­tőfi út sarkán vasárnapig tekinthetik meg az állatkiál­lítást. — CSŰCSHÖDÍTÓ. A nepáli idegenforgalmi minisztérium közlése szerint Hans van Ka­néi svájci alpinista a világ harmadik olyan hegymászó­ja, akinek négy, 8 ezer mé­ternél magasabb csúcsra si­került feljutnia. Van Kánéi május 13-án mászta meg a 8167 méteres Dhaulagiri—1 csúcsot, s az elmúlt években már feljutott a Lhotse 8501 méteres, a Makalu 8475 mé­teres és ,a Mount Everest 8848 méteres csúcsára. — HBB-KONCERT. A me­gyeszékhely nyári könnyű­zenei rendezvényeinek vár­hatóan egyik legnagyobb si­kere lesz a HBB, azaz a Hobo Blues Band koncertje. A pophangversenyt az ifjú­sági és úttörőház, illetve a mezőmegyeri művelődési ház rendezi május 28-án, ma es­te 8 órai kezdettel a Széche­nyi ligeti szabadtéri színpa­don. — AZ OROSHÁZI Faipari Vállalat Ady Endre Szocia­lista Brigádja az elmúlt hét végén kiállítást rendezett. Itt saját kézimunkájukat mutat­ták be a dolgozók. — A DOMBEGYHÁZI álta­lános iskolában új, 900 négy­zetméteres sportpálya épül. A munka már megkezdődött, a pályát, körülötte a futó­pályákat társadalmi összefo­gással készítik, s e munká­ból a gyerekek és a felnőt­tek is részt vállalnak. A he­lyi Petőfi Tsz már befejezte a földmunkákat a terepen. — ÉTELMÉRGEZÉS. Hat­száz óvodás gyermek szenve­dett ételmérgezést pénteken a jugoszláviai Nova Goricá- ban. Közülük 54 még mindig kórházi ápolásra szorult. A ■ vizsgálatok szerint az étel- mérgezést baktériumfertőzés okozta. Felhős idő Várható időjárás ma estig: időnként megnövekvő go- molyfelhőzet, néhány helyen — főként délnyugaton — zá­porral, zivatarral. Napközben megélénkülő déli, délnyugati szél. A leg­alacsonyabb éjszakai hőmér­séklet 7 és 12 fok között, a legmagasabb nappali hőmér­séklet 23 és 28 fok között. — TEGNAP lecsendesedett a Szent Ilona-vulkán, de a szakemberek szerint újabb kitörés lehetséges. A vulkán és környéke alatt egyre csök­kenő mélységben mért apró rengések szakvélemények szerint azt jelentik, hogy a fortyogó magma ismét emel­kedőben van. A természeti csapás következtében 21-en elpusztultak, 76 személy el­tűnt. A Columbia folyóba le­rakodott vulkáni törmelék használhatatlanná tette a Washington állam déli és Oregon állam északi részé­nek ezt a nagy fontosságú vízi útját. — GYOPÁROSFÜRDÖN tartja május 28-án, ma soros ülését az Országos Kertésze­ti Egyesülés elnöksége, mely­nek tagjai több Békés me­gyei város kertészete, így az orosházi kertészet is. A szak­emberek a mai ülésen a zöldterület-gazdálkodás idő­szerű kérdéseiről tárgyalnak. — A KEVERMESI LENIN VADÁSZTÁRSASÁG a ko­rábbi gyakorlathoz képest ma már sokkal szervezetteb­ben foglalkozik a vadgaz­dálkodással, ezen belül is a fácántenyésztéssel. A tojó törzsállományt jelentősen növelték, s a tervek szerint ebben az évben 25—30 ezer fácántojást keltetnék ki. — A VÍZGÉPÉSZETI VÁL­LALAT gyulai gyáregységé­ben már tíz éve fokozottan gondoskodnak a szakmun­kás-utánpótlásról, szakmun­kás tanuló-képzéssel. Az idei tanévben 56 tanulójuk van a különböző szakmákban, akik minden évben sikeresen sze­repelnek a Szakma Kiváló Tanulója versenyeken. Az idei megyei vetélkedőn a vas- és fémszerkezeti laka­tos szakmában Kurta László, a hegesztőszakmában pedig Szín Lajos lett az első, s így ők indulhatnak az országos döntőben. — SARKADON, a nagyköz­ségi könyvtárban az elmúlt héten műsoros estet rendez­tek. Felkai Eszter és Gálffy László, a Békéscsabai Jókai Színház művészei „Egy szí­nésznő keservei” című mű­sorukat mutatták be. — GYÉMÁNTLAKODA­LOM. Házasságkötésük 60. évfordulóját ünnepelték a napokban Szántó Károly és felesége: T. Kovács Francis­ka kevermesi lakosok. A bensőséges hangulatú ünnep­ségen nemcsak a gyermekek, hanem az unokák és déduno­káik is felköszöntötték és megajándékozták az idős há­zaspárt. — VÖRÖSKERESZTES tan­folyamok Békéscsabán. Má­jus 28—29—30-án, a helyőr­ségi művelődési otthonban rendezi továbbképző tanfo­lyamait a Vöröskereszt bé­késcsabai vezetősége. Az el­ső napon a gazdasági, a kö­vetkező napon a véradó, a harmadik napon pedig a családvédelmi és egészség- nevelési felelősök vesznek részt a továbbképzésen. ­— DOMBIRATOSON a köz­ség lakosai rendbe hozták a moziépület melletti parkot. Társadalmi munkájuk érté­ke 15—20 ezer forint. Nagy értékű társadalmi munkával járultak hozzá a dombirato- siak a mintegy fél kilométer hosszú betonút építéséhez is, amelyet június 26-án adnak át a forgalomnak. Hua Kuo-feng kínai miniszterelnök Ohira Maszajosi kor­mányfővel . (Telefotó) Bruno Kreisky osztrák kancellár Iránból a görög fővárosba érkezett A képen vendéglátója, Rallisz miniszterelnök üd­(Telefotó) Kétezer év után Weizman számon kér...

Next

/
Thumbnails
Contents