Békés Megyei Népújság, 1980. május (35. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-22 / 118. szám

^ ____1980. május 22., csütörtök ■ 1------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------1 Nyíltan a „Nyílt színiről guk is rájöttek, mert az első induló után abbahagyták a játékot, majd bizonytalanul újrakezdték. Közben a színházban nőt- tön-nőtt a tömeg. Nagyma­mák vonszolták unokáikat, fiatal srácok óvatoskodtak a nézőtér bejárata felé. Az aj­tókat azonban szigorúan őriz­ték; bent „felfrissítő” próbát tartottak a főiskolások. Fél 7 előtt néhány perccel végre ^ Szép, lelkes hangú riportot akartam írni. íme a színház, amely kitárt karokkal fogad bárkit, aki belép az ajtaján! A színház, amely teli ma­rokkal szórja java művésze­tét ! A riport — minden szándékom ellenére — nem ilyenre sikerült. Mi is történt hát a békés­csabai Jókai Színházban megrendezett „Nyílt szín”-en? Tulajdonképpen semmi-kü­lönös. És talán épp ez volt a baj. Gondolom, jó néhá- nyan — maguk a szervezők is — vártak valamit hétfőn délután. Valamiféle hétköz­ból — elmaradt. Sőt, a Man­zárd színpad hirdette mímes játékából sem lett semmi. A délutáni programból tehát hiányzott mindaz, ami a „Nyílt szín” színjellegét kép­viselte. Közben a kívül csellengők felfedezték a posta előtti tér­zenét. Az ifjúsági és úttörő­ház zenekara, Ötvös Nándor karnagy vezetésével dicsére­tes igyekezettel próbálta túl­harsogni a délutáni csúcsfor­galom autóözönét, és a szín­ház hangszórójából áradó diszkózenét. Nem túlzottan sikerült nekik. Erre ők ma­A fodrászverseny-hangulat valahogy nem illett a színház falai közé napi áhítatot. Azt, hogy úgy lépjünk be a színházba, mint saját lakásunkba, és mégis templomban érezzük magun­kat. Azt, amit — elnézést a szubjektivizmusért — érez­tem a szolnoki színház tava­lyi Mrozek-előadásán (a „Tangó”-ról van szó), vagy a sepsiszentgyörgyiek buda­pesti vendégjátéka alkalmá­val, Sütő András Káin és Ábel című drámája többszö­ri megtekintésekor. Nehéz az akkori benyomá­sokat boncolgatni. Valahogy otthon éreztem magam, és az utolsó tapsig egy voltam nem csupán a közönséggel, de az íróval, a színészekkel is. A művészet-esztétika olyasfé­leképpen fogalmazza ezt meg, hogy az egyén a közösség szintjére emelkedik, s a kö­zösség részeként éli át a művészi élményt. Elnézést a tudományoskodásért, de minderre szükség volt ahhoz, hogy meg tudjam magyaráz­ni, miért nem éreztem nyílt­nak a „Nyílt szín”-t? Előrebocsátom: az ötletet kitűnőnek tartom. A nyitott .színház komplex művelődési lehetőség. Erre törekedtek a műsor szervezői is. Sok min­den volt a színház falai kö­zött hétfőn délután. Az elő­csarnokot tükrökkel, fodrász­székekkel, haj mosókkal ren­dezték be. A hajlakkok és kozmetikai szerek illata az utcáról becsalogatta az arra járókat: háziasszonyokat, tö­mött szatyrokkal, gyermekü­ket sétáltató mamákat, sőt még férfiakat is! Szorgos­kodtak a fodrászok és a koz­metikusok, hiszen bőven akadt vállalkozó kedvű né­ző. A szolgáltató és termelő- szövetkezet Ságvári Endre Szocialista Brigádját csak dicséret illeti. Nem az ő hi­bájuk, hogy a fodrászver- seny-hangulat valahogy nem illett a színház falai közé. A folyosó másik végén Szabó Gerzson amatőr film­jeinek akadt néhány nézője. A Corini Margitról és a békésszentandrási szőnyeg- szövőkről szóló kisfilmeknek bizonyára több érdeklődője is akadt volna. Csakhogy 10 —15 percnél tovább — főleg az idősebbje — nehezen bír­ta már az ácsorgást. Szék pedig nem volt a teremben. A hosszabb ideig itt idő­zés szándékával betérők fél­óra ide-oda ingázás után el­unták magukat. Többen a programot böngészgették, amely szerint 4-től a Békés Banda műsora, és a főisko­lások énekes-zenés bemuta­tója következett volna. Mind­ez azonban — ismeretlen ok­A posta előtti térzenét elnyomta a délutáni csúcsforgalom zaja a kék iskolában megnyíltak az ajtók, és be­zúdult a közönség. Három­negyed 7 körül megkezdődött a főprogram: Goldoni Két úr szolgája című víg játéká­nak előadása. A reneszánsz- kori Itáliában játszódó törté­net szereplői, a férfiruhába öltözött lány, a pénzéhes atya, a kissé nevetséges hős­szerelmes és a furfangos szolga nagyon sok színdarab­ban előforduló figurák. A sztori sem különleges: sze­relmesek bonyodalmakon ke­resztüli egymásra találása. Ha túl nagy művészi él­ményt nem is, a szórakozást biztosította az előadás. Ér­dekes volt a főiskolások már körvonalazódó karakterét, te­hetségét figyelni. Bár tőlük senki nem várta a profi szí­nészek teljesítményét, kicsit furcsának tűnt, hogy több­ségük nem a közönségnek, inkább önmagának játszott. Ez bizonyára a szokatlan hélynek és a népes nézőtér­nek tudható be. Békés And­rás, kiváló művész ötletes rendezése a nagyméretű szín­padon kevésbé érvényesült, mint egy kisebb térben. összegezve: jó, hogy fel­merült a „Nyílt szín” ötlete. Jó, hogy a főiskolások ellá­togattak megyénkbe, ismer­kedtek a várossal, a lehető­ségekkel, hiszen a békéscsa­Szarvasról Európába Ruzicskay György kiállítása Csepelen, Egy lap a Fantasztikus utazás c. sorozatból: Attila udvará­ban tunk: „Ez a művész száza­dunk egyik legjobbja!” Aki nem tudja, az is azon­nal látja, érzi, hogy európai formátumú művész képei előtt áll. Gazdag életpályájá­nak bemutatása nem könnyű feladat, a kiállítás rendezőit illeti a dicséret, hogy ezt gazdagon megoldották. Idő­rendben és témakörök sze­rint csoportosítottak, a bejá­ratnál á művész 1937-ben rajzolt Liszt-sorozatának 8 lapja fogadja a látogatót, majd vitrinekben könyvek, újságcikkek: magyar és francia nyelvű lapok több­ségben. Aztán itt van a Sze­relemkereső, Ruzicskay 1935- ben kiadott rajzműve: az al­bum ma már ritkaság. Egy felirat megjegyzése: a rajz­mű lapjait 1979-ben Párizs­ban, a Pompidou Center­ben újra bemutatták. 1936- ban már a Világosság felé című, „humanista világnéze­tű, háborúellenes albuma” jelent újabb közfigyelmet. Hosszú idő telik el ezután, mígnem 1978-ban a Képző- művészeti Alap Kiadó Válla­lata adja közre Fantasztikus utazás című albumát, mely — ahogy bevezetőjében ol­vashatjuk és itt, a csepeli ki­állításon is láthatjuk lapjait — „játék a múlttal, egyben játék a jelennel. Iránytűje a gondolat, tegyük hozzá, az emberséges gondolat”. Nem lehet betelni az él­ménnyel, és a megnyitó után még hosszú ideig együtt idő­ző közönség újra meg újra végignézi lenyűgöző színes lapjait Párizsról, gyönyörkö­dik a Városképek lírai han­gulatában, vagy a Teremtő kezek című, filozófiai mély­ségeket feltáró sorozatban, és a nagyméretű képekben, mely közül a Mozdonyépítő, az Összeütközés és az Esz­tergapadnál hozzák köze- lünkbe a művész pályájának egy-egy korszakát. Történel­mi sorozatának nagy csatá­kat, eseményeket megeleve­nítő lapjai színekben szipor­kázó bravúros alkotások, melyeken — ahogy a meg­nyitóban dr. Losonczi Miklós is említette — „a színek fel­oldó közegében mintegy bé­kévé oldódnak nagy drámai pillanatok.” A csepeli kiállítás Ruzics­kay György méltó találkozá­sa azokkal, akikhez a mű­vészet eszközeivel eljutni mindig célja volt. Sass Ervin bai színháznak is szüksége van friss, fiatal tehetségek­re. Az is jó, hogy egész dél­utánt betöltő programot kí­nált a színház. Igaz, a szer­vezés még nem volt tökéle­tes, de többszöri próbálko­zás után majd kialakul. Mi az, amit mégis hiányolni le­het? Az, hogy a közönség és a színház a kétoldalú igye­kezet ellenére sem vált egy­séges egésszé. A „Nyílt szín" legyen igazán nyílt, és szín­tiszta szín! Gubucz Katalin Az est fő programja a Színház- cs Filmművészeti Főiskola harmadéveseinek előadása volt Fotó: Veress Erzsi Dr. Losonci Miklós nyitotta meg a kiállítást. Mellette Ku- zicskay György Munkácsy-díjas, érdemes művész Nagy érdeklődés közepette nyitották meg Csepelen, a kék iskola galériájában Ru­zicskay György festőművész kiállítását. A megnyitón dr. Losonczi Miklós művészet- történész mondott bevezető szavakat. „Előttünk áll egy festőművész, aki képességei­nek felső fokára jutott el — mondotta. — Példája kell hogy termékenyítő legyen: mindenkinek felső fokon kell megvalósítania önmagát, ahogyan Ruzicskay, úgy, ahogyan elérkezett Szarvas­ról Európába.” A kék iskola földszintjén több száz Ruzicskay-rajz, festmény várja az érdeklő­dőt. Egész pályáját tükrözi ez a kiállítás, melyet Kratzl Béláné, az iskola igazgatója és Molnár József rendezett. A séta közben és után té­vedhetetlennek érezzük And­re Salmon szavait, melyeket a kiállító galériabeli tárlatá­nak katalógusában olvasha­Jegyzetek a rádióban Nemcsak vasárnap, más napokon is nagy érdeklődés­sel hallgatom a rádióban el­hangzó jegyzeteket. Azt is meggyőződéssel állítom, hogy a műfaj reneszánszát éli, és enrtek egyik legnagyobb fi­gyelemmel kísért színtere a rádió. A jegyzetek írói tud­ják ezt, mi több, azt is, hogy alkalmanként százezrek, vagy inkább milliók hallgat­ják soraikat; ez aztán a ki­tüntetés mellett a .felelőssé­get is növeli. Többek között éppen ezért hallgatom olyan szívesen a rádió jegyzeteit, ezeket a frappáns, elgondol­koztató, okosan orientáló tíz­perceket. Ahogyan most hall­gattam Faragó Vilmost, aki az „átültetett ember” gond­jainak, élete alakulásának szentelte jegyzetét. Azzal kezdte, hogy * végső fokon valamennyien „átülte­tett emberek” vagyunk, hi­szen életünk során — ki előbb, ki később — olyan erőteljes környezetváltozáso­kat kell megszoknunk, me­lyek nem járnak minden esetben károsodás, baj, lelki gönd nélkül. Így volt ez ré­gen is, de az utóbbi pár év­tizedben még inkább. 1945, majd ’47—’48 politikai klíma- változása, később az illúzió­vesztés ’56 utáni józansága már három olyan csomó­pont, melyeket könnyedén átélni senki sem volt képes. Aztán egy másfajta „átülte­tés” : a lakosság fele nem ott lakik, ahol néhány évtizede lakott. Tanyáról falura, fa­luról városba áramlanak az emberek, sokan a kertes házakból előre gyártott ele­mekből összeállított lakóte­lepi lakásokba kerülnek, ahol nemcsak a tárgyi kör­nyezet változik, hanem az életrend is; ahol a kerekes kút már emlékként is alig tűnik elő; ahol elektromos szerkezetek könnyítik az em­ber munkáját; ahol azt sem tudjuk sokszor, mi a neve a szomszédnak, és hol dolgo­zik? Itt, ezen a ponton vált Fa­ragó Vilmos vasárnapi jegy­zete ország ügyén gondolko­dóvá. Megidézte a szocioló­gusokat, akik mind e nagy változásokról, büszkeségünk­ről, sokszori és sokféle „át- ültetettségünkről” kendőzés nélkül mondják el vélemé­nyüket, tudományuk állás­pontját. Azt, hogy miért vá­lik nagyon sok „átültetett” ember neurotikussá; hogy a falusi ismerős közösségből ki­szakított idősebbek, de kö­zépkorúak is miért éreznek egyre megmásíthatatlanabb lelki ürességet a lakótelepek égbenyúló toronyházaiban; hogy az anyjától naponta el­szakított gyerek már bölcső- dés korában egy életre neu­rotikussá válhat. Ahogyan ezek a. rádiós jegyzetek ezt tűzték lobogó­ikra, és ahogyan élnek vele azok, akik érzik és értik a felelősséget ezekért a tízper­cekért. (s—n) SZÍNHÁZ, mozi 1980. május 22-én, csütörtökön délután 15.00 órakor Békéscsa­bán: VARAZSKERINGG 611. sz. Szakmunk. ea. 1980. máius 22-én, csütörtökön este 19.00 órakor Békéscsabán: varAzskeringö Vörösmarty-bérlet. * * * Békési Bástya: 4 órakor: A tajga császárának végnapjai, 6 órakor: Apokalipszis, most. I„ II. rész. Békéscsabai Építők Kul- túrotthona: 5 órakor: 12 dühös ember, 7 órakor: Csúfak és go­noszak. Békéscsabai Kert: Fé­lelem a város felett. Békéscsa­bai Szabadság: minden előadá­son : Hazatérés. Békéscsabai Terv: Bajtársak voltunk. Gyu­lai Erkel: fél 6 órakor:' Szerel­mi vallomás, I., H. rész. Gyulai Kert: Családi összeesküvés. Gyu­lai Petőfi: 4 órakor: A vadon kiáltása, 6 és . 8 órakor: A nagy álom. Orosházi Béke: Kfnai ne­gyed. Orosházi Partizán: Ezüst­nyereg. Szarvasi Táncsics: A kívánság fája.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents